Emile, vagy a nevelésről J.J. Rousseau Kerekes Tamás 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com Rosseau filozófiai regénye Emile, a képzett tanítvány ideális nevelését viszi végig születésétől a felnőtté válásig. Emile-t nem tanítják addig olvasni, amíg ő maga nem kezd el szomjazni a tudásra, és szándékosan szűkre szabják irodalmi tapasztalatait. Rosseau szerint a Robinson Crose a legjobb könyv a természetes neveléshez, így Emile elsőként ezt olvassa el. Rousseau oktatásfilozófiája a vallást illetően is radikális. Síkra száll azért, hogy ne siessék el a gyermekek vallásos nevelését, hogy elkerüljék a bemagoltatást vagy a hibás teológiai-hitbéli elgondolások rögzülését. Emile-nek ezért nem tanítanak dogmákat, hanem felvértezik azzal a tudással és értelemmel, amellyel később majd hitet választ magának. A kora kamaszkor az az életszakasz, amikor akadémikus ismeretszerzés helyett jobb tapasztalatból tanulni. Emile, a természetet megfigyelve, maga teszi fel és válaszolja meg a kérdéseket. Emile társas érintkezése, szocializációjára és szexuális érésére helyezi a fő hangsúlyt. Az utolsó könyvben(b Sophie nevelése) Rousseu a lányok, és a fiatal nők oktatásával foglalkozik. Helyteleníti, hogy komoly tudással tömjék a lányok fejét, azon az alapon, hogy a férfiak és nők eltérő erényekkel rendelkeznek. A férfiaknak az igazságot kell tanulmányozniuk; a nők tanuljanak hízelgést és tapintatot. Rousseau regénye Emile és Sophie házasságával zárul, akik visszavonult, m termékeny közös életre készülnek vidéken. A kötet a francia felvilágosodás nagy gondolkodójának a nevelésről szóló gondolatait foglalja össze. Neveléselméletének alapja – a kereszténység világnézeti tételével szemben, mely szerint minden ember eredendően bűnben születik – az, hogy az ember, mint a természet része, születésétől fogva jó, csak a társadalom rontja meg. Éppen ezért, a kor eszményképét jelentő, a test és a lélek összhangját mutató ember kialakítása érdekében a növendék számára elegendő csupán a neveléshez szükséges megfelelő környezetet megteremteni, s így, a társadalomtól távol, a természet közelségében az ismeretszerzést, az erkölcsi értékek kialakítását biztosítja a gyermek természetes kíváncsisága. Képzelt növendéke, Emil nevelése kapcsán ismerteti nevelési elveit, s ezek alkalmazását mutatja be cselekményepizódok formájában. Ez a keret lehetőséget nyújt arra is, hogy kifejtse gondolatait a természetes vallásról, a társadalomról, a polgári intézmények romlottságáról, az emberi érzések felszabadításának szükségességéről. Rousseau klasszikus munkáját, kultúrtörténeti jelentőségű eszméit gördülékeny, olvasmányos fordítás hozza közel a mai olvasóhoz

Nicholas Nickleby Charles Dickens Európa Kiadó www.europakiado.hu Iszonyú pénzügyi hajsza előzi meg a regényt Dickens életében. Apja ismét csődbe jut, de az írónak is ott vannak a sűrűn születő gyermekek, ám Dickens nyelvi képzelete, és jellemző ereje itt bomlik ki, először teljes gazdagságában. A logikai bakugrások- írja Taxner Tóth Ernő-e mesterművében pontosan érzékelhető a valóság arányainak az eltévesztése, ami Mrs. Nickleby egész világszemléletét, a külvilághoz fűződő viszonyát és életformáját alapvetően meghatározza. Hiúság, önzés, abszurd képtelenségek, összezavart emberi viszonylatok uralkodnak a Portsmouthban dolgozó vándor színtársulat mikrotársadalmában is, amikor Nicholas közéjük kerül. Álnok, otromba és ostoba cselszövések, féltékenykedések és alázatoskodások, függő viszony a társulaton belül, és függő viszony a társulaton kívül, álművelt közönség, megalázkodás itt és ott-ez a vándorszínészek élete. Nicholas kényszerből lett színész, mert az igazi nagy kalandról, a hajóséletről már lekésett. Ivor Brown kutatásai alapján tudjuk, hogy a regényben szereplő színtársulat belső élete és műsora a legapróbb részletekig hiteles. Ennek segítségével építi bele Dickens Pazar Shakespeare-paródiáját a könyvbe. Erre Mrs. Nickleby döbbenti rá az olvasót, aki stratfordi élményeiről fecsegve éppen akkor örvendezik, hogy fia nem lett Shakespeare, amikor Nicholas javában játssza a fiatal Shakespeare szerepét -ripacskodik és darabokat dolgoz át-a harmadrangú vándor színtársulat szegényes körülményei között. A színház „kis világába” foglalt társadalmi szatíra a „színház az egész világ” gondolatát sugallja. A regény értékét azonban nem a szimbolikus kifejezést kereső törekvések, hanem a hagyományos kalandregényelemek határozzák meg, s teszik végső soron felemás alkotássá. Az írót mindvégig izgatja a bűn, amelyet elsősorban a nyomor következményének tart. Ámbár csaknem ugyanígy termeli nála a bűnt a szívtelen pénzvágy is. De nála az igazi nemes lelkű embert nem ronthatja meg sem a nyomor, sem a pénz. Itt van egyik leghíresebb regénye, a Twist Olivér. A nyomorúság és a bűn világának nagy körképe, a londoni alvilág szörnyűségeinek tárháza. Dickens szinte felfedezőúton járt, amikor a polgárok számára megfigyelte és leírta, hogy milyen pokol fortyog alattuk. De a jókat - így elsősorban a minden kísértésnek kitett Twist Olivért - nem ronthatja meg a bűn csábítása, és emberi derékségével felemelkedik a polgári lét mennyországába. A gonoszak pedig meglakolnak. Soha ilyen együgyű rémtörténettel nem tudták feltárni a nagyváros valóságos mély rétegeit. Soha ennyi derűvel nem tudták kifejezni a részvétet az emberi szenvedések iránt. Dickens gyakran ír a polgári világ másik végéről, a tőkés üzletemberekről (Nicholas Nickleby, Dombey és fia). Kitűnően ismeri a környezetet, és merőben nem ismeri a tőkések valódi lelki rugóit. A rideg szívű üzletemberek meglakolnak, vagy legalábbis magukra maradnak, a jószívűek boldogulnak. Van egy nagyon szép meséje, a Karácsonyi ének (a Karácsonyi történetek sorozat legismertebb darabja), amely arról szól, hogy Scrooge úr, az önző, gazdag ember boldogtalan magányában él, de karácsony estén megjelenik előtte halott üzlettársának lelke és látomásokban mutatja meg neki az önzés boldogtalanságát. Scrooge megretten sivár jövőjétől, és elmegy szegénysorban élő rokonához, aki boldog családi életben él, és e derűs körben megtalálja a sohasem ismert boldogságot. Mert hát Dickensnél még a kísértetmesék is londoni polgárok és londoni kisemberek körében játszódnak, és aki megjavul, annak nemcsak joga, hanem lehetősége is van a boldogságra. ( http://209.85.135.132/search?q=cache:JjT1rwz679IJ:www.literatura.hu/irok... Dickens harmadik s egyben egyik legnépszerűbb regényét tartja kezében az olvasó. Még írta a Pickwick Klub-ot, a közepén járt az Oliver Twist-nek, amikor belefogott – s már dolgozott első történelmi regényén, a Barnaby Rudge-on, amikor még mindig a Nickleby részleteit munkálta ki. Döbbenetes munkabírása jól is jött neki: kellett a pénz a családra, az egyre szaporodó gyerekekre. Dickensre nagy hatással volt a tizennyolcadik századi kalandregény műfaja, Fielding, Smollett s nem utolsósorban Defoe művészete – bizonyos fokig a Robinson Crusoe-ra emlékeztet az, ahogyan a főhős, az ifjú Nickleby sorsának alakulása formálja magát a művet is. Akkoriban, 1837 táján nagy port vert fel s az újságokba is bekerült egy különösen felháborító eset: vagy egy tucatnyi alultáplált kisfiú pusztult el fertőző betegség következtében egy yorkshire-i magániskolában. Dickens egy barátjával felkerekedett, hogy körutat tegyen északon, és maga is szemügyre vegye ezeket az „olcsó tanintézményeket”. Oliver Twist után nem akart ismét kisgyermeket állítani műve középpontjába, így került a fókuszba a gyermeki szenvedés és az iskolatulajdonos mohó önzése között őrlődő fiatal tanító. De hogyan lesz valaki egy ilyen nyomorúságos intézményben a testi és lelki kínzás eszköze? Mégpedig olyan valaki, aki undorodik saját tevékenységétől, gyűlöli a körülményeket, amelyekbe a sors helyezte, s kellően nemes jellemű ahhoz, hogy az olvasók rokonszenvét elnyerhesse? Nicholast, az ártatlan, tapasztalatlan fiatalembert a gonosz nagybácsi beavatkozása és a „jobb családok” elszegényedésének társadalmi folyamata kényszeríti a tanítói szerep elvállalására. Különféle jótétemények után emelt fővel távozhat azonban a szörnyű helyről, s új kalandokat előbb a vándorszínészetben – felejthetetlen figurák között, vaskos komikumhelyzetekben –, majd pedig a boldog, hamvas szerelemben talál. Charles Dickens Nicholas Nickleby I-II. (Nicholas Nickleby) Európa Könyvkiadó, 2009 Charles Dickens művei Fordító: Devecseriné Guthi Erzsébet .Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Értelmező szótár (kifejezés) Az értelmező szótár egy olyan szótárkönyv, amely a benne lévő szavak meghatározásait tartalmazza ábécé sorrendben. A meghatározások a szavakhoz tartozó fogalmakat írják le úgy, hogy azt könnyen meg lehessen érteni. Az értelmező szótár használható új szavak megértéséhez, tanuláshoz, a helyesírás és helyes fogalmazás ellenőrzéséhez, adatok, összefüggések kereséséhez. A szótár így lehetővé teszi, hogy mindenki aki azt a nyelvet beszéli pontosan ugyanazt értse a szavak kimondásakor, meghallásakor, leírásakor és elolvasásakor. A jó értelmező szótár megadja a szóhoz tartozó más tudnivalót is, mint például a szó eredetét, a szó nyelvtani besorolását, helyes használatát. Példamondatokat is tartalmaz a meghatározások használatának bemutatására. Egy adott szót egy ilyen szótárban egy szócikk ír le. A szócikkek különböző szerkezetűek, de a szótárban kell olyan rész is, amely elmagyarázza egy ilyen szócikk szerkezetét. Az értelmező szótár eszköz az ingerültség kezelésére azáltal, hogy felszabadítja a korábban rögzült figyelmet egy addig érthetetlen jelenségről, zűrzavarról, vagy megoldhatatlan problémáról. Az értelmező szótár az intelligencia fejlesztésének eszköze. Az értelmező szótár használatához jó, ha kívülről megtanulod az ábécét, hogy gyorsan megtaláld benne azt a szót, aminek utána akarsz nézni. Világunk birtokbavételének eszköze mindenekelőtt a nyelv; gondolataink, érzelmeink is a nyelv révén válnak tudatossá, egyértelművé számunkra és közölhetővé embertársaink számára. Ebben a folyamatban a nyelv összetevői (a fonémák, a szókincs és a grammatika) közül a szókincsnek kiemelkedő szerepe van. Találóan és szépen fogalmazza meg a szókincs jelentőségét Szemlér Ferenc költő Szavak c. versében: „Mit sejtek csak zenén, más hangokon, bennük tapintom és lélegzelem. Varázslatukra lett csak otthonom az értelem-fagyasztó végtelen. Miattuk érzem, hogy itthon vagyok a földön... élnem s küzdenem szabad... Magamra hát sohase hagyjatok, világteremtő, hűséges szavak. Ha a szavaknak ilyen nagy a szerepe a gondolkodás és a kommunikáció folyamatában, a társadalom életében, sajnálatosnak kell mondani, hogy a nyelvhasználattal foglalkozó írásainkban gyakran kell utalnunk a szókincs szegénységére, igénytelenségére. De vigyázzunk, nem a nyelv, a nyelvállomány szegénységéről van itt szó, hanem az egyéni nyelvhasználatról. Nyelvünk ugyanis figyelemreméltó elevenséggel, alkotóerővel követi a társadalmi, gazdasági, tudományos élet fejlődését, és új szavakkal, kifejezésekkel reagál az újdonságok megnevezésére: világháló, honlap, egér, holdkomp, léglökéses repülőgép, géntérkép, másolás, hódeszka, bevásárlóközpont, látványpékség, körforgalom, hűtőgép, mélyhűtött stb. Ha kell, idegen nyelvekből is kölcsönöz szavakat: CT (komputer tomográf), MR (emer = mágneses rezonancia), flopi stb. Érzékenyen reagál nyelvünk gondolataink újabb meg újabb árnyalatainak kifejezésére is: beszél – beszédet mond (pl. az államelnök a parlamentben); kifogásol – kifogást emel (pl. a nagykövet egy külföldi állam eljárásával szemben); mellett (térben), ill. e megállapítások mellett (azaz: velük együtt, egy időben); elemez valamit – kielemez (azaz: végig-, alaposan vizsgál), értékel – kiértékel (ua.). Tehát nem a nyelvvel vannak problémák, hanem a nyelv gazdag és árnyalt eszközeinek egyéni használatával: a pontatlan szójelentésekkel, a közhelyekkel, ismétlésekkel, a felesleges idegen szavakkal, az összekevert, kitekert szólásokkal. Diákok, újságírók – akik bizony sokszor nem jeleskednek nyelvünk gazdagságának felmutatásában – szokták kérdezni, hogyan lehet gazdagítani nyelvhasználatukat. Az egyik tanácsom, hogy olvassanak jó magyar írókat, költőket. Egy másik: a szótárainkban való böngészés, lapozgatás. Kosztolányi írja: „Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok s fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek, a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve. Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom.” Szótárirodalmunk, az egy nyelven, magyarul írt szótáraink száma az utóbbi időben örvendetesen megszaporodott. Azt azonban nem gondolom, hogy az átlagember csak úgy nekiül, és élvezgetve lapozgat egy-egy műben. De azt igen, hogy olvasás, írás közben elővesz egyet-egyet segítségül, mi is valamely szó jelentése, mi az idegen szó magyar megfelelője, hogyan lehet például a mondta igét másként kifejezni. Például így: említette, szólt róla, előadta, szóvá tette, kifogásolta, helyeselte stb. A 2007. évi Könyvhétre az eddigi egynyelvű szótárak mellé a Tinta Kiadó megjelentette a szótárak szótárát, ahogy a Nők Lapja c. hetilap találóan nevezte, az Értelmező szótár +-t. Készítették az MTA Nyelvtudományi Intézetében, a nyelvművelő és nyelvi tanácsadó osztály dolgozói, kutatói Eőry Vilma vezetésével. Mit takar a szótárak szótára elismerő kifejezés? Mit jelent a címben a +? Röviden azt is mondhatnám, hogy az eddigi egynyelvű szótárak összességét. Ezt így többen nem tartanák kielégítőnek, ill. talán túlzásnak is minősítenék. Tehát? Tartalmaz 16 065 szócikket, s ezekhez kapcsolódóan mintegy negyed millió adatot. Megcélzott olvasói – a magyar anyanyelvűek széles táborában, ide értve a határainkon kívül élőket is – mindenekelőtt az ifjúság és az iskola. Az összesítő jelleg arra utal, hogy az értelmezésen (a benne megjelenő ábrákon) kívül megtalálhatók a szótárban a címszók rokon értelmű megfelelői (szinonimái), sőt ellentétei; az értelmezést gazdagítják szókapcsolatok, szólások, közmondások; találkozunk tájszókkal, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, a Dráva, a Mura, az Őrség vidékén használt jelentésekkel, szavakkal. Találunk a címszók gyakoriságára, stiláris minősítésére történő utalásokat. Értelmező szótárainkban nincs együttesen ennyi minden, sőt, – hogy még egy kellemes kiegészítésre is utaljak – a második kötet végén fogalomköri csoportosításokat is olvashatunk. Mindez azt fejezi ki, hogy szavaink nem elszigetelten, egymástól függetlenül élnek a közösség tudatában, hanem rendszert alkotva, s ez a rendszer nem kis mértékben meghatározza, befolyásolja jelentésüket. Miben tud tehát segíteni ez a legújabb, egynyelvű szótár? 1. Mindenekelőtt megadja a szavak pontos jelentését, beleértve a szöveg-, a stiláris környezetet, melyben az adott szó szerepelhet. Pl. egy rádióriportban a törökbálinti városszépítő egyesületről beszélgettek, s ott hangzott el, hogy az egyesület azon mesterkedik, hogy... A mesterkedik valamin átvitt értelemben ma már „ügyeskedik, fondorkodik” jelentésű, bár őrzi még – konkrét munkáról szólva – az „ügyesen, mesteri módon végez valamit” jelentést is. A szóban forgó riportban tehát az azon dolgozik felelt volna meg a mai használatnak. – Hogyan áll a szénájuk? – kérdezték ugyancsak egy rádióriportban a közgazdasági egyetem egyik vezetőjétől az egyetemen szervezett tanfolyamokkal kapcsolatosan. A jól vagy rosszul áll a szénája kitűnő, népi, paraszti eredetű szólásunk, de mai használatában bizalmas színezetű. – „A hercegi pár házassága a tönk szélére jutott.” – olvastam egy lapunkban. A tönk szélére jut mai használatában inkább gazdasági kötődésű; itt a bajba jutott, tönkre ment, elromlott kellett volna. Az aggodalmat táplál terpeszkedő kifejezés; szokásosan inkább aggódik, aggályoskodik. 2. Az utolsó példa már átvezet a közhelyek területére. A történik (nem történt intézkedés, azaz: nem intézkedtek), a nyer (befejezést nyer, azaz: befejezték), a rendelkezik (nem rendelkezik, nem volt megfelelő hatásköre), a per pillanat a most, jelenleg helyett – mindezek és számtalan társuk gondolkodásunk renyheségének, homályosságának kifejezői; többnyire arra utalnak, hogy a fogalmazónak nincsenek saját gondolatai, megelégszik az unos-untalan használt, hallott szavakkal, fordulatokkal. Elkerülésüket szinonimák felsorolása segíti a szótárban. 3. A szólásoknak, szólásszerű kapcsolatoknak kitüntetett szerepük van a nyelvek kincses tárában, a miénkben is. Mai használatukkal sajnos kitüntetett figyelmet vívtak ki a nyelvművelők körében. Újságíróink, politikusaink olykor-olykor törekednek rá, hogy színesen, egyénileg fogalmazzanak, s ilyenkor nemegyszer elszalad velük a csikó, s efféléket „ötlenek”: a pálya talaja nehezen emészthetőnek bizonyult az Újpest játékosai számára (azaz: nehezen elviselhetőnek, leküzdhetőnek bizonyult); az ötlet felszította az érdeklődést (tehát felkeltette, mert a felszít ige ma már negatív tartalmakkal társul, mint gyűlölet, ellenségeskedés); nemsokára szögre akaszthatja (az énekes) a 13. aranylemezét is (a szögre akaszt valamit jelentése abbahagy, megtagad valamit; itt ahelyett áll: kiteheti a falra, a falra akaszthatja.). Szólásokkal nemcsak itt, szótárunkban találkozhatunk, hanem számos szakkönyv is foglalkozik velük, pl.: O. Nagy Gábor: Mi fán terem?; Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor: Szólások; T. Litovkina Anna: Magyar közmondástár. 4. Semmi elvi kifogásunk se lehet az idegen szavak ellen, hiszen nyelvünk sok-sok száz idegen szóval gyarapodott a történelem során. Csakhogy a divat, a sznobizmus akkor is idegen szavakkal él, ha van pontos magyar megfelelőjük: menedzser, fantasztikus, szupermarket, projekt, imázs, konszenzus stb. Nem az idegen szó használatával van a fő bajunk, hanem az önálló gondolat, tartalom hiányával. Szótárunk nem nyelvművelő munka, de ha valamilyen oknál fogva felvesz egy idegen szót, megadja magyar megfelelőjét is. 5. Sok, igen sok területen „ellazulunk”, s ezzel egyre erőteljesebben előre nyomul a szleng (csaj, csajoz, durva követelmény, kiszúrta, hogy...; bekattan stb.) Nem az a baj, hogy mellőzzük az üres formaságokat, hogy a beszélt nyelvváltozat színes elemekkel bővül, hanem ismét csak az önállóság, a saját gondolatok elmaradása az, amit fájón hiányolunk, s különösen a durvaság és trágárság zavar, mint a lapátra tesz, pofára esik, tele van a tököm. Vajon mit tud valaki egy újonnan felavatott szoborról, ha csak annyit mond róla: szar, vagy a tárgyalt személyről, ha az illető hülye fasz? Nem valami álszemérem munkálkodik bennem, ha azt szeretném, hogy csak egyetlen értelmes, tartalmas szót halljak: A szobor lehet kifejezéstelen, az illető modortalan. E területre is érvényes, hogy szótárunk nem nyelvművelő kézikönyv, nem is illemtan; mégis sok szleng szót, szókapcsolatot felvesz, megfelelő (biz, durva) minősítéssel. Lám, hová ragadott egy szótár lapozgatása! Benne van az életem – vallom Kosztolányival. (Eőry Vilma : Értelmező szótár + I–II. kötet. Tinta Kiadó, 2007.) Benczédi József Eőry Vilma főszerk. Értelmező szótár+ (Bozsik Gabriella) www.tintakiado.hu info@tintakiado.hu Az Értelmező szótár+ egynyelvű kéziszótár. Azonkívül, hogy magyarázza a címszavakat, és használatukat példamondatokkal világítja meg, sokféle nyelvi ismeretet, számos hasznos tudnivalót is közöl róluk. A szótár magyar anyanyelvűek, elsősorban fiatalok számára készült, és alkalmas az anyanyelvoktatásban való felhasználásra. A kétkötetes kézikönyvben a 16065 címszóhoz hozzákapcsolva 250000 nyelvi adat található. A klasszikus értelmező szótári funkciók mellett ugyanis - a magyar szótárirodalomban először - egyetlen szótárban számos ismeretet tartalmaz a szócikkekbe beépítve: - megadja a szinonimákat, - felsorolja az ellentéteket, - szókapcsolatokat, szólásokat, közmondásokat közöl, - tájszavakat sorol fel. Ezeken a nyelvi adatokon kívül az Értelmező szótár+ egy szócikken belül még további információkat is ad: - jelzi a gyakoriságot, - közli az etimológiát, - nyelvhasználati tanácsokkal szolgál, - felsorolja utótagjuk szerint az összetételeket, - illusztrációkkal szemléltet. A negyedmillió nyelvi adat szemléletesen mutatja be, hogy szavaink nem elszigetelten, önmagukban állnak nyelvünkben, hanem szinonimáikkal, ellentéteikkel, szókapcsolataikkal hálót alkotnak. A szótár szerkesztői először vállalkoztak arra, hogy a szavaknak ezt a szövevényes kapcsolatrendszerét egyetlen szótárban mutassák be. Erre utal a szótár címében szereplő "+". A szavak összetartozását szemlélteti a kötet végén található fogalomköri csoportosítás is, amely első ízben adja közre fogalomkörökbe rendezve a magyar szavakat. Az Értelmező szótár+ szerkesztői a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete nyelvművelő és nyelvi tanácsadó osztályának tudományos kutatói, a szótár szerkesztése során felhasználták a jelentéstan, a lexikológia és a lexikográfia legújabb eredményeit. Bízunk benne, hogy az Értelmező szótár+ azzal, hogy nemcsak megmagyarázza a szavakat, hanem sokféle ismeretet is közöl róluk, sokak számára nyújtja a szavaink közötti összefüggések felfedezésének izgalmas élményét, és segíti anyanyelvünk szókincsének, ezzel együtt kultúránknak minél alaposabb megismerését. (A kiadó) www.tintakiado.hu Tinta Könyvkiadó. Budapest. 2007. 1826 oldal Gondolatok egy új értelmező szótárról A magyar nyelvtudomány, azon belül is a lexikográfia 2007-ben egy értékes, új szótárral gazdagodott, mely a Tinta Könyvkiadó Magyar nyelv kézikönyvei című sorozatának 13–14. kötete. Öt évvel ezelőtt a kiadó vezetője felkereste az MTA Nyelvtudományi Intézetét azzal a céllal, hogy felkérje a szakembereket: dolgozzák át, bővítsék és tegyék komplexebbé a korábban megjelent, jórészt a tanulók számára elkészített Képes diákszótárt. A munkálatok elkezdődtek, és egy fél évtized után a kívánság teljesült. Új kiadványt vehet tehát a 12–16 éves korosztály a kezébe, ha egy-egy szónak a jelentését kívánja megismerni. A szótár szerkesztői a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében a Nyelvművelő és Nyelvi Tanácsadó Osztály tudományos kutatói, akik munkájukban többek között a lexikográfia, a lexikológia, sőt a jelentéstan legújabb eredményeit is felhasználták. A főszerkesztői teendőket Eőry Vilma tudományos főmunkatárs vállalta és végezte. A kétkötetes kézikönyv terjedelme összesen 1826 oldal, amelyben mintegy 16 000 címszó, 16 000 gyakorisági mutató, 40 000 értelmezés, 55 000 példamondat, 73 000 szinonima, 10 000 tájszó, 18 000 ellentét, 4000 szólás és közmondás, 2000 nyelvi tanács és végezetül 16 000 etimológia található, azaz mindez összesítve 250 000 nyelvi adatot jelent. Közöttük sok határon túli magyar szó is szerepel. Többeket meghökkenthet a címben előforduló pluszjel, mivel eddig még ilyenre nem volt példa. Első látásra a kiejtése sem egyértelmű: a plusz a matematikában ugyanis az összeadás jele, és a tanuló [meg]-nek ejti. Ha nem csupán a fő-, hanem az alcímet is megtekintjük, azonnal világossá válik számunkra az a plusztartalom, amely az eddigi értelmező szótáraknak nem jellemzőjük: Értelmezések, példamondatok, szinonimák, ellentétek, szólások, közmondások, etimológiák, nyelvhasználati tanácsok és fogalomköri csoportok. A komplexitásra való törekvés, illetőleg a minél hatékonyabb iskolai alkalmazás vezette a szerkesztőket, amikor a címszóknak nem csupán a jelentésszerkezetét tárták fel, hanem megadták a szinonimáikat és az antonimáikat is, de megtalálhatók a tájnyelvi jelentésbeli megfelelések is. A szócikkek élén álló szavak nyelvészeti analizálását méltán teszi gazdagabbá a szakszerű etimológiai magyarázat. Például a suba arab eredetű vándorszó; a szevasz latin eredetű német jövevényszó. Itt érdemes tisztáznunk tanulóinkkal a következő szakkifejezések meghatározását: idegen szó, jövevényszó, nemzetközi szó. Házi feladatként otthoni gyűjtőmunka kapcsolódhat az órai megbeszéléshez: például keressenek 20 latin és görög eredetű szót. Más alkalommal kutassanak, hogy milyen szláv nyelvekből kerültek szavak a magyar nyelvbe. Az ilyen jellegű feladatok megoldásakor diákjaink nemcsak mélyebben ismerik meg a szótári anyagot, hanem egyre inkább rájönnek a szótár hasznára is. Az Értelmező szótár+ szócikkeinek felépítése és a szótárban alkalmazott jelek, rövidítések magyarázata A munka elsődleges célja az, hogy az érdeklődők elsősorban a mindennapi életünkhöz tartozó, alapszókincsbeli szavak értelmét tárhassák fel, de ezek mellett megtalálják az egyes tudományok (iskolai tantárgyak) szakkifejezéseit is. Mivel az értelmező szótár egyszerre hagyományőrző és modern is szeretne lenni, beépít tájnyelvi és régies, népies, valamint már elterjedt idegen (pl. az informatikával és a számítástechnikával foglalkozó) szavakat is. Például: bennszülött, felülvizsgál, javakorabeli, létminimum, kezeskedik; brikett, bojár, ibolyántúli, jávorszarvas, jezsuita, kánya, kentaur, kéregvasút, mellkas, székely, tiszavirág; bekecs, bezupál, billikom, boglyakemence, dolmány, toborzás; blog, cédé, csip, digitalizál, fájl, fitnesz, kábeltelevízió, képmagnó (videó), szoftver. A jelentésváltozatok arab számozással különülnek el egymástól. A homonimákra az indexszámok hívják föl a figyelmet, és természetesen külön szócikkbe kerülnek a szófaji értéküknek megfelelően. Ha egy szónak több szófaja létezik, azok – római számmal jelölve – annyi szócikket kapnak, ahány szófajuk kimutatható, például ütköző I. mn (melléknévi igenév is), ütköző II. fn. Rendkívül jól segít a vizsgált szó alaposabb megismerésében a gyakorisági mutató. Az ötfokozatú skála növekvő számú jelei mutatják az egyre nagyobb gyakoriságot, elárulják nekünk, hogy mennyire gyakran vagy mennyire ritkán előforduló szóval állunk szemben. Például gyakran használt szó: kihagy, király, korábbi, nincs, pislog; közepesen gyakori a kulacs, pisztácia, postáz, szimfónia, tanszék; ritkán fordul elő a háborúskodik, hupikék, kuglóf, kinin, trakta. A gyakorisági skála mellett a toldalékoláshoz is kapunk segítséget. A főneveknél a többes számú, a tárgyragos és az egyes szám harmadik személyű birtokos személyjeles alak szerepel. Például a cselekvés szócikkben: cselekvések, cselekvést, cselekvése. A mellékneveknél a többes számú, a tárgyragos és az -n, -an, -en vagy az -ul, -ül határozóragos alak. Például a habos címszó mellett a habosak, habosat, habosan. Újdonság az Értelmező szótár+ fogalomköri csoportosítása a II. kötet végén, amely a szótárban található szavakat témakörönként rendezi el. Ilyenek szerepelnek többek között: élővilág; ember; állat; növény; az ember környezete; lakóhely; lakberendezés stb. Ebben a részben a szavak nem betűrendben követik egymást, hanem a jelentésbeli összefüggések (fajfogalom, nemfogalom viszonya) működnek rendezőelvként. Ennélfogva az Értelmező szótár+ az első magyar fogalomköri szótárnak is tekinthető. Például az egyházi alkalom jelzős szerkezet fogalomkörébe tartozik: áhítat, balázsolás, bérmálás, böjt, búcsú, istentisztelet, konfirmáció, körmenet, litánia, mise és úrvacsora. Az anyanyelvi nevelésben a magyartanárok számos készségfejlesztő feladata között az egyik igen jelentős teendő a tanulók szótárhasználatra való nevelése. Hogy ezt a feladatot a kiadvány még jobban megkönnyítse, szintén újnak nevezhető szerkesztői módszert valósít meg: minden oldal alján közli a szócikkekben előforduló szófaji és egyéb rövidítések feloldását, például hsz: határozószó, nu: névutó, Er: Erdély, Dv: Dráva-vidéki, szin: szinonima, Ö: utótagi összetétel. Ezzel a megoldással a szótárhasználó időt takarít meg, hisz nem kell minduntalan visszalapoznia a rövidítések jegyzékéhez. A két kötetben a fogalmak megértését, memorizálását nagyban segíti a sok ügyes, rajzos illusztráció. A szótár értékei között továbbá feltétlenül említésre méltó a szócikkekben nyelvi szemléltetésként alkalmazott számos szólás, valamint közmondás. Ezek értelmeztetése, magyarázata hatásos, kedvelt, fontos gyakorlattípusa a szókincsbővítésnek. Dicséretes a sok, igényesen összeválogatott szépirodalmi idézet a jelentések megvilágításához. Az esztétikai nevelésben és az ízlésformálásban, illetőleg a személyiség fejlesztésében ugyanúgy nagy segítséget jelentenek a magyartanárnak, mint a különböző stílusminősítések. A szótár igényes nyomdai kivitelezése, ízléses tipográfiája tanárnak és diáknak egyaránt kedvet ébreszt a mindennapi használathoz. A szerkesztők az összeállításkor a lexikográfiai előírásokon kívül fontos pedagógiai és pszichológiai szempontokat is érvényesítettek, és ez a kézikönyv sikerét és népszerűségét is megalapozhatja a köz- és a felsőoktatásban.

Kányádi - Kicsiknek és nagyoknak Helikon Kiadó A vers az, amit mondani kell - írta korábban Kányádi Sándor. A 80 éves költő, író lemezt készített a 40 éves Kaláka együttessel; a Hangzó Helikon-sorozatban most megjelent kiadványon verseit Kányádi maga mondja el, a dalokat pedig a Kaláka adja elő. Kaláka www.helikon.hu Hangzó Helikon-sorozat 20. A verseket Sándor bácsi mondja, a nótákat a Kaláka énekli. A Hangzó Helikon-sorozat legújabb darabjában az olvasás élvezete, valamint a Kaláka együttes dalai mellett Sándor bácsi előadásában is hallgathatunk verseket. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánljuk! A kötet illusztrációit Vogronics Zsuzsa készítette. Részlet az előszóból: „Van alkalmunk az ünneplésre! Kányádi Sándor 80 éves, a Kaláka 40 és a Hangzó Helikon sorozat 5 éve alatt ez a huszadik kötet. Sok szép kerek szám. Nagy öröm, hogy a nyolcvanadik születésnap alkalmából sokat lehettünk együtt Sándor bácsival, köszönthettük a Petőfi Irodalmi Múzeumban, mikor a róla készült album megjelent, mikor az I. kerület díszpolgára lett, köszönthettük a Marczibányi téri Kaláka klubban, a Duna TV-ben, sokfelé az országban és Erdélyben. Még szülőfalujában, Nagygalambfalván is ünnepeltünk. De jó, hogy olyan költő verseit énekelhetjük, akit szeretnek kicsik és nagyok, falun élők és városiak, ínyencek és a csak néha verset olvasók-hallgatók. Negyven év egy zenekar életében hosszú idő. Már vannak, akik ifjú korukban hallgattak minket, és most unokákkal jönnek Kaláka koncertre. Sokan felteszik a kérdést: hogy tudunk ennyi ideig sikeresen muzsikálni? De ez nem csak rajtunk múlik. Köszönjük a költőknek a verseket, köszönjük közönségünknek a sok szeretetet, és jó érzés tudni, ha munkánk örömet szerez az erre fogékonyaknak. A Hangzó Helikon kötetek kapcsán nem csak ünneplésre, büszkélkedésre is adódik alkalom. Az első kötet, a Kaláka—Kányádi már dupla platina lemez, de több platina és arany lemezünk is van. Kitüntette a sorozatot zeneszerzőkből álló kuratórium (Artisjus- díj), a könyves szakma (Szép Magyar Könyv dicsérő oklevele) és az idei Könyvfesztiválon pedig a sorozat legújabb darabja megkapta a Budai-díjat, amelyet pedagógusok véleménye alapján ítélnek oda. Köszönjük az elismeréseket! Reméljük a folytatás is tartogat még örömteli meglepetéseket!” (Gryllus Dániel) Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője az MTI-nek elmondta: tavaly megjelentetett egy felnőtteknek szóló CD-t Fehéringes versek címmel, amelyen Kányádi Sándor mondta el verseit, ő pedig énekelte a megzenésített költeményeket és citerán játszott. "Sándor bácsi akkor azt mondta, szerinte volna még néhány vers, amit fel lehetne venni, így jött az ötlet, hogy csináljunk egy hasonló Kaláka-Kányádi lemezt gyerekeknek. A Hangzó Helikon-sorozatban eddig csak megzenésített versek jelentek meg, versfelolvasások nem, de hol van az megírva, hogy ennek így is kell maradnia?" - idézte fel a kiadvány előtörténetét a zenész. A lemezen Kányádi Sándor 24 versét mondja el, a Kaláka pedig a költő tíz versét zenésítette meg. A költemények korábban a Napsugár című kolozsvári gyermeklapban jelentek meg, ahol Kányádi Sándor 1960-tól 1990-ig dolgozott szerkesztőként. A költő elmondta, hogy a Napsugárnál a fizetéshez és némi prémiumhoz normát kellett teljesíteni, vagyis ha úgy nézzük, nem alkotott, inkább a kötelességét végezte. Megjegyezte: ezek a versek utóbb jó befektetésnek bizonyultak, mert amit muszájból írtak, azok sorra megjelentek, és azóta is. "Két óra alatt végeztem a kiválasztott versek elmondásával, a Kalákának jóval tovább tartott felénekelni a maguk részét. Ha az autóban hallgatjuk a CD-t, az egyenes úton én mondom a verseket, a kanyarokban jön a Kaláka" - mondta tréfásan Kányádi Sándor a kötet bemutatóján. Tévhitnek nevezte, hogy külön vannak gyerek- és felnőttversek. Ahogy fogalmazott, karon ülőtől botra támaszkodóig kell lekötni a népet, igaz - tette hozzá - nemrég Marosvásárhelyen este 7-kor még csecsemők is voltak az estjén. "Ismertük Sándor bácsi nevét, egyik-másik kötetét is, de amikor 1981 márciusában Csíkszeredában léptünk fel, még nem volt Kányádi-nótánk. Akkor viszont valaki lejátszotta nekünk azt a verslemezt, amelyen Kányádi az Elveszett követet mondja. Frenetikus hatással volt ránk, így kezdődött az együttműködésünk. Sok jó ötletet is kaptunk tőle, például mielőtt Dél-Amerikába indultunk koncertezni, ajánlotta, zenésítsük meg a Dél keresztje alatt című versét" - emlékezett Gryllus Dániel. Az MTI kérdésére, hogy születnek-e még Kányádi-versek - korábban a költő azt mondta, egy bizonyos életkor után már nem fog verset írni -, Kányádi Sándor közölte: nem tudja megmondani. Az erdélyi Nagygalambfalván született és ott is élő élő Kányádi Sándor 1950-től publikál, fő művei közé tartozik A bánatos királylány kútja címmel megjelent, verseket, meséket, történeteket tartalmazó kötet, valamint a Fából vaskarikát című mesekönyv. 1993-ban Kossuth-díjat kapott, idén a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. A Kaláka-Kányádi: kicsiknek és nagyoknak című kiadvány illusztrációit Vogronics Zsuzsanna készítette, aki a Madáretető című Kaláka-verslemezen már dolgozott együtt az együttessel. A Hangzó Helikon versmegzenésítés-sorozatának első kiadványa öt évvel ezelőtt szintén egy Kaláka-Kányádi album volt, az a költő 75. születésnapjára jelent meg. Azóta többek között Gerendás Péter (Faludy György költeményeiből), Palya Bea (Weöres Sándor Psychéjéből), Cseh Tamás (Ady verseiből), Ferenczi György (Petőfi-versek) és Both Miklós (Radnóti-versek) lemeze jelent meg a sorozatban. Előkészületben van egy Bródy János-lemez József Attila verseiből (korábban a Sebő együttes is zenésítette már meg József Attila verseit), a Szélkiáltó Márai-albuma, valamint Hobo Pilinszky CD-je. www.kulturport.hu Versek, dalok: 1. Ha a napnak 2. Jön az ősz 3. Róka-étlap 4. Krumplis mese 5. Kecske 6. Hajt a csordás 7. Csukástó 8. Hajnalban a csillagok 9. Zápor 10. Szitakötő tánca 11. Tavaszi tarisznya 12. Ének a forrásról 13. Bivalyos vers 14. Költögető 15. Kakukk 16. Erdőn jártam 17. Jó két ló szolgája 18. Elfújta a szél a napot 19. Béka-búcsúztató 20. Valami készül 21. Tisztás szélén mogyoró 22. Szarvas-itató 23. A tavon 24. Vadcseresznye 25. Zsörtölődő 26. Mátyás-napi vásár 27. Kicsi faluból való vers 28. Fehér havon kormos folt 29. Hallgat az erdő 30. Farkas 31. Nyergestető 32. Kopár a fa d 33. őszeleji kívánság 34. Elszálltak... 35. Elszálltak... Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A Grál-kód Gold Book Kiadó Debrecen Az igazi rejtély a valódi isteni jelenlét. "Kielégíti mindazt a tudáséhséget, ami az emberekben él e régi misztérium iránt. Az igazi Grál tanúskodik arról az isteni adományról, ami még a legmélyebb emberi vágyakozást is túlszárnyalja." Scott Hahn, a The Lamb's Supper és a Hail, Holy Queen című könyvek szerzője A Szent Grál történetei olyan rejtélyes vonzerővel bírnak, amelyek évszázadok óta megigézik az emberek képzeletét. Ezek a történetek egy végre feltáruló, nagy titokról regélnek: egy meglepő válaszról az élet legnagyobb kérdéseire, és egy rejtett misztériumról, amely legmélyebb vágyakozásunkat is kielégíti. Az utóbbi 1700 évben írók, költők, művészek, zeneszerzők és filmrendezők sora igyekezett megragadni a Grál rejtélyét. A nagy kutatás az Artúr-legendák fő mozgatóereje, ez ösztönzi Indiana Jonest a legizgalmasabb kalandokra, és ez sarkall sokakat A Da Vinci-kód elolvasására. A keresésről, csodákról, becsületről, hitszegésről és árulásról szóló varázslatos történetek azért ragadják magukkal ilyen erővel és oly régóta az embereket, állítják A Grál-kód szerzői, mert valóban megérintenek valamit mélyen a szívünkben. Felfedik legbensőbb sóvárgásunkat, hogy megismerjük Krisztust, hogy közösséget vállaljunk az istenivel. A Grált éppen az tette szentté, amit populáris alakváltozásai közben elvesztettünk: ez pedig nem más, mint bensőséges kapcsolata az oltáriszentséggel. A Grál-kód egy évszázadokon átívelő irodalmi és teológiai detektívtörténet, amely ott ér véget, ahol a Grál-legenda kezdetét vette - a szobában, ahol Jézus utoljára összegyűlt legközelebbi tanítványaival, áldást mondott, megtörte a kenyeret, és körbeadott egy szent serleget. Megfejtették a Szent Grál titkát? Elképzelhető, hogy egy 250 éves emlékművön található titkos jelzés elvezet a szent kehely mostani lelőhelyéhez. Legalábbis ezt állítja egy idős brit házaspár, akik egész életüket a kódfejtésnek szentelték. Egy közép angliai város, Staffordshire 250 éves emlékművén található titkos felirat megfejtésén már igen sokan dolgoztak – mindeddig eredmény nélkül. Nemrégiben azonban a második világháború kódfejtőközpontjának, a Bletchley Park-nak két egykori munkatársa olyan megoldást adott, mely állításuk szerint könnyen elvezethet a Jézus által az utolsó vacsorán használt szent kehelyhez, a Szent Grálhoz. A kódfejtők és a felirat Első pillantásra talán nehéz megérteni, hogy mi köze lehet egy 250 éves emlékművön található feliratnak Jézushoz és a Szent Grálhoz, ám a nyugdíjazott kódfejtő házaspár egy meglepő teóriával előállva mégis azt állítja, hogy nemsokára akár a Szent Grált is megtalálhatják. A titkos kód, melynek megfejtésén maga Charles Darwin is sokat dolgozott, tulajdonképpen mindössze 10 betűből áll: „D.O.U.O.S.V.A.V.V.M.” Azt ugyan már eddig is feltételezték, hogy az 1748-ban készült emlékmű valamilyen kapcsolatban állhat egy titkos renddel, de generációk egész sora sem birkózott meg a feladattal, melyet a rend tagjai adtak fel. Oliver és Sheila Lawn, nyugdíjazott kódfejtők szerint is „sokkal nehezebb volt megfejteni ezt a pár betűt, mint a második világháborúban a németek által használt Enigma rendszert” – írja a BBC angol nyelvű honlapja. Oliver Lawn szerint az üzenet egy titkos keresztény szektától származik, és az áll benne, hogy Jézus tulajdonképp egy evilági próféta volt, isteni tulajdonságok nélkül. A kód rövid megfejtése, miszerint „Jézus, mint istenség nem létezik”, természetesen eretnek tanításnak számított még a protestantizmusáról oly híres 17. századi Angliában is. Lawn szerint a kód „Sion szerzeteseitől” származik, akik egyesek szerint a templomos lovagrend utódjainak tekintették magukat. A templomos lovagrendről viszont azt tartották, hogy ők a Szent Grál őrzői. Ráadásul az emlékművön található dombormű alkotója, Nicholas Poussin valóban egy titkos rend tagja volt a kortársak tanúsága szerint. Ez a titkos rend a feltételezéseket követve vagy a templomosok rendje vagy a Sion szerzetesrend lehetett. Szent Grál: maga is titok Persze ha a legújabb nyomok révén esetleg sikerül is eljutni a Szent Grálhoz (amelyet azért hittudósok és komoly történészek igencsak kétségbe vonnak), akkor is még ott állunk egy következő talány előtt: vajon mi is volt valójában ez a Szent Grál? Alapjában véve még abban sem jutottak dűlőre a tudósok, hogy egy kelyhet, vagy pedig egy ládát kell keresni. Az egyik hagyomány szerint ez nem más, mint Jézus által az utolsó vacsorán használt kehely, melyet arimateai József vett magához Jézus halála után. József a kelyhet Angliába vitte és elrejtette. Később aztán ezt a kelyhet próbálták megtalálni a legendás Arthur királlyal együtt a kerekasztal lovagjai. A hagyomány szerint a cél az elveszett paradicsomi állapot visszaállítása lett volna, ám tulajdonképpen a soha el nem érhető tökéletes harmónia és megvilágosodás, a teljesség elérésének örökké elérhetetlen szimbóluma maradt ebben az értelmezésben a kehely. Egy másik hagyomány szerint a kehelyben fogta fel a megfeszített Krisztus vérét aritmatei József. Ezt a kelyhet aztán még a Szentföldön elrejtette, és csak több mint ezer évvel később a keresztes hadjáratok során fedezték fel a templomos lovagrend tagjai. Ezt követően a rend tagjai magukkal hozták Európába a kelyhet, és egy titkos helyen őrizték. Egy harmadik változat szerint aritmateai József olyan italt adott Jézusnak a Grál-kehelyben, mely merevgörcsöt okozott a megfeszítetten. Miután mindenki úgy vélte Jézusról, hogy meghalt, aritmateai József segítségével megszüntették az ital hatását és Mária Magdalénával együtt, akit ez a deszakralizált hagyomány Jézus feleségének tartott, a mai Dél-Franciaország területére menekültek. A Merowing királyok eszerint magának Jézusnak lennének a leszármazottai. Az egyik legismertebb legenda szerint azonban a Szent Grál tulajdonképpen nem is egy kehely volt, hanem, mint azt az Indiana Jones és az utolsó kereszteshadjárat című opusz is állítja, tulajdonképpen a zsidók és Isten között létrejött szövetség, illetve a tízparancsolat írott változatát őrizték benne. Eszerint a Grál nem volt más, mint az elveszett frigyláda. Kétes legendák Komoly hittudósok és történészek azonban azt állítják: mindezek a történetek valóban csak a legenda körébe tartoznak. Nézetük szerint az sem biztos, hogy a Grál egyáltalán létezett, de ha létezett is, inkább csak a titokfejtés bizsergető érzése táplálja a Szent Grál fellelése utáni hajszát – valójában igen valószínűtlen, hogy valaha is megtalálják azt. A modern ember misztikus vonzódása az ilyen, múlt homályába vesző jelenségek iránt, leginkább önmaga elbizonytalanodását tükrözi. A biztos talaj kicsúszott az emberek lába alól, s most a homályban keresik a kapaszkodót – vélik a tudósok és a hozzáértők. Kun Enikő Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Fareed Zakaria /Szigeti Judit Eszter (ford.) – A posztamerikai világ Gondolat Kiadó Fareed Zakaria számára korunk "nagy története" a "többiek felemelkedése"- az olyan országoké, mint Kína, India, Brazília, Oroszország, Dél-Afrika, Kenya és mások. Gazdasági növekedésük új globális tájat rajzol ki, amelyben megváltoznak a hatalom súlypontjai, a gazdaság és innováció "buborékjai" példátlan mértékben és váratlan helyeken bukkannak fel. A gazdasági növekedést szorosan követi a politikai önbizalom és a nemzeti büszkeség feléledése. "A mai politikai viták... a legcsekélyebb összefüggésben sem állnak ezzel a fejlődésmenettel, inkább a terrorizmus, a bevándorlás, a belbiztonság és a gazdasági pánik kérdései körül forognak. Az igazi kihívás azonban, amellyel a nyugati világnak szembe kell néznie, az új világnak nem a vesztesei, hanem a győztesei felől érkezik." - írja a szerző. Fareed Zakaria a Newsweek International szerkesztője, állandó nemzetközi szemleírója, a CNN kommentátora. www.gondolatkiado.blog.hu Lehet, hogy az amerikaiak szeretik a szépet, de ami igazán lenyűgözi őket, az a méret. Gondoljunk csak a Grand Canyonra, a kaliforniai szikvójafenyő-erdőkre, a Grand Central pályaudvarra, a Disney Worldre, az utcai terepjárószerű szabadidő-autókra, az amerikai fegyveres erőkre, a General Electricsre, a dupla McRoyalra (sajttal) és a Venti Lattéra (amerikai óriás tejeskávé – a ford.). Az európaiak a komplexitást szeretik, a japánok pedig az egyszerűséget tartják nagyra. Az amerikaiak viszont a méretet és még inkább a szuperméretet. Ezért okoz Kína akkora sokkot az amerikai fejekben. Olyan hatalmas ország, hogy mellette eltörpül az Egyesült Államok. 1,3 milliárd lakosával népessége négyszerese Amerikáénak. Az amerikai misszionáriusok és üzletemberek több mint száz évig álmodoztak az ezzel kapcsolatos lehetőségekről – 1 milliárd megmentendő lélek, 2 milliárd dezodorálható hónalj –, de sohasem jutottak tovább az álmodozásnál. Kína óriási volt, de szegény. Pearl Buck Az édes anyaföld című sikerkönyvében (valamint színdarabjában és filmjében) egy időtálló képet fest Kínáról: egy agrártársadalom küszködő parasztokkal, kapzsi földbirtokosokkal, éhínséggel, árvizekkel, pestissel és szegénységgel. Ahogy a híres – és valószínűleg kétes hitelességű – napóleoni mondás tartja: „Aludjon csak Kína, mert ha egyszer felébred, megrengeti a világot.” Úgy tűnik, hogy Kína közel kétszáz éven át követte ezeket az utasításokat, szunnyadt, és nem jelentett többet egy küzdőtérnél, ahol a nagyhatalmak kiélhették ambícióikat. A 20. században Japán – mely egykor követője volt – legyőzte Kínát mind háborúban, mind pedig a békében. A második világháborúban az Egyesült Államok szövetségre lépett vele, segélyekkel látta el, és 1945-ben helyet biztosított neki az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Amikor 1949-ben a kínai kommunista hatalomátvétel után Washington és Peking ellenségekké váltak, Japán pedig a háború után gyors fejlődésnek indult, Kína még inkább lemaradt. Mao Ce-tung katasztrofális megrázkódtatások sorozatába rángatta bele az országot, mely tönkretette Kína gazdasági, technológiai és szellemi tőkéjét. Aztán 1979-ben a dolgok kezdtek elmozdulni. Kína ébredése átalakítja a gazdasági és politikai tájképet, de őt magát is formálja a világ, amelybe belenő. Peking ugyanazzal a két erővel igyekszik kiegyezni, ami a posztamerikai világot általában is meghatározza: a globalizációval és a nacionalizmussal. A gazdasági és technológiai nyomás Pekinget az egyik oldalon az együttműködő beilleszkedés felé taszítja. De ugyanezek az erők szétszakadáshoz és társadalmi felforduláshoz vezetnek az országban, és a vezetés új utakat keres, hogy egységesítse az egyre sokszínűbb társadalmat. Kína fejlődésével az is együtt jár, hogy egyre rámenősebb lesz, és mind nagyobb mértékben hatással van a régióra és a világra. A posztamerikai világ stabilitása nagymértékben függ majd attól, hogy Kína mennyire fogja egyensúlyban tartani az integráció és szétesés erőit. Az elmúlt 500 évben két igazán jelentős hatalmi erőeltolódás zajlott le a világban. Az első Nyugat-Európa felemelkedése a XVII. században, a másik az Amerikai Egyesült Államok üstököse a polgárháború és az I. világháború között. Ma már azonban a kiegyenlítődés születését éljük meg, elsősorban Kína felemelkedésével, amelynek hatásai már eddig is jelentős befolyást gyakoroltak a világ történéseire. Az Egyesült Államok számára gazdasági, munkaerő- és biztonság szempontjából egyaránt kulcsfontosságú, hogy ezt a helyzetet megértse és kezelni tudja. Kína felemelkedése ugyanis nem kevesebb, mint a belátható jövő legfontosabb tényezője. Ne felejtsük el, hogy ez a tényező már ma is a világ negyedik legnagyobb gazdasága, amely 3-4-szer gyorsabban növekszik az első háromnál. Több árucikk tekintetében már ma is a világ legnagyobb importőre, más termékek esetében a legnagyobb exportot mondhatja magáénak. Mindennek tetejébe hamarosan a világ legnagyobb vállalatainak otthona lesz. Mindeközben csendesen növekszik India is. India, amely méreteiből, népességéből adódóan a jövő ázsiai egyensúlyának egy másik meghatározó tényezője lesz. Kelet-Ázsia mai felemelkedése egy harmincéves folyamat, nem csupán a legutóbbi idők fejleménye. Az ázsiaiak a világ legnagyobb megtakarítói, s megtakarításaik már napjainkban is az Egyesült Államok költségvetési deficitjének fedezeteként szolgálnak. Vegyünk egy példát: a világgazdaságra jellemző mai amerikai fölénynek egyik alapvető oka a tudomány és technológia fejlettsége, amellyel az USA büszkélkedhet. Ám ezen a téren (is) gyors és stabil Ázsia erősödése. A computer-technológiától a biológiai tudományokig tapasztalható az ázsiai kutatás-fejlesztés növekedése. Például a nemzetközi tudományos szaklapokban a publikálók közötti amerikaiak aránya drámaian csökken, miközben az ázsiaiaké növekszik. A gazdasági erősödés kulturális és politikai magabiztossághoz vezet. Az Egyesült Államok még jó ideig a világ vezető hatalma marad. Ám a rés közte és más hatalmak között – Ázsia felemelkedésével - az eddigieknél összehasonlíthatatlanul szűkebb lesz. A terror ellen vívott harc döntő, az Iraki győzelem szükséges, a Közel-keleti béke fontos. Ugyanakkor a legfontosabb, hogy az Egyesült Államok felkészüljön egy olyan világra, amelyben már nincs kizárólagos szava, és nem ő az egyedüli meghatározó játékos. www.polgariszemle.hu Az amerikai Fareed Zakaria két szempontból is tökéletes punditnak tekinthető. Először azért, mert az egyik legkiválóbb külpolitikai szakértő. Másodszor meg azért, mert indiai származású. A pundit ősi szankszkrit szó, és a brámán tudósokat jelölték vele. A hindiből került át az angolba “írástudó”, “specialista”, “hozzáértő” jelentésben. Szóval Zakaria, ez a brámán-ivadék (ami persze csak képletesen értendő) legújabb Newsweek-cikkében arról ír, hogy Obama Afganisztán-stratégiájának nem a 30000 pótlólag megajánlott amerikai katona a meghatározó eleme, hanem a háborús céloknak az eddigieknél sokkal szűkebb értelmezése. Az amerikai elnök szinte semmit nem mondott arról, hogyan kell megteremteni az afganisztáni demokráciát, biztosítani az emberi jogokat, különös tekintettel a női egyenjogúságra. Ő ugyanis elsősorban az amerikai nemzetépítést tekinti feladatának. A csapaterősítés így egyszerű taktikai mozzanat. Az új elnök elődjétől örökölte ezt a háborút, amelynek a perspektívái nem a legrózsásabbak, és most – ha csak nem akar gyengének és gyávának mutatkozni – nem fújhat visszavonulót. “Obama – mondja Zakaria – posztimperiális politikát követ egy birodalmi válság kellős közepén.” Katonai értelemben újból magához akarja ragadni a kezdeményezést, hogy 2011 júliusában – vagyis bő másfél év múlva – megkezdhesse a kivonulást. Obama kétségtelenül kiváló szónok, és mondott is eddig jó néhány magasröptű beszédet, de elnöksége első éve alatt tulajdonképpen arról tett tanúbizonyságot, hogy józan, számító politikus, legyen szó Oroszországról, Kínáról, Iránról, Irakról vagy Afganisztánról. “Obama – így Zakaria – mind alkatilag, mind pedig erudícióját tekintve: realista.” A csapaterősítést bejelentő beszédében nem véletlenül mondta azt, hogy elnökként nem hajlandó olyan célokat kitűzni, amelyek nincsenek összhangban Amerika “lehetőségeivel és érdekeivel”. És az is figyelemreméltó, hogy csak egyetlen elődjét idézte, a republikánus Dwight Eisenhowert, akiről mi magyarok 1956-ban a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mennyire realista volt. Obama a különböző javaslatok és politikai célkitűzések közötti egyensúly szükségességére hívta fel a figyelmet, “az elmúlt évek során ugyanis – tette hozzá – elvesztettük ezt az egyensúlyt”. Az új afganisztáni stratégia nagy nyilvánosság előtti bejelentése után Obama vendégül látott néhány hozzáértő “írástudó”-t (ma már az ilyesmi is a jól megválasztott külpolitikai stratégia elengedhetetlen kelléke), akik előtt valamivel nyíltabban beszélt. A dolgok természetéből kifolyólag egyelőre nem sok minden szűrődött ki az itt elhangzottakból. De két dolog mé David Ignatius, a The Washington Post kolumnistája megkérdezte Obamától, hogy vajon a tálibok nem fogják-e egyszerűen kivárni, hogy az amerikaiak eltávozzanak, amivel arra célzott, hogy nem biztos, hogy nagyon bölcs dolog volt a kivonulás kezdeti időpontjának a meghatározása. Obama a következőket válaszolta erre: “Ezt nem tartom komoly érvnek, hiszen, ha ezt a logikát követjük, akkor soha nem távozhatnánk onnan. Így van? Lényegében arra köteleznénk magunkat, hogy Afganisztánt örök időkre az Egyesült Államok protektorátusává tegyük.” Zakaria pedig – aki szintén résztvett az említett szűkkörű megbeszélésen – ezt a gondolatot mintegy kiegészítve, elmondta, hogy Obama világossá tette: nem akar egyszerre két háborút viselni. Amit úgy kell érteni, hogy Amerika hosszú távú biztonsága és szuperhatalmi státusának fenntartása szempontjából a döntő küzdelmet nem Irakban és Afganisztánban, hanem az amerikai gazdaság, az oktatás és a műszaki újítások “frontján” kell majd megvívni. „A DEMOS könyvek sorozatban jelentette meg idén a budapesti Gondolat Kiadó magyar fordításban Fareed Zakaria A posztamerikai világ című könyvét, melyben a szerző a jelenlegi válság okairól, a válság utáni világról ad érdekfeszítő elemzést, körvonalazza a kialakulandó világ jellemzőit, figyelemre méltó jegyzetekkel ellátott hét fejezetben mutatja be a posztamerikai világ lényegét. Fareed Zakaria indiai származású amerikai újságíró, 1964-ben született Mumbaiban, indiai muzulmán családban. Közép és főiskoláit Mumbaiban végezte, majd 1982-ben letelepedett az Amerikai Egyesült Államokban. A Yale Egyetemen diplomázott. A Newsweek International szerkesztője, állandó nemzetközi szemleírója, a CCN kommentátora. A nemzetközi kapcsolatok szakértőjének tekintik. Kedvenc témája: Kelet-Ázsia modernizálása. Fareed Zakaria nagy érdeme, hogy nemcsak a keleti világot ismeri, hanem jó ismerője az amerikai életformának is. Könyvében ezt az életformát taglalja. A könyv előszavában a jelenkori válságot elemzi, mondván: „Minden aranykor véget ér egyszer. Minél tündöklőbb volt, annál zajosabban ér véget. A 2008-as krach a világ legsúlyosabb pénzügyi világválsága 1929 óta.” Különbözik az eddigi válságoktól „nem csak egy fejlődő világ egyik holtágából indult ki, hanem a globális kapitalizmus szívéből, az Egyesült Államokból, ahonnan tovább áramlott a nemzetközi pénzügyi rendszer szféráin keresztül”. Kiemeli, bár nem a kapitalizmus végét jelenti, de az Egyesült Államok számára jelentheti egy bizonyos dominancia végét. Ez a válság sietteti a posztamerikai világnak a kialakulását. A Nyugat nem tud egyedül megbirkózni a válsággal. A szerző szerint az elmúlt válságok során a Nyugat a szigorú tanár szerepét játszotta, amely rendre utasítja a rendetlen osztályt. Most szükség van minden jelentős szereplő részvételére, ideértve a feltörekvő országokat is. Írásának lényegét fogalmazza meg, amikor is azt írja: „Ez a könyv nem Amerika hanyatlásáról, inkább a többi ország felemelkedéséről szól.” Világtörténelmi szempontból szerinte az utóbbi évszázadok során három szerkezeti hatalmi váltás történt. 1. A nyugati világ felemelkedése (XV–XVIII. század), 2. Az Amerikai Egyesült Államok felemelkedése (XIX. sz.), 3. Jelenleg a modern hatalom harmadik változása folyik, ami a többiek felemelkedésével jár együtt. A fejlődés általában a leglátványosabb. De pontosítás is szükséges, mert 2006-ban és 2007-ben 124 országra 4%-os vagy annál nagyobb növekedés volt jellemző. Ezt a fejlődést a szerző „igazi globális fejlődésnek” nevezi. Ennek következményei is vannak. „Mindez olyan nemzetközi trendet hoz össze, melyben a világ országai nem pusztán a folyamatok tárgyai vagy megfigyelői, hanem saját jogú résztvevői. Ez egy valódi globális rendszer megszületése.” A posztamerikai világ felé Mi jellemző erre a világra, erre az új korra? A szerző szerint a hatalom átterjed az államtól egyéb szereplőkre, nemzetközi szervezetekre. Az egypólusú világ többpólusúvá vált. „1995-től az amerikai birodalom fennállása alatt éltünk egy egyedül álló egypólusú világban, melyben a globális gazdaság óriási mértékben felgyorsult és kiterjedt. Jelenleg ez a folyamat irányítja a nemzetközi rendben bekövetkezett változást.” Politikai és katonai szinten is továbbra is egyetlen szuperhatalom által meghatározott világban élünk, azonban minden más területen, legyen ipari, pénzügyi, oktatási, társadalmi vagy kulturális dimenzió, a hatalom áthelyeződik, eltávolodik az amerikai dominanciától. Arról van szó, hogy egy posztamerikai világ felé tartunk, egy olyan világ felé, amelyet sok felől alakítanak, irányítanak. Az állam szerepének növelése A posztamerikai világot a globalizáció és a nacionalizmus jellemzi. A posztamerikai világ stabilitása nagymértékben függ majd attól, hogy Kína mennyire fogja tudni egyensúlyban tartani az integráció és a szétesés erejét. A kormányzati beavatkozások hatékonyabbak lesznek. Az állami szerepvállalás növelése figyelhető meg. Az államosítások nem jelentik viszont azt, hogy visszatérünk a szocializmusba. A globalizált világban minden probléma átlépi az országhatárt. „ A gazdasági élet, az információ, de még a kultúra is globalizálódik, a hivatalos politikai hatalom továbbra is erőteljesen kötődik a nemzetállamhoz, amely ugyanakkor a problémák nagy részét egyre kevésbé képes egyoldalúan megoldani.” A gazdaság növekedése a nacionalizmus megerősödésével párosul. A posztamerikai világ jellemzője, hogy az új hatalmak erőteljesebben adnak hangot érdekeiknek. A régi modell szerint az Amerikai Egyesült Államok és néhány nyugati szövetségese játszották a rendezői szerepet, és a harmadik világ kimaradt a játékból. Ma azonban, ha megvizsgáljuk a kereskedelmi tárgyalásokat, láthatjuk, hogy a fejlődő világ országai már nagyobb erőt képviselnek. Kiderül az, hogy Brazília, India keményen küzdenek a saját érdekeik érvényesítéséért. Az Amerikai Egyesült Államok és a többiek Az elmúlt évtizedben az egypólusú hatalom folyamatosan meggyengült. A hatalom most szélesebb körben oszlik meg. Az 1989 óta eltelt időszakban az Egyesült Államok határozták meg a nemzetközi trendet. Az elmúlt két évtized egypólusú hatalma nem Irak miatt gyengült, hanem azért, mert a hatalom szélesebb körben oszlik meg a világban. Bizonyos értelemben az egypólusú világ ideje lejárt. Az Európai Unió a világ legnagyobb kereskedelmi blokkja, s ahogy Kína és más felemelkedő óriások növekednek, a kétpólusú kereskedem hárompólusúvá, majd többpólusúvá alakulhat át. Az újonnan felemelkedő országok egyre aktívabbak. Az új rend nem Amerika hanyatlását vetíti elő, mivel a szerző hisz abban, hogy Amerikának óriási az ereje. Szerinte az új világ nem egy szuper hatalmat hoz felszínre, hanem az erők sokaságát, melyet Amerika navigálhat. Érdekes Japán, Kína, India fejlődési stratégiájának az összehasonlítása. Különösen érdekes a szerzőnek a tervgazdasággal kapcsolatos megállapítása, melyben azt mondja: Kína nem alkalmazta a sokkterápiát. A kínai kormány inkább a fokozatosságot választja, melyet a szerző „növeld a nevezőt stratégiának” nevez. Kína ahelyett, hogy bezárta volna a rosszul működő gyárakat, nagyarányú privatizálást valósított volna meg, inkább megerősítette a gazdaságot. Így valósult meg a kapitalizmus kínai módra. A kínai állam fokozatosan vezeti be a reformokat. Érdekesek azok az összefüggések is, melyek az oktatásra vonatkoznak. Fareed Zakaria összehasonlítja az amerikai oktatást a különböző ázsiai országok oktatási rendszerével, kiemelve, hogy az amerikai oktatásban gondolkodásra, kreativitásra tanítják a diákokat és arra, hogy kockáztasson. Míg, például, a japán oktatásban nagy hangsúlyt fektetnek a tesztek megoldására. Az ázsiaiak jönnek Amerikába, hogy megtudják, hogyan vehetnék rá gyermekeiket a gondolkodásra. Amerika hatalma, Amerika titkos fegyvere Az USA előnye Európa és a többi világ fejlett országaival szemben az, hogy dinamikusak a demográfiai mutatói. Európa elöregedett, míg ezzel szemben az Egyesült Államokban több a gyermek, mint az idős ember. Míg Európának az egyik problémája a magas munkanélküliség, a merev munkaerőpiac, ám előnyei is vannak, mint, például, a hatékonyabb, pénzügyileg is fenntartható egészségügyi és nyugdíjrendszer. Fareed Zakaria szerint Amerika titkos fegyvere a bevándorlás. Bevándorlók nélkül az Államok GDP-növekedése az elmúlt 25 évben megegyezett volna az Európáéval. Amerika az újítások területén tanúsított kiválósága nagyban köszönhető a bevándorlóknak. Amerika megtalálta a módját, hogyan újítsa fel az energiáit az új népesség beáramlása következtében. Ennek hozama volt az, amikor Amerika valami újat kitalált és megvalósított, akkor az egész világ alkalmazkodott ehhez a megvalósításhoz. Ennek eredménye volt az, hogy az amerikai világ soha nem fejlesztette azt a képességét, amellyel be tudna lépni más népek világába. „Nem vettük észre, milyen gyorsan történt a többiek felemelkedése.” Fareed Zakaria felveti azt a kérdést, hogy a jelenlegi Amerika képes lesz-e elfogadni azt a világot, melyet a szereplők és a nézőpontok sokszínűsége jellemez? Képes lesz-e boldogulni egy olyan világban, melyet nem ő irányít? Az Amerika célja című fejezetben rövid betekintést enged a Clinton- és a Bush-kormány külpolitikai stratégiájába, megállapítva azt: nem csak az amerikai politika lényege változott meg ebben a korszakban, hanem a stílusa is, birodalmi és zsarnoki lett. Példának hozza fel Bush elnök külföldi útjainak megszervezését, tervezettségét, melynek célja az volt, hogy minél kevesebb kapcsolatba kerüljön a meglátogatott ország lakosságával. Utazásai során semmit nem tett azért, hogy kifejezze tiszteletét és elismerését a meglátogatott ország kultúrája iránt. Az új korszak szabályai A többi ország felemelkedése valós jelenség, azonban hosszú és lassú folyamat, amely Amerika számára fontos, mégis újszerű szerepet biztosít. A felemelkedő országok közötti kapcsolatokat sok esetben történelmi gyűlölet, határviták vagy aktuális ellentétek jellemzik, és a legtöbb esetben a gazdasági és geopolitikai pozíciójukkal együtt a nacionalizmusuk is erősödik. Ebben a megváltozott világban új magatartásra van szükség, amelyet minden szereplő részéről a konzultáció, az együttműködés és a kompromisszum kell hogy jellemezzen. Átfogó szabályokat kell kialakítani a szűklátókörű érdekek helyett. A Félelem és rettegés című alfejezetben a szerző érdekesen közelíti meg az amerikaiak félelemérzetét. A terrorizmus következtében kialakult érzéseket felül kell vizsgálni –állítja. Ezeken túl kell lépni, és vissza kell szerezni az ország önbizalmát. Amerika azért fejlődött, mert nyitott tudott maradni, a termékekre, a szolgáltatásokra, az ötletekre, találmányokra tudott figyelni. Mindenekelőtt a különböző népekre és kultúrákra. Csomafáy Ferenc www.nyugatijelen.com összeállította Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

’Női Don Quijote’ Charlotte Lennox 1752, London 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Lennox második regénye Jane Austen művének( A klastrom titka)-előfutára. Alapos műveltség hiányában Lennox hősnője, Arabella minden tudása a világról a XVIII. századi francia románcokból származik. Lennox komikusan ábrázolja, milyen csapdákba esik bele Arabella, mert nem tud különbséget tenni fikció és valóság közt. Azt várja, hogy imádók hulljanak a lába elé, veszélyt és ármányt lát a legközönségesebb helyzetekben, és rendre megszegi a nők illetlen viselkedésére vonatkozó társadalmi szabályokat. Arabella téveszméje, miszerint a világ a románcok szokásrendjéhez igazodik, magabiztosságot kölcsönöz neki, ami szertefoszlik, amikor újratanulja a dolgokat. Lennox Arabella álomvilágának képtelen, nevetséges voltát bemutatva, finoman leleplezi, milyen csekély tényleges hatalom jutott a nőknek a XVIII. századi társadalmában. A regényben végül a ráció legyőzi a képzeletet, és Arabella megismeri valóságos helyzetét a világban. A mai olvasó helyenként talán önismétlésnek érzi Lennox komédiáját, de a regény máig megőrizte a főszereplő hiteleségét-kész csalódás, amikor Arabella beadja a derekát a konvencióknak. Talán kinevetjük a hősnő naivitását, ám ne feledjük, amikor Lennox feltárja az elszabadult képzelet veszélyeit, akkor a nőképzést korlátozó XVIII. századi gyakorlatot kérdőjelezi meg. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Fanny Hill. Egy örömlány emlékiratai John Cleland 1709 Anglia 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Vitathatatlanul a leghíresebb angol erotikus regény. Legalább egy része korábban íródott, s a XVIII. századi London realisztikus ábrázolása szorosan hozzákapcsolja a kortársak- Richardson, Fielding, Smollett- műveihez. Fanny tizenöt éves, szép vidéki lányként lép elénk. Miután elveszíti ártatlanságát, megtanulja, hogyan veheti hasznát szexuális vonzerejének, ha boldogulni akar az életben. Sokat vitatott és tiltott gyümölcsként igen népszerű regényének felépítéséhez Cleland sokat merített a divatos francia, erotikus regényirodalomból, és a már térhódító „egy szajha életútja” -műfajból, amely természetesen abból a célból tárta az olvasók elé a rosszéletű hölgyek sorsát, hogy óva intsen a bajt hozó szexuális kicsapongásoktól. Ám Cleland kihívóan nem érzi szükségességét annak, hogy paráznaként megbüntesse Fannyt:boldog feleségként búcsúzunk tőle. Cleland-tudatában annak, hogy a szeméremsértő ábrázolás hátulütője a sok ismétlés-ahelyett, hogy durva, vagy szleng kifejezéseket használna a szexuális aktusok vagy a nemi szervek leírására, metaforák és hasonlatok szédületes változatosságában tobzódik. Noha szemrebbenés nélkül ábrázolja mind a férfiak, mind a nők szexuális örömét, Fanny szexuális vágyai meglepően konzervatívak- élvezi a különféle heteroszexuális aktusokat, ám nem tud kibékülni a saját leszbikus kalandjával és határozott undorral nyilatkozik a férfiak homoszexualitásáról. Cleland mesterműve több mint két évszázadon keresztül állta az erkölcsi ostorozást, hogy mára elismerjék a regény fejlődésében betöltött jelentős szerepét. Ám még mindig megosztja az olvasókat: vannak, akik felszabadítónak érzik a szexualitás merész ábrázolását, míg mások a férfivágy kiszolgálásának gátlástalan eszközét látják benne „Nem volt meglepő, hogy a londoni bírói testület feje, Sir Robert Blundell hamarosan elrendelte a Fanny Hill - Egy örömlány emlékiratai című könyv nem sokkal korábban elkobzott 171 példányának bezúzását. Az ügy azonban komoly botrányhoz vezetett, ezért a parlament is foglalkozott vele - derül ki az iratokból. Az esetet - és egyben a pornográf könyveket - a munkáspárti és a konzervatív képviselők is elítélték, bár a legtöbben pont az erkölcsről tartott beszédük után rohantak a könyvtárba, hogy elsőként olvashassanak Fanny Hill gyönyöreiről. Más képviselők az esélyegyenlőtlenségre hívták fel figyelmet, hiszen szerintük csak a puhaborítós változatot kobozták el, míg a keménykötéses továbbra is kapható volt. Sir John Hobson, az új főállamügyész válaszában azzal érvelt, hogy a keménykötéses változatból az obszcén részeket egytől egyig kihúzták, bár az egyes esetekben akár 6-10 oldal is lehetett. Hat hónappal később hasonló vita tört ki a képviselők között, így a hasonló ügyeket visszautalták a bíróságok jogkörébe, az 1970-ben beiktatott új kormány pedig úgy döntött, hogy sem Fanny Hill sem pedig Lady Chatterley kalandjai nem tekinthetők obszcénnek.” http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=17783 Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Henry Fielding Tom Jones1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A Tom Jones komikus pikareszk regény, amelyben egy telivér figura bolyongásait és viszontagságait követhetjük. A törvénytelen gyermek fölnevelkedik, szerelmes lesz, s miután igazságtalanul elűzik nevelőapja házából, bebarangolja Angliát. Tom forrófejű, és meggondolatlan, így állandóan verekedésekbe, félreértésekbe és erkölcstelen kalandokba keveredik. Ám végül hajszál híján megmenekül az akasztófától, és boldog frigyre lép igaz szerelmével, Sophiával, míg ellenségei változatos csúfságokat szenvednek. A Tom Jones nemcsak hosszú és bonyolult történet, hanem nagy regény is. Legjobb pillanataiban Dickenst idézi.(Dickens állítólag kijelentette: (Tom Jones én vagyok.” (Nesze Neked Flaubert (a szerk.), ám itt jegyezendő meg, hogy Proust meg én vagyok (Kerekes Tamás) Fielding ízesen és láthatóan szenvedélyesen, deheroizáló szellemességgel és néhol szatirikus megvetéssel írja le a XVII. Századi angol élet dús tenyészetét, a falusi szegényektől a dőzsölő nemesekig. Miként barátja, Hogarht festményei, Fielding leírásai is egy moralista éles szemű megfigyelései, aki tisztán látja a kibékíthetetlen ellentétet a keresztényi elvek-amelyek hivatalosan szabályozzák a társasági viselkedést-és a világban uralkodó önzés, dőreség és bűn között. A Fielding által ábrázol társadalomban kevesen vannak az irgalmas szamaritánusok, és minden sarkon veszély leselkedik az ártatlanokra. Ám a szerző-mint maga a jóságos Gondviselés-a romlott világon át a boldogság révébe vezeti a jobb sorsra érdemes szerelmeseket. A Chaucer szellemét őrző Fielding örömét leli a bohózati bonyodalmakban és a testi szerelem komédiájában: hőse nem fehér ruhás szűz. Fielding nagy kísérletező (Sterne-re is ő hatott), és meghökkentően posztmodern: az elbeszélő újra meg újra megszakítja a cselekményt, hogy kitárgyalja az olvasóval a történet alakulását, a kritikusokkal pedig közli, hogy törődjenek a maguk dolgaikkal. A tizennyolcadik századi angol - s egyben a világirodalom egyik mesterműve Fielding pikareszk-regénye, a Tom Jones. a prózában írt komikus eposz témája, Fielding szavai szerint, "az emberi természet, először abban az egyszerű formában, ahogy a vidéki életben jelentkezik, majd a szenvelgés és bűn minden izgató fűszerével ízesítve, amit az udvar és a nagyváros nyújthat". A tizennyolc könyvre tagolt regény első része Allworthy úr sommersetshire-i birtokán játszódik, a szerző különös gondot fordít a lelenc Tom Jones neveltetésére, természetének rajzára, főleg pedig az ifjúi szerelemre, amely közte és a világirodalom egyik legvonzóbb nőalakja, Sophia Western között szövődik. A második rész útikalandok sorozata; a megrágalmazott Tomot nevelőapja űzi el házából, Sophia pedig egy számára gyűlöletes házasság elől menekül. Ám a két szerelmes csak a regény harmadik részének színhelyén, Londonban találkozik; a szenvedélyes természetű ifjú addig újabb hűtlenségekkel vét imádott Sophiája ellen, s származása titkának felfedezése után még töredelmes bűnbánatra is szükség van, mielőtt a lány férjének foga Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Henry Fielding Tom Jones1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A Tom Jones komikus pikareszk regény, amelyben egy telivér figura bolyongásait és viszontagságait követhetjük. A törvénytelen gyermek fölnevelkedik, szerelmes lesz, s miután igazságtalanul elűzik nevelőapja házából, bebarangolja Angliát. Tom forrófejű, és meggondolatlan, így állandóan verekedésekbe, félreértésekbe és erkölcstelen kalandokba keveredik. Ám végül hajszál híján megmenekül az akasztófától, és boldog frigyre lép igaz szerelmével, Sophiával, míg ellenségei változatos csúfságokat szenvednek. A Tom Jones nemcsak hosszú és bonyolult történet, hanem nagy regény is. Legjobb pillanataiban Dickenst idézi.(Dickens állítólag kijelentette: (Tom Jones én vagyok.” (Nesze Neked Flaubert (a szerk.), ám itt jegyezendő meg, hogy Proust meg én vagyok (Kerekes Tamás) Fielding ízesen és láthatóan szenvedélyesen, deheroizáló szellemességgel és néhol szatirikus megvetéssel írja le a XVII. Századi angol élet dús tenyészetét, a falusi szegényektől a dőzsölő nemesekig. Miként barátja, Hogarht festményei, Fielding leírásai is egy moralista éles szemű megfigyelései, aki tisztán látja a kibékíthetetlen ellentétet a keresztényi elvek-amelyek hivatalosan szabályozzák a társasági viselkedést-és a világban uralkodó önzés, dőreség és bűn között. A Fielding által ábrázol társadalomban kevesen vannak az irgalmas szamaritánusok, és minden sarkon veszély leselkedik az ártatlanokra. Ám a szerző-mint maga a jóságos Gondviselés-a romlott világon át a boldogság révébe vezeti a jobb sorsra érdemes szerelmeseket. A Chaucer szellemét őrző Fielding örömét leli a bohózati bonyodalmakban és a testi szerelem komédiájában: hőse nem fehér ruhás szűz. Fielding nagy kísérletező (Sterne-re is ő hatott), és meghökkentően posztmodern: az elbeszélő újra meg újra megszakítja a cselekményt, hogy kitárgyalja az olvasóval a történet alakulását, a kritikusokkal pedig közli, hogy törődjenek a maguk dolgaikkal. A tizennyolcadik századi angol - s egyben a világirodalom egyik mesterműve Fielding pikareszk-regénye, a Tom Jones. a prózában írt komikus eposz témája, Fielding szavai szerint, "az emberi természet, először abban az egyszerű formában, ahogy a vidéki életben jelentkezik, majd a szenvelgés és bűn minden izgató fűszerével ízesítve, amit az udvar és a nagyváros nyújthat". A tizennyolc könyvre tagolt regény első része Allworthy úr sommersetshire-i birtokán játszódik, a szerző különös gondot fordít a lelenc Tom Jones neveltetésére, természetének rajzára, főleg pedig az ifjúi szerelemre, amely közte és a világirodalom egyik legvonzóbb nőalakja, Sophia Western között szövődik. A második rész útikalandok sorozata; a megrágalmazott Tomot nevelőapja űzi el házából, Sophia pedig egy számára gyűlöletes házasság elől menekül. Ám a két szerelmes csak a regény harmadik részének színhelyén, Londonban találkozik; a szenvedélyes természetű ifjú addig újabb hűtlenségekkel vét imádott Sophiája ellen, s származása titkának felfedezése után még töredelmes bűnbánatra is szükség van, mielőtt a lány férjének foga Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Pamela Samuel Richardson 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Samuel Richardson (Mackworth, Derbyshire, 1689. augusztus 19. – London, 1761. július 4) angol író. Pályafutását nyomdászként kezdte, később szerkesztéssel és kiadással is foglalkozott. Saját nyomdával rendelkező sikeres kiadóként 1740-ben különös megbízást kapott: fiatal hölgyek számára kellett egy mintalevelekből álló gyűjteményt írnia. A részben hétköznapi témákat felölelő, de végeredményben mégis fikcionális levélgyűjtemény, amely 1741-ben Familiar Letters címen jelent meg, megmozgatta Richardson fantáziáját és végül belefogott egy teljesen újszerű prózai mű, egy regény megírásába. A mű címe Pamela or a Virtue Rewarded (Pamela avagy a kiérdemelt erény, 1740), amelyben egy erényes cselédleány az uraság brutális és durva zaklatásai ellen küzd, az erkölcseiben megromlott nemesurat végül a jó oldalra téríti, hogy végül hozzá menjen feleségül. A regény hihetetlen siker lett Angliában, és új műfajt teremtett. Bár mára elhomályosul későbbi követői (pl. Goethe: Az ifjú Werther szenvedései) sikerei mellett, Richardson volt a történetet végig egy protagonista szubjektív látószögéből elmesélő regényírás úttörője. A mű megjelenése hatalmas vitát szított. A történet a gazdag mr. B. tizenöt esztendős, szépséges cselédlányának, Pamela Andrewsnak a leveleiből bontakozik ki., aki állhatatosan ellenáll a csábításnak, miközben beleszeret könnyelmű gazdájába. Ám üldözője, a lány leveleinek olvastán, felajánlja a kezét és vagyonát, amelyet Pamela, erénye jutalmaként el is fogad. A regény aztán nyomon követi küzdelmét, hogy új szerepének megfelelve egyenrangú feleségként nyerje el férje bámulatát A mű a hatalommal való visszaéléssel a gyámoltalan erényt szögezi szembe. Bár a hősnő egyetlen védelmének erényességét tekinti, valójában a nyelv fegyverét is bírja, amelynek a segítségével társadalmilag fölötte álló gazdájával való szembeszállása éppúgy erkölcsi mint politikai tett. A szerző kritikája azonban korlátok közé szorul, hisz Pamela „jutalma” végül is az lesz, hogy közéjük emelkedik, nemesi rangra tesz szert. A lány maga úgy véli, hogy Mr. B. bűne nem csupán szexuális zabolátlanságában áll, hanem abban, hogy nem töltötte be számára a „Mester” spirituális szerepét. A könyvet egyrészt mint az erényes viselkedés kézikönyvét méltatták, mások alig palástolt szeméremsértésnek bélyegezték. Egymás után jelentek meg a gúnyos folytatások, kiegészítések, amelyekre Fielding tette fel a koronát, („Shamela”, melyben ravasz cselszövőnek láttatja a figurát, aki árunak tekinti a szüzességet, amellett érvelve, hogy Richardson erkölcsi oktató szándékát aláásta a regény bizsergető témája. E kétértelműség csak még vonzóbbá tette a regényt a kortársak és a mai olvasók előtt. A XIX. századi történelem hitt abban, hogy az emberi életben a tapasztalat által belátható törvények érvényesülnek, tudással tapasztalattal és akaraterővel rendelkező egyéniség bizonyos fokig irányítójává válhat sorsának. Ez a pozitivizmus és a liberalizmus alapelvei. A korszakra épp ezért a karrierregény jellemző leginkább, melynek hősei feltörekvő fiatalok, akik tehetségesebbek, rokonszenvesebbek, mint a társadalmi rangban felettük állók. Pl.: Balzac Goriot apó, Richardson : Pamela, Thackeray : Hiúság vására. Richardson műve : levélregény, mindent a hősnő nézőpontjából ábrázol. A hiuság vására című műben egyetlen szereplő alakjával sem lehet azonosulni . " Regény hősök nélkül " A 18. századi angol regény jelentős szerepet játszott a társadalom átstrukturálódásában. Mentalitástörténeti tanulmánya kiindulópontja, hogy a 18. században mindkét nemnél a hagyományosan a nőknek tulajdonított erények kerültek előtérbe, így például az érzelmek nyelvi artikulációjának képessége. Az elnőiesedés folyamata („process of feminization”) hozzájárult a származáson alapuló társadalmi rend lebontásához. A középrétegek hatalmi igényeit tükrözik az olyan regényhősnők, akiket már nem származásuk, hanem erényeik és tulajdonságaik alapján ítéltek meg. A női tulajdonságok, a női észlelés és gondolkodásmód, a beszédkompetencia felértékelődése az új társadalmi struktúra kialakításának legfontosabb hatalmi tényezőjévé vált, melynek legszemléletesebb irodalmi példája Richardson Paméla című regénye. Paméla, a szolgálólány az érzelmek beszédben való kifejezésével képes visszaverni Mr. B. erőszakos közeledését, így győzedelmeskedni tud az arisztokrácia képviselője felett. A tudatműködés bemutatásának igénye mindemellett új narratív eljárások kialakítását követelte meg: a műfaj 18-20. századi története a lélektani analízist elősegítő eszközök változatainak gazdag tárháza a levélregénytől kezdve a belső monológig. http://www.tanszertar.hu/eken/2009_02/tcs_0902.htm A szentimentalizmus érzelmi lázadás a feudalizmus embertelen erkölcsei és az egyéniség érvényesülését gátló merev hierarchia ellen. Mint irodalmi irány először a polgári Angliában alakult ki. Szerepe itt még sok vonatkozásban különböző attól, amelyet majd a francia vagy a német irodalom fejlődésében betölt. A polgári forradalom utáni időszakban az angol szentimentalizmus a polgári erkölcsök érvényesülését hirdeti és követeli, de olyan történelmi helyzetben, amikor már inkább csak a feudális maradványok ellen kellett küzdeni. Innen magyarázható Richardson regényeinek kegyes moralizálása, a kialakult helyzetbe való belenyugvás hangulata. A szentimentalizmus első nagyhatású irodalmi képviselője Richardson Pamela című regénye (1740), amely a francia és a német, s közvetve az egész európai érzelmes elbeszélő irodalom egyik mintája volt. Sokkal mélyebb, élesebb konfliktusok mutatkoznak a német és a francia szentimentalizmus alkotásaiban. A kis fejedelemségekre szabdalt, a polgári fejlődésében gátolt Németországban, különösen pedig a feudalizmussal végső leszámolásra készülő Franciaországban az érzelmi lázadás hevesebb formákat öltött, és főként Rousseau Nouvelle Héloïse című regényével (1759) ért el Európa-szerte nagy hatást. Nálunk épp e francia és német irányzat hatott erősebben. Ez az ösztönzés természetesen csak a magyar valóság ihletésével ötvöződve teremthetett jelentős művet. Kármán Fannijára gondolunk. A szentimentalizmus érzelmi lázadása mindenekelőtt a szív jogainak állandó hangoztatásában nyilvánul meg. Ez az egyoldalú racionalizmus ellenhatásaként, gyakran az ész szerepének tagadásához vezet és misztikus természetrajongásba, az érzelgősség kultuszába torkollik. A szentimentalizmus második, epigon szakaszában már a negatív tulajdonságok válnak jellemzővé. A szentimentalizmust azonban éppoly hiábavaló élesen szembeállítani a felvilágosodás racionalista irányával, mint például Goethe Wertherét a felvilágosult Goethével. "Jellemző persze a polgári irodalomtörténet szellemi színvonalára – írja Lukács György Goethe és kora című művében –, hogy a Richardson, Rousseau és Goethe közötti irodalmi összefüggés megállapítása megállhat benne közvetlenül annak a hangoztatása mellett, hogy a Werther és a felvilágosodás között diametrális ellentét van." Lukács György elítéli azt a felfogást, amely ráció-ellenes célzattal, szembeállítja a kor irodalmának értelmi és érzelmi törekvéseit. Többek között Richardson elismerőinek példájával érvel: "Az {130.} európai felvilágosodás ideológiai előharcosai, mint Diderot és Lessing, nagyságának leglelkesebb hírverői voltak." Lukács György rámutat arra is, hogy Diderot és Lessing egyaránt támadták az értelmi hidegséget és az észellenességet. "Lessingnek a tragédie classique hidegsége elleni harca és az értelem jogait proklamáló kiállása között, például a vallás kérdésében, a legkisebb belső ellentmondás sem áll fenn." Értelem és érzelem egyidejű, hol összefonódó hol szétváló, jelentkezése a "minden nagy társadalmi-történeti átfordulás" által létrehozott új ember többoldalú kifejeződése. http://209.85.135.132/search?q=cache:LRsELg3H-x0J:mek.niif.hu/02200/0222... Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Szerény javaslat Jonathan Swift 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó 1667 Írország A teljes cím szerint a javaslat annak megoldására irányul, hogy a szegény gyermekek ne legyenek terhére szüleiknek és az országnak,, inkább hajtsanak hasznot a köznek. A cím hosszú, de a pamflet a lehető legvelősebb és legmaróbb szatíra. Azután íródott, hogy Swift a St. Patrick főespereseként visszatért Dublinba; művében egyforma megvetéssel illeti Anglia írországi politikáját és az engedelmes íreket. Swift termékeny íróként , politikai újságíróként, és bölcsként nagyon értett ahhoz, hogyan formálja át forró dühét jeges iróniává. Javaslata minden, csak nem szerény. Az ír gyermekek kevesebb gondot okoznak családjuknak, az államnak, ha megeszik őket a gazdagok. A szegény parasztok minőségi tenyésztőkké válhatnak, a kisgyermekek; közli Swift; „táplálóak és egészségesek”. A javaslat számos előnye közt említi a pápisták számának csökkentését; a parasztságnak hiányzó tőke lehetőségét, a nemzeti jövedelem emelését és az élelmiszerkereskedelem ösztönzését. Swift a birtokától távol élő protestáns földesurak érzéketlenségét is tollhegyre tűzi, akik kalmárlelkűen a munkaerő értéke elé helyezik a gazdasági hasznot. Noha Swift munkásságát mindig is hírhedten befolyásolták politikai nézetei, ebben az átütő erejű pamfletben már egyáltalán nem ismer irgalmat Jonathan Swift Szerény javaslat című, 13 oldalas röpirata nemcsak kiemelkedő nyelvi és irodalmi teljesítmény, a groteszk és az abszurd egyik nagyszerű előhangja, de a 18. század Írországának kegyetlen és igazságtalan korai kapitalizmusa több évszázad távolságából is hátborzongatóan, fájdalmasan aktuálissá teszi a művet a XXI. század válságos Magyarországán. Swift, mint angol lelkész és humanista irodalmár -az egyetlen angol talán, akinek a tiszteletére kivilágították Dublint- az írek nagy barátja volt s egész életében a társadalmi igazságtalanság ellen harcolt a szó fegyverével és felháborodásában folyamodott a groteszk röpirat figyelemfelkeltő eszközéhez. A Szerény javaslat logikus -és szórakoztató- érveléssel ajánl módszereket a szegénység felszámolására és így jut el Írország helyzetértékelésén keresztül, a koldusok nyilvántartásba vételén, a káromkodás megadóztatásán át, a szegények gyermekeinek élelemként való eladásáig, melynek révén a szegények is pénzhez juthatnak, a gazdagoknak új fogás kerülne az asztalára, a nemzetgazdaság fellendülne, a nemzeti vagyon gyarapodna és végre "megszabadulnánk a szegények eltartásának a terhétől"... „Most pedig kérem Önöket, hallgassák meg javaslatomat, remélve, hogy még a leghalványabb kósza ellenérv sem vetődhet Önökben föl. Angyal Simon nevű, e témában kutató, Amerikában élő honfitársunk tartott előadást a fővárosban, hogy a zsenge, egészséges jól ápolt, egyéves gyermek éppoly élvezetes, ízletes, tápláló és hasznos étel, mint bármely más húsféle, akár pörköltnek, akár nyárson, vagy sütőben sütve, ha pikánsan fűszerezzük grillezve is kitűnő, de egyszerű főtt húsnak is alkalmas. Sőt, szemernyi kétségem sincsen, hogy kitűnően beválik levesnek, pástétomnak, borsos tokánynak, pincepörköltnek, de akár tavaszi ragunak is. Az ötletek a világ vezető konyháiból származnak. Ám a mediterrán étrend hatása nagy fontossággal bír, ideértem az olívaolajat, a fokhagymát, a friss zöldségféléket, a babot és a tésztát. Azonban van aki esküszik a cigány pecsenyére. Sőt, a Közel-Keletről érkezett specialitás hirdeti, hogy különösen értékes az egyéves gyermek zsírja. Micsoda ízletes finom falat a csecsemőzsíros kenyér paradicsommal! Mindössze vállalkozó szellem, és az egészséges táplálkozás modern irányzatainak, a főbb alapelveknek ismerete szükséges hozzá. Tisztelettel javaslom tehát, tétessék nyilvános megfontolás tárgyává, hogy az imént kiszámított 750.000 gyermekből 150.000 szolgáljon továbbtenyésztésre, s ennek csupán egynegyede legyen hímnemű. Ez a mennyiség is jóval több, mint amennyi a lábasjószágoknál szokásos, gondolok arra ahány juh, fekete marha, vagy sertés apaállatot ilyen esetben meghagyunk, esetleg gondoljunk baromfiudvarainkban föllelhető kakasaink számára. Indokom: ezek a gyerekek oly ritkán származnak szent házasság kötelékéből, amely fontos körülménnyel az országunkat fenyegető primitív kisebbségi egyedek mégoly kevéssé törődnek. A fennmaradó hatszázezret egyéves korában föl lehet ajánlani, megvételre az ország előkelő és / vagy gazdag polgárainak. Az anyának azonban szigorúan meg kell hagyni, hogy az utolsó hónapban gyakrabban szoptassa a gyerekét, így lesz belőle ízletes, kövér falat valamely vidám társaság asztalán. Ha nagyobb vendégség érkezett, egy gyermekből két fogás is jut körettel, salátával. Ha egy négytagú család egyedül étkezik a gyermek elülső vagy hátulsó fertályából olyan kiadós mennyiség készíthető, hogy még vacsorára is marad bőven. Ha egy kissé borsozzuk, vagy tengeri sóval hintjük, főve igen kitűnő lesz, még harmadnapon is, különösen télen ez a zsenge, csemege hús. Megjegyzem, hogy a gyermekhús magas rosttartalma elősegíti a szívbetegségek, valamint az emésztőszervi betegségek, de még a visszérproblémák kialakulásának megelőzését. Számításaim szerint egy újszülött gyermek átlagosan 3 - 3,5 kg-ot nyom, s egy éve alatt 10-12 kg-ra gyarapodhat. A koraszülöttek ravaszak, átlagsúlyuk egyéves korukban kissé rosszabb. Elismerem: az étel meglehetősen drága, ezért elsősorban újgazdagoknak való. Ezek, miután a szüleik nagy részét úgymond fölzabálták már, joggal tarthatnak igényt a fehérjeforrások változatosságra: például saját levében sült gyerekfartőre újhagymával. A gyermekhús egész évben kapható lesz, de leginkább április közepén, gondolom mindenképpen húsvétkor lesz a legnagyobb keletje. Amint azt a WHO legutóbb közzétett jelentéséből tudjuk: a hal húsa kitűnő hatással van a termékenységre, ezért a római katolikus többségű országokban böjt után körülbelül kilenc hónappal több gyerek születik, mint bármely más időintervallumban. Ezért tehát a mindenkori böjthöz egy évet számítva a húspiacon dömpingárúként jelentkezik a tetem, hiszen országunkban legalább háromszor annyi katolikus gyermek van, mint református, vagy más hitű. Ezzel a módszerrel - minő öröm - apadni fog katolikusaink száma. Egy koldusgyerek nevelési költsége - koldusnak számítom a kisparasztokat, a kárpótoltakat, a bedolgozókat, a munkanélkülieket, a kis keresetűeket, az építő-, a nehéz-, a könnyűipar, a művészeti, és az oktatási szféra alkalmazottait, egyszóval a do dolgozó réteg kétötödét - egy koldusgyerek nevelési költsége a minimál bér két - háromszorosát igényli évente, a hacukát is beleszámítva. Szerintem egyetlen menedzser sem fog sajnálni kissé több pénzt kiadni egy jó kövér gyermek teteméért, mint amennyibe egy hasonló nagyságú kengurufarok kerül. Egy ilyen gyermekből, mint már említettem négy tál kitűnő minőségű, és tápláló étel telik, ha emberünk csak valamely üzletfelével, vagy alkalmazottjával ebédel. Az anya pedig legalább három havi összekoldult pénzének tiszta nyereségével kalkulálhat, s dolgozhat is, amíg új gyermeket nem termel, amíg a puszta anyag újból összekapcsolódik a lélekkel, s ez a tiszta zárt forma, az emberi test, amely az érzéki szépség észlelésén és megragadásán át föláldozásra kerül a közjó oltárán, s a lélek vissza nem tér az ismeretlenbe. A legmagasabb rendű megszabadulás ez, eksztázis, elmélyülés a tökéletesség szemlélésében.” A takarékosabbak - s be kell vallanom, a mai idők takarékosságra szorítanak bennünket - a takarékosabbak lenyúzhatják a tetemet. A megfelelően cserzett bőrből csodálatosan puha női kesztyűket és finom uraknak való kényelmes nyári mokaszinokat lehet készíteni. Ami városunkat illeti, a legalkalmasabb helyeken már állnak a vágóhidak, ahol az élet hétköznapi örömeinek forrásai erednek - úgy tudom alacsony forgalommal bár, de működnek - s hogy mészárosokban nem lesz hiány, arról a Munkaügyi Központok adatai messzemenően biztosítanak. Eljövendő munkájuk remény, hogy ételünk nem csak örömünkhöz, hanem mindennapi jó közérzetünkhöz, nyugodt lelkiismeretünkhöz járul hozzá, sőt egészségünket is meghatározza nagymértékben. Bár szerény meglátásom szerint élve vásároljunk gyermeket, azon melegében szúrjuk le őket, a kés alól tegyük a nyársra, ahogy a szilveszteri malacot szokás. Így átlátva a folyamatot, a lélek zsenge gyümölcsét hordozzuk majd magunkban egy csöppnyi borzongás által. Szerény javaslatom kidolgozása során többször érintkeztem hasonló témával foglalkozó szakértőkkel, nemes hazafiakkal egyaránt, akik némi tökéletesítést javasoltak. Egyikük azt mondotta, hogy országunkban a rabló vadgazdálkodás következtében szinte úgy kipusztult a szarvasvadállomány, hogy a hiányt jól lehetne pótolni ifjú leányokkal s legénykékkel, akik még nem múltak el tizenkét évesek, de már a tizet betöltötték. A szerencsétlen sorsú ifjúság osztályrésze a nyomor, az éhezés, s a jövőjük is ez, hiszen országunkban nincsen számukra munka, s a jóléti intézkedéseink is csúfosan szerények. Ezeket a fiatalokat árúba bocsáthatnák saját szüleik, ha élnek, ha nem, a legközelebbi rokonaik, vagy nevelőszüleik. De kedves barátom, tisztelt hazafi! Meg kell vallanom, nem osztom a nézeteidet! Mert ami a hím példányokat illeti, húsuk rendszerint kemény, szálkás, sovány; részben az éhezéstől, részben az iskolai tornagyakorlatoktól vagy akár a szülői ütlegek következtében e fiúcskák íze kellemetlen. Hízlalásuk sem volna jövedelmezőnek mondható. Jancsi és Juliskát játsszunk? Ugyan már… Ami a nőstény állományt illeti, teljes tisztelettel megjegyzem Önnel szemben tisztelt hazafi, hogy ha e leánykákat vágóhídi procedúrának vetnénk alá, azzal közösségünket jelentékeny kár érné, hiszen ők is majdhogynem tenyészképes egyedek már… Egyes aggályoskodók javasolt eljárásomat igazságtalanul a kegyetlenséggel határosnak minősítették. Megvallom, hogy szememben a kegyetlenség számít a legkegyetlenebb bűnnek, ellenvetésemmel számolni kell minden esetben, legyen az akármilyen ártatlanul jó szándékú tervezet. „ Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Joseph Andrews HENRY FIELDING (1707-1754) 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A kötet egy korabeli divatos regény-a Pamela-paródiája.Igazából a Pamela „folytatásaként indul, ám csakhamar elszakad előzményétől, és inkább azt az utat mutatja, amely saját szerzői hangjának és technikájának megtalálásig vezeti Fieldinget, fölfedve morális vesszőparipáját , mely szerint az igazi jó erény alapja a jó természet. A tipikus nemi szerepek komikus kifordításában Joseph(aki Pamela fivéreként szolgál a Booby-házban) erényesen ellenáll Booby asszonyság rohamának;nem mintha hiányozna belőle a szükséges férfierő, hanem, mert hűséges a szép Fanny Goodwillhez. Amikor sértett úrinője kidobja, Joseph kalandok sorát éli át Abraham Adams lelkésszel, aki a regény legerőteljesebb figurájaként háttérbe szorítja Joseph-t. Adams erényességével csak naivitása vetekszik. Nem csoda hát, hogy állandóan bajba keveri magát, és utitársát, ami igencsak próbára teszi jó természetét. Többek közt Nabokov is felfigyelt a Joseph Andrews kegyetlenségére. Fielding mintha élvezetét lelni abban, hogy kétes helyzetekbe hozza erényes hőseit és hősnőjeit. De legyen bármennyire bolond és különc a lelkész és Joseph, javukra szól testi és lelki bátorságuk és jóakaratuk-aminek nyilván előképe Cervantes komikus moralitása. Fielding, a román szabályait kijátszva, a boldog befejezés ellenére hamiskásan kikacsint az olvasóra. Mi azért tudjuk, amit tudunk. „A történelem úgy hozta, hogy Angliában gyorsabban fejlődött a polgárság, és hamarabb is ütközött össze a feudalizmussal, mint az európai kontinensen. Százötven évvel hamarabb volt ott győzedelmes forradalom, mint Franciaországban, és mire elkövetkezett a XVIII. század, már kibontakozott az angol kapitalista-polgári élet, a maga sajátosságaival együtt. Ezekhez az angol polgári sajátosságokhoz tartozott a feudális múlt számos maradványa, amely szervesen épült bele a tőkés termelésbe és a polgári életformába. Az angol burzsoá élethez hozzátartoznak a lordok is és a köztisztelt évszázados hagyományok is. Ez a hagyományokkal és lordokkal teljes világ azonban mégis polgári volt már akkor, amikor a franciák még csak készülődtek a nagy változásra, és a franciáktól keletebbre élők még csak nem is készülődtek. Angliában polgári irodalom volt a XVIII. század első felében, s ez az irodalom dicsőítette azokat az erkölcsi eszményeket, amelyeket a polgárság a magáénak tudott. A kor legnépszerűbb, legolvasottabb írója Richardson volt, aki hosszú és érzelmes regényekben magasztalta a szüzességét védő hajadont, megbélyegezte a gonosz csábítót, ünnepelte a békés családi életet. Alighanem a legnépszerűbb regénye a Pamela, vagy az erény jutalma volt, amelyben egy felettébb tisztességes ifjú cselédlány, Pamela Andrews semmi áron nem akar - egyébként igen vonzó és szeretetre méltó - ifjú gazdájának a szeretője lenni, holott szerelmes belé. Gyötrelmeit hosszú levelekben fejti ki. Ezek a levelek a derék ifjú gazda kezébe kerülnek, aki úgy meghatódik, hogy most már kezét ajánlja, és feleségül veszi a leányt. Boldogan is élnek. Ez a regény a mi számunkra már elviselhetetlen, de már Voltaire is elviselhetetlennek tartotta, abban a korban azonban és még utána egy jó évszázadig, rendkívül népszerű volt. Az olvasó polgárok együtt zokogtak és végül együtt örültek Pamelával. Nagyon jó szemmel és nagyon tiszta elmével kellett túllátnia a polgárok erkölcsi képmutatásán annak, aki azonnal nevetni tudott ezen az érzelmes histórián, tudván, hogy a cselédlányoknak nem ez a sorsa, s az úrfiak nem hatódnak meg annyira érzelmes leveleken, hogy úrnővé tegyék a szegény lányt. De íme, két évvel a Pamela megjelenése után a kirakatokba került egy könyv, amely alaposan kifigurázta Pamelát is, írójának stílusát is. A humoros regény címe: Joseph Andrews, szerzője Henry Fielding. Ez a Joseph Andrews Pamela fivére, aki hasonló helyzetbe kerül, mint az erkölcseihez váltig ragaszkodó cselédlány. De őt úrnője kísérti szerelemmel, ámde az erényes ifjú - mint a bibliai József - körömszakadtáig védi szüzességét. És ennek a mulatságos történetnek a keretén belül, mozgalmas kalandok során felvonulnak a kor jellegzetes alakjai. A regény másik hőse a derék Adams lelkész, aki úgy hiszi el az angol polgári erkölcs tanításait, mint Don Quijote a lovagi erényeket, és minduntalan pórul jár. Cervantes műve kimutathatóan hatott is Fieldingre. Az író művét prózában írt komikus eposznak nevezte. S kétségtelen: némiképpen még az eposzoknak is paródiája. Mikor ez az azonnal sikeres könyv megjelent, Fielding már harmincöt éves volt. Sokat próbált, sok mindenbe kezdett, amíg elérkezett az irodalmi elismertetésig, de addigra már annyi adóssága volt, hogy ez sem tudta rendbe hozni reménytelen pénzügyi helyzetét. Egy arisztokrata család alaposan elszegényedett ágának leszármazottja volt. ifjú korában még tanulhatott, tiszteletre méltó görögös-latinos műveltséget is szerzett magának. De mire kilépett iskoláiból, nem volt mögötte semmiféle támasz, meg kellett élnie, és a pénzszerzéshez sohasem értett. Megpróbált színpadi műveket írni: igen vidám és igen kritikus hangú komédiákat. És remekműveket alkotott: a kor nagy szatíráit a hivatali nagyképűség és a hivatali korrupció ellen. Legjelentékenyebb ezek közül A tragédiák tragédiája, avagy a nagy Hüvelyk Matyi élete és halála, amely egyben a kor divatos tragédiáinak paródiája. Ezeket a mulatságos játékokat be is mutatják, később maga próbálkozik színigazgatással. De a kormányzat megelégeli, hogy kinevessék, cenzúrához kötik a drámák bemutatását. Fielding komédiáit természetesen nem engedélyezik. A harmincéves író kereshet új életpályát. És már nemcsak magát kell eltartania, hiszen megnősült, családja van. Nem esett kétsége. Sohasem esett kétségbe. Egy okos unokanővére sokkal később így jellemezte a már halott írót: „Nem volt senki soha, aki nála jobban élvezte volna az életet, noha kevés embernek volt erre kevesebb oka." Fielding nyomorral, betegségekkel küzdve, akadékoskodó hivataloktól nyomorgattatva, egyszerre csak jogot kezd tanulni, és elmegy újságírónak. Gyűlik az adóssága, de lankadatlan és jókedvű, hiszen szerelmes a feleségébe, és bízik saját rendkívüli tehetségében. Kineveti a divatos irodalmat, megveti a hazugságot, egy olyan újfajta regényt tervez, amely az olvasóknak érdekesen, izgalmasan a valóságot és igazságot mutatja meg. Ez sikerül először a Joseph Andrews-ban. Paródia, amely végtelenszer többet ér, mint az, amit parodizál. És a siker után nekiül a nagy műnek. Megírja kora nagy körképét, a Tom Jonest. Az európai kontinensen a romantika is csak fél évszázad múlva következik, de Fielding ebben a regényében megírta a világirodalom első, mai értelemben vett realista nagyregényét. Tom Jones felettébb fordulatos regényében szerencsésen egyesült írójának tiszta szemű valóságlátása, szenvedélyes igazságszeretete, csillogó humora és kimeríthetetlen mesélni tudása. Tom Jones lelencfiú. Alaposan meg kell küzdenie az életért és az érvényesülésért. Ennek az érvényesülésnek az útjáról szól a nagy terjedelmű regény, amelynek során a sokszor csetlő-botló, de életerős és életet szerető hős kénytelen találkozni az egész Angliával, amelyet le kell győznie, és amelynek előítéletei között el kell érnie szerelmét. Fielding pedig ugyanolyan finoman árnyalt ábrázolója a szép szerelemnek, mint a gonosz emberek praktikáinak. Alakjai feledhetetlenek, társadalomképe szemléletes. Urak, polgárok és szegények vonulnak fel és ítéltetnek meg a gyorsan pergő, de olykor szívhez szólóan lírai hangot is megütő elbeszélés során. A regény terjedelmében is nagy mű. Nem is tudta gyorsan megírni, katasztrófák és kellemetlenségek akadályozták. Meghalt szeretett asszonya. Fájdalmas betegség tört rá. Hitelezői üldözték. De végre akadt két irodalombarát földesúr, aki felismerte jelentőségét; pártfogásukba vették. A regény nagy részét az ő vendégükként, hol az egyik, hol a másik birtokán írta. A végre elkészült és megjelent Tom Jones azután rákényszerítette az irodalmi életet is, hogy vegyék tudomásul: nagy író van jelen. Ettől kezdve tűrhetőbb az élete. De komorabban nézi a világot, mint azelőtt. Felesége halála után sohasem talál vigaszra. A siker nem homályosítja el a szemét, egyre jobban látja a test és a lélek nyomorúságát. Talán azért is, mert végre sikerül rendes állást kapnia: bíró lesz (hiszen jogász is) - és gyakorlatban találkozik szembe a bűnökkel. Egészsége pedig egyre romlik. Mindez együtt megváltoztatja írói hangvételét. Következő - és utolsó - regénye, az Amelia miben sem emlékeztet a Joseph Andrews vagy a Tom Jones életerős derűjére. Komor családi regény ez. A magánélet nehéz gondjainak, a kísértő bűnnek, a házastársi hűtlenségnek nyomasztó képe. Úgy marasztalja el a polgári életformát, polgári álerkölcsöt, mintha száz évvel később írták volna. Fielding ezt tartotta legjobb művének. Igaz, remek a maga nemében, de mégsem lehet úgy szeretni, mint a Tom Jones ezer fényben ragyogó valóságlátomását és életszeretetét. Mégis úgy érezhetjük, hogy az Ameliával új útra indult, amelyet már nem tudott megjárni. Negyvenhét éves, amikor orvosi tanácsra Portugáliába utazik, hogy a déli napfényben próbálja foltozgatni rég megrendült egészségét. De jól tudja, hogy halálos beteg. A halál tudata lebeg az utazás idején írt megrendítő jegyzeteken, amely már halála után Napló a lisszaboni utazásról címen jelenik meg. Alig két hónapot élhetett még. Ott halt meg Portugáliában. Néhány vígjátéka a színpadi szatíra remekműve. De helyét három regénye s ezek közt is elsősorban a Tom Jones jelöli ki. Vele kezdődik a realista regény története.”(Hegedűs Géza) A komikus-humoros romance A Joseph Andrews és barátja, Mr. Abraham Adams kalandjai, Henry Fielding első jelentős prózaepikai műve élén figyelemre méltó előszó áll. A pretextusban az angol író saját művét kívánja főbb karaktervonásaiban jellemezni, s igen érdekes műfaji terminust alkotva „comic romance”-nak, komikus románcnak nevezi. A komikus románc – Fielding így látja – a komédiától abban tér el, hogy cselekménye kiterjedtebb és átfogóbb, az események szélesebb körét öleli fel, a szereplők tarkább sorát vonultatja föl lapjain; a komoly regényes történettől (a heroikus romance-tól) pedig a könnyed és mulatságos mese választja el, az elbeszélés a nevetségest érvényesíti a fenséges rovására. Az angol író meglepően új terminusa nemcsak az 1742-es mű értelmezését segíti, de egy nagy jelentőségű, XVIII–XIX. századi irodalmi paradigmasor jellemzésére is fölhasználhatjuk. Mai szemmel nézve az angolszász irodalomból nemcsak a XVIII. századi Don Quijote-utánzók munkái1, de Jane Austen, Charles Dickens, Mark Twain alkotásainak jó része is ide, e műcsoportba sorolható. A komikus-humoros romance a komikumot és a humort perspektívaszabó, meghatározó szerepbe állítja, a vígjáték tradícióját kiaknázza, annak jellegzetes komikumtípusait, figuráit, szituációit rendre átveszi, fölmutatja. Másrészt viszont – a későbbi, realista irodalmi paradigmák fényében ez teljességgel nyilvánvalóvá válik – a műforma élénken ellenkezik a realizmussal. A próbatételes romance hősi elvét ugyan rendszerint fellazítja (játékos, humoros kalandsorozattá változtatja), de a benne fellépő hősök énazonos, nyílt, magabiztos lelkisége, a determinációtól való viszonylagos szabadság, a történésalakító, jó véletlen rendszeres alkalmazása, a történet nászba, esküvőbe, happy endingbe fordulása változatlanul a románcrokonságot jelzik, a realista perspektíva és regénypoétika elvetésére utalnak. A komikus-humoros románc ekképpen a romance (az újkori regényt megelőző, nagy elbeszélő műfajok) és a novel, a realista regény feszültségét, harcát is illusztratívan szemlélteti, de mindig a románc felől, a románc oldaláról. A Humphry Clinker, a Pride and Prejudice, a David Copperfield végeredményben azt az írói akaratot demonstrálják, amely a novel-világlátást: a „valóságelvnek” való „meghódolást”, a környezeturalom elismerését, a mindennapiasság, földiesség uralmát egy másféle irodalmi gondolkozás nevében hárítja, utasítja el.(Nyilasy Balázs) 1707. április 22-én született Sharpham Parkban, Glastonbury közelében, vagyontalan főnemesi családban, apja katonatiszt volt. Az etoni kollégiumot 17 évesen otthagyta, s az előkelő nemesifjak életét élve sikertelenül próbált egy gazdag lányt megszöktetni. 1728-ban, miután bemutatták első színdarabját a londoni Drury Line Theaterben, bölcsészetet tanult a leideni egyetemen, de egy év múlva ott kellett hagynia, mert apja nem győzte a költségeket. Drámákat kezdett írni, 25 darabja igen szellemes, de csak mulandó sikert arattak. A legsikeresebb A tragédia tragédiája, avagy a nagy Hüvelyk Matyi című komédiája volt. Moliere darabjait fordította, színházat is nyitott, amely hamarosan megbukott. Színműveinek fő témája a korszak politikai korrupciója. 1737-ben mutatták be a Történelmi napló az 1736-os évről című művét, mely Robert Walpole kormányfőt gúnyolta, válaszul az bevezette a cenzortörvényt, mely előírta: minden új darabot jóvá kell hagyatni a bemutató előtt. E törvény végett vetett Fielding drámaírói pályájának. Ekkor már nős volt, két gyerek apja, s nem maradt jövedelme. 1734-ben egy - ezúttal sikeres - lányszöktetés után vette feleségül Charlotte Cradockot. Regényeinek több nőalakját róla mintázta: Sophia Westernt a Tom Jonesban, és az Amelia címszereplőjét. Megélhetésük érdekében Fielding jogot kezdett tanulni, s három év alatt diplomát szerzett, közben szerkesztette és jórészt írta is a Champion című, hetente háromszor megjelenő hírlapot. Ügyvédi pályája során félévente bejárta megbízásokért Anglia nyugati részét, de sok ügyfelet így sem szerzett. 1740-ben jelent meg Samuel Richardson regénye: Pamela, avagy az erény jutalma, melyben egy szolgáló addig áll ellen gazdája csábításának, míg az végül feleségül veszi. A mű nagy sikere sok utánzatot ihletett. 1741-ben névtelenül látott napvilágot egy paródia, Mrs. Shamela Andrews életének apológiája címmel, ezt mindenki Fielding művének tartotta, s bár ő soha nem vallotta a magáénak, szerzőségét valószínűsíti a stiláris elemzés is. E mű eléggé hasonlít Fielding regényéhez, a Joseph Andrews-hoz, amely szintén a Pamela paródiájának indult. "Íródott Cervantesnek, a Don Quijote szerzőjének modorában" - áll a címlapján, Pamela öccse, egy inas a főszereplő, akit úrnője el akar csábítani, s miután ellenáll, elcsapják a szolgálatból. A parodizáló szándék később háttérbe szorul és az úti kalandok a társadalom ironikus kritikájává bővülnek. Fielding komikus prózai eposznak nevezte művét, melynek egyik hőse Adams tiszteletes, az angol irodalom nagy humoros alakja. A mű írása közben ő is, felesége is, lányuk is betegeskedett, s anyagi gondok is gyötörték. Barátja, Ralph Allen támogatása segített rajtuk, róla mintázta a Tom Jones Allworthyjét. Fielding 1743-ban három kötetet adott ki vegyes írásokkal, köztük A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete a legfontosabb. Patetikus stílusban beszéli el a hírhedt bűnöző kalandjait, gúnyolódásának célpontja a nagyság, illetve annak felcserélése a hatalommal. A regény a legkeményebb angol szatíra. 1744-ben meghalt a felesége, a csapást csak egy év múlva heverte ki. Lányával és húgával élt, 1747-ben elvette Mary Danielt, Charlotte szobalányát, a londoni társaság nagy megbotránkozására. 1745-ben kitört a jakobita felkelés, amely az elűzött Stuartokat akarta trónra ültetni. Fileding Komoly szózat Nagy-Britannia népéhez... címmel röpiratot írt, melyben a katolikus trónkövetelő, Károly Edvárd vezette felkelés veszélyeitől óvott. Hetilapja, A jakobita lapja már címében is ironizált. A kormány sokra tartotta, minden számból 2000 példányt megvett s a kocsmákban osztogatta. 1748-ban kinevezték békebírónak, e poszthoz fizetés nem járt, a bírák a perek után fizetett díjakból és kenőpénzekből éltek. Fielding azonban e hivatalt tekintélyes és fontos intézménnyé tette. Sokat tett a bűnözés ellen, tolvajfogó csapatokat szervezett s hirdetésben kérte a lakosság közreműködését. Bűnügyi és rendészeti tanulmányokat írt, szociális javaslatokat is tett. 1749-ben jelent meg legnépszerűbb műve, a Tom Jones. Ez a művészi szerkesztés kiváló példája: szereplői több csoportba sorolhatók, a főhős csak sok pikareszk kaland után nyeri el szerelme kezét - s végigvezeti az olvasót a korabeli Anglia számos helyszínén, a szegények világát szembeállítva a gazdagokéval. Két év múlva írta az Ameliát, ez második felesége halála és békebírói tapasztalatai révén komorabb, kevésbé is lett népszerű. A könyv a viktoriánus családregény előképeként keményen leplezi le kora visszásságait. Köszvénye egyre súlyosbodott, de a rablások és gyilkosságok elleni küzdelem miatt nem mehetett gyógyfürdőbe. Személyesen és sikerrel irányította a bandák elleni hadjáratot, s csak 1754 nyarán utazhatott melegebb országba, Portugáliába. Úti élményeit Lisszaboni útinaplójában írta le, mozgásképtelenül is bátran szembeszállt kora orvoslásának szörnyűségeivel, a bürokráciával. Itt halt meg 1754. október 8-án, a lisszaboni angol temetőben nyugszik. (Panoráma - Fábri Ferenc) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Oroonoko Aphra Behn 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A teljes cím, Oroonoko, a vagy a királyi rabszolga- megadja az elbeszélés irányát? A romantikus fikció a nyugat –afrikai Coramentien országában indul, majd a hős rabszolga lesz a rá következő események pedig Surinam földjén játszódnak, amelyet Behn alaposabban is megismert az 1660-as években. A címből érzékelhető váltás egyben arra is utal, hogy milyen fontos szerepet játszik Behn szerepe a regény történetében, illetve mit várhat el tőle a modern olvasó. A címszereplő nemes harcos, herceg, a király unokája összeütközésbe kerül nagybátyjával szerelme, a szép Imoinda miatt, akiért a király irigyen és hiábavalóan eped, Hogy megbüntesse a szerelmesek állhatottságát, a király eladja a lányt, a főhős pedig árulás révén rabszolgasorba jut. A szerelmes pár Surinamben találkozik, ahol új nevet kapnak. A főhős mindenáron szabadulni akar, ezért fellázítja a rabszolgákat kínzóik ellen, a lázadókat elfogják, és a főhőst kis híján agyonkorbácsolják. Szerelme áldott állapotban van, s attól félve, hogy gyermekük is rabszolga lesz, gyilkossági- öngyilkossági tervet szőnek, amely tragédiába torkollik. Behn hosszú elbeszélése különleges, részt vevő szerepet oszt a narrátorra , aki nem csupán számos esemény szemtanúja , amelyekről igaz történetként számol be, hanem a történet szereplőjeként hivatkozik magára. Ám nőként nem mentheti meg a főhőst attól a bűnös világtól, amelynek foglya. Mindez furcsa bizonytalanságot eredményez, amely ugyanakkor mélyen megindító. Egzotikus románc keveredik itt a rabszolga-kereskedelem pontos leírásával, és Surinamban pontos képet kapunk az őslakos karibi indiánok, az angol ültetvénytulajdonosok, a rabszolgák és a hollandok kapcsolatairól. Történelmi, olvasói és szerzői reflexiók találkozásának lehetünk tanúi. A szerző valószínűleg az első hivatalos brit nőíró, aki aztán az adósok börtönében kötött ki. Tegnap elolvastam végre Aphra Behn Oroonoko c. regényét- írja Margócsy Dániel A regény 1688-ban íródott, és meglepően rossz. Csak 75 oldal, gondoltam hát, hogy végig fogom bírni, de éppen hogy csak sikerült. Oroonoko fekete herceg aki beleszeret a meseszép Imoindába, akit király nagyapja szintén magáévá akar tenni. A nagyapa a nőt a szerájba hurcolja, de Imoinda Oro iránti szeretete, ill. a nagyapa impotenciája megakadályozza, hogy komolyabb probléma történjen. Azonban amikor kiderül, hogy Oro belopódzott Imóhoz a szerájba, nagyapa eladja Imót a rabszolgakereskedőknek, míg Orót háborúba küldi. Szerencsére hamarosan Orót is elrabolja egy kereskedő, aki a hajójára hívja a herceget, és ennek örömére Suriname-ban megint összetalálkozik Imóval, gyerek is készül, valamint - szerencsénkre - Oró megismerkedik Aphra Behnnel is, aki történetünk szerzője egyszersmind. Oró szeretne szabad lenni, és mintha az angolok is úgy gondolnák, hogy egy ilyen daliás herceg nem való a cukornádültetvényre (a cukornádat csak úgy most kitaláltam, jó), de a bürokrácia miatt Oró inkább a tettek mezejére lép, és fellázad a többi rabszolgákkal együtt, ennek hatására persze végül minden rossz véget ér, a felkelés végeztével Oró lenyakazza Imót, majd gusztusosan meghal ő maga is az angolok keze között. Mindez hetvenöt oldalon keresztül, dúl az akció, tehát. Természetesen a könyv rendkívül izgalmas, ugye, egy nő írja, először is - s ráadásul reflektál is erre, megemlíti, hogy ha Oró fehérember lett volna, akkor egy rendes férfi, egy Homérosz vagy valami hasonló normális valaki írt volna róla regényt, nem pedig csak Aphra Behn, jó pont. (Catherine Gallagher más Behn művekről nagyon jó és fontos dolgokat írt a Nobody's Storyban, például, ahol kifejti, hogyan állítja be Behn magát prostituáltnak a drámáiban, és ezáltal hogyan reflektál a szerzői szerep problematikusságára, sajnos a könyvet egy éve olvastam, és elfelejtettem, jegyzeteim nincsenek, de jó volt!) Másodszor a rabszolgakérdés rendkívül fontos -- vajon Aphra támogatja-e a rabszolgarendszert vagy sem? Szerintem speciel igen, támogatja, de nem feltétlenül faji alapon - úgy véli, a suriname-i indiánok becsületesebbek mint az angolok, az afrikaiak közül Oró szintén jobb fej, mint a gonosz angol kereskedő. Mindezek ellenére csak a tisztességtelen zsákmányolás és az igazi nemes lélek rabszolgásítása tűnik problematikusnak számomra, Aphrát az nem zavarja, hogy Oró maga is rabszolgának adja el hadifoglyait - ez teljesen normális. Mindenesetre erről cikkek sokaságát lehetne írni, sőt, írnak is róla, pl. Oddvar Holmesland az ELH-ban 2001-ben, végigzongorázza az összes lehetőséget ezzel kapcsolatban. Más kurrens témát is be lehet vetni az Oroonokóval kapcsolatban, például azt, hogy miként viszonyul Oró a Dicsőséges Forradalomhoz, lévén, hogy 1688-ban jelent meg. Szerintem ez alapjában véve mellékvágány, noha valóban vannak olyan megjegyzések a könyvben, amik a holland-ellenességre utalnak, az egész nem olyan fontos, alapjában véve. Ami engem mégis megérintett, alapjában véve, az az, hogy hogyan keveredik a természetrajz, az útirajz a románccal-regénnyel. És ebből a szempontból még Aphra Behn királypártisága is értelmessé válik. Először is, Aphra Behn úgy véli, hogy Suriname maga Eldorádó, illetve, hogy Suriname az első lépés Eldorádó felé. Behn, akárcsak az összes többi útirajz szerzője, útját folytonos közelítésnek képzeli el Eldorádóhoz, túljut egy akadályon, az arany nyomára lel, de újabb akadályra bukkan, és így jut egyre közelebb a célhoz, amit sosem ér el (miközben mindegyre el is éri, hiszen a nyom maga a cél, ld. Erről Amir Alexander remek könyvét). Az Amazonas folyóhoz érve - amiről Behn megjegyzi, 'a River almost as broad as the River of Thames' - hegyi indiánokkal talákoznak, akik kisebb csatornákon át jöttek le a folyóhoz, és tarsolyuk arannyal van tele. Behn javasolná, hogy kövessék a hegyi indiánokat, de a projektet a kormányzó parkolópályára állítja, majd Suriname a hollandok kezére kerül, s Behn joggal panaszkodhat, hogy 'either the Design dy'd or the Dutch have the advantage of it.' (p. 59) A románc így adja át a helyét az ideologikus, kolonizáló útirajznak, amiben Behn elsőrangú, hiszen maga is járt Suriname-ban. Úgy vélem, Behn nagyon is tudatában volt annak, hogy a románca sokkal nagyobb sikert arat, ha minél több természetrajzi részletet visz bele - mi másért szerepelne az Amazonas-parti kaland a könyvben? A könyv szintén megemlíti, hogy Oroonoko igencsak meglepődött, amikor egy elektromos hallal találkozott - és majdnem belehalt az incidensbe. Amikor Oroonoko egy olasz szereplőt megkésel, Behn nem siránkozik, hanem megemlíti, hogy az olasz (erősen rejtői módon) a kést a sebben tartotta, mert a sebnek nem szabad levegővel érintkeznie. (p. 75) A legérdekesebb azonban a kezdet, ahol Behn beszámol Suriname természetrajzáról, és az indiánok kapcsán megemlíti, hogy neki magának is volt indián fejdísze, amit a King's Theatre-nek adott, 'and it was the dress of the Indian Queen, infinit'ly admired by Persons of Quality, and was unimitable' - pontosan, ahogy Amerikában még a legyek is 'of various Excellencies, such as Art cannot imitate.' Az utánozhatatlan természet, lett légyen légy avagy indián fejdísz, szebb a mesterség/művészet minden kincsénél, és ráadásul Behn darabjait és olvashatatlan regényét is népszerűvé/eladhatóvá teszi.(Margócsy Dániel) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Bródy Sándor: Két feleség Lazi Kiadó Bár a szociális problémákat merészen feszegeti, Bródy nem kapcsolódik semmiféle társadalmi vagy politikai mozgalomhoz. Világa az a részint demokratikus, részint liberális szellemű művészi és újságíróvilág, amely körülrajongja; életformája inkább a magányos bohémé, mint a felelős közéleti íróé. S ez visszahat írói szemléletére, munkásságára is. A Nyomor után – bár közben remekműveket is ír (A bölény, 1893; Kaál Samu, 1894) – csaknem két évtizednek kell eltelnie, hogy ismét forradalmian merész hangokat üssön meg. Pályafutásának 1885 és 1900 közötti periódusa sokkal inkább egy kísérletező s a maga igazi formáját, hangját nem lelő művésznek az arculatát mutatja, mint a beérkezett, magabiztos művészét. Rengeteget dolgozik, de munkásságának sehogy sincsen látható súlypontja, művészete sehogysem akar egésszé összeállni. Helyzetét a legpontosabban Mikszáth jellemzi: "A palotát még nem látja a szem; de a palotának való anyag mind megvan. Gazdag színek, pompás ötletek, meglepő gondolatok, értékes megfigyelések és finom hangulat árnyalatok váltakoznak dolgozataiban" (Bevezető A nap lovagjához, 1906. 4–5.). Bródy ambíciói, nagyratörő művészi célkitűzései most sem kisebbek, mint a Nyomort megelőző időszakban. Folytonosan arra készülődik, hogy megírja élete "nagy regényét", s szinte minden évben egy új témába kezd, fontos problémákat, emberalakokat vázol fel, de a tüzetes, következetes művészi {769.} kidolgozásra nincs elég türelme. Ilyen izgalmas, de félresikerült kísérlet a Két asszony (1886) a Faust orvos (1888), Don Quijote kisasszony (1888). Bródy regényeiben is a nagyváros írója. Lengyel Dénes, a Faust orvos hőse például egy nagynevű orvosprofesszor, aki mintegy a legenda Faust doktorához hasonlóan, az élet titkának megfejtésére vállalkozik; kísérleti alanyul egy szép nőt választ ki magának. A kísérlet azonban nem sikerül: ő szerelmes lesz, a nő meghal. Bródy érezhetően nem tudja feloldani az ellentmondást, ami a megemésztetlen filozófiai és fiziológiai teóriák, valamint eleven, bőséges élettapasztalata között van. Ha ez utóbbi még elegendő volt is a novellához, a nagyobb ívű epikus koncepció már határozottabb, végiggondoltabb intellektuális karaktert kívánna, s ehhez nincs meg a kellő felkészültsége. A sokszor zseniális átélő képesség, probléma-érzékenység és gazdag, kifejező stílus birtokában levő író regényeiben olykor úgy szólal meg, mint egy naiv műkedvelő. S ez a naivitás egy darabig nemhogy csökkenne, hanem még föltűnőbb lesz, s egyszerre tölti meg kétségtelen bájjal és dilettantizmussal regényeit (Az egri diákok, 1891; A kétlelkű asszony, 1893; Hófehérke, 1894; Két szőke asszony, 1895; Az ezüst kecske, 1898). Mint regényíró tulajdonképpen majd csak pályafutásának harmadik, 1900-ban kezdődő periódusában tud maradandót alkotni: akkor, amikor egy radikálisabb társadalmi és politikai program tudatos vállalása egy ideig határozottabb tartással telíti egyéniségét és művészetét. Már kudarcba fulladó kísérleteiben is tulajdonképpen egy nagy központi téma izgatta: a karrier és a csalódás problémája Soha el nem múló szerelem, önfeláldozás és becsület drámája bontakozik ki Bródy Sándor regényeiből. A magyar Zolaként is emlegetett kiváló író magánéletében sem volt ismeretlen a két asszonyhoz tartozás. Előnyös külsejének, írói tehetségének és erős kisugárzásnak köszönhetően nagy sikere volt a nők körében. Írásai azt tükrözik, hogy jó ismerője a nők érzelmeinek, szeszélyeinek és praktikáinak is, amellyel mérhetetlen boldogságot vagy éppen határtalan szenvedést képesek okozni önmaguknak és a férfiaknak egyaránt. A két feleség a vad, eszközökben nem válogató szerelmi hevület regénye, középpontjában egy konfliktusokkal teli házassággal, amelyre rávetül az első feleség árnyéka. Ellentétes érzelmek feszülnek itt egymásnak, és a szerelem megannyi formája - megsebzett és elfojtott, türelmes és hűséges, szenvedélyes és pusztító - vonul fel a műben, miközben a cselekmény megállíthatatlanul halad a drámai végkifejlet felé. Bródy másik írásában, a Hófehérke címűben is két nő határozza meg a férfi életét és boldogságának alakulását. Balassa Imre útra kel, hogy megkeresse az ideálját, "Hófehérkét". Meg is találja, hamar el is jegyzi. Mikor azonban már minden készen áll az esküvőre, találkozik egy másik lánnyal... Lehet, hogy ő az igazi Hófehérke? "Józanság nemigen sok van az egész dologban" - véli Balassa, majd hozzáteszi: "Természetes, hogy nincs; ez a szerelem." Mindkét történet a szenvedély és a halál szövedéke, legbelső valónk, a boldogságát holtáig hajszoló ember históriája. Bródy szellemi atyja volt Ady nemzedékének és a forradalmak előkészítésének. Bródy néhány tucat novellája a műfaj klasszikusai közé számít. Hófehérke című regénye a Jókai-típusú romantika végső, maradandó szép alkotása; az Ezüst kecske és A nap lovagja jelentékeny realista regények: a századforduló polgári világának kritikai képei. A századforduló után pedig új kifejezési formáját találta meg a drámában. Itt is igen romantikus az indulás: a Hófehérke színpadi változata és a magyar múltat lírai-anekdotisztikusan idéző Királyidillek még kísérleti időszakot mutatnak. De a későbbi drámákban is marad sok romantikus elem (Lyon Lea, A szerető), de ezen az úton, a maga sajátos naturalista programjával mégis eljut a jelentékeny realista drámákig. A dadában - talán legjobb drámai műve ez - szembefordul a népszínművek avult szellemével úgy, hogy a népszínművek paraszti világát mutatja be a maga igazi nyomorúságában, ahol áruvá válik a szegény leány. Ebben a drámában van ereje Bródynak tragédiáig vinni azt, ami tragikus. Gorkij Éjjeli menedékhelyének sötét színei is érződnek ebben a drámában, amely a kifosztott, megalázott cselédlány végzetes történetével mond ítéletet a polgári világ fölött. Soha többé ilyen következetes nem tudott lenni, mert bár áhította az igazságot, de ugyanígy áhította a közönség tapsait is. A tanítónőt úgy írta meg, hogy két befejezése van: az egyik a polgári közönség szájíze szerint, a másik a saját jó ízlése szerint; az egyik happy and-es, a másik kíméletlen kimenetelű; lehet válogatni, melyik színház hogyan akarja játszani. A medikus című dráma pedig két felvonáson keresztül bírálóan realista; itt is az eladott, a megvásárolt emberről van szó, de a harmadik felvonás hirtelen két boldog házassággal végződik. De azért ezek is jó drámák: nemzedékek tanultak belőlük színjátékot írni Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Umberto Eco Véletlenül került egymás mellé a két könyv, az egyikben (Lion Feuchtwanger: Goya) mesél a felvilágosodás korabeli, idejétmúlt, néhol komikus Spanyolországról, a másikban (Umberto Eco: A tegnap szigete) egy misztikus szituációt ábrázol, egy fiatal hajótöröttről, aki szerelmesleveleket írogat egy elképzelt kisasszonynak egy talán nem is teljesen magányos hajón. Eco nagy mesélő, mielőtt az epika fősodrába kerülnénk (hajótörés) elmeséli, hogyan történtek a harcok a spanyolok ostromolta Calaes-nél, ahol maga is, az édesapja is részt vett. Az édesapa a harcokban a spanyolokat választja ellenfelekül, mint mondja: a jó neveltetés a legfontosabb, de hogy milyenek voltak ez idő tájt a spanyolok (grandezza), az Feuchtwanger előszavából bontakozik ki plasztikusan. "A tizennyolcadik század végére egész Nyugat-Európában kiirtották a középkort. De tovább folytatódott az Ibériai-félszigeten, amelyet három oldalról tenger vesz körül, a negyediken hegység. Évszázadokkal azelőtt a királyságnak és az egyháznak megbonthatatlan szövetséget kellett kötnie, hogy az arabokat kiűzzék a félszigetről. Győzelemre csak akkor volt reményük, ha a királyoknak és a papoknak sikerül Spanyolország népeit a legszigorúbb fegyelemmel összekovácsolni. Sikerült nekik. Egyesítették őket vad és áhítatos rajongásban, a trónért és az oltárért. És ez a keménység, ez az egység megmaradt. A tizennyolcadik század vége felé az ibériai hagyomány tragikusan és nevetségesen megmerevedett. Az ország legnagyobb költője már kétszáz évvel azelőtt a maradiság e sötét és groteszk akarásából merítette anyagát. Örökre érvényes jelképet teremtett annak a lovagságnak a történetéből, aki nem tud elszakadni a régi, lovagi, értelmetlenné vált szokásoktól, és rendkívül szeretetreméltó, megható és nevetséges hőse híres lett az egész földkerekségen. A spanyolok nevettek Don Quijotén, de nem mondtak le arról, hogy ragaszkodjanak a hagyományhoz. A félszigeten, a középkori lovagvilág tovább fennmaradt, mint bárhol Nyugat-Európában. Harci erények, eszeveszetten hősi gesztusok, Szűz Mária tiszteletéből fakadó, féktelen nőkultusz - Spanyolország eszményei ezek a tulajdonságok maradtak. A régóta értelmetlen lovagi tornák sem szűntek meg." Török Lajos: AZ OLVASÁS REGÉNYE (Umberto Eco: A tegnap szigete) Nem igényel különösebb magyarázatot annak a recepcionális tapasztalatnak az elfogadása, amely szerint az ezredvégi regény diszkurzív megalkotottságában domináns szerepet kapnak különböző jellegű destruktív mozzanatok. Umberto Eco regénye, A tegnap szigete, stratégiai szempontból kielégíteni látszik eme kanonikus beszédmódbeli sajátosság feltételeit. Témája egy 17. századi spanyol nemes élettörténetének megírását célzó elbeszélő elmélkedései a "hős" kézirattöredékei felett. Temporális értelemben mediális helyzetű (a kézirat tapasztalatának terepe és célszövegét megelőző "műhelytanulmány" egyszerre), szövegközi viszonylatban pedig saját pretextusának és tételezett végtermékének metatextusa. E sajátos konfiguráció éppen ezért egy intertextuális átmenet helye, olyan diskurzus, amelyben a "történés" fogalma nem elsősorban a történet-elbeszélésben, hanem az előre- és visszautaló, illetve az önreflexív stratégiai mozgások mentén ragadható meg. Az elsődleges narrátor összetett szerepstruktúrával rendelkezik: Roberto de la Grive életének elbeszélője, filológus, a kézirat olvasója, interpretátora és saját írói módszerének leplezetlen kritikusa együttesen. Az önreflexív mozzanat elsősorban az életrajzi regény megírhatóságának lehetőségét "boncolgató" hermeneutikai folyamat feltérképezésével közelíthető meg leginkább. Ugyanis a legmarkánsabban talán az az interpretációs réteg emelkedik ki, amely a mű elkészíthetőségének hitétől a megírhatatlanság bejelentéséig terjed. Voltaképp ez az a réteg, amellyel összefüggésbe hozhatók a szövegalkotás stratégiáinak destruktív potenciáljai is. A kapcsolat e két pólus között egyrészről a narrátor és a kézirat, másrészről pedig Roberto önértelmezése és íródó regénye közti kommunikációs folyamatban képződik meg, hisz az ezekből származó diszkurzív felismerések A tegnap szigetének olvashatóságát is befolyásolják, mintegy "visszaírhatók" a szöveg recepcionális tapasztalatába. Eme öntükröző hermeneutikai játék egyik összetevője a kommunikációs szintek mindegyikére jellemző rizomatikus szerveződés. A posztmodern regényírásban elterjedt eljárás jelen elemzésünkben körvonalazódó szemantikai tartományának előzetes meghatározásában magát Ecót hívhatjuk segítségül. Amikor a Széljegyzetek A rózsa nevéhez című esszéjében a labirintus lehetséges típusairól értekezik, egyik megvalósulásaként értelmezi ezt az alakzatot. "A rizóma írja olyan, hogy bármelyik útja kereszteződhet bármelyik másikkal. Nincs közepe, nincs széle, nincs kijárata, mert potenciálisan végtelen. A találgatás tere a rizómatér." Ami A rózsa nevében még egy szereplő talányfejtő tevékenységének értelmezésére korlátozódik, az A tegnap szigetében már a diszkurzív mező megalkotottságában játszik fontos szerepet. A regény "esemény"-szintjei voltaképp beszédszintek. Az elbeszélő olvasói-interpretátori tevékenysége, a Roberto élettörténetének szakaszairól beszámoló levél- és naplótöredékek és saját regénye látszólag hierarchikus rendbe szerveződnek, azonban olyan "kereszteződések" bomlasztják ezeket a határokat, amelyek a megkülönböztető nyelvjátékok interdiszkurzívvá válása felé mutatnak. A narrátor és Roberto szólamának határozott elkülöníthetőségét a szabad-függő beszéd alkalmazása teszi több esetben kérdésessé. A spanyol ifjú számára valós és regénye fiktív világa közti ontológiai különbség pedig az előbbi megelőzöttségének fokozatos felszámolódásával törlődik el. A mű írásához fogva még a kívüliség pozícióját hangoztatja: "Kitalálhatna egy történetet gondolta , olyat, amelynek persze nem ő a hőse, hiszen az a történet nem ezen a világon, hanem a Regények Országában játszódnék, éspedig párhuzamosan az őt körülvevő világ eseményeivel, úgy, hogy a két eseménysor nem találkozhat és nem is fedheti egymást soha." (341. o.) Ám ezt követően az itt lefektetett tétel ellenkezőjével találkozunk (Robertónak "hős"-ként beíródása saját regényébe és tapasztalati világa ismeretlen tényezőinek a mű történéseivel való helyettesítése). Mi nem szándékozunk ilyen hermeneutikai bonyodalmakba kapcsolódni, inkább azt a részletet írjuk le, ahogy és amiért hősünk és apja a harcokban, pont az idézett Goya könyv részlete miatt keresik a harcokban a spanyolokat. La Griva környékén, ahol főhősünk élt... "Az öreg Pozzó összegyűjtötte a kastély előtt a szolganépe legfiatalabbját meg a legéletrevalóbb parasztjait, szétosztotta köztük mind a birtokon föllelhető fegyvereket, majd magához intette Robertót, és az alább következő, vélhetőleg az előző éjjelen megírt beszédét tartotta: - Ide hallgassatok emberek. Ez a birtok itt, La Griva, mindig is Montferrato őrgrófjának adózott, ami egy darab ideje olyan, mintha a mantovai hercegnek adózott volna. Az pedig most Nevers úr lett, és aki azzal jön nekem, hogy Nevers se nem mantovai, se nem montferratói, azt én jól seggbe rúgom, mivelhogy bunkó parasztok vagytok, és semmit se értetek ebből az egészből, úgyhogy pofa be, és bízzatok mindent a gazdátokra, ő legalább tudja, mi a becsület. Minthogy azonban a becsület tinektek szart se ér, tudjátok meg, hogy ha a császáriak beveszik Casalét, hát azok aztán nem kukoricáznak, a szőlőtőkéket szétverik, a feleségetekről pedig jobb nem is beszélni. Úgyhogy indulás, megvédjük Casalét." Az ostromlott Casaléhoz hosszú az út, Pozzó úr pedig "célra tart":A La Griva-iak Otteglia tájékán találkoztak velük össze velük (mármint a pontesurai franciákkal - K.T.), kis híja, hogy egymásra nem lőttek, mert ki-ki ellenségnek nézte a másikat, és Pozzo megtudta a parancsnokuktól, hogy többek közt azzal a feltétellel állapodtak meg a szabad elvonulásban, hogy a pontesuraiak a gabonát a spanyoloknak adják el, ők pedig a calaesieknek fizetik ki az érte járó részt. - A spanyolok úriemberek, édes fiam - mondta Pozzo -, olyanok, akik ellen élvezet harcolni. Szerencsére már nem azok az idők járják, amikor Nagy Károly harcolt a mórok ellen, aztán csak abból állott a háború, hogy ki kit gyilkolász le. Manapság keresztény háborúzik keresztény ellen, a szentségit!" Miközben Török Lajos azt írja a regényről, hogy a rizómát a narrátor regényírói műveleteiben rejlő szubverzív erők összjátékában leljük fel, és a feljegyzéstöredék struktúraképző megvalósíthatóságába vetett hit problematizálása is jelen van, ÉN NEM EZÉRT SZERETEM, hanem pl. Pozzó úr szónoklataiért. "Édes fiam - mondta Pozzo úr Robertónak mára dombok közt, őkketten lóháton, kicsiny csapatuk gyalogszerrel követte őket - , Az Nevers annyit se ér, mint a fél tököm, Vincének pedig, amikor őrá hagyta a hercegséget, már nemcsak a pöcse, hanem az agya is meglágyult, habár az korábban se volt az erőssége. De hát őrá hagyta, és nem arra a taknyos Guastallára, a Pozzók pedig emberemlékezet óta Montferrato törvényes urának a vazallusai. Úgyhogy megyünk Casaléba, és ha kell, meghalunk érte, mert a kutyamindenségit, az ember ne csak a jóban tartson ki a másik mellett, hanem a rosszban, akkor is, amikor a másik nyakig van a pácban. Ha nem halunk meg, az persze még jobb; hát csak legyünk résen." (Umberto Eco: A tegnap szigete, Európa Kiadó, Budapest, 1998, Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Don Quijote Miguel de Cervantes Saavedra 1574, Spanyolország 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com A főhős, aki addig falja a lovagregényeket, mígnem a bolondjává lesz, úgy határozik, követni fogja a régi lovagok példáját: először (papírmasé) páncélt és paripát (egy leharcolt gebét) szerez, aztán lovaggá ütteti magát. Egy fogadóba tér, amelyet várnak néz; szajhákkal találkozik, akiket előkelő hölgyeknek vél, és olyan emelkedett nyelvezettel szól hozzájuk, és a fogadóshoz, aki tolvaj, amelyet azok nem értenek. Majd a búsképű lovag éjszakai őrségállással teljesít lovagi szolgálatot. A lovagi élet szent rítusainak ez a groteszk kifigurázása pontos megfelelője annak a deszakralizációnak, amely a korabeli Európában végbemegy. Mindezzel nem a figurákat vagy a cselekményt veszi célba a szerző, hanem sokkal inkább az értő olvasót. Cervantes azzal találta fel s regényt, mint műformát, hogy föltalálta az olvasót. A könyv a „dologtalan olvasót” szólítja meg az előszóban, és ez a rejtett szál a regény egészén áthúzódik. A lovagot pl. a barátai azzal próbálják kigyógyítani őrültségéből, hogy elégetik a könyveit. A műben különféle olvasókkal és olvasási alkalmakkal találkozhatni. 1615-ben Cervantes kiadott egy második részt, amelyben Don Quijote már nem az a szereplő, aki olvas, hanem az a szereplő, akiről olvasnak, hiszen akikkel csak találkozik, azok mind olvasták az első részt és mindent tudnak róla. S a már olvasottnak és a folyamatos újrafelfedezésnek ez a párosítása sosem szűnik meg vonzani az olvasókat. 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Az igazi honorárium THOMASKEREKES Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com Megszólalt az 1965 óta nem publikáló Salinger barátnője Az igazi honorárium Az alig húsz éves lány első könyvéből egy hatvanötezer dolláros házat vásárol. Húszezer a honorárium, a többi kölcsön. Tartozik hozzá egy húszhektáros birtok, egy kéthektáros konyhakert és egy vízesés. A kőfalat szeder és vadrózsa futja be. Se közel, se távol egyetlen szomszéd. A ház majdnem kétszáz éves, karosszékek, szőnyegek, állólámpák, ágyak, két hintaszék, és egy hatalmas, kecskelábú asztal a verandán. Három kandalló is van, meg egy kenyérsütésre való téglakemence. Fent a tetőtérben, a hálószobában egy gyermekágy, a kamrában fazekak, serpenyők, meg egy teljesen felszerelt piknikes kosár, bádogtányérokkal. A fiatal szerző nemrég vett egy autót harmincötezer dollárért. Sikert sikerre halmoz, a Washington Post folytatásokban közli, amit ír, a New York Times vezércikk írója lesz, tucatnyi levelet kap, képe bejárja az amerikai sajtót. Muhammad Ali egy interjú kapcsán néhány perc múlva meghívja házába néhány napra. Ott van John Travolta első felfedezői között. Mégis boldogtalan, hisz szűz, rosszul írja le a pénisz szót, amit a valóságban nem is ismer. Kreatív írásművészetet tanító édesanyja és a művészetek iránt elkötelezett, de alkoholista apja nagyban elősegíti, hogy anorexiája bulémiával párosulva vaginizmust okozzon nála, amit megfosztja attól, hogy a kor egyik legnagyobbnak tartott, legendásan visszahúzódottságban élő írójával, a volt hírszerzővel, J. D. Salingerrel beteljesüljön szerelmi kapcsolata. A neves író keresi meg levélben, levelek tucatját írja neki, óvja a sikertől, és egyengeti útját, még közös regényt is tervez vele. Az író 1965 óta nem publikál. Szidja a kortársakat (elsősorban John Updike-ot),számára egy könyvkiadónál töltött egy perc felér egy fogorvosnál töltött két óránál. Irtózik a sikertől és nyilvánosságtól. Salinger már elmúlt ötven, a lány még nincs húsz, amikor az első hétvégét eltöltik az írónál. A lakásban egy szobában alszik az író nem sokkal fiatalabb lányával. Tévé nincs, a negyvenes évek filmjeit nézik 16 milliméteres filmvetítőn. Salinger meditál, ír mindennap, de nem publikál. Homeopatikus gyógymódokat tanulmányoz és szaklapokat járat. Ebben a tekintetben igazán sikeres: vodkába áztatott nebáncsvirággal sikeresen kúrál csalánkiütést és migrént is. A feltehetőleg reális énképet kialakító híresség joggal vallja magáról, hogy igazából Clark Gable, de lehet, hogy Drakula. A házban tilos a fagylalt, a cukor, a finomított élelmiszer, a méz, a juharszirup, a pasztörizált tej. A főtt hús egyenesen a legkárosabb, amit ehettünk, a nyers hús viszont nem biztonságos. Ezért az író az organikus, bio-boltban vásárolt bárányhúst mélyhűtőben tartja, majd mindössze 150 fokon süti meg, amitől az kissé nyers marad. A Watergate -botrány évében vagyunk. A kislány már több szokatlan dolgot átélt édesanyjával kapcsolatban (aki megtanította vele a cuningulus szót, de arra egy év után jött rá, hogy Joyce-így hívják Salinger élettársát)-már menstruál. A papa az egyik udvarlótól az első alkalommal azt kérdezte: ”Mondja fiatalember, Ön szerint, mi a szépség igazi definíciója?”- de a homeopat szakemberré átképzett híresség párolt tök és fagyasztott borsó diétáján elmarad a szerelmi beteljesülés. A lány első könyve boltokba kerül , megjelennek az első recenziók, és valahogyan a TIME riportere kiszagolja, hogy a lány Salinger társa, felhívja telefonon. Salinger, aki a magánéletének durva megsértését látja ebben, durván kirohan a lány ellen. Salinger órákat meditál, pizza után hány, mélyen dugja a torkába ujját:” Csak nem hagyom, hogy ez a méreg rohadjon a beleimben”, fogmosáshoz porított faszenet használ, és a siker hajszolásával vádolja meg felfedezettjét. Elküldi magától a lányt. Joyce folytatja az írást, második könyve is megjelenik, lesz regénye, amit meg is filmesítenek, három gyermeket szül. Az igazi honoráriuma az, hogy megszabadulhatott Salingertől. Kerekes Tamás Joyce Maynard: Otthon a világban Európa Kiadó, 2003, Budapest, www.európakiadó.hu Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Gargantua és Pantagruel Rabelais 1494, Franciaország 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Az Alcofibras Nasier anagrammatikus álnéven kiadott regény teljesen új műfajt hozott a retorikai erő, a nyelvi humor és a kifinomult szellemesség robbanó elegyével. Az érzéki túlzás, a legkülönfélébb szabados, részeges és pimasz vágyakkal játszó komédia olyan művek előhírnökévé teszi Rabelaist a regény történetében, mint a Don Quijote, vagy az Ulysses. Legnagyobb vívmánya talán a szabad szellem, amellyel a földhöz ragadt alpáriságot a humanista bölcsesség mindenben kételkedő hangnemével ötvözi. Maga a regény az óriás Gargantua és fia, Pantagruel történetét mondja el. Az első könyv fantasztikus epizódokat mesél el Pantagruel és kópé társa, Panurge korai éveiből; a Gargantua címet viselő második rész-amely visszavezet Pantagruel apjának korába- a skolasztika és az idejét múlt oktatási módszerek szatírája; a harmadik főleg Pantagruel hősi tettein és mondásain keresztül az áltudományos semmitmondást figurázza ki. A negyedik részben Pantagruel és Panurge együtt indul útnak az Isteni Butykos felkeresésére, ami jó alkalmat teremt az egyházi vaskalaposság kigúnyolására. Az ötödik, egyben a legkeserűbb könyven eljutnak az Isteni Butykos templomába, ahol megfogadják az Orákulum tanácsát, amely így hangzik: Igyál! Bár a cselekmény aligha felel meg a pikareszk kívánalmainak, előadásmódja annál élvezetesebb 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

’Amadis de Gaula’ Garci Rodríguez de Montalvo 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A mű a legteljesebb spanyol hozzájárulás az Arthur- mondakörhöz. Adatok tanulsága szerint már a XIV. század közepe óta nagy népszerűségnek örvend. A három könyvben elbeszélt kalandokat Rodríguez de Montalvo 1470 és 1492 között egybeszőtte, újra kiadta, sőt egy negyedik résszel, a maga lovagi történetével egészítette ki, amely Amadis és Oriana fiáról szól. Hogy mit köszönhet az Amadis az Arthur- mondakörnek, az jól látható az olyan elemekben ,mint például a lovaggá avatás, a jóslatok, vagy a mágia szerepe. Például Merlin és Morgan kasztíliai megfelelője Urganda, az Ismeretlen és Arcalus, a Varázsló. A lovagregény műfajának éltető eleme a szerelem és a házasság, de az Amadis távol tartja magát a férjes asszony trubadúrtémájától, mely körül az Amadis két legfőbb mintája, a Tristan és Lancelot története forog. Oriana, Amadis szerelme, a leánya, nem pedig a felesége Britannia királyának. Montalvo munkája a lovagi kódexek keresztényi változata, amely az elavult, népmesei atrhuri modellt volt hivatva elfogadhatóvá tenni a katolikus királyok Spanyolországában. 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A lovag öntőformája Joanot Martorell „Fehér Tirant” 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Cervantes szerint ez a lovagregény az „élvezetek tárháza és a felüdülés kincsesbányája”. Joan Martorell saját lovagi élményeit ötvözte az irodalmi forrásokkal (például Bocaccio vagy Dante műveivel) és szárnyaló képzelettel dúsította fel, anélkül, hogy hűtlen lett volna a valósághoz. A regény így egyszerre ünnepli a lovagi életet, és igazítja ki azt a sokszor a fantázia birodalmába tévedő fikciót, amely felmagasztalja. A valósághű háborús és szerelmi jelenetek itt többségben vannak az olyan rövidebb, kitalált epizódokkal szemben, mint a sárkánnyá változott leány. Maga a hős, Tiarant, a legendás lovagok öntőformájából kerül ki, aki győzelmeit stratégiai tehetségének, bölcsességének és vitézségének, s nem emberfeletti képességeinek köszönheti; vele is megesik, hogy kivetik a nyeregből, elfárad, sőt megsebesül. Vándorlása Anglia, Franciaország, Szicília, Rhodosz és Konstantinápoly valóságos földrajzi helyeire viszi, a csaták megfeleltethetők a történelmi eseményekkel, köztük Rhodosz szigetének 1444-es blokádjával vagy Konstantinápoly visszahódításának kísérletével. A regény máig megőrizte frissességét, hála humorának és számos epizód pajkos érzékiségének; egy helyütt például Plaerdemavida szolgálóleány imádott Carmesinájának ágyába küldi a lovagot, hogy az kedvére ölelgethesse. Plaerdemavida kettejük közé teszi a fejét, hogy a hercegkisasszony azt higgye, a szolgálója fekszik mellette. 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Celestina Fernando de Rojas 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Egy korábbi címváltozatot- Callisto és Melibea tragikomédiája-még a két ifjú szerelmest emelte ki, de hamarosan kiszorította őket Celestina, a vén boszorkány, aki varázsitalt ad Mekibeának, amelytől a leány szerelemre gyullad Callisto iránt. És ezzel a szöveg titkai ezzel korántsem érnek véget. A szerző, Fernando de Rojas, a zsidó származású tudós, azt állította, hogy ő csak egy befejezetlen, anonim művet teljesített ki, ami igaznak is tűnik. Ez a rejtély is hozzáteszi magáét a darab hatásához, amelyet szenvedélyesen olvastak és közkincsként kezeltek. A humanista komédiaként elhíresült mű párbeszédes formában íródott, hiszen nyilvánvalóan nyilvános és magánfelolvasásra, de nem színielőadásra szánták. A párbeszédek szabadsága és szókimondása, a jellemek lélektani realizmusa, a hangnemek sokfélesége(a szofisztikától a közönségességig) azt eredményezte, hogy e remekmű nagyobb hatást tette a regényre, mint a színházra. Noha moralitásnak mutatja magát, amely a tiltott szerelmről és büntetésről, a boszorkányság és a törtetés ártalmairól szól, inkább keserű látlelet az emberi természetről, és gyakran mély cinizmusról árulkodik. Cervantes pontos megfogalmazása szerint: az isteni igazság könyve, még ha emberségének java rejtve is marad. 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A kínai Iliász A Három Királyság története A Három Királyság története a kínai irodalom négy klasszikus regényének egyike. A Han-dinasztia utolsó szakaszában játszódó epikus mű a kínai történelem több mint egy évszázadát(184-280) öleli fel; s az ősi meseszövő hagyományra építve vegyíti a történelmet a legendával. Egy XIV. századi tudósnak, Lo Kuan-Csung-nak tulajdonítják, aki lebilincselő, összefüggő elbeszéléssé ötvözte a Szüng és Jüang kori meseközlők szövegkönyveinek (hua-pen) történeteit. A regény a Ling-császár elleni lázadással indul, amelyet a taoista varázsló, Csang vezet, és a Han dinasztia bukásával(220), illetve a Jin-dinasztia megalapításával ér véget. A történet jelentős része a három rivális királyságban(Wei, Szu és Wu) játszódik, ahol a varázslók, szörnyek, tejhatalmú hadurak élnek és halhatatlan, legendás hősök küzdenek a Kína feletti uralomért. Mozgalmas, cselekményes, klasszikus hősök és gazemberek, izgalmas fordulatok és látványos csatajelenetek teszik irodalmi remekké a művet, amit afféle nemzeti eposznak, az Íliász kínai megfelelőjének is tekinthetünk. Számos nyelvre lefordították. Hat fejezet magyarul is olvasható. A regény máig az egyik legnépszerűbb könyv Kelet-Ázsiában, amelyt hagyományos bölcsességéért és fantasztikus tündérmeséjéért szeretnek az olvasók. Egy koreai közmondás szerint „csak az beszéljen életről, aki már olvasta a Három Királyság történetét. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó

Umberto Eco: A rózsa neve Európa Kiadó „Négy aggastyánalakot láttam tehát, s a kellékeikből ráismertem Péterre és Pálra, Jeremiásra és Ézsaiásra: ők is mintha valamely tánclépésbe facsarodnának, hosszú, csontos szétterpesztett ujjú kezük szárnyként emelkedik fölfelé, és szárnyként lobog a szakálluk és a hajuk is valami prófétai szélben, meg a hosszú-hosszú lábuk mozgatta hosszú-hosszú köntösük sok redője, ahogy hullámokba és csigavonalakba korbácsolódik. S a négy aggastyán farkasszemet nézett az oroszlánokkal, de ugyanazon matériából faragtatott, mint ők. (...) És hogy lenyűgözött pillantásom továbbsiklott szent tagok és pokoli izmok eme talányos polifóniájáról, a kapu mellett és a mélyülő boltívek alatt a gyámfalon újabb jelenések tárultak szemem elé, hátborzongató látnivalók, melyek csakis parabolisztikus és allegorikus erejük, avagy az általuk közvetített erkölcsi tanítás folytán kerülhettek ide. Parázna asszonyállatot láttam, meztelen volt és foszlott húsú, láttam egy fösvényt, ahogy hullamerevvé zsibbadtan fekszik baldachinos nyoszolyáján, tehetetlen prédájaként immár egy falkányi démonnak, s hörgő szájából az egyik démon a lelkét cibálja ki épp. A sátán bestiáriumának valamennyi fenevadja ott gyülekezett konzisztóriumra. Díszes társaság, és ott őrködött és önnön kudarcával dicsőségét zengte annak a királyiszéknek. Faunok, kétnemű lények, hatujjú szörnyek, szirének, kentaurok, gorgók, hárpiák, lidércek, dracontopodusok, minotauruszok, hiúzok, párducok, kimérák, orrlikaikból tüzet lövellő kutyafejűek, agyaras behemótok, sokfarkú gyíkok, szőrös kígyók, szalamandrák, viperák, rákok, siklók, fogas hátú kétfejűek, hiénák, vidrák, varjak, krokodilusok…” Umberto Eco regénye amilyen szövevényes, éppoly gyönyörűséges elbeszélés, amely határozott védőbeszéd a jelek tudománya mellett, ám egyben bonyolult detektívtörténet is. Mindkét szál keret az a befejezetlen történet, elő- narratíva, amelyet egy tudós régi kéziratok közt lel, s lebeszélésre érdemesnek talál. Talán azért, mert ennek az előtörténetnek oly csekély a súlya, összehasonlítva azzal a túlzsúfolt narratívával, amely követi, vagy a tudós hangvétele miatt, ez az első néhány oldal végigkíséri az olvasót, miközben a szöveg a kéziratok eredetéhez, a XIV. század elejére kalauzolja. A fiatal bencés novícius, Melki Adso beszéli el a bölcs ferences baráttal, Baskerville-i Vilmossal egy fölbolydult kolostorba tett utazását. A kolostort a titkok és konfliktusok e zárt küzdőterét a könyvek uralják, s az itt lakó bencések a könyveknek szentelik életüket. Amikor hat szerzetest meggyilkolnak egymás után, Vilmos, meglelve és értelmezve az irigység, a vágy, a félelem jeleit, elfojtott belső ellenségeskedések valódi okait kutatja. A kötet arra hívja meg az olvasót, hogy a kutató detektív pappal vegyenek részt az értelmezésben, tiszteljék a jelek polifóniáját, ne döntsenek elhamarkodottan azok jelenéséről, és kételkedjenek mindenben, ami a jelentés utáni kutatás befejezésével kecsegtet. Ily módon Eco magának az értelmezésnek csodáját tárja elénk. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com A kiadó Az olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk „Nosza, adok én teneked sok latint és kevés nőt, teológiát dögivel és vért, literszám, mint a Grand Guignolban, hogy te kifakadj: »ez hamis, ez becsapás!«. És ekkor kell a hatalmamba kerülnöd, beleborzonganod Isten végtelen mindenhatóságába, melynek a világ rendje semmi. És azután rájönnöd, ha ügyes vagy, hogy hogyan is húztalak be a csőbe, elvégre én minden egyes lépésnél szóltam neked, figyelmeztettelek, hogy a kárhozatba viszlek; csak hát az ördögi paktumokban épp az a szép, hogy az ember úgy írja alá őket, hogy nagyon is tudja, kivel paktál. Mi másért érdemelné ki a poklot? Mivel pedig azt akartam, hogy az egyetlen igazán izgalmas dolog, vagyis a metafizikai borzongás, kellemes hatást keltsen, nem maradt más hátra, mint hogy a legmetafizikusabb és legfilozofikusabb cselekménymintát: a detektívregényt válasszam.”

Jane Austen: Értelem és érzelem Lazi Kiadó Szeged Amellett, hogy dr. Hannibal Lecter ápolója a börtönben ezt a könyvet olvasta, más miatt is figyelemre méltó mű. Benedek Marcell kétkötetes Világirodalomtörténet-ében jól megmondta, hogy a stúdium arról szól, hogy Jancsi elveszi-e Juliskát. Austen többi regényéhez hasonlóan a cselekmény itt is a házasság körül forog: a főbb szereplők végül mind frigyre lépnek megérdemelt választottjukkal. Bármennyire fontos ez a történet megoldása szempontjából, mégsem ebben rejlik Austen elbeszélő művészetének vonzereje. A főszereplő testvérpár, Elinor és Marianne jól példázza a cím ellentétpárját, személyiségüket azonban hiba lenne úgy beállítani, mintha egyiküket pusztán az ész, másikukat pedig csupán a szenvedély vezérelné. Austen regényében a nyelvé a főszerep: a távlatot, az ellentétek közti átmenetet a jellemábrázolásban döntő fontosságú kifejezések, tagmondatok és mondatok gondos elrendezése és visszatérő motívumai teremtik meg. Ennek köszönhetően a regény prózája pontosan leképezi az utat a valóságot elferdítő, vak szenvedélytől az ezen minduntalan győzedelmeskedni látszó józan ész logikája felé. A mű eredetileg levélregénynek indult, ám éppen a XVIII. században oly divatos levélforma elhagyása kellett ahhoz, hogy Jane Austen elemzése ilyen pontos lehessen. A cím megváltoztatása is jelzésértékű-nem egyik nézőpontból kell eljutnunk a másikba; hanem egy mindent felölelő jelrendszeren belül maradunk, amely a gondolatok visszatérő motívumaiból fakadó következtetéseket közvetíti. A szerző valamennyi általa teremtett szereplő álláspontját megfogalmazza. Austen illuziótlan szerző. Csupa egyszerűség és józanság. Meggondolandó, hogy ugyan a nagy kor történelmi eseményei, a napóleoni háborúk nincsenek benne regényeiben, benne vannak azonban azok az emberek, akik ezeket a háborúkat vívták. Meghökkentő az is, hogy míg a szerző a romantika virágkorában élt és alkotott, hétköznapiságának egyszerűségével szemben a romantika minden eszköztára természetellenesnek hat. E műve olyan, mint egy napló, amit egy eseménytelen életű ember vezet.Ha meseszövését és alakjait ódon optika lengi be, Austen még mindig ott van a Brit Dominium 10 legkeresettebb szerzője közt, ráadásul ő volt a modern személyiségnek és az ezt a személyiséget kitermelő kultúrának első megörökítője. A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végig-gondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved. Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik – de vajon megtalálják-e? Elinor választottja Edward Ferrars, akit azonban ígérete máshoz köt, Marianne szívéért pedig két férfi is verseng: Mr. Willoughby és Brandon ezredes. Mellettük számos tipikus austeni karakterrel ismerkedhetünk meg, ilyen például Mrs. Jennings személye, akinek „nem volt több gyermeke két leányán kívül, kiket kitűnően adott férjhez, így hát más dolga nem lévén, most már az emberiség fennmaradó részét akarta megházasítani.” Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest az akkori világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott karakterei, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak. Ajánló Mr. Dashwood halálával birtoka a fiára száll, aki rövid úton kiebrudalja mostohanővéreit, így Elinor és Marienne kénytelenek egy távoli rokon házába költözni. Közben Elinor már szemet vetett bátyjuk feleségének bátyjára, aki ugyan nem szép, nem daliás, de Elinornak megtetszik az esze és intelligenciája. Hamarosan Marianne is találkozik egy férfival, aki hősiesen megmenti, amikor megcsúszik a sárban és megrándul a bokája. Az ígéretes kezdet után azonban meg kell küzdeniük jóakaróik és rosszakaróik pletykáival, ármányaival és cselszövéseivel. És a két nővér harcba indul a szerelemért... Jane Austen nem titokzatos író, így rögtön nyilvánvaló, hogy a cím két nővérre utal: Elinor a józan, az értelem, míg Marianne a szenvedélyes, az érzelem. Mindkettő a maga módján próbálkozik a szerelemmel, és majd kiderül, kinek van igaza. Az ő kettősüket azonban még több pár tükrözi, felnagyítva mind a jó, mind a rossz tulajdonságaikat. Austen nem a gyomorszorító csavarokra épít, az elején tudni lehet, kivel mi fog történni. Nem is ezért olvassa tovább az ember, hanem mert érdekfeszítő, hogy ki mit reagál arra, ami történik vele, és másokkal. Ez utóbbi fontos; a korabeli angol vidéki élet hajtóereje a pletyka, minél több van belőle (lehetőleg egymásnak ellentmondók és zaftosak), annál inkább él a közösség. Hja, a régi szép idők! Hogy miért szeretjük Jane Austent még ma is, az misztikum. Talán ugyanazért, amiért a kólaízű kólát vagy jót tanyálni a jégen korcsolyázás közben: „mert van benne valami”. De mi? Austen élete térben is időben igencsak korlátok közé lett szorítva. Rövidke életének harmincöt éve eseménytelenül telt, többnyire a vidéki Angliát ismerte, és a jelek szerint nem is vágyott többre. Regényeinek szereplői ebből a középosztályból származnak, és hasonlóan izgalmas könyvéletet élnek: a fiatal nők jó partira várnak, a fiatal férfiak pedig igyekeznek ezt a várakozást megkerülve célba jutni. Pont. Hogy mégis miért szeretjük Jane Austent még ma is, az könnyen belátható. Mert jó író. Jellemábrázoló képessége döbbenetes, elképesztő alakokat tud elénk tárni, és szó szerint: olvasás közben látjuk ezeket az embereket, ismerjük őket, nem haltak ki, ezek örök archetípusok, vagy ahogy Arisztotelész ma mondaná: arcok. Ráadásul Austen „élő” cáfolata a feminizmusnak, igazi megelőző csapás: olyan nő, aki képes ironikusan szemlélni főhősnőit, aki nem vadászó férfiakra / áldozat nőkre bontja a világot, hanem embereket lát, esendő embereket. A szerelem nála nem égből pottyant adomány, a szereplők igencsak megdolgoznak érte, és ez a kemény munka, valamint hogy eközben hogyan alakulnak át, az félelmetesen időtálló. Mindennek köszönhető a sok-sok filmfeldolgozás, és a menetrendszerű újrakiadás. Írhatunk bármilyen évet, Austent olvasni, újraolvasni sosem anakronizmus. Pék Zoltán 2009. december 14. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Az emlékek őrzője Kim Edwards Partvonal Kiadó A kiadó Amikor dr. David Henry felfigyel egy szőke szépségre egy belvárosi áruház liftjében, rögtön tudja, hogy találkozniuk kell. Három hónap múlva örök hűséget esküsznek egymásnak, és Norah hamarosan első gyermeküket hordja a szíve alatt. Úgy tűnik, semmi sem állhat közös boldogságuk útjába, semmi sem teheti próbára szerelmüket. Aztán egy márciusi éjszakán David Henry olyan döntést hoz, amely örökre megváltoztatja a család életét. A történet egy téli éjszakán kezdődik 1964-ben, amikor a tomboló hóvihar arra kényszeríti dr. David Henryt, hogy maga segítse világra születendő gyermekét. Felesége egy tökéletesen egészséges kisfiúnak ad életet, majd pár percre rá, világra hoz még egy kisbabát... egy Down-kóros kislányt. Dr. David Henry meghozza azt a végzetes döntést, amely egész életében kísérteni fogja, s amely lassacskán tönkreteszi mindnyájuk életét: arra kéri a szülésnél segédkező Caroline nővért, hogy vigye el az újszülöttet egy intézetbe, ahol sérült gyermekeket gondoznak. A nő azonban képtelen ott hagyni a csecsemőt, eltűnik a városból, és sajátjaként neveli fel a kislányt. A megtörtént eseményeken alapuló szívbemarkoló történetben Kim Edwards a bánat és a szeretet megfoghatatlan rejtélyeit, a pusztításra és gyógyításra egyaránt alkalmas igazság hatalmát boncolgatja. A történet kissé keserédes számomra. Egy fiatal idilli pár első gyermeküket várja a 60-as évek Amerikájában. Jómódú pár, imádják egymást. Ám a szülés közben komplikációk lépnek fel és az apa (aki mellesleg orvos és ő vezeti le a szülést) olyan döntést hoz egy pillanat alatt, ami örökre megváltoztatja a család minden tagjának életét sőt, másokét is. Egyetlen döntés mi mindent indít el....hihetetlen! A könyv nyomon követi a család életét és visszatekint a múltba is, azért hogy megértsük mi vezette az apát abban a sorsdöntő pillanatban. S hogy happy end-e ez a történet azt rátok bízom, döntsétek el ti. A történet mellett kiemelkedő szerepe van annak hogy jól ábrázolja az írónő a mozgatórugókat! Tanulságos olvasmány. A TÖKÉLETESSÉG milyen bonyolult. Nem mindig tökéletes, ami annak látszik. Hiszen itt egy család, apa- anya- gyerek, akik igazán boldogok lehetnének, de nem azok. És itt egy másik család, anya, aki nem az anya, apa, aki nem az apa, és egy sérült gyermek, aki segít meglátnunk az élet értelmét. És náluk lakik a boldogság. A megtörtént eseményeken alapuló szívbemarkoló történetben Kim Edwards a bánat és a szeretet megfoghatatlan rejtélyeit, a pusztításra és gyógyításra egyaránt alkalmas igazság hatalmát boncolgatja Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Az év legszebb könyve A legszebb karácsonyi ajándék Kimball, Ron - Delorenzo, Matt Autók, gördülő elegancia Geopen Kiadó Steinbeck szerint az USA-ban a XX. század elején a kamaszok többet tudtak a Ford-T modell karburátoráról, mint a női csiklóról, ezt a hihetetlenül gyönyörű könyvet átlapozva azon kaptam magam, hogy én is többet akarok tudni a vágy csodálatos modelljeiről, mint Molnár Anikóról, Teréz anyuról és Tisza Katáról és Karafiáth Orsikáról és az összes többi nőimitátorról. A könyv végére már csak remélhettem, mégis lehet dobhártyából szűzhártyát operálni. Még most is a hatása alatt vagyok, az orvosom hosszú sétákat javasolt, pozitív gondolkodást. Az éjjel azonban vele aludtam. A könyv láttán elfúlt a lélegzetem, olyan, mint a Száz év magány-ban a szeretkezés: fölér egy földrengéssel. Utoljára akkor voltam ilyen elfogódott, amikor benyitottam a sixtusi kápolna vécéjébe, mely akkora, mint a Hungária Kávéház, és a pálmák láttán megijedtem, hogy nem fogok belőle kitalálni. A könyvet kinyitva azt éreztem, mint Hemingway regényhőse, Robert Jordan a spanyol polgárháborúban egy intim együttlét után: megrendült alattam a föld. Ahogy a 20 század elején legördültek a szerelősorról a legelső automobilok, a modellek szinte sokkolták az embereket. Tervezőik a megvalósult álmot látták bennük, létrehozóik a határtalan erőt és lehetőséget. Annak pedig, aki egy négykerekű szerencsés tulajdonosának tudhatta magát, az autó egyet jelentett a vágy valóra válásával és a kiválasztottság különleges tudatával. A könyv autói álmokat hordoznak és sugallnak, az erőét, az eleganciáét, a presztizsét. Megértettem, hogy egy Bugattiba beülni és elfordítani a slusszkukcsot mit is jelent. Amikor Viktória királynőnek trónralépését bejelentették, a következőket mondta:” Hozzátok ide a Times-t és egy csésze teát.” s amikor a Times-t és a teát előhozták, nyugodtan küldte vissza. „Most már látom, hogy én uralkodom.” A könyv a gyönyörű képek mellett a formatervezés és az igények története is. És végre nem a feleségem értette meg velem, hogy mit jelent a kompromisszumok nélküli teljesítmény fogalma. Letehetetlen Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com Ron Kimball autókról, motorokról készített felvételeivel vált világszerte elismert fotóssá. Akár 1950-es veterán autót fényképez, akár a legújabb modellt, sikerül megragadnia a különleges gépek dinamizmusát, a vonalak és a formák funkcionális eleganciáját, a kidolgozott részletek szépségét. Matt DeLorenzo szakíró, autókról szóló magazinok szerkesztője, munkatársa, több könyv szerzője az autótervezés és -gyártás történetének témájában.

Thomas Hardy A kék szempár Két kort köt össze. Születése pillanatában Viktória királynő csupán három éve uralkodik, a gyerekek a napóleoni háborús veterán gránátosainak történeteit hallgatják, s halál alig előzi meg néhány évvel Hitler hatalomrajutását. Senkit nem látott szívesen dorchesteri birtokán. Amikor a Saturday Evening hírlapírója felkereste, akkor a nehezen induló társalgást a vendég ezzel a mondattal próbálta kilendíteni a holtpontról, hogy a kert gyepén nyüzsgő, barna és fekete madarak hatalmas seregére mutatott: -Rengeteg holló van a telken. -Szavamat adom rá, hogy nem hollók, hanem varjak- válaszolta Hardy. A Kék szempár Hardy pénzügyi műveleteinek legügyesebb húzása volt. Előlegként ugyanis annak az építészeti jövedelemnek a háromszorosát jelölte meg, amit tudomása szerint a regény megírása alatt keresett volna, s a kiadóval kialkudta, hogy a szerzői jogok a magazinkiadásokra nem vonatkoznak. További részletetek: www.thomaskerekesösszesművei.189.kötet.hu(jubileumi összkiadás)-a szerk. A legszebb regény, amit a hullaszállításról valaha is olvastam.(Kerekes Tamás- Link Floyd) Lazi Kiadó A 19. századi angol széppróza kiemelkedő alakja, Thomas Hardy az Egy tiszta nő című, nálunk is közismert regényével írta be magát a klasszikusok aranykönyvébe. A kék szempár nem maradt el a híres főműtől, sőt, mintha annak előfutára volna, melyben Hardy az angol középosztály és a lecsúszott nemesség poros értékrendszerét állítja szatirikus társadalomkritikája középpontjába, mindezt egy szerelmi törté-netbe ágyazva. A romantikus história főhőse Elfride, egy isten háta mögötti délangol parókia lelkészének leánya, aki szerelmi élete kiteljesedését reméli vidéki mindennapjaitól. Csoda-e, ha a Londonból érkező lánglelkű Stephen azonnal megdobogtatja az álmodozó lány szívét? Ám kettejük bimbózó szerelmének az apa azon nyomban útját állja, amikor értesül a tehetséges és művelt ifjú építész nem előkelő származásáról. A szülői tilalom elől a fiatalok titkos házassági tervek szövögetésébe menekülnek. A városból újdonsült rokonaihoz érkező, érett korú londoni kritikus, Mr. Knight aztán végképp összekuszálja a szálakat. Megkezdődik a versenyfutás – a két, egymást barátként tisztelő férfi harcol az idővel, a sikeressé válással és saját értékrendje beteljesítésével – Elfride kezének elnyerésért. Ugyan honnan is tudhatnának egymásról, s kiváltképp miből is sejthetnék előre a kék szemű leány végső, elkeseredett elhatározását? Tisztaság és feslettség, ártatlanság és törtetés, őszinteség és hazugság, a női önállósodás és a társadalmi konvenciók válaszútjai hálózzák be Thomas Hardy önéletrajzi ihletésű regényét, első felesége iránti szerelme nemes rajzolatú emlékművét. Thomas Hardy (1840 - 1928) A századvég legnagyobb angol regényírója, Thomas Hardy (1840—1928) olyan témákat pendített meg műveiben, amelyek természetesek a mai olvasó számára, de a korabeli közvéleményt felháborították. Csak élete végén vált Anglia ünnepelt írójává. Vonzódott ahhoz a patriarchális, nyugalmas-derűs falusi életformához, amelyet szülőföldjén, Dorchester vidékén megfigyelt, és amely a század végén könyörtelenül áldozatul esett a modern ipari életforma térhódításának. Regionális író volt, szűkebb hazája énekese. Ő maga is ott élte le egész életét, írásaival Délkelet-Anglia az ősi angolszászból felelevenített Wessex néven örökre bevonult az angol irodalomba. A természettudományok minden addigit felülmúló nagyszerű eredményei, a régi hiedelmeket megsemmisítő új felfedezések kor társai legjavához hasonlóan benne is felébresztették a kétkedés szellemét, de az öntetszelgő viktoriánus áloptimizmust és az egy ház vigaszát egyaránt elvetette. Életszemléletét Darwin és Herbert Spencer tanai formálták. Általában az jellemzi Hardy írásait, hogy hősei teljesen kiszolgáltatottak, nem cselekszenek, inkább csak történnek velük a dolgok, a kegyetlen végzet akarata szerint sodródnak pusztulásukba. George Eliot hősei — mint mondottuk — még választhatnak; Hardy előbbre jutott a determinizmus és ezzel együtt a pesszimizmus útján. Lényegében valamennyi hőse olyan, mint a végzet csapdájában vergődő állat, és csak tragédia lehet a sorsa. A szabad akarat és determinizmus kérdésében a XIX. századi angol polgári filozófia a mechanikus gondolkodás felé hajlott, s e mechanikus szemlélet eredményeként a determinizmus fenyegető rémként üli meg Hardy világát is. Egy determinált világban, ahol az ember a természet minőségileg azonos része, egy olyan világban, amelyet szükségszerű törvények szabályoznak, kevés lehetőség marad a hősi magatartásra. Csak a dialektikus látásmód birtokában érthetjük meg, hogy a determináció béklyóba verő hatását feloldhatja az ember tudatos felismerésen alapuló szabad választása. Hardy világában éppen ez a szubjektív elem hiányzik, és mert ennek következtében nincs választási lehetőség, szembeszállni reménytelen, győzni lehetetlen, lehangoló, hősieden élet tárul az olvasó elé. Virginia Woolf szerint Hardy a legnagyobb tragikus regényíró az angol irodalomban. Pedig ő még igazi mesemondó, mint a nagy viktoriánusok. A mesteri meseszövés részint a félbehagyott építészeti pályáján szerzett szerkesztőkészségről tanúskodik — apja, aki jónevű építőmester volt, fiának is ezt a foglalkozást szánta, és Hardy öt esztendeig dolgozott Londonban egy híres építész mellett —, részint a reneszánsz dráma tekervényes-szövevényes felépítésére emlékeztet. De a regényvilág távolról sem a régi már. Általában nem a társadalomhoz való viszonyukban ábrázolja hőseit, hanem szenvedélyeik, leginkább a szerelem kelepcéjében. A társadalmi panoráma háttérré szűkül, a társadalmi színjáték néhány kiemelt hős egyéni tragédiájává módosul. Az egyéni tragédiát mellékszereplők kórusa kiséri, de utolsó regényében már ez is elmarad. Hírneve az úgynevezett „Wessex regényekhez" (Wessex Novels) fűződik. Az 1870 és 1896 közt keletkezett művekben szinte fokról fokra fejlődött, bontakozott ki alkotó tehetsége. Az első regények még hagyományos eszközökkel rajzolt falusi idillek, a Far from the Madding Crowd (1874 — A lármás nyüzsgéstől messze) azonban már átmenet a tragédiák sötét világába. Falusi pásztorregénynek indul, de az Édenbe belopakodik a városból jött csábító. Itt még nem teljes, nem mindenkire kiterjedő a tragédia. Igaz, a paradicsom elvész, de Gabriel Oak, amint neve is mutatja (oak = tölgy), még erős, küzdésre képes egyéniség. A címet Hardy Thomas Gray egyik költeményéből, az angol irodalom egyik leghíresebb elégiájából vette. Az idézett sor magyar fordítása Jékely szavaival „az őrült tömeg zajától messzire". Az Otthon, a szülőföldön (1878) már a tönkrement remények, megcsalt várakozások fájdalmas története. A regény azt példázza, hogy csak az remélhet boldogságot, aki felolvad az emberi életet körülvevő természetben, szinte eggyé válik vele. Eustacia, a városi civilizáció gyermeke, aki fellázad a puszta ellen és elvágyik onnan, kihívja maga ellen a tragikus sorsot, és tönkreteszi szeretteit is. A weydoni asszonyvásár (1886) hátterében már a kapitalista viszonyok térhódítását, a burzsoá hajlamok ébredését észleljük a falusi életformán belül. A regény hőse Henchard, parasztból lett kapitalista, a self-made man típusa. Alacsony sorból a polgármesterségig küzdi fel magát ez az elnézést nem ismerő, konok ember, aki feltartóztathatatlanul rohan a vesztébe. Fiatalon, egy részeg éjszakán eladja feleségét egy matróznak. Aztán bornemissza lesz és magas pozícióba jut, de hazug alapokra épít, mert múltjának sötét foltját nem tudja kitörölni az életéből. Életútja végén a keserű magányosság, a teljes elhagyatottság, számkivetettség várja. Amire eljut addig a felismerésig, hogy szeretet és barátság nélkül sivár az élet, mindenki megtagadja. A fiatal skót Farfrae-t szeretné a barátjának tudni, eladott felesége és a matróz leányának, Elizabeth-Jane-nek a gyermeki szeretetére áhítozik, de mindketten elfordulnak tőle. Aztán Farfrae közéleti pozícióit és leánya kezét is elnyeri, és Henchard a szó szoros értelmében kivert kutyaként fejezi be életét. Hardy két utolsó nagy regénye kemény szókimondásával kihívta maga ellen a polgári tisztességet féltve őrző közvélemény haragját. Az Egy tiszta, nő (Tess of the d'Urbervilles, 1891) címszereplőjét, a szépséges, romlatlan parasztlányt egy aljas gazember elcsábítja, törvénytelen gyermeke meghal, és a férje eltaszítja, amikor az esküvő után meghallja vallomását. Végül megrontója fogadja be, s Tess fájdalmában és keserűségében megöli őt, amikor férje mégis visszatér hozzá. A társadalom törvényei szerint ezért meg kell bűnhődnie; felakasztják. „Az »Igazságnak« elég tétetett, és a Halhatatlanok Elnöke, Aischylos kifejezésével élve, megszűnt tovább szórakozni Tess-szel." Hardy ítélete nyilvánvaló kora erkölcsi felfogása felett: az ő szemében Tess tiszta teremtés, akit megcsaltak, elcsábítottak, aki elvesztett boldogságáért áll bosz-szút csábítóján, a társadalom szemében azonban megesett leányanya, akinek gyermekét a pap nem kereszteli meg, és gyilkos, akit az igazságszolgáltatás kivégeztet. Mindenki tudta akkoriban, hogy kiszolgáltatott fiatal lányokat büntetlenül elcsábítanak, de senki sem mert írni róla. Hardy bűne az volt a korabeli társadalom szemében, hogy nemcsak írt e témáról, hanem az elcsábított lányt, Tesst tiszta nőnek merészelte nevezni — és ábrázolni. A regénynek szimbolikus mondanivalója is van: Tess pusztulása a romlatlan-naiv falusi életforma feltartóztathatatlan elmúlásának jelképe. Hardy és a közfelfogás ellentéte még jobban kiéleződött a Lidércfény (Jude the Obscure, 1896) című regényének megjelenésekor. Ebben már a város felé fordul figyelme. Jude, a munkásosztályból származó entellektüel nem érzi magát otthon a falusi közösségben, szerelme, Sue pedig modern nő, aki intellektuális és szexuális vágyak között vergődik, és akit majd csak Lawrence ért meg igazán. Ralph Fox „a szenvedés jajszavát" hallotta ki e műből, amely az író egyetlen igazán modern regénye, az egyetlen, amelyben Ibsen és Strindberg kortársát ismerjük fel. Teljesületlen ambíciókról szól a könyv, de Jude, a munkásifjú tudományos ambíciói csak kora társadalmában teljesíthetetlenek, így ez Hardy legosztálytudatosabb regénye is. Ebből a műből, amely a házassági kötelékek szentségének kérdését is felveti, már hiányzik a kórus, és hiányoznak a többi regényére jellemző, iköltőiségükben elragadó természeti képek. Jude és Sue, az emancipált nő, a konvenciók kínzókamráiban szenvednek és pusztulnak el és Jude koravén fiacskája, aki magát és két testvérét felakasztja, már mintha a jövőt idézné. A századvég emberét a hitetlenség, kétkedés, irányvesztettség jellemezte; erről vall Hardy, amikor benyomásai nak zavaros halmazát egy bűvészmutatványtól megijesztett gyermek látomásához hasonlította. És ezt a zavarodottságot a következő generációnál, mint a koravén fiúcskánál is, már a reménytelen kiábrándulás váltja fel.(László Zoltán) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Vámos Miklós Tiszta tűz Európa Kiadó E regény egy olyan ember vallomása, aki nem követett el semmit. A kiadó: Páros novellák és kisregények Három dupla kisregény és négy dupla novella található a kötetben, az elmúlt hat év termése. Két szemszög, két idősík, két történet ugyanarról az eseményről vagy jelenségről, két vallomás, két főszereplő, ilyesmik. Hamvas Béla és más ezoterikus szerzők szerint az egyes szám a tézis, a férfi jelképe, a kettes pedig az antitézis, vagyis a nőé. Én ezt nem tudom elfogadni. Azt sem, hogy a kettes a sátán szimbóluma volna. Ámbátor talán mindegy, a sátán és az Isten éppúgy valaminek a színe s visszája, ahogyan a nő és a férfi. Vámos Miklós nyelvi duplikátumai térben és időben teremtenek grammatikai koherenciát, s ha a posztmodern irodalmi hablatyot elhagyom, akkor a könyv tényleg szerethetővé válik, mi több, olvasmányossá és a szerző életrajzában beteljesedik az Ernst Hemingway által hangoztatott önbeteljesítő prófécia: ”Minden igazi jó kurva előbb utóbb megtalálja a hivatását:”, és a narrátor végre Herr Szerzővé válhat. Vámos Miklós beült az irodalomba, mint a pódiumon egy leánynévtől ihletett rangos kiadónál szokott egy székbe. S mindig benne van a tévébe’ Hogy a szerző életében írt-e le egyáltalán egy olyan gondolatot, vagy mondatot, ami említésre, netán mementó gyanánt szolgál, netán bekerül az irodalmi pantheonba, azt két egymásnak ellenfeszülő tábor vitatja ádázul. Én egyik táborba sem tartozom. Azt azonban az irodalmi páratlan párosokról elöljáróban elmondhatom, hogy hiába keveri a kiskunborzasztói ecceri ember a havat tequilával, mégsem lesz belőle eszkimófröccs, de annyit megengedhetőnek tartunk, hogy író az, akinek olvasója van, márpedig Vámos Miklósnak van. Gyanítom javarészt hölgyek, de hát a Harry Potter őrület után már csak ez marad irodalmunk kékharisnyás befogadói számára, akik még Garaczi László fecnijét is hajlandók egy laptoppal zsenírozni. Vámos Miklós pedig ennél többet ér. Elsősorban újra feltámadó személyességével, másodsorban valóban létező újító szándékával, mely ugyan elsősorban saját magára vonatkozik, mégis a szerző profitál belőle. A lektűr és a veretes széppróza közt évek óta imbolygó szerzőt eredetiben idézem: „Nem az írók fingják a passzátszelet”(elhangzott egy szolnoki író-olvasó esten a Herr Szerző szájából- Kerekes Tamás), de az már régóta világos, hogy írni kell, mert meggörbül a világ gyémánttengelye, s ennek a korszerűtlen, de mégis ésszerű művészeti hadparancsnak Vámos Miklós maradéktalanul eleget tesz, az olvasó gyönyörűségére. Hol számot vet makáma ritmusban, ritmikus prózában, hol tótágast állítja a hatvanas évek kamaszkori értékrendjét, de az epikai ív az irigylésre méltóan feszül, néha ugyan meggörbül kissé, de az írói ontológia megtartja a szerző és a befogadó közti térben, és nem esik le. Magyarán költ, ha van rá költség. Még akkor is, ha minden út Csombéhoz vezet. Én legalábbis szívből örülök, hogy a szerző kilépett saját lelkiismeretének kísértetkastélyából és korjelenségekre reflektál. Olyan szinten, ami a karácsonyfa alá való. Vámos Miklós visszatért a már-már korszerűtlennek tartott narratívához, a történetmondáshoz. Majd a tekintetes kánon megmondja, hogy mennyire sirály. Én örömes melegszem a tábortüze melegénél. Van benne ugyan nyelvi evokáció, némi eszképizmus, és minimálpróza a maximalista fokán, én végigélveztem, néha hangosan felnyerítettem. Most álljunk meg kissé. Hogyan végez Vámos Miklós ezzel a kötetével a kreatív írásművészet 2009-es Grand Slam-jében? A válasszal várjunk egy kicsit. Előbb olvassák el. És karácsony előtt, kérem, gondolkozzanak el, hogy mit akarnak a fa alá, egy csomó izgalmas gondolatot, vagy egy jó tweed- zakót, hölgyek meg Gucci , vagy Prada cipőt? És a válaszuk már el is döntötte a könyv értékét. Ha valaki azt hinné netán, hogy Kerekes Tamás, akinek elve: „se fejet, se derekat”, Vámos Miklós irodalmi kurátorsága miatt hajbókol, azt szívesen várom egy kötetlen eszmecserére. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A Nyugat utóda lehet Budapest Bristol Főszerkesztő: dr.Mezővári Gyula Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött,. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának (Kurt Vonnegut) Az ország legfrissebb irodalmi folyóirata A kollégák: a harmadik, decemberi számból Mark Twain, Balzac, Flaubert, Kurt Vonnegut, Dashiel Hammett, Bukowski, Lovik Károly, Móricz Zsigmond, Gabriel Garcia Marquez, Karinthy Frigyes, Tömörkény István, Móra Ferenc, Rejtő Jenő . Ady Endre és Kerekes Tamás "Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t." Magyar Irodalom Rt.

W. Leadbeater: A TÚLVILÁG Forrás: http://www. globenet. hu /teozofia/ Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár Szent Péter a kapuban fogadja a szemmel láthatóan megviselt pácienst, aki zihál, hörög, és bebocsátást kér. Az arkangyal igent mond, de a pasas eltűnik. Szent Péter morcosan csörög a kulcsával, és hátat fordítva elindul, de újra csöngetnek, ugyanaz a pasas kér bebocsátást. A mennyország őre újra igent mond, de a pasas megint eltűnik. Ez már több a soknál, de újra csönget. Szent Péter már igazán mérges, megkérdezi: Mondja, Maga hülyéskedik? - Elnézést, újraélesztési kísérletek folynak... A magyar - népi hitvilágban ma már nem ismeretes egységes, és az egyházi, túlvilágra vonatkozó tantól független laikus, "pogány" túlvilág-elképzelés, hanem csak egy bizonyos heterogén anyag, amely a hivatalos egyházi túlvilág-tanítást (menny, pokol, purgatórium) mintegy kiegészíti, színezi, ill. a maga módján magyarázza. - A pokolra vonatkozó adatok legtöbbje bizonyos tilalmakat (- tilalom) megszegő büntetésére vonatkozik: "Aki másra köp, a pokolban tüzes tányérról kell felnyalnia", és ehhez hasonló fenyegetések, amelyek valóra válásában nem hittek komolyan. A bűnös életűek nem a pokolban, hanem itt a földön vezekelnek (- kísértet). A halottak lelke a hit szerint a tulvilágra jut - általában egy bizonyos idő eltelte után (- lélek) - ez vagy azonos az egyház tanította mennyel (purgatóriummal), vagy közelebbről nincs meghatározva. A rávonatkozó hiedelmek inkább csak a halottak tulvilági életére vonatkoznak. E hiedelmek két fő mag köré csoportosulnak. Egyik a - halotti melléklet adásának igen régi gyökerű szokása, amely valószínűleg megelőzött minden tulvilágra vonatkozó elképzelést, de az utóbbi időkben már a halott túlvilági szükségleteinek kielégítését célozta. Ismertek másrészt a - halottlátók tudósításai a túlvilágról, valamint még a 20. sz.-ban is elevenen élő, elterjedt - hiedelemmondák, amelyek a - visszajáró halottal folytatott fiktív beszélgetéseket tartalmaznak. Utóbbiak tanúsága szerint a halottak a túlvilágon ruházkodnak, esznek-isznak (fáznak, szomjasak, éhesek); a halottnak a túlvilágon hiányzó tárgyak utánaküldése is e hittel függ össze. A lélek túlvilágra jutására számos - egymással össze nem függő - hiedelem vonatkozik. A halott mellé vagy kezébe tett pénzt általában úgy magyarázzák, hogy a halott vízen (gyakran a Jordánon) vagy hídon át jut a túlvilágra, és e pénzből fizeti a vámot. A túlvilágra vezető hidat jelképezi az a moldvai szokás, hogy a - halott kivitelekor a küszöbön, kút fölött, sír fölött vásznat húznak ki. Más adatok szerint tüskés út visz a túlvilágra (ezért kell a halott lábára harisnyát vagy cipőt húzni). A levágott - köröm és haj (- hajápolás) szétszórásának tilalmát gyakran azzal indokolják, hogy ne kelljen a halottnak a túlvilágról visszajárnia érte; néhol ismert az a hit is, hogy a túlvilágra körömhídon kell átmenni, és ehhez szükségesek az élet folyamán összegyűlt körömdarabkák. A halott túlzott siratásának tilalmával kapcsolatos az a hit, hogy ha sokat sírnak, a halottnak vízben kell a túlvilágon járnia.- A túlvilággal kapcsolatos látomások (- halottlátó, - túlvilágjárás, - Tar Lőrinc pokoljárása) keresztény túlvilág képet mutatnak. A "megnyílt ég" - archaikus népi imádságok motívumaként ismert. Erre vonatkozó - meglehetősen elterjedt - hiedelem: karácsony éjjelén Úrfelmutatás alatt az almafa alatt, állva be lehet egy pillanatra a megnyílt égbe pillantani és hallani lehet az angyalok énekét. - A túlvilág-elképzelésekre vonatkozó adatok Európa-szerte változatosak és heterogének: a hitvilág különböző korú rétegeit képviselik. A folyó és híd, tüskés út, valamint a körömhíd elképzelés sokfelé ismert. (- még: angyal, - ördög, - kereszteletlen gyerek, - világfa) http://www.mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-851.html A túlvilág létébe vetett hit egyidős a gondolkodó emberrel. Minden kornak és kultúrának megvolt a sajátos elképzelése arról, hogy a testi élet vége, egy másik világba való átlépést is jelent. Korunk meglévő vallásai mellett, az ezotériában is újjáéled a túlvilág képe - mai nyelven szólva - a létezés egy másik dimenziójaként. A halálközeli élmények egyre terjedő ismereteit, a parapszichológiai kutatások eredményei is kiegészíteni látszanak. Isten egy interjúban azt is elárulja, hogy miket tart meglepőnek az emberiséggel kapcsolatban. Azt mondja, hogy "úgy élnek, mintha sose halnának meg, és úgy halnak meg, mint akik sose éltek." http://www.theinterviewwithgod.com/presentation.html De istenfelfogásunk is csak tükörképe a tudatunknak, tehát, ha négy lábunk lenne, nyerítő isteneket imádnánk, s a túlvilágról vallott nézetünk is csak egyfajta negatív utópia. Ha mindezt nem hisszük el, itt van az istenszimulátor! http://istenszimulator.fw.hu/ Három szőke nő repül, egyszer csak megszólal Isten, s ezt mondja. - Kívánjatok, mik akartok lenni? Le fogtok zuhanni. Az egyik szőke ezt mondja, én sas akarok lenni! Miért? Kérdőre vonja az Isten. Mert el szeretnék menni! A másik ezt mondja, én veréb, miért? Megint kérdezi az isten, mert akkor el tudok repülni! S te mi szeretnél lenni, kérdi tőle is. Ezt mondja, PÓNI. Miért, tőle is megkérdi az isten. MERT AZ ANNYIRA ARANYOS! Egy jogász, az Ausztrál Legfelsőbb Bíróság tagja igazolja is a túlvilág létét: EGY ÜGYVÉD IGAZOLJA A MÁSVILÁG LÉTEZÉSÉT. Minden kétséget kizárólag vannak kézzelfogható, a másvilág létezésére mutató tények. Zammit Victor ügyvéd az EGY ÜGYVÉD IGAZOLJA A MÁSVILÁG LÉTEZÉSÉT c. könyvében 23 különböző tényterületet mutat be a másvilág létezésének feltétlen bizonyíthatóságára - erre vonatkozólag megtekinthető a www.victorzammit.com honlapja. http://www.victorzammit.com/book/summaries/hungarian.rtf Hangsúlyozandó, hogy ez nem egy vallásos keresztes hadjárat. Az olvasó hitét sem igyekszik az író bármiképpen megváltoztatni. Mindössze a bemutatott tudományos adatok megfontolását kéri. Brit kutatók állítása szerint úttörő jellegű bizonyítékok vannak arra, hogy a tudat a klinikai halál állapotában is működhet, miután az agyfunkciók már bizonyíthatóan leálltak. Sam Parnia (Southampton University, Anglia) és munkatársai szerint egy éves időszakra kiterjedő kutatásaik úttörő jellegűnek minősíthetők a halálközeli élmények vizsgálata terén. Az eddigi eredményeket - amelyek a Resuscitation (Újraélesztés) c. folyóirat 2001 februári számában jelentek meg először - a múlt héten tárták a tudós-közvélemény elé a Caltech-en megrendezett konferencián. Tiszta emléknyomok "odaátról" Parnia és kollégái egy olyan alapítványt hoztak létre (Horizon Research Foundation), amelynek célja a szakértők és laikusok folyamatos tájékoztatása a terület legújabb kutatási eredményeiről. Parnia odáig merészkedik, hogy a tudat valamilyen szinten független lehet az agytól, amit csak önmaga megnyilvánulására, egyfajta gondolatközlésre használ (ahogyan például a tv-készülék alakítja át az elektromágneses hullámokat képpé és hanggá). Így aztán a készülék gyors ki- és bekapcsolása (klinikai halál) után maradhat valamiféle nyom arról, hogy a tudat elhagyni készült biológiai székhelyét. Az Oroszországban 2003-ban az év legjobb írójának választott Voznyeszenszkaja Halál utáni kalandjaim c. könyvét kis híján öt oldal után elhajítottam volna, de sznobizmusom miatt érdekelt az író kitüntetése. Bár én épp azt kérdeztem volna, hogy van-e halál, végre, egy ilyen élet után? vagy végképp nincs menekvés? A regény túlvilága inkább bizarr, mint ijesztő. A sátán szolgái úgy néznek ki, mint a népszámláló biztosok, csak meztelen testükön úttörőnyakkendőt viselnek. Az Oroszországból Németországba emigráló, rákból gyógyult, a lágerben négy évet lehúzott írónő halála - noha az öngyilkosság egyszerű, mint egy lányregény, egy Dinnye nevű macska miatt következik be. A regénnyel és a túlvilággal kapcsolatban van egy jó, meg egy rossz hírem: A halál után a regényhős első kérése, hogy cigit akar, a rossz, hogy nem kap. Így összeszorulva marad a szívem, hisz nem tudtam meg, hogy lehet-e dohányozni a túlvilágon. Az első ingerültséget (hamar elmúlt - Kerekes Tamás) az okozta, hogy a szerző az első oldalakon az ortodox Egyház tanítását idézte a túlvilágról, miszerint a azok a bűnösök is a pokolra kerülnek, akiknek a sorsa a részleges ítélet során még nem dől el véglegesen. (Idézet Mitrofán szerzetes: Hogyan élnek halottaink, és hogyan fogunk élni mi a halál után? c. könyvéből) - Csak vigaszként említem, hogy a pokolban laknak átmenetileg az üdvösségre elhívottak is, így Damaszkuszi Szent János szerint maga Jézus is a pokolban lakott három napig, a feltámadásig. Az meg jó társaság. A regényben nem változunk meg a túlvilágon, a nő a pokolban is nő, a halott lelke fölülről nézi a kórházi váróteremben érte aggódó barátnőjét: "Unalmasnak és visszataszítónak találtam ezt a beszélgetést, és ez az én legjobb barátnőm! Jó pár órája ülhet itt, legalábbis a hamutartóban lévő rúzsos csikkek számából arra következtettem. Engem sirat, és még ilyenkor is pletykálkodik. Fogtam magam és elrepültem." Noha a regény főhőse találkozik földönkívüliekkel, a halál utáni élet egyetlen naturális jele a kozmikus totalitárius rezsim, melyben a Sátán piros kesztyűt visel, birodalma az Alfa Eridan, s kettős állampolgárság nélkül találkozunk a lélek vámszedőivel. Tulajdonképpen egy allegorikus utazást élünk át, melyben a főhőst szembesítik földi bűneivel, melyek a túlvilágon teljesen más értelmezést kapnak. Képzeljük el azt a jelenetet, melyben a hét főbűn egyikével, gőggel vádolják, mert korábbi életében a főhős büszke volt disszidálására, mert úgy gondolta, hogy a disszidens értelmiség Oroszország lelke. A túlvilági tükörkép torzító prizmája szorult helyzetéből mégis megmenti, amikor a Kazanyi Istenszülő ikonjához imádkozik. Átéli le nem élt élete filmjét, szembesül abortuszának következményeivel, s itt kellett rájönnöm, hogy igazi regényt olvasok, s az ínyencek sem panaszkodhatnak, ha az ördögökkel folytatott nemi viszony ábrázolására gondolok. Epizodistaként feltűnik a Szentlélek, s a túlvilágon reggel csak a lovak isznak pezsgőt, s a mennyországban nincs olyan ortodox keresztény név, hogy Füles, de a férj előbb hal, meg, mint a feleség, aki jutalomból nem ott éri el a mennyországot, ahol a szokványos képzelet hiszi. Nagyon jó regény. Gondolkodjunk el: Miután Isten látta a világon pusztító drogőrületet, úgy dönt, hogy az ellenséggel csak akkor veheti fel a harcot, ha megismeri azt. Ezért leküldi apostolait a Földre, hogy szerezzenek be mintákat. Eltelik egy kis idő, és szép sorban kopogtatnak a Mennyország ajtaján. Megjön Péter és bekopog: - Mit hoztál, Péter? - Egy kis hasist hoztam Marokkóból. Megjön János és bekopog: - Mit hoztál, János? - Hoztam egy kis kokaint Kolumbiából. Megjön Lukács és bekopog: - Mit hoztál Lukács? - LSD-t hoztam Amszterdamból. Megjön Júdás és bekopog: - Mit hoztál, Júdás? - FBI! Mindenki a földre, kezeket a tarkóra! Júlia Voznyeszenszkaja: Halál utáni kalandjaim Bíbor Kiadó, Miskolc, 2005, kötött, 203 oldal, ISBN 963 9634 026 KEREKES TAMÁS

A száműzetés végtelensége Helikon Kiadó Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes – a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag „kínosabb” feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született Ami a naplóból kimaradt sorozat azonban szintén válogatás, teljes naplókiadás tehát nincsen. A Helikon Kiadó ezt a hiányosságot kívánja megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név- és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a hagyatékból frissen előkerült feljegyzést. A nagyszabású vállalkozás kétségtelenül hozzájárul majd Márai Sándor, az író és az ember minél teljesebb megértéséhez. Naplója szerint sokat olvas. Szerzői: Gide, Santayana, Toynbee, Arany, Vörösmarty, a titokzatos versek írója, a Biblia. Anyjától Rómán keresztül kap levelet. A magyar irodalmat, a magyar nyelvet egyre közelebb érzi magához, a magyarokat egyre messzebb. Az éjjeli hóesésben nyugtalanul alszik Amerikában, valami megfoghatatlan hiányzik. Naplót ír. Diagnosztizál. Még nem sejti, hogy életének hosszú, hátralevő részét emigrációban fogja eltölteni. Honvágyat érez Európa után, mely számára nincs többé. Egyre jobban hiányzik a haza: "Otthon Leányfalu volt a legjobb. A kert, az illatok, az út Tahi felé, az édesség a levegőben, a gyümölcsök, a Nyerges télen, havas lejtőivel. Néhány téli és tavaszi reggel. Ez volt a legjobb." Egy évvel megérkezése után döbben rá. "A hazátlanság kezd számomra világméreteket ölteni. Már nem tudok egyetlen helyet, élethelyzetet sem, ahol otthon érezném magam - Magyarország életérzés szempontjából éppen olyan idegenné változott, mint Amerika vagy Ausztrália. Talán a tenger Emlékszem Szomory Dezső Párizsi regényében arra a részletre, amikor a 16 évet francia száműzetésben hazájától távol töltő író zokogva szalad az utcára attól félvén, hogy elfelejt magyarul. Mert íróként országot, nyelvet elhagyni sokszorosan gyötrelmesebb. A hazai Márai-kutatás dinamikusan fejlődik. Mészáros Tibor Márai-bibliográfiája 11 880 tételt tartalmaz, tehát mindazt, amit Márai Sándor (1900-1989) hosszú élete során különböző nyelveken alkotott, s mindaz, amit róla a legkülönbözőbb könyvekben, újságokban leírtak. Ennek ellenére feltételezhető, hogy a naplóírásra tudatosan készülő író életművének feltáratlan részét máig kiadatlan naplói és rádiós jegyzetei teszik ki. És az interjúkat tudatosan visszautasító alkalmi megnyilvánulásai, melyet a magyar Helikon Kiadó tesz teljesebbé szorgalmas gyűjtőmunkájával. Az amerikai életforma kritikusa Az újonnan helyet kereső Márai a kultúra felől közelíti befogadó nemzetét. A rádiók és televíziók műsorát szegényesnek találja, de a zenei műsorokat igényesnek. Úgy véli, hogy az átlag amerikai számára a nemiségben olyan titkok és lehetőségek vannak, mint a betörésben, a rablásban, a gyilkosságban. Bomlási tüneteket észlel. Nagyon hiányzik neki az olvasók Európában megszokott cinkossága. Úgy véli, az USA feltalálta az írók nélküli irodalmat. Nem találja a kapcsolatot a kinti kiszakadtakkal. Az emigrációs magyarsággal - szerinte - nem lehet semmilyen kapcsolatot fenntartani, legfeljebb a betegápoló kapcsolatát, de bizonyos, hogy egy járványkórházban, s az emigráció járványkórház, az ápolók éppen olyan betegek, mint a fertőzöttek. A Nyugat aktázva, személytelenül pusztítja az egyéniséget. Amerika pedig elbukott végzetesen, mégpedig az emberi méltóság megbecsülésében. Márai alkotja meg alighanem nyitófejezetét médiakritika szerkezetéről: "Délben tizenegykor kezdi mutatni a televíziós készülék Eisenhower elnöki beiktatásának washingtoni műsorszámait, s éjfélkor végez a mutogatással. Az emberi történelemben ez az első alkalom, amikor egy világeseményt a kortárs a cselekmény pillanatában szobájából, karosszékben nézhet. Valószínű, hogy egy napon így mutatják majd be a világ végét. A moderátor két szappanpora-reklám közt figyelmezteti a Channel-4 nézőit, hogy a világvége következik. Ez most már nem lehetetlen." Halotti beszéd - prózában "Névjegyet akarok csináltatni: két nyomdában járok, de mindenütt elutasítanak, mert a nyomdásznak nincs Ékezete. De ez a két ékezet, nevemnek ez a két ékezete, ez én vagyok, ez az enyém. Azért nem mondok le az ékezetről, s tovább keresek New Yorkban egy kézinyomdát, mely elvállalja, hogy a nevem ékezetes legyen. Ezt a két ékezetet meg kell mentenem, mert a személyiségemet meg kell itt mentenem. Ékezet nélkül nem vagyok én." Az egyszemélyes emigrációban eltelt hosszú éveket, a legendás Candidus, Ulisses alakját-tehát a külföldön élő, rádión keresztül publikáló író alakját- a Helikon Kiadó teszi teljessé . kötetével. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com Márai Sándor: A teljes Napló 1952-53 Helikon Kiadó

Őszi számadás Fekete István füveskönyve "Minden tűz kialszik egyszer, de az ember megmarad, hogy újra és újra tüzet rakjon, és meglássa benne a saját örömét vagy bánatát." "A házak és az emberek elmúlnak, de az őszi mezők egyformák maradnak, akárhogy öröklik, mérik, művelik is őket az emberek. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy nem az emberek bírják a földet, hanem a föld szolgái az emberek." Én nem szeretem az erejükben dölyföseket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező lesz, a parancsoló hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér. Lám, jó: jónak lenni. Megemelni a kalapot annak is, aki elesett, annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent, de mindent visszakap az ember: az ütést is meg a simogatást is. A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is... és ha nem szólhat a puska, akkor is! A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ősi ösztönök pókhálója abban a pillanatban összeköti az életnek, a földnek, a szívnek és gyomornak ezt a két helyét, s erről letérni éppen úgy nem lehet, mint a vonatnak a sínekről. Elpusztulhat az egész csapat, elpusztulhat minden gólya az utolsóig, de az utolsó, a legutolsó ugyanezt az utat keresi meg, mint ahogy egyik szobából a másikba átmenni csak az ajtón lehet. Ribizke - mint minden magányos ember - szól egy pár szót a kutyához, és a kutya a farkát csóválja, a szeme nevet, mert szereti az emberi hang lágy hullámzását, legfőképpen pedig szereti azt a simogató valamit, ami a hang mögött van. És szereti a gazdája szemét is, amelyben annyi erő van, parancsolás, néha harag, de sokszor vidámság, és ha még a kezét is a fejére teszi, akkor valami lágy reszketés szalad végig egész testén, és nyüszíteni kell a boldogságtól. A valóság is lehet olyan szép - sőt szebb! -, mint a hazug ábránd. Energiát csakis attraktív és mosolygós ember képes adni környezetének. Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen! De a nevek nem is fontosak. Az emberek közt széthintett jóságnak, örömnek nincs neve, mint ahogy nincs neve az őszi ragyogásnak, a ködös messzeségnek, a hullámnak, amikor a parthoz ütődik, a nád suttogásának, vagy a simogatásnak, amit nem felejtünk el soha, pedig sok kemény ütést régen elfeledünk ugyanezen idő alatt. Ami nincs, arra nem lehet gondolni, ami nincs, az nem fájhat, ami nincs, az: nincs. Legfeljebb a hiány, az üresség titokzatos mélysége szédít néha, de ebbe a mélységbe napok hullanak, kitöltik lassan a feneketlennek látszó szakadékot. Égett a gyertya és meglobbant, ha a lehelet, vagy a gondolatok elreppentek mellette; a lehelet aztán szétesett, a gondolatok fáradtan leszálltak, mint a haldokló madár, és elmúltak. Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott. Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel. Minek piszkálni a holnapot, a jövő évet és távoli tekervényeit az életnek? Elégedjünk most meg azzal, ami van, melegedjünk tüzénél, amíg lehet, kaparjuk ki hamujából, ami édes és élvezhető, a többit pedig hagyjuk az enyészetnek, mert arra való. A valóság is lehet olyan szép - sőt szebb! -, mint a hazug ábránd. Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel. A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ősi ösztönök pókhálója abban a pillanatban összeköti az életnek, a földnek, a szívnek és gyomornak ezt a két helyét, s erről letérni éppen úgy nem lehet, mint a vonatnak a sínekről. Elpusztulhat az egész csapat, elpusztulhat minden gólya az utolsóig, de az utolsó, a legutolsó ugyanezt az utat keresi meg, mint ahogy egyik szobából a másikba átmenni csak az ajtón lehet. Fekete István www.lazikiado.hu info@lazikiado.hu Kerekes Tamás Fekete István könyvei ott sorakoznak minden könyvespolcon. Ő azok közé az írók közé tartozik, aki mindannyiunknak gyermekkori ismerőse, jó barátja. Ez a válogatás, mely a szerző gondolatait gyűjti egybe, megmutatja, hogy Fekete István nemcsak az erdők, mezők, állatok nagy ismerője, hanem az emberi szívé, az emberi természeté is. Meglátásai a világról, az életről hol töprengésre késztetők, hol szórakoztatóan szellemesek, hol irónikusan csipkelődők. De mindig az ember, a természet, a létezés iránti szeretettel vannak átitatva.

Tisztelt Könyvtár! Beszerzésre ajánlom Alessandro Robecchi: MANU CHAO - Zene és szabadság c. könyvét. Manu Chao spanyol származású Párizsban élő zenész, hazánkban is egyre ismertebbé válik. Előre is köszönöm. Tisztelettel Ormai Zoltán

Rejtő Jenő füveskönyve Alapmű „Ez időtájt megnevettetett, de nem tudtam nyomára jönni, miért olvasta olyan buzgón Bacon-t, Hume-ot, Kantot, Spinozát ezekhez a felszínes, könnyű írásművekhez. Mikor végleg megismerkedtem vele (Szabó Lőrinc társaságában) megkérdeztem tőle, hogy olvas-e még filozófusokat. „Ritkán és lopva”- felelte panaszkodó hangon, s azt is elsírta, hogy másik titkolt szenvedélyével, a matematikával sem tud foglalkozni. „Maradt a zene.” -mondta, és hosszan rajongott Bachról és Mozartról. Nyíltan feltettem neki a kérdést, hogy minek mindez neki, aki szemmel láthatóan csak nevettetni akar. Majdnem sírós szemmel nézett rám. „Nem érti? Ha onnan nézném a világot, ahol én vagyok, akkor véres lírai verseket és tragédiákat írhatnék. De ha felmászom Spinozára, Bachra, ha egy levezetés abszolút formájának perspektívájából nézem azt, ami körülöttem van, akkor nevetek mindenen és derűsen meg tudom írni az életről, hogy mulatságos és súlytalan”. Aztán hozzátette, hogy Karinthynak is megártott, hogy elárulta, hogy gondolkozik.”(Bóka László) Mi Újság Wagner Úr? - Rejtő Jenő füveskönyve A kötet tematikus merítés a rejtői világból: a vicces beszólásoktól, párbeszédektől, kifacsart aforizmáktól a filozofikus gondolatokig, a fanyar humorú életszemlélet megnyilvánulásaitól a jellegzetes rejtői figurák és jelenetek leírásáig: a becsület és bűn, élet és halál, a légió és a kikötő, a nők és a szerelem témaköreit ölelve fel. „Az életünk olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.” Lazi Kiadó A kitalált hazugság soha nem ér annyit, mint az ügyes igazmondás. Akiknek nem fáj az élet, azok a halál gondolatát is könnyebben viselik el. Munka után édes a menekülés. A bolond ember eléggé logikus, csak az épelméjűek bírálata felületes. A vörösbor fáj, de azt mondja: "Jó lenne élni!" Ha többet iszol, így szól: "Élni kell!" Ha igen sokat iszol, ezt kiáltja: "Élni fogsz!" És ez akkor is szép, ha nem igaz. Ha az ember erősen hisz valamit, az majdnem annyi, mintha igaz lenne. Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba. Mer az egész világ olyan mint egy nagy tolongás: hol elől van az ember, hol hátul. Még egy csavargónak is lehet mamája épp úgy, mint a jobb embereknek. Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája. A földrajzkutató pályáján általában döntően jelentős felívelést jelent, ha megnősül. Ilyenkor kerül sor a hosszú, nagy horderejű, esetleg többéves útjaira, amikor semmiféle dzsungel nem lehet elég mély, sötét, távoli és veszélyes. A világjáró tudós élete Isten kezében van. Öreg sarkutazók mesélik, hogy ha elviselhetetlennek látszott az örök jég, a szüntelen éjszaka, a fagydaganat és más nélkülözések kínja, valaki visszaemlékezett az útnak indulás előkészületeire, és ilyenkor megnyugodtak kissé, mivel úgy érezték, hogy aránylag mégis tűrhetőbb most a sorsuk. Pontosan két év előtt bejárta egy hír a világsajtót, hogy elveszett a Csendes-óceán szigetvilágának nagy kutatója, Gustav Bahr, az Angol Királyi Földrajzi Társaság tagja stb. Utoljára egy kannibál törzs étlapján említették a nevét valami savanykás körettel kapcsolatban, azóta nyoma veszett. „Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit, nem sokat, csak annyit, amennyit egy operettlibrettóban mint csempészárut elhelyezhet a szerző... Az élet egy különös színpad, amelynek meglehetősen zavaros célja és furcsa repertoárja van. Mi a leghőbb vágyam? Az, amit a költő kíván: » Egyszer életemben végre jól kialudjam magamat...« Az író a rossz egyenes út helyett a jó görbét választja. Ezen egy éjszaka” A tábori pap hátrahőkölt, amikor meglátta a halálraítéltet néhány perccel a kivégzés előtt a katonai ügyészség fogházának egyik cellájában. Ilyent még nem látott a világ! Ott ül a halálraítélt talpig frakkban! Kissé részeg is, ezenfelül egy fehér virágot hord a gomblyukában, és vastag havanna szivart füstöl, miközben bóbiskoló szemmel fütyörészik. Ez egy furcsa halálraítélt! A vörösbor fáj, de azt mondja: „Jó lenne élni!” Ha többet iszol, így szól: „Élni kell!” Ha igen sokat iszol, ezt kiáltja: „Élni fogsz!” És ez akkor is szép, ha nem igaz - Mi lesz vele? - kérdezte aggódva Berlac. - Meghal? - Sajnos reménytelen az állapota... Életben marad a szerencsétlen. A suhi (Fülig Jimmy oktatja a herceget) – Az a harcoló fél van előnyben, aki magához ragadja a kezdeményezést. – És egy söröskancsót vagy széklábat. Aztán durr bele! – Az mi? – Olyasmi, mint a suhi, csak később gyógyul, és a sértett munkabírását erősen csökkenti... Európában minden orosz gyanús, ha nem herceg. A tábornok elhúzta ujjait a homloka előtt, hogy népiesen jelezzen egy szomorú elmegyógyászati diagnózist. – Ez az áthúzott "P" a jelzőtáblán azt jelenti, hogy itt tilos megállni! – De uraim, én csak vezetni tudok, a képrejtvényekhez nem értek! Boisson vagyok – felelte Gorcsevnek a hentes. – Önt hogy hívják? Gorcsev nem szerette az ilyen kérdéseket. – Nevem Tintoretto – felelte szokás szerint nyomban és ostobán. – Hm... mintha már hallottam volna magáról. – Festő vagyok. – Igen, emlékszem! Honnan is való ön? – Cinquecentóból. – Az valahol Savoiában van? – Kis község. Avignon és Toulon között. – Tudom... tudom... egy rokonom lakott ott... illetve a közelben... Van ott egy hasonló helység, nem? – De igen. Quattrocento. – Igen, olyasmi. Rendezőpályaudvara van. Itt élt egy rokonom, sovány ember, írnok volt. – Aha! Ismerem!! A Petrarca? – B–vel kezdődik a neve... – Botticelli. – Azt hiszem... – Persze! Sandro Botticelli! Mit csinál most az öreg? – Tajtékpipákat... – Ő az! Jó barátom! – Itt jó lesz, kedves Tintoretto úr... közel vagyunk az ablakhoz. Mi a tisztelt keresztneve? – Kázmér – felelte Gorcsev. – Szép név. Tintoretto Kázmér. És miféle mestersége is van? – Szimbolista vagyok. – Igazán? Zenél is? Én sajnos nem játszom semmiféle hangszeren. – Sajnálhatja. A szimbolizmus igen finom muzsika. – Magával hozta az izét... a szimbolát? – Itt van a kis dobozban... Hosszú hangszer. Három darabból rakom össze. – Miért áll ezen a dobozon, hogy Gorcsev? – Ez az álnevem... Az ön unokaöccse sem volt született Botticelli. – Nem. Úgy hiszem, Brazsiknak hívták. Elzászból ment délre. – Tudom. Erről sokat mesélt. Említette azt is, hogy önök valamikor gyermekek voltak. – Igen? Érdekes, csakugyan így volt. Olyan ideges volt, hogy nem figyelt oda és állandóan tisztességesen játszott. Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is. Az nevet, aki először üt. A kitalált hazugság soha nem ér annyit, mint az ügyes igazmondás. A kiváncsi turista olyan, mint a szerelmes férj. Mindent elhisz és semmit sem lát. A tisztesség olyan, mint egy igazi úriszabó. Nem ismer alkut. A bolond ember eléggé logikus, csak az épelméjűek bírálata felületes. Olyan buta volt, hogy egyszerű tőmondatokat sem értett meg, és ez ellen használta az általános derűt. Egy igazság akkor is fontos, ha nincs semmi értelme 1940-ben keletkezett, 1999-ben előkerült levél. Rejtő Ladányi Bélának gratulál fia, Gábor születése alkalmából. – Közölve: Népszabadság, 1999.08.07. Ő fejetlensége I. Fülig Jimmy Levele Királyi ő arkangyalságának St. Gabriello Y'Lynzero El Tarnopólo Ó-Katinai főherceginek és trónöröklőnek, abból az alkalmatlanságból, hogy világra születésének mostmár semmi akadálya, ami ikaszán örvenetes minden alávaloi szivnek. Bolondság Szigete. Királyi vár. Kupecki u. 7. Tekintetes Felsék! Köszöntöm Felsékes Főherceg urban királyi apja szemefényit és a királyi anyja mindenit! Továbbá vagyunk bátor tiszteletel alulirottak. Mert ezen fenkölt dátumon nem csak én vagyok eogyütt, hanem mindazok tisztelettel, akiket illet éspedig: a hasonnevü Piszok Alfréd kapitány (asz jol kitolt velem), Vanekné Edu Árt (esz valami hüje!), ez a Tusko Hopkins, akinek semmi gyerekszobája se volt, és ötödiknek, de nem utolsó, hanem legutolsó sorban esz a trémences Wágner ur nevü Sorhajóbicskás, akit már igaszán minden hajózó vállalat régen a b-vel jelölt alkohol-listára helyeszet. A család szeretve tisztelt, számos töpp tagja, pillanatnyi fenforgás miatt, becses ittlét mellőzésbe kénytelen, mert valamennyi matrósz, kit az élet forgataga sodor magával a komoly vándorélet bizonytalanságába és bojongva és kóborolva... Szóval esztet mit himeszem? A többi csirkefogót bezárták. ... De én aszért nem irigylek semmit atyja ővőlegénységétől. Magától irigylem asz összes mindkét nagynénjét. Bár kölcsönadna egyet belőlük, jövő élet elsejéig. Eszt még tőlem senki se hallotta. És Lincer urat is megkérem, hogy a hallottakról vagy jót, vagy semmit. De ennek is én vatyok az oka. Mer van az a közmondás, hogy ki mint vet. Arattam tisztelettel: Az Önök szeretve alulirt gratuláló Fülig Hüje JENŐJE Aki itt erős akar lenni, az olyan, mint a vas. Addig ütik, amíg meleg. Tévedni emberi dolog, de azért velem is előfordulhat. Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon engedik. 20 frankot hagyok neki a végrendeletemben. Vegyen rajta egy kötelet és akassza fel magát. És most az dobja rám az első követ, aki nem fél attól, hogy szájon vágom. Olyan ideges volt, hogy nem figyelt oda és állandóan tisztességesen játszott. Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is. Európában minden orosz gyanús, ha nem herceg. Az nevet, aki először üt. A kitalált hazugság soha nem ér annyit, mint az ügyes igazmondás. A tisztesség olyan, mint egy igazi úriszabó. Nem ismer alkut. Egy igazság akkor is fontos, ha nincs semmi értelme. Olyan buta volt, hogy egyszerű tőmondatokat sem értett meg, és ez ellen használta az általános derűt www.lazikiado.hu info@lazikiado.hu Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A férfihűtlenség oka: a cigánylidérc Lazi Kiadó Szívem szerint való író ez a vagyonos családját fel nem használó, tengerjoggal foglalkozó ügyvéd, aki első regényének (Jocelyn) megjelenése után már csak az irodalomnak élt. Már csak kevesen tudják, hogy a PEN Club elnökeként Magyarországon is járt, erejét a világháború ellen vetette latba, és 1932-ben még Nobel-díjat is kapott. Főművének tekintett saga tulképp lázadás a Tulajdon ellen a Szépség nevében. A Lazi Kiadó most megjelentetett két írása az angol férfi, az angol polgár férfihazugságait leplezi le.(Kerekes Tamás) John Galsworthy (Kingston upon Thames, 1867. augusztus 14. — London, 1933. január 31.) angol író és drámaíró, irodalmi Nobel-díjas. Híres művei a The Forsyte Saga (1906—1921) és folytatásai, A Modern Comedy és az End of the Chapter. Babits Mihály összefoglaló jellemzése szerint „Alig képzelhető író, Galsworthynál, egyformább, megbízhatóbb, meglepetéseket kizáróbb nívójú. Nemes tónus, de középszerű érdekesség jellemezte számomra minden művét; a közönség viszont ugyanezeket a műveket magas szépségű, és mégis könnyű, jó olvasmányoknak találta Galsworthy gazdag nagypolgári családba született, szülei John és Blanche Bailey Galsworthy voltak. A nagy kiterjedésű családi birtok ma három iskolának ad otthont: Marymount International, Rokeby Preparatory School és Holy Cross. Harrowban és Oxfordban tanult, ügyvédnek készült. A jogi pálya azonban nem érdekelte, ehelyett külföldre utazott, hogy a család hajózási üzletével kapcsolatos ügyeket intézze. Utazása során megismerkedett Joseph Conraddal, aki akkor tengerészként dolgozott, és a két jövendő regényíró szoros barátságot kötött. 1895-ben Galsworthy viszonyt kezdett Ada Nemesis Pearsonnal, aki egyik unokatestvérének a felesége volt. Az asszony válása után, 1905 szeptember 23-án összeházasodtak és együtt maradtak a férj 1933-ban bekövetkezett haláláig. A házasság előtt titokban együtt éltek egy Wingstone nevű tanyán 1908-ban Galsworthy hosszú lejáratú bérleti szerződést kötött az épület egy részére és ez lett a második otthonuk 1923-ig. Galsworthy első megjelent művét, a From the Four Winds című novelláskötetet 1897-ben adták ki. Ez és még több következő műve John Sinjohn írói álnéven jelent meg, és csak 1904-ben a The Island Pharisees-től kezdve publikált saját nevén, valószínűleg apja halála miatt. Első színdarabja, a The Silver Box (1906) sikert aratott, ezt követte ugyanabban az évben a The Man of Property (A vagyon ura), a Forsyte trilógia első része. Noha egyaránt írt színdarabokat és regényeket, saját korában főleg drámaíróként szerzett hírnevet. A korszak más íróihoz, például George Bernard Shaw-hoz hasonlóan, darabjai társadalmi kérdésekkel foglalkoztak. Két legismertebb darabja a Strife (1909) és The Skin Game (1920). Manapság sokkal inkább regényei, és különösen a The Forsyte Saga révén ismerik. Ezek a regények, a felső középosztály életét ábrázolják. Regényeiben kritizálja az angol középosztály erkölcseit, drámában azonban „bizonyos impasszibilitást igyekszik megőrizni”. Noha rokonszenvvel tekint alakjaira, rávilágít elszigetelt, sznob és birtokvágyó életmódjukra. Galsworthy-t tekintik az Edward-kor egyik első írójának. Visszatérő motívum műveiben a házasságában boldogtalan asszony témája. Irene Forsyte alakjához Ada Pearson volt a minta, noha az asszony előző házassága nem volt olyan szerencsétlen, mint Irene-é. A művei kevésbé meggyőzőek, amikor a szélesebb brit társadalom változó képét próbálja megragadni. Írásaiban kiállt a börtönök reformja, a nők jogai, az állatok jóléte kérdésében, de ezek kevést hatást gyakoroltak megírásuk korszaka után. Az első világháború alatt egy franciaországi kórházban dolgozott. 1921-ben őt választották a Nemzetközi PEN Club első elnökének[4], 1929-ben az Order of Merit-tel tüntették ki és 1932-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. A Nobel-díj átadási ünnepségén betegsége miatt nem vett részt és hat héttel később meghalt. Életének utolsó hét évében a West Sussex-i Bury-ban élt. Végakaratának megfelelően elhamvasztották és hamvait egy repülőgépről szétszórták a South Downs felett, de ettől eltekintve van egy síremléke a highgate-i új temetőben. Halála után regényeinek népszerűsége gyorsan elenyészett, de a The Forsyte Saga 1967-es feldolgozása ismét sikerré vált. Főbb művei 1904-ben Angliában megjelent egy „Szigeti farizeusok" című regény (magyar fordítása „Szigeti képmutatók" néven ismert). Szerzője, John Galsworthy, akkor harminchét éves londoni ügyvéd volt, akit mint a tengerészeti jog szakemberét ismert az üzleti világ. Jogászi tevékenységét azonban már 5-6 éve alig folytatta, mert egy regénye és néhány, folyóiratokban megjelent verse eléggé sikeres volt, és tudatosan készült a hivatásos írói életformára. Anyagi helyzete nem igényelte a szakadatlan kereső tevékenységet. Dúsgazdag nagypolgári családból származott, öröksége biztosította a gondtalan életet. A „Szigeti farizeusok" pedig előbb otthoni, majd hamarosan irodalmi világszenzáció lett. Minden olvasó és minden kritikus egyértelműen érezhette, hogy itt egy nagypolgár hitelesen ábrázolja, és mértéktartóan bírálja az angol nagy polgárság életformájából következő szükségszerű hazugságokat. Ez a bírálat nem ridegen szatirikus, inkább enyhe mosollyal ironikus. Aki találva érezhette magát, az sem sértődött meg, hanem csak bólintott és azt gondolta: „Hát bizony, ilyenek vagyunk. De hogyan is élhetnénk másképp!" - A kívülállók, a szerényebb módú polgárok meg a külföldiek némi tisztelettel olyasmit gondolhattak: „Jó nekik, hogy így élhetnek." A romantikával egyre harciasabban szembeforduló realista igény Balzac és Dickens óta az ábrázolás középpontjába helyezte a polgári élet jellegzetességeinek kutatását és elemzését. Galsworthy nemcsak szerette, hanem tudatosan követni is kívánta Dickens, Turgenyev, Flaubert és Maupassant művészi módszerét. Tárgyilagosan értékelő állásfoglalás nélkül akart körképet adni arról az angol nagypolgárságról, amelyet belülről ismert, megértett, de igyekezett kellő távlatból figyelni és ábrázolni. A XX. század elejétől ez a polgárábrázoló realizmus felfedezte magának a családot. Szinte egymás nyomában indultak és terebélyesedtek a családregények. Thomas Mann Budenbrook-családja, Martin du Gard Thibault-családja, Maxim Gorkij Artamonov-családja más-más szemszögből, más-más módszerrel mutatta fel egy-egy polgári módos család egymásra következő két-három nemzedékét. Galsworthy úgy lépett közéjük, hogy kezdetben talán maga sem gondolta, hogy a választott családnak négy nemzedékét fogja nyomon követni. A nagy sorozat első regénye 1906-ban jelent meg, a végső 1928-ban. Alighanem mindeddig ez a regényáradat - a „A Forsyte Saga" - a legterjedelmesebb családregényciklus. A világhírré emelkedett, Nobel-díjjal is elismert írónak van jó néhány egyéb jelentékeny műve is. Egy-két színdarabját is világhír méltányolta. Halála után összegyűjtött összes költeménye is tisztes helyet foglal el a század angol irodalmában. Mégis, ha azt mondjuk: „A Forsyte Saga" - ez stílusával, szerkezetével, változatos alakjainak jellemzésével és főleg az angol nagypolgárság körképével jelenti alkotója helyét, jellegét, értékrendjét. A „saga" óskandináv fogalom, az ősi germán mondák hőseiről szóló, főleg verses, de néha prózai történeteket jelenti. Egy-egy egész mondakört, isteni családokról szóló eseménysort is lehet sagának nevezni. Galsworthy egy nagypolgári család tagjainak családi, közéleti, szerelmi, üzleti kalandjait fűzi szakadatlan sorozatba. Jelenkori mondavilág egy életformáról. Előadásmódja igen változatos. A cselekményes eseménysorokat lírai tájleírások, az időjárás mozzanatai, a váltakozó napszakok érzékletes ismertetései szakítják meg. Egy-egy sokfogásos ebéd vagy társasági alkalom életképszerű ábrázolása ugyanolyan jellemző az előadásmódra, mint a találó megjegyzések társadalmi szokásokról vagy lélektani megfigyelésekről. - A fegyelmezett, nagyon szemléletes elbeszélő mögött egy felkészült pszichológus, szociológus és nem utolsósorban egy lírikus is meghúzódik. „A Forsyte Saga" első három regénye még az első világháború előtt jelent meg. Ekkor már „A Forsyte Saga" a közös cím. Azonnal irodalmi feltűnést keltett, a szerző a kortársak első sorába lépett. Úgy tűnt, hogy befejezett regénysorozat. Talán maga az író is így gondolta. Az idő azonban múlt, jött és elmúlt egy világháború, a megrögzött szokások közt élő angol nagypolgárok is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy nemcsak a világ változik, de változnak ők maguk is. A húszas években időről időre új Forsyte-kötet jelent meg. Előbb megint három regény, azután hosszabb-rövidebb elbeszélések. Amikor a harmincas évekre - nem sokkal írója halála előtt - az egész áradat összeállt, hét vaskos kötetre terjedt a tanúvallomás az immár történelmivé vált életformáról. Ezt jutalmazták alig egy évvel megalkotójának halála előtt Nobel-díjjal. (Magyarul is hamarosan hét kötetben jelent meg a nagy mű.) Közben jó néhány egyéb regénye és tanulmánya is napvilágot látott, s ami fontosabb, Galsworthy odasorakozott a kor - a század első harmada - legdivatosabb drámaírói közé. Még G. B. Shaw is - aki pedig nehezen ismerte el más írók érdemeit - legjelentékenyebb színpadi vetélytársai közt tartotta számon. Igazi shaw-i szellemességgel egy ízben így jellemezte: „Én utánam alighanem Mr. Galsworthy a legjobb élő angol drámaíró." - Egyébként személyesen is jó viszonyban voltak, noha Shaw őt is, akárcsak korábban a fiatalon meghalt Oscar Wilde-ot, félénk nyárspolgárnak tartotta, mert nem voltak hajlandók biciklizni. Galsworthynak több színpadi művét játszották világszerte. Minálunk is. Ezek a regényeknél is hangsúlyozottabban a polgári világ képmutatásairól, hazug életviteléről szólnak. Talán a legjellegzetesebb valamennyi közt az „Úriemberek". (Eredeti címe „Loyalities", az „Úriemberek" magyar változatot fordítója, Szép Ernő adta.) Kemény kritikájú, komor kicsengésű komédia ez. Arról szól, hogy egy nem úri, még kevésbé előkelő körökből származó, de alaposan meggazdagodott, afféle „felkapaszkodott" férfi szeretne egy jó hírű klub tagja lenni. Küzdelmes összeköttetés-hajsza után sikerül is bejutnia a jó hírű körbe. - A klubokban persze kártyáznak. Az új tag is leül a kártyaasztalhoz. Kiteszi maga mellé drágakövekkel kirakott cigarettatárcáját. Ez a drága holmi eltűnik mellőle. A kárvallott kutatni kezd, bárha többen is lebeszélik. Végre felfedezi, hogy a túl drága jószágot egy arisztokrata lopta el. Fel is jelenti. Ebből fegyelmi ügy lesz. A fegyelmi bizottság pedig a kárvallott feljelentőt zárja ki a klubból, mert „így nem viselkedik egy úriember". - Az angol nézők úgy vélték, hogy a fegyelmi bizottság helyesen ítélt. Szerb Antal Galsworthy egész életművét „a nagyburzsoázia múzeumának" nevezte. - Lehet, hogy az a nagyburzsoázia már történelmi emlék, de „A Forsyte Saga"-ban ugyanúgy él, mint a leghajdanibb feudalizmus Shakespeare királydrámáiban. copyright © László Zoltán 1999 – 2008 Összeállította Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com A kiadó John Galsworthy a Forsyte Saga című családregénnyel írta be nevét a világirodalomba. Írásaiban a 20. század eleji angol társadalomról adott látleletet, bírálva a módos középosztály romlott erkölcseit. Kivételes érzékenységgel ragadta meg a férfiúi önzés és birtoklásvágy terhe alatt végzetessé váló női sorsokat. Erre kínál példát most megjelenő két kisregénye is. A meghalni a szerelemért Megan, a naiv vidéki lány tragikus története, aki hiszékenységének esik áldozatul, amikor szerelembe esik a véletlenül hozzájuk vetődő nagyvárosi ifjúval. Franket sokkal inkább a harsogó tavaszi természet és Megan ősi ártatlansága varázsolja el, mintsem egy érett szerelem, s fellángolásában tett leányszöktetési és házassági ígérete másnap szalmalángként lobban el. A hiszékeny lány sorsa azonban ekkorra már megpecsételődött... Az Egy devoni férfi árnyaltabb, ellentmondásosabb jellemeket vonultat fel. A tanyasi nagygazda a szigorú nevelő képében tűnik föl, elfedve unokája iránti rajongását, az öntörvényű, konvenciókra fittyet hányó ifjú Pasiance pedig éppoly hagyományos álmokat dédelget a szívében szerelemről és házasságról, mint bármelyik kortársa. Törtető szerencsevadász képében megjelenik a gaz csábító is, és a szereplők álarcai a sors kegyetlensége folytán a lány halálos ágyánál hullanak le. A két históriát az egymásra rímelő női sorstragédiákon túl a történetek keretét adó visszaemlékezés kapcsolja össze és teszi oly ringatóan merengővé - igazi érzelmi csemegét kínálva a melankolikus szerelmi történetek rajongóinak. www.lazikiado.hu info@lazikiado.hu

Louisa May Alcott (USA, Pennsylvania, Germantown, 1832. november 29. – Boston, 1888. március 6.) amerikai írónő. Joe néni kincsesládája Lazi Kiadó Louisa Germantown-ban (Pennsylvania) született 1832. november 29-én. Őt és három lánytestvérét apjuk, Amos Bronson Alcott (filozófus) és édesanyjuk, Abigail May Alcott praktikus, keresztény elvek szerint nevelték. Gyerekkorát Bostonban és Concordban töltötte. Gyakran látogatta Ralph Waldo Emerson könyvtárát és tett kirándulásokat Henry David Thoreau-val a természetbe. Csakúgy, mint Jo March a Kisasszonyok című könyvében, Lou Alcott is egy igazi fiús vadóc volt. „Egy fiú se lehetett a barátom, amíg le nem győztem őt valamilyen versenyben.” „És olyan lányokkal nem barátkoztam, akik nem tudtak fára mászni vagy átugrani a kerítésen.” -írta Louisa saját magáról. Az írás iránti szenvedélye már korán megmutatkozott. Gazdag képzelőereje volt; melodrámákat írt, amit lánytestvéreivel gyakran elő is adtak barátaik előtt. Általában Louisa játszotta a gonosz csábító, az útonálló, a szellem, vagy a gőgös királynő szerepét. 15 éves korától határozott elképzelése volt, hogyan fog valami olyant tenni, amivel a családját segítheti. Nem érdekelte, milyen munka az, ezért éppolyan szívesen tanított, varrt, mint színészkedett vagy írt. „Egy nap híres leszek és boldog, mielőtt meghalok, majd meglátjátok” - mondta. Írói karrierje költészettel és rövid történetekkel kezdődött, amiket népszerű magazinokban lehetett olvasni. Első könyve 22 éves korában jelent meg Flower Fables (Virágmesék) címmel. Mérföldkő volt az írói munkásságában a Hospital Sketches (Karcolatok a kórházból) 1856-os megjelenése, amit az amerikai polgárháború alatt írt, amikor ápolónőként dolgozott egy kórházban. Louisa 35 éves volt, amikor kiadója megkérte, hogy írjon egy könyvet lányok számára. A Little Women (Kisasszonyok) című, leghíresebb regényét az Orchard házban írta, 1868 májusa és júliusa között. A könyv alapjául saját gyerekkori élményei szolgáltak. Így a könyv olvasása által mindenki bepillantást nyerhet abba, hogyan is élt az Alcott család, milyen elvek és gondolatok vezérelték életüket és mitől voltak ők olyan különleges egyéniségek mind a hatan: külön- külön is és mint egy család. Jo March alakjával egy új, addig nem ismert hősnő született meg, aki egy élettel teli hús-vér lány, nem egy idealizált és kitalált gyerektörténet főszereplője. Louisa-nak összesen 30 könyve és novellagyűjteménye jelent meg. 1888. március 6-án halt meg, 55 évesen, két nappal apja halála után, sírhelye a Sleepy Hollow temetőben található Concordban. A kiadó Karácsony ünnepének közeledtével mi sem lehetne aktuálisabb téma éppen a szeretetnél, amelyre, mint vezérfonalra fűzi fel a kötet elbeszéléseit a romantikus széppróza mestere, Louisa May Alcott. Egy nagymama számára mi más lenne a legszebb karácsonyi ajándék, ha nem az, hogy az egész családja köréje gyűlik ezen a szent napon; egy kisfiú töretlen reménnyel várja elveszettnek hitt tengerész édesapját; egy kislány tündért keres és rá is lel; karácsony szent éjszakáján valósággá válik egy legenda, miszerint éjfél után az állatok egy órára megkapják a beszéd képességét… Megannyi érdekes és szívet melengető történet annak az írónőnek a tollából, akinek többek között a Kisasszonyok című regényt is köszönhetjük. A Kisasszonyokban Alcott saját gyerekkorából merített ihletet, és ezen írásai is e gyermekkor szivárványszínében ragyogó világába visznek. „Nincs mesekönyv, amely feleolyan csodálatos lehetne, mint körülöttünk ez a szép világ, ha tudjuk, hogyan kell olvasni” – mondja Jo néni, akinek kincsesládájából most kedvesebbnél kedvesebb, felemelő históriák kerülnek elő, örömére, épülésére felnőttnek, gyermeknek, korhatár nélkül. A Jane Austen és George Eliot nevével jelzett viktoriánus, nők által művelt regényirodalomba beékelődik Louisa May Alcott neve. A Brontё lányok közé. Igaz, amerikai szerző. Elbukkanó viktoriánus női regényirodalom, tematika több okkal magyarázható. Nézzünk meg egyet “A vénlányok számának gyarapodását több okkal magyarázhatjuk. Az ipari forradalom hirtelen mozgásokat hozott magával, a tőkés termelés az egyének gyors emelkedését vagy zuhanását idézte elő. A zűrzavar megnehezítette a társadalmi érintkezést. A gyarmatbirodalom fenntartása szükségessé tette, hogy az angol férfiak hosszú éveket tengerentúlon töltsenek, ahol sokan közülük annyira megszokták a szolgákkal körülvett agglegény- élete, hogy Angliába visszatérve is keleti kényelemben akartak élni, inkább házvezetőnőt, mintsem feleséget keresve. Jos Smedley, a Hiúság vásárá-nak mellékalakja egy egész réteg gondolkodásmódját példázza. A családalapítók számának csökkenése és a megismerkedés hagyományos formáinak elavulása jelentős mértékben erősítette annak hatását, hogy Nagy Britannia lakosságában a két nem aránya nem állt egyensúlyban. 1851-ben a tíz éven felüliek közöl 8 155 000 tartozott a gyengébb nemhez, a férfiak száma ellenben csak 7 600 000 volt. E három tényező mellett még egy hozzájárult, hogy a nők helyzete megoldatlan volt a Viktória-korban; az oktatási rendszer sokat változott, de a nőket enyhén szólva nem tekintették a férfiakkal egyenjogú állampolgároknak.“(Szegedy-Maszák Mihály: Kubala kán és Pickwick klub, Magvető Kiadó, Bp, 1982,181.old) A brit birodalom kül- és belpolitikájával egyaránt feszültségben élt. Palmerston törvényjavaslatát a nők egyenjogúsításáról 1867-ben leszavazták, Disraeli, a kormányzó miniszterelnök –rendkívül cinikusan-nem is szavazott. John Stuart Mill-nek köszönhetik az angol nők, hogy Cambridge-től egy óra járásra létrejött a Girton kollégium, az első angol intézmény, a hol a nők egyetemi tanulmányokat folytathattak. Az angol férfi szemében a nő életköre nem terjedhet túl a háztartás irányításán, az eszmény a tűzhelyet őrző feleség volt a vidéki Anglia férfijai számára. A kor viktoriánus regénye a verses költészetet taszította le trónjáról. Író az, akinek közönsége van, s a prózában írt regény tömegek érdeklődését elégítette ki, s olyan széles rétegek fő szórakozási formája lett, amelyhez fogható nagyközönségre egyetlen művészeti ágban nem akadt példa korábban vagy más országban.(Szegedy-Maszák, Im. 235.old) Benedek Marcell mondta egy kis karcsú irodalomtörténetében, hogy a világirodalom arról szól, hogy Jancsi megtalálja-e Juliskát? Alcottnak nehéz a dolga regényében, még a férfinéven alkotó George Eliot sem fejezte be a Feleségek és lányok c. regényét, ám mivel a befejezést közhelyszerűként várták, az el is maradhatott, úgyszólván felesleges volt. A happy anding-gel kapcsolatban jegyezte meg George Eliot:“ A költői igazságszolgáltatás olyan eszköz, amelynek segítségével a jutalmakat és büntetéseket az igazságnak olyan értelmezései alapján mérik, amelyeket a regényíró világot szabályozó törvényekként javasolt volna, ha kikérik a véleményét a teremtéskor.“ Alcott kivétel: az olvasók valósággal kikövetelték regényeinek folytatását. Így született meg a Jo fiai c. regény. Louisa May Alcott (1832-1888) Pennsylvaniában született. Mire ő és három nővére kinőtt a gyermekkorból, cseppet sem gyakorlatias apjuk csődbe vitt egy forradalmian idealista oktatási elveken alapuló iskolát (a plumfieldi iskola mintaképét), egy gazdaságot és egy utópisztikus vegetáriánus közösséget. Louisának tehát már kamasz fejjel ki kellett találnia valamit, amivel hozzájárulhat a családi bevételhez. Néhány évig rémtörténeteket, illetve melodramatikus ponyvaregényeket szállított folyóiratoknak. Ezután arra gondolt, hogy ő és három nővére tökéletes modellek lennének egy komolyabb regényhez. Így született meg a Kisasszonyok, amelyből hamar klasszikus lett. Életszerű alakjainak és helyzeteinek köszönhetően az olvasók mohón várták a folytatásokat, s ez a családregény-folyam sok évvel a szerző halála után még mindig képes megindítani az olvasót. James Snow és az anyja egy kis házban lakott, odafent New Hampshire-ben. Szegények voltak, és Jamesnek dolgoznia kellett, hogy segítsen az anyján, de ő annyira szerette a könyveket, hogy utálta a munkát, és legszívesebben egész nap csak ült és tanult volna. -Hogy lehet valaki ilyen! Én utálok olvasni, és szeretek dolgozni! -mondta Dan, aki eleve ellenszenvesnek találta Jamest. -Nem vagyunk egyformák. Egyaránt szükség van munkásra és tudósra, a világban mindnek jut hely. Bár én úgy gondolom, hogy a munkások is tanulhatnának egy kicsit, és a tudósoknak sem ártana, ha megtanulnának dolgozni, mert hátha szükség lesz rá -felelte Mrs.Joe, és sokatmondóan nézett előbb Danra, aztán Demire. . De én dolgozom! -Demi büszkén mutatta a tenyerén a három kis bőrkeményedést. -Én meg tanulok-tette hozzá Dan keserves nyögéssel, és a takaros számokkal teleírt táblára sandított. -Hallgassátok meg, mit tett James! Nem akart önző lenni, de az anyja annyira büszke volt rá, hogy ráhagyta, tegyen kedve szerint, inkább ő robotolt, hogy a fiának lehessenek könyvei és ideje az olvasásra. Az egyik ősszel szeretett volna iskolába járni, és elment a lelkészhez, hogy nem kaphatna-e könyveket és valami tisztességes ruhát. Mármost a lelkész halotta a pletykát James dologtalanságáról, és nem nagyon voltkedve segíteni rajta, mert úgy gondolta, hogy egy fiú, aki ennyire nem törődik az anyjával, és elnézi, hogy az rabszolgaként fáradozzon érte, valószínűleg az iskolában se, fog jól tanulni. De amikor látta James lelkesedését, a derék lelkipásztorban feltámadt az érdeklődés, mivel pedig meglehetősen különc ember volt, elhatározta, hogy próbára teszi a fiú szándékainak komolyságát. "Adok könyvet és ruhát, James. Egy feltétellel.". "És mi légyen az, Uram?" -kérdezte felragyogó szemmel a fiú. "Úgy igyekezz, hogy egész télen tele legyen az anyád fásládája, egyedül csináld ! Ha elmulasztod, nincs több iskola!" James nevetett a furcsa kikötésen, nagyon könnyűnek vélte, és készséggel elfogadta. Elkezdte az iskolát, és egy darabig kapitálisan boldogult a fásládával, mert őszidőben rengeteg a hullott ág és a rőzse. James reggel-este teliszedett egy kosarat, vagy a gallyat aprította fel gyújtósnak a kis tűzhelyhez, és mivel anyja takarékos volt, egyáltalán nem került sok fáradtságba a munka.- Ám a november meghozta a fagyot, hideg, sötét napok jöttek, és a fa gyorsan fogyott Anyja vásárolt fát a saját keresményéből, de az is egykettőre odalett, és már majdnem elfogyott, amikor James észbekapott, hogy neki kell fát szereznie. Mrs.Snow-t legyöngítette a reuma, már nem tudott úgy dolgozni, mint régen: Jamesnek tehát le kellett tennie a könyveit, és ki kellett találnia valamit. Nem volt könnyű, mert olyan jól haladt az iskolában, és annyira érdekelték a tantárgyak, hogy csak az evés és az alvás idejére hagyta abba a tanulást. Ám tudta, hogy a lelkész be fogja tartani a szavát, és nagy kelletlenül munkához látott üres óráiban, nehogy kiürüljön a fásláda. Csinált mindenfélét, teljesített megbízásokat, vigyázott az egyik szomszéd teheneire, vasárnaponként segített az öreg harangozónak, ily módon hozzájutott annyi pénzhez, hogy némi tüzelőt vásárolhasson. Ám ez nehéz munka volt: a napok rövidek voltak, a tél kegyetlenül hideg, a drága idő repült, s úgy fájt otthagyni az édes könyveket. A lelkész csendben figyelte, a fiú elszántságát, segített rajta. Karácsony estéjén derekas rakomány fát raktak le nagy csendben a házikó ajtaja elé. A fa mellé új fűrészt helyeztek, és egy darab papírt, amelyre annyit írtak: "Az Úr segít azokon, akik segítenek magukon." Szegény James semmire sem számított, de amikor felébredt azon a karácsonyi hideg reggelen, egy új kesztyű várta, amelyet az anyja kötött neki fájó, merev ujjaival. Az ajándék nagyon tetszett Jamesnek, de még jobban örült anyja csókjának, gyengéd tekintetének, és annak, ahogy azt mondta: "Az én jó fiam!" Ez a mese hangzik el Plumfield-ban, a March házaspár által vezetett bentlakásos iskolában. www.lazikiado.hu info@lazikiado.hu Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Kivételesek HVG Könyvek Megdöbbentő dolgokat tudhatunk meg szelekcióról, evolúcióról, kiválasztásról, meritokráciáról és érvényesülésről Malcolm Gladwell művéből, igaz a szerző nem sokallta magát átrágni néhány tonna hokijelentésen-szerte a világban, és rávetíteni az eredményeket évfolyamokra, sőt az egyes játékosok horoszkópjára. Nem elég tehetségesnek lenni, annak is kell bizonyulni - igazolódik be mindez a szerző statisztikákból levont következtetéseiben. A tehetség a siker alapja, de nem minden. Rendkívül összetett dolog, s a tehetség csak parányi része a sikerhez való menetelés hosszú útján. Másként:” A siker nem más, mint a halmozottan előnyös helyzet eredménye”, s a szerző olyan emblematikus figurák életútján vezeti le tételét, mint Bill Joy, és Bill Gates. Jókor voltam jó helyen- mondhatná el az emberiség történelmének leggazdagabb 75 embere, de az is hozzáfűzhető Bobby Fischer és Mozart példája alapján, hogy az a tízezer óra gyakorlás sem maradhat el. A légi katasztrófák etnikai alapú magyarázata egyenesen a Szent Lajos király hídja c. világhíres regényre emlékezteti az olvasót. A könyvből kiderül, hogy a kivételesen nagy siker receptjében a kimagasló eredményt mindig több, önmagában is bonyolult összetevő biztosítja együttesen, köztük olyan elemek, mint a történelmileg szerencsés időzítés, az erős társadalmi-családi háttér-vagy a kisközösség összetartása, a környezet támogató hatása. Ám rendkívüli esetekben a kivételes akkor is utat tör magának, ha ezek a tényezők együttesen hiányoznak (Beethoven). Az első esettanulmány, a rosetoi emberek szívpanaszainak hiánya már megpendíti a fő témát: „Sohasem fogják megérteni, hogyan maradhat teljességgel mentes a szívrohamhoz vezető betegségektől valaki, ha az illetőre csakis elszigetelt személyre tekintünk, ha csak individuális döntéseit és viselkedéseit veszik számításba. Mert az egyén mögé kellene néznünk! Tekintetbe kell venniük nemcsak a barátait és rokonait, de a várost is, ahonnan a családja származik! Méltányolnunk kell azt a szempontot is, hogy milyen világban él, és milyen emberek veszik körül, mert ezek a tényezők mélyen meghatároznak bennünket.” Azt hiszem néhány emberben megáll majd az ütő, ha a könyv egyes passzusaihoz érnek. Bennem megállt. Itt. „A milliárdosok, üzletemberek, rocksztárok és más ünnepelt hírességek évente megjelenő önéletrajzaiból mindig ugyanaz a történet bontakozik ki: a hős szerény körülmények közé született, ám kimagasló képességei, valamint jellemszilárdsága révén kiharcolja magának a sikert és nagy ember lesz.” A szerző a bibliai József példájára hivatkozik. Majd így folytatja:” Ebben a könyvben a mellett fogunk érvelni, hogy a sikernek ez a fajta, egyéni teljesítményen való megközelítésen alapuló megközelítése nem működik. Az emberek nem a semmiből érkeznek. Igenis fontos a jó származás és a pártfogók támogatása. Talán úgy tűnhet, hogy azok, akik nagyobbá lesznek, mint a királyok, mindent saját maguknak köszönhetnek. Pedig igenis támaszkodnak a rejtett előnyökre, a kivételes lehetőségekre, és a kulturális hagyatékra, mely végül is lehetővé teszi számukra, hogy keményen küzdjenek, és hogy úgy viszonyuljanak a világhoz, ahogy mások nem tudnak, nem tudnának. Az, hogy hol és mikor nevelkedtünk fel, meghatároz, és másoktól megkülönböztet minket. A kultúra, mihez tartozunk, őseinktől hagyományozódó kulturális örökségünk előre megrajzolta teljesítményünk mintázatát- éspedig oly fokig, hogy azt még elképzelni sem tudjuk! Más szavakkal: nem elég, csak azt kérdezni, hogy milyenek a sikeres emberek. Csak akkor értjük meg a siker logikáját, csak akkor tudjuk felgöngyölíteni, hogy valaki miért lett sikeres, és mások miért nem, ha megkérdezzük azt is, hogy kik ők-hogy honnan jöttek a sikeres emberek.” „ Közkeletű vélekedés, hogy tehetséges az, akiben kiemelkedő tulajdonságok, személyiségjegyek munkálnak valamely területen(legyen az fizikai, vagy szellemi). Ám nem elég pusztán tehetségesnek lenni, érvényesülni is kell. A kiemelkedő képesség messze nem a legfontosabb. A tehetségek érvényesülésében szerepet játszanak a véletlenszerű előnyök, de a tudatos döntések is. Egy kvalitás el meri hagyni szakmája értékrendjét. Kossuth is megmaradhatott volna az ügyvédi praxisnál. A könyv második része esettanulmányokat tartalmaz, melyben az agyén kulturális öröksége és normarendszere közti összefüggést mutatja ki az érvényesülésben. Erről a könyvről még sokat fognak beszélni. Egy bizonyos szint felett már csak a gyakorlás számít Kivételesek http://hvg.hu/karrier/20090817_malcolm_gladwell_kivetelesek.aspx Ericsson és munkatársai ezek után amatőr és hivatásos zongoristáktól származó adatokat vettek górcső alá. Ugyanazt a mintázatot találták. Az amatőrök soha nem gyakoroltak heti 3 óránál többet gyerekkorukban, és mire elérték a 20 éves kort, összesen 2000 óra gyakorlás volt a hátuk mögött. Ugyanakkor a hivatásos zongoristák életük során végig egyenletesen és állhatatosan növelték a gyakorlással töltött időt, míg végül ők is, akárcsak a hegedűsök, elérték a 10 000 órát 20 éves korukra. Ericsson vizsgálatának eredménye azért döbbenetes, mert sem ő, sem a kollégái nem találtak egyetlen „őstehetséget” sem, egyetlen olyan zenészt sem, aki erőfeszítések nélkül repült volna fel a csúcsra, miközben a kortársainál sokkal kevesebb időt töltött el gyakorlással. És nem találtak egyetlen fölöslegesen gürcölőt sem, vagyis olyan embert, aki sokkal keményebben dolgozott, mint bárki más, és mégsem sikerült eljutnia a legfelső szintre. Ericssonék eredményei azt sugallják, hogy amennyiben egy zenész elég tehetséges ahhoz, hogy bejusson egy nagyon magas színvonalú zeneiskolába, akkor onnantól kezdve csak az különbözteti meg a ragyogó előadóművészt a többiektől, hogy sokkal keményebben dolgozik. Ericsson vizsgálatai lényegében azt derítették ki, hogy mennyit kell gyakorolnia valakinek ahhoz, hogy elismert profi lehessen. A mágikus szám: 10 000 óra. Észvesztően sok idő „Az ilyen jellegű kutatások révén kibontakozó kép azt mutatja, hogy 10 000 óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki mesteri szintre jusson és világklasszis legyen – lényegében bármiben! – állítja a tárgyban írott könyvében Daniel Levitin neurológus. Kutatás kutatás hátán, zeneszerzők, kosarasok, regényírók, jégkorcsolyázók, zongoristák, sakkozók, profi bűnözők körében, vagy amit akartok, bármi más körben is, és mindegyik ezt a számot hozza ki végeredményként. 10 000 óra hozzávetőlegesen napi 3 vagy heti 20 óra gyakorlást jelent több mint 10 éven át. Természetesen ez nem magyarázza, hogy egyesek miért képesek többet kihozni a gyakorlással töltött időből, mint mások. Csak annyit jelent, hogy soha senki nem talált még példát arra, hogy egy valóságosan létező világklasszis kevesebbet gyakorolt volna. Úgy tűnik, ennyi időbe telik az agynak, hogy asszimilálja mindazt, ami a mesteri teljesítményhez szükséges. Egyszerűen képtelenség, hogy valaki fiatal felnőtt korára elérje ezt a számot, ha kizárólag csak önmagára hagyatkozhat. A 10 000 óra teljesítéséhez szükség van a szülőkre, akik támogatják és bátorítják a profijelöltet. Szegény sem lehet az ember, mert ha másodállásokat kell vállalnia, hogy megéljen, akkor nem marad már idő a gyakorlásra. De tulajdonképpen még ez is kevés. A legtöbb ember csak úgy képes elérni a mágikus 10 000 órát, ha speciális programokba kerül be – például ifjúsági válogatott lesz –, vagy ha valami egészen különleges lehetőséget kap, amelynek révén teljesíteni tudja ezt a rengeteg gyakorlóórát. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Adams, Jessica Üzenet a túlpartról Geopen Kiadó Egy egészen átlagos középiskolai fizikatanár (Mark Buckle) autóbalesetben elvesztette barátnőjét, Catherine -t, és egyszerre birkózik a gyásszal és a részvétnyilvánítások tömegével. Hisz két nagyapjának elvesztése még nem adott kellő alapot, hogy higgadtan szembenézhessen a döbbenetes ténnyel. A narrátor azt mondja a történet elején, hogy délután kettőkor lefeküdni halott kedvesünk topless fényképpel az már mélypont: ne higgyünk neki. Főhősünk némi malíciával kénytelen szortírozni a részvétnyilvánító leveleket, mert pl. egy régi osztálytársnője azt állította, hogy Isten máris csinos örök nyughelyet készített számára. ”Ha az ember ezt a logikát követi, akkor kénytelen azt hinni, hogy elsősorban Isten fundálta ki az egész rohadt autóbalesetet”. -kommentálja kesernyésen a szerző. A főhős pedig elindul az emlékezet útján, hogy mi vezethetett el a tragédiához, visszakanyarodik megismerkedésükhöz. A közeledés eltávolodás nagy metaforáiban írja le kapcsolatuk keletkezését, beleszövi a regénybe a főhősnek a halott lány testvérével való viszonyát is, s innen már sejthető, hogy nem kommersz tömegcikket sóztak ránk regény gyanánt. A gyász triviális toposzai helyett a szerző mintegy profanizálja a történteket. Veronicáról szólván(a halott lány nővére, megjegyzi, hogy vele lefeküdni olyan értelmetlen lett volna, mint madárlétrán megmászni a Himaláját ,s felidézi halott barátnőjének elsző szavait, melyben megkérdezte, egyetértést váróan, hogy Lady Diana koszorúslányai tényleg cukik. Ha valaki elfogadja ezt az alaptónust és nem teatralitást vár el a gyász kapcsán, az innentől kezdve végigizgulhatja ezt a regényt. A kriptahangulat egyáltalán nem jellemző a műre. Teli van egyedi, mulatságos mellékszereplőkkel, mint Felix Stadleton, az Ausztráliból jött, melegségét büszkén vállaló tanár, akit kineveznek az iskola futball edzőjévé, noha gőze sincs a focihoz. A narrátor aztán a mellékszereplők szájába adva különös lenyomatát adják az életnek nevezett komplexumról: ”Felix azt állítja, hogy az ember pályafutása, egészsége, pénzügyi helyzete és szerelemi élete megjósolható abból, hogy milyen hangszeren játszott életében először. Felix szerint a dobosok afféle középvezetők lesznek, soha nem léptetik őket elő, a házasságuk nem sikerül, s nem lesznek gyermekeik, később unalmas hobbikat fejlesztenek ki, például horgászást, és élemedett korukban meghíznak. A billentyűsök fiatalon megházasodnak, hifiőrületbe esnek, megromlik a látásuk, és bár biztonságban, de boldogtalanul öregszenek meg. ”A szerző sokszor rámutat, hogy egy egyszerű döntés mögött mekkora hegy létezik. Így pl. szerepeltet egy Donna nevű figurát, aki Mark régi barátnője volt, s megjegyzi róla, hogy úgy vélte, hogy kapcsolatuk lezárása két hétbe fog kerülni, de ez a valóságban két évig tartott. Azt hiszem, ezt nevezik az irodalomtanárok, és mi megtanuljuk tisztelni a szerzőt.. Párbeszédtechnikája ragyogó: „Egész rakás képeslapot kaptam istentől.. -Nem csoda, hogy most le akarod inni magad velem.” A szerző a második fokozatba kapcsol. „Tizenegykor átvonulunk a templom halljába egy teára, majd Veronicának, a Roden család többi tagjának és nekem tizenkettőre a krematóriumba kell lennem. Mindez gyorsan végigfut a gondolataimban, s közben automatikusan Catherine oldala felé fordulok az ágyban. És akkor meglátom őt. Catherine azon a széken üldögél, amely az ágy bal oldalán szokott állni. Olyan közel van hozzám, hogy megérinthetem. Azt a Snoopy- mintájú trikót viseli, amit hálóing helyett szokott felvenni, ami meglehetősen bizarr, hiszen ezt a trikót sok egyéb holmival együtt pontosan három nappal ezelőtt összecsomagoltam, hogy átadjam egy jótékonysági szervezetnek. Ránézek Catherine lábára. Ágyba való zokni van rajta. Az, amit elvittem. Ekkor észreveszem, hogy teste alsó része balról jobbra kezd halványulni, s mintha valami homályos, zöld fény lepné el. Koncentrálj, Mark! Azt hiszem, ezt hallom. Noha inkább úgy hangzik, mintha egy huzatos alagútból vagy hajszárító végéből jönne. Ez a hang nincs teljesen a szobában, de azt sem mondhatom, hogy csak fejemben van. Ez csakis álom vagy hallucináció lehet, de koncentrálnom kell. Catherine szemmel láthatóan ezt akarja. Valószínűleg azért, hogy ne nyelje el egészen a zöld fény. És amikor koncentrálok, tényleg abbamarad. Végül nagy nehezen kinyögök néhány szót. Ha megpróbálok belemenni ebbe az őrült játékba önmagammal, akkor Catherine-nel is beszélhetek- vagyis ahhoz a ragyogó, áttetsző valamihez. -Tényleg Te vagy az? -kérdem -Szeret-mondja, ahogyan mindig mondta, csak így, kurtán, a „lek”-et lehagyva. Aztán mintha újból susogna valami az alagútban. Azután Catherine eltűnik. Amikor legközelebb felébredek, kiderül, hogy átaludtam a vekker csörgését, és már háromnegyed kilenc van. A végén még lekésem a temetést.” Azután sok minden történik, egy Tess nevű hölgy elhívja Markot a Disznófő nevű étterembe, Felix tagja lesz a Szőrös Mackók klubjának, de mindhiába, mert az olvasó ezután a regényben végig arra fog koncentrálni, hogy sikerül-e még Marknak felvenni a kapcsolatot halott kedvesével, és az mit sugall neki a valódi életben. A könyv után meg fog változni a szemlélete a világról. Kerekes Tamás Magyar Irodalmi Rt. Már eddig is túl sokan haltak bele, hogy nem olvastak elég Kerekes Tamás-t A kiadó: Mark Buckle, az általános iskolai fizikatanár kétévi együttélés után hirtelen elveszíti barátnőjét. A megrögzötten hitetlen Mark kinevet minden hókuszpókuszt, számára nem létezik semmi megmagyarázhatatlan. Nem akar hallani különös jelekről, bizonytalan érzésekről, nem e világi élményekről. Még a feng-shui, az asztrológia, netán a tarot is csak a legyintésre érdemes dolgok közé tartozik. Ám Mark élete, személyisége lassan megváltozik: olyan dolgok történnek vele, amelyek alapjaiban rengetik meg eddigi határozott nézeteit. Ebben persze sokat segédkezik a szeretett és elveszített leány, aki mindent megtesz azért, hogy Mark egyszer igazán boldog lehessen... Az asztrológusként is jól ismert írónő olyan témát feszeget regényében, amely minden embert foglalkoztat: vajon mi célból születtünk a világra, mi értelme van a földi létnek, van-e élet a halál után, létezik-e felsőbb energia? Korábbi sikerkönyveihez hasonlóan, e történet is remek, könnyed, humoros stílusban íródott. Egy könyv a szeretetről, kissé tudományosan, de olvasmányosan...mindenképpen hasznos, és ha más nem az idézetek és az illusztráció önmagáért beszél...egészen egyedi megközelítés....töprengés az emberi élet legnagyobb élményéről :) kötelező olvasmány!!! www.geopen.hu info@geopen.hu posta@geopen.hu

Hol a térkép közepe? Marján Attila HVG Könyvek „Európa legfontosabb találmánya a kapitalizmus” „ A John Hopkins Egyetem egyik Európát jól ismerő professzora szerint az is jól mutatja, hogy nincs európai identitás, hogy még nem találkozott senkivel, aki azt mondta volna, hogy „európaiamerikai” vagyok. Kizárólag „görögamerikai”, „lengyelamerikai”, „olaszamerikai” stb. létezik. Beszédes az anekdota az amerikaiak sztereotípiáiról, írja a könnyed tollú szerző (Marján Attila), miszerint John Kerry elnökválasztási vereségében jelentős szerepe volt annak, hogy „úgy néz ki, mint egy francia”, és utólag talán azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha nem vallja be, hogy tökéletesen beszél franciául. Idézi Michael Steinberger borszakértőt, miszerint az USA Párizs-irigységben szenved, ami a freudi péniszirigység fogalmához hasonló állapot, csak épp a fények városával kapcsolatos. Az USA- ban a kormány gyanús dolog. Ronald Reeagan tréfálkozott így a nyolcvanas években:” Jó napot! A kormánytól jöttem,. És azért vagyok itt, hogy segítsek.” Csak épp a történelmi léptékkel mérő szerző hozzáfűzi, hogy Obama 800 milliárdos segélycsomagja idején már nem annyira ül a poén. Európa és az USA közti kapcsolatok hőfoka és intenzitása sűrűn változik. A szeptember 11-es terrortámadás után a Le Monde az alábbi főcímmel jelent meg:” Mindannyian amerikaiak vagyunk”, ugyanakkor az amerikaiak a franciák elleni utálat nevében még a sült krumplit is átnevezték, ugyanakkor, amikor az amerikai elnök legszűkebb pátriájának, Texasnak a legnagyobb külföldi befektetője Franciaország volt. A szerző első kézből való, de bennfentes információkat, pletykákat oszt meg velünk, de információit mindig tágabb fogalmi-történelmi kontextusban értelmezi. Ezt teszi akkor, amikor az Angela Merkelt hátba veregető, és az angol miniszterelnököt „Yo, Blair!”(körülbelül: ”Cső, Blair”) fordulattal üdvözlő Bush alulmúlhatatlanságáról beszél. No persze beszédes a múlt is. A történelmi összefüggések pontos megértéséhez nemcsak a hig-tech brüsszeli bürokratákat jellemzi, múlt századi szerzőket is felhasznál. Leírja Mark Twain látogatását a párizsi világkiállítás (1869) alkalmával a Bois de Boulogne-ban:” Ebben a parkban történt a múlt tavasszal, hogy egy kimondhatatlan nevű pofa ki akarta oltani az orosz cár életét egy pisztollyal. A golyó egy fába fúródott. Na, most Amerikában ezt a fát kivágták , vagy elfelejtették volna öt éven belül, de itt kincsként vigyáznak rá. Az idegenvezetők minden látogatónak meg fogják mutatni az elkövetkező nyolcszáz évben, és amikor elrohad és kidől, újat ültetnek a helyébe, és ugyanúgy folytatni fogják a régi sztori mesélését.” Tehát ebből az öhöm-ön nevelkedett magyar olvasó is megtudja, mi az a „low-tech”. Marján úr mesterien elemez folyamatokat, világtörténelmi és világgazdasági tendenciákat és briliánsak az összegzései. Így pl. leírja, hogy Kína Nyugat fegyverével győzi le ellenfeleit-a kereskedelemmel. De túlszárnyalta már fogyasztásban is. Eközben a szerző egyformán figyel a különböző, fontos mutatók közt a lélekszámra, tőkekivitelre, munkaerőpiaci-állományra, honvédelemre, innovációra, s a kötet e vonzó jellegzetességeit még igen hosszan taglalhatnám.. A gazdasági változásokat azok politikai eredményei felől értékeli, ám a kötet azonban elsősorban az egyik legfontosabb, magyar nyelven is elérhető geopolitikai kézikönyv, hacsak információinkat nem az USA Külügyminisztériumának belső dokumentumaiból szerezzük. A műben a gazdasági tények és pénzügyi mutatók új gazdasági folyamatokkal összefonódva finomítják bipolárisra beállított világképünket. Árnyaltan és történelmi szemszögből elemzi a különböző nációk egymásról kialakított képét, és egy-egy jól megválasztott frappáns anekdotával segít abban, hogy mindez roppant érzékletes és szórakoztató legyen. Úgy is fogalmazhatnék, a sokszínű Európára tekintve, hogy lehet, hogy korunk népzenéje a jazz, ám a zenében minden nép a maga blues-át keresi. Identitáskeresésünk olyan nehéz, mint becsukott szemmel szeretőt választani, még szerencse, hogy Európa más népei is ezzel a gonddal küszködnek. Ám aki Szolnokon látja feljövőben a nanotechnológiát, az nem lehet euroszkeptikus. Az UNIÓ olyan megfoghatatlan a modern stílusirányzatok korában, mint az emo a díjazott homlokzatok világában. A könyv frappáns, humoros, elgondolkodtató, gazdagon dokumentált. Az agyonidézett szerzőkből is új gondolatot facsar, kesernyés és ironikus, az egymásnak ellentmondó nézetekből kreatív és új téziseket állít fel. Minden mondata és gondolata elgondolkodtató. Kimutatja pl.(erről még senki nem beszélt előtte), hogy az UNIÓ egyszerre fél Kínától, az iszlámtól és a hamburgerfasizmustól (a szerző nem fogalmaz ilyen sarkosan- Kerekes Tamás) A szerző metaforikus nyelvezete közelebb viszi az olvasót egy-egy jelenség megértéséhez, mint pl. akkor, amikor azt írja, hogy Kína nem a világ műhelye, inkább összeszerelő-üzeme. Nekünk magyaroknak különösen fontos, hogy hol a térkép közepe. A térkép, mely fölé odahajoltak a „békét szerző felek, semmit nem mutatott meg nekik a múltból. Tudjuk, hogy a párizsi békénél az Ipoly folyóról olyan információval rendelkeztek a szerződő felek, hogy az hajózható. Jó lenne a döntnökök unokáit meghívni egy ipolyi hajókázásra. A könyvben feltett kérdések meghatározzák jövőnket. Mi lesz Európa szerepe az új világrendben? Lát-e Kína különbséget az USA és Európa közt? Új kínai-amerikai bipoláris vagy egy Európát is magába foglaló világrend vár reánk? Mit hoz magával a világválság: a kapitalizmus halálát, vagy egy új világot talán? Mit tanulhat a világ Európától, és mit kell megtanulnia Európának a világtól a biztonságos és kiegyensúlyozott új világrend megalapozásához? Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com A kiadó: Hol a térkép közepe? Európában, Amerikában vagy Kínában? A tudósok azt mondják, ott, ahol éppen rajzolják. Arról azonban ritkán hallani, milyen világtérképet látnak az emberek Európában, Amerikában és Kínában? Mit gondolnak magukról és egymásról? Hogyan rajzolnák meg a kibontakozóban lévő új világrend térképét? Ki hova képzeli a térkép közepét? A szerző szokatlan megközelítésben, eredeti stílusban, a mindennapi emberek szemszögéből ad csattanós és provokatív válaszokat a globális világgazdaság kihívásaira. • Érdekel-e még Európa bárkit is Amerikában vagy Kínában? • Európában tényleg jobban élnek az emberek, mint Amerikában? • Vajon miért hiszik azt sokan, hogy az öreg kontinens napjai meg vannak számlálva? • Milyen kilátásokat jósolnak az európaiaknak az amerikaiak és a kínaiak? • Vajon mindenki azt hiszi, hogy a válság véget vethet a kapitalizmus globális hegemóniájának? • Hogyan lett Európa, a világ ura egy múzeumkontinens? • Milyen jövő vár Európára az „Amerika utáni világban”? Marján Attila évek óta Brüsszelben élő és dolgozó közgazdász, a nemzetközi kapcsolatok doktora, világgazdasági és nemzetközi politikai tárgyak oktatója. A HVG Könyveknél korábban megjelent könyvei:Az Európai Unió gazdasága, 2006 Európa sorsa – Az öreg hölgy és a bika, 2007

A Tesla-hagyaték Lewis Perdue Debrecen Gold Book Kiadó New York, 1943, január 7 "A gyilkosság hangjai elenyésztek az éjszakában. A New Yorker Hotel rendezetlen ágyán fekvő öregember a mellkasát markolta, mintha ki tudná szorítani belőle a döbbenetes fájdalmat. Tudta, hogy haldoklik, de fogalma sem volt arról, hogy miért is gyilkolták meg. Magas, akadékoskodó ember volt, hosszúkás, háromszögletes vonású arccal. Hófehér haját rendszerint gondosan hátrafésülte az arcából, ám ma este rendezetlenül omlott a párnára, ahogy a férfi az egyik oldaláról a másikra gördült álmában. Sötét titokzatos szemei a homlokán átívelő lapos V-t formáló, sűrű szemöldök alól pislogtak. Egy bohóc arca, és a férfi nyolcvanhat évének nagy részében élvezte, hogy különös arckifejezése elbizonytalanítja az embereket. Jót mulatott azon, hogy furcsa, sőt ahogy néhányan suttogva megjegyezték, "őrült" tudósnak tartották. Ma este azonban az arcon csak fájdalom és rettegés tükröződött."(Lewis Perdue) New York City, 1943 Nikola Tesla professzor, a fizika történetének legragyogóbb elméje haldokolva fekszik a sötétben. A halála természetesnek tűnik majd. De nem az. Mindez csupán nyitólépés A fegyvertervező Tesla úgy képzelte, hogy azt az energiát, ami a Faraday-dinamót működtetné, pusztításra is fel lehetne használni (Pedig békeszerető ember volt. Egyszer azzal váltotta ki az amerikai közvélemény rosszallását, hogy nem vállalta, hogy egy gyilkos perében, amelyik halálbüntetéssel is végződhetett, esküdt legyen. De úgy látszik, a nagy alkotóerejű emberek kényszerpályán mozognak — amiről úgy látják, hogy meg lehet csinálni, azzal meg is próbálkoznak.) Itt is volt olyan reális kiindulópontja, mint a tökéletesített Faraday-dinamó: Ő állított elő a technika történetében először olyan intenzív nagyfrekvenciájú elektromágneses teret, amelyben a katódsugár csövek maguktól is elkezdtek világítani. Az elképzelés másik összetevője már alighanem téves megítélésen alapult. Tesla úgy gondolta, hogy mivel a föld vezeti az elektromosságot, a földgolyó sok tekintetben éppen úgy viselkedik, mint egy kis fémgömb. A töltetlen fémgömb szabad töltései különféle modusú rezgésekre képesek. A kvadrupólnak nevezett rezgések során például a pozitív töltések váltakozva dúsulnak fel a "sarkokon" és az "egyenlítőn". Teslát a földgolyó méretei nem gátolták meg abban, hogy hasonló jellegű, az egész földgolyóra kiterjedő töltésrezgéseket képzeljen el. Sőt, úgy gondolta — de ebben szinte bizonyosan tévedett —, hogy az ilyen rezgések létezését kísérletileg ki is mutatta. (Az egész Földre kiterjedő rezgések önmagukban korántsem tartoznak a fantázia birodalmába. A geofizikusok évtizedek óta tudják, hogy a Földnek, mint egésznek, jól meghatározott rugalmas sajátrezgései vannak. A 0S2 rezgések például a nyújtott és a belapult alak között történnek, és a periódusidejük 54 perc. De a rugalmas rezgések csak a matematikai formájukban hasonlítanak az elektromos rezgésekhez, a két rezgésfajta alapjául szolgáló fizikai folyamatok gyökeresen különböznek egymástól.) Valószínűleg ezt a két jelenséget — az elektromágneses térenergiát és a Föld töltésrezgéseit, — kombinálta Tesla azzal a feltételezéssel, hogy a mindenütt jelenlévő éter belső energiájának a rovására egy viszonylag kis gerjesztésnek, mint egy "szikrának" a segítségével óriási robbanást lehet előidézni — éspedig a Földnek gyakorlatilag azon a pontján, ahol csak kívánja. Ehhez ki se kellene mozdulnia híres Long-Island-beli laboratóriumából, amelyet a Pierpont Morgantól kapott 150 000 dollárból épített fel, elég, ha a "szikrát" a kívánt helyre "fókuszálja". Idézek egy 1908-beli nyilatkozatából: "Amikor a jövő háborújáról beszélek, ezen azt értem, hogy az elektromos hullámok közvetlen felhasználásán kell alapulnia, repülő szerkezetek vagy más pusztító eszközök alkalmazása nélkül... Ez nem álom. Már most fel lehet építeni egy olyan vezeték nélküli erőművet, amelynek a segítségével a világ bármely pontját lakhatatlanná lehetne tenni anélkül, hogy a környező részekben bármilyen kárt okoznánk." Már a hetedik oldalnál sem tartunk, már három ember halott. Ja, a Tesla-hagyaték még mindig titkosított anyag. És magát Teslát is megmérgezték. Ha Ön netán a Waldorfban száll meg, vagy az Asoriában, netán a Bristolban, ne hozasson tejet! Vagy legalábbis vigyázzon az ízére, különösen akkor, ha feltalálta az egyenáramot, vagy a halálsugarat. A probléma: és az azt képviselő héják Virginia, 1947 „Országunk természeténél fogva nem militarista állam, ezért nehéz rábírni a közvéleményt, hogy támogassa a hadászati fejlesztéseket. Most egy olyan korszakba lépünk, amelyben a háborúkat apránként vívják, és apránként veszítik el. Egyre nehezebb meggyőzni a közvéleményt, és rajta keresztül a kongresszust, hogy finanszírozzák azokat a fegyvereket, amelyekre az Egyesült Államoknak szüksége van. Egyszerűen olyan korszakba lépünk, amelyben a kongresszusban és az emberekben nincs meg a szükséges tudás és előrelátás ahhoz ,hogy kellő értelemmel hozzák meg ezeket a döntéseket. A demokratikus államrend, bármilyen értékes és eszményi is, egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy olyan erőben tartsa országunkat, amilyennek lennie kell.” A résztvevők: a védelmi hivatal egyik beszállítójának elnöke, aki korábban milliárdokat keresett azon, hogy fegyvert szállított a második világháborúban a tengelyhatalmaknak. Másik szereplő Roosevelt agytrösztjének tagja. Van köztük nagy tekintélyű nemzetközi bankár, az amerikai fegyveres erők legfiatalabb tábornoka, fizikus, aki részt vett a Manhattan projektben. Nem kispályások. Létre akarnak hozni egy titkos társaságot, mely szétszórva az államokban hadiipari kutatásokat folytat, hogy az USA a negyedik generációs hadviselést is megnyerhesse, szándékaik kivitelezéséhez ki akarják kerülni a szenátorokat, a kongresszus, a védelmi hivatal ellenőrzését is. A szerző rendelkezi azzal a jogi zsargonnal, mellyel elhiteti velünk, hogy a hadiipari lobby képes a kongresszust a markában tartani, és nem fordítva, és eközben roppant cselekményes mesét kreál a tényekből. Tesla hagyatéka eltűnik a széfjéből, mielőtt az FBI a szállodába ér, eltűnik a hagyaték, ami Tesla szerb származású unokaöccsénél landol. A roppant fontos hagyatékra vadászik a CIA, az FBI, az oroszok és egy titkos társaság is. Aki ez utóbbiból ki akar szállni, az a második lövést már nem hallja. A történet szövését Perdue negyven év kihagyásával szövi tovább. Az amerikaiak kutatásához kell egy fizikus, akinek hírszerzési kapcsolatai nincsenek. Így esik a választás Flemingre: A főhős „ A Fleming Iparvállat alapítójának, Peter Flemingnek az unokája jóvágású férfi volt. Hat láb magas, meglehetősen izmos, és olyan széles vállai voltak, akár egy főiskolai birkózónak. Fizikából diplomázott a Cornell Egyetemen, és a haditengerészet vadászpilótája volt. Később a Fleming Iparvállalat repülőgép-gyártási részlegén dolgozott a kaliforniai Santa Monicában. Komoly nézeteltérései támadtak a vállalt elnökével, s bár a cég részvényének több mint 17% -át birtokolta, elveszítette az elnökkel folytatott vezetőségi csatát. Fleming kiszállt a vállalatból, és egy kisebb hadiipari céget alapított, az EMC-t.(Maradt még tejbe aprítani valója) ( történetesen Tesla-rokon. Az unokát követik, megverik, iratait elrabolják (egy sikeres hadiipari bemutató után). Szinte véletlen, az menti meg, aki követi.) de övé a fegyvergondola A hősnő Huszonkilenc éves. A haja, sötét, akár a tikfa. Szemei kobaltkékek. Csaknem öt láb hét hüvelyk magas volt, karcsú és izmos. Bőre barna és mellei feszesek. Érzékei ötletei vannak, ami a szeretkezést illeti. Barátja, Martin Copeland kapitány rájön a hadipari lobby mesterkedéseire és jelenteni akarja felettesének. Elhúzzák előtte a mézesmadzagot, hogy magával az elnökkel is beszélhet erről a veszélyes nemzetbiztonsági problémáról, de egy utcai balesetben „véletlenül” ráesik a gázgyár. Peter(főhős) és Alexandra(a hősnő, tudják, az, akinek a mellei feszesek) tudja csak megakadályozni a fegyveripari titkos társaság ármányát és életveszélyes mesterkedését. A versenyfutás izgalmas, a könyv pedig olvasmányos. A kiadó: New York City, 1943 Nikola Tesla professzor, a fizika történetének legragyogóbb elméje haldokolva fekszik a sötétben. A halála természetesnek tűnik majd. De nem az. Mindez csupán nyitólépése a leghalálosabb összeesküvésnek, amit a világ valaha is látott. Washington D. C., 1984 A leghatalmasabb emberek egy titkos társasága döntő győzelemre készül. Több mint negyven éven át manipulálták rendkívüli ravaszsággal a tudományos kutatásokat, nemzetközi intrikákat szőttek és gyilkosságokat terveltek ki. Nikola Tesla ellopott iratait felhasználva csak egy lépés választja el őket a világ legpusztítóbb fegyverének megalkotásától. A csoportnak, a nyolcfejű kígyónak egyetlen célja van csupán: a világuralom. Ellenségeiket már elpusztították. Csak ketten maradtak. Egy gyönyörű nő, akinek olyan titok került a birtokába, ami már a szerelme életét követelte, és egy, a maga módján zseniális egykori haditengerészeti pilóta. Ők ketten együtt futnak versenyt a Föld körül, csupán egyetlen lépéssel a kígyó csattogó állkapcsai előtt járva, kétségbeesetten próbálva megmenteni önmagukat és a világot... a Tesla-hagyatéktól. Lewis Perdue: A Tesla-hagyaték Gold Book Kiadó Szasa Kolesznyikov Cafe Stockholm Szoba Van Kiadó Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A szabadkőművesek Jasper Ridley Gold Book Kiadó A szabadkőműveseknek valójában nincsenek titkaik, és így a történésznek nincs mit felfednie. Jasper Ridley. John Locke filozófust idézi, „aki számos filozófustársával ellentétben maga nem volt szabadkőműves”: „Még ha pont ez is a titkuk, nevezetesen, hogy nincs semmiféle titkuk, nem kis hőstett részükről, hogy meg tudták tartani ezt a titkot.” (Jones & Clarke 1754, id. Ridley) Már csak azért is érdemes elolvasni, mert tudnunk kell, hogy a szerző az angol Pen Club elnöke (Kerekes Tamás) A szabadkőműves (maszon, fr. maçon – ’kőfaragó, kőműves’) a szabadkőműves páholyok tagjait jelölő megnevezés. A kifejezés a freemason angol szó azonos értelmű (feltehetően a ném. Freimaurer közvetítése révén kialakult) magyarítása, amelynek első megjelenését – még eredetileg ffremason formában – 1375-re tartják, és kezdetben a céhektől független, később a céhbeli privilégiumokat élvező, nagy szaktudású kőművesmestereket értették alatta. A kifejezésnek egyéb értelmezése is ismeretes. A szabadkőművesség története A társaság eredetét illetően számos mitikus, azt az ókori világhoz kapcsoló magyarázatot ismerünk, így eredeztetik a jeruzsálemi templom építőitől (Hiram), akik bölcsességét a templomos lovagrend, a katedrális-építő céhmesterek, majd a rózsakeresztesek közvetítik a szabadkőműveseknek. Egyéb elképzelések a társaságot Mózessel, az esszénusokkal, Euklidész és Püthagorasz filozófusokkal, az antik misztériumvallásokkal illetve a kelta és cigány pogánysággal hozzák összefüggésbe. A kezdetektől a 19. századig A Lúdhoz és Rostélyhoz címzett fogadó, az Angliai Nagypáholy 1717-es születésének színhelye. Feltehetően Skóciában már a 16. században, Angliában a 17. századtól megkezdődik a szabadkőműves tevékenység, majd négy londoni páholy 1717-ben megalakítja az Angliai Nagypáholyt. 1728.-ban Párizsban létrejön a Francia Nagyoriens, később közkeletűen az előbbit a reguláris, utóbbit az irreguláris vagy liberális testvériség megnevezéssel illetik. James Anderson 1723-ban összeállítja és kiadja a szabadkőműves alkotmányt (The Constitutions of the Free-masons), majd e munkát folytatva jelenteti meg annak újabb változatát (The New Book of Constitution of the Antient and Honourable Fraternity of Free and Accepted Masons) 1738-ban. Angliában versengés alakul ki a ’régiek’ és a ’modernek’ között, majd 1813-ban a rivális páholyok közösen megalapítják az Angliai Egyesült Nagypáholyt. Az új Nagypáholy 1815-ben módosítja az andersoni alkotmányt, beillesztve a kitételt, amely megköveteli, hogy a szabadkőművesek tegyenek hitet a Világegyetem Nagy Építőmestere (Glorious Architect of Heaven and Earth) mellett. Az angliai Nagypáholy és a Nagyoriens közti szakadás 1877-ben következik be, amikor a Nagyoriens tagjaitól már nem kívánja meg a Világegyetem Nagy Építőmesterében való hitet, elismer női és vegyes páholyokat, valamint enyhít a politikai kérdések megvitatásának tilalmán. A két szervezet között a hivatalos kapcsolat megszakad. 1929-ben az angolok kiadják a regularitás alapelveit tartalmazó dokumentumot (Basic Principles), amelyben deklarálják, hogy milyen alapon ismernek el ők nagypáholyokat - azaz mi szerint döntik el, hogy melyik szervezetet tekintik szabadkőművesnek és melyiket nem. Ennek főbb pontjai: a tagoknak valamely vallás szerint hinniük kell Isten létében; a páholyoknak csak férfiak lehetnek a tagjaik; a páholyokban vallási és politikai kérdések taglalása tilos; nem tartható fent szabadkőművesi kapcsolat olyan szervezetekkel, amelyek ezen elveket nem tekintik a magukénak. A szabadkőművesség és a Katolikus Egyház 1738-ban XII. Kelemen pápa kibocsátja az In eminenti kezdetű bullát, amely szerint a szabadkőművesség káros, amely veszélyezteti az államrendet és a hívek lelki üdvét. Ezek miatt a pápa egyházi átokkal sújtja a szervezetet, annak tagjait. XIV. Benedek pápa az 1751-es Providias elnevezésű bullában kifejti, hogy a szabadkőművesség vallási liberalizmusával fenyegeti a katolikus vallás dogmatikai tisztaságát, és megemlíti a szabadkőműves esküszöveg és a titoktartási kötelezettség problémáját. A Nagy Francia Forradalom időszakától a pápai hozzáállás megváltozik, VII. Piusz 1814-ben kiadott Sollicitudo omnium kezdetű bullájában az egyházfő megbocsátással fordul a páholyok tagjaihoz, őket az egyházhoz való visszatérésre biztatja, ugyanakkor megtiltja a szabadkőművességhez való csatlakozást, annak tevékenységében közreműködést. Az 1846-ban trónra lépő IX. Piusz, nyolc vonatkozó rendelkezést bocsát ki, amelyek közül a legfontosabb a Quanta cura kezdetű bulla (1864), amely egyenesen veszedelmes eltévelyedésnek bélyegzi – többek között – a szabadkőművességet. XIII. Leó pápa 1884-ben kiadja a Humanum genus enciklikát. Ebben a pápa a maszonokat a sátán szolgáinak bélyegzi, akik az egyház megsemmisítésére és az államhatalom megkaparintására törekednek, amelyeket ez enciklika a szabadkőműves rítus-, szimbólum-, és szervezetrenddel lát bizonyítva. Leó nevéhez még két antimaszonikus episztola fűződik, 1892-ből. A következő évtizedeket a konszolidáció jellemzi. XV. Benedek uralkodása alatt, 1917-ben adják ki az új Egyházi törvénykönyvet (Codex Pii-Benedicti), amely a "a szabadkőművesek szektájába" való belépést és a szabadkőműves tevékenységet automatikus kiközösítéssel szankcionálja. 1968 – 70 között tárgyalások zajlanak, amelyeket a lichtenaui nyilatkozat zár le, amiben kinyilvánítják a szabadkőművesek függetlenségét, az emberiség sorsáért való felelősségérzetet, és hogy a szabadkőművesség nem vallás, ilyen ambíciói sincsenek. A tárgyalásokat 1979-ben megszakítják, ez azóta sem folytatódik. A viszony hűlését mutatja a német püspöki kar által közrebocsátott 1980-as nyilatkozat, ami a maszonéria és katolicizmus teljes összeegyeztethetetlenségére mutat rá, a szabadkőművességet relativizmussal vádolva. Az 1983-tól, jelenleg is hatályos Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici) már nem nevesíti a szabadkőműveseket. Pusztán megállapítja: „Aki belép olyan társulásba, mely az egyház ellen mesterkedik, megfelelő büntetéssel büntetendő; aki pedig ilyen társulást előmozdít vagy vezet, egyházi tilalommal büntetendő.” A Joseph Ratzinger bíboros, prefektus (jelenleg a pápai trónon, XVI. Benedek néven) által vezetett Hittani Kongregáció 1983-ban kiadja a – később II. János Pál pápa által jóváhagyott – Nyilatkozat a szabadkőműves társaságokról c. állásfoglalást (Quaesitum est), amely tilalmazza a katolikusok szabadkőműves tevékenységét, és az irat szerint a szabadkőműves katolikusok nem vehetnek részt az eucharisztia vételében, a szentáldozásban. http://szabadkomuves.lap.hu/ http://www.szabadkomuves.hu/ http://www.ugle.org.uk/ Nálunk, jelenleg: A világ jobbítását a XXI. század etikai kérdéseinek megvitatásával célzó latin irányú szabadkőművesség vezető magyarországi páholya százéves lett. A Martinovics páholy az egykori tag, Ady Endre belvárosi szobrára köttetett szabadkőműves-kötényt a nagy ünnep alkalmából. A Nagyoriens nagymestere, Nacsády András. Az ő nyilatkozatát rövidítem, az interjút Spirk József készítette. „Mi egy magát tagdíjakból fenntartó egyesület vagyunk, nem kapunk semmiféle állami támogatást, nem úgy, mint az egyházak. Az egyszázalékos támogatásokból és a tagdíjakból próbáljuk fenntartani magunkat. Az újjáalakuláskor, 1992-ben kaptunk nemzetközi támogatást is, de ebből csak annyira futotta, hogy meg tudtunk venni egy ingatlant. Egyébként, ha mi lennénk a világ mozgatói, nem így nézne ki a világ, ahogy most kinéz”. Egy szabadkőműves-páholy nem más, mint szellemi műhely. Ez a szellemi műhely elméleti megközelítéssel tárgyalja meg a nagy közéleti kérdéseket, ezekre próbálja felhívni a közvélemény figyelmét. Közénk minden párt támogatója beléphet, kivéve persze a szélsőségeseket. Ők úgysem osztják a szabadkőművesség vallotta nézeteket, a teljes lelkiismereti szabadságot, az abszolút vallási és etnikai toleranciát és a progresszív polgári értékeket. Semmilyen befolyásunk sincs. Vannak közöttünk, akik politizálnak, de aktív politikussal én nem találkoztam. A nyilvános előadásokkal igyekszünk felhívni a figyelmet az etikátlanná vált világra, ami nemcsak Kelet-Közép-Európa országainak, a rendszerváltást megélt társadalmaknak a jellemzője, hanem kortünet. A szabadkőművesség tulajdonképp egy önképzőkör, ahol önmagunk csiszolását tekintjük az egész világ jobbítására tett kísérletnek. A konkrét tevékenység pedig az, hogy a szabadkőműves előadásokat hallgat, szervez, tart, és ezzel igyekszik befolyásolni környezetét is. Elsősorban etikai kérdésekről beszélünk. Téma lehet a genetikai manipulációktól kezdve az eutanáziáig minden. Abszolút türelmességgel vagyunk egymás iránt, függetlenül attól, ki hova szavaz, milyen politikai elveket kedvel. Ezért nem lehet napi politika előadás tárgya. A Martinovics páholy a múlt héten ünnepelte a 100 éves jubileumát, ennek örömére vagy emlékére gondoltuk, hogy Adyval hívjuk fel az eseményre a figyelmet, aki tagja volt a páholynak. De rajta kívül emlékezhettünk volna Csáth Gézával vagy Kosztolányi Dezsővel is, ők is tagok voltak. De a tér másik felén, Liszt Ferenc derekára is köthettük volna kötényt, ő is szabadkőműves volt ugyanis. De a szervezetünk második nagymesterét is említhetném, Jászi Oszkárt, az ő polgári liberális elvei nélkül ma talán nem beszélhetnénk demokratikus Magyarországról. A Magyarországi Nagyoriens 150 tagot számlál. 1992 óta ötszáz új tagot avattunk. A tagság átlagéletkora bőven harminc fölött van. Kell egy bizonyos érettség ahhoz, hogy valaki csatlakozzon. Az érdeklődő fiatalok többsége bizonyos illúzióval jön közénk, azt hiszik, hogy itt Mozarttal vagy Voltaire-rel találkoznak majd. A mi páholyunk tagjai egyébként havi rendszerességgel ülnek össze. Mennyit kell fizetni egy rendes tagnak? Az éves tagdíj nálunk 15 ezer forint. Összehasonlításul a francia Nagypáholyban, ha jól tudom, 400 euró évente. A 15 ezer forint ellenében nyilván még senki sem kapja meg a páholytagságot. Franciaországból kaptuk a támogatást, főként azért, mert a Martinovics páholy, amelyet 1950-ben betiltott egy Kádár János nevű ember, 1956.-ban Párizsban alakult újjá a régi, még háborús időszakból ottmaradtakból, majd a forradalom emigránsaiból. Az alakulás fontos célja volt, hogy megőrizze a páholy jogfolytonosságát. A szabadkőművesség nemzetközi szerveződés, de nem úgy, mint a katolikus egyház. Itt nincs Vatikán, nincs olyan szervezeti egység, amely megmondja a többinek, hogy mit csináljanak. És ezzel cáfolunk mindenféle összeesküvés-elméletet, amelyek erre a gondolatmenetre alapulnak. Két nagy irányzat létezik a szabadkőművességben, az egyik az angolszász, a másik, a latin, vagy mondhatnánk, francia. Az angolszász vonulatban kötelező az istenhit, nálunk viszont mindenkinek joga a lelkiismereti szabadság. A szabadkőművesség nagy témái a rabszolgaság eltörlése, a szociális biztonság vagy a demokratikus berendezkedés többé-kevésbé megvalósultak már, milyen célokat tűznek maguk elé a XXI. században? Az etikai kérdések, amelyek nem kapcsolódnak vallásokhoz és pártok nézeteihez fontos témák ma is. Az amorálissá vált világban az egyetemes törvények értelmezése. Mik a legfőbb elméleti kihívások a szabadkőművesek számára? A géntechnológiát már mondta. A tagok között vannak orvosok, kutatók, de például jogászok, sőt akár internetguruk is. Az internet például az egyik terület, amely felvethet olyan érdekes etikai kérdéseket, amelyek vita tárgyát képezhetik egy-egy előadás után. Ebből a vitából a jegyzőkönyv alapján alakul ki az úgynevezett munka, amelyet szeretnénk a nyilvánosságnak is megmutatni. De ez megint csupán pénz kérdése. Nyugat-Európában, például Franciaországban, minden nagyobb könyvesboltban ott állnak a szabadkőművességgel foglakozó könyvek, és azok a kiadványok, amelyek az általunk is tárgyalt kérdéseket tartalmazzák már letisztult, kinyomtatható formában A laikusok számára a szabadkőművesek rejtélyes, sőt kissé baljós társaságnak tűnnek – kik ők valójában, és miben rejlik jelentőségük? Jasper Ridley, a neves történész és életrajzíró könyvében meg­próbálja szétválasztani egymástól a valóságot és a legendákat. A tőle megszokott alapossággal követi nyomon a szabadkőművesség történetét és fejlődését a kezdet kezdetétől, már a középkortól, s közben rávilágít arra, hogy a testvériség milyen sze­repet játszott a fontos történelmi mozzanatokban, például a nagy francia forradalomban, az amerikai függetlenségi háborúban, az Egyesült Államok létrehozásában. Azt is megtudjuk, hogy mi köze a szabadkőművességhez Mozart Varázsfuvolájának, s foglalkozik William Morgan halálával, akit szinte bizonyos, hogy ők gyilkoltak meg, aminek következtében az 1820-as években New York államban valóságos hajsza vette kezdetét a szabadkőművesek ellen. Nem maradt ki a könyvből az sem, Hitler milyen szerepet vállalt a szabadkőművesek üldözésében. A szerző lebilincselő, izgalmas, olvasmányos könyvében olyan témákat is körüljár, milyen közvélemény-formáló hatása van a sza­badkőművesek szertartásainak, és hogyan viszonyulnak a szabadkőművesek a nőkhöz – hiszen emiatt csaknem 300 éve érik őket folyamatos támadások. Megvizsgálja azt is, milyen a szabadkőművesek helyzete a mai brit társadalomban, mennyire igazolhatóak a velük kapcsolatos félelmek és gyanakvások, és hogyan tud egy ilyen idejétmúltnak tűnő társaság beilleszkedni a XXI. század világába. Aligha nevezhető érdektelennek egy olyan klub, melynek tagjai között ott tudhatjuk Winston Churchillt, Franklin Rooseveltet (és az USA hat további elnökét), Nagy Frigyest, Cecil Rhodest, Oscar Wilde-ot, Mozartot, Trollope-ot, Kiplinget és milliónyi más érdekes és nagyformátumú alakot. Már nagyon megérett az idő arra, hogy meggyőző bizonyítékokat felsorakoztatva védelmébe vegye valaki azt a szervezetet, melyet maga a szerző úgy ír le, hogy „egyenruhát öltenek, és olyan szertartásokon vesznek részt, amelyek már évszázadok óta idejétmúltnak számítanak”. – Andrew Roberts, Sunday Telegraph Gold Book Kiadó www.goldbook.hu info@goldbook.hu Kerekes Tamás Az angolszász páholyok sem Istenről, – hanem a Világegyetem Nagy Építőmesteréről beszélnek. A Nagy Oriens a kiközösítés alkalmából különben azt bizonygatta, hogy se nem teista, se nem ateista, és a skizmához vezető döntésre az késztette, hogy maradéktalanul győzelemre vigye a tolerancia ügyét. De a tolerancia szolgált igazolásul annak indokolására is, amikor jó 150 évvel korábban a katolizált skót Ramsay lovag által létrehozott Királyi Ív (Royal Arch) avatási szertartásán bevezették a Nagy Építőmester rejtett nevének megfejtéseként a Jahbulon nevet. Ez Ridley szerint egy mozaikszó, melyet a testvérek Jahve, Baál és Ozirisz nevéből ötvöztek össze. Ha megfontoljuk, hogy a Baál imádatáért Mózes mind egy szálig kiírtatta a midianitákat, akkor egy ilyen műisten imádata eléggé különös. Nem csoda, hogy amikor renegátok napvilágra hozták a titkot, a kritikusok kellemetlen kérdéseket tettek fel a szabadkőműves angol püspököknek. Ridley kétségbe vonja, hogy a katolikus Ramsay vezette volna be a bálvány nevét, de bevallja, „senki nem tudja, ki találta ki a Jahbulon nevet”.

Vakoda Takács Péter A könyv a kiszolgáltatottsággal szembemenő, szocializációról szól, egy zárt közösségben, melynek megvannak a maga írott és íratlan törvényei, melyeket mintha azért találták volna ki, hogy kamaszodó hősünk, és társai unos-untalan megszegjék azokat-emberi méltóságuk érdekében. Mivel magyar- történelem-filozófia szakos tanárként magam is az értelmi fogyatékossággal együtt élők rendjéhez tartozom, hisz választhattam volna a jobban jövedelmező markecolást, vagy államtitkárkodást a Nemzetbiztonsági Hivatal élén (azt garantáltan nem ellenőrzik, csak maguk), vagy lehettem volna BKV főtanácsadó is, vagy lányfuttató a nyóckerben, magam is azokhoz tartozónak vélem, akikről Francois Villon már annak idején megmondta, hogy „értük nem mozdulnak el a hegyek”. A hősünk a Vakok Intézetében nő fel, minden ötvenedik oldalra esik egy játék közben kifolyt a szem, hogy az olvasmányosságról szóljak. Mivel a recenzens –vélhetően a szerző szándékával egyetértve –elsősorban irodalmi szövegként olvasta, azt le sem tudta tenni. Peter Marshall Tombol a hold-ja óta nem olvastam ugyanis a fogyatékkal élő kamaszok felnőtté válásáról. No már most, ha valaki megkérdezné, hogy miben különböznek tőlünk, akkor a felelet: semmiben. Megvannak csínyeik, szabályaik, jutalmaik, büntetésük, és ők sem szerették gyermekkorukban a tökfőzeléket és a spenótot, a sűrített tejkrémet annál inkább. Nevelőtanárok jönnek és mennek, akik semmiben nem különböznek más intézményektől, ahol magam is nevelőtanárkodtam, igaz, egy részeg rendőr a feljelentőlapjában ezt „szerelőtanárként” értelmezte. Szerelőtanárban itt sincs hiány. Van, aki közelebb kerül a gyermekek szívéhez, van, aki sosem nyeri el Azt. Közben rengeteg mindent megtudunk erről a titokzatosnak hitt világról, miközben rájövünk, hogy pont olyanok, mint mi. Szerelmesek és csalódottak, nem szeretik a lakodalmas zenét, inkább a metál felé húznak, Szívesen játszanak, szeretik bosszantani nevelőjüket. Gyakran vesznek részt sportversenyeken, melyek legalább olyan kemények, mint a rögbi, vagy a jéghoki. Kissé nehezebben olvasnak és írnak, könyvekről gyakrabban kopnak le a braille-írás pontjai, de éppúgy szeretik a Vadölő-t, mint tettem azt én gyermekkoromban. A kötet a lelki akadálymentesítés regénye. Igaz ez minden kultúra találkozási pontjaira, ha megismered, megszereted, és nem idegenkedsz tőle. Éppúgy ismerik az MP3-at, mint a Beatles-t, gitároznak, az elvetemültebbjei csellóznak, és hősünk dobol. Ha valaki édesbús, tragikus történetként értelmezné a könyvet, nagyot téved. A vakok és gyengén látok világában ugyanis a boldogság értékrendje ugyanaz, mint a mi világunkban. Atomizálódó társadalmunkban virtuális közösségeket építünk, mások meggazdagodása mentén, mert legnagyobb problémánk, hogy rettegünk, a befogadásunkért. Két világ fog kezet a regényben egymással. Hogy jó könyv azt bizton állíthatom, én, ki ugyanúgy elvesztettem látásom nyolcvan százalékát, mint a könyv szereplői, ezért a könyv hitelességét és olvasmányosságát „vakon felismerem” Kerekes Tamás A kiadó: A kollégium, a katonaiskola, gyermekotthon sok regény témája. A kiszolgáltatottsággal, a farkastörvényű minitársadalommal, amit a gyerekek ösztöne épít fel a felnőttek közösségének karikatúrájaként, mindig megrázó és tanulságos. A könyv szerzője is egy ilyen világban szocializálódott. Nem családban, ahol sokadik gyerekként is valaki lehet az, akit szerető anya és apa nevel. A vakok általános iskolájában és kollégiumában nőtt fel, ott tanulta meg kezelni az emberi viszonyokat. S azért írta a könyvet, hogy megszabaduljon a piti zsarnokok, a kiszolgáltatottság az embertelen közöny emlékétől. Meg még azért, hogy a reflexión keresztül megmutassa, ő, aki megfigyelt, akinek véleménye volt, akit félig-meddig vaksi állatkaként terelgettek azok, akiknek a hivatása lett volna, hogy a látás gyönyörűségét valamivel pótolják, ő is ember volt, már akkor is. A szerző kalandjai, csetlése-botlása egy új, majd biztonságos mozgása egy megszokott, egyszerű szabályokra épülő szervezetben, olyan dolgokra ébreszthet rá, amiket látóként észre sem veszünk, amikre mi vagyunk vakok. www.garbokiado.hu garbo@garbokiado.hu Kerekes Tamás

Szecsődy Péter: Örömlány Garbo Kiadó „Örömeink maguktól múlnak el, fájdalmainkat önvédelmünk oltja ki, ami meg marad, az jellegtelen, érdektelen A kiadó: A regény érdekes felépítésű, egy örömlány múltja, a naplója segítségével, és a jelene keveredik egészen a történet végkifejletéig. Minden képessége megvolt ahhoz, hogy értékes, tisztelt tagja legyen a társadalomnak. A rendszerváltással, szegényen és magányosan, a tisztességét adta el. Izgalmas, szórakoztató, és hiteles társadalmi korrajz is egyben. www.garbokiado.hu garbokiado@t-online.hu „Minden jó kurva előbb utóbb megtanulja a hivatását”, mondta Ernest Hemingway egy különösen extravagáns, mojitóval, cuba libre által tarkított, sűrű éjszaka után. Itt azonban meg kell állnom, mert néhány éve Anglia könyves sikerlistáját meghódította egy örömlány naplója, amiről csak később derítették ki komoly filoszok és bibliográfusok, stiliszták, hogy az ominózus kötet egy virtigli prózaíró munkája. Az már egy másik kérdés, hogy melyik magyar író ment el a közelmúltban kurvának. (Többen, mint Önök ezt első pillanatban gondolnák) Itt egy kissé nézzünk enmagunkba. Mert a regény erről szól, avagy tágabban értelmezve az önmegvalósításról. Lássuk a kiadót: A GARBO Kiadó közel hét éve alakult. Máté Gabriella, aki újságíróként eddig négy riportkönyvet írt, egyre kevésbé értett egyet a kiadók szempontjaival, a szerkesztők módszerével, és igazságtalannak érezte a haszon elosztását: egy kötet árából mindenkinek jut, csak a szerzőnek nem. Így vágott bele a GARBO-ba. A kiadó első kötete a Gy. Dobos Mariann-nal együtt alkotott PANTA RHEI c. könyv volt, 70 perces zenei CD melléklettel, a hetvenes évek azonos nevű legendás rockzenekaráról. Már a Panta rhei születésekor kialakult a kiadó „csapata”: a szerző-kiadóvezető mellett ott az állandó szerkesztő, Szecsődy Péter és a címlaptervező-tördelő Barna Ildikó. Műfaji és terjedelmi megkötések nélkül egyetlen dologhoz ragaszkodik a kiadó a művek válogatásakor: kiadásra érdemesnek találja. Szecsődy Péterben hatvan író lakik. Tud prózát szerkeszteni, párhuzamosan szerkeszteni idősíkokat, egy-egy belső monológot egyéni és meghökkentő módon lezárni, van atmoszférateremtő tehetsége, alakjai plasztikusak, cselekmény vezetése gondos és izgalmas, de, mai a legfontosabb: érdekesen ír. Ahogy könyvét kézbe vettem, még aznap le sem tudtam tenni, egészen a végszóig. Ami önmagában is stilisztikai, írói bravúr, hogy az egymást időben keresztező sorsokat képes volt egy helyt lokalizálni. Érti a tréfát: „Egy 17 éves fiú hazamegy, és bejelenti az apjának, hogy elveszítette a szüzességét. Az apa rögtön pezsgőt akar bontani, üljenek le, és a fiú mondja el az egészet részletesen. „Hát ülni még nem nagyon tudok, ”-böki ki a srác. Mindenkit óva intek attól, hogy a műben egy elbukott árvalány, masamód, stb. érzelmes és könnyed bús bohéméletét lássa, mint ahogy Nabokov Lolitája sem az, aminek első pillanatra látszik. Noha a haldokló Gabriel Garcia Marquez bánatos kurvái emlékezetéről szólnak, Szecsődy Péter izgalmas, fragmentumokból építkező igényes prózája is kordokumentum, melyet a közösség számára szánt. De főszereplője éppúgy lehetne pizzafutár, mint politikai államtitkár a Nemzetbiztonsági Hivatal élén, hisz dr. Karl Marx óta tudjuk, hogy mindannyiunk eladja magát, csak az a kérdés, hogy mennyiért, s már hallom is a híres baritont a Rigoletto-ból: ”Eladó az egész világ”. Már csak az izgalmas kérdés maradt meg bennem, hogy a rendszerváltás előzményeit más miért nem írta meg, hisz a rendszerváltás az egyéni életsíkok szálán csak minta a szőttesben, ahogy azt a drága Wilhelm Friedrich Hegel tanár úr mondta: az emberi világtörténelem evolúciós síkját az egyéni élettörténet csak generációkon keresztül megismétli. S erre Francis Fukuyama mellett Szecsődy Péter is rájött. Szecsődy Péter sok mindent tud a kreatív írásművészetnek nevezett harcművészet Grand Slam- jében (gondolom, már a középdöntő után van és a főtáblás sorsolást várja, de meg is érdemli) A kötet jeles szépírója használja azt a lírából eredő konvenciót, hogy olyan közel van az ember két vége, hogy óhatatlanul tudnak egymásról, mint öröm és a bánat, s azt is, hogy az embereknek vannak titkaik, csak épp azt nem tudják, hogy mik azok. És még azt is megsúgja nekünk bizalmasan, hogy hogyan alakul ki bennünk a hazugság szeretete. Az izgalmas, torokszorító könyvben egyetlen közhelyet nem találni, az író szerencsésen elkerülte a magát előszeretettel posztmodernnek nevező irányzat üres blöffjeit. Szerkezete végig orientált, a szálak elvarrottak, és az egészből süt a megélt bölcsesség. A minap számoltam össze, hogy az elmúlt öt évben ezerötszáz könyvről írtam recenziót. Szecsődy Péter könyve dobogós. Mert megmondja, hogy a mákból hogyan lesz villany. Kerekes Tamás www.garbokiado.hu garbokiado@axelero.hu

A magyar hangjáték örökös favoritja A Szabó család Liska Dénes: A Papa, a Mama, meg a többiek A kiadó: A Szabó család történetének keletkezése a szerző elbeszélése szerintA Szabó család története az 50-es években kezdődött. Az itthon játszódó magyar rádiós szappanopera a maga idejében megelőzte korát. A szereplők beépültek a családok hétköznapjaiba, és meséje gyorsan reagált a hazai történésekre. Ha bármi felkavarta a közvéleményt, a forgatókönyvíró még aznap éjjel beleírta a következő epizódba. A rengeteg fényképpel illusztrált dokumentumregény olvasása saját emlékeinket is felidézi www.garbokiado.hu garbokiado@t-online.hu A Dallas, vagy a Szomszédok hűséges nézői sem hihetik el igazán, hogy a Magyar Rádió népszerű sorozata rég túljutott a 2000. adásán, melyről maga a The New York Times is megemlékezett. A húsz forintos lakbér korában, amikor a Bizományi Áruházban Mednyánszky képet már három ezer forintért lehetett venni a hangjáték marketingszaknyelven egyfajta médiamix volt. Gyermekkori szobámban nem volt sem tévé, sem walkman, sem CD-és DVD lejátszó, sem PC, sem scanner. De volt világvevő rádió, kitűnő hangjátékokkal, hisz előbb hallgattam meg rádión Az egri csillagok-at, mintsem olvasni tudtam volna. Édesapám diavetítőn játszotta le nekünk a Pál utcai fiúk-at, és Robinson kalandjait, no meg a János vitéz-t. Ez volt az a kor, melyben a Corvin Áruház is úgy reklámozta magát, hogy a „Szabó család is a Corvin Áruházban vásárol”. Maga Kádár János is foglalkozott a hihetetlenül népszerű műsorral, és róla szólva jegyezte meg, hogy „köztársaságot nem tudunk csinálni”. Ekkortájt a műsor elérte a 42 százalékos hallgatottságot. Liska Dénes most vállalkozott rá, hogy megírja a sorozat nem is igazán teljes történetét. Tudnunk kell, hogy „1959-ben, amikor még nem volt televízió Magyarországon, és a kommunista kormány a hitelességét bizonygatta egy elbukott népfelkelés után, egy meleghangú, de realista rádiójáték került hetenként sugárzásra. A Szabó család, mely a keményen dolgozó, de nem tökéletes emberek életét megjelenítve szórakoztatta a magyarokat válásaikkal, a háztartás mindennapi vitáikkal, egészen a kommunizmus 1989-ben bekövetkezett bukásáig. Azonban pillanatnyi kihagyás nélkül folytatódott a show tovább.”(The New York Times) Az már igazi ínyenceknek szóló csemege, hogy a műsor hallatlan népszerűségét a szerzők arra akarták felhasználni, hogy a Pethő Intézet számára vehessenek egy kisbuszt, melyet maga Marosán György állított le, de Lengyelországban a testvérműsor elérte, hogy adakozásból felépülhessen egy idősek otthona. Csak sajnálni tudom, hogy a szerző csak az első évek 163 adásával foglalkozik, de mentségére legyen szólva, ehhez is több mint 3 ezer kéziratoldalt kellett átnéznie, és szelektálnia. A könyvet azonban az is megszeretheti, aki sosem hallott még a Szabó családról, mert Liska Dénes amellett, hogy az eredeti forgatókönyvrészletből felépíti az olvasó számára a hangjáték első etapját, mellette bővérű anekdotákkal, vagy korfestő részletekkel dúsítja anyagát. Mint kiderül, az ötlet maga Hubay Miklós írótól származott, de kivitelezéséhez kellett Gács László, Bozó László és Liska Dénes. Baróti Géza később kapcsolódott be. Az olvasmányos kötet három szálon fut. Egy a Szabó család történetét meséli el, az eredeti forgatókönyvrészletek alapján. Közben Liska Dénes izgalmas részletekkel mesél az alkotókról és a sorozatban szereplő művészekről, s ebbe a kettős szálba illeszkedik bele magának a szerzőnek, Liska Dénesnek az egyéni históriája. Liska Dénes amellett, hogy dokumentál, elsősorban megejtő humorral mesél. Korabeli dali társulatokról, ahol a bonvivánok a fellépés előtt férfiasságuk jelképét alaposan befáslizták, majd szűk nadrágot húztak fel, hogy a hölgyközönség igazén el legyen ragadtatva. Gózon Gyuláról, aki, míg a Budai Színkörben jeleskedett, a szerepére várva, egy kicsinyt többet ivott a negyven cseppnél, és az ügyelőt arról faggatta, hogy „Mióta van nálatok forgószínpad?” Közismertebb története, hogy valahol kvaterkázott és éjfél után vetődött haza Rákosligetre. Lili asszonyt nem akarta felébreszteni, cipőjét levetve, harisnyában lopózott a hálószobába. Felesége azonban ébredt. -Te vagy az Gyula? Még Gózonnak állt feljebb. -Én. Kit vártál? ’A műsort természetesen felügyelte a hivatalos lehallgató csoport, azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy a műsor gyermekszereplőjét, Petikét megkereszteljék, aki ráadásul a műsorban egy főosztályvezető elvtársnak, aki mellesleg Szabó néni fiának főnöke, így köszönjön.” Dicsértessék a Jézus Krisztus:” Kortörténészek számára hallatlanul mulatságos, de egyben tanulságos is lehet, hogy mi minden lapult a tömérdek olvasói hozzászólásokban, javaslatokban. A hallgatók valóban magukénak érezték a darabot, és ha olyan jelenet hangzott el, amiben valami nem nyerte el tetszésüket, akkor tömegével érkeztek a Magyar Rádióba a tiltakozó levelek. Ezek közt volt szimpla eset. mint amikor a tűzoltók tiltakoztak. Egy szövetlopás történt a gyárban, és kiderült, hogy a gyári ellenőrzés alól egyedül a tűzoltók mentesek. Mások azonban Révai Józsefen és Lukács Györgyön iskolázódva a brechti és arisztotelészi dramaturgia betartását követelték volna meg a szerzőktől. Azt hittem, hogy jártas vagyok a kor irodalomtörténetének minden jeles intrikájában, de engem is meglepett, hogy a Megáll az idő c. híres sláger eredetileg a Szabó család számára íródott. „ A Magyar Rádió folyatásos családtörténetének négy évtizede alatt nagyot változott a világ, ha másért nem, már azért is, mert a múlt századból lépett át a mába. Sok ezer oldaláról, több, mint kétezer adásáról, az élettel együtt zajló világáról csak egy dilettáns meri leírni a véleményét.” -írja a szerző. A Recenzens itt elkomorodik. A Gina nevű felni- tisztítón szocializálódott RPG kódot használó metrószexuálisok csak sajnálhatják, hogy nem ismerhették a rádiózás közösségi oldalát(amit most különböző , úgynevezett közösségi portálok akarnak újrateremteni, de hiába): a langyos vizet már feltalálták. De a neve nem twitter. A feltaláló Neve Liska Dénes, aki elsőként teremtette meg a honi médiumok és médiák történetében az interaktivitást, párosulva a bensőségességgel és a családiassággal. Olvasmányos, jól megszerkesztett, pontos kötet. Kortársaknak kötelező olvasmány. Posztmoderneknek erősen ajánlott. Csillagos ötös. Kerekes tanár úr

Czifferszky István Vava Történetek kutyákról Lazi Könyvkiadó 2009, Szeged Szerkesztő: Hunyadi Csaba Zsolt A könyvet megszeretni egy pillanat műve volt. Mert fedlapján pont egy olyan vizsla néz az emberrel szemben, mint az én Kitty kutyám, aki egy államtitkár szerint „a legrendesebb ember” volt a parlamenti vadászok közt, ráadásul az első könyv, amit életemben olvastam, az a Snipp a nagy vadász c. könyv volt, Édesapám nyomta a kezembe a hatvanas évek szűk levegőjében, s követte a Fridolin, a pimasz borz. Megható, megrázó történeteket olvashatunk ember, gyermek és kutya viszonyáról, amit erős kötésnek, kötődésnek nevez az író. Hátha még tudná, hogy mostanában kezdik gyanítani a tudósok, hogy az ember és a kutya evolúciója párhuzamosan mehetett végbe. Természetesen a jeles szerző sok mindent elárul a természetről. Sok mulatságos dolgot megtudhatunk nyúlról, muflonról, a „füttyös birkákról”, borzról, rókákról és életmódjukról. A történetek központjában azonban a kutya és az ember rendkívül szoros kötődése áll. Még pontosabban, az, hogy egy kataklizma hatására (árvíz), vagy más miatt a gazda és kutyája közt létrejön egy eltéphetetlen kapcsolat, amikor a kutya” elfogadja az embert”, ami a gazdi haláláig szól, mint ezt olvashatni a Vava c. elbeszélésben. Az árvízből kifogott ujfundlandi hálájáról szól a Kutya az árban c. elbeszélés is, az Aranyász családról, ahol egy tanya a piavei ütközetet átélő öregember pusztulásáról szól, de közben megmentenek számos más tanyát a rohamcsónakosok. És egy kisfiú, hallatlan bátorsággal egy kutyát ment ki a vízből, mert a szerencsétlenre rá van kötve a kutyaól, és nem tud mozogni az árvízben, noha a víz éltető-eleme. Ritka jó név az Aranyász- hangsúlyozza a szerző. Igen, ennél már csak az aranyászok a jobb (a szerk. megjegyzése- Kerekes Tamás, Magyar Irodalom Rt.), s lám-lám az Aranyász családban is hárman élik át a pusztító árvizet, hiszen az asszony közben kórházban van. Tragédiák is kis örömök keretei közt zajlanak az olvasmányos történetek, s a humorát is megcsillantja a szerző (Az istenes rendőr), s a gátőr gyermeknevelési szokásaiba is beleshetünk. Emberséges, humanizmussal átitatott írások, amelyek legalább annyira az emberekről szólnak, mint az őket gazdájukként elfogadó kutyusokról. Az író istenáldott tehetség. Gyermekábrázolása Gárdonyival rokonítja, természetszeretete, természet-ismerete pedig Fekete Istvánnal. Ha eddig nem volt kutyája, most lesz. Kerekes Tamás (Már eddig is túl sokan haltak bele, hogy nem olvastak elég Kerekes Tamás-t) -Magyar Irodalom Rt. A kiadó: A polihisztor szerzőt irodalmi berkekben elsősorban jeles vadászíróként tartják számon. Jelen gyűjtemény elbeszélései az ember legjobb barátjáról, a kutyáról szólnak, aki kiváló, okos, hűséges, és ha kell, önfeláldozó társa az embernek, vagy éppen magányos hős, ha a sors úgy hozza. Czifferszky István sokra tartotta a kutyát, de leginkább a kutya és gazdája kapcsolatát, melyet sorskötésként definiált a címadó elbeszélésben: „a sorskötés, az a kötés, ami csak ember és kutyája közt lehetséges, ha egymáshoz valók”. Ilyen kötés van Vava és gazdája, vagy Jancsi, a gátőr fia és egy hatalmas újfundlandi között, akit a kisfiú maga ment ki az áradó Dunából a Kutya az árban című elbeszélésben. A kötetben nemcsak a sorskötés kialakulásáról olvashatunk, hanem arról is, amikor ez a kötés valamilyen ok miatt megszakad, mint például a Nagyrablóban, vagy pedig kibővül, adott esetben egy kisbáránnyal (A sete bárány és a kuvasz). A záró elbeszélés (Az istenes rendőr) pedig egy nagyon kedves és mulatságos példája a sorskötésnek, ahol egy öregemberről a kutyája „gondoskodik”.

Egy regény a képzőművészetben Korai reneszánsz Christina Bucci Corvina Kiadó Regénynek azért nevezem ezt a képzőművészeti stílust, mert a róla szóló szakcikkekben rendre feltűnik, hogy a kor kedvelte a festészetben a „nyugodt elbeszélést”. És sokszor emlegetik vele kapcsolatban az „áradó elbeszélőkedvet” (Kerekes Tamás, Magyar Irodalom Rt.) És az epika fogalomtárát, nyelvi készletét sűrűn használja ez a páratlanul gazdag képzőművészeti album is a továbbiakban .A tárgyalt művészettörténeti stílust nyugodtan nevezhetjük akár a korai reneszánsz vetélytársának is. A rendkívül felkészült szerzővel a laikusok számára ismeretlen, de hatalmas terrénumot járhatunk be. A képzőművészeti fogalmakat (sinopia, freskóciklus, mintakönyv) azonban könnyedén érthetővé teszi és „illusztrálja”, hogy vizuálisan is rögzíthessük azt. Téziseit bizonyítja is: Pisanello alkotásai kapcsán megjegyzi, hogy a korszak már felfedezte a természet és állatábrázolást is, és egyúttal kimutatja, hogy pl. Pisanello képei biztos, hogy „természet után” készültek. Nemcsak jellemez a könyv egy-egy alkotót (mint pl. Gentile de Fabriano-t, de be is illeszti azt a történelmi-társadalmi közegébe, innen tudható pl., hogy a nevezett művész V. Márton pápától kap megbízást. Figyel az új jelenségekre. Láttatja, hogy a festett falikárpit a korszak új képzőművészeti jelensége. Rokonszenves a könyvben az is, hogy amikor a szerző kiemel egy műalkotást és részletesen elemzi azt, akkor a magyarázat és a kép egy oldalon található meg. Még arra is futja, hogy egy fontosabb képnél,, egy-egy részletet kinagyítva találunk, ha az külön magyarázatra fontosnak bizonyul. Hogy lássuk, hogy a szerző milyen mélyen merített, el kell árulnom, hogy a kötet végén szereplő tartalomjegyzékben 200 alkotó nevét számoltam össze. És ráadásul külön foglalkozik a képzőművészeti műhelyekkel, mint pl. Verocchio iskolája) és a különböző képzőművészekkel. Mindezt a hatalmas művet áttekinthető időrendi táblázat rendezi értelmes egésszé a kötet végén, mely Massaccio születésétől (1401) Castiglon-nak, az írónak, az urbinói herceg szolgálatába állásával fejeződik be.(1499). A könyv felénél tartottam az olvasásban, amikor megszámoltam az addigi illusztrációkat: 650-ig jutottam el. Látványosságokban tehát nincs hiány. Nemcsak átfogó képet alkothatunk az internacionális gótikáról, de sokat tudhatunk meg az egyes alkotókról ( Brunelleschi, Donatello, Leon Battista Alberti, Jan Van Eyck, Leonardo, Boticelli, Veroccio) stb. A könyv a műalkotások széles spektrumát öleli fel: -rajzfüzetek -mintakönyvek -freskóciklusok -szobrok -falikárpitok -arannyal festett kelmék és szövetek -festmények -rajzok -táblaképek -érmék -miniatúrákkal díszített kódexek stb. Egész Európa szerepel benne: az Alpokban épült nemesi rezidenciákat díszítő festményciklusok, a Párizs, Dijon, Milánó udvaraiban keletkezett műalkotások, de a figyelem kiterjed Spanyolországra, de Csehországra is. Az az összkép alakult ki bennem, hogy az irányzat akkor vált szellemileg nagykorúvá, amikor az alkotók el merték hagyni a bizánci hagyományt. Minduntalan visszaköszön az epika frazeológiája a kötetben (ez egyébként a megértést segíti), pl. akkor, amikor Salimbeni alkotásaiban „ az elbeszélés nyugodtabb és terjengősebb „ stílusáról beszél. Aztán a szerző, mint egy zsonglőr, végigzongorázza az egyes városok formanyelvében mutatkozó eltéréseket. Magyar fejezetet, sajnos, külön nem találtam, de külön passzus foglalkozik Leonardo kézirataival, és ezen kívül tárgyalja a könyv Leonardo és Michelangelo munkásságát. Az egyes elemzések is briliánsak. Nekem a legjobban Pisanello Szent György és a királylány c. festmény elemzése tetszett, mert az elemzésből hipotézis született.” Mintha Pisanello arra törekedett volna ezzel a technikával, hogy közelítse egymáshoz a falfestményt és a táblaképet”. Véleményem szerint a legkomplexebb munka a korszakról. Művészettörténészek még évtizedekig vizsgáznak majd belőle. Meghatározó munka. Kerekes Tamás A korai reneszánsz művészetét bemutató kötet az 1400-es évekbe, azaz a XV. századba kalauzolja az olvasót, elénk tárva az építészet, festészet, szobrászat és iparművészet legjellegzetesebb alkotásait. Gyökeresen új születik meg ebben az időszakban a művészetben, és az ember lesz a mérce, ő kerül az ábrázolás középpontjába. A kitekintés felöleli az európai udvarok művészetét, a nemzetközi gótikának nevezett stílusirányzatot, az itáliai városállamokban kibontakozó, az ókori kultúra felfedezésén alapuló ún. quattrocentót - amelyet olyan mesterek neve fémjelez, mint Brunelleschi, Donatello, Masaccio vagy Leonardo -, de szó esik a németalföldi festészet fénykoráról is, köztük olyan alkotókról, mint Jan van Eyck vagy Rogier van der Weyden. Részletesebben esik szó a korszak néhány főművéről, így többek között Alberti néhány épületéről, Donatello szobrairól vagy Botticelli és Leonardo festményeiről. Az 1400-as évek egységes művészi formanyelvét, az internacionális gótikát a lágy festőiség jellemzi, a finom vonalvezetés, a ritmikus mozgás, részletező hűség a természetábrázolásnál, a népi alakok idilli ábrázolása. A magánájtatosság céljára megjelenik a kultuszkép, mint új képtípus (a fájdalmak férfija; Atyaisten ölében Jézus; Mária angyalokkal, szentekkel körülvéve, fallal elzárt virágoskertben). „A XV. század hajnalán egyfajta mesebeli légkör lengi be Európát. A művészek ekkor még - akárcsak az előző évszázadban - csupán luxustárgyakat készítő kézművesek, akik világi, lovagi témájú freskókkal díszítik a paloták falait, aranyba borítják az oltárokat, és látványos miniatúrákkal ékesítik a könyveket. A quattrocento első évtizedeit még a gótika határozza meg. Gentile da Fabriano és Pisanello a legdivatosabbnak számító festők, az építészetben pedig még a katedrálisok korának gótikus stílusa uralkodik. Minden változatlannak tűnik, pedig már érlelődőben van a nagy fordulat. A humanisták kis csoportjában felébred az érdeklődés a római kor iránt, s ez új formák felfedezéséhez vezet. Brunelleschi megépíti a firenzei dóm kupoláját, Donatello a római kori szobrokhoz hasonlóakat önt ki bronzból, Leon Battista Alberti pedig megalkotja a perspektíva elméletét, amelyet azután Masaccio alkalmaz elsőként a gyakorlatban. A művészetek világában megjelenik egy új, fennkölt, rendkívül kiegyensúlyozott formanyelv, amely hamar háttérbe szorítja a gótikát. Piero della Francesca csodálatos szintézist teremt forma és szín között. Antonello da Messina az itáliai hagyományokhoz igazítja a németalföldiek kifinomult, Jan van Eycknek és Rogier van der Weydennek köszönhetően főként Bruges-ben és Gentben virágzó naturalizmusát. Mantegna Mantovába megy, ahol a Gonzagák udvarában dolgozik. Cosmé Tura az Este-család szolgálatába áll Ferrarában. Federicoda Montefeltro Urbinóban megépítteti a Palazzo Dúcaiét. Eközben Bellini és műhelye ragyogó színekben pompázó oltárképekkel gazdagítja a velencei templomokat. Firenzében Lorenzo de'Medici megveti egy új kultúra és művészet alapjait. A két legsikeresebb firenzei festő, Botticelli és Ghirlandaio nagy, termékeny műhelyt tart fenn, és még Rómába is meghívják őket dolgozni, ahol nemrég épült meg IV. Sixtus pápa kápolnája, a Cappella Sistina. A firenzei műhelyekből kerül ki két zseniális művész: Leonardo da Vinci, aki később a milánói udvarban próbál szerencsét, és Michelangelo Buonarroti, aki már igen fiatalon Rómába megy, és még mielőtt az évszázad véget érne, megalkotja a vatikáni Pietát, amellyel mindenkit ámulatba” A 14. század utolsó és a 15. század első harmadának művészete ez. A 14. századi francia udvari művészet stílusát átvevő irányzat, amely főleg az európai fejedelmi udvarok és a városok nemzetközi kultúrájából táplálkozva egységes formában jelent meg a kontinensen. Az itáliai és nyugat-európai városi központok mellett a császári udvar keletre tolódásával az internacionális gótika fontos centrumává vált Prága, majd Buda is. Az építészetben a közép-európai régióban vezető szerepet játszó Parler család művészete a stílus legjelentősebb képviselője. A képzőművészetekben a "lágy stílus" névvel szokták illetni. Az internacionális gótika képzőművészetének stílusjelensége. A puha, lágyan omló, finom árnyékhatásokat alkalmazó drapériaábrázolás, a kecses, aprólékos finomsággal megoldott emberábrázolás jellemzi. Mintaképei a 14. század első felének francia udvari művészetéből származnak. A későbbiekben is Franciaország marad az egyik legfontosabb központja, de a század közepétől Csehország és Közép-Európa meghatározó szerepet játszik a stílus elterjedésében: ilyen pl. a "szép Madonnák" köre. Az 1400-as évek táján, a századforduló körüli hatvan-hetven évben ritkán tapasztalható egység jellemezte az európai művészet formanyelvét. A stílus elnevezésében a művészettörténészek máig nem tudtak megegyezni. Legpontosabban az "1400 körüli művészet" elnevezés illik e stílusra, amelyet épp széles körű kiterjedése miatt internacionális gótikának is neveznek. A szakirodalomban még az udvari stílus, lágy stílus, szép stílus, trecento rokokó, lírai stílus stb. elnevezés is használatos. Azok a stiláris elemek, amelyek az internacionális gótikában általánosan elterjedtek, országokhoz nem kötött, az udvari művészetre jellemző vonások voltak. A 14. sz. második felének udvari művészetében, a francia udvarokat szolgáló franko-flamand művészek körében, a császári udvar csehországi környezetében alakultak ki olyan mintaképek, amelyek a század végének műalkotásait egész Európában meghatározták. E művészetben az emberi alak, a táj és a tér valóság közeli felfogása sajátos álomszerűséggel, dekoratív lendülettel, mély érzelmi töltéssel párosul. A lírai kifejezés és az önálló életet élő festő drapériák alapján nevezik lágy stílusnak, amely több, mint formai motívumrendszer: egy magatartástípus megjelölésére is igen alkalmas. Elsősorban az ember belső világának megismerése foglalkoztatja ezt a korszakot mindaddig, amíg a művészek figyelmét le nem köti a külvilág módszeresebb megfigyelése (pl. Donatallo, Masaccio, Jan van Eyck művészetében A táblakép-olajfestészet Nagy németalföldi mesterei a 15. század első felében a burgundiai hercegi udvarban alkotó Jan van Eyck és testvére Hubert; fő művük a belgiumi Gent városa székesegyházában az ún. Genti szárnyasoltár. Rogier van de Weyden (1399–1464), a brüsszeli iskola vezetője viszi tovább eredményeiket, tájkép előtti emberábrázolásával már az itáliai quattrocentót előlegezi (Magdolna, Louvre). A francia késő gótikus festészet legnagyobb mestere Jean Fouguet, az arcképfestésben és a kódexillusztrálásban egyaránt kiváló. Az ő és a Limbourg testvérek miniatúrái számos franciaországi vár és város korabeli képét őrizték meg számunkra. Magyarországon: Az internacionális gótika stílusát előlegezi az először 1378-ban, Velemérben szignáló Aquila János. A 14. sz. második felében elsősorban csehországi művészeti kapcsolatok adták az internacionális gótika alkotásainak példaképeit. Vidéki kis templomokban is találkozunk a stílus példáival: a lágy ruharedők visszaköszönnek a zselizi, a csarodai, a kiszombori képeken. Lőcse falfestészeti emlékei a 14. sz. fordulója táján könyvfestészeti előzményekre és csehországi kapcsolatokra utalnak. (A minorita templomból az Irgalmasság cselekedetei, a Szent Jakab templomból a Hét főbűn és az Irgalmasság cselekedetei népszerű, verses magyarázattal tartoznak ezek közé). A gazdag szepességi festészet nem maradhatott hatástalan tágabb környezetében sem. A 15. sz. elején Szepesi András mester pl. Szalonnán vállalt munkát. A lágy stílus legjelentősebb falfestészeti emlékei közé tartoznak a kassai Szent Erzsébet templom déli mellékszentélyének képei (1420. k.). Az internacionális gótika festészetének sajátos árnyalatát képviselik Erdélyben a székelyderzsi falfestmények. Első látásra szőnyegszerűen sík hatású képek ezek, a dekoratív, csillagokkal telehintett háttér előtt azonban igen plasztikus alakok mozognak. A 15. sz. második negyede táján bekövetkezik a lágy stílusról plasztikusabb, keményebb tagolású figurákra való átváltás (Siklós, várkápolna). A kolozsvári Szent Mihály templom freskóin is a figurák gazdag plaszticitása tűnik fel. A sokalakos Passió és Kálvária közeli rokona a nagyszebeni plébániatemplom nagy Kálvária-kompozíciójának. A 15. sz. utolsó harmadában Mátyás király budai várából sugárzik szét az új stílus, az (itáliai) reneszánsz. Az uralkodók esztergomi arcképsorozata, a Nagy Lajos tetteit megörökítő budai festmények, a királyi vár falaira festett csatajelenetek, a király horoszkópja mind-mind elpusztult, csak kortárs leírásokból ismerjük. Stílusukról az esztergomi palota ún. Vitéz János-termében fennmaradt freskók alapján alkothatunk képet. Az 1495 körül készült Erény-allegóriák mesterének Albertus Fiorentinust tartják, aki 1490 körül Ippolito d'Este esztergomi érsek udvarán élt. Mátyás és Ulászló palotáinak elveszett freskóit feltehetően ugyanígy a kései firenzei quattrocento kissé száraz, grafikus stílusa jellemezte. Ez a freskóművészet eljutott polgári otthonokba is, pl. Sopron, Besztercebánya, Nagyszeben városi palotáiba. A reneszánsz jelentkezésével egyidőben - főképp a Felvidéken - tovább él a későgótika is. Egybeolvadásuknak különleges emléke a gógánváraljai kazettás mennyezet (1501-19), mely technikájában ugyan a táblaképfestészet, de funkciójában a falfestészet rokona. (hng-art.hu) „1400 táján az internacionális gótika ugyan valóban internacionális volt, de „összmagyar” aligha – az igazi vidék, a falu ugyanis jórészt kimaradt belőle. A XV. század végére azonban a kőszerkezetek, ablakrácsok, kapuzatok, boltozatok minősége és igényessége a falusi templomokban is közelíti az országos átlagot, amely ugyanakkor maga is igen magas színvonalat képvisel, és a falképfestészet gyakran új felfedezései Szabolcsban, Erdélyben, valamint a szárnyasoltárok is színvonalas egységről tanúskodnak. Mire azonban egy rövid időszakra megszületik Magyarországon az igazi korstílus, az udvarban, a főpapság és az arisztokrácia elitjében megjelenik valami gyökeresen új, és a reneszánsz eleinte még csak „úri huncutsága” belepiszkít a konszenzusba. A konszenzus, persze, eleve látszólagos lehetett csak, hiszen a politikai széthúzás nagyobb volt, mint előtte bármikor az azt megelőző közel két évszázadban, és hogy 1526-ra és 1541-re hová vezetett, azt jól tudjuk. A kultúra oldaláról nézve azonban a kérdést, soha nagyobb baj ne érje ezt az országot, minthogy egy, az akkori magyarországi reneszánsz színvonalán álló jelenség zavarjon bele egy, az akkori késő gótika színvonalán álló másikba.”(Lővei Pál) www.corvinakiado.hu corvina@lira.hu

Az ember nem válogathatja meg a testvéreit Tom Rob Smith A kötetet, noha thriller, először a Booker díj történetében, díjra jelölték, A valóság: Andrej Romanovics Csikatyilo (oroszul: Андрей Романович Чикатило; Jablocsnoje [ma: Jablune, Ukrajna], 1936. október 16. – Novocserkasszk, 1994. február 14.) az egyik legismertebb szovjet sorozatgyilkos. A rosztovi rém néven is ismert. 1978–1990 között 53 bizonyított gyilkosságot követett el. Ő maga 56 gyilkosságot ismert be, de a nyomozás adatai szerint az áldozatok száma elérhette a 65-öt is. A gyilkosságok nagy részét a Rosztovi területen követte el, de gyilkot Ukrajnában és Üzbegisztánban is. Golyó általi halálra ítélték, 1994-ben kivégezték Ezt az epikai anyagot választotta Tom Rob Smith londoni regényíró, és szurkoltam neki, hogy a Truman Capote, Norman Mailer-féle tényregény hagyományait orosz környezetben hitelesen adaptálja. A kísérlet remekül sikerült: az író elvett egy keveset a dokumentarizmusból, és hozzátett a társadalombírálatból és lélektani ábrázolásból. A könyvet hétfőn délben kézbesítette a posta, és nem tudtam letenni. Izgalmas, szuggesztív, sodró erejű, megrázó, az utolsó oldalon is meglepetést tartogató remek thriller született. A könyv nem egyszerűen egy nyomozás története, hisz a sztálini állam deklarált célja, hogy a társadalom elhiggye, hogy nincs bűnözés. Amikor a főhős, Lev, összefüggést kezd látni a különböző, helyileg szórt gyermekgyilkosságok között, óhatatlanul összeütközésbe kerül munkatársaival és főnökeivel. A drogfüggő nemzetbiztonsági tiszt alakja plasztikus. Bűnüldözőből üldözötté válik a regény sodrában. Elveszíti állását, lefokozzák, kitelepítik, a legrosszabbtól Sztálin halála és az utána kialakult zavaros helyzet menti meg. Életét profi bűnözőktől és volt munkatársától egyaránt fizikailag is meg kell védenie. Képtelen helyzetbe kerül. Saját felesége ellen kell nyomozást indítania, és környezete olyan megoldás felé akarja terelni, hogy áldozza fel feleségét, Raiszát, ezzel megmentheti saját szakmai becsületét és szülei lakását és életszínvonalát. Ám Lev ellenáll. A száműzetés folyamán fény derül arra, hogy házassága a félelemre épült. Ám a szokatlan események hatására a házasság új alapokra helyeződik, és megszilárdul. Döbbenetes kép rajzolódik ki a regényből a szovjet nemzetbiztonság rettegett légköréről, módszereiről, elveiről. Kihallgatási módszereiről, a tisztek korruptságáról és kegyetlenségéről és haszonleséséről. S arról a titkos harcról, melyben a nemzetbiztonság tagjai egymás ellen harcolnak, még gyilkosságtól vissza nem riadva sem. Éhség, nyomor, megfélemlítés, homoszexualitás, zsarolás, gyilkossági kísérlet, üldözés, igazságszérum, Ljubljanka, Cseka- mind-mind kereteit alkotják a nagyregény nimbuszára is törekvő bűnügyi történetnek, mely elsősorban nem is ez. Hanem az, hogy az állam elképzelésivel szembeszegülve, felismerve, hogy az állam nem is akarja a bűnüldözést gyakorolni, akkor az egyes embernek kell harcolnia igazságáért. És ez a gondolat már szerepelt már egy szintén Oroszországról szóló angol regényben, amiből világsiker lett. John Le Carre Oroszország-ház c. világsikerére gondoltam. Tom Rob Smith nagyon jó nyomon indult el, s olyan messzire jutott, amire még nem volt példa. Lev Gyemidov, aki Sztálin rettegett állambiztonsági szolgálatának, az MGB-nek a tisztje, megtagadja, hogy saját feleségét, Raiszát árulónak bélyegezze, ezért Moszkvából száműzik Szibériába a helyi rendőrséghez. Lev új szolgálati helyén belecsöppen egy gyanús haláleset nyomozásába. Sorozatgyilkos elkövetőre gyanakszik, de a kommunista rezsim nem akarja elfogadni ilyen mérhetetlen gonoszság létezését, ezért a nyomozónak nincs más lehetősége, mint egyedül kideríteni az igazságot. Kerekes Tamás Magyar Irodalom Rt. „Már túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t” A kiadó: Amikor a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat! A Szovjetunió, 1953-ban... Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van. Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött: Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg. Lev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa -- még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik... A 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller -- és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág. Tom Rob Smith 1979-ben született, Londonban él. Első regényéből, A 44. gyermek-ből Ridley Scott készül filmet forgatni, hírek szerint 2009 végén, Magyarországon. www.europakiado.hu marketing@europakiado.hu

Kemény János: Medvekaland a Kárpátokban Tulajdonképp jó kézbe venni egy mesterlövész puskát, ám már rég tudom, hogy a vadászat nem kizárólag a vérontásról szól. A vadászoknak köszönhető, hogy több állatfaj nem tűnt el teljesen az ökológiai térképről. A természetet védő vadászírók közé tartozik Kemény János is: ” Élt bennem is a sikerekre törő vadászhiúság, égtek bennem a horgász-vadász dicsőséges gyönyörűségének lángjai; elsősorban mégsem ezek avattak a természetjárás megszállottjává. A természeti világ szeretete, az a vágy, hogy a vadak, halak, növények életének titkait megleshessem és megismerhessem, s mindenekfölött a természetvédelem ösztöne sarkalltak arra hosszú évtizedeken át, hogy szabad időm java részét a hegekben, erdőkben, patakok és folyók partján töltsem. Egy újszülött őzgidó megpillantása legalább annyi örömet nyújtott nekem, mint egy „derék” őzbak elejtése, s felért számomra egy félkilós pisztráng kiemelésével, ha valamely havasi patak forrásvidékén egy újabb ívóhelyet sikerült felfedeznem.” A kötetből az is kiderül, hogy miért tiszteljük a vadorzókat, miért nem való a modernitás az erdőbe, s betekintést kapunk az agár termékgörbéjébe. Színes, eleven, őszinte írások, máig megőrzött frissességgel. Lazi Kiadó Magyargyerőmonostori báró Kemény János (Pittsburgh, USA, 1903. szeptember 5. – Marosvásárhely, 1971. október 13.) erdélyi mecénás, a marosvécsi Helikon írói munkaközösség megalapítója (1926). Pittsburghben született, de még gyermekkorában visszakerült Erdélybe, a középiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte. Húszéves korában szerepelt a fiatal erdélyi költők bemutatkozó kötetében, a Tizenegyek antológiájában. 1923 őszén feleségül vette a görög származású Auguszta Patont. Hat gyermekük született. 1926-ban a marosvécsi kastélyában írói találkozót szervezett Kuncz Aladárral. Itt alakult meg a helikoni közösség, amely 1928-tól Erdélyi Helikon címen adott ki irodalmi folyóiratot. 1930-tól a kolozsvári magyar színház igazgatója. 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el írói munkásságát. 1945 után fizikai munkás volt, majd Marosvásárhelyen a Színművészeti Főiskola könyvtárosa, később az Új Élet című marosvásárhelyi lapnál dolgozott. 1957-től sorban jelentek meg írásai, viszont tervezett több kötetes önéletrajzi regényéből csak az első kötetet sikerült bejeznie 1971-ben bekövetkezett haláláig. Főbb művei Kutyakomédia (Kolozsvár, 1934) Apolló megtérése (Kriterion, Bukarest, 1972) Kakukkfiókák (Kriterion, Bukarest, 1972) (Wikipédia) A kiadó Kemény János báró - író, szerkesztő, irodalom- és színházszervező - abból a családból jött, mely nemcsak az emlékíró fejedelmet, hanem Kemény Zsigmondot is adta a magyar irodalomnak. Erdély egyik legnagyobb mecénása, aki vagyona nagy részét az erdélyi magyar irodalom szolgálatába állította. Iskolát alapított, színházat szervezett, létrehozta a marosvécsi Helikont, mely a két világháború között az erdélyi magyar írók legjelentősebb irodalmi csoportosulása volt. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadóvállalat, akárcsak az Erdélyi Helikon folyóirat, a vécsi íróközösség eszmei irányítása alatt működött mindvégig. Az ebben a periódusban megjelent kötetek, e szellemi örökség képezi a kibontakozó, modern erdélyi magyar irodalom kincsestárát. Kemény János érett prózaíró, a komikum és gyöngédség, a bölcs világlátás mestere. 1944-ig több regénye és novelláskötete jelent meg. Az 50-es évek súlyos méltánytalanságain, amikor is mészégető munkásként tartotta el családját, nagyvonalúan tette túl magát, és folytatta a regényírást. A különböző társadalmi rangú és anyanyelvű embereket összekötő természetszeretet, barátság, békességre vágyakozás nem csupán témája, hanem szinte formaadója is lírai hangulatú történeteinek. Válogatásunk az író halász-, vadász és madarászemlékeiből merít. Apró elbeszéléseken, történeteken keresztül ismerjük meg az erdélyi fenyvesek, havasok világának fáradhatatlan vándorát, vadászát, természetíróját. Az utazók, a szegény emberek, vadorzók, rőzseszedők és vadászok íróját, a hegyek hűséges emberét, a bérces kishon legjobb ismerőjét. Kemény János írásait jóízű humor, a természet szeretete és a vándorlásai során megismert emberek iránti baráti, emlékező hang jellemzi. Lazi Kiadó, Szeged www.lazikiado.hu info@lazikiado.hu Kerekes Tamás

Edgar Allan Poe: A Mourge utcai kettős gyilkosság Lazi Kiadó Szeged A három alapműnek számító írás (A Morgue utcai kettős gyilkosság, Marie Roget titokzatos eltűnése, Az ellopott levél) megannyi klasszikus témát alkalmaz, melyek nélkül ma már nehéz elképzelni krimit. A bezárt szoba rejtélye, az alaptalanul megvádolt szereplő, a rejtélyes módon ellopott irat, a helyszínen talált bizonyítékok logikus értelmezése, a tettes motivációjának elképzelése – bámulatos, mi minden belefér ebbe a három krimibe Élő honlapja: http://www.eapoe.org/ Az európai olvasónak-előbb utóbb- rémleni kezdett, hogy Amerika merőben más, mint Európa. De amikor nem sokkal őutánuk Edgar Allan Poe zenével versengő versei és rémhírekkel versengő novellái elragadták előbb az angol és francia, majd hamarosan az egész európai költészetet, akkor vált Európa számára is az amerikai szellem egykorúvá és nagykorúvá. És amikor köztudomású lett, hogy minden irodalmi modernség kezdője és kezdeményezője, Baudelaire nemcsak franciára fordítja Poe verseit, de őt vallja mesterének, példaképének, útnak indítójának, akkor a már halott amerikai költő, újságíró, kritikus, novellista egyszerre a világirodalom fő alakjai közé emelkedett és ott van mindmáig. Vele kezdődik az amerikai költészet, de Amerika azóta se adott nála nagyobb költőt a világnak. (Aki itt indulatosan ellene vetné, hogy „...és Walt Whitman?" — annak nem válaszolhatunk egyebet, minthogy Whitman igen nagy költő volt, de legföljebb egyenrangú Poe-val, semmiképp se nagyobb nála.) Edgar Poe élete olyan, hogy novellának Edgar Poe írhatta volna meg. Egy vándorszínész házaspárnak vándorútjukon született gyermeke volt. A szülők korán, egymás után meghaltak. A kisfiút a család barátja, egy jóságos dohánykereskedő vette magához. Jó nevelést akart adni neki, igen jó iskolákba íratta, s amikor eljött ennek is az ideje, Angliába is elküldte, hogy a híres egyetemeken gazdagodjék tudása. A fiú azonban különös ifjúvá serdült. Képtelenül sokat tanult, szenvedélyesen olvasott, később sokan elámultak, hogy a felettébb rendetlen, akár züllöttnek is mondható élet folyamán hogyan gyűjthette össze gazdag és sokoldalú műveltségét. Már középiskolás korában rákapott az ivásra. Serdülő fiúként kezdte hajszolni a nőket, az egyetemről azért tanácsolták el, mert kártyaadósságai botrányokba sodorták. Visszament Amerikába és katonaiskolába iratkozott, hivatásos tiszt akart lenni, de botrányos élete miatt hamarosan el kellett hagynia ezt a tanintézetet is. Írni diákkorától írt verseket, kitalált rémhistóriákkal szórakoztatta ismerőseit. Az újságok szívesen vették és hozták verseit és egyre képtelenebb novelláit. Írt egy igen kalandos és fantasztikus hajósregényt: Pym Gordon Arthur matróz és világkutató igyekezetéről, hogy megtalálja a föld mágneses sarkát. Majdnem ponyvaregény, de a sci-fi (a tudományos-fantasztikus regény) legrégebbi előzményének is tekinthető, Verne Gyula is Poe ihletésére indult írói útján és első regénye, „A jégszfinx" a Pym Gordon Arthur kalandjainak folytatása. Az újságok kitűnő munkatársat fedeztek fel a nagy fantáziájú elbeszélőben. Egyaránt jó volt riporternek, kritikusnak, a szenzációk közlőjének. Néha egészen képtelen tudósításokat adott. Például űrrepülésről tudósított. A marsbeli és holdbeli emberek otthonosan járkáltak álriportjaiban. Majd jöttek a bűnesetek. A manapság „krimi"-nek nevezett bűnügyi, illetve nyomozó regényt ő találta fel a „Morgue utcai gyilkosság" című hosszú elbeszélésével. Ebben egy rejtelmes kettős gyilkosságot a nyomozó hatóságok, a hivatásos detektívek sehogyan se tudnak tisztázni: a gyilkosnak nyoma sincs. De egy nagyon okos, filozófiával foglalkozó férfi pusztán logika. úton leleplezi, mi is történt és hogyan történt. A detektívregény innét indul. Bűnökről azelőtt is írtak már a görögök óta, de a krimi lényege, a logikával győzedelmeskedő detektív itt kezdődik. Gaboriau, Conan Doyle, Agatha Christie és társaik ezt folytatják. Sherlock Holmes, Hercule Poirot és a többiek a Morgue utcai esetből tanulták azóta is gyakorolt módszerüket. Tehát ha soha nem írt volna verseket, akkor is emlékezetes alak volna az irodalomtörténetben. Ámde mindaz, amit bűnügyben, fantasztikumban, riportokban és álriportokban, éles eszű kritikákban — tehát prózai műveiben — összeírt, együtt is elhanyagolható semmiség költészete mellett. Az elbeszélő képzelet, az érzelmi gazdagság, a nyelvi gazdagság úgy vegyül egybe zenei hatású, korlátlanul változatos versformáival, hogy látomásélményt ad a valamelyest is érzékeny olvasóinak. Ő maga ugyan azt vallotta, hogy hideg fejjel, mint megoldandó matematikai feladatot építette fel verseit, még a legbonyolultabb „Holló"-t is. Persze ezt nem is lehet elhinni. A műalkotások a logika mögül indultak, legföljebb utólag lehet szellemesen belemagyarázni a matematikai képletet. A holló, a „Lee Annácska", az „Ulalume" látomás is, zenei élmény is. Ezt a szorongásos látomást néha eléri egyes novelláival is, de a bravúros novellatechnika olykor költészetében is érvényesül.( http://www.literatura.hu/irok/szimbol/poe.htm) Poe 1838-ban kiadta az Arthur Gordon Pym, a tengerész c. regényét, amellyel kritikai sikereket ért el, majd a következő év nyarán a Burton's Gentleman's Magazine segédszerkesztője lett. Ezévben adta ki 2 kötetben Groteszk és arabeszk című novellagyűjteményét, amely – habár nem volt pénzügyileg sikeres – mégis az amerikai irodalom mérföldköve lett, olyan klasszikus történetekkel, mint az Usher-ház vége, A palackba zárt kézirat, Berenice, Ligeia és a William Wilson. Otthagyta korábbi állását és még ugyanabban az évben a Graham's Magazine segédszerkesztője lett. 1842-ben Poe alkoholista lett, mivel kiderült Virginiáról, hogy TBC-ben szenved. Otthagyta a Graham's-t és visszatért New York-ba, majd az Evening Mirror-nál, később pedig a Broadway Journal-nál c. lapoknál dolgozott. Ekkor találkozott és kötött örök barátságot Henry Wadsworth Longfellow-val. 1845, Január 29-én jelent meg „A holló” (The Raven) című verse az Evening Mirror-ban, melyért 10 dollárt és világhírét kapta. A Broadway Journal csődbe ment 1846-ban és Poe Bronx-ba költözött, ahol rendszeresen beszélgetett a Fordham University jezsuita tanáraival és diákjaival egyaránt. Az egyetem harangtornya ihlette A harangok – The Bells c. mű megírására. Akkori lakhelye ma emlékhelyként funkcionál. Virginia 1847-ben bekövetkezett halála után Sarah Helen Whitman-nek kezdett el udvarolni. Eljegyzésük felbontásáért Poe alkoholizmusa, féltékeny természete és Sarah anyjának mesterkedése volt a felelős. Ezután visszatért Richmond-ba és udvarolni kezdett gyermekkori szerelmének, Sarah Elmira Royster-nek, aki ekkor már özvegy volt.(Wikipédia) Összeállította: Kerekes Tamás A kiadó: Szerkesztő: Hunyadi Csaba Zsolt Edgar Allan Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság című elbeszélés megírásával nem csupán írt egy remekművet, hanem egyúttal egy teljesen új műfaj, a krimi alapjait is lefektette. A címadó detektívnovellában lép színre minden detektívek „őse”, Dupin, a zseniális nyomozó, aki jól tudja, hogy „a valóságban a lehetetlenség nem bizonyulhat lehetetlennek”, és hideg logikával, kiváló elemzőképességgel a legnagyobb rejtélyekről is képes fellebbenteni a fátylat. A kötet következő két elbeszélésének is ez a fantasztikus elme a hőse (Marie Roget titokzatos eltűnése, Az ellopott levél). Ezeken kívül még további tíz elbeszélés hivatott arra, hogy az olvasót elvigyék abba a sajátosan misztikus és komor világba, amely kizárólag Poe egyéni sajátja. Az érzelmek valóságos skáláját élhetjük át, ha kinyitjuk ezt a könyvet. Az életért való kínzó rettegést A kút és az ingában, a mérhetetlen bosszúvágyat az Egy hordó amontilladóban vagy a jéghideg klausztrofóbikus borzongást Az elsietett temetésben. Énünk sötétebbik felén fogunk bolyongani Poe-val, ez kétségtelen - és mint ilyen: kihagyhatatlan. www.lazikiado.hu info@lazikiado.hu