Könyvtári rendezvények

kedd július 26, 2011

A Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet
tisztelettel meghívja Önt az

Európai és magyar
Liszt Ferenc (1811-1886)

című tablókiállítás megnyitójára
2011. július 5-én 16.00 órára
a Művészeti Szalonba
(Kossuth tér 2.)

A tárlatot megnyitja Takáts Béla, a Verseghy Könyvtár igazgatóhelyettese,
Liszt-művekkel közreműködik a Könyvtárosok Kórusa.

A kiállítás a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, a Nemzeti Kulturális Alap és a Liszt Múzeum Alapítvány támogatásával jött létre.

Start: 2011.07.26. 09:30

Már a csecsemők és a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a kifejezetten nekik készülő színházi előadásokra.
Az előadáson együtt játsszunk és mozgunk, megtanulva eközben testrészeinket.
Sok-sok hasznos és érdekes mondóka, gyermekdal tanulható meg.

Mindenkit szeretettel várunk, hozzátok magatokkal testvéreteket, barátaitokat is!

A belépés ingyenes!

Az előadások időpontjai a következők:
2011. július 05. (kedd) 9.30 óra és 10.30 óra
2011. július 12. (kedd) 9.30 óra és 10.30 óra
2011. július 26. (kedd) 9.30 óra és 10.30 óra

A Babaszínház és a Ringató rendezvényeinket kizárólag a gyerekek és a hozzátartozóik látogathatják!

Start: 2011.07.26. 16:00
szerda július 27, 2011

A Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet
tisztelettel meghívja Önt az

Európai és magyar
Liszt Ferenc (1811-1886)

című tablókiállítás megnyitójára
2011. július 5-én 16.00 órára
a Művészeti Szalonba
(Kossuth tér 2.)

A tárlatot megnyitja Takáts Béla, a Verseghy Könyvtár igazgatóhelyettese,
Liszt-művekkel közreműködik a Könyvtárosok Kórusa.

A kiállítás a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, a Nemzeti Kulturális Alap és a Liszt Múzeum Alapítvány támogatásával jött létre.

Start: 2011.07.27. 10:00

A Ringató valójában egy énekóra, ahol a résztvevők szőnyegen ülnek, nem padokban.
Ahová felnőttek érkeznek kisgyerekekkel, akár néhány hónapos babákkal is, de itt természetesen nem a kicsiket tanítják.
Ahol nem kötelező énekelni, de mégis mindenki szívesen teszi, örömmel jön, és várja a legközelebbi találkozást.
A Ringató mozgalom egy országos zenei nevelési program.
Célja, hogy minden egyes alkalommal megszülessen a közös éneklés és játék élménye.

A foglalkozást Hodos Szilvia népzenetanár vezeti.
Helyszín: gyermekkönyvtár

Időpontok:
2011. július 06. (szerda) 10.00 óra
2011. július 13. (szerda) 10.00 óra
2011. július 20. (szerda) 10.00 óra
2011. július 27. (szerda) 10.00 óra

A Babaszínház és a Ringató rendezvényeinket kizárólag a gyerekek és a hozzátartozóik látogathatják!

Start: 2011.07.27. 17:00

Angol Filmklub hetente

„Jó érzés a tudás. A nyelv pedig ne legyen többé akadály.”

Tisztelt Angolnyelv-barátok!

Az Angol Filmklub folytatódik 2011. júliusában minden szerdán [07.06., 07.13., 07.20., 07.27.] 17.00 órától a megyei könyvtárban.
A klubban rövid kortárs, művészi, ill. ismeretterjesztő filmeket vetítünk angol nyelven.

Szeretettel várunk a klubba minden olyan angolnyelv-tanulót
- akik angolnyelv-tudásukat szeretnék fejleszteni,
- szeretik a jó társaságot,
- és szívesen beszélgetnének a látott filmről tea és süti mellett.

Információ kérhető az 56/510-110/33 melléken Vona-Gődér Krisztinától (goderkriszti@vfmk.hu) vagy 56/510-110/41 melléken Cserfalvi Katalintól (cserfalvikata@vfmk.hu).

csütörtök július 28, 2011

A Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet
tisztelettel meghívja Önt az

Európai és magyar
Liszt Ferenc (1811-1886)

című tablókiállítás megnyitójára
2011. július 5-én 16.00 órára
a Művészeti Szalonba
(Kossuth tér 2.)

A tárlatot megnyitja Takáts Béla, a Verseghy Könyvtár igazgatóhelyettese,
Liszt-művekkel közreműködik a Könyvtárosok Kórusa.

A kiállítás a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, a Nemzeti Kulturális Alap és a Liszt Múzeum Alapítvány támogatásával jött létre.

péntek július 29, 2011
Start: 2011.07.05. 16:00
End: 2011.07.29. 18:00

A Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet
tisztelettel meghívja Önt az

Európai és magyar
Liszt Ferenc (1811-1886)

című tablókiállítás megnyitójára
2011. július 5-én 16.00 órára
a Művészeti Szalonba
(Kossuth tér 2.)

A tárlatot megnyitja Takáts Béla, a Verseghy Könyvtár igazgatóhelyettese,
Liszt-művekkel közreműködik a Könyvtárosok Kórusa.

A kiállítás a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, a Nemzeti Kulturális Alap és a Liszt Múzeum Alapítvány támogatásával jött létre.

kedd augusztus 02, 2011
Start: 2011.08.02. 00:00

Tisztelt Olvasóink, Látogatóink!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet 2011. július 9. és augusztus 27. között szombatonként ZÁRVA tart.

Nyári zárvatartásunkra idén augusztus 2. és augusztus 19. között kerül sor.

Kérjük, idejében gondoskodjon augusztusi olvasnivalójáról!

szerda augusztus 03, 2011

csütörtök augusztus 04, 2011

péntek augusztus 05, 2011

szombat augusztus 06, 2011

vasárnap augusztus 07, 2011

hétfő augusztus 08, 2011

kedd augusztus 09, 2011

szerda augusztus 10, 2011

csütörtök augusztus 11, 2011

péntek augusztus 12, 2011

szombat augusztus 13, 2011

vasárnap augusztus 14, 2011

hétfő augusztus 15, 2011

kedd augusztus 16, 2011

szerda augusztus 17, 2011

csütörtök augusztus 18, 2011

péntek augusztus 19, 2011
Start: 2011.08.02. 00:00
End: 2011.08.19. 23:59

Tisztelt Olvasóink, Látogatóink!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet 2011. július 9. és augusztus 27. között szombatonként ZÁRVA tart.

Nyári zárvatartásunkra idén augusztus 2. és augusztus 19. között kerül sor.

Kérjük, idejében gondoskodjon augusztusi olvasnivalójáról!

kedd augusztus 23, 2011
Start: 2011.08.23. 10:00
End: 2011.08.23. 18:00

...várjuk kedves Olvasóinkat!

Tartalom átvétel