Csukás István 75 éves

Csukás István író, a jól ismert mesehősök: Mirr-Murr, Pom-Pom és Süsü szülőatyja 1936. április 2-án Kisújszálláson született. Érdekes tény, hogy egy napin ünnepli születésnapját a híres dán meseíróval, Hans Christian Andersennel.

Felmenői kétkezi munkás emberek voltak. Édesapja kisújszállási kovácsmester volt. Elemi iskoláit is szülőhelyén végezte el. Majd Békéstarhoson folytatta tanulmányait. Nyaranta azonban hazalátogatott és édesapjának segített, akinek időközben elvették a műhelyét az államosítás alatt és építkezéseken dolgozott.

Kisújszállás, amely számos jelentős alkotóval írta be magát a magyar irodalomtörténetbe. Hiszen ebben a városban Arany János és Móricz Zsigmond is megfordult. Szülővárosa Csukás Istvánt díszpolgárává választotta.

Csukás István írói munkásságát számos nemzetközi és hazai kitüntetéssel is elismerték. A kétszeres József Atilla- és Déry Tibor-díjas alkotóra méltán büszke szülővárosa (és megyéje) is.

Könyvtárunk Helyismereti gyűjteménye megyénk neves szülötteihez hasonlóan gyűjti és őrzi a Csukás Istvánról megjelent tanulmányokat és cikkeket. Szép számmal találhatók meg gyűjteményünkben a szerző gyermekeknek írt meséi és a felnőtt olvasóknak szánt verses kötetei egyaránt.

Petőfi Irodalmi Múzeum

Olvasásra ajánljuk

Baráth Andrea: Képzelet-mozi a kobakban : Csukás István aggódik a jövő közönségéért. In: Képes Újság 44. évf. (2003.06.07.) 23. sz. 32-33. p.

Borzák Tibor: Süsü eltartja szülőatyját : sárkánybájjak keneget : jellegzetes fizimiskája rögtön elárulja kun származását. In: Szabad Föld 66. évf. (2010. december 10.) 49. sz. [1]., 11. p.

Bóta Gábor: Képtelen és fölháborító : Találkozás Csukás Istvánnal. In: Magyar Hírlap 32. évf. (1999.03.20.) 66. sz. 13. p.

Bozsán Eta: Értek a gyerekújsághoz, mert négyszer már belebuktam. In: Korhatár 4. évf. (2009. augusztus) 8. sz. 30-31. p.

Csépe Krisztina: A gyerekek nem tudnak védekezni : Beszélgetés Csukás István Kossuth-díjas költőve. In:  Tallózó 11. évf. (1999.06.03.) 22. sz. 1043-1044. p.

Csukás István rábeszélésre lett meseíró. In: Új Néplap Vasárnap Reggel 8. évf.(2005. szeptember 11.) 37. sz. 13. p.

Dián Tamás: A csoda egy méterre van a földtől :  interjú. In: Új Néplap Vasárnap Reggel 11. évf. (2008. március 9.) 10. sz. 7. p.

Dián Tamás: Elfelejtjük a régi mesehősöket? In: Új Néplap Vasárnap Reggel 10. évf. (2007. július 8.) 27. sz. 15. p.

Ferencz Győző: Az olthatatlan csillagfény : Csukás István: Te mire gondolsz közben? In: Népszabadság 66. évf. (2008. augusztus 16.) 192. sz. 11. p.

A gyermek szemmagasságában : Csukás Istvánnal a gyermekirodalom szerepéről Dukay Nagy Ádám beszélget. In: Szépirodalmi Figyelő 3. évf. (2004.) 1. sz. 67-72. p.

Hrecska Renáta: A Csukás-mese forrásvidéke : Könyv : A Mirr-Murr és a Süsü alkotója szívesen szerkesztene gyereklapot. In: Magyar Hírlap 43. évf. (2010. július 12.) 160. sz. 14. p.

Jenei Gyula: Az amerikai gyerekfilmek erőszakot sulykolnak. In: Szabad Föld 57. évf. (2001.05.25.) 21. sz. 5. p.

Kiss Kálmánné: Álmomban otthon jártam : Csukás István köszöntése. In: Kisújszállási nagykun kalendárium a 2006-os közönséges évre. Kisújszállás, 2006. 158-163. p.

Kiss Kálmánné: Kisúji harangszó : Kisújszállás irodalmi hagyományai és kapcsolata. Kisújszállás, 2006.

[Somos]: Sárkányország trónörököse. In: Új Néplap Vasárnap Reggel 4. évf. (2001.06.03.) 22. sz. 12. p.

Kapcsolódó weblapok

Csukás István digitalizált művei

Digitális Irodalmi Akadémia

Televízióban látható mesék

Kisújszállás díszpolgára 75 éves (video)

Kisújszállás irodalmi hagyományai