Olvasmányajánló - 2011. január

Tudományok szintje (II. emelet)

TézEUsz 2011: tézisek az EU-elnökségi stratégiához

Kiadó: Külügyminisztérium
Kiadás éve: 2009


A 2011 első félévi magyar EU-elnökség mindannyiunk számára nagy kihívás, hiszen a nemzetközi közvélemény figyelme fél évre Magyarországra irányul. Fontos volt, hogy a fiatalok –a jövő munkavállalói és döntéshozói- aktívan és lelkesen vegyenek részt az elnökség feladatairól szóló párbeszédben. Ezt a célt segítette a TézEUsz 2011 vetélkedő.
Ebben a kiadványban a huszonöt legjobb eredményt elért pályázó dolgozata kapott helyet. Az esszégyűjtemény az EU közös energiapolitikájáról, a közös uniós agrárpolitikájáról és élelmiszerbiztonságról, a globalizációról és a világkereskedelem liberalizációjáról, valamint a bel- és igazságügyi együttműködésről szóló írásokat tartalmazza.

Helyismereti Gyűjtemény (II. emelet)

Karcagi kalendárium 2011

Kiadó: Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ (Karcag)
Kiadás éve: 2011


Megyénkben több település (pl. Kisújszállás, Kunhegyes) jelenteti meg évről évre kalendáriumát, amely összefoglalja az előző év helyi eseményeit, megemlékezik a jeles országos és regionális évfordulókról, ismerteti kitüntetett polgárai munkásságát.
Megismerhetjük belőle a helyi intézmények, civil szervezetek és sportegyesületek tevékenységét.

 

Művészetek szintje (I. emelet)

Jones, Sherry: Aisha, a Próféta szerelme

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2009


Veszélyes könyv, világszerte botrány kísérte. A regény a 7. századi Arábiába kalauzol minket, egy kislány felnőtté válásának leszünk szemtanúi. Aisha vitatott alakja az iszlám történelmének. Édesapja Mohamed közeli barátja, és nagyon fiatalon, hatévesen lesz a vallásalapító felesége. Kislányként korlátlan szabadságról álmodozik, életének legnagyobb részét mégis rabságban tölti. Az évek előrehaladtával megpróbálja leküzdeni saját makacs természetét, több-kevesebb sikerrel, és közben nemcsak gyönyörű nő válik belőle, hanem igazi harcos és vezéregyéniség, aki nélkül Mohamed, a próféta sem boldogulna.

 

Hang- és Videótár (I. emelet)

Márai Sándor: Eszter hagyatéka
Hangoskönyv (3 CD)

Az Eszter hagyatéka 1939-ben látott napvilágot. Témája jellegzetesen márais: az emberi kapcsolatokat vizsgálja a sors és titok, találkozás és elvárás motívumain keresztül - gazdag leírásokkal és belső monológokkal.
Az Eszter hagyatéka az elmúlt évek egyik nagy sikere.

Részlet a műből:
„Akit azzal vert meg a végzet, hogy rád épített, annak mindennél rosszabb a sorsa, mert egy napon észre kell vennie, hogy a levegőbe épített bele mindent, a semmibe. Más ember hazudik, mert ilyen a természete, vagy így parancsolják érdekei, vagy a pillanat kedvéért. De te úgy hazudsz, ahogy az eső esik. Tudsz könnyekkel hazudni, tudsz cselekedetekkel, néha már azt hiszem, csakugyan lángésszel élsz. A hazugság lángésze. Igen, zseni vagy”.

Márai Sándor kisregényét Nagy-Kálózy Eszter előadásában hallhatjuk. 
Teljes játékidő 225 perc.

Gyermekkönyvtár

Scarry, Richard: Sürgés-forgás Tesz-vesz Városban

Kiadó: Lilliput
Kiadás éve: [2010], cop. 2002

„Tesz-vesz Városban mindenki teszi a dolgát. Folyik a munka kint és bent, lent és fent. Még a föld alatt is. Vannak, akiket a munkájuk mindig a város más-más pontjára szólít. Sőt olyanok is vannak, akiknek az utca a munkahelyük…” – kezdődik a mese. Az orvos beteget gyógyít, az utcaseprő az úttestet takarítja, a biciklis futár árut visz. Van, aki zöldséget termeszt, van, aki házat épít, levelet kézbesít vagy tüzet olt. A nagy sürgés-forgást nyomon követve megismerkedhetnek a gyerekek a különböző foglalkozásokkal, munkafolyamatokkal és a fontosabb szerszámokkal. A kedves, humoros rajzokkal szemléltetett képeskönyvet az 5-7 éves gyerekeknek ajánljuk.

GatewayUk gyűjtemény (II. emelet)

Escott, John: Great crimes.

Kiadó: Oxford University Press
Kiadás éve: 2008


A könyv az Oxford University Press (OUP) kiadó által megjelentetett sorozat, az Oxford Bookworms Library, ami nagyon jó segítség a nyelvtanulásban.
A könnyített olvasmányok 7 különböző nehézségi szintű, a startertől a stage 6-ig.
A mi olvasmányunk stage 4, vagyis 1400 szavas szókinccsel gazdálkodik. 
Ezekből a könnyített olvasmányokból versenyt szervez a megyei könyvtár a középiskolásoknak, Readers’ Corner néven. A versenyfelhívást keresd a könyvtár weboldalán.