Beszerzésre ajánlom...

A Beszerzésre ajánlom téma hozzászólásai közé az Önnek, gyűjteményünkből hiányzó dokumentumok ajánlásait várjuk.

(A regisztrált látogatók véleménye azonnal megjelenik, az azonosítatlanoké  csak ellenőrzés után!)

 

A művészet antisors

"A művészet antisors".(Malraux) Irodalmi mozaik Latinovits Zoltánról Tinta Könyvkiadó, 2003. Az utolsó levél Cserhalmi Györgyhöz:” Gyurikám! 76. 6. 4. Embertelen küzdelmet folytatok magammal, és sokszor sikertelenül. A depressió vagy vélt depressió ellustított, teljesen elpuhított. Tegnap még a fél napot ágyban töltöttem, a legrosszabb gondolatokkal morfondírozva. Ma végre nekiláttam a jógázásnak, favágásnak. Ezért ma jobban érzem magam. Most már mindennap 3x megcsinálom a gyakorlatokat. A közérzetnek segít. De azután nem tudok mit kezdeni magammal. Bűntudattal, lelkiismeret-furdalással élek és ez mindent lebénít. Ha olvasok, negyedét jegyzem meg. Mi van itt még? Séta, kerékpár. Témám nincs, szüleimnél nagyokat hallgatunk. Nagyon mélyre süllyesztettem magam. Alvás erős altatóval. Kérlek, ha tudsz, segíts! 10-én megyünk fel Pestre. 1h-kor kell a főorvosnál jelentkezni.* Utána felmegyünk a házba. Lemhényi, ha igaz, ott lesz a főorvosnál, akar vele beszélni. Kb. 3h felé vagyunk a háznál. Ha tudsz, gyere fel, és mindent megbeszélünk. Hálás szeretettel ölel: Zoli** Előhang „A művészet antisors című kiadványt 17 (!) évvel ezelőtt készítettem a Múzsák Kiadó számára. A kötet 1988-ban nyomtatásra készen állt; az az évi ünnepi könyvhét sajtója már ismertette is mint megjelent könyvet, majd a kiadó az utolsó pillanatban mégsem hozta ki a művet. Ezt a nyomtatásra előkészített (fólián lévő) anyagot adtam át 2000-ben a Tinta Kiadónak. A kötet az általam aprólékos filológiával összegyűjtött több mint 80 szépirodalmi mű legjavából (és fotókból) készült válogatás. A könyv végén szerepelnek az összes fellelt mű lehetőleg első megjelenésére vonatkozó részletes bibliográfiai adatok. Amikor a Tinta Kiadó jelezte nekem, hogy 2003-ban megjelenteti A művészet antisors című összeállításomat, három hiányos bibliográfiai adatomat (a több mint 80 közül!) még pótolni szerettem volna. Ezért többek között megkerestem az olvasói levélben hivatkozott kötet szerkesztőjét és kiadóját, megadva a három adat iránti tudakozódásom célját. Ők azonban közölték, hogy egyetlenegy bibliográfiai adat sem áll rendelkezésükre, kötetük fénymásolati példányok alapján készült.”(Dömötör Adrienne) Színészekhez, színészekről ritkán szólnak irodalmi művek. Latinovits Zoltán - a közelmúlt magyar kultúrájának kultikus személyisége - egyedülálló kivétel: nyolcvannál is több alkotás kötődik a nevéhez. A versekből, prózai és drámai művekből összeállított válogatás, miközben Latinovits sajátos portréját adja, a 70-80-as évek irodalmának is értékes dokumentuma. A könyv 1988-ban készült; már nyomdában volt, amikor eldőlt: mégsem jelenhet meg. Most változatlan tartalommal és formában - de bővített bibliográfiával - tesszük közzé a kötetet. Furcsa érzés egy olyan kötetet kézbe venni, amely tizenöt évet "töltött" a nyomdában: 1989-ben már hirdette az ünnepi könyvhét kiadványa a Latinovits Zoltánról szóló szépirodalmi alkotások antológiáját. Ám hiába vártuk sokan, a Dömötör Adrienne szerkesztette "A művészet antisors" címû válogatás mégsem jött ki akkor. Bár nyomdakész állapotban volt, nem jelenhetett meg. Ma sem tisztázott, hogy mi is történt: a rendszerváltás áldozatául esett Múzsák Könyvkiadó már nem tudta kihozni, vagy egy kultúrpolitikus gondolta úgy, hogy ez a szellemiség még mindig nem kívánatos... A kötet most változatlan formában, változatlan tartalommal végre megjelent. Két dolog jelzi csak az idő múlását: egyrészt Márai Botond nevénél a kereszt, hogy az album képeit válogató szerkesztő már egy évtizede nincs közöttünk, másrészt az azóta napvilágot látott művek listájával kibővült gondos irodalomjegyzék. Egyszerre meglepő és magától értetődő a tény: több mint nyolcvan irodalmi értékű alkotás született Latinovits Zoltánról. Meglepő, hiszen a múlt század második felében lassan eltűntek a színészekhez, színészekről szóló irodalmi művek. A XIX. századból, amikor mindennapos volt a verses köszöntő, éppúgy találunk színészekhez írt költeményeket, mint a XX. század első feléből, amikor a Színházi Élet ontotta az írók tollából származó színészportrékat. A sztárkultusz helyett aztán másféle kultuszok jöttek, elszoktunk attól, hogy művész tollából született írás örökítsen meg színészi alakításokat, pályaképeket Ugyanakkor a Színészkirály esetében mégiscsak érthető ez a rendkívüli szám - a zseni arról is megismerszik, hogy nemcsak saját közegére hat termékenyen, de más művészeti ágak alkotóira is. Tandori Dezső versfüzére, Nagy László Szindbád-"elemzése" és gyászverse vagy Hajnóczy Péter egyfelvonásosa, a Dinamit jelzik: Latinovits művészete megkerülhetetlen volt. A róla szóló alkotások többsége halála után született, a kötet versei is nagyrészt változatok siratóra: a halál, az öngyilkosság tényére reflektálnak. Mészöly Dezső klasszikus stílusú költeménye a romantikus irodalom eszköztárával dicsőíti a "boltozatos, magyar égnek" hulló csillagát, míg Juhász Ferenc ma is félelmetes erejű írása őszinte szókimondásában József Attila Kései siratóját követő kemény vádbeszéd: "gyáva, hazúg, kurva, rongy mind, aki más szívére dönti választott halálát". A színésztől függetlenül is izgalmas olvasmány, hányféleképpen minősíthető, közelíthető meg a balatonszemesi tragédia: lázadás, önfeláldozás, menekülés vagy éppen árulás az itt maradottakkal szemben a zseni tette. Hányféleképpen ragadható meg ugyanaz a drámai pillanat? S hányféleképpen ragadható meg ugyanaz a szempár? Egy-egy vers után újra és újra át kell pörgetni a kötetet, s meg-megállni egy fényképnél: díszlettől, jelmeztől függetlenül, hogyan köszön vissza a fájdalommal telített, keményen fürkésző, "ködszurkáló" tekintet. A civil portrékon a hatvanas-hetvenes évek értelmiségije, ahogy "szétnéz, okos fejével biccent, nem remél", s a szerepképeken a művész szenvedélyes kitárulkozásai. Mennyi szomorúság Savonarola szemében, mennyi irónia a Tóték Őrnagyában... Szindbád tartása, s vele szemben a talajt vesztett Ványa bácsi görcsös kapaszkodása Jelena hintájának kötelébe. A "keresztre feszülések" - Romeóként, IV. Henrikként. Néhány ismert kép mellett különleges felvételek: filmszerepek, színházi előadásrészletek s néhány civilkép - félszáz művészfotó. Nem egyet sajátosan hangolnak át, helyeznek új összefüggésbe a közeli sorok - köztük Őze Lajos, Mezei Mária, Darvas Iván irodalmi értékű írásai. Őze őszinte humora, Mezei mély tragikuma, Darvas szellemes eleganciája mögött érezni a pályatársak közös "együttlélegzését" is. Vannak persze alkotások, amelyeken némileg fogott az idő, de a Dömötör Adrienne által szerkesztett kötetnek tizenöt év után is ereje van: többre kényszerít nosztalgikus emlékezésnél, irodalmi csemegézésnél... Mikita Gábor Összeállította Kerekes Tamás

A magyar nyelv szótára

A magyar nyelv szótára A magyar nyelv szótára, népszerű nevén „a Czuczor–Fogarasi” 1862 és 1874 közt megjelent hatkötetes magyar szótár. Az első tudományos igényű egynyelvű magyar értelmező szótár, nagy hatású és sokáig használt mű, Czuczor Gergely bencés papköltő és Fogarasi János jogtudós és nyelvész munkája. Elkészítésére Czuczor, aki 1836-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi osztályán rendes tag, Fogarasival az Akadémiától kapott megbízást az Akadémia 1844. december 16-ai közgyűlésén. Maga Széchenyi István kereste fel a pannonhalmi főapátot, hogy Czuczor a munkához megkapja elöljárója hozzájárulását. Czuczor ezután költözött Pestre, 1845-ben. A szerkesztők a magyar irodalmi alkotásokból, a köznyelvből gyűjtöttek, tulajdonneveket és a nyelvújítás során keletkezett szavakat, az elavultnak tekintett, illetve nyelvjárási szavakat is felhasználták. Bár a megbízás értelmező szótárról szólt, munkájuk kiterjedt a szótörténeti elemzésre is. Czuczor az 1848-as forradalom leverését követően börtönbe került, de a munkát ott is folytatta. Hatéves ítéletét nem kellett letöltenie, mert az Akadémia kérelmére 1851-ben kegyelmet kapott. Ezután 1866-ban bekövetkezett haláláig már szinte csak a nyelvtudománnyal foglalkozott. 1845-től Czuczor és Fogarasi együtt dolgozott a szótáron, Czuczor halála után Fogarasi egyedül irányította az anyaggyűjtést. Hivatalos oldalról már nem sokkal a megjelenés után is sok kritika érte a szótár szófejtéseit és nyelvhasonlítási módszereit, de a téma iránt érdeklődők a mai napig haszonnal forgatják. A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Czuczor Gergely témában. A szótárt az Athenaeum adta ki hat kötetben. Az MTA nyelvtudományi bizottsága 1895. december 12-én határozta el Volf György javaslatára, hogy az addigra már elavultnak kikiáltott szótár helyett újabb készüljön.[1] Ilyen (átfogó, befejezett stb.) szótár azonban az 1950-es évekig, a kommunista éráig, nem készült. Az akkor megjelent szótárak (A magyar nyelv értelmező szótára, hét kötetben, 1959, és A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, három kötetben, 1967–1976) az azóta eltelt időszak alatt végképp elavultak. A Czuczor–Fogarasi ma a 19. század közepe nyelvállapotának és a magyar nyelv eredetének kutatásához kulcsmű. Irodalom A magyar nyelv szótárát, népszerű nevén a Czuczor–Fogarasi szótárt már megjelenésekor többen támadták, majd hosszú időn át méltatlanul elhallgatták, napjainkban viszont sokan mindenre pontos feleletet adó bibliának tekintik. Az igazság középen van: a Czuczor–Fogarasi szótárhoz összegyűjtött nagy mennyiségű nyelvi adat, valamint a két szótárszerkesztő nyelvszemlélete ma is megtermékenyítőleg hathat nyelvünk vizsgálatára és ezen belül szókincsünk történetének feltárására. Sosem szabad elfelednünk azonban a kötetek forgatásakor, hogy minden tudomány, így a nyelvtudomány is sokat lépett előre módszereiben, technikájában a szótár megjelenése óta eltelt mintegy százötven év alatt. Feladatunk tehát, hogy a Czuczor–Fogarasi szótárban közreadott nyelvi adatsorokat, szóelemzéseket, szóeredeztetéseket a nyelvészet modern módszereivel újravizsgáljuk, a szótár állításait napjaink nyelvészeti kutatásainak eredményeivel ütköztessük, hogy közelebb kerüljünk szókincsünk egyes elemeinek, szavainknak gyakran ködbe vesző történetéhez. Az eredeti mű hat kötetéből azokat a részeket adjuk közre, amelyek szavak, szóelemek, szógyökök történetével, eredeztetésével foglalkoznak. Az érdeklődők most egyetlen kötetben találják meg a Czuczor–Fogarasi szótárnak azokat a részeit, amelyek napjaink új szótörténeti vizsgálataihoz szükségesek lehetnek. Kívánjuk, hogy szótárunk lapozgatása gondolatébresztőleg hasson, sikeres búvárkodás alapjául szolgáljon, valamint hasznos kiindulása legyen új nyelvészeti kutatásoknak. VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGEK 1. A kiadványt személyesen 30% kedvezménnyel 7.990 Ft helyett 5.590 Ft-ért vásárolhatja meg a TINTA Könyvkiadó szerkesztőségében. A TINTA Könyvkiadó szerkesztősége hétfőtől péntekig 9 órától 17 óráig tart nyitva. A szerkesztőség címe: 1116 Budapest, Kondorosi út 17. Könnyen megközelíthető a fekete 7-es busszal. Szálljon le a Nyírbátor utcai buszmegállónál, induljon el visszafelé, aztán forduljon jobbra. A szerkesztőség az első nagy lakótelepi ház első lépcsőházában található a földszinten. A kapu­csengő kódja: 40. Érdeklődni lehet telefonon a (1) 371 05 01-es számon. 2. A szótárt megrendelheti közvetlenül a TINTA Könyvkiadótól úgy, hogy a szótárt utánvéttel a posta szállítsa ki Önnek. Ebben az esetben 20% ked­vezményt adunk a szótár árából, és 1.500 Ft postaköltséget számolunk fel. Azaz 20% kedvezménnyel 7.990 Ft helyett 6.390 Ft a szótár ára, plusz még 1.500 Ft postaköltség, azaz összesen 7.890 Ft-ot kell Önnek a szótár átvételekor fizetnie a postásnak. Ha több könyv rendelése estén a vásárlás értéke meghaladja a 10.000 Ft-ot, akkor nem számolunk fel postaköltséget, azaz a postai kiszállítás ingyenes. A megrendelését leadhatja a (1) 371 05 01-es telefonszámon, vagy elküldheti a (1) 371 05 02-es faxszámra. Lehetőség van arra is, hogy az internetes webáruházunkon keresztül rendelje meg a könyvet és a postai kiszállítást ide kattintva. 3. A szótárt megvásárolhatja a TINTA Könyvkiadóval kapcsolatban álló könyvesboltokban. Etimológiák, szóelemzések a Czuczor–Fogarasi szótárból. A híres szótár a 19. századi nyelvtudomány egyik hatalmas teljesítménye, még ha mára jócskán megváltozott róla a tudományos körök véleménye. A minden tekintetben rendhagyó mű szakmai bemutatója alkalmából készítette az interjút Cserháthalápy Ferenc a kötet ötletgazdájával, a Tinta Könyvkiadó vezető főszerkesztőjével, Kiss Gáborral. – Az idei Ünnepi Könyvhétre jelentette meg a Tinta Könyvkiadó az Etimológiák, szóelemzések a Czuczor–Fogarasi szótárból című 950 oldalas kötetet. Mi ez tulajdonképpen, az eredeti hat kötet sűrítménye? – Semmiképpen sem sűrítmény, ez válogatás. A sűrítményről a szörpök sűrítményei jutnak az ember eszébe, melyeket aztán szódavízzel kell hígítani. Mostani szótárunk anyagát nem kell semmivel sem felönteni. – De az eredeti hat kötetből mégiscsak egy kötetet készítettek. Mik voltak a válogatás szempontjai? – Az eredeti mű 1862 és 1871 között jelent meg és 112 000 szócikket tartalmazott. A szócikkek között vannak címszavakat értelmező szócikkek, és vannak településeket bemutató részek is. Pl.. Gutor: falu Pozsony megyében vagy Nádasd faluk Abaúj, Baranya, Borsod, Pozsony, Sopron, Vas megyében, puszta Somogy megyében. A szavakat bemutató szócikkek legtöbbje többek között a szó magyarázatát adja. Pl.: Hitelv valamely vallásnak fő ágazata, melyen a többiek alapulnak. Vagy egy másik példa: Hurít Kiált, kurjant. Valakit nyers, erős kemény hangon, kurjongatva lelármáz, hallgatásra kényszerít. – Az eredeti munkának talán nem ezek a magyarázós részei az igazán izgalmasak, hanem a szavak eredetével foglalkozó szóeredeztetések. – Nagyon jól látja. A Czuczor–Fogarasi szótár érdekes szóeredeztetései az elmúlt 150 évben mindvégig viták kereszttüzében álltak. – És most a Tinta Könyvkiadó ezeket a sokak által vitatott részeket válogatta ki? – Pontosan. Azokat a részeket adjuk közre, amelyek szavak, szóelemek, szógyökök történetével, eredetével foglalkoznak. Az érdeklődők most egyetlen kötetben találják meg a szótárnak azokat a részeit, amelyek napjaink új szótörténeti vizsgálataihoz szükségesek lehetnek. – Óvatosan fogalmaz. Mintha a kiadó nem tudná, hogy az eredeti munka a szavak eredetére választ adó biblia vagy délibábos etimológiák gyűjteménye. – Mint nyelvészeti szakkönyvek és magyar szótárak kiadója sűrűn találkozom az ún. alternatív nyelvészettel és képviselőivel. Például már nem egyszer előfordult a következő eset. Árusítjuk a könyveinket. Megérkezik az érdeklődő. Felemeli és belelapoz a Zaicz Gábor által szerkesztett etimológiai szótárunkba, majd lecsapja, és hangos szóval mondja: Maguk Hunfalvynak és Budenznek, a Habsburg-bérenceknek a nézetét vallják, maguk nem is magyarok. Nem tudják, hogy semmi közünk a finnekhez? Majd a tájékozott érdeklődő félórás előadást tart a magyar nyelv etruszk eredetének megdönthetetlen bizonyítékairól. – Mintha a magyartanárok között is egyre több alternatív nyelvész lenne. – Eleve haragszom a magyartanárokra, mert legtöbbjük nem tanítja a nyelvtant, hiszen vagy irodalomórát vagy osztályfőnöki órát tart helyette. Megtapasztaltam ezt négy gyermekem iskoláztatása során. Érdekes, hogy Czakó Gábor is, mint több gyermekes szülő, pontosan ilyen elkeserítő tapasztalatokra tett szert a magyar nyelvtan oktatásával kapcsolatban. A magyar nyelvtan iskolai elidegenítésről a Beljebb a magyar észjárásba című legutóbbi könyvében számol be. Aztán másik élmény a közelmúltból: általános iskolai magyartanárnőm, a szeretett Piroska néni odajön az osztálytalálkozón hozzám és így szól: Gábor, gratulálok, sok szép szótárt és értékes könyvet adtatok ki, de tudod – és közelebb hajol hozzám – ezt a finnugrizmust hagyjátok már abba, ezt már megcáfolták. – Visszatérve a most megjelent szótárhoz, hogyan készült? – Először is megkérdeztem a Nyelvtudományi Intézetben két nyelvtörténettel foglalkozó profi nyelvész kollégámat, hogy mi a véleményük a Czuczor–Fogarasi szótárról. Gondoltam, ha nagyon lesújtó a véleményük, félreteszem ötletemet. De egybehangzóan azt mondták: elavult, de mindig megnézem, mert nagyon inspiráló és gazdag a benne összegyűjtött nyelvi anyag. Ezt követően egy kolléganőnk több mint fél éves munkával végigolvasta a szótárt és a szavak eredetével foglalkozó részeket kimásolta. A munkához nagy segítségére volt az Arcanum Adatbázis Kft. által kiadott CD, amely tartalmazza elektronikusan az eredeti szótár teljes anyagát. A kiválogatott 7500 szövegrészletből, szócikkből áll össze a 950 oldalas mostani szótár. – Látom, a szótár helyesírását közelítették a mai íráshoz. – Kiigazítottuk a cz írását, egységesítettük a hosszú kettős mássalhangzók jelölését (pl. aszszony helyett asszony), és a magánhangzók rövidségét, hosszúságát is igyekeztünk a mai íráshoz igazítani. Így egy jól olvasható szöveget adunk a mai olvasó kezébe. – A szótárhoz Simoncsics Péter nyelvész írt előszót. – Simoncsics Péter tudománytörténetileg elhelyezi az eredeti nagy munkát és ezekkel a sorokkal fejezi be az előszavát: „A Czuczor–Fogarasi szótár koraszülött munka, többre vállalkozott, mint amire képes volt. … A benne rekedt értékek – nyelvi adatok és invenciózus nyelvi magyarázatok – csak a szakavatott nyelvészek, közülük is a nyelvészet története iránt különösen érdeklődők számára tárulnak föl és vállnak értékelhetővé. Az ő feladatuk lesz a szótár módszeres átfésülése, adatainak újbóli megrostálása és pontosítása, és szembesítése a nyelvészetnek az azóta eltelt időben történt eredményeivel.” – Végül is mi a Czuczor–Fogarasi szótár alaptézise? – Az alaptézis kulcsszava a gyök, a szógyök. Példával megvilágítva: A szótár az írja, hogy a KER elvont gyök, melyből a kereng, keres, kerek, kerék, kerget, kerít, ketrec, kerecsen szavak erednek, és megnyújtott formában a kéreg szó is innen jön. Ezekben alapértelem a görbe, kerek, magába visszamenő vagy maga felé visszahajló mozgás vagy vonal. Lényeges hangjai a K és az R. Hasonlóan a kar, karaj, karika, karima, karám, kanyar, szavakhoz. Rokon velük a kör, környék, köröm szó. – A gyökelmélet nem hivatalosan elfogadott nyelvészeti nézet. A Tinta Könyvkiadó a közelmúltban adott ki egy nyelvrokonsággal foglalkozó másik könyvet is, melyet Honti László akadémikus, nyelvész szerkesztett. Mondhatjuk kicsit ironikusan, hogy ennek a tanulmánykötetnek lehetne akár az is a címe, hogy »Az Akadémia visszalő«. – Lehetne, de nem az. A cím pontosan: A nyelvrokonságról – Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság. Ebben a kötetben a hivatásos nyelvészek válaszolnak az alternatív nyelvészek felvetéseire. – Mintha itt valamiféle ellentmondást látnék. A Tinta Könyvkiadó szinte egyszerre jelenteti meg az alternatív nyelvészek által bibliának kikiáltott Czuczor–Fogarasi szótár gyökelméletre épülő szóeredeztetéseit és ugyanakkor az akadémikus cáfolatát is napjaink alternatív nyelvészetének. – Nem a kiadó munkájában van ellentmondás. Az ellentmondás napjaink nyelvészeti nézetei között van. A kiadó célja, hogy katalizátor legyen a párbeszédben, elősegítse a hasznos és célravezető vitát. Nem lehet, hogy mindazok, akik számára fontos nemzeti kultúránk legfőbb hordozójának, édes anyanyelvünknek az ügye, évtizedeken át elbeszéljenek egymás mellett. A kiadó kiadványaival elő kívánja segíteni a tisztázó párbeszédeket. Az eredményes diskurzust mozdíthatja elő a Pytheas kiadó is azzal, hogy tervbe vette a Czuczor–Fogarasi szótár teljes hat kötetének reprint kiadását. Az interjút az Infovilág munkatársa, Cserháthalápy Ferenc készítette. Forrás: Tinta Könyvkiadó Mi az etimológia Az Etimológiai Szótár (Esz.) megjelenésére A Tudományos Gyûjtemény G. L. névjelû szerzõje, 1818-ban, A'magyar nyelv' fõ törvényeirõl címû tanulmányában (8: 39-66) írta a következõket: "Az etymologia tágos értelemben a 'szavak' eredeteknek, és tulajdonságoknak szoros visgáltatása; szorosb értelemben pedig maga a 'nyelv' alkotmányjának sarka, és lelke, melly a 'nyelvnek sarkalatos törvényjeit fundálja, osztogatja" (1818: 56, idézi Papp 1967: 164). Maga az etimológia szó a nyugati nyelvészeti hagyományban nem elsõsorban 'szóeredettan', hanem általában 'szótan' értelemben volt használatos, például Sylvester János meghatározásában: "Igík [azaz szók, KSA] igaz tulajdonságárul való tudomány" (1539). Még Pápai Páriz Ferenc latin-magyar szótárában is az etymologia magyar megfelelõje igazán szólás, az etymologus megfelelelõje nyelvnek mivolta szerint szóló (1767: 219). Ebben a hagyományban a görögöktõl a római grammatikusokon át a humanista nyelvészekig a betût vagy hangot (littera) tekintették a legkisebb nyelvi elemnek, ebbõl kiindulva haladtak tovább a nagyobb nyelvi egységek, a szótag (syllaba), a szó (dictio), majd a mondat (oratio) felé. A nyelvi közlés ezen elemeinek a grammatika részeként az orthographia, prosodia, etymologia és syntaxis feleltek meg. Igaz ugyan, hogy a szójelentés felbontásának csak egy módja, ha történeti rétegekre bontjuk, a magyarban - miként általában az európai nyelvekben - a 19. század elején, a történeti nyelvtudomány kibontakozásának kezdetén az etimológia szó 'szófejtés' jelentéssel honosodott meg (TESz 1: 809). A szóeredettan jelentés nyilvánvalóan a francia enciklopédistáktól kezdõdik (a korszak nyelvfilozófiájáról: Kelemen 1977). Az Enciklopédiába a grammatikai szócikkeket César Chesneau du Marsais írta A-tól G-ig, s egyik jelentõs, didaktikus mûve pedig a Véritables principes de la grammaire ou nouvelle grammaire raisonné pour apprendre la langue (1729). Du Marsais ez utóbbi mûvében azt állította, hogy az etimológiának "tárgya az a kérdés, hogy egy szó francia-e vagy más nyelvbõl jön; hogy miért hívjuk így a szóban forgó tárgyat, s vannak-e más szavak, melyek belõle származnak" (idézi Kelemen 1977: 158). Az etimológia mint egy-egy szó- vagy szóelem eredetét, történetét vizsgáló tudományág visszavezethetõ a legkorábbi irodalmakig (tulajdonnevek etimologizálása az Ótestamentumban, Platón Kratüloszának idevágó részletei stb.), ám rendszeres tanulmányozásának elveit csak a 19. században fektették le. Elsõsorban az újgrammatikusok (róluk Kicsi 2006: 12, 83) fogalmazták meg az etimológia általános elveit, melyek szerint (1) egy szó (vagy szóelem) legkorábbi formáját kell rekonstruálni, lehetõleg a párhuzamos és vele összefüggõ formákkal együtt, (2) a szó minden hangjának meg kell találni a megfelelõjét, így rekonstruálva az etimont, (3) minden hang- és jelentésváltozást lehetõleg magyarázni kell. Az etimológia mûveléséhez elsõsorban nem valamely alapmû (például az újgrammatikusok korából Paul 1880) ismerete segít hozzá, hanem inkább nagyszámú mintafeladat megismerése révén sajátítható el módszere. A modern nyugati nyelvtudomány két-három évszázados története olyan lépések sorozata, amelyekkel a kutatás egy-egy terület lehetõségeinek kimerülése után továbblép valamely más területre. Az etimológia elsöprõ lendülettel tört a 19. század szellemi tájaira, s azt várták tõle, hogy mintegy varázsütésre megold majd egy sereg tudományos problémát, amelyek között kitüntetetten fontos volt a népek eredete. Az etimológia - és árnyékában a nála idõközben döntõbbnek bizonyuló történeti nyelvtan - például magyar vonatkozásban azzal kecsegtettek, hogy tisztázzák a magyarság eredetét. Hasonló kulturális lendület megfigyelhetõ más európai népeknél is. Az etimológia teret nyerésétõl kezdõdõen a 19. századi historizmus szellemében köré épült számos elemzõ rendszer, amire jó példával szolgálnak a történészek, néprajzosok etimologizálásai. Az etimológiát kipróbálták számos területen (vallás- és tárgytörténet stb.), a legkülönbözõbb célokra, s az etimológiák tanulságainak merész általánosításaival próbálkoztak. Idõvel azonban az egykor új gondolat - például az oktatásba való leszivárogtatása révén is - beépült az emberek fogalomkészletébe, a vele szembeni várakozások is egyensúlyba jutottak a tényleges felhasználási lehetõségeivel, s túlzott népszerûségének vége is szakadt. Eközben azonban a szellem- vagy társadalomtudományokban végigpróbálták alkalmazásait, kiterjesztették minden lehetséges területre. Kiderült, hogy meg kell állni egy bizonyos határnál. Ezalatt elsõrendûen jelentõs gondolattá vált, szellemi fegyverzetünk állandó és tartós részévé. Hatókörét azonban már nem tartjuk olyan óriásinak, mindent ígérõnek, alkalmazási lehetõségeit oly végtelenül változatosnak, mint egykor tettük. A mindent átetimologizálás hajlama, ami Max Müllernél, Ipolyi Arnoldnál még vezérelv volt, az a 20. században visszaszorult a szaktudományba. A tudományos etimológia elõzményei közé tartozik Budenz Józsefnek a finnugor nyelvtudományt megalapozó munkássága a 19. század második felében, fénykora az újgrammatikusok mûködésének idejére esik, s nálunk is elsõ kiemelkedõ képviselõi az ezen az irányzathoz sorolható Simonyi Zsigmond és Gombocz Zoltán voltak (Kiss 1970). Magyarországon a 20. század elejére lett igény önálló magyar etimológiai szótár megalkotására, melyre a kor két jelentõs nyelvésze vállalkozott (Etsz., Gombocz Zoltán és Melich János mûvérõl: Kicsi 2006: 34-37). E torzóban maradt (a geburnus szócikkig eljutó) vállalkozást követte Bárczi Géza egykötetes összefoglalása (Szófsz.), majd a nekik kedvezõ korban sorra elkészültek a hatalmas kollektív vállalkozások (TESz., MSzFE., EWUng.), sõt Kiss Lajos külön a földrajzi nevek etimológiai szótárát is megírta (FESz., amely arról is nevezetes, hogy tíz év alatt negyedik kiadására terjedelmében megkétszerezõdött). A Zaicz Gábor szerkesztette Etimológiai Szótár Bárcziéhoz hasonlóan egykötetes, ám a toldalékok etimológiáját is tartalmazza (ESz.). Ráadásul mind a Szófsz., mind az ESz. egy-egy folytatásokban, füzetekben megjelent vállalkozást követ (EtSz., illetve EWUng.). Az etimológia azonban a 20. században a nyelvtudományon, sõt a történeti nyelvészeten belül is háttérbe szorult. Yakov Malkiel az etimológia hanyatlásának nem kevesebb, mint tizenhárom fõbb okát sorolja fel laza sorrendben (1993: 135-142), ezekbõl érdemes felidézni a következõket: (1) A szinkronikus szemlélet diadala a diakronikussal szemben. A hanyatlás ezen oka a strukturalista paradigma 20. század eleji térnyerésére, egyáltalán a historizmus hanyatlására vezethetõ vissza, távolabbról pedig például ezzel áll összefüggésben a holt nyelvek (görög, latin) középfokú oktatásának fokozatos számûzése is. (2) Nincs kidolgozva az etimológia általános elmélete, noha ennek igénye évtizedek óta napirenden van (Kiss 1967, 1976). Rendkívül sokféle tényezõ alakít ki egy etimológiát (ellentétben az újgrammatikusok kivétel nélkül teljesülõ szabályaival). Ennek megfelelõen rendkívül szubtilis céhes szabályrendszere alakult ki az etimologizálásnak, s talán ennek is köszönhetõ, hogy az etimológia "elméletét" nem kodifikálták. (3) Az etimológia presztízsvesztése a szellemtudományok intézményrendszerében (egyetemi oktatásban, akadémiákon, kutatóintézetekben). (4) Az etimológia függése más tudományoktól, így a néprajztól, régészettõl, vallástörténettõl; nem kellõen megalapozott jelen állapotában például a valószínûségszámítás felõl. (5) Nagy fokú szubjektivitás. Az etimológiák jelentõs része (a valaha felállított, nem triviális etimológiáknak valószínûleg többsége) hibás, ami ellentmond a tudományosság alapvetõ kritériumainak. Különösen Thomas Kuhn paradigmaelméletének népszerûvé válása óta elfogadott, hogy bizonyos tudományos tények nem így-és-így "vannak", hanem bizonyos elmélet szerint így-és-így "lehetnek". Mint minden nyelvtörténeti rekonstrukció, minden etimológia csupán hipotézis, mégis zavarbaejtõ a hibásnak bizonyult - vagy csak szubjektíve elfogadhatatlan, legalábbis nehezen elfogadható, gyanús - etimológiák óriási száma. (6) A történeti nyelvtanok és az alapos filológiai szövegkiadások jelentõs része - az etimológiai szótárakkal rivalizálva - kidolgozott szómutatókkal jelenik meg. (7) Egy új etimológia kidolgozásakor hallgatólagos követelmény minden régebbi kísérlet áttekintése. (8) Bizonyos segédeszközök (térképek, rajzok, egyéb illusztrációk) rendkívül költségesek. A pontos átírások követelményének megfelelõ etimológiai szótárak kiadása a legköltségesebb kiadói vállalkozások közé tartozik. (9) A csupán - vagy egyáltalán - etimológiával foglalkozó tudós a 20. századra anakronisztikus egyéniséggé vált. További feltûnõ tulajdonsága az etimológiának, hogy a cikkek a 19. század második felétõl, az újgrammatikusok fellépésétõl rövidítésapparátussal írandók; ezek a rövidítésjegyzékek egyre gyarapodnak, generációról generációra egyre duzzadva hagyományozódnak. Egyáltalán, rendkívül szubtilis céhes szabályrendszere alakult ki a tudományos etimologizálásnak (amibõl a dilettáns etimologizálás kedvére válogat), s talán ennek is köszönhetõ, hogy az etimológia elméletét nem kodifikálták. (A többé-kevésbé jól megalapozott tudományos tekintély és konszenzus dönti el, hogy egy etimológia helyes-e vagy sem.) A mitikus gondolkodás jellemzõje, hogy a dolgok lényegét genezisükkel azonosítja - egy dolog magyarázata így nem más, mint keletkezésének elbeszélése. Décsy Gyula véleménye szerint az etimológia nem egyszerûen egy tudományág, hanem egyben különleges attitûd is, a szimbólumképzéssel ellentétes irányú folyamat, amely során az "önkényes" szimbólumokból bizonyos értelemben "képi" módon jelölõ ikonok lesznek, s megint csak bizonyos értelemben oksági kapcsolat jön létre a hangsor és jelentése között (Décsy 1983: 50). Akadtak és akadnak emberek, valószínûleg nem is csak nyelvészek, akiknek még személyiségét, beszédmódját is áthatja az etimológia. Például a nyelvész Pais Dezsõrõl írta egy méltatója: "A megszokott szavaknak is az 'õsjelentését' kereste írás közben, etimologizálva fogalmazott" (Károly 1981: 273). Az egyes újgrammatikusok által is felismert ún. "etimologizáló tévedés" ("etymological fallacy", Lyons 1977: 244, már Henry Sweet is használta a kifejezést, 1964: 87) az a hiedelem, mely szerint a szók jelentését eredetük határozza meg, egy szó etimológiája hivatott beszámolni a szó jelentésérõl. Ennek szellemében a szók jelentése úgy vizsgálandó, hogy meg kell határozni alapjelentésüket. Kétségtelen, hogy egy-egy szó jelentéstörténete szempontjából kitüntetett jelentõsége van a szó etimológiájának. Ugyanakkor nem egy szó etimológiája hivatott beszámolni se a szó jelentéstörténetérõl, se egy adott korszakbeli jelentésérõl, esetleges jelentéseirõl. Ez a hagyományos, "etimologizáló" jelentéstan azonban továbbra is vonzó, s olyan jelentõs képviselõi is voltak, mint például Hadrovics László. Ilyen típusú történeti jelentéstan (Hadrovics 1992) azonban elsõsorban az olyan átetimologizált nyelveknek kedvez, mint a magyar. (Ráadásul maga Hadrovics a "szótárforgató etimologizálás" után a "forrásolvasó etimologizálás" mesterének számít.) A több etimológiai szótár meglétének és az etimologizáló hagyomány eleven voltának köszönhetõen többféle tudományosan elfogadható állásfoglalás létezhet egy-egy szó eredetét illetõen. Például a beteg legújabb etimológiai szótárunk szerint "Bizonytalan eredetû, talán egy önállóan nem adatolható tõ származéka" (ESz. 66), míg egy valószínûbb feltevés szerint közép-felnémet jövevényszó (Kicsi 1991, Hadrovics 1992). A magyar nyelv nemcsak számunkra, beszélõinek fontos, hanem ténylegesen is jelentõs szerepet játszott az általános nyelvészet kialakulásában és fejlõdésében, ezt ugyanis nemcsak általában a nyelv tulajdonságai, hanem egyes kitüntetett nyelvek struktúrájának sajátságai is meghatározzák. A magyarnak sikerült jelentõségét több tekintetben máig megõriznie. Ami a nyelvtörténetet illeti, a magyar külön szerencséje, hogy azon viszonylag kevés (pár tucat) élõ nyelv egyike, amelynek több száz éves írásbelisége van és a nyelvi változások menete jól dokumentálható. Ráadásul nyelvünk a benne található jövevényszók révén más nyelvek etimológiáihoz is kulcsot adhat. (Magában a magyarban is meglepetés például, hogy a falu és az ól, illetve a borjú és az üszõ szópárok ugyanarra az etimonra vezethetõk vissza, Sinor 1967.) A kedvezõ körülményeknek megfelelõen a magyar nyelvtudománynak talán máig is legerõsebb oldala a nyelvtörténet - ezt bizonyítja többek között, hogy több megbízható etimológiai szótárunk van. Befejezett tudomány nincs. Az etimológia útjai is szabadok és új irányokba vezethetnek. Hagyományos fegyvertára pedig minden képzett filológusnak rendelkezésére áll. ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRAK ESz. Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. Fõszerkesztõ Zaicz Gábor. Bp.: TINTA Könyvkiadó 2006. Etsz. Gombocz Zoltán & Melich János: Magyar etymologiai szótár 1-17. Bp.: Magyar Tudományos Akadémia 1914-1944. EWUng. Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen. Fõszerkesztõ Benkõ Loránd. Bp.: Akadémiai 1992-1995. FESz. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp.: Akadémiai 1978. MSzFE. A magyar szókészlet finnugor elemei 1-3. Fõszerkesztõ Lakó György. Bp.: Akadémiai 1967-1978. SzófSz. Bárczi Géza: Magyar szófejtõ szótár. Bp.: Egyetemi Nyomda 1941. (Bp.: Trezor 19912.) TESz. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1-4. Fõszerkesztõ Benkõ Loránd. Bp.: Akadémiai 1967-1984.

Bevezetés a nyelvtudományba

Kálmán László és Trón Viktor Bevezetés a nyelvtudományba www.tintakiado.hu info@tintakiado.hu Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2005, második, bővített kiadás: 2007. Felvételizők, érettségizők figyelem A könyv kilenc fejezete áttekinti a nyelvtudomány minden fontosabb területét, ismerteti a legfőbb kérdéseket és számba veszi a legfontosabb eredményeket. Újszerű vonása, hogy kritikus szemmel közelít a tudományos problémákhoz, kevés tudományos nézetet fogad el egyedüli igazságként, ezért általában több felfogást is bemutat. Mindezt tömören, a lényeget a lehető legjobban kiemelve teszi. A szerzők újszerű felosztásban ismertetik a résztudományokat, például egy keretben tárgyalják a A nyelv használata című fejezetben a jelentéstant és a pragmatikát. Külön fejezetet szentelnek a történeti nyelvészet és a nyelvváltozatok ismertetésének. A kognitív képességek és a nyelv című részben bemutatják a nyelv és a gondolkodás viszonyát és az agy szerepét a nyelvhasználatban. Az Alaktan és a Mondattan fejezeteket követi a Fonetika és fonológia, az utolsó rész pedig a nyelvtudomány történetét tekinti át az ókortól napjainkig. A kötet gyakorlati használhatóságát növeli a Fogalomtár, amely a legfontosabb 250 nyelvészeti szakszót magyarázza meg. Azok, akik a nyelvészet tárgyköréből további ismereteket kívánnak szerezni, hasznos segítséget kapnak a több mint 100 tételből álló Olvasnivaló címet viselő biblirgráfiából. A kötet szerzői az elméleti nyelvészet szakértői: Kálmán László az ELTE Elméleti nyelvészet szakjának oktatója, Trón Viktor pedig az Edinburgh-i Egyetem PhD-hallgatója. A könyv a Tinta Könyvkiadónál jelent meg, ára: 1890 Ft Tartalomjegyzék: Bevezetés Nyelv és nyelvtudomány A nyelvtudományról Elméleti nyelvészet Leíró nyelvészet Határtudományok Alkalmazott nyelvészet ... és ami nem nyelvészet Összefoglalás A nyelvtan fogalma Szinkrónia és diakrónia A természetes nyelv mint jelrendszer A jelek osztályozása A nyelvi jel(rendszer) természete Nyelv és beszéd Emberi és állati nyelv Kognitív képességek és a nyelv Nyelv és gondolkodás Univerzalizmus Determinizmus Relativiztmus A nyelvi képességek mibenléte A nyelv és az agy Lateralizáció Nyelvi károsodás és modularitás Nyelvváltozatok Nyelvek azonossága és rokonsága Mikor azonos két nyelv? Nyelvrokonság Nyelvváltozatok Nyelvváltozatok és társadalmi együttélés Stílusok, kódok Stílus, regiszter A nyelv használata Jelentés, értelmezés, használat A mondatok használata Beszédaktusok A beszédhelyzet szerepe Előfeltevések Többértelműségek Igei jelentések A kompozicionalitás Kötelező bővítmények Jelentésbeli szerepek Kommunikatív szerepek Fonetika és fonológia Beszédhangok (fonetika) Beszédszervek Szegmentumok, artikulációs gesztusok Fonológia Fonémák Fonológiai szabályok Természetes osztályok Fonotaktikai szabályok Magánhangzó-harmónia Lexikális és posztlexikális szabályok Hosszú és rövid Autoszegmentális fonológia Alaktan A hagyományos alaktan fogalmai Morfémák Szavak Szótári tételek Lexikai osztályok, szófajok Szóalkotás Szóképzés Szóösszetétel Toldalékolás A toldalékok osztályozása Hiányos paradigmák, kivételes alakok Nyelvosztályok toldalékolás szempontjából A magyar toldalékok típusai Mondattan Mondatszerkezet Szerkezeti többértelműség Szerkezeti furcsaságok Frázisszerkezet Funkciók a mondatban Szerkezet és jelentés Történeti nyelvészet A nyelv keletkezése A nyelvi változások tényezői A nyelvváltozatok hatása Külső (társadalmi) hatások Az infromativitás szerepe Hangváltozások Mondatszerkezeti változások Lexikai és jelentésbeli változások A nyelvtudomány története Az írás története Nyelvészet az ókorban A görög nyelvészet Az indiai nyelvészet Római nyelvészet A klasszikus tévhit Nyelvészet a középkorban A 19. század nyelvészete A 20. századi strukturalizmus Ferdinand de Saussure A kelet-európai strukturalizmus Az amerikai nyelvészet a 20. században A deskriptív iskola előfutárai Az amerikai deskriptív nyelvészet A generatív nyelvtan Nem transzformációs generatív irányzatok A nem levezetésalapú nyelvtanok megjelenése Megszorításalapú elméletek Olvasmányok Fogalomtár Tárgymutató

A kutya

Tilos megkötve tartani - vendégünk volt Miklósi Ádám kutyakutató A kutya viselkedése, evolúciója és kogníciója www.typotex.hu velemeny@typotex.hu Lejegyezte a beszélő kutya, aki megtanult írni is Jack Londontól Kerekes Tamás Miért ragaszkodnak hozzánk? És mi miért nevezzük őket a legjobb barátaink­nak? Hogyan tanulnak? Milyen tényezők alakítják személyiségüket? Tényleg a farkastól származnak? Igaz-e, hogy tud­nak szá­mol­ni? Mikor szegődött az ember mellé? Miért eszik füvet, ürüléket? Miért vonyít teliholdkor, és vajon tudja-e, mi a halál? A kutya és közeli rokonai evolúcióját, viselkedését, genetikáját és kognitív képességeit kutató szakemberek először rendeztek nemzetközi konferenciát, Budapesten. A találkozó kapcsán a főszervezőt, Miklósi Ádámot, az ELTE etológusát faggatták olvasóink a Vendégszobában. A telihold a vadászatra különösen alkalmas időszakot jelezhet 1/2. oldal >> Gazdájuk hangját hallva a kutyák már látják is maguk előtt annak képét - állítják japán kutatók kísérleteik alapján. Ez első olyan eredmény, amely szerint az emberen kívül más faj is rendelkezik ezzel a képességgel. Miklósi Ádám vagyok, az ELTE Etológia Tanszékének vezetője. 10 éve foglalkozunk a kutyák viselkedésének vizsgálatával, ami meglepő módon egy új tudományos terület. A gazdák ugyan sokat tudnak a kutyáik viselkedéséről, de ez eddig rejtve maradt a tudomány képviselői előtt. Ön szerint kit érdekel manapság egy kutyakonferencia? [sbarrett] - Elsősorban azokat érdekli, akik komolyan gondolják azt, hogy a tudomány számára lehet új adatokat gyűjteni a kutyák viselkedésének, genetikájának, fiziológiájának kutatásával, amiről nagyon keveset tud egyébként a szakmai közönség. Mire jó az, hogy a kutyákat vizsgálgatják? [Munky85] - A kutyát az ember több mint 10 ezer, inkább talán 20 ezer éve háziasította, a tudomány azonban elég keveset foglalkozott az kutyák kutatásával, az utóbbi néhány tíz évben ugyanakkor a kutya és az ember kapcsolata lényeges változásokon ment keresztül - bár ezek az állatok mindig is az ember közelében éltek, a városi életmód miatt a kapcsolat sok esetben megváltozott. Ráadásul a gazdák is kevesebb tapasztalattal rendelkeznek a kutyák és általában az állatok viselkedésével kapcsolatban, így az újabb kutatások számukra is sok új és érdekes információt nyújthatnak. Mi ma az elfogadott elmélet, mikor, hogyan, miért csatlakozott a kutya az emberhez? [véézna] - A mostani konferencián is sokan vitatkoztak erről a kérdésről. Valójában ez egy hosszabb folyamat lehetett, és a legtöbben azt az elképzelést fogadják el, amely szerint talán 50 ezer évvel ezelőtt egyes farkas egyedek, esetleg kisebb falkák a vándorló emberi csoportok mellé szegődtek. Fokozatosan kialakult egy olyan együttlét, amely során ezek a farkasok részben az ember által meghagyott táplálékot fogyasztották. A háziasítás következő szakasza az lehetett, amikor egyes embercsoportok felismerték ezeknek a farkasoknak az előnyeit, és néhányat közülük felneveltek maguk, illetve elkezdtek közöttük válogatni. Ez feltehetően Délkelet-Ázsiában történhetett, a mai tudásunk szerint kb. 15-20 ezer évvel ezelőtt. Az ott megjelent kutya aztán gyorsan elterjedt, az egész világon lassan szétszóródó embercsoportok között. Így már valószínűleg körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt az amerikai kontinensre is átjutott. Legkésőbb Ausztráliában és Dél-Amerikában jelentek meg a kutyák. Mi a jó a kutyának abban, ha füvet eszik? [Munky85] - Meglepő módon a konferencián ez a téma is szóba került, és annak ellenére, hogy egy gyakori szokásról van szó, valójában nem sokat tudunk róla. A legtöbben azt gondolják, hogy elsősorban az emésztési problémák kiküszöbölésére szolgál a fűevés, főleg, mivel a magas rosttartalma segít az ürítésben. A kutyám miért eszi meg néhanapján a saját kakáját? [poltergist] - Az ürülék elfogyasztása sajnos gyakori probléma, a szokás kialakulása kutyánként változhat, általában visszavezethető a következőre: elképzelhető, hogy a háziasítás során a kutyákat úgy választották ki, hogy emberi ürüléket is el tudjanak fogyasztani, mivel az tápanyagban igen gazdag. Ettől függetlenül az ürülékfogyasztás viselkedési problémának tekintendő, és minél korábban le kell szoktatni róla a kutyust. Esetleg tanácsért fordulhat az állatorvosához. Miért volt ez a konferencia, milyen eredménye lett? [Kistigris123] - A konferencia célja az volt, hogy összehozza a különböző területek kutatóit, éppen ezért hívtunk meg olyanokat, akik a kutya genetikájával, etológiájával foglalkoznak, a háziasítás történeti szempontjait vizsgálják, a kutya élettani folyamatairól mondanak valamit, illetve vizsgálják, hogy a kutyával való együttélés milyen mértékben járul hozzá a gazda jólétéhez. (Tudjuk például, hogy a kutya jelenléte esetén a gazdák sokkal kevésbé érzékenyek a stresszre.) A konferencia eredménye tulajdonképpen az volt, hogy a terület kutatói megállapodtak: ezt a kezdeményezést mindenképpen folytatni kell, így várhatóan két év múlva a legújabb eredmények birtokában újra találkozunk. Emellett az Etológia Tanszék számára is rendkívül hasznos volt, mert számos külföldi kutatócsoporttal sikerült kapcsolatok kiépíteni, amelyek újabb kutatásokat tesznek lehetővé. Ember és kutya viselkedésében van valami közös vonás? [Maitrey] - A kutatók úgy gondolják, hogy nagyon sok párhuzam figyelhető meg a kutyák és az ember viselkedésében, és ennek feltehetően evolúciós oka van. Arra gondolunk, hogy a háziasításban legfontosabb szerepet az játszotta, hogy ezek a farkas leszármazottak elfogadják az emberi közösséget, együtt tudjanak élni az emberrel, ne mutassanak felé agressziót, képesek legyenek értelmezni az ember viselkedését, és együttműködjenek vele. Az etológiai kutatások döntő részét éppen azok a vizsgálatok képezik, amelyben azt nézzük meg, hogy a kutya és az ember (az utóbbi esetében ilyenkor elsősorban a gyerekekre kell gondolni) milyen mértékben hasonlít, különösen, amikor a szociális és kommunikációs, illetve kognitív képességeket vizsgáljuk. Tudják-e a kutyák, hogy meg fognak halni? Egyáltalán tudják a kutyák, mi az a halál? [Aszimmetria] - A kutyák nem tudják, hogy meg fognak halni. Valószínűleg a halálról sincs olyan fogalmuk, mint nekünk. Hasonlóan talán ahhoz, ahogy egy kisgyereknek sincs. A halál ilyen értelmezése az embernél biztos, hogy kulturális eredetű. Egyes megfigyelések ugyanakkor arra utalnak, hogy a másik halálát valamilyen módon át tudják élni, és ha két együtt élő kutya közül az egyik elpusztul, akkor ez sokáig negatívan befolyásolja a másik viselkedését, mondhatnánk talán, hogy "szomorú", "bánatos" lesz. Üdvözlöm, Ön kit tart a legnagyobb élő, illetve már nem élő etológusnak? Miért? [Kistigris123] - A világon rengeteg etológus dolgozik, különféle állatfajok viselkedését kutatják. Talán a nem élők közül a legnagyobb hatású etológusnak Konrad Lorenzet tartom. Az élők közül nehezebb a választás, főleg úgy, ha egy nevet kell mondani. Rendkívül érdekes kutatómunka köthető az angol John Krebs nevéhez, aki a viselkedésökológiának az egyik legizgalmasabb kutatója. Lorenz szerint a kutyafajták egy része a sakáltól, másik része a farkastól ered, és ennek mentén különbözik a jellemük. Így van ez? [Rókakoma22] - Ez nem így van: ma már egyértelmű bizonyítékaink vannak arra,hogy a kutya kizárólag a farkastól származik. Lorenznek ugyanakkor abban igaza lehetett, hogy egyes kutyafajták valóban úgy viselkednek, mint a sakálok, de számos olyan farkaspopuláció, illetve alfaj él a Földön, - különösen vonatkozik ez a mexikói, arab és indiai farkasokra - amelyek életformája, viselkedése szintén hasonlít a sakálokéhoz. Ez azt jelenti, hogy a farkas egy olyan faj, amely a legkülönbözőbb ökológiai körülmények között képes megélni, és a kutya viselkedésében tulajdonképpen ezeket a variációkat tapasztalhatjuk meg. Úgy hallottam, a magyar kutatók kutyatémában elég jók. Ez igaz? És ha igen, akkor ez miben nyilvánul meg? És még hol van komoly kutatás? [ztreolor] - Valóban, a magyar etológiai kutatások számos új eredménnyel gazdagították a tudományt, ezeket a nemzetközi közélet is elismeri. Többek között mi írtuk le először, hogy milyen képességekkel rendelkezik a kutya az emberi gesztusok olvasásában, illetve, hogy milyen gesztusokat használnak ők, amikor az emberrel lépnek kommunikációs kapcsolatba. A mi kezdeményezésünket számos kutatócsoport követte, akikkel részben mi is együttműködünk, így hasonló etológiai vizsgálatokat ma már Bécsben, Angliában és számos olasz egyetemen is végeznek. Önnek is van kutyája? [Lindus12] - Nincs, ennek számtalan oka van. A legfontosabb talán az, hogy nagyon keveset vagyok otthon, és éppen ezért nem tartanám jónak, hogyha a kutyámnak egész nap rám kellene várnia. Talán szerencsémre azonban mégsem vagyok kutya nélkül, hiszen a leányom már öt éve nevel egy sheltie-t. Miért van az, hogy a háziállatunk nézi a holdat és vonyít? [PETRAHULLÁM] - A vonyítás a farkasoknál a csoportösszetartozás jele. Míg régen azt gondolták, hogy a vonyítással a farkasfalkák egymásnak üzennek, ma inkább úgy látjuk, hogy a közös vadászat kezdetén egymás felkészítése lehet az egyik fontos szerepe. Elképzelhető, hogy a telihold az egy vadászatra különösen alkalmas időszakot jelöl, hiszen akkor világosabb van, mint máskor, és a farkasok is hajnali, alkonyati vadászok, így ezek a vonyítások is a "társkeresés" tükröződései. Milyen tanulságokkal szolgált a konferencia? Volt valami "felfedezés" vagy "nagy durranás"? [kutyaüto1] - Ritkán van az ilyen konferenciákon nagy durranás, annál is inkább, mert a résztvevők egymás munkáit valamennyire azért a konferencián kívül is követik. Újdonság lehet viszont, hogy úgy néz ki, általánosan elfogadottá vált, hogy a kutyák képesek valamilyen szinten utánozni az ember viselkedését. Ez egy olyan felfedezés, amely számos tudóst, de talán még kutyagazdát is meglephet. A másik fontos probléma, amelyről sok adatunk van, hogy vajon hogyan lehet a harapós kutyákat tesztelni, és ezt a viselkedést megbízhatóan megjósolni. Különösen jó hír volt, hogy miután Hollandiában a rottweiler-fajta klub elfogadta a kutyáik szűrését agresszió tekintetében, a holland kormány úgy döntött, hogy leveszi ezt a kutyafajtát a veszélyes kutyafajták listájáról. Olvastam, hogy az egyetlen faj, amely előbbrevalónak tekinti egy másik faj egyedeit (ember) mint a saját fajtársait az a kutya. Ez igaz? [tomika vagyok] - Ezek a dolgok mindig meghatározástól függenek, ez a kérdés konkrétan attól, mit tekintük előbbre valónak. Sok esetben tapasztaljuk, hogy a kutyák valóban hajlamosak például az ételük megosztására, vagy éppen segítenek olyan helyzetekben is, amikor ez számukra kevésbé előnyös. A kutatóknak azonban még sok munkája van, hogy kiderítsék, mennyiben tekinthető ez a viselkedés ösztönösnek, illetve milyen mértékű belátás állhat az ilyen cselekmények mögött. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a táplálékmegosztás sem minden kutyának a sajátja, és főleg akkor működik, ha a gazda rendszeresen, kölyökkortól kezdve hozzászoktatja a kutyát ahhoz, hogy tűrje, ha a táplálékot az ember egy rövid időre elveszi tőle. Ez egyébként különösen fontos lehet akkor, ha gyerek is van a családban, hiszen a kutyaharapásos baleseteket gyakran éppen az idézi elő, hogy a kisgyerek elveszi a kutya játékát vagy táplálékát, amire az ebünk agresszióval válaszol. A kutya viselkedésére mi van nagyobb hatással: a környezet vagy a gének (lásd embereknél)? a kutyaviadalos kutyákat például nevelik erre vagy tenyésztik? [tomika vagyok] - A kérdésre nem könnyű válaszolni. Valójában mindig egy-egy konkrét viselkedés esetében lehet csak megjósolni a környezet vagy az örökítő tényezők Az Ön által említett példában a kutyaviadalokhoz speciálisan kiképzett kutyák kellenek, az itt használt fajták önmaguktól kevéssé lennének alkalmasak erre a szerepre. Kár, hogy még ma is vannak olyan emberek, akik ilyen tevékenységgel foglalkoznak, annak ellenére, hogy világszerte a törvény bünteti a kutyaviadalokat. Fontos azt is figyelembe venni, hogy ezek a kutyák később már nagyon nehezen illeszkednek be a normális családi életbe, és elkobzás után is sokan csak kennelekben tarthatók. Megváltozott tulajdonságú kutyafajtákra lesz majd szükség << 2/2. oldal Ön szerint mik a kutyatartás aranyszabályai? Mi a legfontosabb néhány dolog? [Rókakoma22] - Rendszeres séta, sok szociális kontaktus, ami nemcsak játékot jelent, hanem olyan új feladatoknak a kitalálása, amelyben a kutya igazán megmutathatja tehetségét. A kutyák azt élvezik a legjobban, ha minél többet aktívan együtt vannak a gazdájukkal. A másik aranyszabály talán az, hogy vegyük figyelembe, nem mindenki kedveli a kutyákat, és éppen ezért mindig úgy járjunk el, hogy ne érhesse szó a ház elejét. Az emberek többsége például azért nem szereti a kutyákat, mert a tulajdonosok nem takarítanak fel az állatok után, vagy épp úgy sétáltatják őket póráz nélkül, hogy előtte nem tanították meg a kutyát a test melleti közlekedésre, és arra sem képesek, hogy parancsra visszamenjenek a gazdájukhoz. Mennyire rossz egy kutyának, ha a lakásban tartják - főleg nagytestű kutyáknál? [ztreolor] - A lakásban tartás nem feltétlenül káros a kutya számára akkor, ha a nap során kellő mennyiségű sétával tudja a mozgásigényét kielégíteni. Napi háromszori néhány kilométeres séta a legtöbb fajta esetében megfelelő, ugyanakkor egyéni és fajtakülönbségek persze vannak. A lakásban tartás másik rossz hatása, hogy a kutya sokat van egyedül, és ez legalább olyan káros, mint a kevés mozgás. Különösen azért, mert a kutyák alapvetően szociális állatok, és ilyen értelemben is viszonylag rosszul tűrik, ha hosszabb időre magukra maradnak. Mit lehet tenni, de komolyan, ha a szomszéd kutyája egész éjjel ugat? Mit tanácsoljak a gazdájának? [Kistigris123] - A konferenciához kapcsolódóan volt egy magyar rendezvény is, amelyen állatorvos-jogász is hozzászólt ehhez a kérdéshez. Igazából nincsen egyértelmű válasz erre, hiszen az ugatás a kutya természetes viselkedésének része. Ugyanakkor a birtokosnak is joga van ahhoz, hogy a tulajdonát háborítatlanul élvezze. Ez azt jelenti, hogy minden egyes esetet külön meg kell vizsgálni, abból a szempontból, hogy a kutya által keltett zaj meghalad-e valamilyen előírt mértéket. Az ilyen kérdésekben általában a helyi önkormányzat az illetékes. Milyen hatással van egy kutyára, ha meg van kötve? [Kenyér!] - Talán a kutyatartás egyik további aranyszabálya, hogy kutyát mondhatnám tilos megkötve tartani. Ez nem azt jelenti, hogy rövidebb időre a kutyát nem hagyhatjuk egy póráz végén, de az ilyen tartás rendkívül sok káros következménnyel jár, ami nem csak a kutya érzelmi életére van káros hatással, hanem különös problémákat okozhat akkor, ha idegenek is fel akarják venni a kutyával a kontaktust. Melyik a kedvenc kutyfajtája és miért? [hoppárépa] - Valójában nem igazán van kedvenc kutyafajtám, bár nagyon kedvelem a juhászkutyákat általában, a vadászkutyák közül pedig szívesen barátkozom vizslákkal. Születnek még új fajták? Van még tudatos fajtatenyésztés? [jóska pista1] - Természetesen. Sőt, igazából az lenne jó, ha valamilyen módon megszűnnének a fajták közötti mesterséges határok, a fokozott beltenyésztés ugyanis számos fajtaspecifikus betegség kialakulásához vezetett. Ezért is lenne fontos, hogy új fajtákat hozzunk létre. Ugyanakkor megváltoztak a fajtákkal szembeni elvárások is. A városi embernek kevésbé van szüksége vadász vagy éppen szánhúzó kutyákra, tehát ebből a szempontból is meg kéne változtatni a tenyésztési szempontokat. Én lennék a legboldogabb, ha új fajták jelennének meg az ember környezetében. 4 hónaposan kaptam egy bassetet, sanyarú körülmények közül, nagyon fél mindenkitől. Meg fog ez valaha változni, hiszen 7 hónap eltelt szeretetben? Köszönöm. [zsuzsi 58] - A félős kutyákat csak tudatos "tréninggel" lehet deszenzitizálni, ami azt jelenti, hogy csökkenjen az új dolgok irányába mutatott félelmi reakciójuk. Ebben a fokozatosság a legfontosabb, első lépésként talán érdemes egy jó kutyatkiképzővel beszélni, aki ún. kölyökkutya iskolákban dolgozik. Ő segíthet abban, hogy a kutya fokozatosan hozzászokjon a környezet tárgyaihoz, különösen az idegen kutyákhoz és emberekhez. Hallottam olyan megközelítésről is, hogy a kutya nem falkavezérként tekint a gazdájára, hanem a kölyök állapot "stabilizálódik", és inkább úgy tekint rá, mint az anyjára. [jóska pista1] - A hagyományos elképzelés szerint a gazda-kutya kapcsolat megfeleltethető a farkasoknál található falkavezér és alárendeltek közötti kapcsolatnak, az újabb kutatások azonban a farkasok esetében is megkérdőjelezik, hogy mennyire szigorú hierarchiáról van közöttük szó. Hiszen a farkasfalka valójában egy család, ami azt jelenti, hogy az "alárendelt" tagok valóban a két szülő egyed gyermekei, amelyek két-három éves korukban elhagyják a falkát. Éppen ezért ma azt gondoljuk, és a kutatásaink is ezt erősítik meg, hogy a családban élő kutya helye és viszonya a többi csoporttárshoz inkább egy családtagnak megfelelő, azaz nem vezérekről beszélünk és alárendeltekről, hanem inkább vezetőkről, akiknek az az előnye, hogy többet tudnak a világról, és ilyen módon képesek a falka vagy a család irányítására. Ha a családba gyerek születik, akkor azt a kutya hova helyezi a hierarchiában? Embernek vagy kutyának, esetleg riválisnak tartja? [ztreolor] - Ez nagy mértékben függ attól, hogy a kutya és a gyerek kapcsolata hogyan alakul, és ebben a szülőknek nagyon fontos szerepe van. Különösen rossz lehet, ha a gyerek születésekor, illetve azt követően a kutyát elhanyagolják. Éppen ezért fontos, hogy a kutya megismerkejden a gyerekkel, és közben az ő irányába mutatott szeretet ne változzon. Ha minden jól sikerül, akkor a kutya a gyermeket inkább testvéreként fogja elfogadni, mintsem egy alá vagy fölérendelt csoporttársként. Persze itt is nagy egyedi különbségek lehetnek kutyák között, bizonyos esetekben külön oda kell figyelni arra, hogy a kutya ne a gyerek irányába mutassa ki a féltékenységét. Mi van ezekkel az agresszív kutyákkal (bullterrier, stb.)? Hogyan kell velük szemben viselkedni? [hoppárépa] - Az a kérdés, hogy milyen a kutya és az illető ember viszonya. Ha a kutyával az utcán találkozunk, talán a legjobb tudomást sem venni róla. A problémát általában az jelenti, hogy a "pitbull és társai rossz sajtója" miatt az emberek már eleve megijednek, amikor ilyen fajtákkal találkoznak. Ez aztán sokszor megzavarhatja a kutyát is meg a gazdát is. Amennyiben esetleg mégis támadásra kerülne sor, akkor a legrosszabb, amit tehetünk, ha sikoltozva elfutunk, annak ellenére, hogy sajnos mindenkinek ez jut az eszébe először, ami persze természetes reakció az ember részéről. Talán a "túlélés" esélye nagyobb, ha megpróbálunk nyugodtan maradni, a kutya mellé nézni (és nem a szemébe) és esetleg halkan beszélni hozzá. Üdv! Ha szeretem a kutyákat, tudok valahogy segíteni az etológia tanszéknek a kutatásban? [Rókakoma22] - Ennek remek módjai vannak. Például úgy, hogy maga is részt vesz kutyájával a munkánkban, sőt, itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden egyes kutyás beszélgetőtársat buzdítsak arra, hogy az Etológia Tanszék honlapján található bármely email címen jelentkezzen a kutatási programunkba, különösen akkor, ha kíváncsi arra, mire képes a kedvence, ha érdekli, és szeretné saját szemével látni, hogyan dolgoznak az etológusok. Hogyan látja, milyen lesz a kutya további evolúciós útja? [véézna] - Az evolúcióban éppen az az izgalmas, hogy erre a kérdésre nem lehet jól válaszolni. A természet szabályai úgy vannak kitalálva, hogy mindig az adott helyzetben dől el, melyek azok az egyedek, amelyek túlélnek, illetve melyek azok, amik utódok nélkül pusztulnak el. A kutató és persze az ember is reménykedik abban, hogy a kutya és az ember kapcsolata a jövőben is szoros marad, hogy a civilizáció káros hatásai nem érintik a kutyákat, illetve megtaláljuk annak a módját, hogy a természettől való elzártságunk ellenére is magunk mellett tudhassuk a kutyát a jövőben is. Elképzelhető azonban, hogy ehhez kis mértékben megváltozott tulajdonságú kutyafajtákra lesz majd szükség. Nagyon köszönöm a kérdéseket, és köszönöm a munkánk iránti érdeklődést. Remélem, hogy a beszélgetőtársaimmal hamarosan személyesen is találkozhatunk. Viszontlátásra! [origo]

Kemény Gábor nyelvészeti könyvei

Kemény Gábor Munkásságába pusztán futólag betekintve már láttam, hogy könyvéből( A nyelvtől a stílusig, Tinta Kiadó) nem egy cikk lesz. Ennek több oka van. Egyrészt a recenzens (szerénységem) is nyelvész akart lenni valaha, másfelől az a két megrendítő, szubjektív hangulatú írás, amit a Nyelvtől a stílusig c. kötet elő és utószavaként olvashatunk. Mindezek miatt cikkem csak egyfajta bevezető. www.tintakiado.hu info@tintakiado.hu Kemény Gábor (1948) egyetemi tanár, az MTA doktora, a mai magyar nyelvhasználat és a modern magyar szépirodalmi stílus ismert kutatója ebben a kötetben nyelvészeti és stilisztikai tárgyú írásaiból ad válogatást. A tanulmánykötet egy közel négy évtizedes kutatói pálya eredményeinek keresztmetszetét nyújtja az olvasónak. A gyűjtemény a tanulmányokat két ciklusra osztva közli: előbb a köz- és szaknyelvi tárgyú írások, utánuk a 20. századi magyar szépirodalom stílusának fejlődését bemutató tanulmányok következnek. Néhány cím a tartalomból: Szótévesztésből jelentésváltozás A magyar sportnyelv ereje és gyöngéi Nyelvleírás - nyelvművelés - stilisztika A szakrális és az erotikus viszonya Krúdy prózájában Babits-motívumok József Attila-versekben Ottlik Géza és a nevek A két rész között egy a média nyelvikép-használatát tárgyaló, így egyszersmind nyelvészeti és stilisztikai jellegű hosszabb tanulmány (Kép és kommunikáció) teremt kapcsolatot. A kötet írásait a szerző szakmai önvallomása (Hogyan (nem) lettem nyelvész?) és egy interjúja (Nyelv és önbecsülés) foglalja keretbe. A könyv használhatóságát nagymértékben fokozza a tanulmányokban idézett és ismertetett bőséges szakirodalom, továbbá a részletes tárgy-, név- és szómutató. A kötet a nyelvtudomány művelőin kívül a felső- és a középfokú oktatásban tevékenykedő tanárokat és diákjaikat is érdekelheti, mivel gazdag ismeretanyagot közvetít választékos, élvezetes stílusban. A könyvet haszonnal forgathatják a média, különösen a nyomtatott sajtó munkatársai Kemény Gábor, Nyelvi mozaik Válogatás négy évtized nyelvművelő írásaiból Tinta Könyvkiadó, Bp., 2007. 414 lap KEMÉNY GÁBOR gyűjteményes kötetének címében a mozaik azért kulcsszó, mert ez a válogatás cikkek, tanulmányok és előadások egybeszerkesztésével a közelmúlt négy évtizedében kibontakozott nyelvi változásoknak, vitáknak és távlatoknak a fı vonalait kívánja megragadni, mozaikkép-pé formálni. A kötet három részre tagolódik. Az első, a „Stílusközpontú nyelvművelés” nemcsak a gyűjteménynek, hanem a nyelvművelő KEMÉNY GÁBOR szemléletének elvi alapjait is megvilágítja. Ezeket a dokumentumokat átszövi a fegyelmezett érvelés pontossága, a szakmai vallomástétel személyes tónusa, s a szerzı írásait gyakran árnyaló, több funkciójú irónia és önirónia. A második rész címe, „Mondhatta volna szebben?” tulajdonképpen folytatása az elsınek, ahogy az alcím is kifejezi: „Gyakorlati stilisztika mondatról mondatra”. A harmadik részre pedig már csak azért is fel kell hívni a figyelmet, mert a kötetcímmel azonos „Nyelvi mozaik” meglepı ismétlésnek tetszhet. Véleményem szerint, az alcím feloldja az esetleges kérdésünket. A „222 pillanatfelvétel az ezredforduló nyelvhasználatáról” alcímben ugyanis az ezredfordulóra teszi a hangsúly. Az ezredforduló teszi egyértelművé, hogy ez a rész az időrenddel kapcsolódik a másodikhoz: a záró rész napjaink nyelvállapotának, az eleven (mondhatnám, az érzékelhetı) nyelvtörténetnek a jelenségeit, változásait leíró, értelmezı írások gyűjteménye. Az olvasókat köszöntı bevezetőjében a szerzı arra a számára műhelygondot jelentı kérdésre, hogy miért szánta rá magát nyelvművelőı könyve megjelentetésére, így adja meg a választ: „Hogy szembesítsem magamat ilyen műfajú régebbi írásaimmal (közvetve pedig egykori önmagammal), és ezzel bekapcsolódjam a nyelvművelés létjogosultságáról folyó szenvedélyes vitába” (13). Valamennyien tudjuk, érzékeljük, hogy ez a személyes gond senkinek sem magánügye. A vele birkózás közérdekű. KEMÉNY GÁBOR számvetése pedig azért lehet különösen közügy, mert véleményét, álláspontját – sokunkkal ha nem is ellentétben, de sokunktól különbözően – négy évtizeden át folyamatosan és nyilvánosan alakította, így a szakmai közvélemény is szembesülhet az egykor olvasottakkal, s nem utolsósorban a róluk alkotott korábbi ítéleteivel. Szemle 489 A szerzı több változatban kifejtett álláspontjában a nyelvművelésnek a stílus a (módszereket és lehetőségeket is meghatározó) szemléleti alapja. A „megoldás (ha van megoldás a normativitás ügyében való állásfoglalásra) éppen ez: a stilisztikai szempontok hasznosítása, egy stilisztikai szemléltető nyelvművelésnek a megteremtése. Csak egy ilyen felfogású és módszerű nyelvműveléstől remélhetjük, hogy meg tudja ismertetni a nyelvközösség tagjaival az anyanyelvben rejlı kifejezések sokféleségét. [...] Így juthatunk el a nyelvi helyesség alapkövetelményétől a stilisztikai helyesség eszményéig. Vagy majdnem addig. Hiszen az eszmény épp attól az, ami, hogy csak megközelíteni tudjuk, elérni azonban nem” (21). Az anyanyelv és az idegen nyelv különbségét sokszor ezzel a fordulattal szoktuk érzékeltetni: anyanyelvén az ember azt mondja, amit akar (amit szándékozik kifejezni), idegen nyelven azonban csak azt, amit tud (azaz, amit ki tud fejezni). KEMÉNY GÁBOR álláspontját erısíthetjük annak a közös tapasztalatnak a kimondásával, hogy az idézett különbség az anyanyelvet használók körén belül is jelen van. Sokan sem az anyanyelvi kifejezésben, sem az anyanyelvi megértésben (!) nincsenek birtokában annak az ismeretnek, jártasságnak, hogy „amit kimondunk vagy leírunk, ne csupán érthetı és nyelvtanilag szabályos legyen, hanem fejezze ki mindazt az érzelmi és hangulati többletet is, ami közlésünk fogalmi tartalmát kiegészíti és szubjektív hitelességét megadja” (21). Ezt az irányultságot a szerzı másutt funkcionális- nak (20), vagy szituatív helyesség-nek (20), illetőleg egy interjúban stiláris odaillıség- nek (Népszabadság, 2007. augusztus 16. 10) nevezi. KEMÉNY GÁBOR egy szakmai önéletrajzában feltette a kérdést: „Mindent összevéve: nyelvész vagyok-e hát, vagy sem?” (Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 74. Bp., 2007: 10). A válasza: „Ha a stilisztika, a nyelvművelés és a szótárkészítés: nyelvészet, akkor igen, ha nem az, akkor »csak filológus«, mint Kovalovszky [Miklós] mondotta saját magáról” (uo.). A filológus csak látszatra kibúvó megnevezés. A szerzőnnél is, de bizonyára KOVALOVSZKY MIKLÓSnál is. KEMÉNY GÁBOR eddigi munkássága, írásaiban dokumentált sokoldalúsága érthetővé teszi, hogy az osztatlan filológia elvét valló szerzı számára egyenes út vezetett a stilisztikai szemléltető nyelvműveléshez. „A lényeg az,” – írta idézett önéletrajzában nyelvészeti pályája kezdetéről – „hogy a nyelvészek befogadtak maguk közé annak ellenére, hogy már ekkor is [!] azok a dolgok érdekeltek igazán, amelyek a nyelvészet határán kívül, valahol a nyelvészet és az irodalomtörténet (és -elmélet) határterületén találhatók. Ezért kapóra jött a stilisztika, amely ekkor (az 1970-es évek elején) ígéretes korszakát élte” (9). A stilisztikai szemléltető nyelvművelés is bele-beleütközik azonban egy-egy feldolgozásra, s fıként válaszra váró kérdésbe. KEMÉNY GÁBOR ilyennek tartja például az irodalmi példák (a stilisztikai minták!) nyelvművelési megítélését. Nemcsak a stilisztikai szemléltető nyelvművelés vonzhatja ezeket bizonyítékként nyelvművelő dilemmák megoldásához, volt ilyen „hitelesítı” szerepük a korábbi nyelvművelőı korszakban is. „Ezen azonban már lehetne, kellene is vitatkozni. (Nem azon, hogy a költőınek-írónak több van-e megengedve nyelvileg, mint nekünk, »közönséges halandóknak«, hanem azon, hogy ezek a »poetica licentiák« másodlagosan felhasználhatók-e valamely nyelvi alakulat köznyelvi használhatóságának az igazolására.)” (19). Kétségtelenül sok ága-boga van ennek a példacsoportnak, ezért valóban kellene, mert lehetne is min vitatkozni. Legalább három részre bonthatók már az esettípusok is. Egyrészt stílusszándék indokolhatja egy-egy szokatlan, nem elınyös vagy helyteleníthetı forma használatát – az irodalmi mőben. Hitelesen (tehát a stilisztikumát is megırizve) mint idézetek hathatnak, terjedhetnek ezek. Másrészt a különbözı nyelvváltozatokból (nyelvjárásokból, szaknyelvekből, szlengből stb.) származó, a köznyelvben ismeretlen vagy akár ke- rülendınek ajánlott alaktani, szóalkotási stb. formák kisebb-nagyobb regionális elterjedtségükkel válhatnak mintává. Harmadrészt igenis vannak a szépirodalomban is téves, hibás, rontott nyelvi alakok. Egyszerűen szólva a lektornak, olvasószerkesztőnek, s nem utolsósorban a kritikusnak nemcsak fordítások esetében kötelessége a nyelvi megoldásokról, azaz éppen a „stiláris odaillőségekről” véleményt mondani, sıt adott esetben módosítást javasolni vagy akár kérni. Nehezíti a fentiekben felidézett problémaköteg bogozgatását, hogy a közelmúlt magyar nyelv- és stílustörténetében lezajlott (és még be sem fejeződött) egy korszakváltás. KEMÉNY GÁBOR megfogalmazásában idézve: „a hetvenes évek második felétıl kezd érvényesülni az [eddigi folyamatokkal] ellentétes tendencia, amely az egységesüléssel szemben a széttagolódás, a szlengesedés, a szabálytalanság, a nyelvi durvaság (sıt trágárság) irányába hat. [...] Ez az új fejlődési irány csapódik le a korszak szépirodalmában (Esterházy, Spiró, majd Parti Nagy, Garaczi stb.), amely persze nemcsak tükrözte, hanem serkentette is a normasértő, ironikus, groteszk nyelvhasználat kultuszát, divatját” (122). Jelenlegi nyelvi, stílus és olvasástörténeti hagyományaink közegében még elmondhatjuk, hogy eleven bennünk a viszonyítás: tudjuk, érezzük még, hogy mihez képest szabálytalan, durva (trágár), ironikus, groteszk ez a nyelvi és stiláris változás. Éppen ezért kettős kérdés áll előttünk: 1. mi lesz (lehet) ebből, mi történik (történhet) ezután? 2. mit kellene (mit lehetne) tennünk itt és most? Rögtönzött (és nem feltétlen) válaszként azt mondhatjuk: az új nyelv- és stílusváltozat is addig hatásos és új(donság), amíg van még mihez képest. Ha nincs, akkor elıre vagy hátra, de újra lépni kell. A szerzı szemléletére jellemzı az idegen szavakra vonatkozó felfogása is. „Nem az idegen szót kell irtani, hanem a vele egyenértékű magyart terjeszteni”– írja (58). A stilisztikai szemlélethez közelebb helyezve így is mondhatjuk: az idegen szót illesszük be egy (vagy több) szinonimasorba, teremtsünk lehetőséget a jelentésárnyalati megkülönböztetésre, esetleg a szóhasadásra. KEMÉNY GÁBOR efféle különbség kialakulását érzékeli a tüntetés és a demonstráció között (vö. 65; ill. ÉKsz2. demonstráció és tüntetés a.). Az újabban tapasztalható visszaidegenítés mindezért szinonimatörlést, szinonimavesztést is jelent. L. dzsúdó és cselgáncs („Egy magyar sportszó nekrológja: cselgáncs”: 277–8), asszisztens és partjelzı, taccsbíró (322–3), tréner és edző, masszőr és gyúró (323); frekvencia és hullámhossz, szezonális és idénymunka (CZIGÁNY LÓRÁNT: Kortárs 1977/7: 6). A „Nyelvi mozaik” egészét meghatározza a változás kategóriája. A változás regisztrálása, értelmezése, szórványos vagy tendencia voltának kitapogatása. Számos jelenség- és példacsoport adatait főzhetjük össze (a kitűnőı Mutató segítségével), hogy markánsan kirajzolódjanak a karakterisztikus vonások és a megjelölt idıszak változásainak vonulatai, görbéi. Mostanában mindenkinek feltűnhet például az igekötők állományában, gyakoriságában, valamint funkcióikban és szerepváltásaikban észlelhetı nagyarányú változás. KEMÉNY GÁ- BOR több cikkben követette nyomon ezt a változási hullámot, fıként a be- és a le- módosulásait, valamint az igekötők „elhagyogatását” (19). A cikkek (ironikusan mondva) nem azt regisztrálják, hogy lám már megint szaporodott a furcsán, szokatlanul használt igekötıs alakok példatára, hanem mindig az okokat igyekeznek felderíteni. Például: „A bevállal tehát nem alkalmi, egyedi jelenség, hanem (talán) [!] egy most kezdıdı nyelvi fejlıdési tendenciának a tünete [ti. hogy erősebben kiemelkedjék a cselekvés befejezettsége, eredményes volta.]” (260); „A befúj és a beidéz igekötője [...] nemcsak befejezettséget érzékeltet, hanem némiképp megtartja eredeti szerepét, a befelé irányulás jelzését is” (261); „A köznyelvi Szemle 491 kall, megsokall vmit kifejezés mellé (nem helyette, hanem melléje, ez fontos!) [így!] a bizalmas beszélt nyelv létrehozott egy tömör és kifejezı igét: besokall. A [...] besokall tárgyatlan ige, s nem is lehet tárgya, hiszen az alany tudati állapotát fejezi ki. Vagyis az új igekötő a vonzatstruktúrát is megváltoztatta” (271); stb. A kötet meggyőzhet bennünket arról, hogy a sokszorosan és meggyőzően hangsúlyozott stílusközpontúság mellé a változás is oda helyezendő, azaz a mai nyelvművelő magatartásnak nem csupán a stílusközpontúság, hanem a nyelvtörténeti érzékenység, a nyelvtörténeti szemlélet is alkalmas, sőt szükséges irányultsága lehet. PUSZTAI FERENC Kemény Gábor (Budapest, 1948. május 10.) nyelvész, egyetemi oktató. A Magyar Tudományos Akadémia doktora 2002 óta, emellett az MTA Nyelvtudományi Intézete Lexikológiai és Lexikográfiai Osztályának tudományos tanácsadója, több stilisztikai és nyelvhelyességi tárgyú könyv szerzője, társszerzője. Apja Kemény G. Gábor (1915–1981) történész. Életútja ] Középiskolai tanulmányait a József Attila Gimnáziumban végezte Budapesten 1962 és 1966 között. Egyetemi éveit az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szakán töltötte 1966-tól 1971-ig. Ezt követően az MTA Nyelvtudományi Intézetben tudományos ösztöndíjas gyakornokként dolgozott 1971 és 1973 között. 1973-tól tudományos segédmunkatárs, 1976-tól tudományos munkatárs, 1988-tól tudományos főmunkatárs (1988–1993 között tudományos osztályvezető). 2002-től tudományos tanácsadó. 1994-től a ME BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszékének docense, 2003-tól egyetemi tanára. 1998-tól 2003-ig tanszékvezető volt. 1973-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1987-től a nyelvtudomány kandidátusa, 2002-től az MTA doktora (nyelvtudomány). Habilitációja 2002. november 11-én volt a DE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszékén. 1978-ban Gombocz Zoltán-éremmel jutalmazta a Magyar Nyelvtudományi Társaság. 1999-ben Lőrincze Lajos-díjat kapott az Anyanyelvápolók Szövetségétől. Tudományos ösztöndíjai • 1971–1973 MTA • 1987–1988 Soros • 1997–2001 SZPÖ (professzori ösztöndíj). 1976 óta tagja különféle akadémiai bizottságoknak (anyanyelvi, magyar nyelvi, nyelvtudományi bizottság, stilisztikai, magyar nyelvészeti munkabizottság). 1982 óta tagja a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának, 1992 óta egyik szerkesztője az Édes Anyanyelvünknek, tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai (Hungarológiai) Társaságnak, az Anyanyelvápolók Szövetségének; 2007-től az MTA közgyűlési doktor képviselője. Előadásai nemzetközi kongresszuson: 1972, 1977, 1983, 1988, 1994. Magyar Nyelvészek Nemzetközi Kongresszusa: 1986, 1991, 2006. Hungarológiai Kongresszus: 1990. Finnugor Kongresszus. Munkássága Főbb szakterületei: magyar nyelvészet, stilisztika, nyelvművelés, szövegtan. Több mint harmincöt éve végez publikációs tevékenységet, amelynek eredménye huszonöt könyv (egy részük társszerzős), száznyolcvankét tudományos közlemény (tanulmány, cikk, recenzió) és körülbelül hatszáz ismeretterjesztő cikk. Források [ Kemény Gábor pályaképének fontosabb adatai • Nyelvtudományi Intézet • Írásainak válogatott bibliográfiája Középiskola: József Attila Gimnázium (Budapest), 1962—66. Egyetem: ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szak, 1966—71. Munkahelyek: MTA Nyelvtudományi Intézet, 1971—73. tud. ösztöndíjas gyakornok, 1973—76. tud. segédmunkatárs, 1976—87. tud. munkatárs, 1988—2002. tud. főmunkatárs (1988—93. tud. osztályvezető), 2002— tud. tanácsadó; ME BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék, 1994—2003. egy. docens (1998—2003. tanszékvezető), 2003— egy. tanár. Tud. fokozatok: 1973. egy. doktor, 1987. a nyelvtudomány kandidátusa, 2002. az MTA doktora (nyelvtudomány). Habilitáció: 2002. november 11., DE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék. Tud. díjak: 1978. Gombocz Zoltán-érem (Magyar Nyelvtudományi Társaság), 1999. Lőrincze Lajos-díj (Anyanyelvápolók Szövetsége). Tud. ösztöndíjak: 1971—73. MTA, 1987—88. Soros, 1997—2001. SZPÖ. Szakmai közélet: 1976 óta tagja különféle akadémiai bizottságoknak (anyanyelvi, magyar nyelvi, nyelvtudományi bizottság, stilisztikai, magyar nyelvészeti munkabizottság); 1982 óta tagja a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának, 1992 óta egyik szerkesztője az Édes Anyanyelvünknek; tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai (Hungarológiai) Társaságnak, az Anyanyelvápolók Szövetségének. Előadás nemzetközi kongresszuson: 1972, 1977, 1983, 1988, 1994. Magyar Nyelvészek Nemzetközi Kongresszusa; 1986, 1991, 2006. Hungarológiai Kongresszus; 1990. Finnugor Kongresszus. Publikációs tevékenység: 24 könyv (egy részük társszerzős), 182 tud. közlemény (tanulmány, cikk, recenzió), kb. 600 ismeretterjesztő cikk. Ismeretterjesztő tevékenység: nyelvi rovat írása, ill. szerkesztése: 1976—80. Élet és Tudomány, 1977—90. Népszabadság, 1993—2004. Édes Anyanyelvünk, 1995—99. Magyar Tudomány; 1974— előadások a magyar nyelv hetén; több kiadvány (lexikon, tankönyv stb.) anyanyelvi lektora. Életrajz 1948. május 10-én születtem Budapesten. Alap- és középfokú iskoláimat Budapesten végeztem, 1966-ban érettségiztem a József Attila Gimnáziumban. Ebben az évben mint a magyar irodalmi OKTV helyezettjét felvettek az ELTE Bölcsészkarára. Tanulmányaimat magyar-történelem szakon, később magyar egyszakosként folytattam, és 1971-ben kitüntetéses diplomával fejeztem be. Negyedéves bölcsészhallgató koromban francia nyelvből középfokú állami nyelvvizsgát tettem. 1987-ben letettem a kandidáláshoz akkor kötelező orosz nyelvvizsgát (alapfokon). Ezenkívül szakirodalmat olvasok angol és német nyelven. Szakmai érdeklődésem már utolsó egyetemi éveim alatt a nyelvészet felé fordult. 197l. szept. 1-jén tud. ösztöndíjas gyakornokként az MTA Nyelvtudományi Intézetének - akkor Grétsy László vezette - mai magyar nyelvi osztályára kerültem. Főállásban azóta is a Nyelvtudományi Intézetben dolgozom, 1973-tól 1976-ig tud. segédmunkatársi, 1976-tól 1987-ig tud. munkatársi, 1988-tól tud. főmunkatársi beosztásban. 1988-tól hat éven keresztül a mai magyar nyelvi osztályt vezettem. Intézeti munkaként elsősorban nyelvművelő tevékenységet folytattam, egyéni kutatásaim pedig a nyelv- és az irodalomtudomány határterületeire, elsősorban a stilisztikára irányultak. Egyetemi doktori disszertációmat - Gáldi László tanácsára - Krúdy Gyula képalkotásáról írtam. Ezt megvédve 1973-ban summa cum laude minősítéssel elnyertem a bölcsészdoktori címet. Disszertációm rövidített változata 1974-ben megjelent a Nyelvtudományi Értekezések sorozat 86. számaként. A szakfolyóiratokban szintén 1974 óta publikálok rendszeresen. Eddig 19 (részben társszerzős) könyvem és 144 tudományos közleményem (tanulmányom és ismertetésem) jelent meg. Az 1970-es évek eleje óta rendszeresen írok nyelvi ismeretterjesztő cikkeket is (számuk jelenleg meghaladja az 500-at). Nyelvi rovatot szerkesztettem az Élet és Tudományban (1976-1980), a Népszabadságban (1977-1990) és a Magyar Tudományban (1995-1999). 1992-től egyik szerkesztője vagyok az Édes Anyanyelvünk című nyelvi ismeretterjesztő lapnak. Az elmúlt közel harminc évben számos hazai és nemzetközi tudományos kongresszuson, konferencián tartottam előadást (több ízben felkérésre). Első előadásomat 1972 augusztusában, a magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusán tartottam. Azóta is mindegyik magyar nyelvészkongresszuson szerepeltem előadóként (1977, 1983, 1988, 1994). Az 1991. májusi alkalmazott nyelvészeti konferencián a záróülés egyik plenáris előadója voltam. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Nyelvtudományi Társaság felkérésére néhány tudományos ülésszakon is tarthattam előadást stilisztikai témákról (1978: Krúdy; 1980: József Attila; 1985: Kosztolányi). Ezenkívül részt vettem és előadást is tartottam a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasóülésein (szaknyelvi szakosztály: 1984. május; általános nyelvészeti szakosztály: 1999. március), a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság két kongresszusán (1986, Bécs; 1991, Szeged), valamint az 1990. évi debreceni finnugor kongresszuson, az 1992. októberi budapesti nyelvművelő konferencián, az 1995. augusztusi miskolci névtudományi konferencián, az 1998. júliusi egri anyanyelv-oktatási napokon, az ELTE Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének konferenciáin (1998 és 1999 októberében), a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelvtudományi Tanszékének metaforakonferenciáján (1999. október), továbbá az MTA Nyelvtudományi Intézete megalapításának 50. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakon (szintén 1999 októberében). 2000 áprilisában Szombathelyen a Márai Sándor születésének centenáriuma alkalmából rendezett tud. ülésszakon tartottam előadást. Felkértek, hogy vezessem be az MTA "Magyar Tudományosság Külföldön" Elnöki Bizottságának 2001 októberében Debrecenben sorra kerülő tud. ülésszakát, amely a szomszédos államok magyar szaknyelvének kérdéseit vitatja meg. 1994 óta másodállásban a Miskolci Egyetem bölcsészkarának magyar nyelvészeti tanszékén is dolgozom, egyetemi docensi beosztásban, 1998. július 1-jétől a tanszék vezetőjeként. 1995 április-júniusában az Újvidéki Egyetemen posztgraduális kurzust vezettem a modern stilisztika témakörében. 1996-97-ben és 2001-től óraadó tanárként szövegtant, stilisztikát és stílustörténetet tanítok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Kutatói és oktatói pályám során több ízben részesültem különféle szakmai elismerésekben, támogatásokban. 1978-ban elnyertem a Magyar Nyelvtudományi Társaság Gombocz Zoltán-érmét, 1999-ben az Anyanyelvápolók Szövetségének Lőrincze Lajos-díját. 1987-88-ban Soros-ösztöndíjban, 1997-től 2001-ig Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesültem. 1976 óta veszek részt akadémiai bizottságok munkájában: Anyanyelvi Bizottság (1976-90: tag, 1983-90: titkár), Stilisztikai Munkabizottság (1985-90: titkár), Magyar Nyelvi Bizottság (1990-től tag). 1982-től tagja vagyok a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának, 1991-től a Hemingway Alapítvány Pethő Sándor-díját odaítélő kuratóriumnak. Tudományos publikációimnak általában kedvező visszhangjuk volt: többek között - időrendben - Pusztai Ferenc, Kovalovszky Miklós, Szabó Zoltán és Szathmári István írt róluk elismerő recenziót. Képekbe menekülő élet és Nyelvmővelő kéziszótár címő könyveimet megjelenésükkor több rádió- és tévémősor is méltatta. Kandidátusi értekezésemet Krúdy Gyula képalkotásáról írtam ("A nyelvi kép mint stíluseszköz Krúdy Gyula prózájában"). Ezt megvédve 1987 novemberében elnyertem a nyelvtudomány kandidátusa fokozatot. A szakmai elismertség jelének tekintem, hogy évek óta rendszeresen felkérnek a tud. minősítési eljárásban való közreműködésre (korábban TMB-opponensként vagy bizottsági tagként, újabban MTA-doktori és habilitációs pályázatok véleményezőjeként). Akadémiai doktori értekezésemet "A nyelvi kép mint szemantikai, stilisztikai és szövegtani jelenség a 20. századi magyar nyelvben és irodalomban" címmel 2000. február 29-én nyújtottam be a Doktori Tanácsnak. Publikációs lista Önálló munkák 1. Krúdy képalkotása. Akadémiai, Bp. 1974. 105 l. (Nyelvtudományi Értekezések, 86. sz.) 2. A költői képtől a közhelyig. TIT, Bp. 1974. 36 l. (Nyelvi Ismeretterjesztés, 1974/1. sz.) 3. Képszerűség és kompozíció Krúdy prózájában. Akadémiai, Bp. 1975. 35 l. (Nyelvűr Füzetek, 11. sz.) 4. Hivatalos nyelvünk kézikönyve. ÁSZI, Bp. 1976. 352 l. (Szerk. Grétsy László; társszerzők: Bíró Ágnes, Grétsy László.) 5. Hivatalos nyelvünk kézikönyve. ÁSZI, Bp. 1978.2 346 l. 6. Nyelvművelő kézikönyv. I. A-K. Akadémiai, Bp. 1980. 1294 l. (Főszerk. Grétsy László és Kovalovszky Miklós.) [Munkatárs, kb. 50 kisebb szócikk szerzője.] 7. Nyelvművelő kézikönyv. II. L-ZS. Akadémiai, Bp. 1985. 1291 l. (Főszerk. Grétsy László és Kovalovszky Miklós.) [Munkatárs, 2 nagyobb és kb. 100 kisebb szócikk szerzője.] 8. Nyelvészet és tömegkommunikáció. I-II. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 1985. (Szerk. Grétsy László; társszerzők: Buda Béla, H. Nagy Erzsébet, Huszár Ágnes, Wacha Imre.) 9. Nyelvi divatok. Gondolat, Bp. 1985. 286 l. (Szerk. Bíró Ágnes és Tolcsvai Nagy Gábor; társszerzők: Bíró Ágnes, Felde Györgyi, Huszár Ágnes, Tolcsvai Nagy Gábor.) 10. Iratszerkesztési és -fogalmazási tanácsadó. Közgazdasági és Jogi, Bp. 1987. 444 l. (Szerk. Deme László és Grétsy László; társszerzők: Bíró Ágnes, Büky László, Deme László, Grétsy László, M. Korchmáros Valéria.) 11. Szaknyelvi divatok. Gondolat, Bp. 1989. 297 l. (Szerk. Bíró Ágnes; társszerzők: Bíró Ágnes, Felde Györgyi, Seregy Lajos, Tolcsvai Nagy Gábor.) 12. Szindbád nyomában. Krúdy Gyula a kortársak között. MTA Nyelvtud. Intézet, Bp. 1991. 128 l. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes, 7. sz.) 13. Mondd és írd! Válogatott nyelvművelő cikkek. Auktor, Bp. 1992. (Társszerkesztő: Szántó Jenő.) [Szerk. és 23 cikk szerzője.] 14. Képes diákszótár 14 000 címszóban. Akadémiai, Bp. 1992. 1110 l. (Társszerkesztő: Grétsy László.) 15. Normatudat - nyelvi norma. MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp. 1992. 257 l. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes, 8. sz.) [Szerk. és egy tanulmány szerzője.] 16. Képekbe menekülő élet. Krúdy Gyula képalkotásáról és a nyelvi kép stilisztikájáról. Balassi, Bp. 1993. 252 l. 17. A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp. 1994. 188 l. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes, 16. sz.) [Szerk. és egy tanulmány szerzője.] (Társszerkesztő: Kardos Tamás.) 18. Nyelvművelő kéziszótár. Auktor Könyvkiadó, Bp. 1996. XIII, 645 l. [Szerkesztő, szócikkíró.] (Társszerkesztő: Grétsy László.) 19. A metafora grammatikája és stilisztikája. Tanulmánykötet a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke által 1999. október 11-12-én rendezett konferencia előadásaiból. Tinta Könyvkiadó, Budapest 2001. 294 l. [Szerk. és egy tanulmány szerzője.] Tanulmányok 1. Ezzel együtt. Nyr. 96 (1972): 27-9. 2. Fa-kutya volt-e a fakutya? Nyr. 96 (1972): 158-65. 3. A világirodalom oktatása a gimnáziumban. Nyelv és Irodalom 1972/2: 67-73. 4. Logikai-szemantikai struktúrák Krúdy hasonlataiban. In: Jelentéstan és stilisztika. A magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu, Szathmári István, Szűts László. Akadémiai, Bp. 1974. 269-72. 5. Lexikális jelentés - kontextuális jelentés - írói jelentés (A költői képalkotás problémáinak szemantikai megközelítéséhez). Nyk. 76 (1974): 183-98. 6. A képszerűség nyelvi formáiról. MNy. 70 (1974): 325-39. 7. Képválasztás és kompozíció Krúdy prózájában. Nyr. 98 (1974): 160-71. 8. Képsűrűség és kompozíció Krúdy prózájában. Nyr. 98 (1974): 306-25. 9. Oszlopos Simeon. Literatura 1974/3: 121-6. [Sarkadi Imre drámájának elemzése.] 10. Néhány elméleti és terminológiai kérdés a szóképek köréből. MNy. 71 (1975): 150-60. 11. Köznyelvi képek megújítása Tamási Áron prózájában. Nyr. 99 (1975): 188-92. 12. Köznyelvi hibák - sportnyelvi hibák. Nyr. 99 (1975): 405-13. 13. Alakmások és önarcképek Krúdy prózájában. Filológiai Közlöny 1975: 434-43. 14. A költői képek funkciója egy Krúdy-leírásban. Nyr. 100 (1976): 409-20. 15. Krúdy pályafordulatához (A vörös postakocsi-tól a "pesti regények"-ig). Literatura 1976/3-4: 19-24. 16. Stilisztika és statisztika (Zsilka Tibor új könyvéről). Nyk. 78 (1976): 135-48. 17. Nyelvtani és képi determináció a teljes metaforában. Nyk. 79 (1977): 177-200. 18. Az eltévedt lovas (Hozzászólás egy Ady-szimbólum értelmezéséhez). Nyr. 101 (1977): 324-9. 19. A szív álmaitól a gyomor álmaiig (Erotika és gasztronómia Krúdy képeiben). Nyr. 101 (1977):439-57. 20. Hivatalos nyelvünk néhány jellemző sajátossága és magyarosabbá tételének módozatai. In: Az anyanyelv az ember életében. Szerk. Bachát László. TIT, Bp. 1977. 53-66. 21. Időélmény és kompozíció Krúdy prózájában. Szabolcs-Szatmári Szemle 1978/3: 12-7. 22. A stílus születése és halála (Állandóság és változás Krúdy prózájában). In: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmáról. Szerk. Kabdebó Lóránt. Petőfi Irodalmi Múzeum-Népművelési Propaganda Iroda, Bp. 1979. 113-30. 23. Egypár gondolat a prózaelemzésről (Egy funkcionális stílusvizsgálat körvonalai). MNy. 75 (1979): 465-7. 24. "Jelképek erdején át..." (Szimbólumok és szimbolizmus a százéves Krúdy Gyula prózájában). Édes Anyanyelvünk 1979/1: 5. 25. A teljes metafora nyelvtani szerkezetéről. In: A magyar nyelv grammatikája. A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu, Szathmári István, Szűts László. Akadémiai, Bp. 1980. 457-65. 26. Stílus, stíluselemzés, prózaelemzés. Nyr. 104 (1980): 29-38. 27. A mutató névmási birtokos jelzőről és (annak?) használatáról. Nyr. 104 (1980): 417-9. 28. Krúdy tücsökzenéje. Magyar Nemzet 1980. szept. 14. [Az N. N. című kisregény jelképrendszeréről.] 29. Krúdy és a stílusa (A stílus helye Krúdy művészetében és Krúdy helye a stílus művészetében). It. 1981: 440-57. 30. A nyelvi képek szerepe a tömegtájékoztatásban. Nyr. 106 (1982): 138-41. 31. A "lelki táj" mint közlésforma József Attilánál. Nyr. 106 (1982): 307-10. 32. Szöveg és jelentés (Ceruzajegyzetek egy újszerű könyv margójára). Nyr. 106 (1982): 465-76. [Murvai Olga könyvéről.] 33. A "lelki táj" mint közlésforma József Attilánál. In: "A mindenséggel mérd magad!" Tanulmányok József Attiláról. Szerk. B. Csáky Edit. Akadémiai Kiadó, Bp. 1983. 121-5. [Vö. 31.] 34. Címek a mérlegen. Jel-Kép 1983/2: 106-15. (Társszerző: Grétsy László.) 35. Kép és kommunikáció. In: Nyelvészet és tömegkommunikáció. Szerk. Grétsy László. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 1985. II, 119-205. 36. Szakmai nyelvhasználat és publicisztikai stílus. Nyr. 109 (1985): 268-75. 37. A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében. Nyk. 88 (1986): 39-87. 38. Kosztolányi nézetei a nyelv esztétikumáról. MNy. 82 (1986): 280-8. 39. A szépirodalmi közlés specifikuma és a stíluselemzés módszere. Műhelymunkák a nyelvészet és társtudományai köréből 1986/2: 53-64. 40. Érthetőség és érthetetlenség a költészetben. Nyr. 110 (1986): 382-3. 41. The perception of figures in recent theories of stylistics. In: ELTE Annales, Sectio Linguistica, tom. XVIII., 1987. 359-82. 42. Elemi kép - komplex kép - továbbszőtt kép. Nyr. 111 (1987): 162-74. 43. Életérzés és stílusforma Krúdy Gyula "bécsi" regényeiben. It. 69-70 (1987-88): 435-47. 44. A szépirodalmi közlés specifikuma és a stíluselemzés módszere. In: A magyar nyelv rétegződése. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. Akadémiai, Bp. 1988. II, 537-47. [Vö. 39.] 45. A pozitív nyelvművelés időszerű kérdései. Hungarológiai Közlemények (Újvidék) 80 (1989): 489-93. 46. A pozitív nyelvművelés időszerű kérdései. In: Nyelvi értékeink és gondjaink. A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok 1989. december 5-én tartott tudományos ülésszakának anyaga. A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, Újvidék 1990. 1-5. [Klny. az előző cikkből.] 47. A televízió sportműsorainak nyelvéről. Nyr. 113 (1989): 19-27. 48. Gondolatok és óhajok a XX. századi magyar nyelvészetben a nyelvművelés és a stilisztika viszonyáról. Nyr. 114 (1989): 435-41. 49. Képsűrűség mint nemzedéki stílusjegy? In: Congressus septimus internationalis fenno-ugristarum. Debrecen, 27. VIII.-2. IX. 1990. Sessiones sectionum. Dissertationes. Litteraria. Red. I. Dobos, L. Keresztes etc. Debrecen 1990. 247-52. 50-52. Nyelvi képek gyakorisága, típusai és funkciója egy mai magyar szépprózai antológiában. I.: Nyr. 114 (1990): 36-53.; II.: Uo. 161-75.; III.: Uo. 115 (1991): 28-44. 53. Életérzés és stílusforma Krúdy Gyula "bécsi" regényeiben. In: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében - Dieungarische Sprache und Kultur im Donauraum. A II. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Bécs, 1986. szept. 1-5.) elhangzott előadások. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, Bp.-Wien 1991. II, 1026-32. [Vö. 43.] 54. Gondolatok és óhajok a XX. századi magyar nyelvészetben a nyelvművelés és a stilisztika viszonyáról. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány története témaköréből. A magyar nyelvészek V. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. Akadémiai Kiadó, Bp. 1991. 340-5. [Vö. 48.] 55. Befejezés előtt a Nyelvművelő kisszótár. In: I. magyar alkalmazott nyelvészeti konferencia. Nyíregyháza, 1991. máj. 3-4. Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza 1991. I, 24-32. 56. Igekötő-elhagyási tendencia: normasértés vagy normatágítás? In: Kemény Gábor (szerk.): Normatudat - nyelvi norma. MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp. 1992. 205-27. 57. Normaváltás közben. Édes Anyanyelvünk 1992/4: 5. 58. Stephen Ullmann (Ullmann István) felismerései a szinesztézia jelentéstani alapjairól. In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson - Szeged, 1991. augusztus 12-16. - elhangzott előadások. Szerk. Békési Imre, Jankovics József, Kósa László, Nyerges Judit. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság-Scriptum Kft., Bp.-Szeged 1993. III, 1321-7. 59. Normaváltás közben. Nyr. 117 (1993): 416-7. [Vö. 57.] 60. Mi sem akarjuk "leválasztani" azt az ötmillió magyart! Válasz(ok) Kontra Miklósnak. [Vitacikk.] Szivárvány 1993/3: 155-8. [Újra: 76.] 61. Az igekötő elmaradásának néhány jellegzetes esete a mai magyar köz- és sajtónyelvben. In: Kemény Gábor-Kardos Tamás (szerk.): A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp. 1994. 99-105. 62. A nem latin betűs írású nyelvek neveinek magyar helyesírásáról (Szempontok és javaslatok). Nyr. 118 [1994]: 287-99. 63. Körülírás? Metafora? Körülíró metafora! In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Fel. szerk. Laczkó Krisztina. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Bp. 1995. 209-14. 64. Ottlik Géza és a nevek (Írói névadás a Hajnali háztetők-ben). Nyr. 119 (1995): 371-5. 65. [Bevezető a Szakmagyar rovathoz.] Magyar Tudomány 1995/1: 80. 66. Mi a stílus? (Újabb válaszok egy megválaszolhatatlan kérdésre). Nyr. 120 (1996): 6-13. 67. Álom - való (Az ellentét mint szövegszervező elv egy Krúdy-novellában). Nyr. 120 (1996): 403-14. 68. [Hozzászólás az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának 1995. október 9-i ülésén.] Nyelvi tervezés, nyelvi politika II. rész. Nyr. 120 (1996): 380-402. [K. G. hozzászólása: 381-2.] 69. Faj vagy fajta? (Szaknyelv és köznyelv viszonya egy szóhasználati kérdés tükrében). Magyar Tudomány 1996/12: 1519-20. 70. Van-e szükség Magyarországon anyanyelvi törvényre? Jegyzőkönyv a Magyar Nyelvi Bizottság 1996. május 3-i üléséről. Nyr. 121 (1997): 104-120. [K. G. felszólalása: 113-5.] 71. Stílusmagatartások a hetvenes évek magyar szépprózájában (Stílustörténeti vázlat). In: Szavak - nevek - szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Szerk. Kiss Gábor és Zaicz Gábor. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, Bp. 1997. 182-6. 72. Az ellentét mint szövegszervező elv egy Krúdy-novellában. In: Szöveg és stílus. Szabó Zoltán köszöntése. Szerk. Péntek János. Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszéke, Cluj/Kolozsvár 1997. 234-40. [Vö. 67. (Rövidített változat.)] 73. Jól értjük-e a költő szavát? (József Attila két versrészletének értelmezéséhez). In: Saxa loquuntur [A Szent Imre Gimnázium/József Attila Gimnázium évkönyve]. Szerk. Vasbányai Ferenc. Bp. 1997. I, 257-61. 74. A szövegstílus három összetevőjéről (Péter Mihály stílusmeghatározása alapján). Nyr. 122 (1998): 133-42. 75. Szövegstílus és konnotáció. In: Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Bańczerowski Janusz, Han Anna, Kassai Ilona, Nyomárkay István közreműködésével szerkesztette Zoltán András. ELTE BTK Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszéke, Bp. 1998. 289-93. 76. Mi sem akarjuk "leválasztani" azt az ötmillió magyart! Válasz(ok) Kontra Miklósnak. In: Kontra Miklós-Saly Noémi (szerk.): Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Osiris, Bp. 1998. 69-73. [Újraközlés; először: 60.] 77. A stilisztikai szövegelemzéstől a komplex műelemzésig (Vas István: Branyiszkó). In: V. Raisz Rózsa-H. Varga Gyula (szerk.): Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelv-oktatási Napok. Eger, 1998. július 7-10. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp. 1999. 74-82. 78. Képszerűség és poliszémia. In: Gecső Tamás (szerk.): Poliszémia, homonímia. Az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti tanszéke által 1998 októberében rendezett tudományos konferencia előadásainak tanulmánykötete. Tinta Könyvkiadó, Bp. 1999. 109-16. 79. A nyelvi kép mint "rendellenesség" (Tudománytörténeti vázlat). Nyr. 123 (1999): 292-302. 80. A nyelvi kép mint "szabályszerűség" (A tudománytörténeti vázlat folytatása). Nyr. 123 (1999): 395-403. 81. A nyelvi kép: "rendellenesség" és "szabályszerűség" (Egy saját elgondolás körvonalai). Nyr. 124 (2000): 74-85. 82. Írói és kutatói vélemények a nyelvi kép jelentőségéről. In: Kugler Nóra-Lengyel Klára (szerk.): Ember és nyelv. Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Bp. 1999. 184-7. 83. Régi magyar irodalmi szövegkiadások. Nyk. 96 (1998-1999): 200-4. 84. A stilisztika feladatai és lehetőségei az új évezred küszöbén. In: Kiefer Ferenc-Gósy Mária (szerk.): Helyzetkép a magyar nyelvtudományról. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen elhangzott előadások válogatott és átdolgozott tanulmányai. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, Bp. 2000. 64-74. 85. Szkülla és Kharübdisz között: a stilisztika feladatai és lehetőségei az új évezred küszöbén. Nyr. 124 (2000): 298-310. 86. A szemantikai távolság és a stilisztikai érték viszonya a költői képben. In: Gecső Tamás (szerk.): Lexikális jelentés, aktuális jelentés. Tinta Könyvkiadó, Bp. 2000. 146-52. 87. Casanova kellékei (A nyelvi képek, a beszédmódok és a tagolás szövegszervező funkciója Márai Sándor Vendégjáték Bolzanóban című regényében). In: Lőrinczy Huba-Czetter Ibolya (szerk.): "Este nyolckor születtem..." Hommage a Márai Sándor. BÁR, Szombathely 2000. 253-65. 88. A pillangó, a rózsa meg a kis fazék: a nyelvi kép mint szövegszervező tényező a 20. század első felének magyar szépprózájában. In: Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája. Tanulmánykötet a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke által 1999. október 11-12-én rendezett konferencia előadásaiból. Tinta Könyvkiadó, Bp. 2001. 140-52. 89. A "szecessziós" Krúdy (Egy Aranykéz utcai éj emléke). Nyr. 125 (2001): 319-29. 90. Időélmény és kompozíció Krúdy Gyula prózájában. In: Szabó Pál Csaba (szerk.): Szindbád Palotán. Krúdy Gyula és Várpalota tanulmányok és novellák tükrében. Szindbád Kiadó, Várpalota 2001. 72-81. [Megjelenőben.] 91. Előhang egy kispörkölthöz (Erotika és gasztronómia egy kései Krúdy-novellában). In: Szabó Pál Csaba (szerk.): Szindbád Palotán. Krúdy Gyula és Várpalota tanulmányok és novellák tükrében. Szindbád Kiadó, Várpalota 2001. 111-9. [Megjelenőben.] 92. Szakszókincs - szaknyelv - tudományos nyelv (Újabb szempontok egy régi vitakérdéshez). [Megjelenőben.] 93. Magyar szaknyelv Magyarországon és a szomszédos országokban. [Megjelenőben.] Ismertetések, beszámolók 1. Albert Henry: Métonymie et métaphore. [Ism.] Nyk. 76 (1974): 478-83. 2. Jelentéstan és stilisztika. [Ism.] Nyk. 78 (1976): 184-92. 3. Szilágyi Ferenc: A magyar szó költészete. [Ism.] Nyr. 103 (1979): 242-4. 4. Éder Zoltán: Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság. [Ism.] Nyk. 82 (1980): 400-2. 5. Verseghy Ferenc: A magyar nyelv művészi felhasználása. [Ism.] Nyk. 82 (1980): 402-5. 6. Éder Zoltán: Révai Miklós. [Ism.] In: ÁNyT. XIII. Akadémiai Kiadó, Bp. 1981. 284-8. 7. Szilágyi Ferenc: A magyar szó költészete. [Ism.] Édes Anyanyelvünk 1981/1: 10. 8. Erdélyi János: Filozófiai és esztétikai írások. [Ism.] Nyk. 85 (1983): 213-5. 9. Angol nyelvű Kosztolányi-monográfia. [Ism.] Nyr. 109 (1985): 367-9. [Dalma Hunyadi Brunauer-Stephen Brunauer: Dezső Kosztolányi.] 10. Beszámoló az újjáalakult Anyanyelvi Bizottság 1985. november 22-i üléséről. Nyr. 109 (1985): 511-2. (Társszerző: Grétsy László.) 11. Kovalovszky Miklós köszöntése. Élet és Irodalom 1985. szept. 27. [75. születésnapja alkalmából.] 12. Dalma Hunyadi Brunauer-Stephen Brunauer: Dezső Kosztolányi. [Ism.] Ungarn-Jahrbuch (München) 14 (1986): 299-301. [Angol nyelvű.] 13. Szabó Zoltán (szerk.): Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1984. [Ism.] Nyr. 110 (1986): 376-7. 14. Ülésezett az Anyanyelvi Bizottság. Nyr. 111 (1987): 512. 15. Hungarológiai kongresszus Bécsben. Édes Anyanyelvünk 1987/1: 12. 16. Boross József-Szűts László (szerk.): A mai magyar argó kisszótára. [Ism.] Nyr. 111 (1987): 246-7. 17. Közéleti beszédünk. Wacha Imre kötete. [Ism.] Magyar Nemzet 1987. júl. 9. 18. Új argószótár "abcug"-tól "zsuzská"-ig. [Ism.] Mai Magazin 1987/2: 37. 19. Beszámoló az Anyanyelvi Bizottság 1987. évi tevékenységéről. Nyr. 112 (1988): 126-8. 20. Beszámoló az Anyanyelvi Bizottság 1988. évi üléseiről. Nyr. 112 (1988): 508-10. 21. Deme László-Grétsy László-Wacha Imre (szerk.): Nyelvi illemtan. [Ism.] Nyr. 112 (1988): 484-6. 22. Szende Tamás: Megérthetjük-e egymást? [Ism.] Édes Anyanyelvünk 1988/1: 13. 23. Beszámoló az Anyanyelvi Bizottság 1989. évi tevékenységéről. Nyr. 113 (1989): 510-2. 24. Vajdasági magyar nyelvművelő napok. Édes Anyanyelvünk 1990/1: 12. 25. Balogh Lajos-Kontra Miklós (szerk.): Élőnyelvi tanulmányok. [Ism.] Magyar Tudomány 1990/9: 1125-6. 26. Szekér Endre: Hagyomány és újítás mai költői nyelvünkben. [Ism.] Nyr. 114 (1990): 120-2. 27. Képalkotás és képrendszer Füst Milán és Karinthy Frigyes költői nyelvében. Büky László monográfiája. [Ism.] Magyar Nemzet 1990. jan. 29. 28. Az első magyar alkalmazott nyelvészeti konferenciáról. Édes Anyanyelvünk 1991/3: 13. 29. Csalánok és ibolyák (Szilágyi Ferenc epigrammái). [Ism.] Édes Anyanyelvünk 1993/3: 16. 30. Péter Mihály: A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. [Ism.] MNy. 89 (1993): 494-6. 31. Nyelvművelő könyv a Vajdaságból. Molnár Csikós László: Hogy is mondjam? [Ism.] Édes Anyanyelvünk 1994/1: 18. 32. A muravidéki magyarság nyelvéről. Molnár Zoltán Miklós: Nyelv és nemzetiség. [Ism.] Édes Anyanyelvünk 1994/3: 18. 33. Értsünk szót! Sebestyén Árpád nyelvművelő kötete. [Ism.] Édes Anyanyelvünk 1995/1: 17. 34. Csokonai-szókincstár I. [Ism.] Édes Anyanyelvünk 1995/5: 15. 35. Szabolcsi Miklós: "Kemény a menny". József Attila élete és pályája 1927-1930. Akadémiai Kiadó, Bp. 1992. [Ism.] Hungarológiai Értesítő (Internet-változat.) 36. Bárczi Géza emlékkönyv. Szerk. Szathmári István, E. Abaffy Erzsébet, B. Lőrinczy Éva. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp. 1994. [Ism.] MNy. 92 (1996): 210-1. 37. Szende Tamás: A jelentés alapvonalai. Bp. 1996. [Ism.] Nyr. 120 (1996): 232-4. 38. Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat. Szociolingvisztikai alapfogalmak. [Ism.] Magyar Tudomány 1997/5: 632-4. 39. Georges Molinié-Pierre Cahné (eds): Qu'est-ce que le style? Presses Universitaires de France, Paris 1994. 354 pp. [Ism.] Acta Linguistica Hungarica 45 (1998): 408-10. [Angol nyelvű.] 40. Hol tart ma a stilisztika? (Stíluselméleti tanulmányok). Szerk. Szathmári István. [Ism.] MNy. 94 (1998): 70-5. 41. Origins of language. Edited by Jürgen Trabant. [Ism.] Magyar Tudomány 1998/1: 106-9. 42. Tolcsvai Nagy Gábor: A magyar nyelv stilisztikája. [Ism.] Nyk. 96 (1998-1999): 285-91. 43. Nagy L. János: Szavak és világok Weöres Sándor verseiben. [Ism.] In: Petőfi S. János-Békési Imre-Vass László (szerk.): Szemiotikai szövegtan 11. A szemiotikai szövegtani kutatás diszciplináris környezetéhez (III). JGYF Kiadó, Szeged 1998. 313-6. 44. Lőrinczy Huba: Búcsú egy kultúrától. Márai Sándor: A Garrenek műve. [Ism.] Műhely 1999/4: 87-8. 45. Antik stíluselméletek Gorgiastól Augustinusig. Adamik Tamás új könyvéről. [Ism.] Édes Anyanyelvünk 1999/3: 15. 46. A stilisztikai szöveginterpretáció elméleti és módszertani problémái. A nyelvi kép szövegtani funkciói. [Ism. egyéni kutatási projektumáról.] In: 50 éves az MTA Nyelvtudományi Intézete. 1949. szeptember 12. A főbb munkálatok és eredmények áttekintése. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete, Bp. 1999. 43-6. 47. Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. [Rövid ism., név nélkül.] Magyar Tudomány 1999/6: 766. 48. Szabó Zoltán: A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. [Ism.] ItK. 2000/3-4: 534-8. 49. Egy könyv, amelynek nincs ára, csak értéke. [Ism.] Édes Anyanyelvünk 2000/4: 17. 50. Írói nyelvművelés. Heltainé Nagy Erzsébet könyvéről. [Ism.] Édes Anyanyelvünk 2001/1: 17. 51. Büky László: Egy vers szóhasználati háttere. [Ism.] Magyar Tudomány 2001/9: 1138-40. A legjobb találatok a következőhöz: Kemény Gábor nyelvész Szakmai érdeklődésem már utolsó egyetemi éveim alatt a nyelvészet felé fordult. Összeállította: Kerekes Tamás

A Nyugat ma

Szelíd irodalmi forradalom Régen fogadott irodalmi lapot olyan érdeklődés Magyarországon, mint a Nyugat Ma című orgánumot, amely a nagy előddel, a Nyugattal amolyan nagyapa-unokaszerű jópajtási-szövetségesi viszonyt ápol. Televíziók, rádiók, internetes oldalak, blogok sora szólt és szól arról a kezdeményezésről, amely két közismert üzletember és egy író, publicista nevéhez fűződik. Klapka György, Konyári János és Szabó Zoltán Attila célja nem kevesebb, mint igazolni: minőségi, független irodalmi folyóirat is lehet slágertermék! A kritikusok többsége egyetért abban, hogy a Nyugat Ma puszta létrejötte felér egy szelíd forradalommal manapság, amikor a felszínesség, a bulvárújságírás a divat. A kultúráért nemcsak szavakban tenni akaró triász a budapesti irodalmi kánont megkerülve, a kurátorok előszobáit figyelmen kívül hagyva hozott létre valami egészen egyedit… Az első lapszámot látva-olvasva – ilyen is rég volt… – az ítészek többsége csettintett; dicsérve a belbecs és a külcsín tekintetében nívós kiadványt. Klapkáék a marketing területén sem teljesítettek rosszul: Budapesten, Karinthy egykori törzshelyén, a Bartók Béla (a zeneszerző egykor szintén publikált a legendás Nyugatban!) úton fellelhető Hadik Kávéházban mutatták be a független szépirodalmi folyóiratot. A főszerkesztő véleménye szerint azért is van éppen ma nagy szükség a független szépirodalmi folyóiratra, mert nem sokat javult (sőt, inkább romlott) a helyzet azóta, hogy 1997-ben a Merlinerben a következőket vetette papírra Szigethy András: „A kultúra nélküliség korát éljük. Mennyivel könnyebb volt válaszokban és viszontválaszokban vitatkozni a kultúráról, mint megélni és megérteni, hogy valójában szörnyű, kaotikus és lehangoló egy olyan korszakban létezni, ahol már és még nincs meg az a burok, amely integrálja a magatartás- és viselkedési formákat, identitástudattal ruház fel bennünket, egyáltalán lehetővé teszi számunkra a biológiai levésen túl az életet…” Klapka György egyébként megerősítette a napokban, hogy a Nyugat Ma decemberi száma 32 oldalon jelenik meg. Az aranykereskedő üzletember arra is kitért: igazi mecénásként kívánja segíteni a sokra hivatott szerzőgárdát, akik között megtalálhatóak felvidéki költők is, úgymint Bolemant László, Baranyovics Borisz vagy a Ghymes frontembere, Szarka Tamás. Az ünnepi Nyugat Ma folyóiratban – mások mellett – Balassiról írt esszét az orvos-genetikus Czeizel Endre, megjelenik Petöcz András novellája, a Csoda Livornóban, Zalán Tibor: Genezis című haikuja, Palya Bea írásműve, a Cica, Kálloy Molnár Péter: Bevallási kötelezettség című verse, Tamás Menyhért Földfékje, Lackfi János első bordala, Bertók László: Az arcodra, ha nem vigyázol elnevezésű remeke és Szabó Zoltán Attila portréinterjúja Karinthy Mártonnal. A Nyugat Ma művészeti vezetője Pusztay Réka Adrienn. A lap ára: 560 forint. A Nyugat Ma karácsonyi ajándéknak is kitűnő portéka: kedvezményesen előfizethető a klapka@aranyember.hu.Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen, valamint a Klapka Üzletházban. Felvidék Ma

Mauriac

Csók a leprásnak Megjelent az Élet és tudomány 2008. novemberi számában Írta: Paiss Vilmos Jean Pélouey gazdag és előkelő úr volt, mégis kilátástalan rabszolgának érezte magát. Jean életét sivataggá apasztotta nyomasztó külseje, silány teste viszolygást keltett mások és saját tükrében is. Fiatalsága mérgezett kútja helyett másokét leste és szomjazta, de csak gyengén és erőtlenül, mint a pilledt szieszták lustasága, mikor minden csöndes volt. Jean az emberek tekintetétől elrejtve osont át a falu házainak árnyékában. Tükrének torz képe és a gúny valósága elől menekült. Bátortalan álmodozásai és szívének keresztényi hite táplálta lelkének kútját, amelynek mélyéig hatoltak Nietzsche cinikus mondatai, egybecsengve önmaga tudatos és a külvilág undorának ösztönös ítéletével: „Mi a jó? – Mindaz, ami dicsőíti az emberben a hatalomérzést, a hatalomvágyát, magát a hatalmat. Mi a rossz? – Mindaz, ami a gyengeségben gyökeredzik. Pusztuljanak a gyengék és a lecsúszottak! Még eltűnni is segítsünk nekik! Mi ártalmasabb bármely erkölcstelenségnél? – A szánakozás, amit elszenved a cselekedet a lecsúszottakért és a gyengékért...” Borzalmas szavak ezek, mi marad hát a boldog élet reményéből? A világi érdekekért közbenjáró egyházi befolyás átrendezi a természet törvényszerűségeit, és vele Jean életét is. Az addigi ábrándok vigasztaló öleléseit a vidék legszebb lányának csókjai tölthetik meg élettel. Jean ifjú feleségévé lett Noémi, szép és fiatal, de a test és az ösztönök csupasz valósága a fojtogató kényszerűségtől való szabadulás vágyával mérgezi meg az együttlét minden pillanatát. Tudatlan asszonyi vágya először lázad tiszta lelke keresztényi hittel táplált alázatossága ellen. Neveltetés és erkölcs láthatatlan szálait keresztezi az ébredő öntudat még ismeretlen vágyainak hálója. A természet hatalma csak a túléléshez adhat erőt az erőtlenekkel szemben, de dicsősége sohasem lehet a miénk. Csak az lehet képes „rabszolgaként uralkodni”, aki felismeri akadályait, lemondásaival túllép önmagán, és ha kell, csókjával enyhíti egy leprás fájdalmát. Egy igazi szép klasszikus kisregény Francois Mauriac katolikus nagypolgári családból származó Nobel-díjas író tollából. 1922-ben jelent meg ez a műve, amely magyarul először 1936-ban Könyörületes csók címen látott napvilágot. Most, majdnem hetven év elteltével Svecz Éva új fordításában Csók a leprásnak címen látott napvilágot. (Csók a Leprásnak; Tinta Könyvkiadó, 160 oldal, 990 forint) FRANÇOIS MAURIAC 1885-ben született Bordeaux-ban. Katolikus nagypolgári családból származott, konzervatív neveltetésben részesült. Már első műveiben megjelennek állandó témái: a polgári világ rajza és a szenvedélyeivel harcoló emberi lélek árnyalt elemzése. 1933-ban beválasztják a Francia Akadémiába. Műveire a drámai, konfliktusokra épülő lineáris szerkesztésmód, a realista képszerűség, a tiszta és árnyalt stílus, valamint a zeneiség és a rejtett líraiság jellemző. 1952-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Kíméletlen kritikai és politikai írásaiban s főként visszaemlékezéseiben erélyesen síkraszállt az eszményeivel összhangban álló ügyekért. 1970-ben, Párizsban hunyt el. 1922-ben "Le Baiser au Lépreux" címen jelent meg első jelentős műve, mely magyarul először 1936-ban "Könyörületes csók" címen látott napvilágot. Most, közel hetven év elteltével Svecz Éva avatott, új fordításában "Csók a leprásnak" címen adja közre a Tinta Könyvkiadó Öröklött világszemléletét módosította a katolicizmuson belül a XVII. században megjelenő és nagy hatású janzenizmus. Jansenius yperni püspök felelevenítette Szent Ágoston tanítását a szabad akaratot kétségbevonó „eleve elrendeltség"-ről. Ez az okozatiság szigorúan tudomásul vett törvényszerűségével jelentősen fejlesztette a tudományos gondolkodást. Az egyház azonban a „szabad akarat" hittételével ellentétesnek vallotta Szent Ágoston tanítását. Amikor a reformáció szellemi küzdelmeiben Kálvin már a XVI. században hirdette az „eleve elrendeltség"-et, tulajdonképpen Szent Ágostonhoz fordult vissza. Az egyház pedig Kálvin ellen harcolva eretnekségnek nyilvánította a szabad akarat tagadását. — Jansenius megmaradt ugyan az egyházon belül, de mégis Ágostont folytatta. Bár ez a tan mindvégig gyanús maradt, de a XVII. század francia szellemi életében fontos hatóerővé vált. Híres iskolájuk, a „Porte Royal" gimnázium az értelmiség javát nevelte, és Pascal, a matematikusfilozófus, majd Racine, a francia klasszicizmus legnagyobb tragédiaköltője egyértelműen janzenista volt. Mauriac a XX. század első felében azzal közelítette a katolicizmust és a természettudományos világnézetet, hogy folytatta Jansenius tanítását. Majd élete folyamán talán legfontosabb két életrajzesszéjét Pascal-ról és Racine-ról írta. Hamarosan sikeres, időnként szinte divatos regényíró lett. Emellett az újságok felfedezték, hogy hatásos újságíró is tud lenni. Vallásos volt, de úgy, hogy együtt tudott küzdeni a más világnézetűekkel is a jó célokért. Ez odáig ment, hogy a háború idején a francia ellenállási mozgalomban a legszorosabb bajtársi kapcsolatot tartotta fenn a kommunistákkal is. A háború befejeztével politikailag legjobban De Gaulle felelt meg neki. Amíg De Gaulle élt, ő volt a gaulleizmus legfőbb és kétségtelenül legérdekesebb publicistája. Ekkori vezércikkei és „Politikai Napló"-ja még regényeinél is nagyobb érdeklődést váltottak ki mind Franciaországban, mind külföldön Mint számos kitunő prózaíró, ő is versekkel indult. Már szülőhelyén, Bordeauxban is megjelent egy-egy költeménye az újságokban. Katolikus szellemű elmélkedő jegyzetei is ismertté kezdtek válni. Az irodalmi életbe 21 éves korában — 1906-ban — lépett. Ekkor költözött Párizsba. Ekkorra már befejezte az otthoni egyetemen a tanulóéveket. Nem készült egyetlen meghatározott pályára: egyformán hallgatott teológiát, régiségtant, orvostudományi órákat. Leginkább a filozófiatörténeti és esztétikai ismeretek izgatták. Amikor felköltözött a fővárosba, először verseskötettel jelentkezett, majd munkatársa, később szerkesztője lett egy katolikus szellemű folyóiratnak. Anyagi gondja sohase volt. A gazdag vidéki otthon Párizsban is biztosította életét. Amikor pedig regényei világszerte népszerű olvasmányokká váltak, az egész francia irodalom egyik legnagyobb jövedelmű írója lett. Nem is kellett sietnie, 27 éves volt, amikor első regénye megjelent. Ez még nem is keltett irodalmi feltűnést, bár a jó fülűek azonnal tehetséges, művészi igényű írót láttak a szerzőben. De a sikert-és hamarosan a világsikert-csak az 1936-ban megjelent „A könyörületes csók" hozott. Ekkor már 51 éves volt, közismert publicista, neves ismeretterjesztő előadó, kitűnő vitatkozó. Igazi irodalmi rangja ettől kezdve volt egészen 85 éves korában bekövetkezett haláláig. Írt néhány színpadi művet is, ezeket otthon Franciaországban játszották, némi sikerük is volt, ám valódi sikert a gyors egymásutánban megjelenő regényekkel ért el. A minden gyűlölet nélküli, de igen kritikus szellemű keresztény eszmeiség fő művei ezek. Mellettük néhány életrajzi regénye is egyenrangúan sorakozik fel. A háború alatt a megszállt Franciaországban bujkálva élt, az ellenállási mozgalom hatásos harcosa volt. Majd amikor uralomra került De Gaulle politikai rendszere, felismerte, hogy ez teljesen megfelel társadalmi eszményeinek. Kései éveiben számos olvasót regényeinél is jobban érdekelték művészi stílusú vezércikkei. Életében mindent elért, amit író elérhetett. A Francia Akadémia „halhatatlan"-jai közé választották, megkapta a Nobel-díjat, gondtalanul, valódi gazdag emberként élhetett. Tudta, hogy azok is kedvelik — legyenek olvasók vagy kritikusok —, akik nem is értenek vele egyet. Ritka eset, hogy egy ennyire színvonalas író ennyire közkedvelt mind otthon, mind külföldön. Hegedűs Géza összeállította Kerekes Tamás

Makkai Ádám

Makkai Ádám www.tintakiado.hu http://makkai.org/ Makkai Ádám: Jézus és a démonok imája Kányádi Sándornak 70. születésnapja alkalmából …És akkor a démonok meglátván az Úr Jézust felismerék, hogy Ő az Istennek Fia, a Megváltó, eszelősen rohanni kezdének, karjaikkal vadul hadonászván és köpdösvén, eltorzult arccal és iszonyú hangokon visítton-sivítvást ekként rikoltozának: „…mert hogy mostantól mindörökké a gyilkosoké és a terroristáké minden ország, a hatalom és a dicsőség az uzsorabankároké, soha senki embernek fiát a Gonosztól meg ne szabadíthassa! Dühöngjön-dübörögjön hát a kísértés – mi visszük ebbe az embert! Mivel senki soha senkinek semmit megbocsátani nem tud, hát ne is akarjon, s ne legyen sem földi sem földöntúli hatalom, mely megbocsáthatna az embereknek! A mindennapi kenyérmorzsát az irigység, a dögvész, a nemzeti, faji és osztályharc kereszttüzében a gyűlölet potyogtassa véres sárba a koldus gyermekek kezéből! A földön csakis a kétarcú Sátán, Lucifer és Ahrimán akarata érvényesülhessen – mint ahogyan a mennyekben se valósuljon soha meg az átkozott Isten akarata! Őnéki nincsen országa, el tehát sose jöjjön, káromkodásra tanítjuk vele az embert, mert Őistensége már régesrég kihalt a mennyekből, ahol nincs is, nem is lesz, és sosem is létezett, mert mindenki elfelejtette Arkangyalaival egyetemben…” Befejezvén a Hegyi Beszédet, meghallá ezt akkor az Úr Jézus, Istennek Fia, A Megváltó, és ahogy szeliden lépdesne göröngyről göröngyre, iszonytól émelyeg vala, lávaként dőlt a könnye. Fekete tölcsérként örvénylett, zúgott a káosz: „Ezt kell most megfordítani!” – így szólt hát magához, „ezt kell most beszívni, megemészteni s átfordítani valóra, lenyelni a vihart s átgyúrni szellemi-lelki ennivalóra, hogy élhessen az ember! Démon-ködöt kell falnom csonttörő kínok közt… Keresztfán… tudom, hogy meg kell halnom… Keserű ez a pohár – bár elmúlna! – Atyám! Súgom és ordítom: Sátánnak imáját én most megfordítom!” És elhagyván a zajongva zsongó népet tovább méne, feljebb a dombtetőre, tekintete izzott, zihált a tüdeje, majd lerogyván egy fekete palakőre, s bár még mindegyre a démonok káromló imáját hallá, csendesen megszólalt, s renge a domb míg vallá: „Teremtő Szent Szellem! Mi Atyánk! Az Ige, ki lakozol Mennyekben, Napokon, Holdakon a földekig le, legyen a Te Neved szentség, szakramentum, hitbéli megtérés, teremtő momentum! Valósuljon meg a Te világod rendje, Terved fénye süssön rá az emberekre! Akarjuk akarni, amit Te gondoltál, s ne éreznők soha, hogy mily messze volnál! Legyen egy-ugyanaz, amit „fent” és „lent” látsz, teremtett világod sátra: székesegyház! Adj kenyeret hozzá, napról-napra élnünk, testünk épségéért hogy ne kelljen félnünk. Amit mi elrontánk, kérünk, úgy írd jóvá, mint mi a másokét – lerótt kegy-adóvá… Lásd, könnyű az embert kísértésbe vinni – szabadíts meg ettől s taníts Benned hinni! Ahrimán-Lucifer-Sátánt kötnéd fékre, Szabadíts meg, Isten, a gonosztól végre! Tiéd minden ország, hatalom s dicsőség – örök Ámen-t zeng az angyali díszőrség…” Le is fordíttaték mindenféle nyelvre amit az Úr Jézus felmonda a hegyre. Arameus, görög, latinul vulgáta, – emberi agyalás százszor átmunkálta – volt katolikus és protestáns verzió, teológus viták: mindez, mondd, mire jó? Krisztus Miatyánkján bármilyen is a rag, ez „Fekete Lyukon” átszűrt anti-anyag, azaz Szent Varázslat – hadd ne értse tömeg – földi halálunkon átszűrt szellem-szöveg. Így lőn a Megváltó szókkal szenvedése sátánfi világunk újjáteremtése. Szentendre, 1998, Halottak napja -------------------------------------------------------------------------------- Egy ember, akit nem tudtak elhallgatatni Több mint fél évszázad termését tartja kezében az olvasó, 1952-től 2005-ig. A szerző '56-ban menekült nyugatra, s Amerikában kötött ki. Diplomáit a Harvard (B.A), majd a Yale egyetemen (M.A., PH.D.) szerezte. 1974 óta az általános nyelvészet öt kontinensen ismert professzora, szótáríró, folyóiratalapító főszerkesztő, és két 1300 oldalas angol nyelvű, valamint egy 1000 oldalas magyar költészeti antológia szerkesztője. Erdélyi református papok, írók és jogászok leszármazottja, Makkai Ádám tízéves kora óta ír verseket. Költészetét rendkívüli formakultúra és nyelvi leleményesség jellemzi; nem egyszer "szabadszájú Babits"-ként emlegették. Mélységes Istenbe vetett hit a mozgató ereje, de világnézetét egyetlen egyház sem befolyásolta annyira, mint Rudolf Steiner antropozófiája, melyet Török Sándor közvetítésével ismert meg még 1956 elott, s melyet azóta is aktívan követ prózaíró, költő és ikonfestő feleségével, Arany Ágnessel. Az elmúlt évtizedek alatt külföldi és hazai fogadtatásáról Neményi László idézetekben bővelkedő zárótanulmánya ("Tekintélyromboló forradalmiság és hagyománytisztelet Makkai Ádám költészetében") nyújt hiteles képet. Ez a kötet egyszerre ünnepli 70. születésnapját és fél évszázados írói jubileumát. Könyvei Magyarországon "zárolt anyag"-nak minősültek egészen 1989-1990-ig összeállítzotta Kerekes Tamás Makkai Ádám Jézus és a démonok imája - összegyűjtött versek (1952-2005) Tinta kiadó, Budapest, 2005 A Chicagóban élő, kozmopolita, de magyarságát mélyen megélő nyelvész, költő, Makkai Ádám hetvenedik születésnapjára, fél évszázados írói jubileumát ünnepelve jelent meg verseinek gyűjteményes kiadása. Az idehaza sokak számára ismeretlen, emigránsnak számító szerző munkássága előtt tisztelgő kötetben az 1952 és 2005 között született versei találhatók, így tartalmazza a Magyarországon korábban megjelent műveit is. A címadó Jézus és a démonok imája című ciklus kivételével (amelyben 1989-től 2004-ig terjed aversek keletkezési dátuma) időrendi sorrendben találjuk az egyes köteteket: Szomj és ecet (1956); K2 = 13 [Ká a négyzeten egyenlő tizenhárommal] (1967); Cantio Nocturna Peregrini (1996); Petőfi Sándor halála után írott költeményei (2002); Az erő (2002). Makkai verseit olvasva meggyőződhetünk, mennyire otthon van nyelvünk legtisztább művészi rétegeiben. Költészetét rendkívüli formakultúra és nyelvi leleményesség jellemzi; nem egyszer szabadszájú Babits-ként emlegették. Mélységes Istenbe vetett hit a mozgató ereje, de világnézetét egyetlen egyház sem befolyásolta annyira, mint Rudolf Steiner antropozófiája - áll a fülszöveg ismertetőjében. Az elmúlt évtizedekben keletkezett kritikákat, Makkai Ádám külföldi és hazai fogadtatását tekinti át Neményi László idézetekben bővelkedő zárótanulmányában ("Tekintélyromboló forradalmiság és hagyománytisztelet Makkai Ádám költészetében"). A függelékben Cs. Szabó László, Illyés Gyula,Weöres Sándor és Vas István Makkai Ádámhoz írott leveleit olvashatjuk kéziratos formában.(Legeza Ilona) CURRICULUM VITAE Születtem Budapesten, 1935 dec. 16-án, Szüleim dr. Makkai János (1905-Erzsébetváros, Küküllő megye, Erdély, ma Dumbraveni -1994 Waianae, Hawaii) orsz. gyűl. képviselő, az Esti Újság felelős szerkesztője. Ld. UMIL II. 1308 old., anyám Ignácz Rózsa (Kovászna, Háromszék,1909, Budapest 1909) a Nemzeti Színház tagja, majd író. Ld. UMIL II, 855 old.) Magam is meg vagyok említve az UMIL II. 1308. oldalán. (Az UMIL-t újra kellene szerkeszteni a 21. század számára!) Más irodalmi rokonok: Makkai Sándor volt kolozsvári püspök és fia Makkai László, a történész, megtalálhatók az UMIL-ban. Apai nagyapám Dr. Makkai Jenő M. Kir. Koronaügyész volt, A franc-perben képviselte Franciaországot önnön hazájával szemben, anyai nagyapám Ignácz László ref. lelkész Kovásznán, majd Fogarason esperes. Egyke vagyok, akit nyelvekre fogtak három éves korától kezdve, az első 2 elemit németül kellett végeznem. Budapest ostroma után 1945 nyarán gyermekparalízis járvány áldozata lettem, ez felmentett a katonaságtól és a Munkára Harcra Kész (MHK) mozgalomtól valamint a gimnáziumi tornaórák alól. A budapesti Lónyai utcai református gimnáziumban kezdtem 1946 őszén az 5. általánost, a gimnázium államosítása után (1951-52)-ben átkerültem a Vörömarty Mihály állami általános gimnáziumba, ahol 1954-ben kitünően érettségiztem. "Rossz káder" lévén nem vettek fel latin-görög szakra, és eltanácsoltak a pécsi állatorvosi karra, amihez semmi kedves, tehetségem nem lévén nagy nehezen betornáztam magam a budapesti jogi karra. Itt 3 hónap után éhségsztrájkba kezdtem, mert nem bírtam elviselni Vas professzor állítását, miszerint "minden erkölcsös, ami a Párt érdekében történik, és minden erkölcstelen, ami a Párt ellen irányul.." Nagybátyám Makkai László segítségével Tamás Lajos Rektor kicserélt az egy évvel felettem járó Vázsonyi Vilmossal, aki francia magyar szakosból így lett joghallgató, én meg még a karácsonyi szünet előtt bekerültem a francia-magyar szakra. Itt Eckhardt Sándor, Győri János, és Kelemenné Balogh Jolán tanítványaként elég jól megtanultam franciául, műfordításaim mentek a Magyar Rádióban és jelentek meg nyomtatásban az Irodalmi Ujságban. 1956 októberében lettem harmadéves. Négy nevemmel aláírt cikket hagytam a Szabad Nép székházban, ami több évi börtönbüntetést vont volna maga után. Kétszeri nekifutással átjutottunk a határon 1956 Nov. 19-én, s két heti láger élet után Bécsben elvettem első feleségemet, Kemény Zsuzsát, Szabó Lőrinc unokahúgát. 1957 jan. 1-én érkeztünk Camp Kilmer, New Jersey-be, ahol apám és amerikai felesége Dr. Elizabeth Smith Makkay (apám visszaváltoztatta a családi -i-t y-ra) értünk jöttek. Bostonban laktunk, ahol január havát átdolgoztam a Ritz szálló konyháján 89 cent minimális órabérért mint konyhai kisegítő és szolgálati kisliftes étel berakodó. Közben apám elvitt "az egyetemre" - nem tudtam hol vagyok - egyik helyen franciául, másikon németül, harmadikon oroszul kellett beszélnem. Később tudtam csak meg hogy a Harvard University-n voltunk, ahová fel is vettek mint az első 1956-os menekültet 1957 február 8-i kezdettel, harmadévesnek, orosz-francia szakra. Az 1958-as évfolyammal végeztem egy nyári szemeszter ráadással, itt kaptam a B.A. "cum laude" alapfokozatot. 1958 szept. 2-n álltam munkába a Hawaii szigeteken mint német-francia és latin tanár az Iolani School nevű magániskolában, melyet 1853-ban alapított Emma kiorálynő. Az első orosz szputnyik fellövése után felkértek, hogy tanítsak oroszt is: így lett az Iolaniból az első gimnázium a Csendes Óceán közepén, ahol oroszul lehetett tanulni. 1960-ban felmondtam az Iolani-nak, mivel a Ford Alapítvány ösztöndíjasaként felvettek a Harvarddal 300 éve rivalizáló Yale egyetemre, ahol mint általános nyelvész szereztem az M.A. (Magister Artium) fokozatot 1963-ban, valamint a Ph.D. (Philosophiae Doctor) 1965-ben. Disszertációm az Angol nyelv idióma-szerkezete (ld. A könyvek jegyzékét angolul) könyv formájában is megjelent 1972-ben a Hága-i Mouton kiadónál. 1966 nyarán 3 évi válás után elvettem Valerie June Becker-t, akit a Yale-en ismertem meg. Két lányunk van, Sylvia (szül. 1968) és Rebecca (szül 1978), mindkettő férjezett, három fiu unokám van, Gabriel, Noah és Jonah, ezek Sylvia gyermekei, férje evangélikus lelkész, The Rev. Mark Harder. 1967-ben kerültünk Chicago-ba, ahol az újonan alakult Illinois-i állami egyetemen lettünk mindketten "assistant proferssor"-ok, majd 1968-69 től véglegesített docensek. Engem 1974-75-ben neveztek ki Ny. R. Egyetemi tanárrá, azaz "full professor of Linguistics"-szé. 2004 június 1-vel vonulok nyugalomba, mint "professor emeritus". 1988-ban elváltunk amerikai nejemmel, és elvettem Arany Ágnest, akivel 1985-86-ban ismerkedtem meg Szingapurban, ahol én voltam az első Fulbright ösztöndíjas látogató professzor egy teljes éven át. 1989-2002-ig Hong Kongban tanítottunk, én angolt, Ági németet, először a Hong Kong Baptist College-ban, majd a Hong Kong-i egyetemen. 2002-ben visszajöttünk Chicagoba ahol 1995-ben megalapítottuk az ATLANTIS-CENTAUR kiadót. (Ld. KIADÓNK.) EGY MIKROKOZMOSZ SZONETTJEI A MAKROKOZMOSZRÓL I. TV programra meredek: a Földet tömegvonzás hajtja a Nap körül - "hát ezt is láthattam!" - a szív örül, de mi a "vonzás"? Többszáz éves csöndet tört meg e tárgyban Einstein képlete. A vonzás nem más mint egyfajta ródli, - így kell egy téridő-lyukon sodródni - széléről be, a középpont fele. Amit nem értek: ez mitől marad meg állandónak, mintha mágnes volna, örök érvényű, kiapadhatatlan, s Föld-Merkur-Vénusz Napba nem szakad? Rejtett erőktől forr az égi katlan, az ész itt csak dadog, bárhogy papolna. II. Az ész itt csak dadog, bárhogy papolna, de Giordano Brunot a máglya lángja perzselte át az üszkös túlvilágra, s a klérus tapsolt, mintha győzött volna. Galilei tanait visszavonta, de felvette tanoncnak Torricellit, ki mesterének rendre mindent elhitt s kertjében sétált, meditált naponta. A higanycsőből így lett barométer, légnyomásmérő, s ebből időjóslás. A Nap pedig, mint derüs, idős óriás elnézte fajtánk túlkapásait: "Nyugodj meg, ember, ne légy olyan stréber, az idő minden határt átszakít"! III. Az idő minden határt átszakít, kivéve önmagát, ha térben méred - zilált atomhalmazzá hull a véred látván egy Feketelyuk álmait. Ez itt a kérdés: információ, - emlékezés az Ősi Robbanásra - megmarad-e, vagy átváltozik másra, s igaz-e még, hogy itthon állni jó? Nem mind szerencsés ami „haladás”. (Az áldozatok száma milliárdnyi, kiket e Földről új fizika zárt ki keveredvén az ősmajom-ököllel.) Sorsunk ezért a tudathasadás, s ha rosszul lépsz egy ócska lépcső lök fel. IV. Ha rosszul lépsz egy ócska lépcső lök fel, bár agyadban az Androméda Folt (mely hatvan éve még enigma volt) egy táncot lejt a "szomszédos körökkel", melyek iszonyú űr-galaktikák, milliárd Naprendszer s bolygó hazája. De ha megbotlasz, begurulsz alája: lépcsőfokok nem gumikarikák. Bokaficam, levált térd-porcogó, parányi tétel, kit sem érdekelhet, de valamiért nekem élni kellett, bár bőrőm aszott, száraz porfogó. Szférák zenéje szóljon bár az Űrben, mi itt vesződünk sok kis földi zűrben. V. Míg itt vesződünk sok kis földi zűrben, a Kherubok és Szeráfok hada szupernovákat hány ide-oda s ha kiégtek, a roppant Trónok közben naprendszereket izzadnak magukból. Ezután jön a lassú lehűlés, levegő, tenger, szárazföldek, és az erdőben egy árva kis kakuk szól, ki úgy érzi, hogy idegen a fészek amelybe véletlenül beletojták. Ipari gőz-bűz, kombájnok, retorták irtják az erdőt. Iszonyodom, félek. Kelet felől turbán, géppuska, burnusz hozza "a vallást", s lekaszál Szaturnusz. VI. Míg "vallást" szít-fűt, lekaszál Szaturnusz, a "kaszás csillag", nos, ez a neve. Vakbuzgó szakálakba bújt bele s a nők fejére fekete sadort húz. Pedig még süt a Nap, sőt Jupiter sem haragszik a szabad akaratra; Szilveszterkor felönthetsz a garatra, s a szaudi vallásrendőr sem visz el. "A cél halál, az élet küzdelem? S az élet célja e küzdés maga?" Madách így írta - kijelentő módon. De miért kell azért is küzdenem, hogy testemnek jobb legyen a szaga ha űrruhámba izzadtam a Holdon? VII. Ha űrruhámba izzadtam a Holdon, "honfoglaló asztronauta" vagyok; hasznom kevés, költségeim nagyok, s egy buznya holdam sincs a drága Földön. Az űrszabadság olyan, mint a börtön: kísértenek jó ízek és szagok, a verőfényben is csak vacogok, s levegőmet egy hátizsákban hordom. Ez itt az előtábor ha a Marsra kívánnánk menni, boldogtalanok. Kivándorlásunk boldogtalan ok: a Föld fertőző szemétláda lett. Megbocsájthatatlan e szörnyű tett! felkötni őket mind egy lámpavasra! VIII. Felkötni őket mind egy lámpavasra, akik kiszívnák Terra drága vérét, s ilymód siettetnék a dráma végét: felkötni mind! Jól látható magasra! Küzdelmeinknek itt van jó helye, ha "küzdelem" és "jó hely" összeférnek. Fagyott földben is élnek egyes férgek, megszűnhet erről bárki kételye: hatezer méter magas örök hóban jégkukac telep virul láthatóan Alaszka legmagasabb csúcsain! Miért kell más bolygók holdjára menni? Hisz' itt is lehet jégkukacot enni ha éhen s szomjan sarkal-zúz a kín. IX. Ha éhen s szomjan sarkal-zúz a kín mint milliókat -ez forog ma téten - úgyis, mint "ember-példány", alig léptem egy centit is a dzsungel útjain előre, azaz vissza, fel az égbe, ahonnét jöttünk. Nem orángután volt ősünk, bár ezt majmoljuk bután: az Arkangyal űzött a messzeségbe. Az Édenkert sem Afrikában volt, s bár teste oszlik, megmarad a holt: kitágul innét s felröppen a Holdra. De van aki a Föld körül kering mint moshatatlan, örök-szennyes ing, s kisértetjárását nyakunkba hordja. X. Kísértetjárást varr fázós nyakunkba ki nem tudja: márpedig ő halott. Csak enne, inna, ezer vágya ott leküzdendő - a legnehezebb munka. Hátrafelé éli le életét: kitáncol tudatából volt szerelme. (Tótágast áll a szkepszis-dúlta elme ha íly képet tár jövendőd eléd!) Pedig ez tán a purgatórium, másképp a vallás őrjítő badarság. " Hiszem, mert érthetetlen!" - ezt hadarják, flaskád üres, nincs nyugtatód, s nincs rum. De hogyha ébren halsz, tudattal, okkal, eggyé válhatsz a halhatatlanokkal. XI. Eggyé válhatsz a halhatatlanokkal? Jó volna tudni, nem csak hinni ezt, de kétely mardos, rád ül, nem ereszt, s ha láthatnád? - Tán vergődnél, mint sok hal a "Nagy Halász napesti asztalán", (mint ezt megírta jó Pilinszky János). Mondjuk, hogy angyal lettél. Kész a páros: Teremtőd és Te. Ám rangod határos, hisz' nem lettél sem Arkangyal sem Arché, - ahhoz élj át vagy három újabb Kozmoszt - s az "előléptetés" egy titkos arcé, ki Logosz-rejtvényeket hozva oszt most: "A 'kettő' négyzetgyöke maga Isten, s a 'három'-é minden mi megvan itt lenn." XII. Minden teremtés irracionális. Isten? Ő túl van minden ráción - nem éred el tévén, sem rádión, s minden makogó imád kihoz máris a sodrodból. Morogsz, "babona mindez", párezer éves gyáva megszokás. De megbotlasz, elesel, s zokogás úrhodik rajtad el, s ez visszarendez az értelmed-tagadta régi hitbe: "Tán azért küldtél, Úristen, e létbe, hogy ne értsem hogyan suvadtam itt be s csak tegyem amit kell, 'művelve kertem' - s ha tán így lenne: veszítve is nyertem, bátran lépek a rám váró sötétbe." XIII. Lépjek bátran a rám váró sötétbe? Lefejeznek: sokszor ezt álmodom, de azt is, hogy akasztanak. Tudom, hogy ez "csak álom", de napom felébe belévirít a fertelmes iszony - testem a Kozmosz labirintus-képe: nem értik végkpépp? Hogy a bús fenébe mernek széttépni? Ez a vállizom maga a Tejút, kis Galaktika, atomjai a Szíriusz s a Göncöl, mikben Szaturnusz gyűrű-tánca tombol, s hogy mindezért mégsem haragszik a Legfőbb Teremtő? Vagy hogy tán közömbös? A hóhér ásít. Undorodva köpdös. XIV. A hóhér ásít. Undorodva köpdös, ez a munkája: kiközösített. Nagyon is tudja: ez nem hősi tett mit elkövet naponta - sose' röpdös a boldogságtól, ha nyakszirtet roppant vagy elereszti már a guillotine-t, segéd hóhérjának únottan int s ha koponyád a fűrészporba koppant fáradtan mondja, "na, jöhet a másik." Gyilkosságunkból nyílván nincs kiút. Ha nem az állam teszi, csak kijut pár százezernek, míg az Állam ásít. Mégsem "hibás" e vérözön tengerér' Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér. XV. "Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér csak titkon érző lelke ohajtva sejt! Léted világít, mint az égő Nap de szemünk bele nem tekinthet." Így írta egykor Berzsenyi Dániel ki urrá nyelvünk Logoszán bármi jel szerint a legmagasbra jutva Kölcseyt is kutyaólba tudta túlélő lelke s szelleme virtusán taszítani s feledni. Nem vítt tusán, sem öklelésen; Nikla-i kert ölén borozgatott a pappal az ős-bölény. Tudta: A Kozmosz irracionális - ha millió egyenletet kreálsz is.

Ki ölte meg Kennedyt?

Habe, Hans: Halál Texasban - amerikai tragédia www.kukkanto.hu K.U.K. Kiadó, 2008 • 304 oldal • Kötés: kemény kötés • ISBN: 9789637437939 ________________________________________ Az amerikai elnökválasztás fináléjában jelenik most meg Habe igen aktuális műve, mely 1964-ben magyarul egyetlen nap alatt 50 000 példányban fogyott el. A szerző éppen hosszabb utat tett az Egyesült Államokban akkor, amikor John Fitzgerald Kennedyt, az USA elnökét Dallasban meggyilkolták. Az író nem annyira a gyilkosság körülményeinek járt utána, hanem Amerikát akarta felfedezni az elnökgyilkosság kapcsán. Néhány fejezetcím a riportregényből: Út a homályba ; Kennedy és az üzletember ; Fehér nő Harlemben ; Loreley a Hudson partján ; Milyen egy "tojásfej"?; Gyapotföldek és Hootenanny ; A Colliers Heights milliomosai ; A "Fekete Üdvözítő" tragédiája ; Mr. Bronner szépségkirálynői ; "K. O. the Kennedys!" ; A New Orleans-i fabábu ; A gyűlölet forrásainál ; Ki ölte meg Kennedyt? Egy író kicsit kevesebb, mint egy férfi. Egy írónő, kicsit több, mint a nő. A könyvkritika olyan, mint az öngyilkosság: végleges, de elodázható, még akkor is, ha a kritikus olyan, mint az eunuch a háremben, mindent értő szemmel figyel, de megcsinálni jobban, arra képtelen (Rajkó Félix) A hajdani aranyifjút, a bécsi nők és sikerek dédelgette ifjú főszerkesztőt, a népszövetségi és párizsi tudósítót a náci ragály tette antifasisztává, a háború edzett katonává.. Szinte lakmuszpapírral vizsgálta Stahrenberg herceg lapjait és milíciáját, s a furcsa (elő)háborúban - habár meghúzódhatott volna Svájcban - francia önkéntesnek állt. A vereségre gondolva idézi a Tiltott övezetben Kossuth és Mauriac egybecsengő érvelését: Nem az a lényeg, hogy győztünk-e, hanem az, hogy ellenálltunk! Vichyt és Madridot érintve, kalandos úton (de Roosevelt-vízummal) kel át az óceánon, és igazol át az USA hadseregébe 1941-ben írja meg a második világháború első dokumentumregényét, a biblikus című Ha elesnek mellőled ezeren címűt, név szerint emlékezve tucatnyi magyar századbeli társára. Neve mellé ekkor visszaveszi a Békessyt, amelyen 1911-ben Budapesten anyakönyvezték. Legalábbis ez szerepel főhadnagyi kinevezésén, amivel a gettysburgi Camp Sharp kiképzőtáborában már oktató. Fehérek közt egy európai, aki átesett már a tűzkeresztségen, a náci fogolytáborokon. Csak ilyen múlttal és tapasztalatokkal lehet valaki hiteles elemzője a német népléleknek. A hadra kelt sereggel járja be Tobruk, Monte Casino és Omaha Beach poklait, sokat lát, tud és ír a háborúról. Graham Greene-hez hasonlóan ő is megmártózik a titkosszolgálat hínáros mély vizeiben. Amikor már a megszálló sereg őrnagyaként kiszáll golyójárta dzsipjéből, döbbenten látja, mint változtatta lapidáriummá az USA légiereje a bajor fővárost. És a döbbenet folytatódik. A romházak plakátjain ott van Eisenhower 1. számú kinyilatkoztatása: Hódítani jöttünk, nem felszabadítani! Habár e minden propagandaérzéket nélkülöző jelszó rövid életű, értelmét húsz évvel később magyarázza el Habe a Lago Maggiore fölötti házban: Ike attól félt, hogy egy »felszabadított« majd ilyen-olyan jogokat követel a felszabadítótól, ám a hódítás csak megalázkodást ismer. Egyébként Ike elnökségére sem volt büszke - katona maradt a Fehér Házban is, a NATO kovácsa, a nyugatnémet újrafegyverkezés lelkes híve, akinek csak Moszkva lépései voltak mértékadóak. Mesélt Habe a müncheni lakosság háború utáni totális átvilágításáról s a mind sűrűbben visszahallott kiábrándulásról, tudniillik hogy ők mind bíztak a július 20-i merénylet sikerében. Csakhogy önök nem a háborút elindító, hanem elvesztő Hitlerre haragudtak? - emlékezett a hajdani egyöntetű reagálásra, amely pontosan ismétlődik a Tiltott övezet kihallgatásain, megtűzdelve a tőrdöfés legendájának újrajelentkezésével. Ebben a regényben kórkép a korkép; a háztetőt, élelmet, tüzelőt és munkát nélkülöző Münchenben, ahol a feketepiac, a prostitúció s a titkon újraszerveződő nácizmus üli torát. Ahol az OSS SS-módszereket követ, s a New York-i rendőrből lett MP-s őrnagy egy főkápót rejteget közös szadista perverziók kiélésére. De felsejlik a méltányosság is. Az író felismeri, hogy nem jelent azonosságot megszálltnak vagy legyőzöttnek lenni, mert a vereség méltósága helyett csak a méltóság veresége jutott a németeknek. A nyaktiló pengéjéhez hasonlóan függeszti sorsukat a levegőben. Hitler bankáráét, a fraternizálás tilalmát kijátszó géhás tisztét és amcsi kurvájáét, a Nürnbergnek adatokat gyűjtő elhárítóezredesét, a rágógumit osztogató őrmesterét. (Bokor László) „Menjünk tehát sorjában, fejleményeivel együtt. Békessy János az 1911-es esztendő február havában született Budapesten. Apja, Békesi Imre, neves újságíró volt, világlapok tudósítója, megbízható riportere mind a világháborút megelőző esztendők, mind a háború alatti események mind pedig a forradalmi következmények hatásának és visszahatásának. János követte apját a hírlapírás hivatásában, de nem volt sokáig maradása az országban, röviddel Hitler hatalomra kerülése után elhagyta Magyarországot. Arról az első utazásról írta „Hárman a határon át” című riportkönyvét, az elsőt és egyben az utolsót, amely kapható volt a szülőhazájában, pedig írt azt követően még huszonnégyet. De azokat már nem Békesi János szignálta. Emigrálása után előszöt egy bécsi napilap szerkesztőségében dolgozott és akkor már mint Hans Békesi. Bécsből hamarosan Prágába költözött, miután Ausztria az Ost Márk szintjére süllyedt. Prágában azután a Békesi-név is megélte végső módosulását, monogramjából jött létre az, amihez élete végéig hű maradt: Hans Békesi: - Habe. A második világháborút már Amerikában élte végig, volt haditudósító, hírügynökségi munkatárs, és miután legalább hat különböző nyelven írt, apja hajdani hivatásához hasonlóan, a világsajtó tudósítója. 1945-ben Münchenbe mint amerikai press officer érkezett, azzal a feladattal, hogy a nyugati megszállási övezetnek azon a támaszpontján, amely hetekkel előtte még a nemzeti szocialista mozgalom fővárosa volt, megteremtse a szabad újságírás alapjait. Az első napilapot, a „Neue Zeitung”-ot még saját égisze és szerkesztése alatt indította meg, majd a továbbiakban becsületüket megőrzött német újságírók pályafutását segítette újnnan alapított magazinok szerkesztőségében. Mennyien köszönhették karrierjüket Hans Habe-nak, annak nincs megmondhatója. Hogy aztán köszönték-e, az más kérdés. Saját riporter-múltjához sem maradt hűtlen, „Halál Texasban” című könyvében röviddel a Kennedy meggyilkolása után Amerikában tett utazásának élményit és tapasztalatait írta meg, majd riportkönyvet írt Izraelről, „Mint hajdan Dávid...” címmel. Hans Habet nem ismertem, sohasem találkoztam vele. Amikor én először Münchenbe kerültem ő már Svájcban élt. Személyéhez azonban közvetett élményem fűződik és ez késztet arra, hogy emlékeztessek rá, túl azon, hogy mint ennek az írásnak kezdetén említettem, sorsa a korszak drámáját, sőt, tragédiáját tükrözi. „Közvetett élmény”? Nos, ez a különös meghatározás magyarázatot követel. Békesi Imrének Hans Habe apjának az 1948-as esztendő nyarán mutatott be a „Reggel” budapesti szerkesztőségében Lázár Miklós, a lap főszerkesztője. Lázár lapjának 1947 elejétől a lap erőszakos megszüntetéséig főmunkatársa voltam, a „Reggeli levél” című rovat vasárnapi cikkeit írtam, színi-kritikákat, irodalmi beszámolókat. Békesi Imre néhány héttel azelőtt, tehát 1948 tavaszán tért vissza Amerikából Magyarországra, akkor még nem használt kifejezéssel élve: „hazatelepült” a feleségével együtt. Minthogy az akkor már idős ember élete nagyobb részét külföldön töltötte, ez nem lehetett könnyű elhatározás. Lázárhoz valószínűleg régi barátság fűzte, ezért látogatta meg a szerkesztőségben. A főszerkesztő később azért kéretett a szobájába, mert Békesi velem is beszélni akart. Mint kiderült, olvasta a legutóbbi „Reggeli Levelet” amelynek az volt a címe „ A pontos idő 24 óra” . Akkoriban a telefon pontos idő szolgálata még nem volt automatizálva, a Petőfi Sándor utcai központ egyik termben ültek egymás mellett a pontos időt közlő kisasszonyok. A tárca az egyik ilyen lányról szólt, aki, miközben gépiesen mondja a pontos időt, végiggondolja családjának – egy pesti polgári családnak – keserves és megállíthatatlan hanyatlását. A család torlódó gondjaival párhuzamosan haladnak az óramutatók és jutnak el a (kell-e mondani, hogy szimbólikus?) időpontig: „A pontos idő 24 óra”. Békesi fölfigyelt arra a cikkre. Elmondotta, hogy sajtóügynökség létrehozására készül. A nyugati világot, mondotta, érdekli, hogy mi történik Magyarországon és a nagy napok szívesen vásárolnának, természetesen lefordított írásokat, olyanokat, amelyek képet adnak a magyarországi körülményekben, a társadalomban végbemenő átalakulásról. Ezt az én legutóbbi reggel levelemet például kiválóan alkalmasnak véli. Hozzájárulnék-e ahhoz, hogy lefordítsa? Természetesen „hozzájárultam”. Huszonhat esztendős voltam akkor és jólesett a tapasztalt, világlátott szerkesztő érdekldése. Tudtam róla, hogy Hans Habe édesapja és bár akkor Habe Magyarországon még nem volt híres, de mint már említettem, olvasta 45-ben kiadott „Hárman a határon át” című könyvét. Kitűnő megjelenésű, igen elegáns, úgy gondoltam, hogy hatvanas éveiben járó férfi volt Békesi Imre, azzal a fajta nyugati atmoszférával, aminek Budapesten mindig nagy volt a presztizse és hitele. Második találkozásunk ugyancsak a „Reggel” szerkesztőségében történt, de akkor már megváltozott légkörben és körülmények között. Az Állami Lapkiadó Vállalat „államosította” a lapot és így már mint saját tulajdonát megszüntette. A lap utolsó számát írtuk, amikor Békesi fellátogatott. Szomorú iróniával mosolygott, elhozta ugyanis pár nappal azelőtt megjelent „Barabbás” című bibliai tárgyú regényét, átadott egy dedikált példányt. Eredetileg arra akart kérni, hogy olvassam el és írjak a „Reggel”-be a könyvről. A kérés ekkor már – a lap híján- tárgytalan volt. A tiszteletpéldányt mindenesetre átnyújtotta. A „Reggel” megszünte után „Esti Szabad Szó” után szerkesztősége alkalmazott. Ez az újság a Parasztpárt lapja volt, a Szabad Szó esti, bulvárosított kiadása. Kiadóhivatali igazgatója a Berend nevű szakember volt, aki egykor a „Nyolc órai Újság”-ban ugyanazt vezette. Terve az volt, alkalmasint az instrukciója is, hogy Supka Géza délutáni lapjával, a „Világ” –gal konkuráljon. Akkoriban még voltak ilyen maradéktalanul át ne gondolt koncepciók, amelyeken felsőbb regiszterekben bizonyára elnézően mosolyogtak. Békes Imre oda is fellátogatott egyszer. Szóba hozta egyik néhány nappal azelőtt ott megjelent cikkemet, amelyet külföldi publikálás céljából viszonylag alkalamsnak vélt, de azért mondotta, ez most már más hang, más sílus, más levegő. Persze, hogy igaz volt. A 65 esztendős Lázár Miklós akkor már egy erdőn keresztül útikalauz „segítségével” és élete kockáztatásával Ausztria felé menekült. Lakását feladta, de útra kelésének szomorú ténye még nem volt általánosan ismert. A levegőváltozásnak még csak a legelején tartottunk. Az „Esti Szabad Szó” előtt sem állt jövő, valamiféle átmeneti manővernek tervezték. 1949 nyarán aztán azt is „államosították” és megszüntették. A „Világ”-gal már szükségtelen volt vetélkedni, mert megszüntették azt is. A néhány párton kívüli újságíró jégtábláról jégtáblára ugrált. Aztán elfogytak a jégtáblák. Egyetlen újságot sem tiltottak be, csak éppen kiszállt az Állami lapkiadó Vállalat különítménye, lefoglalta a kasszát, elkobozta az előfizetők listáját, bezárta az íróasztalfiókokat, és a munkatársakat hazaküldte. Békesssy Imre cikkügynökségének terve soha nem valósult meg. A magyarországi sajtóban akkor már nem láttak napvilágot olyan írások, amelyek nyugati lapok érdeklődésére számot tarthattak volna. Az Associated Press budapesti tudósítóját, Marton Endrét, koholt váddal letartóztatták, és 1O esztendei börtönre ítélték. A United Press sürgősen hazarendelte a munkatársát. Nemzetközi cikkügynökséget alapítani Budapesten Békessy Imre ötlete egyetlen esztendőn belül nemcsak időszerűtlenné, de egyenesen nevetségessé vált. A Nagykörúton találkoztunk legközelebb 195O elején. Fáradtan lépkedett, elmondotta, hogy orvos hoz megy az Újságírók Szanatórium Egyesületének orvosához, dr. Lax-hoz. Az a bizonyos „nyugati aura” már elmúlt körülötte. De azért beszélgetés közben felcsillant a szeme. „Van egy ötletem”, mondta, „amit elmeséltem illetékes helyen, és nagyon tetszik. Tudod mire gondolok? Rádióadás a külföldön él magyarok számára. Hírek, riportok, interjúk. Az Amerikában élő magyarokat minden érdekli, ami idehaza történik. Hamarosan nyélbeütöm. Természetesen számítok a közreműködésedre.” Igazi újságíró volt, ezer ötlettel, aki „alapítás”, vagy legalább az alapítás terve nélkül nem tudott élni. De éreztem, hogy szomorú, magányos és bizonytalan. Hirtelen támadt gondolattal meghívtam feleségével együtt a soron következő hét egyik estéjére budai otthonunkba. Beidegződött, rutinos mozdulattal húzta elő zsebéből a noteszát „az elfoglalt, zsúfolt programú ember gesztusa”. Megállapodtunk a dátumban. Ez volt az utolsó találkozásunk. Két héttel később holtan találtak reájuk pesti lakásuk hálószobájában. Megmérgezték magukat. Halálukról nem adott hírt a budapesti sajtó. Tilos volt leírni és kinyomtatni a szót, hogy „öngyilkosság”. Kispolgári negativizmus. Elvonultak előttem a képek. Az elegáns, magabiztos, külföldről érkezett úr, a szerkesztőség illusztris látogatója. Aztán a kissé zavartan ácsorgó vendég a felszámolás alatti lap kiadóhivatali irodájában. A lemondó fejcsóválás: „ez most már más hang, más stílus, más levegő”. A fáradtam poroszkáló, orvoshoz tartó öregúr a Nagykörúton. Aztán a halk vacsora. Dedikált könyvét sokáig őriztem: „Barabbás”.... Halász Péter) Halál Texasban (Hans Habe, 1964, 2008) Hans Habe műve a XX. század történetének egyik legbaljósabb eseményét idézi fel: John Fitzgerald Kennedy meggyilkolását. Az író 1963 őszén - ügyeit intézendő és a viszontlátás élményére vágyva - Amerikába hajózott. Több mint két hónapig időzött az Egyesült Államokban, New Yorkon és Washingtonon kívül bejárta az „ellenséges" belföldet, az ország déli és délnyugati részeit is. Tanulmányútja már a végéhez közeledett, amikor eljött november 22., és eldördült Dallasban a merénylő fegyvere. Alig három hónappal később egy müncheni kiadó hirdetni kezdte a Halál Texasban-t, Habe új művét. A kötet voltaképpen útirajz, beszámoló Habe - az író, a riporter, a közíró - amerikai tapasztalatairól. A cím mégsem megtévesztő: a szerző élményei valamiképp mindig összefüggnek Kennedy politikájával és személyével; jelzik, előrevetítik a katasztrófát, a halált Texasban. A mű megjelentetésének az ad különleges aktualitást, hogy Amerika ismét választás előtt állt, mi több: a történelemben először esély nyílt rá, hogy fekete elnöke legyen. Kerekes Tamás

Szaknyelvi kommunikáció

Dobos Csilla (szerkesztő): Szaknyelvi kommunikáció ww.tintakiado.hu Mi ez Szaknyelvi kommunikáció A tantárgy célja az interkulturális kompetencia szerepének hangsúlyozása, a földrajzi, történelmi, gazdasági és kulturális háttérismeret fejlesztése, a magyar jogrendszer összevetése a célnyelvi ország jogrendszerével, a terminológiai különbségek kiemelése, a szövegolvasási és kommunikációs készségek erősítése, valamint mindezen készségek felhasználása a minél árnyaltabb fordítások és tolmácsolási információközvetítés megvalósítása céljából. A történelmi eltérések és ezek hatásainak nagy szerepe a nyelvtudásban, így a fordításban és tolmácsolásban is kiemelten kezelendő kérdés. A szaknyelvi kommunikáció tantárgy lehetővé teszi, hogy a hallgatók különféle szakmai szituációkban képesek legyenek a folyamatos, igényes szóbeli és írásbeli kommunikációra, bőséges és választékos szaknyelvi szókinccsel rendelkezzenek, és tudatosan használják az egyes közléstípusok formai, tartalmi és nyelvi stílusjegyeit. A tantárgy tematikája: • a beszédkészség fejlesztése, a jogi nyelvhasználatra jellemző beszédszándékok és lexikai-grammatikai eszközök gyakorlása, a kiejtés javítása (prezentációs technikák, jogszabály magyarázat, vita, érvelés, előadás, tárgyalási technikák, esetfelvétel, hivatalos megbeszélés stb.) • az íráskészség fejlesztése, a jogi gyakorlatban előforduló legfontosabb műfajok lexikai-grammatikai jellemzőinek megismerése és gyakorlása, a pontos és szabatos fogalmazás készségének fejlesztése (hivatalos levéltípusok, beadványok, jogszabályok, szerződések és egyéb dokumentumok szerkesztése) • a hallás utáni értés készségének fejlesztése, a célnyelvi dialektusok jellemzőinek megismertetése, a globális és konkrét értés fejlesztése a jogi nyelvre jellemző szóbeli megnyilatkozások hallgatása által (ld. a beszédkészségnél felsoroltakat). A más-más vidéken élő emberek nyelvhasználatában különféle eltéréseket figyelhetünk meg, ezek vagy társadalmi hovatartozás, vagy földrajzi tagolódás alapján alakulnak ki. A társadalmi hovatartozás alapján kialakuló nyelvváltozatokat csoportnyelveknek, a földrajzi tagolódás alapján kialakuló, területi nyelvváltozatokat pedig nyelvjárásoknak hívjuk. - A nyelv társadalmi tagolását figyelembe véve csoportnyelveket különböztetünk meg. Ide soroljuk az egyes szakmák, mesterségek nyelvét, a szaknyelvet. A szaknyelvek elsősorban szókincsben térnek el egymástól, annyi szaknyelv létezik, ahány szakma, tudományág van. Ide tartoznak a hobbinyelvek is, melyek különböző szabadidős tevékenységekhez (kártya, sport, bélyeggyűjtés) kapcsolódnak. Ezen kívül ide sorolhatók még a rétegnyelvek, melyek különféle életkorokban használt nyelvváltozatok, ilyenek például a gyermeknyelv, a diáknyelv, az ifjúsági nyelv és a katonai nyelv. Ide tartozó csoportnyelv például: * az ifjúsági nyelv - stílusa határozott, szókimondó és gyakran ironikus, hangvétele pedig időnként nyers és harsány. Az ifjúsági nyelvben gyakran előforduló trágár kifejezések a nyelvi igénytelenségről árulkodnak. Az ifjúsági nyelv legfőbb értékei a nyelvi eredetiség, a szellemes újítások, az ötletes szóalkotásmódok és a nyelvi humor. * az argó - vannak olyan csoportok, melyek gyakran használnak olyan nyelvváltozatot, melyet a beavatottakon kívül mások nem értenek. Az elszigetelő nyelvhasználat összefoglaló neve a zsargon. Fontos tudni, hogy a zsargonon belül nem csak az argó létezik, hanem beszélhetünk többek között "szakzsargonról" is. Ennek a csoportnyelvnek a célja nemcsak a csoporthoz való tartozás jelzése, hanem bizonyos tevékenységek titokban tartása, a lelepleződés elkerülése. Így alakult ki a tolvajnyelv, vagyis az argó is. A bűnözői csoportok alakították ki ezt a nyelvezetet, mely kifejezéseit a köznyelvet használók gyakran egyáltalán nem értenek. Az argóra jellemző a durva, trágár kifejezések használata is. Szavai néha ismeretlen eredetűek, köznyelvi szavak eltorzításából keletkeznek. Néha egyes köznyelvi szavakat új jelentéssel ruháznak fel. Az argóból sok kifejezés kerül át a szlengbe vagy a köznyelvbe, az által, hogy az idő folyamán szalonképessé váltak (pl. kiló – száz, rongy – ezer, buli, cucc, kaja). * a szleng - A szleng az argó számos elemét viszi tovább, letompítva, szalonképessé téve. Elsősorban az alacsonyabb igényű nyelvi stílusban mutatkozik meg, de terjed a beszélt köznyelvben is (dumál, ciki). Szókészlete gyorsan változik, éltető közössége az ifjúsági nyelv, az argó, valamint egyes csoportok nyelvezete. A szleng térhódítása nagy, az utóbbi időkben nem csak a köznyelvben, de filmekben, színházakban és a televízióban is jogot nyert magának. Már nem csak a fiatalok, hanem az idősebbek is használják a szlenget. Célja nem a titkosság, hanem a köznyelvi stílus élénkítése, a nyelvhasználat egyéniesítése. - A nyelvi normák kialakítása mindig kapcsolatban áll az írásbeliség kérdésével. Ebből a szempontból az emberek nevelés, az iskolázottság létkérdésnek számít. - Ajánlott olvasmány: Tóthfalusi István: Kis magyar nyelvklinika, Kemény Gábor Scientia potentia est. A tudás hatalom, a tudás megszerzésének pedig egyik legfőbb eszköze a nyelv és azon belül a szaknyelv, a szaknyelvi kommunikáció. A XXI. század elején, az informatikai forradalom korában, amikor tanúi lehetünk a kommunikációs technológia és a különböző tudományterületek lavinaszerű fejlődésének, mindannyiunk számára nyilvánvaló a szaknyelvek tanulmányozásának szükségessége és aktualitása. Köztudott, hogy a tudás és a szaknyelvek fejlődése megbonthatatlan egységben halad, ezért a szaknyelvek anyanyelvünk legdinamikusabban változó rétegét alkotják, melynek fejlesztése, modernizálása, gondozása és legfőképpen magyarságának megőrzése a különböző szakmák művelőinek, a tudományterületek képviselőinek és az egész nyelvésztársadalomnak egyaránt fontos feladata. Többek között ez a felismerés vezette tanulmánykötetünk szerzőit, hogy vállalkozzanak az általuk kutatott és legjobban ismert tudományterület szakmai nyelvhasználatának bemutatására, segítséget nyújtva ezzel azoknak az egyetemi hallgatóknak és doktoranduszoknak, akik tanulmányaik során szaknyelvkutatással foglalkoznak. Tematikáját tekintve kötetünk két nagyobb egységre tagolható. Az első részben, amely a szaknyelvkutatás multidiszciplináris jellegét tükrözi, elsősorban azt kívántuk bemutatni, hogy melyek azok a tudományterületek, amelyek szoros kapcsolatban állnak a szaknyelvek vizsgálatával. A kötet második része különböző szak- és tudományterületek nyelvhasználatának sajátosságait tárja az olvasó elé. Sor kerül az orvostudomány, a gazdasági élet, a jog, a rendészet, a politikatudomány, a diplomácia, a zene, a matematika, az informatika, a műszaki tudományok, valamint a reklám területét jellemző szakmai nyelvhasználat bemutatására. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához Kerekes Tamás

Fattyúnyelv és szlengszótár

Két szlengszótár egy a Feketesas Kiadótól, egy a Tinta Kiadótól Gyakran látszik úgy, hogy a tudomány egyes eredményeinek megszületésében nagy szerepe van a véletlennek. A magyar szlengkutatás két kiemelkedő munkásának, Zolnay Vilmosnak és Gedényi Mihálynak az egymásra találása, a közös munka ötlete is ilyen látszólagos véletlen eredménye volt: Budapest 1944-1945. évi ostroma alatt a légoltalmi óvóhelyen ismerkedtek meg, s beszélgetéseik során hamar kiderült közös érdeklődésük az általuk fattyúnyelvnek nevezett, manapság inkább szleng néven emlegetett nyelvi jelenség iránt. Elhatározták, hogy amint lehet, közösen rendezik addigi gyűjtéseiket, és elkészítik a magyar fattyúnyelv teljességre törekvő nagyszótárát. Két évtizedes munkával, saját gyűjtéseik mellett több száz tanulmány, cikk, könyv és szótár feldolgozásával el is készült ez a méreteiben világviszonylatban is párját ritkító munka, benne a magyar szleng eddig ismert 200 évének majd százezer adata. A sors fintora, hogy se ez a nagyszabású szótár, se a Zolnay--Gedényi szerzőpáros által készített más szleng témájú munkák nem jelenhetettek meg. Fölösleges ma már keresni annak okait, hogy ezelőtt 30-40 esztendővel milyen tudományos és (tudomány)politikai, személyes és személyeskedő indokai voltak a 24 gépiratos kötetben maradt nagy fattyúnyelvi szótár meg nem jelenésének. Annyival azonban tartozunk a magyar nyelvtudomány e két robotosának, hogy nevüket egy általuk készített könyv is megőrizze. Az itt útjára bocsátott munka sajátos, nem elsősorban tudományos műfajt képvisel a szlengről szóló művek sorában. Nem szótár, hisz a benne lévő szavak nem szoros betűrendben vannak, és nem is tanulmány, hisz szócikkekben ad információkat. Ráadásul ezek az információk sem általában a szlengről szólnak, hanem sokkal inkább Budapestről, Budapest történetéről. Ez a könyv a nyelvészet eszközeivel egy sajátos várostörténetet vázol fel, s mivel anyagát a fattyúnyelvből meríti, a belőle kirajzolódó képből századunk első felének nem hivatalos Budapest-történetével ismerkedhet meg az olvasó. Ez a város valaha a Mokambé volt, közepén egy folyó szelte ketté, a Dungaj, a körbevett sziget neve Szizsé volt.A Frisspest alatti részt hívták Disznófalvának. A kötet bűbájos, jelentős nyelvi teremtőerőről tanúskodik és nagymértékben megkönnyíti a sorsát annak, aki Kóbor Tamásról ír szakdolgozatot, vqagy épp beássa Magát Molnár Éhes városába, vagy akár épp az Est-lapokba. Leletmentés ez a könyv, sok humorral, leleménnyel és szívós rendezettséggel- Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen alapos nyelvi képzést kaptunk, ráadásul választott szerelmem a sziciolingvisztika volt, de magam is elcsodálkoztam, hogy hány kifejezés értelmét nem ismerem a kötetben. -kakmadám -a nemzet locsogánya -adja a hóhemet -anglicsek -apotéke -bablevescsárda -bájesz barokoladi bialóg -botoshekus -braunhakszler Pécsett kezdtem főiskolai tanulmányaimat, ott ismerkedtem meg 1979-ben a „csárlinger”, azaz pincér elnevezéssel, s a kötetből is ezt a vendéglátós területet szemeltem ki legelőször Csúzlicédula Csocsóbácsi éhezdéjében A magyar néphumor az élet minden területén megcsillan, miért lenne a kivétel a szállodák, éttermek, kiskocsmák világa. E jellegzetes nyelvezet, melyet fattyúnyelvnek (argónak) hívnak "fergetes" műveket produkál. Az egyik ilyen alkotás a közismert Anyák boltja csecsemőkelengyét árusító üzlet után elnevezett apák boltja 'italbolt'. Másfajta humor nyilatkozik meg a bableves 'hajnalban nyitó kocsma' elnevezésénél, mely a hajnali mulatozások másnapossága "ellen" felszolgált levesről kapta a nevét. A gúnyban önmagát sem kímélő megnyilatkozás adta a népbüfék lócsárda elnevezését: lekopott a szó elejéről az ál(l) szócska és lett állócsárda helyett lócsárda. Az elnevezést az is motiválta, hogy ezekben a népbüfékben nem lehetett leülni, hanem mint ahogy a ló is teszi, állva kellett enni. A pincérek, főpincérek, vendégek, a fogyasztott ételek, italok nevei is mind-mind a régi pesti humort tükrözik. Legjellegzetesebbek az egyes vendégek jellemzésére alkotott szavak, mint a felugrálós, aki egyre indul, de mégsem megy el, néger, aki csak feketét rendel, sétáló vendég, aki csak bemegy, átsétál és távozik, a szandolin, aki egymagában üldögél, vagy a stikavendég, aki inkognitóban szeret maradni. Lapozzuk tovább ezt a különös szótárt, saját derültségünkre. Ahsztória tréf Astoria szálló és étterem. [Ah! vágyakozó sóhajtással ejtett szójáték, mert elegáns, drágaszálló volt.] apák boltja tréf Italbolt. [A csecsemőkelengyét árusító "Anyák boltja" név után, mert a férfiak, az apák ide jártak.] bableves(csárda) Hajnalban nyitókocsma. [A reggel záró kocsmákból, mulatókból kiszorult korhelyek részére bablevest szolgáltak fel.] Bablevesből jött: Hanyagulöltözött, gyűrött vendég. böfögő Automata büfé. [Szójáték a büfé + böfög szavakból.] bumszti(keller) Kiskocsma. [Bécsi ném. Bumsti 'kiskocsma' + ném. Keller 'pince'.] büfke, büfi tréf Büfé. Csocsóbácsi Kocsma a Molnár utca és Borz utca sarkán 1920 körül. [A tulajdonos beceneve után.] csodabár, csudabár tréf Szegényes kültelki vendéglő 1928 körül. [Herczeg Géza Budapesten játszott Csodabár című színdarabjának címéből.] csúzlicédula tréf A főpincér adósainak jegyzéke. [Utalás a csúzligumi nyúlására, mert az ezen található névsor is egyre nyúlik.] drótszőrű Kültelki kocsma. éhezde 1. Olcsó külvárosi kifőzde. 2. tréf Üzemi étkezde. fájerpurs Kocsmai szolgalegény, aki a tüzet rakta. [Ném. Feuerbursch 'ua.'.] fiáker Egy pár virsli. [A virsli két kolbászkából áll, és a fiákert is két ló húzza + az a hiedelem, hogy a virslibe lóhúst is tesznek.] gépkocsma Automata büfé. Gödör A volt kispesti Papp-féle halászcsárda. Egy ratkóval piáltunk a Gödörbe, meglehetősen siker voltam már (Simon: Itt az ősz…). Hercli A Király utca elején volt rosszhírű kávéház, kocsma. [Herzl nevű tulajdonosa után.] hercli Harmadrangú étkezde. Menjen a herclibe!: (Neveletlenség esetén rendreutasítás). Hét Tetű Volt tolvajkocsma a Dob utca 40. számú házban. [Tréf. célzás a piszkos, tetves vendégekre.] herlaufer Pincér. [Ném. hierher 'ide' + ném. Laufer 'futó', mert a pincér sokat fut ide-oda.] Hullamosó Vendéglő a Gyulai Pál utca és Stáhly utca sarkán. [A Rókus kórházból odajártak a műtőszolgák.] jakobrőderer Külföldi palackban csalással felszolgált magyar pezsgő. [Louis Roederer ismert pezsgőmárka volt, ennek a palackjában szolgálták fel az ittas vendégeknek a magyar pezsgőt + Jakob a mulatóhely tulajdonosok többnyire ném. neve után.] Kéthatos Tisza Kálmán téri garniszálló. [A harmadrangú, kéthatossal megfizethető kéjnőkről.] Kis Ric A Rákóczi úti Edison szálló. [Gúny. a legelőkelőbb budapesti szálló, a Ritz után, mert igen szerény szálló volt, leginkább kispénzű artistanők laktak itt.] lócsárda tréf Italbolt, népbüfé. [< állócsárda, mert állva esznek benne, mint a lovak.] Luxustutaj A pesti Lánchídfőnél tutajra épült Kék Duna étterem. [A Luxustutaj című szovjet film után + túl drága árai miatt.] maharadzsa Hamisított ital pincérek által használtneve csaláskor. makheci Zugkocsma. [< Makkhetes.] makkhetes Kiskocsma. [A kocsmák gyakori "Makk Hetes" cégéréről.] népböfögő tréf Népbüfé [Szójáték a büfé + böfög szavakból.] óberlaufer Tolvajnyelven főpincér. [Ném. Oberkellner 'főpincér' + laufer 'futó', mert a pincér sokat szaladgál. Vö. herlaufer.] Ördöghídja Régi tolvajkocsma a Ferencvárosban. [Cégérnév.] Petropol tréf A Rákóczi úti Metropol szállóés étterem. [Metropol + Petrográd szójáték, mivel itt 1945--1947 között sok átutazó szovjet katona szórakozott és gyakori veszekedések voltak.] pofa ser Egy pohár sör. Sipőc-csárda Városházi étkezde. [Sipőcz Jenő főpolgármester neve után.] sördorádó Söröző. [sör A eldorádó.] Spigli A volt Erdélyi borozó vendéglő az Operaházmellett. [Spiegel nevű régi tulajdonosáról.] spiszi(n), spizi(n), splizi argó Tolvajkocsma. Szauvirt A Király utcai Kék macskához címzett bormérés tulajdonosának, Emmerling Lajosnak a gúnyneve. [Közismert gorombaságai miatt: ném. Sau 'disznó' + ném. Wirt kocsmáros.] Sziki A régi Kerepesi út (ma Rákóczi út) és Múzeumkörút sarkán volt Szikszay-féle vendéglő. Török Csacsi Régi Török Császár kávéház a hajdani Rózsa téren, a mai Belvárosi templom környékén 1839--1898. [Szójáték a csaszi 'császár' -- csacsi szópárral.] Vas-kocsma gúny A Népjóléti Minisztérium által fenntartott étkezőhely. [Vass József népjóléti miniszter neve után az 1920-as években.] Zalcer Régi rossz kávéház a Deák téri evangélikus templom mögött. [A tulajdonos, Salzer neve után.] A kötet előszava leszögezi, hogy a fattyúnyelv nem argó, csak átfedések vannak. Mégis kedves nekem ez a most következő fejezet: A budapesti csibész alvilági jassz Gyilkosságra is kapható csibész. angyalföldi (vagány) Fővárosi csibész, kéteshírű alak. barlanglakó Lakásnélküli csavargó. [A városkörnyéki dombok barlangjaiban húzták meg magukat részben lakáshiány, részben a rendőrségi razziák miatt.] csibészer, csibézer Fővárosi csibész. csikágói Kültelki csibész. csirkás(z), csirkész Csavargó, naplopó suhanc. Közismert dolog, hogy a német Handel-fangerszó a mindenkibe belekötő embert (...) jelentette. A "Handel"-ből "Hendl", csirke lett, a kötekedőből csirkefogó, jassznyelven "csirkás". (Vidor: Kalandozás... 92). csőlakó, csővári Állástalan naplopó. [A közmű-építkezésekhez lerakott nagyméretű csövekben húzódott meg.] donaujéger Igy írja le Kiss József a Gellértalja Louisjait, akiknek -- bécsi dialektus szerint -- nálunk is Strizzi = strici a neve emberemlékezet óta. E csúnya fajtát 100--150 év előtt másképen hívták. A Gellértalja férfilakói voltak az u. n. Donaujägerek, akik a dunamenti kunyhójukból lesték az akkor szabályozatlan Duna árját s abból fát, szénát, gazdátlan csónakot, emberi hullát húzogattak ki. Ez a rapszodikus tevékenység volt a bevallott foglalkozásuk; ettől eltekintve a tabáni prostituáltakból éltek. (Siklóssy: A régi Budapesterkölcse II, 84). [Ném. Donau 'Duna' + Jäger 'vadász'.] drégejsi Drégely utcai csibész. [A ném. -ische képzős Drégelyische- ből.] ferencvárosi (jassz), francstetler (jassz) 1. Kéteshírű. 2. Ferencvárosi csibész. [Ném. Franzstädtler 'ua.'.] hallersi Haller utcai csibész. [A ném. -ische képzős Hallerische- ből.] hóhemfiú, hóhemgyerek Minden rosszban járatos, minden hájjal megkent gyerek. [ hóhem 'okos, ravasz'.] hóhemipsze A pesti tolvajvilág ismerője, aki nem tolvaj, de azért nagyon ismeri a tolvajvilágot. hóhemvagány Csibész. Stramm a mi dolgunk, hamburgi lányok, Nem lógnak utánunk hóhem vagányok (Bródy: A női szépség albuma 90). járásbíró Csavargó, munkanélküli. [Jól bírja a járást, nincs más dolga, csavarog.] járdakoptató Pesti utcai csavargó. járdataposó 1. Pesti csavargó. 2. Utcainő. jassz Budapesti csirkefogó, csavargó. [? Lengyel jasz 'előkelő, hatalmas, úr'.] jasszalak, jasszgyerek, jasszfiú, jasszlegény Budapesti csibész. jasszkáli Csibészleány. [Argó káli 'lány'.] jassznő Idősebb csibészlány. A Sándor-kávéház-Alacsony piszkos kis lebuj, a VI. kerületi jásszok, jássznők, Alfonzok és zsebtolvajok találkozóhelye (Detektiv: 2/51 (1920. december 22.): 10). jasszos Csibészes, pesti csavargó modorú. jasszoskodik Csibészesen viselkedik, henceg, kikezd valakivel. kistéri Csibészgyerekek a Mikszáth Kálmán tér környékéről. [Régi neve Kis-tér volt.] menő Csavargó. micisapka Pesti jasszok apacs mintára viselt sapkája. [Ném. Mütze 'sapka'.] micisapkás Fővárosi kétes alak. [A micisapkát eredetileg a pesti jasszok viselték.] molnárista Molnár utcai csibész. Akkoriban (1890 táján) a környéken három csapat létezett, akik egymás ellen háborút folytattak: 1. a Molnáristák (a Molnár-utcából és környékéről regrutálódott fiúk), 2. Vámházisták (a Vámház környékéről való csibészek)... 3. A Múzeumisták (a Múzeum és környékéről) (Horváth E. --HorváthM.: Írások Budapestről 65). múzeumista A Nemzeti Múzeum környékén lakó csibészgyerek. tripoliszi Angyalföld külső részéből való csibész. vámházista Vámház téri csibész. zrínyista, zrinyiszt Naplopó, dologkerülő. [Valószínűleg a mai Astoria helyén volt kétes hírű Zrínyi kávéház látogatóiról.] Könyvünk utolsó fejezete eltér az előzőktől, ebben ugyanis nem Budapest fattúnyelvben megőrzött emlékeit tárjuk az olvasó elé, hanem a magának a budapesti fattyúnyelvnek eddigi elnevezéseit gyűjtöttük egybe. Egy pillantást vetve gyűjtésünkre máris láthatjuk, hányféleképpen igyekeztek megnevezni azt, amit mi a budapesti fattyúnyelv név alatt rögzítettünk. Az itt következő fejezetben elsősorban nem fattyúnyelvi szavakkal találkozik majd az olvasó, ugyanis gyűjteményünknek ebben a csoportjában minden olyan kifejezést felsorolunk, amit az újságok írásaiban, szépirodalmi alkotásokban, nyelvészeti tanulmányokban fellelhettünk a budapesti fattyúnyelvre. Sok alkalmi megnevezés is előfordul ezek között, de talán nem érdektelen ezekkel is megismerkedni. Természetesen felsoroljuk azokat a szavakat is, amelyekkel a fattyúnyelv nevezi meg sajátmagát. Hogy mindazok, kik előttünk erről a nyelvről szóltak, ennyiféle nevet adtak neki, azon ne csodálkozzunk, hiszen így van ez nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, és így van ez, ha nem szorosan egy városnak nyelvéről beszélünk, hanem egyes országokban elterjedt fattyúnyelvről, vagy éppen ha egy szűkebb közösségéről van szó. A német Gauner-, Geheim-, Studenten-, Beruf-, Soldaten-, Kaufmann-, Dieb-, Kochemer-, Galoschen-, Schurer-, Mengisch-, Spitzbuben-, Krämer-, Rinnstein- és Jenische-sprache- kat ismer, továbbá Rotwelsch, Kochemerkohl, Plattenkohl, Chessekohl stb. neveken nevezi azokat a csoportnyelveket, amit mi fattyúnyelvnek nevezünk. Az angol cant, slang, cokney, tramp, underwordslang néven, a francia argot, jargon, jobelin, patois, az olasz gergo, furbesco, a cseh hantyrka, a spanyol germanía, jerigonza gyűjtőnevek alatt szótározza, és még sorolhatnánk sok más nyelv megnevezéseit is. Ha mi ezek után egyszerűen pesti nyelv- nek neveznők a budapesti fattyúnyelvet, akkor úgy tűnhetne fel, mintha a budapesti nyelvjárásról beszélnénk, ahogy az egyes vidékeknek megvan a maguk tájnyelve. De nem erről van szó, hanem egy egészen különleges, Budapesten keletkezett és csak itt élő nyelvről, mely magába foglalja mindazokat a rétegnyelveket és foglalkozás, életmód alapján létrejött csoportnyelveket, melyekről bevezetőnkben megemlékeztünk. A régebbi kifejezések például a tolvajok nyelvét alvilági zsargon- nak, apacsnyelv- nek, csibésznyelv- nek, hebrenyelv- nek, hóhemnyelv- nek, jasszargó-nak, jassznyelv- nek, pesti tolvajnyelv-nek, vagánydumá- nak nevezték. Az egyes foglalkozási ágaknál keletkezett nyelvet bohémnyelv- nek, éjszakai dumá-nak, halandzsanyelv- nek, kerepesi úti beszéd- nek stb.-nek keresztelték el. Ha általánosságban akartak beszélni, akkor a budapesties beszéd, budapesti volapük, Budapest nyelve, budapestizmus, nagyvárosi nyelv, pestiesség, pesti nyelv, pesti tájszólás, pesti utcanyelv, utcai nyelv kitételeket használták. Így nevezték el egyes kerületek nyelvét, például Lipótváros argójá-nak, Fóburgszan Leopold argójá- nak vagy a kültelkek nyelvét angyalföldi szleng-nek külvárosi szleng- nek, ligeti jasszok nyelvé- nek, ligeti szó- nak sikátori szavak- nak stb. Ebben a dzsungelben igyekeztünk rendet teremteni, mikor mindezeket a különböző, de egy célt szolgáló elnevezéseket közös nevezőre hozva elneveztük budapesti fattyúnyelv-nek. Sajnálatos, de tény, hogy a mostanában kiadott különböző XIX, századi szövegek szinte érthetetlenek szójegyzék nélkül. Én még szüleimtől tudom, hogy mi az a Mautner Szálló , vashatos, Ilkovics, spriccer, Róbert bácsi ingyenkonyhája, kajfer, Fáskör, A kiadó: Ez a könyv a főváros sajátos históriáját vázolja fel a nyelvészet eszközével. Mivel anyagát a fattyúnyelvből, a szlengből meríti, a kirajzolódó képből a 19-20 század fordulójának és a 20. század első felének nem hivatalos Budapest-történetével ismerkedhet meg az olvasó. Kerekes Tamás Ígéretes belépő: Parapatics Andrea mindössze 22 éves, Tapolcán óraadó tanár, és máris komoly munkával örvendeztette meg anyanyelvünk szerelmeseit, a szótárakat szívesen forgató közönséget. "Az ékesszólás kiskönyvtára" című sorozatban megjelent Szlengszótár kétezer szót és kifejezést tartalmaz fogalomköri szinonimamutatóval. Tinta Kiadó Parapatics Andrea.A nyelvésznek készülő, nemrég az ELTE magyar szakán diplomázott tanárnő a tavalyi szótárnapon ismerkedett meg Kiss Gábor nyelvésszel, a Tinta Könyvkiadó igazgatójával. Parapatics Andrea szlengszótárat keresett, mert hogy igencsak foglalkoztatja anyanyelvünk szókincsének ez a rétege. S mivel nem talált, fölajánlotta, hogy ő majd összeállít egyet. A Tinta igazgatója nem kis meglepetésére néhány hónappal később az ifjú kollegina telefonon jelentkezett, majd a megbeszélt időpontban átadta neki USB-kulcsra rögzített, nyomdakész állapotú, izgalmas összeállítását, amely a nemrég jelent meg a Tinta nyelvészeti sorozatának hatodik köteteként. Persze a fiatal kutató ezt megelőzően már évek óta foglalkozott a szlenggel, s elmélyült érdeklődését mi sem jelzi jobban, mint hogy munkája mellett jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. Parapatics Andrea munkája természetesen nincs minden előzmény nélkül. Már a 18. században gyűjtötték az alföldi zsiványnyelvet, a 19. századtól kezdve pedig időről időre megjelentek tolvajnyelvi, diáknyelvi gyűjtemények. Mindezeket a recenzens nem a saját kútfejéből meríti, hiszen a szótárkészítő az előszóban alaposan körüljárja a szleng mibenlétét, és fölsorolja a saját gyűjtés mellett fölhasznált szótárakat, illetve témakörök szerinti időrendben a fontosabb szlengszótárakat és általános szótárakat. Mint összeállításából is kitetszik, a szlenget titkos nyelvként "fejlesztették" ki börtön-, diák- vagy éppen katonai tolvajnyelvként a múlt 100–150 évben. A nagyvárosi életformához kötődik ez a speciális nyelvváltozat, de számos eleme beleszövődött a köznyelvbe, annak szerves részévé vált. Egy része már nem is számít "aljabeszédnek", bűnözői tolvajnyelvnek. A szlengre is érvényes ugyanis az, amit Kosztolányi Dezső általában véve a nyelvről mondott, nevezetesen: a "szavak értékét nem lehet mérleggel és rőffel mérni". Az argó korábban kárhoztatott elemei napjainkban már a köznyelv kitörölhetetlen és megkerülhetetlen alkotórészei. De mi is voltaképpen a szleng? – kérdi maga a szótárkészítő. S minthogy nehéz megadni erre a választ, kizárásos alapon közelít a fogalomhoz. Eszerint a szleng "nem nyelvjárás, mert frazeológiáját nagy részben önkényes, tudatos szóalkotások teszik ki". De nem nevezhetjük argónak sem, "mert ma már nem csak a társadalmon kívül álló, alvilági elemek szókincsét jelenti". Parapatics Andrea nem tartja se zsargonnak, sem kizárólag diáknyelvnek, és nem fogadja el a nagy magyar nyelvész, Bárczi Géza "pesti nyelv" megjelölését sem. Lényegét tekintve inkább olyan jelenségről van szó, ami a beszédhelyzettel függ össze. Informális, bizalmas társalgásban, oldott légkörben szívesen tűzdeljük tele mondandónkat a szleng sokszor igen találó, vagy netán vicces elemeivel. A Szlengszótár – a teljesség igénye nélkül – ennek a nyelvi jelenségnek nyújtja igen hasznos és olvasmányos keresztmetszetét. Felépítését tekintve az első rész a szótárak klasszikus tagolódását követi: a címszavak tartalmazzák az eltérő alakokat, a jelentés- és fogalomkört, illetve szómagyarázatokat, példamondatokat közölnek. De nemcsak az első rész remek ("király"), érdemes belelapozni a függelékben közölt fogalomköri szinonimamutatóba is. Itt 32 pontba szedte a szerző a kétezer összegyűjtött szót; a pénz például lehet della, dohány, lé, lóvé, mallér, zsé, zseton, zsózsó; a nagyobb címlet kiló, rugó, lepedő, rongy stb. Ám akinek nincs belőle, az csóró, vagy csóringer, le van gatyásodva. És aki legatyásodott, az nemigen tudja kipengetni a dezsőket, jól teszi, ha elhúz valahová, ahol kicombosodhat. Természetesen gazdag csokra van az italozáshoz, drogozáshoz fűződő kifejezéseknek, a szerelemmel, a nemi élettel kapcsolatos szavaknak. Röviden: az ékesszólás kiskönyvtárának hatodik kötete hasznos lehet mindazoknak, akik találkoznak a szlenggel, de nem ismerik minden szavát. Vagyis ha gyakran belesasolunk ebbe a bibliába, vili lesz számunkra, hogy mások mit rizsáznak. És "valszeg" annyira földobódunk, hogy salátává olvassuk majd. Forrás: Infovilág Kerekes Tamás Gyakran látszik úgy, hogy a tudomány egyes eredményeinek megszületésében nagy szerepe van a véletlennek. A magyar szlengkutatás két kiemelkedő munkásának, Zolnay Vilmosnak és Gedényi Mihálynak az egymásra találása, a közös munka ötlete is ilyen látszólagos véletlen eredménye volt: Budapest 1944-1945. évi ostroma alatt a légoltalmi óvóhelyen ismerkedtek meg, s beszélgetéseik során hamar kiderült közös érdeklődésük az általuk fattyúnyelvnek nevezett, manapság inkább szleng néven emlegetett nyelvi jelenség iránt. Elhatározták, hogy amint lehet, közösen rendezik addigi gyűjtéseiket, és elkészítik a magyar fattyúnyelv teljességre törekvő nagyszótárát. Két évtizedes munkával, saját gyűjtéseik mellett több száz tanulmány, cikk, könyv és szótár feldolgozásával el is készült ez a méreteiben világviszonylatban is párját ritkító munka, benne a magyar szleng eddig ismert 200 évének majd százezer adata. A sors fintora, hogy se ez a nagyszabású szótár, se a Zolnay--Gedényi szerzőpáros által készített más szleng témájú munkák nem jelenhetettek meg. Fölösleges ma már keresni annak okait, hogy ezelőtt 30-40 esztendővel milyen tudományos és (tudomány)politikai, személyes és személyeskedő indokai voltak a 24 gépiratos kötetben maradt nagy fattyúnyelvi szótár meg nem jelenésének. Annyival azonban tartozunk a magyar nyelvtudomány e két robotosának, hogy nevüket egy általuk készített könyv is megőrizze. Az itt útjára bocsátott munka sajátos, nem elsősorban tudományos műfajt képvisel a szlengről szóló művek sorában. Nem szótár, hisz a benne lévő szavak nem szoros betűrendben vannak, és nem is tanulmány, hisz szócikkekben ad információkat. Ráadásul ezek az információk sem általában a szlengről szólnak, hanem sokkal inkább Budapestről, Budapest történetéről. Ez a könyv a nyelvészet eszközeivel egy sajátos várostörténetet vázol fel, s mivel anyagát a fattyúnyelvből meríti, a belőle kirajzolódó képből századunk első felének nem hivatalos Budapest-történetével ismerkedhet meg az olvasó. Ez a város valaha a Mokambé volt, közepén egy folyó szelte ketté, a Dungaj, a körbevett sziget neve Szizsé volt.A Frisspest alatti részt hívták Disznófalvának. A kötet bűbájos, jelentős nyelvi teremtőerőről tanúskodik és nagymértékben megkönnyíti a sorsát annak, aki Kóbor Tamásról ír szakdolgozatot, vqagy épp beássa Magát Molnár Éhes városába, vagy akár épp az Est-lapokba. Leletmentés ez a könyv, sok humorral, leleménnyel és szívós rendezettséggel- Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen alapos nyelvi képzést kaptunk, ráadásul választott szerelmem a sziciolingvisztika volt, de magam is elcsodálkoztam, hogy hány kifejezés értelmét nem ismerem a kötetben. -kakmadám -a nemzet locsogánya -adja a hóhemet -anglicsek -apotéke -bablevescsárda -bájesz barokoladi bialóg -botoshekus -braunhakszler Pécsett kezdtem főiskolai tanulmányaimat, ott ismerkedtem meg 1979-ben a „csárlinger”, azaz pincér elnevezéssel, s a kötetből is ezt a vendéglátós területet szemeltem ki legelőször Csúzlicédula Csocsóbácsi éhezdéjében A magyar néphumor az élet minden területén megcsillan, miért lenne a kivétel a szállodák, éttermek, kiskocsmák világa. E jellegzetes nyelvezet, melyet fattyúnyelvnek (argónak) hívnak "fergetes" műveket produkál. Az egyik ilyen alkotás a közismert Anyák boltja csecsemőkelengyét árusító üzlet után elnevezett apák boltja 'italbolt'. Másfajta humor nyilatkozik meg a bableves 'hajnalban nyitó kocsma' elnevezésénél, mely a hajnali mulatozások másnapossága "ellen" felszolgált levesről kapta a nevét. A gúnyban önmagát sem kímélő megnyilatkozás adta a népbüfék lócsárda elnevezését: lekopott a szó elejéről az ál(l) szócska és lett állócsárda helyett lócsárda. Az elnevezést az is motiválta, hogy ezekben a népbüfékben nem lehetett leülni, hanem mint ahogy a ló is teszi, állva kellett enni. A pincérek, főpincérek, vendégek, a fogyasztott ételek, italok nevei is mind-mind a régi pesti humort tükrözik. Legjellegzetesebbek az egyes vendégek jellemzésére alkotott szavak, mint a felugrálós, aki egyre indul, de mégsem megy el, néger, aki csak feketét rendel, sétáló vendég, aki csak bemegy, átsétál és távozik, a szandolin, aki egymagában üldögél, vagy a stikavendég, aki inkognitóban szeret maradni. Lapozzuk tovább ezt a különös szótárt, saját derültségünkre. Ahsztória tréf Astoria szálló és étterem. [Ah! vágyakozó sóhajtással ejtett szójáték, mert elegáns, drágaszálló volt.] apák boltja tréf Italbolt. [A csecsemőkelengyét árusító "Anyák boltja" név után, mert a férfiak, az apák ide jártak.] bableves(csárda) Hajnalban nyitókocsma. [A reggel záró kocsmákból, mulatókból kiszorult korhelyek részére bablevest szolgáltak fel.] Bablevesből jött: Hanyagulöltözött, gyűrött vendég. böfögő Automata büfé. [Szójáték a büfé + böfög szavakból.] bumszti(keller) Kiskocsma. [Bécsi ném. Bumsti 'kiskocsma' + ném. Keller 'pince'.] büfke, büfi tréf Büfé. Csocsóbácsi Kocsma a Molnár utca és Borz utca sarkán 1920 körül. [A tulajdonos beceneve után.] csodabár, csudabár tréf Szegényes kültelki vendéglő 1928 körül. [Herczeg Géza Budapesten játszott Csodabár című színdarabjának címéből.] csúzlicédula tréf A főpincér adósainak jegyzéke. [Utalás a csúzligumi nyúlására, mert az ezen található névsor is egyre nyúlik.] drótszőrű Kültelki kocsma. éhezde 1. Olcsó külvárosi kifőzde. 2. tréf Üzemi étkezde. fájerpurs Kocsmai szolgalegény, aki a tüzet rakta. [Ném. Feuerbursch 'ua.'.] fiáker Egy pár virsli. [A virsli két kolbászkából áll, és a fiákert is két ló húzza + az a hiedelem, hogy a virslibe lóhúst is tesznek.] gépkocsma Automata büfé. Gödör A volt kispesti Papp-féle halászcsárda. Egy ratkóval piáltunk a Gödörbe, meglehetősen siker voltam már (Simon: Itt az ősz…). Hercli A Király utca elején volt rosszhírű kávéház, kocsma. [Herzl nevű tulajdonosa után.] hercli Harmadrangú étkezde. Menjen a herclibe!: (Neveletlenség esetén rendreutasítás). Hét Tetű Volt tolvajkocsma a Dob utca 40. számú házban. [Tréf. célzás a piszkos, tetves vendégekre.] herlaufer Pincér. [Ném. hierher 'ide' + ném. Laufer 'futó', mert a pincér sokat fut ide-oda.] Hullamosó Vendéglő a Gyulai Pál utca és Stáhly utca sarkán. [A Rókus kórházból odajártak a műtőszolgák.] jakobrőderer Külföldi palackban csalással felszolgált magyar pezsgő. [Louis Roederer ismert pezsgőmárka volt, ennek a palackjában szolgálták fel az ittas vendégeknek a magyar pezsgőt + Jakob a mulatóhely tulajdonosok többnyire ném. neve után.] Kéthatos Tisza Kálmán téri garniszálló. [A harmadrangú, kéthatossal megfizethető kéjnőkről.] Kis Ric A Rákóczi úti Edison szálló. [Gúny. a legelőkelőbb budapesti szálló, a Ritz után, mert igen szerény szálló volt, leginkább kispénzű artistanők laktak itt.] lócsárda tréf Italbolt, népbüfé. [< állócsárda, mert állva esznek benne, mint a lovak.] Luxustutaj A pesti Lánchídfőnél tutajra épült Kék Duna étterem. [A Luxustutaj című szovjet film után + túl drága árai miatt.] maharadzsa Hamisított ital pincérek által használtneve csaláskor. makheci Zugkocsma. [< Makkhetes.] makkhetes Kiskocsma. [A kocsmák gyakori "Makk Hetes" cégéréről.] népböfögő tréf Népbüfé [Szójáték a büfé + böfög szavakból.] óberlaufer Tolvajnyelven főpincér. [Ném. Oberkellner 'főpincér' + laufer 'futó', mert a pincér sokat szaladgál. Vö. herlaufer.] Ördöghídja Régi tolvajkocsma a Ferencvárosban. [Cégérnév.] Petropol tréf A Rákóczi úti Metropol szállóés étterem. [Metropol + Petrográd szójáték, mivel itt 1945--1947 között sok átutazó szovjet katona szórakozott és gyakori veszekedések voltak.] pofa ser Egy pohár sör. Sipőc-csárda Városházi étkezde. [Sipőcz Jenő főpolgármester neve után.] sördorádó Söröző. [sör A eldorádó.] Spigli A volt Erdélyi borozó vendéglő az Operaházmellett. [Spiegel nevű régi tulajdonosáról.] spiszi(n), spizi(n), splizi argó Tolvajkocsma. Szauvirt A Király utcai Kék macskához címzett bormérés tulajdonosának, Emmerling Lajosnak a gúnyneve. [Közismert gorombaságai miatt: ném. Sau 'disznó' + ném. Wirt kocsmáros.] Sziki A régi Kerepesi út (ma Rákóczi út) és Múzeumkörút sarkán volt Szikszay-féle vendéglő. Török Csacsi Régi Török Császár kávéház a hajdani Rózsa téren, a mai Belvárosi templom környékén 1839--1898. [Szójáték a csaszi 'császár' -- csacsi szópárral.] Vas-kocsma gúny A Népjóléti Minisztérium által fenntartott étkezőhely. [Vass József népjóléti miniszter neve után az 1920-as években.] Zalcer Régi rossz kávéház a Deák téri evangélikus templom mögött. [A tulajdonos, Salzer neve után.] A kötet előszava leszögezi, hogy a fattyúnyelv nem argó, csak átfedések vannak. Mégis kedves nekem ez a most következő fejezet: A budapesti csibész alvilági jassz Gyilkosságra is kapható csibész. angyalföldi (vagány) Fővárosi csibész, kéteshírű alak. barlanglakó Lakásnélküli csavargó. [A városkörnyéki dombok barlangjaiban húzták meg magukat részben lakáshiány, részben a rendőrségi razziák miatt.] csibészer, csibézer Fővárosi csibész. csikágói Kültelki csibész. csirkás(z), csirkész Csavargó, naplopó suhanc. Közismert dolog, hogy a német Handel-fangerszó a mindenkibe belekötő embert (...) jelentette. A "Handel"-ből "Hendl", csirke lett, a kötekedőből csirkefogó, jassznyelven "csirkás". (Vidor: Kalandozás... 92). csőlakó, csővári Állástalan naplopó. [A közmű-építkezésekhez lerakott nagyméretű csövekben húzódott meg.] donaujéger Igy írja le Kiss József a Gellértalja Louisjait, akiknek -- bécsi dialektus szerint -- nálunk is Strizzi = strici a neve emberemlékezet óta. E csúnya fajtát 100--150 év előtt másképen hívták. A Gellértalja férfilakói voltak az u. n. Donaujägerek, akik a dunamenti kunyhójukból lesték az akkor szabályozatlan Duna árját s abból fát, szénát, gazdátlan csónakot, emberi hullát húzogattak ki. Ez a rapszodikus tevékenység volt a bevallott foglalkozásuk; ettől eltekintve a tabáni prostituáltakból éltek. (Siklóssy: A régi Budapesterkölcse II, 84). [Ném. Donau 'Duna' + Jäger 'vadász'.] drégejsi Drégely utcai csibész. [A ném. -ische képzős Drégelyische- ből.] ferencvárosi (jassz), francstetler (jassz) 1. Kéteshírű. 2. Ferencvárosi csibész. [Ném. Franzstädtler 'ua.'.] hallersi Haller utcai csibész. [A ném. -ische képzős Hallerische- ből.] hóhemfiú, hóhemgyerek Minden rosszban járatos, minden hájjal megkent gyerek. [ hóhem 'okos, ravasz'.] hóhemipsze A pesti tolvajvilág ismerője, aki nem tolvaj, de azért nagyon ismeri a tolvajvilágot. hóhemvagány Csibész. Stramm a mi dolgunk, hamburgi lányok, Nem lógnak utánunk hóhem vagányok (Bródy: A női szépség albuma 90). járásbíró Csavargó, munkanélküli. [Jól bírja a járást, nincs más dolga, csavarog.] járdakoptató Pesti utcai csavargó. járdataposó 1. Pesti csavargó. 2. Utcainő. jassz Budapesti csirkefogó, csavargó. [? Lengyel jasz 'előkelő, hatalmas, úr'.] jasszalak, jasszgyerek, jasszfiú, jasszlegény Budapesti csibész. jasszkáli Csibészleány. [Argó káli 'lány'.] jassznő Idősebb csibészlány. A Sándor-kávéház-Alacsony piszkos kis lebuj, a VI. kerületi jásszok, jássznők, Alfonzok és zsebtolvajok találkozóhelye (Detektiv: 2/51 (1920. december 22.): 10). jasszos Csibészes, pesti csavargó modorú. jasszoskodik Csibészesen viselkedik, henceg, kikezd valakivel. kistéri Csibészgyerekek a Mikszáth Kálmán tér környékéről. [Régi neve Kis-tér volt.] menő Csavargó. micisapka Pesti jasszok apacs mintára viselt sapkája. [Ném. Mütze 'sapka'.] micisapkás Fővárosi kétes alak. [A micisapkát eredetileg a pesti jasszok viselték.] molnárista Molnár utcai csibész. Akkoriban (1890 táján) a környéken három csapat létezett, akik egymás ellen háborút folytattak: 1. a Molnáristák (a Molnár-utcából és környékéről regrutálódott fiúk), 2. Vámházisták (a Vámház környékéről való csibészek)... 3. A Múzeumisták (a Múzeum és környékéről) (Horváth E. --HorváthM.: Írások Budapestről 65). múzeumista A Nemzeti Múzeum környékén lakó csibészgyerek. tripoliszi Angyalföld külső részéből való csibész. vámházista Vámház téri csibész. zrínyista, zrinyiszt Naplopó, dologkerülő. [Valószínűleg a mai Astoria helyén volt kétes hírű Zrínyi kávéház látogatóiról.] Könyvünk utolsó fejezete eltér az előzőktől, ebben ugyanis nem Budapest fattúnyelvben megőrzött emlékeit tárjuk az olvasó elé, hanem a magának a budapesti fattyúnyelvnek eddigi elnevezéseit gyűjtöttük egybe. Egy pillantást vetve gyűjtésünkre máris láthatjuk, hányféleképpen igyekeztek megnevezni azt, amit mi a budapesti fattyúnyelv név alatt rögzítettünk. Az itt következő fejezetben elsősorban nem fattyúnyelvi szavakkal találkozik majd az olvasó, ugyanis gyűjteményünknek ebben a csoportjában minden olyan kifejezést felsorolunk, amit az újságok írásaiban, szépirodalmi alkotásokban, nyelvészeti tanulmányokban fellelhettünk a budapesti fattyúnyelvre. Sok alkalmi megnevezés is előfordul ezek között, de talán nem érdektelen ezekkel is megismerkedni. Természetesen felsoroljuk azokat a szavakat is, amelyekkel a fattyúnyelv nevezi meg sajátmagát. Hogy mindazok, kik előttünk erről a nyelvről szóltak, ennyiféle nevet adtak neki, azon ne csodálkozzunk, hiszen így van ez nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, és így van ez, ha nem szorosan egy városnak nyelvéről beszélünk, hanem egyes országokban elterjedt fattyúnyelvről, vagy éppen ha egy szűkebb közösségéről van szó. A német Gauner-, Geheim-, Studenten-, Beruf-, Soldaten-, Kaufmann-, Dieb-, Kochemer-, Galoschen-, Schurer-, Mengisch-, Spitzbuben-, Krämer-, Rinnstein- és Jenische-sprache- kat ismer, továbbá Rotwelsch, Kochemerkohl, Plattenkohl, Chessekohl stb. neveken nevezi azokat a csoportnyelveket, amit mi fattyúnyelvnek nevezünk. Az angol cant, slang, cokney, tramp, underwordslang néven, a francia argot, jargon, jobelin, patois, az olasz gergo, furbesco, a cseh hantyrka, a spanyol germanía, jerigonza gyűjtőnevek alatt szótározza, és még sorolhatnánk sok más nyelv megnevezéseit is. Ha mi ezek után egyszerűen pesti nyelv- nek neveznők a budapesti fattyúnyelvet, akkor úgy tűnhetne fel, mintha a budapesti nyelvjárásról beszélnénk, ahogy az egyes vidékeknek megvan a maguk tájnyelve. De nem erről van szó, hanem egy egészen különleges, Budapesten keletkezett és csak itt élő nyelvről, mely magába foglalja mindazokat a rétegnyelveket és foglalkozás, életmód alapján létrejött csoportnyelveket, melyekről bevezetőnkben megemlékeztünk. A régebbi kifejezések például a tolvajok nyelvét alvilági zsargon- nak, apacsnyelv- nek, csibésznyelv- nek, hebrenyelv- nek, hóhemnyelv- nek, jasszargó-nak, jassznyelv- nek, pesti tolvajnyelv-nek, vagánydumá- nak nevezték. Az egyes foglalkozási ágaknál keletkezett nyelvet bohémnyelv- nek, éjszakai dumá-nak, halandzsanyelv- nek, kerepesi úti beszéd- nek stb.-nek keresztelték el. Ha általánosságban akartak beszélni, akkor a budapesties beszéd, budapesti volapük, Budapest nyelve, budapestizmus, nagyvárosi nyelv, pestiesség, pesti nyelv, pesti tájszólás, pesti utcanyelv, utcai nyelv kitételeket használták. Így nevezték el egyes kerületek nyelvét, például Lipótváros argójá-nak, Fóburgszan Leopold argójá- nak vagy a kültelkek nyelvét angyalföldi szleng-nek külvárosi szleng- nek, ligeti jasszok nyelvé- nek, ligeti szó- nak sikátori szavak- nak stb. Ebben a dzsungelben igyekeztünk rendet teremteni, mikor mindezeket a különböző, de egy célt szolgáló elnevezéseket közös nevezőre hozva elneveztük budapesti fattyúnyelv-nek. Sajnálatos, de tény, hogy a mostanában kiadott különböző XIX, századi szövegek szinte érthetetlenek szójegyzék nélkül. Én még szüleimtől tudom, hogy mi az a Mautner Szálló , vashatos, Ilkovics, spriccer, Róbert bácsi ingyenkonyhája, kajfer, Fáskör, A kiadó: Ez a könyv a főváros sajátos históriáját vázolja fel a nyelvészet eszközével. Mivel anyagát a fattyúnyelvből, a szlengből meríti, a kirajzolódó képből a 19-20 század fordulójának és a 20. század első felének nem hivatalos Budapest-történetével ismerkedhet meg az olvasó. Kerekes Tamás

Kerekes Tamás új könyve

Árnyék a jég alatt Szoba Van kiadó terjeszti a Bookline

Tad Williams: "MásVilág" könyvek

Tudom, hogy kicsit régebbi a könyv amit ajánlanék, de csak most került a kezembe "Tad Williams: MásVilág - Az arany árnyék városa" című könyve. Kimondottan jó sci-fi könyvről van szó a tucat fantasy -ra utaló címmel ellentétben. Ezért ajánlanám beszerzésre a "MásVilág - Az arany árnyék városa II. kötetét" illetve a folytatásokat "Másvilág; A Kék Tűz folyója I.-II.". 2002 -ben és 2004 -ben jelentek meg, de a kiadó honlapján (http://www.dain.hu/belso_oldalak_konyveink.htm) még megvásárolhatóként szerepelnek. Köszönettel Priscin

Szupercivilizáció

Szupercivilizáció C. Knight és Alan Butler Gold Book Kiadó Debrecen Döbbenetes felfedezések egy mindeddig ismeretlen civilizációról, mely időben megelőzi az ókori egyiptomiakat, messzemenő következtetésekkel - egy jó csapat tolmácsolásában, melynek tagja a Hiram-kulcs című bestseller társszerzője. Szilárd tények, melyek örökre megváltoztatják a történelmet. - A brit szigetek kőkori emlékeinek építői a milliméter tízezred része pontosságáig meghatározott hosszúság-mértékegységet használtak. - Ez az egység alapvető fontosságú a Nap, Hold és Föld szempontjából. - Egy földi kör 366, és nem 360 fokból áll. - A font és a pint ebből az őskori hosszúságegységből ered. - A méter, gramm és liter már 4000 évvel azelőtt használatban volt, hogy a franciák kitalálták volna. - Az órát, percet és másodpercet több mint két évezreddel Krisztus előtt fejlesztették ki, és a Hold mozgásaiból származik. - Minél távolabbra követjük vissza a különböző mérési formákat az időben, annál inkább egy nagy rendszerré olvadnak össze. Mielőtt részletesen megvizsgálnánk a különböző legendákat, tudnunk kell, hogy nem az egyiptomi piramisok a egyedüli építészeti rejtélyek, melyek az ősidőkből maradtak ránk, s melyek azt bizonyítják, hogy Platónnak igaza lehetett, amikor azt állította, hogy a régmúltban létezett a nagy pontosságot kívánó műszaki szakértelem. Elég, ha Dél-Amerika monumentális építményeire gondolunk, de akadnak példák bőségesen másfelé is. Észak-Amerikában kőből készült védőfalak – amelyeknek építőkövei gyakran 1 tonnát nyomnak – találhatók Berkley-ben és az oaklandi hegyekben. A Monk’s Mound Cahokia közelében, Illinois-ban, 305 m hosszú, több mint 213 m széles, és még mindig 30,5 m magas. Vagy egy kőerődítmény Massie’s Creek közelében, Ohióban, amelynek 2 m szélesek a falai. Megmunkálásuk felületes és durva, de a bejárat köveit olyan intenzív hőnek vetették alá, hogy egybeolvadtak. 1931-ben Matthew W. Sterling, az Amerikai Etnológiai Hivatal vezetője egy gondosan megtervezett, harmonikusan elrendezett, 2,6 négyzetkilométeres földépítmény-együttest fedezett föl az Okecholbee-tó közelében, a floridai Evergladesben. Az építményhez tartozik egy 9 m magas és 76 m hosszú emelvény, amelyet matematikai pontossággal alakítottak ki. Egy 1931-es légifelvételen a perui Nagy Fal romjai láthatók, amely egy meglepő kőépítmény, szélessége 3-5 m között változik, és hosszabb, mint 100 km. A fal mentén negyven erőd állt, néhányuk 60-90 méternyi szakaszon, falaik 4,5 m magasak és 1,5 m szélesek voltak. Libanonban van egy olyan hatalmas kőkocka (becsült súlya 1000 tonna), amit a világ legnagyobb emelődaruja sem tudna fölemelni. Valamikor a történelem előtti időkben őseinknek nem okozott gondot, hogy felszállítsák egy fennsíkra. Írországban, Newgrange-ben, egy a piramisoknál régebbi építmény része egy hatalmas, mesterséges kiképzésű domb, egy kőből rakott terem, melyet kőemlékek köre szegélyez – mindegyikük több tonnát nyom. Ez a műszaki tudományok csúcsteljesítményét jelenti, és Newgrange csak az egyik a három hasonló óriási domb közül, és a sok más kőépítmény közül, melyek a Boyne-völgyi komplexumot alkotják. A Máltán, Britanniában, Franciaországban és más országokban található tömör kőemlékek egy olyan mérnöki hagyomány zálogát jelentik, amely a történelem előtti dőkig nyúlik vissza. Ezt a tradíciót a legrégebbi civilizációk hagyták örökül, és sehol sincsenek olyan világos nyomai, mint Egyiptomban. A nagyszabású templomépítmények Egyiptom kőfaragóinak leleményességéről tesznek tanúbizonyságot. Bár néhány épületet homokkőből emeltek, a legtöbb a jóval keményebb gránitból készült, amelyet sokkal nehezebb megmunkálni. A gránitot leginkább az obeliszkeknél használták, melyeken oly sok Fáraó örökítette meg uralkodását. Ezek az óriási, égre mutató ujjak akár a 30 méteres magasságot is elérhették, és több száz tonnát is nyomhattak. Van egy befejezetlen obeliszk az aswani kőbányában, amelynek becsült súlya több mint 1000 tonna. Az egyiptológusok azt állítják, többé-kevésbé tudják, hogyan faragták ki az obeliszkeket a sziklákból, ám elképzelésük sincs róla, hogyan tudták megmozdítani őket, hiszen az aswani befejezetlen obeliszket egyetlen mai gép sem tudná megmozdítani. Létezett szuperfejlett kultúra az őskorban? Ha nem, akkor hogyan lehetséges, hogy a kőkorszaki Britannia feltehetőleg civilizálatlan népe olyan komplett mértékegységrendszer birtokában volt, mely a Naprendszer mélységes ismeretén alapult? Az ember vadász-gyűjtögetőből városlakóvá fejlődésének története valaha kényelmesnek és kiszámíthatónak tűnt. Minden rendelkezésre álló bizonyíték a Közel-Kelet népének leleményessége által nagymértékben irányított töretlen társadalmi evolúció elfogadott képét támasztotta alá. De aztán, sok évtized elteltével, a mérnöki tudományok egy kiváló professzora, Alexander Thom meghökkentő kijelentést téve felbolygatta a régészet világát. Állítása szerint felfedezte, hogy a késő kőkor embere által hátrahagyott építmények olyan standard mértékegység használatával épültek, mely annyira precíz volt, hogy középértékét egy emberi hajszál szélességénél kisebb pontossággal meg tudja határozni. Az elképzelés, hogy a történelem előtti idők ezen egyszerű emberei ilyen pontosságot tudtak elérni, szemben állt a régészek többségének világképével. Nem meglepő, hogy Thom felfedezéseit, mint valami tévedést, szinte egyetemesen utasították el. Thom professzor az általa felfedezett egységet „megalitikus yardnak” nevezte el, de úgy halt meg (1985-ben), hogy nem tudta megmagyarázni, hogy az i. e. 3500 körüli megalitikus korszak, vagy késő kőkor embereit mi indította arra, hogy létrehozzanak egy ilyesfajta mértékegységet, vagy hogy hogyan lehettek képesek ilyen hihetetlen pontossággal folyamatosan reprodukálni azt. Még ma is sok tízezrével állnak ilyen megalitikus építmények szerte a Brit-szigeteken és Európa nyugati peremvidékein. Kutatásunk kezdetben egyszerű volt: arra akartunk rájönni, hogy Thom valóban történelem előtti mértékegységet talált-e, vagy csak ellepte az adatok hatalmas tömege, melyeket különböző mérési helyszínekről gyűjtött Észak-Skócia szigeteitől egészen a Franciaország nyugati partjain levő Bretagne-ig. Úgy okoskodtunk, hogy ha Thom megalitikus yardját a képzelet szülte, akkor tartalom nélküli eszmének kell lennie, de ha valóban neolitikus mértékegység, akkor léteznie kell bizonyos fizikai valóságának, és tudományos módszerekkel reprodukál-hatónak kell lennie. A TUDÁS KÖVETKEZMÉNYEI Nyomozásunk elvezetett bennünket az őskori mértékegység mögötti tudományhoz: most már be tudjuk mutatni mind matematikai eredetét, mind a Föld tömegét és forgását felhasználó reprodukciós módszerét. Thom megalitikus yardja pontos eredetének azonosítása közben azonban hamarosan rájöttünk, hogy az elveszett tudás virtuális kincseskamrája ajtaját is belöktük. Megközelítésmódunk az volt, hogy bűnügyi technikákat alkalmazunk a régészetre az őskorból származó kultúrák során át (i. e. 3000 előtt) és az írott történelem legkorábbi időszakaiban (i. e. 3000 után). Úgy találtuk, hogy létezik egy a legrégebbi és legtisztább tudományos módszerrel kapcsolatban álló teljességgel azonosítható „DNS”, mely a legváratlanabb helyeken tűnik fel. Még a viszonylag modernnek hitt mértékegységekről, a fonttól és a pinttől a grammig és a literig, kiderült, hogy több ezer évesek, és a Naprendszer méreteihez kapcsolódnak. Megpróbáltuk történetünket olyan rövidre és érthetőre fogni, amilyenre csak lehetséges. Csak alapszintű számtani tudás szükséges vizsgálatunk részletes nyomon követéséhez, tehát kérjük, legyen a keze ügyében a számológép, ha lépésről lépésre ellenőrizni akarja, amit találtunk. A további információk, gyakori kérdések és újabb fejlemények megtalálhatók honlapunkon: www.civilizationone.com. Ha az emberi fejlődésről alkotott régi elképzelést, miszerint a tudatlan ősembertől a kifinomult városlakóig sima evolúciós út vezet, biztosnak érzi, készüljön fel a sokkra. A világ nem olyan, amilyennek hittük. 1. FEJEZET A történelem nagy fala AZ ÍRÁS FELTALÁLÁSA Felejtsük el a kereket - az írás feltalálása volt az, ami a világot örökre megváltoztatta. Az első kereket fazekaskorongnak használták, később illesztették tengelyre, hogy javítsák a mezőgazdasági és hadicélú szárazföldi közlekedés hatékonyságát. Nyilván segítette az élelmiszer termelését és eljutását a legrégibb várossá váló növekvő közösségekhez, de az emberek és áruk közlekedése még évezredekig főleg tengeri útvonalakon és belső vízi utakon maradt. Az írás feltalálása viszont azonnali hatást gyakorolt a kereskedelemre. A legkorábban létrejött dokumentumok némelyike hajók rakományjegyzékeivel és más kereskedelmi dokumentumokkal állt kapcsolatban. Holdnaptárak már i. e. 20 000-ben léteztek, de az „igazi” írás Sumerben és Egyiptomban fejlődött ki i. e. 3000 körül, rendkívüli gyorsasággal. Az információ mások becsületére és memóriára való támaszkodás nélküli rögzítésének képessége volt az, mely az emberiséget előrevitte abba a korba, melyet a civilizáció kezdeteként határoztunk meg, körülbelül i. e. 3200-ban. Az első nagy kommunikációs áttörés közel kétmillió évvel korábban zajlott, mikor távoli ősünk, a Homo erectus a többi főemlőstől eltérő, mélyebb gégefő-pozíciót fejlesztett ki. Ennek az evolúciós lépésnek az egyszerre evés és ivás képességének elvesztése lett az ára, de lehetővé vált, hogy a korábbiaknál sokkal több hangot hozzanak létre. Ezernyi megkülönböztethető hangú szókincsből a beszélt nyelv feltételezhetően nagyon gyorsan létrejött. A hangos kommunikáció legegyszerűbb formája egy vadásztrükk lehetett, például egy állat hangjának az utánzása, és az irányába való mutatás. Idővel, amint absztrakt hangokat alkalmaztak tárgyak és cselekedetek jelzésére, majd mondatokká gyűjtötték őket, hogy olyan komplex kérdéseket fejezzenek ki, mint az emberi érzelmek, kifejlődött az igazi nyelv. A nyelv lehetővé tette, hogy az információt egyik ember a másiknak átadja, de a fejlődés következő állomása az emberi tudás és tapasztalat rögzítése a szóban forgó dolog lerajzolásával. Láthatjuk, hogy az őskori barlangok falain található rajzok a protoírás egy fajtája. Bármilyen jel, mely sajátos jelentést rögzít, alapjában nevezhető írásnak. Az első írásrendszerek hieroglifákból álltak, melyeket rajzfilmszerű képszalagokban használtak információhordozásra. Ez a korai írásmód csak több mint 5000 évvel ezelőtt került használatba, és lassan fejlődött absztrakt jelrendszerré, melyben a jelek olyan tartalmat hordoznak, mely csak a kódolás és dekódolás folyamatában - az olvasásban - jártas emberek számára hordoz értelmet. Azonban úgy tűnik, hogy jóval régebben zajlik a kifinomult jelentéstartalom „írásos” kommunikációja, mint eddig gondolták. Dr. Michael Rappenglueck, a müncheni egyetem munkatársa mutatott egy lóról készült 16 000 éves rajzot a franciaországi Lascaux barlangjaiban, mely valójában gondosan vezetett holdnaptár. Ami első pillantásra nagyon helyes, lóról készült rajznak tűnik, arról most úgy gondolják, hogy a Hold fázisai nyomon követésének módszere. Ezt bizonyosan írásként értékelhetjük. A paleolitikus ember intelligenciájának ez a foka aligha meglepő. Mint faj, a Homo sapiens lényegesen nem változott sem mentálisan, sem fizikálisan jóval több, mint 100 000 éve. Lehet, hogy a kőkorból áthaladtunk az internet korába, de egyik emberi lény sem különbözik ma 500 generációval ezelőtti ősétől. Azt se felejtsük el, hogy míg többségünk életét a technológiai forradalom formálta ki, addig világszerte vannak emberek, akik még mindig az igazi kőkorszaki lét egyszerű vadász-gyűjtögető életét élik, mint például az ausztráliai bennszülöttek egy része és a Dél-Amerika egyes részein élő törzsek. A CSODÁLATOS SUMEROK Tekintve, hogy a beszéd ilyen régóta jelen van, meglepő lenne, ha a rajzolt jelek általi kommunikáció csak ennyire a közelmúltban bukkant volna fel. Általában elfogadott, hogy az írás legkorábbi formája többé-kevésbé a kerékkel egy időben jelent meg. Mindkettőt a csodálatos sumer nép találta fel, mely több mint 5000 évvel ezelőtt érkezett a ma Irakként ismert földre ismeretlen helyről. Az egyiptomiak nagyon röviddel ezután hozták létre legkorábbi hieroglifa-rendszerüket (valószínűleg 200 éven belül), épp mikor Felső- és Alsó-Egyiptom egyetlen királysággá egyesült. A sumerok által kifejlesztett úgynevezett ékírás (angol neve, a cuneiform, az „ék” jelentésű latin cuneusból származik) jeleit úgy hozták létre, hogy ék alakú pálcikákat nyomtak nedves agyagba. Ezek a sumer táblácskák nem tesznek ma nagy benyomást ránk, de az egyszerű emberek úgy gondolták, hogy ezek a beszélő minták hatalmas varázserőt hordoznak. Kezdetben e dokumentumok igen alapszintű tartalommal bírtak, de idővel a fejlesztések fokozatosan addig csiszolták, míg i. e. 800 körül a görögök teljes alfabetikus írásrendszert hoztak létre, mely végül elkülönítette a mássalhangzókat a magánhangzóktól. A korszak, mely közvetlenül megelőzi ezeket a sumerok és egyiptomiak által hátrahagyott korai feljegyzéseket, virtuális fallá vált, mely elválasztja azt, amit „történelemnek” nevezünk mindattól, ami előtte történt - ezt „történelem előttiként” címkéztük fel. Mindazt, ami az igazi írás megjelenése előtt történt, most mítosznak és legendának tekintik, mivel az emberi tudás minden darabkáját szájhagyomány útján kellett továbbadni generációról generációra. A TÖRTÉNELEM NAGY FALA Ez a „fal”-effektus valójában sokkal többet árul el a jelenlegi gondolkodásról, mint azokról az emberekről, akik a történelem kezdete előtt népesítették be a világot. Mivel emberek vagyunk, hajlunk afelé, hogy magunkat és társadalmunkat valamiféleképpen meghatározónak tekintsük - a „helyes” mértékének, amellyel másokat össze lehet vetni. A XIX. század során és a XX. század első felében olyan egocentrikus világszemlélet alakult ki az akadémikus világban, melyben a fehér, keresztény, férfi felfedezők azért utaznak, hogy megnézzék a nem „megfelelőképpen” élő „alsóbbrendű” fajokat. Egy angol természettudós így írta le megvetését egy csoport tűzföldi iránt, akik rákiáltottak egy kenuból: „Látva ezeket a férfiakat, szinte lehetetlen elhinni, hogy embertársaink, és ugyanezt a világot lakják. Gyakran próbáljuk elképzelni, hogy az alsóbbrendű állatok milyen örömöt lelnek az életben: mennyivel ésszerűbb lenne ezt a kérdést ezekkel a barbárokkal kapcsolatban felvetni.” Ezek az ifjú Charles Darwin szavai, azé az emberé, aki a későbbiekben rájött, hogy az egész emberiség alsóbbrendű állatoktól származik. Ma az akadémikus világ sokkal inkább objektív és sokkal kevésbé ítélkező, mint a megelőző generációk idején, de bármiféle igazi empátiához közelítő eszmény gyakran még mindig olyan távoli a régészettől, mint mindig is volt. Azonban, érvelhetnénk, ha valóban élesebb fókuszba akarjuk hozni a történelem nagy fala mögötti tájat, alapvetően meg kell változtatnunk gondolkodásunkat. Jelen könyv anyaga megkívánja, hogy az olvasó megnyissa elméjét egy lágyabb és képlékenyebb világszemlélet előtt, mely feloldja az előítéleteket, és időlegesen hagyja az elmét szabadon kóborolni a szövegben, ezáltal megadva olyan lehetőségek figyelembevételét, melyeket máskülönben mellőztek volna. Az alapelvet, mely manapság a standard akadémikus világot támogatni látszik, okkal nevezhetjük „lépcsőfok”-logikának, mely gyakran csak a szigorúan lineáris következtetéseket támogatja. Az érvelés ilyen módja szerint csak úgy lehet előrehaladni, ha minden lépés bizonyítást nyer, mielőtt további előrevezető utat keresnénk. Bár ez teljesen ésszerűnek hangzik, de elvakíthatja a kutatót az elvárásain kívül eső tényezők irányában. Albert Einstein híres mondása szerint megfigyelte, hogy „a képzelet fontosabb a tudásnál”. A nagy embernek bizonyára igaza volt: az igazi megértés a dobozon kívülről érkezik, nem pedig az ügyrend csinosan sorba rendezett dobozainak sima kipipálásából. Egy nagyon híres régész egyszer azt mondta Alannek, hogy mindaz, amit talált, elvetendő, mert kiindulópontja véleménye szerint téves. Micsoda bolondság! Még ha valaki hibával is kezd, akkor is teljesen lehetséges, hogy a belőle következő felfedezések helyesek, ha az alaptételre való támaszkodás nélkül igazolhatóak. Azt a gondolkodásmódot, melynek alkalmazására a könyv olvasása alatt felkérjük az olvasót „tepee módszernek” nevezzük. Ez a logikai következtetés multidimenzionális megközelítése, nem pedig klasszikus „lépcsőfok”-folyamat. Csupán annyi kell hozzá, hogy minden egyes bizonyítékdarabot önmagában vegyünk szemügyre, és ne erőltessük illeszkedését semmiféle előre megalkotott fogalomhoz, amilyennek lennie kellene. Még olyan esetekben is, mikor a bizonyítás különböző elemei kölcsönösen egymást kizárónak tűnnek, azt javasoljuk, hogy hadd létezzenek egymás mellett a végső elemzés idejének elérkeztéig. A tepee-módszerben a bizonyítás minden alkotóelemét lehetséges tartórúdnak tekintjük - és az érv csak akkor fog megállni, ha végül is elég áll közülük együtt munkába. Hisszük, hogy a régmúlt vizsgálatának ez az egyedüli olyan módja, mely valószínűleg valós képet produkál, nem szemezget és válogat abban, hogy mely tényt szeretné inkább „valóságosnak”. Kutatásunk folytatása során sok alkalommal éreztünk késztetést, hogy elvessünk egy felfedezést, mint véletlent, mivel nem illett ahhoz, aminek megpillantását vártuk. Ítéletünket felfüggesztettük, és amint új kép alakult ki, megörültünk, hogy nem próbáltuk prekoncepciónkat beleerőltetni a bizonyításba. Mindazok az olvasók, akik úgy érzik, hogy elméjüket nem lesznek képesek megnyitni, ezen a ponton jobb, ha becsukják a könyvet. AZ ÓKORI EGYIPTOMIAK A történelem nagy fala a legtöbb ember múltról alkotott képét az események összesűrítésével oly módon torzította el, hogy az egyiptomi civilizációt gyakran végletesen távolinak gondolják, pedig teljesen kifejlődött fajunk létezésének időtartamát tekintve valójában végtelenül közeli. A tárgyak és feljegyzések hatalmas tömege, melyet az ókori egyiptomiak hagytak maguk után, életük és eredményeik csodálatosan erőteljes képét mutatja. Ismerjük uralkodóik neveit egészen Ménész királyig visszamenőleg, aki hozzávetőleg i. e. 3100-ban egyesítette Felső- és Alsó-Egyiptomot, és a Nílus deltájának csúcsában fekvő memphiszi fővárosából uralkodott. Ez a nagyszerű civilizáció gyönyörű épületeket hagyott ránk, mint a gízai piramisok és a Szfinx - még orvosilag is megvizsgálhatjuk Egyiptom uralkodói és vezető polgárai fizikai maradványait, melyeket gondosan megőrzött a hozzáértő mumifikáció. A régészek szerint az egyiptomiak testek hatalmas tömegét balzsamozták be. Bár a szám óriásinak tűnik, néhányan azt állítják, hogy nem kevesebb, mint 730 millió embert mumifikáltak Ménész király ideje és az i. sz. VII. század között, mikor is eltűnt ez a szokás. Bár a múmiák egy része nem vészelte át Észak-Afrika perzselő hőségét, de úgy hiszik, hogy sok millió megmaradt felfedezésre váró sírokban és temetkezési helyeken. Még 1999 júniusában is felfedeztek egy csaknem 10 000 múmiából álló temetkezési területet Bawiti városa közelében, Kairótól délnyugatra. Tudjuk, hogy mit ettek ezek az emberek, hogy kikkel kereskedtek, mikor és ki ellen viseltek háborút. Egy ötezer éves egyiptomi buzogányfej hatalmas győzelemről tartalmaz feljegyzést, melynek során nem kevesebb, mint 120 000 foglyot ejtettek 400 000 ökörrel és 1 422 000 kecskével együtt, melyet az ellenségtől szereztek. Hufu (Kheopsz) király, a Nagy Piramis építője, volt olyan kedves, és ránk hagyott egy szétszerelt hajót, melyet éppen most építettek újra. Ennek eredményeképpen bizonyosak lehetünk abban, hogy az egyiptomiak csak kötelet, fát, nádat és ilyesmit használtak bárkáikhoz, melyek fémet nem tartalmaztak. Ezek az emberek részletes feljegyzéseket hagytak isteneikről és vallásgyakorlatukról is. A híres Halottak Könyve különböző időpontokból származó temetési szövegek nagyszabású gyűjteménye, mely olyan mágikus formulákat, himnuszokat és imádságokat tartalmaz, amikről az ókori egyiptomiak úgy hitték, hogy az elhunyt lelkét kalauzolják és védelmezik a halottak országába vezető útján. A szövegek olyan hitről árulkodnak, mely szerint a boldogság a túlvilági életben attól függ, hogy életükben tartották-e magukat a „Maat”-ként ismert alapelvhez - ez azt jelenti, hogy mindenkivel szemben jót kell cselekedni. A FAL SÖTÉT OLDALA Ezek a példák azt bizonyítják, hogy tudásunk az ősi egyiptomi emberekről igen kiterjedt a történelem nagy falának ezen az oldalán - de nagyon korlátozott mennyiségű azt illetően, hogy mi történt a fal sötét oldalán. Például Hérodotosz görög történetíró, akit az i. e. V. század elején írt kilenckötetes műve miatt a „történetírás atyjának” neveznek, megjegyezte Egyiptommal kapcsolatban, hogy „nincs még egy ország, mely ilyen sok csodával bírna, sem pedig olyan, melynek ilyen nagyszámú, minden képzeletet meghaladó műtárgya lenne”. Hérodotoszt tekintik a nyugati történetírás kiindulópontjának, bár tényeinek pontosságát gyakran kétségbe vonták a modern tudósok, mivel túlzásoktól zsúfoltaknak tűntek. Azonban régészeti leletek kezdtek arra mutatni, hogy a görög krónikás a végletekig pontos volt. Például Hérodotosz úgy írta le Babilon nagy városfalát, hogy tetején épületek vannak, és mégis „elég hely van rajta ahhoz, hogy egy négylovas kocsi megforduljon a tetején”. A szakértőknek ez valószínűtlennek tűnt, de a felfedezett maradványok arra utalnak, hogy a fal vastagsága tényleg ekkora lehetett. Hála a Hérodotoszhoz hasonló írástudóknak és történészeknek, gazdag tudásanyag birtokában vagyunk az elmúlt 5000 évről, de mit tudunk az ez előtt az idő előtt virágzott kultúrákról? 100 000 évnyi, lényegileg stagnálásnak tartott időszak után az emberek teljesen új életformába fogtak, ami neolitikus forradalomként ismert. Hozzávetőleg 12 000 évvel ezelőtt kezdődött, mikor az emberek szerte a Közép-Keleten, Európában és Ázsiában meglehetősen hirtelen feladták nomád vadász-gyűjtögető létformájukat, és a folyamatos letelepülés mellett kezdtek dönteni. Rizst, búzát, rozst, borsót, lencsét és egyéb növényeket kezdtek termeszteni, és olyan állatokat háziasítottak, mint a marha, birka, sertés és kecske. A technológia is ez idő tájt jelent meg, főzéshez és élelmiszer-tároláshoz használt agyagedények, kősarlók és a magot lisztté őrlő kövek készítésével. A neolitikus kifejezés újkőkorit jelent, és arra az időre vonatkozik, mikor az első földművesek megművelték földjeiket, elvetették, megöntözték és betakarították növényeiket, és egész évben gondját viselték immár háziasított állataiknak. Azt mondhatjuk, hogy a Brit-szigeteken a neolitikus korszak hozzávetőleg i. e. 6000-től 1500-ig tartott. Az új életmód munkaigényesebb, de egyúttal biztosabb is volt a vadászatnál és gyűjtögetésnél, és lehetséges, hogy a neolitikus forradalmat a népességszaporulat által létrejött nagyobb élelmiszer-szükséglet okozta. A hozzáférhető bizonyítékok hagyományos magyarázata szerint a világ megalkotta azt a talapzatot, melyre végül a civilizáció ráépült, de a mi szempontunkból ezek a régi földművesek még mindig igen durvák és csiszolatlanok, mivel a történelem nagy fala sötét oldalán éltek. Azonban volt egy kőkori kultúra, mely úgy tűnik, drámai módon összezavarja ezt a takaros mintázatot. ÉPÍTŐK ÉS MŰVÉSZEK Európa nyugati peremein létezett egy kultúra, mely tízezrével hagyott hátra ma is álló építményeket. Skandinávia és a Baltikum egyes részeitől le egészen Észak-Spanyolországig, és különösen a Brit-szigeteken, ez a rég eltávozott nép hatalmas kövekből építkezett, így megalitikus - a név szó szerint „óriás követ” jelent - építőkként emlékeznek rájuk. A „neolitikus” és „megalitikus” kifejezések kezdenek felcserélhetővé válni, mivel ez az újkőkori nép építette az óriási kő emlékműveket. Az i. e. V. és IV. évezredben ezek a feltehetőleg primitív építők akár 350 tonnás kövek felhasználásával hatalmas köröket és egyéb építményeket hoztak létre, mint a 20 méter magas „Le Grand Menhir Brisée” Bretagne-ban. Írországban, a Boyne folyó partján hátrahagytak egy ma Newgrange-ként ismert gyönyörű kör alakú épületet, mely masszív építmény 1000 évvel régibb az egyiptomi Nagy Piramisnál. De ez a nép igen kevés egyebet hagyott hátra, ami életéről és hitéről mesélne. Írása, mint olyan, nem létezett, nem kőből vagy kerámiából készült tárgyai nagy részét pedig rég semmivé rothasztotta a nedves európai éghajlat. A megalitikus építők különleges és kiemelkedő képviselőit a táboraik környékén talált cseréptöredékek után nevezték el. Néha egyszerűen a „rovátkolt edény népének” nevezik őket a rovátkás mintázat miatt, melyet főzőeszközeik nedves agyagába karcoltak. A masszív kőszerkezetek, melyeket ezek az emberek oly gondossággal hoztak létre, ezer évekig álldogáltak csendesen. A helyiek „tündérhalmokként” ismerték, a gyakorlatiasabb gazdálkodók pedig kiszedték ezeket, hogy megtisztítsák a földet, vagy hogy saját épületeikhez felhasználják a követ. Míg a régészet az 1800-as évek végén komoly tudományággá nem vált, nem sokan gondolkodtak a kőóriások korán vagy célján. Az első régészek többségét így is az Egyiptomban és Mezopotámiában folyó ásatások izgalmas lehetőségei érdekelték inkább, nem a Brit-szigetek és Európa. AZ ÉGI ÉPÍTÉSZEK Ismert, hogy ez a rejtélyes nép a történelem nagy fala túloldaláról jelentős érdeklődést tanúsított a csillagászat iránt, és sok nagyobb megalitikus helyszínen kimutatták a Naphoz, Holdhoz és csillagokhoz való igazodást. Brodgar körétől az Orkney-szigeteken, Skóciától mesze északra, a dél-angliai Stonehenge-ig és a franciaországi Bretagne kősoraiig a szakértők felismerték, hogy ez a nép sok időt fordított az égi mozgások megfigyelésére. Például az írországi Newgrange-nek van egy vágata, melyet gondosan úgy alkottak meg, hogy minden nyolc évben egyszer, a téli napforduló idején, röviddel hajnal előtt beengedje a Vénusz fényét a központi kamrába. A Vénusz olyan módon mozog, hogy előre meghatározható 40 éves ciklusa van, mely öt nyolcéves sémából áll, olyan pontos naptárt adva a Newgrange csillagvizsgálót tervező és építő mérnököknek, melyet csak a ma atomikus órái képesek felülmúlni. ALEXANDER THOM ÉS AZ ARCHEOASZTRONÓMIA Így lesz lehetséges valamennyit megérteni a neolitikus kultúra képességeiből és érdeklődéséből az írás előnyei nélkül is. Volt egy ember, aki mindenekfelett a ma „archeoasztronómia” néven ismert tudományág úttörőjének számított - a neve Alexander Thom. Thom 1894-ben született Skóciában. A glasgow-i egyetemen tanult, ahová a mérnöki tudományok előadójaként tért vissza. A II. világháború alatt a brit kormánynak dolgozott, de 1945-ben átment az oxfordi egyetemre, ahol a mérnöki tudományok professzora lett, mely posztot 1961-ben bekövetkezett visszavonulásáig töltötte be. Megalitikus helyszínekkel kapcsolatos kutatásai 50 éven keresztül folytak, és nem is zárultak le, csak 1985-ben bekövetkezett halála előtt. Thom megalitikus építmények iránti érdeklődése skóciai szülőföldjén kezdődött, ahol észrevette, hogy úgy tűnik, az ilyesfajta helyszínek a Holdhoz igazodnak. Az 1930-as évek elején úgy döntött, hogy belefog némelyik helyszín tanulmányozásába, és az aprólékos felmérés folyamata majdnem öt évtizedig tartott. Amellett, hogy előadott, maga Alexander Thom igen tehetséges mérnöknek számított, és elsajátította a földmérés tudományát, ami lehetővé tette, hogy több megalitikus helyszínt vizsgáljon meg - és nagyobb részletességgel -, mint bárki más előtte vagy azóta. Első felméréséből, melyet Callanishben, a Hebridákon, Skócia nyugati partjainál hajtott végre, Thom rájött, hogy ezeket a korántsem durván összerakott építményeket gondosan megtervezték. Kezdett rájönni arra, hogy a történelem előtti mérnökök fejlett tudással rendelkeztek a geometria és asztronómia terén, valamint hogy nagyon hozzáértő földmérők lehettek. Thom folytatta alapos felméréseit, mielőtt 1951-ben megjelent volna a „The solar observations of megalithic man” címet viselő cikke a Journal of the British Astronomical Associationben. A megalitikus helyszíneken végzett alapos mérései eredményeit több év során publikálta három cikkben a Journal of the Royal Statistical Societyben, közülük az első 1955-ben jelent meg, ezenkívül három könyvben is. Thom professzor megközelítése teljességgel eltért a bármely régész által alkalmazottól. Tekintve a megalitikus helyszínek esetében felmerülő arányosságot és nyilvánvaló tervezést, Thom arra a következtetésre kényszerült, hogy a tervezők és építők igen rátermett mérnökök lehettek - pont, mint ő. Tudta, hogy tudásszintjük messze az övé alatt maradt, de annak nem látta okát, hogy intellektuális képességeiket és ügyességüket kétségbe vonja. Így aztán minden helyszínen alapos analízisnek vetette alá a maradványokat, majd megpróbálta elképzelni, hogy minek a megvalósításába is vágtak bele az építők. Amint agyában megjelent a képe annak, hogy szerinte mit is terveztek, elment, hogy létrehozza saját megoldását a problémára. Miután felvázolta saját tervét, visszatért, hogy összehasonlítsa a helyszín fekvését saját tervrajzával. GONDOLKODÁSMÓD ÉS VÍZIÓ Ez az egyszerű, mégis radikális megközelítés zseniális húzásnak bizonyult. Végül is ki tudná jobban megérteni egy mérnök gondolkodásmódját, mint egy másik mérnök? Íme, egy vezető akadémikus, aki megváltoztatta gondolkodását, hogy bepillanthasson a történelem nagy fala túloldalára. Thom nem tételezett fel semmit a megalitikus építőkről azon kívül, hogy elismerte, nyilvánvalóan gyakorlott mérnökök voltak. Korának régészeitől eltérően nem olyan további nyomok után kutatott, melyek már létező teóriákat erősítenek meg, és sok évig gyűjtötte az adatokat, mielőtt egyáltalán megpróbálta volna értelmezni azokat. Thom kifejlesztette magában a megalitikus elme megértését, és rájött, hogy előre meg tudja határozni a hiányzó kövek helyét; a további vizsgálat során általában felfedte a tartóüreget, ami megerősítette várakozását. E mérnök olyan képre tett szert a történelem nagy fala mögötti tájról, ami a magukat az egyre szaporodó ásatásokra korlátozó régészektől megtagadtatott. Az összetört edények összerakása és a szemétdombra dobott élelmiszercikkek elemzése valóban sokat felfedhet a neolitikus korszak mindennapi életének valóságából, de lényegileg semmit nem árul el az építők törekvéseiről és a hamisítatlan tudásszomjról, mely mintha e nép lelkéből eredne. A MEGALITIKUS YARD Thom részletes tanulmányt készített minden általa feltárt helyszínről, és új statisztikai technikát fejlesztett ki, hogy megállapítsa a kövek viszonylagos helyzetét. Lassacskán valami totálisan váratlan bukkant elő a felhalmozódott adatokból. Úgy tűnt, hogy ezeknek az őskori helyszíneknek a nagy többségét, az észak-skóciai szigetektől egészen Bretagne partjaiig, egy általános mértékegység használatával hozták létre. Thom szerint az általa felfedezett mértékegységek tudományos pontosságuk miatt voltak különlegesek. A sumeroktól és egyiptomiaktól kezdve a középkoron át lényegileg minden ismert mértékegységről úgy gondolták, hogy átlagos testrészeken, mint ujjakon, kezeken, lábakon és karokon alapulnak, és ennélfogva teljességgel hozzávetőlegesek. Thom felfedezett egy egységet, melyet az Észak-Skóciától Nyugat-Franciaországig elterülő vidéken használtak, és az i. e. IV-II. évezredben épített neolitikus építményekben tűnik fel. Meghatározása szerint e hosszúságmérték egyenlő 2,722 lábbal/82,966 centiméterrel. Az egységet „megalitikus yardnak” nevezte el, mivel csak pár hüvelykkel volt rövidebb a standard yardnál. Felfedezte, hogy ezt a megalitikus yardot megtöbbszörözve használták, többek közt felezett és kettőzött formában, és 40 alegységre osztva is, melyet „megalitikus hüvelyknek” nevezett el. 1955-ben 46 kerek kőgyűrű felméréséből származó adatok elemzése után Thom arra a következtetésre jutott, hogy egy Britannia-szerte használt általános mértékegység megtöbbszörözésével kerültek felépítésre. Alexander Thom és fia, Archie, aki segédkezni kezdett munkájában, végül arra jutott, hogy a megalitikus yard végleges hossza 2,722 láb +/-0,002 láb (82,96656 cm +/-0,061 cm). Thom kis variációkat talált a megalitikus yard hosszában, de a hiba megoszlása teljesen következetesnek bizonyult, kis területre összpontosulva - nem egy elmosódott zónára, mint az ősrégi mértékegység esetében várható lenne. A variációk megoszlási grafikonja erőteljesen egyetlen pontra koncentrálva maradt. A mérnök teljesen összezavarodott, mivel azt sem tudta, hogyan kezdje el megmagyarázni saját felfedezéseit. Tisztában volt azzal, hogy ha létezett is olyan papság, amely levágta a megkívánt méretű rudakat, majd sok generáción keresztül továbbította a szóban forgó több tízezer négyzetkilométeren, ilyen ijesztő pontosság mégsem lehetett az eredmény. 1968-ban ezt írta: „Ez a mértékegység Britannia egyik szélétől a másikig használatban volt. Statisztikai vizsgálattal nem lehet bármiféle különbséget kimutatni az angol és skót körök esetében meghatározott értékek között. Lennie kellett egy központnak, ahonnan a szabványpálcákat [a pálcának két típusa létezhet, ebben a szövegösszefüggésben a megalitikus yardot jelképező méretre vágott fadarabokról van szó ] szétküldték... A pálcák hossza Skóciában nem különbözhetett többel az angliaiakétól 0,03 hüvelyknél [0,762 mm], máskülönben a különbség megmutatkozott volna. Ha minden egyes kis közösség a szomszédjáról másolta volna a pálca hosszát, a déli irányba felhalmozódott hiba jóval nagyobbnak mutatkozott volna ennél.” Akkoriban Thom adatait másféle, késő kőkori emberek számára elérhető mechanizmussal nem tudták megmagyarázni, mint hogy feltételezték, hogy minden pálca egy helyen készült, és azt kézben vitték el Skócia és Anglia minden egyes közösségébe. Végül felfedezte, hogy a mértékegységet a Hebridáktól Nyugat-Franciaországig használták, ami a központi vonalzógyár elméletet a legvalószínűtlenebb színben tünteti fel. Lehetetlennek találta azt is elképzelni, hogy miért akartak ezek a régi közösségek pontos szabványmértékegység szerint dolgozni. Bár megmagyarázni nem tudta, Thom mégis kitartott adatai mellett. Lehet, hogy őt összezavarták, de sokakat a régésztársadalmon belül nem. A legtöbb régész számára ez egyszerűen az az eset volt, amikor egy mérnök olyasmivel játszadozik, amihez nem ért, és rosszul értelmezi a tényeket. Ez nem számított ésszerűtlen válasznak, hiszen a megalitikus építményeket létrehozó kultúra semmiféle más jelét nem hagyta hátra az ilyesfajta kifinomultságnak. Thom adatait elfogadták, de magyarázatát szinte egyetemlegesen elutasították. Mikor azonban felkérték a Királyi Társaságot, hogy Kendal professzor vezetésével ellenőrizze munkáját, a hibát megtalálandó, azok válaszukban kijelentették, hogy egy a százhoz az esélye annak, hogy nem alkalmazták Thom megalitikus yardját a felmért helyeken. A tény ellenére, hogy jó néhány vezető régész fedezte fel azóta egy hozzávetőleg 0,83 méteres mértékegység közel egész számú többszöröseinek akkumulációit, Thom munkáját még mindig többnyire figyelmen kívül hagyják, azon az alapon, hogy teljességgel összeegyeztethetetlen a neolitikus ember képességeiről alkotott tudományos véleménnyel. Az, hogy nem sikerült megmagyarázni, hogy ez a kultúra hogyan tudott ilyen pontos mértékegységrendszert létrehozni, azt eredményezte, hogy a régésztársadalom nem hitte el Thom felfedezéseit, és holmi statisztikai baklövésként leírta azokat. Előterjesztettek egy felvetést, mely szerint Thom bőséges adatai semmi mást nem mutatnak ki, mint az építmény építésében részt vett emberek átlagos lépéshosszát. Végül is, ha elég adatot összegyűjtenek és megvizsgálnak, az mindenképpen fog produkálni átlagot, feltételezve, hogy az emberek kilépték a nagy távolságokat és tenyerük szélességét használták a kisebbekhez. Elsőre ez a magyarázat nagyon ésszerűnek, sőt valószínűnek hangzik. De hát Thom professzor nem volt bolond - igen gyenge matematikusnak kellett volna lennie ahhoz, hogy ilyen alaphibát kövessen el. A valóságban az „emberi lépés” elmélet két okból sem lehetséges megoldása a szabvány mértékegységleletnek. Először is, mert az emberi lépés jóval nagyobb mértékben különbözik a fellelt kicsiny eltéréseknél, másodszor pedig, mert a megoszlási görbe teljesen más alakú lenne. Az adatok e „megoldása” egyszerűen téves. Alapvető a Thom és az általános régésztársadalom megközelítésmódja közti különbség. Egyszerű kifejezésekkel élve a régészek a megmunkált tárgyak helyreállításának és katalogizálásának szakértői, ami lehetővé teszi, hogy megértsék a fejlődés és a csoportok közti egymásra hatásának mértékét. Emberi településeket ásnak ki, és írásos feljegyzésekből, valamint elvesztett vagy eldobott tárgyakból összeraknak valamiféle elképzelést a szóban forgó közösségről. Az olyan helyeken, mint Egyiptom, ahol tárgyak és dokumentumok szinte korlátlan mennyisége áll rendelkezésre, ez jól működik, és bepillantást enged az emberek életébe. Azonban a módszer messze nem kielégítő, mikor a megalitikus Európa építményeit vesszük szemügyre, ahol kevés a helyreállítható tárgy, írásos feljegyzések pedig egyáltalán nincsenek. Dr. Aubrey Burl, a neves régész, akit Thom sűrűn idéz, megerősítette nekünk, hogy nem hitt a megalitikus yard létezésében, kijelentve, hogy már sok megalitikus helyszínt feltárt, de mértékegységet sosem talált. Ez a kijelentés felfedi a két technika közti ütközőpontokat, hiszen bármely ősi helyszínen nehéz tételesíteni egy bizonyos megalitikus yardot. Ennek az az oka, hogy a mértékegység abban az értelemben, ahogy Thom gyakran rátalált, csak a minden helyszínről összeszedegetett hatalmas adattömeg gondos elemzése után mutatkozik meg. Bár Thom mutatott magányos állóköveket, melyek nagyon kicsit mozdultak el a századok során, mégis egy teljes helyszínt kell katalogizálni ahhoz, hogy a megalitikus yard éreztesse jelenlétét. Douglas Heggie az edinburgh-i egyetemről egy könyvben adja elő legteljesebb formájában érveit a Thom által állított eredmények érvényességét illetően, ebben a könyvben megkérdőjelezi a statisztikai megközelítésmód helyességét. Heggie azt állítja, hogy mikor „megtalálta” azt, amit megalitikus yardnak vélt, Thom professzor, különösen későbbi munkájában, bizonyos eredmények iránti várakozásában kiszínezhette felfedezéseit. Azt is megkérdőjelezte, hogy mi alapján döntött bármely építmény bármely köve egy pontja mellett, hogy onnan végezze méréseit. Saját szempontjai szerint értékelve Thom munkáját, Heggie arra a következtetésre jutott, hogy ha a megalitikus yard egyáltalán létezett, akkor csak Skóciában, és a Thom professzor által állítottnál sokkal kevésbé pontos toleranciafokon. Douglas Heggie neves matematikaprofesszor, Alexander Thom pedig a mérnöki tudományok neves professzora volt - akkor most kinek van igaza? A legtöbb régész szívesebben áll Heggie oldalára, szinte bizonyosan azért, mert az őskori mértékegység puszta gondolata ellentétben áll a neolitikum vívmányairól alkotott képükkel. De azok a régészek, akik Thom munkáját gondosan megvizsgálták a terepen, másképpen látják. Például Tony Crerar walesi kutató és mérnök, és Euan Mackie, a skóciai Hunter Intézet tiszteletbeli kutatója erőteljes támogatói a megalitikus yard fogalmának. Dr. Mackie a közelmúltban ezt mondta Thomról: „Egzakt felméréssel és statisztikai analízissel (Thom) demonstrálta, hogy a legtöbb kőkört sokkal nagyobb pontossággal rendezték el, mint azt korábban feltételezték. Többségük tényleg kör alakú, átmérőjüket 0,829 méteres vagy 2,72 lábas »megalitikus yard« egységekben jelölték ki. Más, komplexebb alakú köröket, például ellipsziseket vagy lapított köröket, melyek mértékei a püthagoraszi háromszögeken alapulni látszanak, szintén megalitikus yardban mértek. Hasonló módon kimutatta, hogy sok menhirhelyszín bevágásokra és hegycsúcsokra mutatott a horizonton, ahol a Nap vagy a Hold felkel vagy lenyugszik jelentős időpontokban. Úgy tűnik, nemcsak fejlett szoláris naptárt használtak, de a Hold mozgását is gondosan tanulmányozhatták, egészen addig a fokig, hogy fogyatkozását meg tudták jósolni.” Voltak kérdőjelek a megalitikus yarddal kapcsolatban, de azért a lecke, melyet a néhai Thom professzor feladott, még mindig megmaradt. Véleményünk szerint csak két fő lehetőség létezett: 1. Thom tévedett adatgyűjtése és/vagy elemzése során, és a megalitikus építők nem használták a megalitikus yardot szabványmértékegység-rendszer gyanánt. 2. Thom adatai és elemzése egyaránt helytállóak voltak. A megalitikus építők igenis használták és nagy pontossággal alkalmazták ezt a szabványmértékegységet. „Ragaszkodjon a tényekhez, uram!” Érdemes feljegyezni, hogy az akadémia intézménye jobban szereti gondolkodásában a szelíd evolúciót a forradalomnál. Nincs az az akadémiai szaktekintély, aki élvezi, ha finoman hangolt paradigmáját megkérdőjelezik. De itt az ideje próbára tenni a megalitikus yardot! Létezett-e tehát Thom leletei valódisága vagy hamissága eldöntésének egyéb módja? Lehetséges-e megvizsgálni az állítólagos megalitikus yardot? Még mindig az okozta a problémát, hogy hiányoztak a témában tájékozott vélemények. A helyzet felidézi Mr. Gradgrind szavait Charles Dickens művéből, a Nehéz időkből: „Mármost én tényeket akarok... Az életben csakis a tények a kívánatosak. Semmi mást ne ültessen és minden mást gyomláljon ki. Csak a tények által formálhatja a gondolkodó állatok elméjét: semmi más nincs, ami bármiféleképpen a szolgálatukra lesz... Ragaszkodjon a tényekhez, uram!” A tények szeszélyes valamik tudnak lenni, mivel a megfigyelő álláspontja mindig kihatással van rájuk. Azonban arra jutottunk, hogy a dolog megoldásának egyetlen módja az, ha megpróbálunk letenni minden tényt az asztalra: olyan tényeket, melyek minden érintettnek segítenek tájékozottabb álláspontot kialakítani. Hogy ezt megtehessük, eldöntöttük, hogy meg kell kísérelnünk rájönni, hogy a neolitikus emberek hogyan tudták ilyen magas pontossági fokon, földrajzilag ilyen hatalmas területen és ilyen hosszú időszakon át előállítani a megalitikus yardot. Ha realisztikus magyarázatot tudunk találni arra, hogy hogyan lehetett kialakítani a 0,8296656 méteres egységet, az igazolná az őskor fennálló paradigmájának újraértékelését, és esetlegesen kijavítana egy alapvető hézagot a történelem nagy falán. 2. FEJEZET A forgó Föld Valóban számít, hogy igaza volt Thom professzornak abban, hogy használták-e a neolitikus építők a megalitikus yardnak nevezett aprólékosan meghatározott szabvány-hosszmértékegységet? Igen - sokat számít. Ha téved, a statisztika alapjaiban igényel átértékelést, de ha igaza van, a régészet alapjainak van szüksége hasonlóan gondos újbóli felbecslésre. Továbbá - ha Thom helyesen látta, lehet, hogy újra kell írni az emberi civilizáció fejlődését! Így vagy úgy, de tudni akartuk: valóságosak voltak-e Alexander Thom felfedezései? AZ IGAZSÁG ÉS A FÖLD Két lehetőség merült fel: Thom professzor mértékegysége vagy valódi, valaha neolitikus építők által használt mértékegység volt, vagy a statisztikai manipuláció minden történelmi hitelességet nélkülöző véletlenszerű következménye. Úgy láttuk, hogy a kérdés egyszer s mindenkori megoldására az az egyetlen remény, ha megkísérelünk okot találni arra, hogy miért hordozott jelentést ez a hosszegység a megalitikus építők számára, és azonosítani tudjuk a módszert, mellyel különböző helyeken reprodukálták a hosszát. Ez nehéz ügynek bizonyult, és ha kudarcot vallunk abban, hogy esetlegesen értelmes eredetét találjuk a megalitikus yardnak, és megvalósítható módját reprodukciójának, az még mindig nem fogja bizonyítani, hogy légből kapott. És viszont: felismertük, hogy a siker nem fogja kellőképpen alátámasztani a mérték valós voltát. El kell ismerni, hogy kiindulási pontunk azt sugallta, hogy Thom jól látta a dolgot, mivel Alant korábbi kutatása arra a hitre vezette, hogy a megalitikus yard geodéziai egység volt, és az most is. Ez azt jelenti, hogy magának a Földnek a geometriájából ered - kimondottan a bolygó sarki kerületére alapozták. Miután tanulmányozta a körülbelül 4000 évvel ezelőtt a földközi-tengeri Kréta szigetén kifejlődött minószi kultúrából származó leleteket, Alan arra jutott, hogy a minószi csillagász papok a kört 366 fokosnak tekintették, nem 360 fokosnak, mint ahogy azt ma mi használjuk. A leletek olyasmit is sugalltak, hogy Britannia megalitikus kultúrája ugyanígy járt el. Chris alaposan áttanulmányozta Alan korábbi felfedezéseit, és látott logikus magyarázatot arra, hogy egy csillagászaton alapuló kultúra miért találhatta úgy, hogy egy körnek 366 fokot kell tartalmaznia - amiatt az igen jó ok miatt, hogy a Föld egy évben 366 fordulatot tesz. Chris tisztán érvelt. Azt mindenki elfogadja, hogy egy évben hozzávetőleg 365¼ szoláris nap van, és mivel igazi nap mégsem lehet negyed, modern naptáraink szerint egy év 365 nappal bír, egy plusz szökőnappal minden negyedik év februárjának végén. Vannak egyéb körmönfont korrekciós mechanizmusok is (például minden ezer évben, de nem századévben, hozzáadni egy szökőévet), melyeket arra terveztek, elsimítsák a mindennapos használatra meghatározott idő előrehaladását irányító csillagászati rendszer visszásságait. Bár azt mindannyian elfogadtuk, hogy 365 napos évünk van, a legtöbb ember annak nincs tudatában, hogy ugyanez idő alatt a Föld ténylegesen 366-szor fordul meg tengelye körül. Az olyan odaadó Nap-, Hold- és csillagmegfigyelők, mint a Brit-szigetek és a környező vidékek neolitikus népe erősen tudatában kellett hogy legyen a 365 napos év és a bolygó évi 366 fordulata közötti különbségnek. A Nap napja, és a másik, a csillagoké, különbséget mutatott. SZOLÁRIS ÉS SZIDERIKUS NAPOK Több módja van egy nap meghatározásának, két alapvető típusát pedig most „szoláris” és „sziderikus” napnak nevezzük. A szoláris nap az, melyet a nap zenitjétől (legmagasabb pontjától) mérnek két egymást követő napon. A Nap egész éves mindennapi haladásának átlagidejét nevezzük „szoláris középnapnak” - ez az a naptípus, melyet manapság időnk számontartására használunk. A sziderikus nap az az idő, mely a bolygó egy fordulatához szükséges, és úgy mérjük, hogy megfigyeljük egy csillag azonos égi pontra való visszatérését két egymást követő éjszakán. Ez valódi fordulás, mivel a Föld Nap körüli pályájának másodlagos mozgása nincs rá hatással. Ez a sziderikus nap, vagy rotációs periódus 236 másodperccel rövidebb, mint a szoláris középnap, és ezek az év folyamán elvesztett másodpercek pontosan egy plusz nappá adódnak össze, mely egy éppen csak több mint 366 sziderikus napú évet eredményez a Föld tengely körüli forgásának viszonylatában. Összefoglalva, ha valaki a Föld forgását a csillagokat figyelve méri, teljességgel tisztában lesz azzal, hogy kicsit több mint 366-ot fordul egy évben, ebből következik, hogy ez a szám nagy jelentőségre tehet szert az ilyesfajta csillagmegfigyelők körében. Ha a Föld minden teljes fordulatát egy foknak tekintették azon a nagy égi körön belül, amelyben a Nap, Hold és csillagok mozognak, akkor az is logikus lenne, hogy egy kört 366 fokosnak fogadnak el. A legfontosabb minden körök közül a ténylegesen 366 fokos - a Föld Nap körüli éves pályája. Minden egyéb tetszőleges konvenció. Számunkra igen logikusnak tűnt, hogy a 360 fokos kör az aritmetikát megkönnyítő későbbi igazítás, mivel ez sokkal több számmal osztható, mint az „igazi” éves fokszám. Más szavakkal, a geometriai kör valami módon elválasztódott az égi körtől. Nagyon igazunk lett, és a valós helyzet teljesen világossá vált kutatásunk előrehaladtával. Miután meggyőztük magunkat arról, hogy Alán következtetése a 366 fokos neolitikus körről legalábbis tartható, visszatértünk ahhoz a kérdéshez, mely szerint a megalitikus yard geodéziai eredetű fogalom. Amennyiben tényleg geodéziai eredettel bírt, magától értetődőnek számított, hogy Nyugat-Európa neolitikus népei lemérték és megértették a föld sarki kerületét. Első pillantásra ez túl messzemenőnek hangzik - de nem az. Véleményünk szerint nem ésszerűtlen a feltevés, hogy a korszak csillagász papjai ezt tényleg véghezvitték. A szakértők közül kevesen vitatják, ha vitatja egyáltalán valaki, hogy sok megalitikus helyszínt az ég megfigyelése céljából hoztak létre. Bármely kultúra, mely évszázadok tucatjait tölti a Nap-, Hold- és csillagmozgások kölcsönhatásának tanulmányozásával, bizonyosan meg fogja érteni, hogy a Föld egy óriási gömb. A folyamat során könnyedén tehettek szert elégséges ismeretre a Föld nagyságának leméréséhez. Figyelembe véve, hogy az emberi agy intellektuális hajtóerejének jelenlegi fokát évtízezrek óta élvezi, el kell ismerni, hogy az őskor is részesült Isaac Newton vagy Albert Einstein kép-zelőerejével és éleselméjűségével megáldott személyiségekben. Így aztán nem számít furcsának a feltevés, hogy a megalitikus építők felismerhették a Föld valódi természetét, ideértve azt is, hogy egyszerű megfigyeléses csillagászat alkalmazásával lemérhették kiterjedéseit. Valóban, Eratoszthenész, a görög matematikus is állítólag segítség nélkül kalkulálta ki a Föld sarki kerületét 99 százalékos pontossággal i. e. 250-ben, az ezer évekre rúgó koncentrált megfigyeléses csillagászat tekintélyes segítsége nélkül, melyről tudjuk, hogy az angliai Stonehenge-hez hasonló helyeket építő nép gyakorolta. Mindezek a következtetések elég megfelelőnek látszottak, de egy zavaró tény kissé összerezzentett bennünket. Mikor amellett döntöttünk, hogy nem kerültek szembe leküzdhetetlen nehézséggel a bolygó sarki kerülete egész számú egységekre való osztás céljából történő lemérése során, fel kellett tételeznünk, hogy a szóban forgó nép a megalitikus yard előtt is rendelkezett megbízható hosszmértékegységgel. Egyszerűen lennie kellett helyette bizonyos jelenleg ismeretlen egységnek ahhoz, hogy ezt a hatalmas távolságot újra tudják kalibrálni egy geodéziailag használhatóbb alcsoporttá. Némi gondolkodás után rájöttünk, hogy ez egyáltalán nem jelentett problémát. Pusztán bele kellett gondolnunk a viszonylagos közelmúltba ahhoz, hogy megértsük, hogy a tények elvesztésével az emberi erőfeszítések története önmagát ismétli. A méterrendszert létrehozó XVIII. századi francia csoport ugyanígy járt el, mikor a régi francia hosszegységekben mérte le a Föld sarki kerületét, mielőtt létre tudták volna hozni a métert, melyet a mindkét sarkon áthaladó kör kerületének egy negyvenmilliomod részeként határoztak meg. Amit a XVIII. századi európaiak meg tudtak tenni, azt tehát a neolitikus kor csillagnézői is teljesíthették. De ez a felismerés még egy fokkal magasabbra emelte ennek az amúgy nyilvánvalóan csiszolatlan népnek meglepő hozzáértését. GYÖNYÖRŰ EGYENLŐSÉGEK Következő kérdésünk így szólt: „Mennyi a Föld sarki kerületének modern becslése?” Figyelembe véve, hogy bolygónk felszíne egyenetlen, és nem minden észak-déli keresztmetszete teljesen szabályos, úgy tűnhet, hogy sarki kiterjedéseinek abszolút pontos méretét megadni szinte lehetetlen. A becslések elkerülhetetlenül mutatnak kisebb eltéréseket, de a leggyakrabban felmutatott érték 40 008 kilométer, mely távolságot 48 221 838 megalitikus yardra (my) lehet átszámítani. Feltételezett 366 fokos sarki kerületünk ennélfogva fokonként 131 754 megalitikus yardot ad - ez a szám nem hangzik túlontúl különlegesnek. De Alannek volt oka azt hinni, hogy ezek a régi matematikusok minden fokot tovább osztottak ív-percekre és - másodpercekre (az ív a körkerület része), pont, ahogyan ma tesszük. Azonban úgy tűnik, hogy ebben az esetben minden ívfokot 60 percben rögzítettek, és minden ívpercet 6 másodpercben. Ez a következő eredményt hozta: a Föld teljes kerülete = 48 221 838 my Hát, ez nem látszott túl izgalmasnak. És a következő két lépés sem: egy fok (egy 366-od rész) = 131 754 my egy perc (egy 60-ad rész) = 2196 my De a végső felbontás igazán figyelemreméltó lett: egy másodperc (egy 6-od rész) = 366 my E szerint a feltételezett 366 fokos geometriai rendszer szerint a teljes bolygó minden ívmásodperce döbbenetesen pontosan 366 my hosszú! Hihetetlenül elegáns, de vajon valódi? DÖBBENETES EGYBEESÉS: A „MINÓSZI LÁB” Thom 0,8296656 méteres megalitikus yardjának birtokában vissza tudjuk vezetni a folyamatot, ha megszorozzuk 366x6x60x366-tal, ami a feltételezett bolygókerületet kevéssel kisebb, mint 40 010 kilométerben adja meg. Ez nincs egészen 0,005 százalékra a modern becslésektől, tehát az eltérés elhanyagolható. Bár nincsenek megfejthető feljegyzések a neolitikus korszakból, melyek megerősítenék ennek a geometriai módszernek a használatát, de erőteljes közvetett bizonyíték sugallja, hogy a 4000 évvel ezelőtt, a földközi-tengeri Kréta szigetén létezett minószi kultúra, mely időben egybeesett Britannia és Franciaország megalitikus kultúráival, használta a 366x60x6-os geometria alapelvét. A Princeton Egyetem kanadai régészprofesszora, J. Walter Graham megállapította, hogy i. e. 2000 körül, a krétai minószi palota tervezése és építése során szabvány-hosszmértékegységet alkalmaztak. Graham az egységet „minószi lábnak” nevezte el, mely állítása szerint 30,36 centiméterrel egyenlő. Ez a hossz semmiféle különleges jelentőséggel nem bírt Graham professzor számára, hiszen semmi oka nem merült fel annak, hogy összehasonlítsa azokkal az egységekkel, melyet állítása szerint Thom professzor talált Európa másik végében. Felsejlett nekünk, miközben Graham professzor felfedezéseit vizsgáltuk, hogy van valami a minószi láb méretei körül, ami több mint jelentőségteljes, ha a megalitikus yarddal és a megalitikus geometriával együtt vesszük szemügyre. Elképzelhető meglepetésünk, mikor rájöttünk, hogy egy ívmásodperc a feltételezett megalitikus rendszerben (366 my) egyenlő 303,6577 méterrel - ami pontosan 1000 minószi láb (figyelembe véve, hogy Graham nem adott meg a milliméter tizedrészénél nagyobb pontossági fokot). Ez az egybeesés lehet igen furcsa véletlen - de meg kell jegyezni, hogy sok kutató ma úgy hiszi, hogy Kréta minószi kultúrája folyamatos kapcsolatot tartott fenn azzal a néppel, melyből a Brit-szigetek megalitikus építői kikerültek. Nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy a 366 my és az 1000 minószi láb puszta véletlenségből illeszkedik egyaránt ilyen tökéletesen hipotetikus megalitikus ívmásodpercünkhöz, figyelembe véve, hogy mindkettő ugyanabból a geodéziai alapelvből ered. Az egyre növekvő bizalom érzése töltött el bennünket azzal kapcsolatban, hogy a megalitikus yard valódi hosszegység volt, nem statisztikai hiba, mint azt néhány régész felvetette - akik szerencsétlen módon sosem vették a fáradságot, hogy alaposan megvizsgálják a kérdést.

A Da Vinci blöff

A DA VINCI-BLÖFF CARL E. OLSON, SANDRA MIESEL A kiadó Gold Book Kiadó Debrecen Info@goldbook.hu A könyv nem más, mint a Vatikán ellentámadása(Kerekes Roadmovie Tamás) kódnak a kiterjedt kutatásokon alapuló, mégis közérthetően megfogalmazott kritikája. A regény a szerző állítása szerint tényeket és tudományosan alátámasztott eredményeket használ fel. A Da Vinci-blöff rácáfol erre az állításra, s bemutatja, hogyan használ Brown kellőképpen alá nem támasztott kutatásokat és erőltetett hipotéziseket azon furcsa elméletének alátámasztására, hogy Jézus és Mária Magdolna házasok voltak és szent vérvonalat alapítottak, illetve hogy a tradicionális kereszténység a történelem folyamán összeesküvést szőtt ennek az igazságnak az elfojtására. Dan Brown szerint amit a legtöbb keresztény és nem keresztény tudni vél Jézusról, az teljes mértékben hamis – annak a katolikus propagandának a terméke, amit azért folytattak, hogy elrejtsék a világ elől az igazságot. Vajon tények-e A Da Vinci-kód állításai, vagy pusztán a képzelet szüleményei? Mi az igazság Jézussal, Mária Magdolnával és a korai egyházzal kapcsolatban? Valóban eltorzította a katolikus egyház a valódi Jézus képét? Miért oly népszerű a regény? Mi a helyzet a cselekmény mögött rejlő katolikus- és keresztényellenes propagandával? A Da Vinci-blöff választ ad ezekre a kérdésekre és sok másikra is, feltárva néhány meglepő igazságot Brown könyvéről. A Da Vinci-blöff, melyhez Francis George bíboros, Chicago érseke írt előszót, illetve James Hitchcock, a St. Louisi Egyetem történésze bevezetést, Dan Brown népszerű regényének végső és kíméletlen kritikája. A SZERZŐ(K)RŐL Carl Olson, a Will Catholics Be „Left Behind”? című sikerkönyv szerzője, az Envoy magazin egykori szerkesztője. Jelenleg is rendszeresen publikál számos katolikus kiadványban, például a National Catholic Registerben, a First Thingsben és a Crisisban. Sandra Miesel az Illinoisi Egyetemen szerzett diplomát középkori történelemből. Katolikus újságíró, több mint húszéves közírói múltja során több száz esszét és cikket írt, főleg a történelem, a művészet és a hagiográfia témáiban. Sokan fogadtak volna rá, hogy a Vatikán Dan Brown A Da Vinci-kód című könyvét1 nem részesíti majd olyan odaadó fogadtatásban, mint Mel Gibson naturalista Passióját: a regény hívő szemmel olvasva blaszfémia. Középpontjában az áll, hogy Mária Magdolna nem pusztán Jézus követője volt, hanem gyermekük anyja, maga a Szent Grál, aki méhébe fogadta be Jézus vérét – e királyi gyermek utódai a Merovingok és leszármazottaik. Másrészt Brown enyhén szólva kedvezőtlen képet rajzol az Opus Deiről, a konzervatív katolicizmus legsikeresebb hadoszlopáról. Ehhez képest a Szentszék mintha meglepő beletörődéssel szemlélné, hogyan veszi birtokba a könyv a világot. A regényt 2 év alatt 44 nyelvre fordították le, mintegy 20 millió példányt adtak el belőle. Tucatnyi „segédkönyv”, illetve „kódtörő leleplező” kötet,2 számtalan honlap és ellenhonlap foglalkozik vele, a fő színhelyekre külön túrákat szerveznek. 2006 nyarán várhatóan ugyanígy tarol majd a film is, Audray Tatou és Tom Hanks főszereplésével. Hivatalos egyházi személy mégsem szólalt meg 2005 márciusáig, amikor Tarcisio Bertone kardinális, a Hittani Kongregáció egykori titkára, Genova érseke (akkor még II. János Pál egyik lehetséges utódja) vitát szervezett Történelem nélküli történet címmel, elmondandó, miért tartja veszélyesnek a könyvet. Ebből az alkalomból nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak és az Il Giornale napilapnak: a könyvet a 19. századi antiklerikális pamfletekhez hasonlította, megvédte az Opus Deit, megrótta a katolikus könyvesboltokat, hogy a haszonért képesek terjeszteni a regényt, és arra biztatott mindenkit, hogy ne olvassák el a könyvet.3 A Vatikán azonban finoman továbbra is elhatárolta magát attól, hogy hozzászóljon az elsősorban róla szóló, világméretűvé vált vitához: két nappal Bertone nyilatkozata után szóvivőjük közölte, hogy a kardinális nem hivatalos véleményt mondott, hanem a sajátját. Nem tudni, hogy ez esetben kisebb pápautódlási kampányról, illetve ellenkampányról volt-e szó, vagy Róma egyszerűen csak nem akarja feladni azt a stratégiát, hogy nem vesz tudomást a könyv létéről és sikeréről, vélhetően, mert ezzel tudja leginkább kifejezni lekicsinylését. Nyilvánvaló, hogy a további viták csak még olvasottabbá tennék a könyvet. Akik Dan Brown regényén a tudományos precizitást kérik számon – azaz nem fikcióként olvassák –, köteteket írtak „tévedéseiről”. A Vatikán álláspontja ennél bölcsebb: nem vitázik nyíltan egy fiktív művel. Igaz, ebben segítségére van, hogy már 2004-ben megjelent A Da Vinci-blöff című munka, amely erősen konzervatív nézőpontból bírálja Brown könyvét és mindazokat a szellemi áramlatokat – a „radikális feminizmust”, az „újgnoszticizmust”, a posztmodern és relativista társadalomtudományi iskolákat stb. –, amelyek „gyanakvóak” a hatalommal szemben, és elvetik a hagyománytiszteletet. Brownra való közvetlen utalás nélkül, de kísértetiesen hasonló érvekkel támadta egy szintén 2004 nyarán, a Vatikán által kiadott, a katolikus egyház püspökeihez szóló levél a feminizmus „bizonyos” irányzatait azzal, hogy elmossák a férfi és nő közti különbséget, ezzel egyrészt veszélyeztetik a családokat, másrészt arra a következtetésre vezetnek, hogy a Bibliát újra kell értelmezni, mert az egy férfidomináns kultúra terméke.4 Mindezzel együtt: az új, passzív rezisztenciába vonuló stratégia mégis meglepő némiképpen, ha fölidézzük, milyen heves felszólamlásokra ösztönözte a katolikus egyházat Scorsese rokon témájú filmje, a Krisztus utolsó megkísértése, amely a regénnyel ellentétben ráadásul nem állítja, hogy Jézusnak volt felesége és utóda – ezt csak mint lehetséges, de meg nem valósult alternatívát mutatja be. Ez a hallgatási taktika mégsem kivételes: újabban hasonló módon viszonyul a Vatikán a nők pappá szentelésének kérdéséhez is. Csak közvetett az összefüggés Dan Brown regénye és annak követelése között, hogy a katolikus egyház is engedélyezze a nőknek a pappá válást, de a regény tovább erősíti a Vatikán férfihegemóniájára igen veszélyes törekvéseket. Bertone kardinális elsőként azt a regényben sokszor ismételt állítást igyekezett cáfolni, hogy az egyház férfidominánssá vált, és elnyomta a nők spirituális szerepét. Azzal érvelt e nézet ellen, hogy a „női elem” mindvégig jelen van az evangéliumokban, mindenekelőtt Szűz Mária személyében. Kézenfekvő, hogy kritikáját ezzel kezdte, hiszen a regény arról szól, hogy a spirituális kiteljesedéshez az eltagadott női princípiumot vissza kell helyezni jogaiba. De itt valószínűleg többről van szó. A Vatikánnak attól önmagában nemigen lenne félnivalója, hogy Brown könyve ügyesen lovagolja meg az erősen terjedő istennőkultuszokat. Az istennőkultusz Mária Magdolnához kapcsolása viszont komolyan nyugtalaníthatja. Mindenekelőtt azért, mert ugyan Brown könyvének sok állítása igazolhatatlan, de azt a vádat nem tudja nagyvonalúan félresöpörni a katolikus egyház, hogy Mária Magdolnáról évszázadokon át torz képet festett. Mária Magdolna a közhiedelem szerint megtért prostituált volt, aki megbocsátást nyert bűneire, miután Jézus követőjévé vált. Később ő volt Jézus feltámadásának szemtanúja, „az apostolok apostola”, aki a jó hírt vitte Péternek és társainak. A Magdolnát ábrázoló műalkotások tömkelege épít erre az értelmezésre.5 Az egyháztörténészek szerint azonban a Mária Magdolna feslett erkölcséről, majd bűnbánatáról szóló tanítás Nagy Szent Gergely nyomán terjedt el 591 után, az Újszövetség három női figurájának egybemosásával. A Vatikán 1969-ben kinyilvánította, hogy a három alak külön-külön személy volt, az összekapcsolás nem állja meg a helyét. Ennek ellenére nemcsak a köztudat, hanem egyes katolikus kalendáriumok, a szentek életrajzának népszerű leírásai máig ragaszkodnak a „bűnbánó Magdolna” figurájához. A szent csaknem negyven évvel ezelőtti rehabilitációjáról tehát nem mindenki vesz tudomást az egyházban. Vannak azonban, akik igen: a magdalai tanítvány kultuszának folyamatos erősödése szoros kapcsolatban van a papnővé szentelés egyre erőteljesebb követelésével. Ez rombolja a jelenlegi egyházi hierarchiát, így érthető, ha a Vatikán nem szeretné – kérdés, meddig tud ellenállni a nyomásnak, anélkül hogy kárt okozna vele saját magának. Dél-Franciaországban évszázadok óta élénken élt az a legenda, hogy Mária Magdolna Jézus halála után Mártával, a feltámasztott Lázárral és a hetvenkét tanítvány egyikével, Maximinnel együtt, egy vitorla és evező nélküli csónakban sodródott partra, közel Marseilles-hez, a mai Les Saintes Maries de la Mer nevű helyen. Jacobus de Voragine a szentek legendáit leíró Legenda Aureában azt írja róla,6 hogy először Maximinnel együtt tanított és térített, majd harminc évig élt remeteként egy barlangban földi étel és ital nélkül, égi táplálékon. Ereklyéit az egyik hagyomány szerint a provence-i Saint Maximin la Sainte Baume-ban őrizték, s annyi zarándok látogatta, hogy a 13. században bazilikát emeltek tiszteletére. Mária Magdolnának Burgundiában is van egy kultuszhelye, a Sainte Madeline templomban, Vézelay-ben, ez a középkor egyik leglátogatottabb zarándokhelye volt. Mária Magdolna kiemelt szerepére tulajdonképpen a kanonizált evangéliumokból is következtethetünk, hiszen elég tekintélyt kell, hogy biztosítson neki, hogy ő az, aki beszél a föltámadt Jézussal. Az igazi áttörést Mária Magdolna szerepének újraértékelésében azonban a gnosztikus iratok napvilágra kerülése jelentette. Az 1945-ben talált Nag Hammad-i Könyvtár iratai, illetve a 19. század végén fölfedezett, de csak 1955-ben publikált apokrif Mária evangéliuma Mária Magdolnát Jézus legközelebbi tanítványának és állandó kísérőjének, a gnosis spirituálisan legfogékonyabb befogadójának, a tanítványok vezetőjének ábrázolják. A gnosztikus kereszténység élesen szemben áll a péteri egyházzal abban, hogy a megváltást nem külső, hanem személyes eseménynek tanítja, s hogy a formális vallási törvények követésénél sokkal fontosabbnak tartja, hogy a tudás, a gnózis segítségével megtaláljuk magunkban az isteni eredetűt.7 Több gnosztikus iratban is szólnak arról, hogy Péter féltékeny Máriára, és kételkedik abban, hogy Jézus egy nővel osztotta volna meg azt a tanítást, amit velük nem. Karen King szerint, aki Mária evangéliumát fordította és magyarázta, az evangélium rávilágít, hogy a korai kereszténységben a nők vezető szerepet játszhattak az egyházban, s egyben aláássa Péter hitelét, akit forrófejűnek és téveszmékben gondolkodónak mutat be. Nemcsak King, hanem a gnosztikus iratok más elismert kutatói is arra a következtetésre jutottak, hogy a Nag Hammad-i Könyvtár és Mária evangéliuma a patriarchális egyház által mélyen elnyomott hagyományt tár föl, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a korai kereszténység nem minden irányzata zárta ki a nőket a papi szolgálattevésből. A kutatók szerint nem meglepő, hogy a Péterre alapított egyházban a nők spirituális szerepvállalását igyekeztek háttérbe szorítani, többek között azzal, hogy a péteri hagyomány Mária Magdolna helyett Szűz Máriát állította a középpontba, aki – szemben „a magdalaival” – maradéktalanul alávetette magát Péter tekintélyének. Többen fölhívják rá a figyelmet, hogy Szűz Mária előtérbe helyezése és kultuszának erősítése azt a célt is szolgálta, hogy a valóságos női alak, Mária Magdolna helyett a hártyavékonnyá szublimált női testiséget állítsák a nők elé példaként. A Vatikánt azért érinthetik fájdalmasan az egyház férfidominanciájának kialakulásáról szóló nézetek, mert bár sokszor próbálják „pusztán női teológusok feminista bírálatának” bélyegezni s ezzel vita nélkül elutasítani őket, hirdetőik nem kontárok. Karen King például a Harvard Divinity School, Elaine Pagels a Princeton professzora. És nem is mind nők: ugyanez a véleménye többek között Richard McBriennek, aki maga is katolikus pap és az indianai Notre Dame Egyetem teológiai karának egyháztörténeti professzora, számos könyvet írt a szentek és a pápák életéről, valamint a vallás és a politika kapcsolatáról;8 Marvin Meyernek, akit a gnosztikus iratok egyik legavatottabb szakértőjének tekintenek, és James Robinsonnak, a Claremont Graduate University vallásprofesszorának, aki a Nag Hammad-i iratok teljes angol kiadását is publikálta. Ő a Mária evangéliumához írt kommentárjában egyenesen azt állítja, hogy jóllehet Péter és András hajlottak arra, amitől Jézus óvta őket: hogy önkényes tanokra építsék a vallást (ebben az esetben ez Péter hímsovinizmusát és András tudatlanságát jelenti, teszi hozzá Robinson), mégis ők formálták az egyház arcát. S hiába volt Mária Magdolna spiritualitása sokkal inkább összhangban Jézus tanításával, ő nem hallgattatott meg. A gnosztikus iratok megismerése és a belőlük kibontakozó új Mária Magdolna-kultusz kulcsszerepet játszott abban az „engedetlenségi hullámban”, amely az utóbbi három évben próbálgatja a Vatikán türelmét. Dacolva az egyértelmű vatikáni elutasítással, és vállalva az esetleges kiközösítést, 2002 nyarán Passau mellett, Ausztria és Németország között, egy Dunán úszó hajón hét teológusnőt szentelt pappá egy férfi püspök (nevét csak halála után hozzák nyilvánosságra, hogy renitenskedéséből ne származzon kára). A helyszínválasztást az indokolta, hogy a határfolyó valamennyi egyházkerület fennhatóságán kívül esik. 2003-ban Spanyolországban, 2005 nyarán Franciaországban és Közép-Európában voltak titkos papnőszentelések. Nemrégiben, hasonlóan a „dunai hetek”-hez, a Kanadát és az Egyesült Államokat elválasztó Szent Lőrinc folyón, Ottawához közel, hét egyesült államokbeli, egy kanadai és egy német nőt szenteltek pappá, nagy médiaérdeklődés mellett. A szertartáson a dunai hetek közül is részt vettek, ketten már püspöki minőségben. A papnőszentelési hullám várhatóan tovább terjed a közeljövőben, mert az egyik nyilatkozó teológusnő szerint jelenleg is több mint hatvanan tanulnak, hogy papnők lehessenek. Érdemes odafigyelni, mennyire másképpen reagált – legalábbis máig – a Vatikán a dunai, illetve a médiában a vezető hírek között szereplő Szent Lőrinc-i eseményre. 2002-ben nagyon rövid időn belül felszólították a résztvevőket, hogy fölszentelésüket tekintsék semmisnek, s mivel ez nem történt meg, mindannyiukat kiközösítették a katolikus egyházból – ezt Joseph Ratzinger hirdette ki, akkor még a Hittani Kongregáció vezetőjeként. A világ kíváncsian várta, hogy XVI. Benedekként is megteszi-e ugyanezt, de úgy tűnik, a Vatikán most inkább azt a stratégiát alkalmazza, amelyet Dan Brown könyvével szemben: egyszerűen nem vesz tudomást az eseményről. Az ottawai érsek például azt kérte alárendeltjeitől, hogy ne beszéljenek, ne nyilatkozzanak a papnőszentelésről, mert az „teljességgel a hiten kívül való”. Rómától legfeljebb annyit lehet hallani, hogy mivel nőket nem lehet pappá szentelni, a ceremónia semmisnek tekinthető, de kiátkozásról egyelőre nincs szó: a Szentszék hallgat. Könnyen megjósolható viszont, hogy ezt a hallgatást nem tudja majd a végtelenségig fenntartani. Nemcsak azért, mert máris hatvan-egynéhányan készülnek fölszentelésükre, hanem mert ennél sokkal többen vannak, akik egyre szervezettebben lépnek föl annak érdekében, hogy a katolikus egyház is engedélyezze végre a nők pappá szentelését. A legjelentősebb talán a Women’s Ordination Conference (WOC) nevű szerveződés, melynek bázisa az Egyesült Államokban van. Előzményét 1974-ben egy alkalmi levelezőlista hozta létre, de már az első összejövetelükre, 1975-ben, csaknem kétezren érkeztek. A helyi szervezetek száma aztán igen gyorsan gyarapodott. A WOC célja, hogy egyenlőséget teremtsen a katolikus egyházban a nők számára, elősegítse tehetségük kibontakoztatását és elhivatottságuk elismerését, s hogy föllépjen minden diszkrimináció ellen, amelyet a katolikus egyházon belül tapasztal. A szervezet 2000-ben nagy szerepet játszott abban, hogy megalakult a Women’s Ordination Worldwide (WOW), a nők pappá szenteléséért dolgozó szervezetek nemzetközi hálózata. Az első nemzetközi konferenciát 2001-ben, Dublinban tartották, a másodikat pedig az idén, Ottawában, csaknem ötszáz, húsz országból érkezett résztvevővel.9 A háromnapos tanácskozás július 22-én, Mária Magdolna emléknapján kezdődött, s a konferenciához kapcsolódott július 25-én a „Szent Lőrinc-i kilencek” fölszentelése. Az előadók jelentős része katolikus egyetemek teológiai karán tanít – ezt hivatalos egyházi személyek rosszallják is. Az egyik főelőadó, Elisabeth Schussler Fiorenza, a Harvard Divinity School professzora szerint az egyházi hierarchia képmutató, és morális csődben van; elítélte, hogy az egyház föllép az óvszerhasználat, a nők reprodukciós szabadsága és a homoszexualitás ellen. Az előadók csaknem mindegyike kifejtette, hogy szeretnék megszabadítani a katolikus egyházat a patriarchális elnyomástól, egyetértettek abban is, hogy ehhez viszont a klerikalizmustól kell először megszabadulnia. Többen fölhívták rá a figyelmet, hogy céljuk nem szétrobbantani, hanem megreformálni, igazságosabbá tenni egyházukat.10 A Vatikán közben kifogyni látszik a nők pappá szentelése ellen fölhozott érvekből. Régebben gyakran hivatkoztak arra, hogy Szent Pál a Timóteushoz írt első levelében megtiltotta a nőknek a tanítást. Ugyanakkor Pál a rómaiakhoz írt levelében több olyan nőt is említ, akik a feltételezések szerint ugyanúgy hirdették az evangéliumot, mint férfi társaik. A gnosztikus iratok pedig azt mutatják, hogy Jézus talán más véleményen volt, mint Pál. John Wijngaardsnak, a londoni Housetop Centre nevű katolikus evangelizátor-központ vezetőjének (aki egyben a „papnő”-mozgalom egyik legelkötelezettebb képviselője) kutatásai szerint görög és szír feljegyzések bizonyítják, hogy a 3. és 9. század között nők is láttak el diakónusi szolgálatot.11 Ma talán a legtöbbet hallható érv az, hogy Jézus az emberi természetet annak férfiúi formájában öltötte magára, következésképpen a nők nem jeleníthetik meg Krisztust. Ezt a nézetet a nők pappá szentelését elutasító, 1976-ban kiadott Inter Isigniores című pápai dokumentum részletesen kifejti. Az irat szól arról is, hogy papnak lenni nem jog, hanem elhivatás kérdése, és ezt az elhivatást nem elég érezni, hanem az egyháznak is jóvá kell hagynia. A nők pappá szenteléséért küzdők szerint viszont Krisztusnak nem férfiúsága, hanem spirituális közvetítő szerepe volt a lényeg, és a krisztusi szeretet megjelenítésére – ezt tekintik a papi hivatás lényegének – a nők is alkalmasak.12 Az utóbbi években kiadott hivatalos vatikáni állásfoglalások továbbra is eltökéltek, de mintha próbálnának új meggyőzési módokat találni. II. János Pál 1994-ben azt nyilvánította ki, hogy az egyháznak nem áll módjában nőket fölszentelni, ezt 1998-ban azzal erősítette meg, hogy a híveknek ebben a kérdésben is el kell fogadniuk az egyház tanítását. 2004 nyarán a Hittani Kongregáció akkori vezetőjének, Ratzinger bíborosnak az aláírásával jelent meg a már említett püspököknek szóló körlevél A férfiak és a nők világi és egyházi együttműködéséről.13 A levelet övező várakozást az is táplálta, hogy a címből sokan arra következtettek, a nők papi szolgálatának ügyét is részletesen tárgyalja majd. Várakozásuk hiábavaló volt, mert bár a dokumentum egésze az erről szóló utolsó mondatokat készíti elő, a kérdésről végül mindössze annyit olvashatunk, hogy a nők, biológiai lényegükből fakadóan, természetesebben és intenzívebben élik meg azokat a „nőies” tulajdonságokat – például az odahallgatást, az önfeláldozást, a másokért élést –, amelyek minden keresztény ember számára követendőek, éppen ezért nincs szükség arra, hogy papi szolgálatot végezzenek, enélkül is eljuthatnak a keresztény élet lényegéig. Kérdés, meddig tartható fenn a kérlelhetetlen elutasítás. Valószínű, hogy a nők pappá szenteléséért küzdő mozgalmak egyre erősebbé válnak majd, és máris szorosan öszszekapcsolódnak más, a katolikus egyház megújítását célzó reformtörekvéssel. Ebben jócskán segít az internet: megszünteti a hivatalos ideológiákkal szemben állók elszigeteltség-érzését, lehetővé teszi, hogy a hatalom által ellenőrzött információkon túl az alternatív véleményeket is megismerje a társadalom. A társadalmi környezet egyébként sem a Vatikánnak kedvez: a 21. századi nyugati civil értékrend és kultúra alapján várhatóan hamarosan ókonzervatívnak és tarthatatlannak minősül majd az a nézet, amely a nőket spirituálisan fogyatékosként kezeli. Az ugyan túlzásnak tűnik, amit Roger Woolger, az évente megrendezett „Magdalene Tours”-t, a dél-franciaországi Mária Magdolna-kegyhelyeket végigjáró kirándulást szervező jungiánus pszichológus állít: hogy társadalmi tudatunk átalakulás előtt áll, s a kereszténység előtti istennői elv újra visszakerül az őt megillető helyre.14 De a társadalmi háttér változásait A Da Vinci-blöff ortodox katolikus szerzői is regisztrálják, csak gyökeresen másként értékelik: szerintük a regény sikere annak a következménye, hogy az emberek tudatlanok, bizalmatlanok a hatalommal szemben, s ehhez hozzáadódik „az individualizmus csábítása és a kísérletezés lelkesedése”. A regényből készülő filmnek azért előlegezik meg a sikert, mert szerintük „könnyed stílusa, szenzációhajhász és posztmodern megközelítése tökéletesen megfelel az amorális, súlytalan vizuális szórakozásra vágyó társadalomnak”. Ennél azért összetettebb a kép. A nemrégiben Közép-Európában lejátszódott titkos papnőszentelés után a BBC riportere megkérdezte a helyi templom hívő közösségét, mit szólnának ahhoz, ha nők is lehetnének katolikus papok – beszámolója szerint kortól és nemtől függetlenül csak helyeslő választ kapott.15 Ha ez nem is minden közösségre érvényes, akkor is igaz, hogy a nyugati társadalmak értékrendszerébe egyre mélyebben ágyazódik be a nemek esélyegyenlőségének igénye. Márpedig a hivatalos katolicizmusra veszélyes lehet, ha a társadalom alapértékei és a Vatikán ortodox tanai látványosan szétszakadnak. Ezt a Vatikán is érzékeli: II. János Pál tanítása és a püspököknek szóló levél a nők és férfiak világi „együttműködését” illetően akár feministának is nevezhető, hiszen hangsúlyozza az azonos jogok fontosságát és a nemek azonos méltóságát, valamint azt, hogy meg kell becsülni a nők otthon végzett munkáját, ugyanakkor lehetővé kell nekik tenni, hogy vezető gazdasági, társadalmi, politikai pozíciókba kerülhessenek. A Da Vinci-kód fogadtatása, az a készség, amellyel az olvasók – A Da Vinci-blöff szerzői szerint megdöbbentően sokan – átértékelik a katolikus egyház hagyományos tanításaihoz való viszonyukat, arra utal, hogy a hívek jelentős része a nemek azonos jogait szívesen venné a nők és férfiak katolikus egyházbeli „együttműködésében” is. Annál is inkább, mert más keresztény felekezetek már megtették a kezdő lépést. A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus dekrétuma pedig nemcsak elismeri „Krisztus gazdagságát és a lélek erőinek működését más egyházak életében”, azt is hozzáfűzi, hogy „épülésünkre is szolgálhat mindaz, amit a Szentlélek kegyelme különvált testvéreinkben megvalósít”. (Sándor Klára)

Eichmann-másként

David Cesarini Eichmann Gold Book Kiadó Debrecen A magyar holocaust és Arthur Koestler alapos ismerője elgondolkodtató könyvet írt Eichmannról, mely szembefordul Gideon Hausner és Hannah Arendt véleményével is. Azzal kezdi, hogy Eichmann nem tartozott mindig a náci gyilkosok panteonjához:neve 1945 novemberében merül fel. Amikor a nünbergi per egyik bírája meglátta a nevét az egyik okmányon, odaírta mellé, hogy „Ki ez?”.Még a nácivadászok sem keresték, hisz nem is tudtak róla.A népirtás jelentéktelen adminisztrátoraként ismerték. Holott évekkel előbb tudott róla az izraeli hírszerzés, hogy Buenos Airesben él, mégcsak kísérletet sem tettek elfogására, a börtöbe kerülést Eichmann a németeknek köszönhette. Gideon Hausner, a vád képviselője, sátáni figurának állitotta be őt, ezzel szemben a megfigyelők túlnyomó része ezt kétségbe vonta. Anna Harendt szerint Eichmann igazat mondott, amikor szenvtelen adminisztrátorként jellemezte önmagt. Ám Arendt jellemábrázolása Eichmannról nagyrészt ugyanolyan elfogult és misztifikált volt, mint azoké az újságíróké, akik kitalálták a tömegfogyasztásra szánt változatot.A kérfédek dzaporodnak. Ha a náci Németországot fegyelmezett, egységes, perverz módon racionalista államnak állítjuk be, amely elbutított íróqasztalbeli gyilkosok irányításával megvalósított egy egyenletesen kibontakozó, centralizált, bürokratikusan irányított fajirtást, akkor hol helyezhetjük el Adolf Eichmannt, Ha nem egy tébolyodott elme volt, aki nehéz gyermekkora után kezdett bele gyalázatos karrierjébe, akkor mitől vált ilyenné? A szerző leszögezi, hogy 1960 óta ez az első tanulmány, amely Eichmann bűneivel foglalkozik. Itt kell hozzáfűznöm, hogy Eichmann új portréja kiválthat egyfajta megdöbbenést, mely párosulhat azzal, hogy a militarizálódó és fasizálódó Németországot is új aspektusból láthatjuk. Nagyon módszeres,szisztematikus könyv. Kerekes Roadmovie Tamás A kiadó: Adolf Eichmann állt a nácik 1941 és 1945 között végrehajtott európai fajirtásának középpontjában, közvetlenül őt lehetett felelőssé tenni több mint kétmillió zsidó elszállításáért Auschwitz-Birkenauba és más haláltáborokba. Mégis sikerült rejtve maradnia egészen addig, amíg az izraeli titkosszolgálat 1960-ban Argentínában el nem fogta, és bíróság elé nem állította. Eichmann pere ragyogó lehetőséget kínált Izrael számára, hogy tájékoztassa a világot a „végső megoldásról” (amelyről az emberek túlnyomó része mit sem tudott), de a bűnvádi eljárás nem készült fel kellőképpen a feladatra. Abban az időszakban, amikor a Harmadik Birodalom belső működéséről csak hiányos információk álltak rendelkezésre, nem volt könnyű tisztázni Eichmann szerepét, s hazugságai és köntörfalazásai csak még tovább fokozták a zűrzavart. A per és az azt követő könyváradat teljesen téves képet adott számunkra arról az emberről, aki egy vállalat vezetőjéhez hasonlóan igazgatta és szervezte meg a fajirtást. Ez a lenyűgöző életrajz az első mű Eichmann életéről a nagy hullámokat vert per elcsitulta óta. Fényt derít arra, hogy az az Eichmann-ábrázolás, mely szerint csak egy tehetetlen ember volt, akit a körülmények sodortak az SS soraiba, hazug, s csak az a célja, hogy elterelje a figyelmet képességeiről, valamint korai politikai előmeneteléről. David Cesarani a nemrégiben napvilágra került dokumentumok alapján mutatja meg, hogyan vált Eichmann a náci Biztonsági Szolgálat zsidóügyi „szakértőjévé”, és hogy mély antiszemitizmusa ellenére kezdetben kiváló munkakapcsolatban állt a németországi cionista zsidókkal. Leírja, hogy a legújabb kutatások szerint az Eichmann által 1939-40-ben Lengyelországban kezdeményezett etnikai tisztogatások jelentették a kulcsfontosságú hidat ahhoz a szerephez, amit később a zsidók deportálásában játszott. Emellett Cesarani amellett érvel, hogy Eichmannhoz nem feltétlenül állt közel a tömeges népirtás gondolata, érvei kifejtése közben bemutatja Eichmann pályafutásának azt az érdekes, és nagyrészt ismeretlen szakaszát, melyben „megtanulta”, hogyan vigyen véghez egy fajirtást. Eichmann a bírósági tárgyaláson a náci éra egyik ikonjává vált. De vajon mennyire lehet őt reprezentatív mintának tekinteni? Cesarani azt sugallja, Jeruzsálemben olyan bűncselekményekkel vádolták meg, amelyeket valójában el sem követett, groteszk módon félrevezetve ezzel az egész világot Eichmann-nal és gyilkos pályafutásával kapcsolatban. Ez az elgondolkodtató tanulmány sorba rendezi a tényeket a „végső megoldás” kivitelezésének egyik kulcsfigurájáról, és új szemszögből enged bepillantást a fajirtásba süllyedt Harmadik Birodalom cselekedeteibe, figyelemreméltó esettanulmányként a morális romlottságról, s arról, hogyan válik valakiből „végrehajtó”. A SZERZŐ David Cesarani a Londoni Egyetem Royal Holloway College-a Modern Történelem Tanszékének professzora. Eddig megjelent művei közül említést érdemel a Justice Delayed: How Britain became a refuge for Nazi war criminals, valamint az Arthur Koestler: The Homeless Mind. A nácik uralmának időszakáról szól a The Final Solution: Origins and Implementation; Genocide and Rescue; Hungary 1944; illetve a Paul Levine-nel együtt írt „Bystanders” to the Holocaust: A Re-Evaluation. info@goldbook.hu

Ítélet Jeruzsálemben

Ítélet Jeruzsálemben Az Európa Kiadó 1984-es kötete után az Oliver Games Könyvkiadó adta ki 2004-ben Eichmann pertörténetét. A filozófiai rangra is számot tartó tárgyalás (Eichmann kapcsán fogalmazta meg Hannah Arendt a „gonosz banalitása” tézisét) nyolc hónapig tartott és maga az ítélethirdetés tizenhat percig, a jeruzsálemi bíróság mind a tizennégy vádpontban bűnösnek tartotta, Eichmann felmentést kért, a végeredmény kötél általi halál lett. A világtörténelemben Eichmann volt az, akit a legtöbb ember haláláért vádoltak, „rekordját” senki nem szárnyalta túl. A jogi, filozófiai kérdéseket is felvető tárgyalás legfontosabb kezdőlépése az volt, hogy bebizonyítsák a világnak, hogy Izrael állama is fölléphet háborús bűnök terén, noha a második világháborúban nem volt hadviselő állam. Eichmann több szempontból megkerülhetetlen figura, hisz emlékiratai alapján, illetve ennek segítségével fogták perbe David Irving holokauszt- tagadót. Magát a népirtást azonban Eichmann elismerte, csak az abban való szerepét próbálta csökkenteni. Külön furcsasága elfogatásának, hogy noha a CIA tudta, hogy hol rejtőzik a háború után Eichmann, semmit nem tett az elfogatásáért. 1961. április 11-én Jeruzsálemben megkezdődött a Adolf Eichmann elleni per, mely során 14 vádpontot hoztak fel ellene. Háborús bűnökkel, a zsidók és az egész emberiség elleni elkövetett rémtettekkel vádolták. A vád mintegy 100 tanút, 2000 bizonyítékul szolgáló iratot és 3500 oldalas kihallgatási jegyzőkönyvet sorakoztatott fel. Eichmann elismerte a második világháború során végbevitt cselekedeteit, azonban bűnösségét tagadta: "Az én bűnöm az engedelmességem. Háborús kötelezettségeim a szolgálati eskümnek voltak alaárendelve. A vezetőréteg - amihez én nem tartoztam - parancsokat adott. Az akkori rendszer kiszolgálói most az áldozatok. Én is egy ilyen áldozat vagyok." Bűnösnek találták és 1961. december 15-én kötél általi halálra ítélték, amit 1962. június 1-én végre is hajtott. Malkin (az izraeli ügynök, aki elfogta Eichmannt)az izraeli titkosszolgálatnál először robbantási szakértő lett. A párizsi Sorbonne-on folytatott képzőművészeti tanulmányai lehetővé tették lehetővé, hogy új személyazonosságot vegyen fel, s később ez biztosította számára az álcázást a titkosszolgálatnál. A Moszad 1960-ban küldte többedmagával Argentínába azzal a feladattal, hogy kerítse kézre a dél-amerikai országban álnéven élő náci tömeggyilkost. Az ügynököknek négyhavi megfigyelés után Buenos Airesben sikerült elrabolniuk, és Izraelbe csempészniük a zsidók millióinak deportálásáért felelős SS-tisztet.. Malkin, három gyermek apa 1976-ban vonult nyugdíjba. Azóta főként a festészetnek élt. Feleségével Tel-Aviv és New York között osztotta meg idejét. Elfogásának legfőbb akadálya, hogy hogy a nyugatnémet és az amerikai kormányzat két okból kímélte Eichmannt: egyfelől attól féltek, hogy a náci főbűnös bíróság elé kerülve terhelő vallomást tesz a Konrad Adenauer vezette nyugatnémet kormányzat több, náci multú tagjára, elsősorban Hans Globke nemzetbiztonsági tanácsadóra. Az amerikaiak fő ellenfele akkor a Szovjetunió volt, az NSZK kormányát viszont szövetségesüknek tekintették, melyet nem akartak kompromittáló adatokkal meggyengíteni. Másrészt - hasonló meggondolásból - a CIA eszközként, informáci- forásként akarta felhasználni az egykori nácikat, azt remélve tőlük, hogy a szovjetekkel és más kommunistákkal kapcsolatos ismereteiket rendelkezésére bocsátják. Mint Robert Wolfe történész, aki ugyancsak hozzáfért a nyilvánosságra került dokumentumokhoz, elmondta: ebben a dologban az amerikaiaknak csalódniuk kellett: a volt nácik nem szolgáltak értékelhető információkkal. A per értelmezésének máig nincs hivatalos változata, mindenkiből egyéni érzelmeket vált ki, s a főügyész véleményét még zsidó tudósok is megkérdőjelezik: A történelem és a történet szó egy tőről fakad, a történész is történeteket mesél. De ki mondja el a történetet, ha maga a történelem kerül az ítélőszék elé? Izrael állam perére Adolf Eichmann ellen 1961-ben, Jeruzsálemben került sor, és bírósági ítélettel végződött. Az ítéletet egyhangúan mondták ki - a bíróság egy emberként adta meg a hivatalos történetet/történelmet. A tárgyaláson a bírók azonban nem egyedül írják a történelmet, kiveszik belőle részüket az ügyvédek is, akik megszabják a történet keretét, és eldöntik, ki mondja el. Gideon Hausner, az Eichmann-per főügyésze az első számú történetíró szerepét vállalta magára. Hatmillió áldozat, hatmillió vádló nevében beszélt. Hannah Arendt, aki a The New Yorker tudósítójaként érkezett Jeruzsálembe, szintén az Eichmann-pert beszélte el. A jogi drámában azonban nem hivatalos szereplőként lépett fel, tudatosan vállalta, hogy elmondja az ellentörténetet, azt, amelyik a tárgyalóteremben nem hangzott el, pedig el kellett volna mondani. Ha valaha beszélhettünk "történetmondók versenyérôl", itt mindenképpen erről volt szó. Arendt újraírta a főügyész vádiratát, felülbírálta Hausner tanúválasztását, ellenezte azt az irányvonalat, amely alapján Hausner a tárgyalást vezette, újraértelmezte a bűntényt, végül pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek és meghozta saját ítéletét. Eichmann in Jerusalem (Eichmann Jeruzsálemben) című könyvében gyakran kritizálja Hausner döntését. Hausner a maga részéről az Justice in Jerusalem (Igazság Jeruzsálemben) című könyvében csupán egyszer említi meg Arendtet. Hausner Eichmann kapcsán Skorzeny fasiszta banditáiról beszél. Skorzenyt a nürnbergi perben felmentették. Hausner a világhírű ösztöndiagnoszta, Szondi professzorhoz küldte el Eichamann vizsgálati adatait. Szondi nem ismerhette a vádlottat. Az eredmény lesújtó volt, az eljárás azonban inkább emlékeztet arra, amit prejudikációnak nevezünk. Mellesleg megjegyzem, hogy magyar pszichiáter is vizsgálta Eichmannt, akinek beszámíthatósága egyébként nem volt kérdéses.Külön bonyolíthatta az eseményeket az, hogy a jelzett időpontban Izrael államban nem volt halálbüntetés. Azt Eichamann „kedvéért” hozták. A kötet magyar előszavát író Karsai Elek professzor más hibáját rója fel a könyvnek: Hausner azt sugallja, hogy a deportálások terén két egyenlő nagy deportáló volt, Magyarország és a Harmadik Birodalom. Ezt képtelenségnek nevezi Karsai Elek és megemlíti, hogy Románia 800 000 fős zsidólakosságának fele érte meg a háború végét, azaz a zsidónak minősített román állampolgárok személyi vesztesége közel azonos volt a magyar lakosságéval.Fontos volt a könyv újbóli megjelenése: az újra-és újra felbukkanó holokauszt -tagadás miatt. Minden nemzedéknek újra magának kell kialakítania a holokauszt-képét. Eichmann megérdemelte a halált. Az események mélyebb megértéséhez fontos háttérmunka Hausner könyve, aki a per idején Izrael állam főügyésze volt. Kerekes Tamás Gideon Hausner: Ítélet JeruzsálembenOliver Games International Könyvkiadó, Budapest, 2006, kötött, 748 oldalISBN 9 789 632 171449, www.europakiado.hu Arendt: Eichmann JeruzsálembenEichmann: Materiale und KommentarenKaul: az Eichmann-ügyMalkin.Stein:Eichmann a markombanRuddel:The trial of Adolf EichmannSchön: a jeruzsálemi perWiesenthal:A gyilkosok köztünk járnakEichamann: Tárgyalástól ítéletig http://www.historia.hu/archivum/2000/000506sipospe.htmhttp://www.history... Az Eichmann-per a XX. század egyik legdrámaibb és egyben legvitatottabb eseményének a hátterébe ad betekintést. Ez a per a világtörténelem szerves része. Gideon Hausner, aki 1960-ban Izrael állam főügyésze volt, elsőként írja meg a teljesség igényével saját szerepét is a perben. Eichmannt izraeli ügynökök zseniális szervezéssel és titkosszolgálati eszközökkel Argentínából az Erecbe, azaz Izrael állam területére csempészik, hogy elszámoltassák a II. világháborúban betöltött szerepéről. Az Ítélet Jeruzsálemben szerzője részletesen leírja a tárgyalás folyamatát, megfogalmazva szubjektív véleményét is Adolf Eichmannról, a hóhérról, aki a magyarországi deportálások kiagyalója és szervezője volt. Az Eichmann-per a világ teljes odafigyelése és kontrollja mellett zajlott. A könyvben - sajnos - számos magyar vonatkozású tényt találhatunk.

Három zarándok

Guy de Pourtales: Három zarándok Chartres-ba tart Tartalom: Guy de Pourtales legendája nyomán rímelő magyar ballada formába átköltötte Ignácz Rózsa 1953-ban. A szöveget átdolgozta és az utószót írta Makkai Ádám 2007-ben. Kötés: bársony / velúr Oldalszám: 61 oldal Kiadó: Tinta Könyvkiadó, 2008 ISBN: 9789637094880 Bűbájos mese, a ferences gondolatkörből, beszélő állatokkal, vándorúttal, akadályokkal, többször megjelenik maga a Sátán, de aztán célba jut a három főszereplő. A szöveg fordítása és ennek története szintén egy kész regény. Bűbájos, mély, és izgalmas olvasmány. „A helyes cél képzetét már a fiatalokban kell megszilárdítani. Életleckéket találhatunk például Kindelmann Győző Gyémánt a tűzben című izgalmas ifjúsági regényében is, amely olvasmányosan, romantikus ihlettel idézi a keresztényüldözések hitvallóit, közöttük Tarziciust, aki valóban a mennyben gyűjtött kincseket. De utalhatok egy másik olvasmányomra is, Guy de Purtalè legendájának Ignácz Rózsa átköltésében megjelent balladás változatára, amelyet az írónő fia, Makkai Ádám gondozott, s Három zarándok Chartres-ba tart címmel adott ki. Ignácz Rózsa jövőre lenne százéves, alkotóereje teljében hallgattatták el. Ez a naiv legenda talán vigaszául szolgált, esetleg még el is mosolyodott átdolgozása közben. Nevenincs, Gergő és Bálint leprás, gennyes sebekkel megpróbáltatások sorát élik át, végül „székesegyházhoz érnek, s a bejáratnál lévő Krisztus-szobor engedélyt ad, hogy belépjenek. Lemennek a kriptába, és örökre ott maradnak. „Krisztus Anyja nagy Szent Árnya - mint egy órjás világfátyol, - három árva kis árnyékra - védelmezőn ráborul." Három sírba fektették őket az ég angyalai, s Bálint sírkövére a SZERETET szót vésték: Mi Urunk, a Jézus Krisztus Üdvözültek seregébe, fönt a mennybe három lelket, zarándokot beeresztett. Bűnökkel sebezve haladunk zarándokutunkon. Életünk leckéjét napról napra elvégezve reménykedhetünk, hogy egykor a mi arcunkon is „földöntúli tiszta szépség s örök béke tündököl". Rónay László

Nyelvi fejtörők

A szerzőhöz régi ismeretség fűz: nyelvápoló múltunk és játékszenvedélyünk köt össze bennünket. Az elmúlt évek során sok vetélkedőben játszottunk és dolgoztunk együtt, és a Duna Televízió Nyelvőrző című műsorában is nyomon követtem anyanyelvi furfangjait. A sok-sok feladványból végül összeállt ennek a könyvnek az anyaga, amelyet jó szívvel ajánlok minden rejtvénykedvelő, „anyanyelvcsavaros" eszű olvasónak. A könyv gazdag anyagát használhatják kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek, diákok és tanárok egyaránt. Baráti társaságban vagy családi körben is bátran lehet próbálkozni ezekkel a játékokkal, csak fel kell ütni valamelyik oldalt, és már indulhat is a vetélkedés. Persze, az sem kizárt, hogy az olvasó egymaga áll neki a kérdések megfejtésének. A sokfajta feladatból biztosan akad legalább egy olyan, amelynek megoldásához kedvet kap valaki, és aztán nincs megállás, jöhet a következő... A könyvet szellemes rajzok illusztrálják, melyek még hangulatosabbá teszik a közös játékot. Hiánypótló mű az Anya-nyelv-csavar. Most itt a lehetőség tehát, hogy félretegyük mindennapos gondjainkat, és végre felszabadultan, felhőtlenül játsszunk egy jót anyanyelvünk segítségével! Vágó István "Bélának sanyi lett" A közmondásokat, szólásokat, új szavainkat összegyűjtő és a retorika alapjait ismertető kötetek után anyanyelvünk változásait követő, szellemes, tanulságos darabokkal jelentkezett a hazai szótárkiadás éllovasa, a Tinta Kiadó Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatában betűméret növelésebetűméret csökkentésecikk nyomtatásamegosztás e-mailenmegosztás facebookonmegosztás twitterenmegosztás iwiwenMár a címe is figyelemfelkeltő Hajdu Endre Szómúzeumának, aki olyan gyűjtemény összeállítására vállalkozott, amely a köznyelvben és az irodalmi nyelvben meg nem honosodott, de nyelvileg vagy érzelmileg figyelemre méltó szavakat, neveket, "a nyelv tengerének olykor meglepő hordalékait" tartalmazza. Az élet különböző területeiről származó, nagyrészt régi, ám mára értékké vált szavak megmosolyogtatnak, máskor álmélkodásra késztetnek, vagy egyszerre mindkét hatást elérik (például: "rothasztó hideg - Kazinczy szerint ebben a betegségben halt meg atyja"; "kulturnyik - kulturális területen dolgozó kommunista csinovnyik"). Bár Hajdu 39 osztályba csoportosította a szócikkeket, osztályozása nem tudományos, miként maga a kötet sem az. A mulattatás az elsődleges cél, de szerző és kiadó is joggal remélheti, hogy a könyv "orvosságot jelenthet a napjainkban tapasztalható nyelvszegényedés ellen". Szlengszótárt szerkeszteni ma azért nagy merészség, mert a szerző közel sem lehet biztos abban, hogy mire műve megjelenik, a benne közölt szavak még mindig "élnek", és ugyanazt jelentik, mint a gyűjtés idején. Ezért nem csodálkozunk, hogy ez a kötet sem vállalkozik a magyar nyelv minden szlengjének közlésére, hanem mindössze 2000 olyan kifejezést tartalmaz, amelyekkel bármikor, bárhol találkozhatunk. Az anyag jelentős része saját gyűjtés - a szerző három éve foglalkozik a témával -, a kötet különlegessége pedig, hogy a szlengszavak után a vonzataikat is felsorakoztatja, egyértelművé téve a használatukat. (Például: "sándor: negatív jelentéstartalomra való reagálás - Petit elütötte egy kocsi, és majdnem meghalt. - Hát ez sándor!", vagy "sanyi: 1. negatív jelentéstartalomra való reagálás - Az új tanárunk kéthetente röpdolgozatot írat. - Az sanyi! 2. meghal - Hallottad, hogy Bélának sanyi lett?") Parapatics Andrea munkája remek olvasmány azoknak, akik érdeklődnek a magyar nyelv legfrissebb jelenségei iránt, de haszonnal forgathatják azok is, akik a nyelvet használó és alakító emberekkel foglalkoznak, érintkeznek nap mint nap: szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok, igazgatók és beosztottak, alvilágiak és rendőrök, ellenőrök, pincérek, pszichológusok, zenészek, művészek, vagyis mindenki. Bár a Szinonimák "dióhéjszótár" elsősorban a tanulóifjúság számára készült, mindenkinek jól jöhet, aki változatosan, igényesen és szemléletesen szeretné kifejezni magát. A kötetben 4200 címszó szerepel, 20 ezer különböző rokon értelmű szóval, de mivel egy-egy rokon értelmű szó több címszó mögött is előfordul, összesen 33 ezer szó található a szótárban, amely ezzel együtt is világos felépítésű és könnyen használható. Tréfás és agyafúrt nyelvi játékokat ad közre Forgács Róbert az Anya-nyelvcsavar című, ötletesen illusztrált könyvecskében, melynek nagy előnye, hogy nem hagyja magára az olvasót, ugyanis a fejtörők után a megoldások is fellapozhatók. Kitűnően illeszkedik a sorba az Újvidéki Egyetemen hangtant és mondattant tanító Molnár Csikós László Divatszavak című munkája, amelyben 222 újszerű szó és szójelentés részletes magyarázata szerepel az adathalászattól a zsírégetőig. A szerző azokat a nyelvi törvényszerűségeket igyekszik feltárni, amelyek új szavak keletkezéséhez, idegen szavak meghonosodásához, vagy éppen régiek megújulásához vezethetne. HAJDU ENDRE: SZÓMÚZEUM; PARAPATICS ANDREA: SZLENGSZÓTÁR; KISS GÁBOR-BÁRDOSI VILMOS: SZINONIMÁK; FORGÁCS RÓBERT: ANYANYELV-CSAVAR; MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ: DIVATSZAVAK TINTA KIADÓ, BUDAPEST, 2009; ÁRAK: 990 ÉS 1490 FT

A tanulás szabadsága

A tanulás szabadsága EDGE 2000 Kiadó Carl R. Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Forradalmi újításai közül a kliensközpontú pszchoterápia a legismertebb, de talán még nagyobb a jelentőségé annak a felismerésének, hogy az emberekben lévő hatalmas pozitív energiákban bízó személyközpontú megközelítés az élet minden területen csodálatos eredményekre vezethet. EDGE 2000 Kiadó Carl R. Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Forradalmi újításai közül a kliensközpontú pszchoterápia a legismertebb, de talán még nagyobb a jelentőségé annak a felismerésének, hogy az emberekben lévő hatalmas pozitív energiákban bízó személyközpontú megközelítés az élet minden területen csodálatos eredményekre vezethet. A pedagógia - az óvodától az egyetemig - talán a legfontosabb eszköze lehet annak, hogy a jövő nemzedéke egy igazságosabb és emberibb társadalomban boldogabb életet élhessen. Ez a könyv konkrét példákon keresztül mutatja be, mit tehetünk mi - szülők, tanárok, iskolaigazgatók - azért, hogy gyerekeink öntudatos, saját életüket irányítani tudó, érző és felelősségvállaló felnőttekké nőjenek fel. a valóban fontos tanulás nagyobb valószínűséggel játszódik le olyan helyzetekben, amelyek valódi problémának tűnnek, - ekkor a tanulók valódi élményként élik meg a tanultakat, s az ezt követő felszabadultság érzés lenyűgöző, - a tanár akkor képes segíteni (facilitálni) a tanulást, ha ő maga hiteles (kongruens), azaz tisztában van attitűdjeivel és érzéseivel (ezügyben is tudatos), - a valóban fontos tanulás érdekében a tanár képes a diákjait olyannak elfogadni, amilyenek ők, önmagukért, - az elméleteket, a tényeket, a technikákat olyan nyersanyagként használja a tanár, melyet nem ráerőszakolni kell a tanulókta, hanem a rendelkezésükre bocsátani, - annak érdekében, hogy a tanuló "növekedjen", belső tendenciáit meg tudja valósítani, alkotni tudjon, - ehhez olyan légkört teremt, amelyben ezek a belső tendenciák meg tudjanak valósulni. Carl Ransom Rogers (Oak Park, Illinois, 1902. január 8. – San Diego, Kalifornia, 1987. február 4.) amerikai pszichológus. Hatgyerekes családban nőtt fel: szülei vallásos, puritán emberekként erősen kontrollálták a viselkedésüket. A főiskolát Wisconsinban kezdte mezőgazdasági szakon, később történelmet tanult. A főiskola befejezése után a másoddiplomát a Union Teológiai Szemináriumban kezdte el, közben gyakorlati klinikai munkát végzett gyerekeken. 20 évesen egy féléves hivatalos kínai tartózkodás hozta létre benne azt a változást, amelynek hatására otthagyta a teológiát – „nem tudok olyan területen dolgozni, ahol előre meghatározott vallási doktrínákban kell hinni” –, pszichológiát tanult, ezen a pályán is helyezkedett el. 1931-ben szerezte meg a doktori címet a Teachers College, Columbia Universityn. Dolgozatának címe Society for the Prevention of Cruelty to Children („Mit tegyen a társadalom a gyerekekkel szembeni kegyetlenségek megelőzéséért”). A humanisztikus pszichológia kiemelkedő alakja és egyik alapítója. Pszichológia és pszichiátria professzor volt az Ohio State Universityn, az University of Chicagón és a University of Wisconsinon. Elnöke volt az Amerikai Pszichológiai Társaságnak – APA és az Amerikai Pszichoterapeuták Akadémiájának. Az egyetlen pszichológus, aki az APA mindkét legnagyobb elismerését megkapta (Award for Distinguished Scientific Contributions - 1956, Award for Distinguished Professional Contributions to Psychology - 1972). A személyiségközpontú megközelítés és az Ő egyedülálló személyisége, ahogyan az embereket és az emberi kapcsolatokat megközelítette és megértette számos területen alkalmazást nyert. Ilyen területek a pszichoterápia és tanácsadás (kliens központú terápia/ humanisztikus pszichológia), oktatás (diákközpontú tanulás), és a Rogers-féle Encounter csoportok. Rogers szerint a segítő beszélgetés szükséges és elégséges alapelvei (Rogers-i hármas) az empátia (együttérzés), a pozitív, feltétel nélküli elfogadás és a kongruencia (hitelesség). A terápiás hatás a terapeuta és a kliens kapcsolatán keresztül jön létre. A dél-afrikai és az észak-írországi konfliktusok rendezésében való segítségéért béke Nobel-díjra jelölték. Haggbloom elkészítette a 20. század kiemelkedő pszichológusainak a listáját, ahol Rogers a hatodik helyet kapta. (Skinner, B.F., Piaget, Jean, Freud, Sigmund, Bandura, Albert, Festinger, Leon, Rogers, Carl R.) edge.hu http://carlrogers.lap.hu/ Carl R. Rogers a humanisztikus pszichológia megalapítója, a XX. század egyik legnagyobb hatású pszichológusa. Ő fejlesztette ki a tanácsadásban és a pszichoterápiában használt személyközpontú megközelítést. Rogers ebben a könyvben az elméleti ismertetésen kívül gyakorlati útmutatást nyújt arra vonatkozóan, hogy az általa kialakított személyközpontú megközelítés hogyan alkalmazható az iskolai nevelésben és oktatásban. Jerome Freiberg, Rogers volt munkatársa számos, Amerikából hozott gyakorlati példával egészítette ki az eredeti munkát. a pedagógia csődje hozzájárul a társadalmi betegségekhez, és a beteg társadalom olyan gyakorlatot kényszerít rá a pedagógiára, amely éles ellentétben áll azzal, amit az emberiség szolgálatában tennie kellene. A könyv egyik célkitűzése, hogy reményt nyújtson a pedagógiai gyakorlat megújítói számára. Rogers szerint "a pedagógia csődje hozzájárul a társadalmi betegségekhez, és a beteg társadalom olyan gyakorlatot kényszerít rá a pedagógiára, amely éles ellentétben áll azzal, amit az emberiség szolgálatában tennie kellene". A könyv másik célja, hogy elősegítse a gyerekek gondolkodásának és érzelmeinek fejlődését. Ennek a fejlődésnek a színtere lehet - a család mellett - a jó iskolai környezet. Rogers véleménye szerint az emberek személyes fejlődéséhez elsősorban elfogadó kapcsolatokra van szükség. A tanárok akkor tudják a leginkább elősegíteni a gyerekek fejlődését, ha őszintén önmagukat adják ("valódivá válnak"), feltétel nélkül elfogadják a tanulókat, empatikusan viszonyulnak hozzájuk és megbíznak bennük. Bíznak abban, hogy a gyerekek képesek kiválasztani azokat a tevékenységeket, amelyek saját személyiségük gazdagodását szolgálják. Az igazi tanulás belülről motivált, ezért a tanárnak elsősorban facilitátor (serkentő) szerepet kell betöltenie a diákok életében. A gyerekeket bevonják a döntésekbe, megosztják velük a saját életükre vonatkozó felelősséget. Így az iskola Rogers szerint az értelmes és izgalmas tanulás színhelyévé válhat. A könyv számunkra azáltal válik teljessé, hogy a Magyarországon létező tanulóközpontú iskolák - amelyek a rogersi gyermekközpontú szemlélettel azonosulni tudnak - jeles képviselőinek beszámolóit is tartalmazza. a világ jövője a gyerekekben rejlő kreatív erő kibontakoztatásán és fejlesztésén múlik Kiknek ajánljuk a könyvet? Annak, aki valamilyen formában a tanító, nevelő fél szerepébe kerül, legyen az pedagógus vagy szülő. Általános elveket, valamint számos gyakorlati vonatkozású gondolatot, sok konkrét példát tartalmaz, amelyek alapvető fontosságúak a tanár-diák kapcsolatban. A könyvet haszonnal forgathatják a tanári pályára készülő hallgatók, a pályakezdő pedagógusok, akik még saját útjukat keresik a szakmában. Azok a tanárok akik valamilyen oknál fogva csalódtak a meglévő iskolarendszerben, tanítási gyakorlatban, akik kudarcokkal a hátuk mögött pályaelhagyáson gondolkodnak. Számukra új lehetőséget jelenthet ez a könyv. Ajánlom továbbá azoknak a szülőknek, akik gyermekük számára keresnek megfelelő iskolát. Ez a könyv részletesen tájékoztatja az olvasót a Rogers személyközpontú iskolák elméleti hátteréről, értékrendszeréről, szemléletéről és a mindennapi működéséről is. Mindezeket leginkább a magyar tapasztalatok teszik számunkra meggyőzővé és hitelessé. Végül ajánlom mindazoknak, akiknek lehetőségük van személyes döntéseikkel ma jobbá tenni a magyar iskolarendszert, hiszen "a világ jövője a gyerekekben rejlő kreatív erő kibontakoztatásán és fejlesztésén múlik". http://pszichologia.com/konyvismertetok/edge-2000/carl-r.-rogers-es-h.-j... Carl Rogers egyike a XX. század legnagyobb hatású pszichológusainak. Ez a könyve sokmillió példányban kelt el világszerte, és sok-sok ember életét változtatta meg. Forradalmi újításai közül a legismertebb a kliensközpontú pszichoterápia és az élet minden területén - a nevelésben, a kommunikációban, a házastársi vagy éppen a nemzetközi konfliktusok megoldásában - alkalmazható személyközpontú megközelítés. Rogers üzenete egyszerű: mindenki rendelkezik azzal a belső erőforrással, ami lehetővé teszi számára, hogy boldog és hasznos életet éljen. Ha megfelelő attitűddel fordulunk embertársaink felé, ezzel elősegíthetjük, hogy felszabaduljanak ezek az erőforrásaik, bölcsebbek, egészségesebbek, konstruktívabbak legyenek a döntéseik. Ez a könyv nem „népszerű pszichológia”, nem is könnyű olvasmány. Mégis több mint 60 nyelven megtalálta az utat az emberekhez. Carl Rogers a 80-as években kétszer járt Magyarországon: 300 embernek "vezetett" csoportos foglalkozást. Reméljük, hogy ezzel a könyvvel a hangja minden magyar emberhez eljut, aki szabadabb, teljesebb életet akar élni. http://carlrogers.lap.hu/http://carlrogers.lap.hu/http://carlrogers.lap.... http://carlrogers.lap.hu/ Wikipédia kapcsolatok [szerkesztés] Alexander Sutherland Neill humanisztikus pszichológia Külső hivatkozások [szerkesztés] • http://www.andi.hu/dl/igen.pdfhttp://edtech.tph.wku.edu/~shaggblo/table4.PDF Irodalom [szerkesztés] • Gádor Anna: Neill és Rogers • Carl Ransom Rogers: Valakivé válni – A személyiség születése - Edge 2000 Kft.Budapest, 2004

A Westminster apátság

Összett épület. Apátság, katedrális, társkáptalani templom, és egyúttal királyi fennhatóság alá tartozó templom. Koronázótemplom, Walhalla a nagyok sírjai számára, nemzeti katedrális, és itt található az ismeretlen katona sírkja is, ezzel ellentétben Franciaországban ezek a funkciók öt templom közt oszlanak meg. Az apátság az anglikéán egyház egyik székhelye, de megtalálható benne a római egyház egyik szentjének oltára, és a falai közt dolgozták ki a presbiterianizmus alapelveit is. A káptalani gyűlésteremben tartotta az alsóház az üléseit, majd később átköltöztek a refektóriumba, és a kincstár a káptalani gyűlésterem kriptájában kapott heylet. Egyszerre volt az épület tehát Fort Knox és Capitólium. Az aátság sok különös esemény színtere volt: Blake viziójában anygalokat látott benne, Pepys pedig légyottjai helyszínéül használta. Ez a hely a világ első számú temetője: több nagy embert-mérjék bár a nagyságot, rang, hivatal vagy tehetség szerint-temettek ide, és hosszabb időszakokon kereztül, mint bárhová máshová. Nagy-britannia-sőt Európa- legnagyszerűbb szoborgalériájának nevezték. Valóban, nyolc évszázadból találhatók benne szobrok, és legalább négy, s ezek a szobrok a világ legnagyszerűbb szobrai közé tartoznak. Az apátság figyelemre méltó kifejeződése a folytonosságnak; de olyan folytonosságnak, mely teret enged a változásnak és fejlődésnek. Az angol, illetve a brit nemet szent helyének nevezik; de olyan értelemben nemzeti, amennyiben képviseli egy közösség értékeit és emlékeit, kevés vagy szinte semmilyen eszközt nem használ a hazafias büszkeség szokásos készletéből. Valóban, számos tekintetben nemzetközi templom. Spirituális kiterjedése az elmúlt néhány évszázad alatt folyamatosan bővült, és magában foglalja a briteket, az angolul beszélő világ egészét, minden keresztényt és más vallást hívő embereket is. Egészen különleges mértékben az apátságot szavak alkotják. „Ebben a könyvben az olvasást az építészet méltatásának metafórájaként akarom használni-„mondja a szerző. Az emlékműveken mindenhol szavakat találunk. Pope, Johnson, Scott, és teenyson azok közé tartoztak, akik sírfeliratokat írtak kifejezettten az apátság számára. Az apátság létezik, mint eszme, mint épület, emlékek. Az apátság a létező templomok legbonyultabbika – talán a legösszetettebb épület az egész világon.” Az apátságot tehát szavak építik fel, noha nem csekély mértékben a templom a zene otthona, a hangok tárháza is. Az orgonistái közé tartozott Orlando, Gibbons és Purcell is. „Nemzeti katedrális”, koronázási templom, királyi mauzóleum, költők temetkezési helye, nagyságok és az ismeretlen katona nyugvóhelye, a parlament egykori otthona, háttér Diana walesi hercegnő temetéséhez – számos funkciót egyesít ez a gazdag és rendkívüli épület. A Westminster-apátság egyszerre egy építészeti remekmű méltatása és az épület változó jelentéseinek feltárása: halljuk mindazok hangját, akik leírták alakjait, hangulatait és eseményeit, Shakespeare-től és Voltaire-tól Dickensig és Henry Jamesig; látjuk, hogyan használták az uralkodók, a középkori királyoktól kezdve a modern miniszterelnökökig. Richard Jenkyns klasszika-filológus és kultúrtörténész igen eredeti könyvében megtanít minket arra, hogy új szemmel nézzünk a történelem eme mikrokozmo¬szára. A SZERZŐ Richard Jenkyns az Oxford Egyetemen a klasszika-filológia professzora, a Lady Margaret Hall tagja. Korábbi könyvei: A vik¬toriánusok és az ókori görögök; Méltóság és dekadencia; A vik¬toriánus festészet és a klasszikus örökség és Vergilius tapasztalata.

A megújult Galaktika

A Galaktika magazin júliusi számában folytatódik Lino Aldani olasz szerző kisregénye. A hónap központi témája a világűr gyarmatosítása. A kisregényen kívül ehhez kapcsolódnak még John Park „Szoftverpestis”, illetve Antal József „Vénuszlakók – Egyedül” című novellái. Thomas R. P. Mielke egy, a világűrben elkövetett gyilkosság után nyomoz, Kij Johnson Nebula-díjas írása pedig egy ember és egy idegen bizarr kapcsolatát boncolja. Chad Oliver elbeszélésének jövőbeli világában a fogyasztói társadalom extrém változata már a szociális berendezkedési formákat is árucikként kínálja. A havi retróban Mihail Gresnov a barlangkutatók amúgy is kalandos életébe csempész egy csipetnyi fantasztikumot. A játékrovat az „Alien Breed Impact”-et ismerteti, a filmajánló egy profi színvonalú finn amatőr produkciót. Olvasható továbbá cikk a zselici égbolt-rezervátumról, a kijelzővel és billentyűzettel ellátott, újfajta bankkártyákról, egy reptéri mobil pihenőhelyről, SF-témájú szappanokról, valamint a Hello Kitty és a Star Wars világának meghökkentő egyesítéséről. A könyvrovat egy új orosz SF-regényt mutat be, exkluzív interjúnk pedig Cory Doctorow-ot, a Creative Commons prófétáját, a KIS TESTVÉR szerzőjét szólaltatja meg. A Galaktika 244. számát keresd az újságárusoknál vagy a Galaktika boltban! Az e havi szám 2 féle melléklettel is megvásárolható 1290 Ft-ért a Relay és Inmedio üzletekben (illetve korlátozott számban a Galaktika szerkesztőségében). Az egyik a Shinobi című, természetfölötti harctudást csillogtató nindzsák háborújáról szóló japán produkció, a másik pedig a Krrish, egy indiai szuperhős film látványos trükkökkel és az elmaradhatatlan énekes-táncos jelenetekkel. szerkesztoseg@galaktika.hu kuba@galaktika.hu kommunikacio@galaktika.hu Az 1972-ben antológiának induló kiadvány 1985-re kultikus jelentőségű magazinná vált, és mára a magyar irodalom meghatározó szereplőivé lett szerzők, alkotók műveit publikálta rendszeresen. A lap hasábjain megjelentek többek között Göncz Árpád, Nemere István, Lőrincz L. László, Földeák Iván, Karig Sára, Szentmihályi Szabó Péter, Urbán László, Gálvölgyi Judit írásai, fordításai. A magazin illusztrátorai voltak pl.: Korga György, Jantner János, és a fiatalon elhúnyt Ámon László is.A magazin számos borítótervét, illusztrációját - a 2006-ban a Nemzetközi Sci-fi és Fantasy Művészek Szövetségének Chesley díjával kitüntetett - Boros-Szikszai alkotópáros készítette. A lap körül irodalmi műhely alakult ki, amely könyvkiadással is foglalkozott. A 1995-2004 között szünetelő magazin 2004 novemberében indult újra: ma már 22.000 példányban jelenik havonta, és ország-szerte mintegy 45.000 olvasót üdvözölhet rajongói sorában. A száz oldalas, országos terjesztésű Galaktika tartalmainak gerincét továbbra is a világ élvonalába tartozó tudományos-fantasztikus irodalom alkotja, de megkezdődött a magazin-jellegű profil finomítása is; az új Galaktika bevezet a tudomány aktualitásaiba, a jövőkutatás érdekességeibe. A lap minden egyes számában egy-egy nemzetközi sci-fi művész illusztrációi jelennek meg. 2005-ben ismét elindult a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat. A kiadó műhelyei, klubjai is új életre keltek. Rendezvények egész sorát szervezi a Galaktika Klub, és különlegességeket produkál a közelmúltban létrehozott Galaktika Filmklub is: ez utóbbi az Uránia Nemzeti Filmszínházzal tart közös vetítéseket, amelyeken sci-fi filmtörténeti érdekességeket mutatnak be. A Galaktika Magazin tervezi a sci-fi világ alkotóinak és a jövő meghatározó személyiségeinek a megszólaltatását, valamint hogy a lap eljusson a határon túli magyar közösségekhez, valamint hogy „hungarikumként” elinduljon világhódító útjára, és bebizonyítsa, hogy más nemzetek nyelvén hasonló sikereket tud elkönyvelni, mint Magyarországon. A magazin kiemelkedő tartalmi minősége felett a Galaktika Tanácsadó Testület őrködik, amelynek tagja dr. Lukács Béla fizikus, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, dr. Juhász Árpád geológus, a TV2 tanácsadója, dr. Grandpierre Attila csillagász, kandidátus, a MTA Csillagászati Kutatóintézetének főmunkatársa, Réz András esztéta, valamint S. Sárdi Margit irodalomtörténész, egyetemi docens, a Magyar Scifitörténeti Társaság elnöke. Díjak 2005-ben elnyerte Európa legjobb sci-fi folyóiratának a címét. szerkesztés Korábbi szerkesztők Kuczka Péter alapító-főszerkesztő Trethon Judit szerkesztő Fazekas László szerkesztő Szentmihályi Szabó Péter Jelenlegi szerkesztők Burger István főszerkesztő Németh Attila irodalmi szerkesztő Kovács T. Mihály tudományos szerkesztő Burger István Újságíró vagyok már több mint 20 éve. Napilaposként kezdtem a szakmát a miskolci Déli Hírlapnál. Azt gondolom, hogy az újságírás legjobb iskolája, ha valaki napilapnál dolgozik. Miután eljöttem onnan, elkezdtem szerkesztéssel foglalkozni. Először egy ifjúsági lapot szerkesztettem középiskolai diákoknak. Városi szinten összefogtam az irodalmat kedvelő középiskolásokat, és egy Mi Újság nevű lapot készítettünk közösen. Ezzel a lappal aztán megkerestem egy pesti kiadót, hogy esetleg országosan is érdemes volna elindítani. A kiadó ugyan látott benne fantáziát, de egyéb okok miatt a magazin soha nem jelenhetett meg országos szinten. Ezután a Harmadik Szem című magazin szerkesztője lettem, ami egy határtudományos ismeretterjesztő magazin volt. ekultura.hu Hogyan ismerkedett meg a sci-fivel? Burger István Gyermekkoromban, természetesen a Galaktika által. Akkoriban divat volt még szünetekben és délután is könyvtárazni. Az iskolai könyvtárban akadtam rá a képregények között a Galaktikára, és szépen sorban kikölcsönöztem az összes példányt. ekultura.hu Mióta vezeti a Galaktikát? Burger István Amióta újraindult a magazin, vagyis öt éve. A Galaktikát 1972-ben alapították, de 1995-től 2004-ig volt közel egy évtized, amikor nem jelent meg. A magazin megszűnésekor ismerkedtem meg Kuczka Péterrel, az akkori főszerkesztővel, együtt zsűriztünk egy sci-fi kiállításon Debrecenben. Felvetettem az ötletet, hogy a Harmadik Szemben legyen egy Galaktika rovat. Csakhogy a Móra Kiadó nem volt hajlandó lemondani a jogokról. Nem akarta folytatni a Galaktikát semmilyen módon, de azt sem engedte, hogy más használja a nevet. Kuczka Péter 1999-ben meghalt, a Harmadik Szem 2001-ben megszűnt, engem pedig felkértek az Interpress Magazin (IPM) szerkesztésére. Én restauráltam a lapot, szerintem elég komoly sikerrel. Ott egy évig dolgoztunk az általam verbuvált stábbal, aztán eljöttünk, mert a kiadóval nem voltunk igazán rózsás viszonyban. Akkor jöttem rá, hogy engem nagyon érdekel a retró lapok újraélesztése. Gondolkodtam, mi lehetne még az IPM-en kívül, és az elsők között jutott eszembe a Galaktika. Egy könyvfesztiválon összehoztak engem a Móra Kiadó akkori vezérigazgatójával, Cs. Tóth Jánossal, aki már nem a régi káder volt, hanem az új menedzser-típusú vezérigazgató. Őt nem érdekelte a lapkiadás. Arra törekedett, hogy letisztítsa a kiadó profilját, és csak gyerekkönyvekkel akart foglalkozni. Megállapodtunk tehát az egész brand eladásáról, így került hozzám a Galaktika és az összes hozzá tartozó jog. ekultura.hu Miben különbözik az új Galaktika a régitől? Burger István Formailag mindenképpen szerettem volna megváltoztatni a magazint, és egyik fontos tartalmi elemét is. Én azt gondolom, hogy a Galaktika az ifjabb generációhoz szól, hiszen ők azok, akik szeretik, ha megmozgatják a fantáziájukat. A 21. században a fiatalokat már nem lehet egy fekete-fehér kiadvánnyal bombázni, mert a kezükbe sem veszik. Kinyitják és már be is csukják, mert nem kapnak elég indíttatást ahhoz, hogy beleolvassanak. Ezért én mindenképpen azt szerettem volna, hogy a Galaktika kívül-belül színes legyen. A fontos tartalmi változás pedig az, hogy a magazinban szerepelnek ismeretterjesztő cikkek is. Szervesen integráltunk a magazinba tudományos érdekességekről és új kutatási területekről szóló írásokat. Ilyen struktúrájú science-fiction magazint eddig még sehol a világon nem láttam. A tudomány és a fantázia egymáshoz közel álló területek. Eddig valahogy még egyetlen lap sem vette észre ezt a kapcsolatot. ekultura.hu Milyen más kiadványok kapcsolódnak még a Galaktikához? Burger István A magazin után egy évvel elindítottuk a régi Galaktika Fantasztikus Könyveket, majd a MetaGalaktikát is. A brand új tagja a HiperGalaktika, ami valamilyen tudományágat vagy közéleti témát jár körbe, mind irodalmi, mind tudományos-szakmai szempontból. A MetaGalaktika mindig egy-egy nemzet irodalmát mutatja be. A 10. szám témája a kínai sci-fi irodalom volt, a 11. számé pedig a magyar. ekultura.hu Újraindult a Galaktika Baráti Kör is, amelynek a rendszerváltás előtt rengeteg tagja volt… Burger István A közösségi élet nem éledt újra azzal, hogy a klubot megalapítottuk. Ebben mi is hibásak vagyunk, mert úgy indítottuk el, hogy nem volt meg a működtetéshez szükséges megfelelő háttér. Egyszerűen nem volt időnk rá. Annyi mindent indítottunk újra, hogy egyik kollégának sem volt energiája megszervezni ezt a mozgalmat. Tartottunk beszélgetős könyvbemutató-délutánokat az Alexandra Könyváruházban, de ez nem volt annyira látogatott. A klub jelenleg arra szorítkozik, hogy aki ennek tagja, az olcsóbban tud könyvhöz, magazinhoz, előfizetéshez jutni. Az Intergalaktika körül létrejött egy alternatív szerveződés, a Galaktika közösségi portálja. Ott viszont van élet. A keretrendszert mi biztosítjuk hozzá, de egyébként teljesen önműködő. Olyannyira, hogy tavaly már tábort is szerveztek maguknak. ekultura.hu Hogyan mozog a Galaktika a virtuális térben? Burger István A virtuális tér nekünk egy fontos lételemünk, több projektünk is kapcsolódik hozzá. Örülünk neki, hogy egyáltalán már létezik, hiszen húsz évvel ezelőtt még csak álmodozni lehetett róla. Ott van például an Enciklopédia Galaktika, ami egy magyar nyelvű, bárki számára elérhető science fiction lexikon. Ezt mi is építjük, de bárki hozzáteheti a saját szellemi tőkéjét. A kereskedelmi funkciót is megtaláltuk az interneten, a galaktikabolt.hu portálon meg lehet vásárolni az összes kiadványunkat. A kiadónak van egy saját blogja, ahol háttér-információkat és érdekességeket szoktunk közzétenni. A legújabb internetes tevékenységünk, hogy az Index egyik külső rovatát szerkesztjük, ez az sf.blog.hu. Egy hónapja indult, és ma már napi 3-4000 látogatóval büszkélkedhet. ekultura.hu Úgy látom, egyfajta alkotóműhelyt próbálnak létrehozni, ami összefogja a hazai írókat. Hogyan támogatják a most felnövő írónemzedéket? Burger István Remélem, még sokan látják így. Amikor én szerkesztőként megjelentem a hazai sci-fi világban, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy ez a világ sok kis klikkre darabolódik. Ezt már akkor sem voltam hajlandó elfogadni. Azt gondolom, hogy science fiction egy van, és teljesen mindegy, hogy azt ki írja, vagy ki szerkeszti. Közös ügyünk, hogy a 90-es években a sárba taposott műfaj végre ismét a kortárs irodalom szerves része legyen. Ezért is indítottuk útjára a magyar írószövetségen belül az SF szakosztályt. Folyamatosan próbáljuk felkarolni azokat a magyar szerzőket, akik szerintünk világszínvonalon alkotnak. A fiatal generációban van néhány alkotó – például Markovics Botond és László Zoltán - akik nálunk publikálnak és világviszonylatban is megállják a helyüket. Talán nekünk is van némi részünk abban, hogy Magyarországon, mint ahogy a világ többi részén is, újra virágzásnak indult a sci-fi. ------------------------------------------------------------------------------------------------- ekultura.hu Minek köszönhető a sci-fi reneszánsza? Burger István A technikai fejlettség elért egy szintet, amivel már úgy lehet filmeket készíteni, ahogy az régen csak a fantáziánkban volt lehetséges. Az Avatar, a Transformers vagy az Iron Man képileg is megvalósítják a fantázia szüleményeit. ekultura.hu Ön szerint a látványos technikai megoldások nem fogják elcsábítani a közönséget a papíralapú médiumoktól? Burger István Azon dolgozunk, hogy ez ne így történjen. A fiatalok már egy olyan kultúrába nőttek bele, ahol minden színes és minden mozog. Internet, videojátékok, 3D-filmek – számukra egy fekete-fehér, nyomtatott kiadvány tényleg nem jelent semmit. Viszont a Galaktikának nagy fegyverténye, hogy olvasásra szoktat. A fantáziánk mindenféle képi megvalósításnál sokkal színesebb. Bízom benne, hogy ha valaki egyszer elolvas egy novellát a Galaktikában, akkor rá fog érezni az ízére. Valami olyat ad, amit semmi más médium nem képes, mert az ember saját képzeletét mozgatja meg. ekultura.hu Említette, hogy a 90-es években az emberek elvesztették érdeklődésüket a sci-fi iránt. Ön szerint mi volt ennek az oka? Burger István Arról van egy elképzelésem, hogy Magyarországon ez miért történt. A rendszerváltást követően mindenki könyvet akart kiadni. Nagyon sok kiadó jött létre, amik borzasztóan alulfinanszírozottak voltak. Ezért csak olyan köteteket tudtak kiadni, ahol a jogdíjakra és a fordításra nem kellett nagy összeget szánni. Mivel régen százezres példányszámban adták el az Asimov és Clarke-köteteket, ezért azt gondolták, hogy ez egy komoly bevételi forrás lehet, és válogatás nélkül kiadtak mindenféle vacakot. Az emberek pedig ezt jóhiszeműen meg is vették. Az első, második, sokadik csalódás után arra jutottak, hogy ők már kinőttek a sci-fiből. Pedig nem erről volt szó, csak rossz könyveket adtak a kezükbe. Mi most megpróbálunk jó könyveket adni. ekultura.hu Ebben a hónapban megújul a Galaktika borítója. Burger István A borító megújítása már időszerű volt, hiszen az elmúlt öt év alatt alig változattunk rajta. Igazából itt csak hangsúly-áthelyezésekről van szó. Például a Galaktika logó ezentúl fehér helyett színes lesz, így egyszerűen meg lehet majd különböztetni egymástól a lapszámokat. Egy kicsit tartottam tőle, hogy a hűséges Galaktika olvasók idegenkedni fognak az új külsőtől, ha nagyon más lesz, mint a régi. Az új borítóval azokat az olvasókat szeretnénk megszólítani, akik még nem ismerik a Galaktikát. ekultura.hu Együtt jár-e ez valamilyen tartalmi változatással? Burger István A címoldalon és a tartalomban is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az interjúkra. Ezek olyan exkluzív interjúk, amikben rengeteg munkánk fekszik. Van olyan író, akinél fél évig is előszobázunk, míg végre hajlandó interjút adni nekünk. Általában írókról van szó, de az interjúalanyok körét szeretnénk kiterjeszteni tudósokra és közéleti személyiségekre is. A designváltáshoz éppen kapóra jött a Bëlga együttes új albuma, amit a júniusi számunkhoz csatoltunk. ekultura.hu Honnan jött az ötlet? Burger István Már az újrakezdéskor szerettünk volna egy olyan változatot is készíteni a Galaktikából, amelyhez van valamilyen melléklet, például egy film. A mellékletes változatnak persze magasabb lett volna az ára. Ez végül nem jött létre, mert rögtön az elején csökkentenünk kellett a költségeket, és a jogokat illetően sem tudtunk megegyezni. A Bëlga zenekar tagjai nagyon szeretik a Galaktikát. Ők ajánlkoztak, hogy az új albumukat szívesen adnák valamelyik számhoz mellékletnek. ekultura.hu Nemrégiben hirdették meg a Galaktika Steampunk Comix pályázatot. Ez annak a jele, hogy a képregény kiadás iránt is érdeklődik a kiadó? Burger István Pontosan. Három éve is indítottunk egy képregény-pályázatot azért, hogy felmérjük az ezen a területen rejlő szellemi tőkét. Azt tapasztaltam, hogy van jó néhány igazán tehetséges rajzoló Magyarországon, akik a sci-fi íróinkhoz hasonlóan világszínvonalon tudnak alkotni. Egy ideig a magazinban is szerepeltek rövid képregények, de ezeknek nem igazán volt visszhangja, ezért kivettük őket. Ennek ellenére én látok fantáziát a képregényben, és azt tervezem, hogy egy komoly képregény-antológiát jelentetünk meg idén novemberben. ekultura.hu Miért éppen a steampunk? Hazánkban ez egy szinte ismeretlen műfaj. Burger István Sok steampunk filmet láthattunk már, amiről sokan nem is tudják, hogy az. Ott van például a Szövetség, a Wild wild west vagy a Szikraváros. Ez a Verne Gyula-féle képi világ, az ipari forradalom idejében játszódó alternatív múlt. A kakastaréjos srácokhoz semmi köze. Amerikában ez egy igen népszerű műfaj, ott hatalmas steampunk fesztiválokat rendeznek. Vannak úgynevezett steampunk zenekarok is, köztük valaki klasszikus zenét játszik, valaki trip-hopot. Valójában csak a külsőségek jelentik a steampunkot, nincsen mögötte semmiféle egységes eszmerendszer. ekultura.hu Térjünk át a könyvekre. Milyen céllal jött létre a Metropolis Media? Burger István Kezdetben a Galaktika magazin kiadására hoztuk létre a Metropolis Mediát. Mi sem gondoltuk volna annak idején, hogy ekkora szeletet sikerül kihasítanunk magunknak a könyvkiadásból. Időközben kinőttük a Galaktika Fantasztikus Könyvek tematikát. Egy évben húsznál több sci-fi regényt nem érdemes megjelentetni, hiszen akkor magunknak csinálunk konkurenciát. A kemény rajongókon kívül más nem olvas évi három-négy kötetnél többet. Metropolis Könyvek néven egy új márkanevet vezettünk be a piacra, ami műfajilag nehezen behatárolható. Ezek a könyvek azokhoz szólnak, akik kedvelik a sci-fit, de időnként olvasnának valami mást is. Kortárs irodalomról van szó, aminek azért mégis van egy kevés köze a fantázia világához. ekultura.hu Melyik volt eddig a legsikeresebb könyvük? Burger István A legsikeresebb szériánk mindenképpen Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozata, de népszerűek a Clarke-könyveink is. Két elég különböző sorozatról van szó. Az egyik egy urban fantasy, ami napjaink Moszkvájában játszódik, a másik pedig klasszikus science fiction. Ha egy könyv jó, akkor mindegy, hogy melyik irányzathoz tartozik, mert az emberek el fogják olvasni. Akadnak még más ígéretes könyvek, mint például Jack McDevitt regényei. Ő egyébként nemrégiben Budapestre látogatott, és dedikált az Ünnepi Könyvhéten is. ekultura.hu És melyik könyvre a legbüszkébb? Burger István Az egyik első kötetünkre, a Snow Crash című könyvre Neal Stephensontól. Annak idején ez hatalmas bukás volt, a közönség egyáltalán nem értékelte. Pár év alatt azért csak beérett, és én nagyon szeretném kiadni a folytatását is, a Gyémántkort. ekultura.hu Hogyan tudja ilyenkor egyeztetni a személyes véleményét az üzleti szempontokkal? Burger István Én tényleg arra számítottam, hogy a Snow Crash sikeres lesz. A második részét azért nem adtuk ki eddig, mert meg akartam várni, hogy egy bizonyos mennyiségű olvasóhoz eljusson a könyv. Ez valamilyen szinten predesztinálja a következő kötet sikerét. Amikor a megélhetésünk múlik rajta, nem szabad figyelmen kívül hagyni az üzleti szempontokat. Én sem szeretek fejjel a falnak rohanni: hiába tetszik valami nekem, hogyha nem képes magát eltartani, akkor az sajnos nem jelenhet meg. Van azért egy határ, amit még elviselünk. Ha a kiadó összességében sikeres, akkor az esetleg veszteséges kiadványokat kompenzálják a nyereségesek. ekultura.hu Divatos kérdés: mennyire hatott a kiadóra a válság? Burger István Én úgy gondolom, hogy a válság most ért ide. A tavalyi év még nem volt válság, csak egy pánik. A pánik következtében csökkent a fogyasztás, de az igazi válság csak most gyűrűzik be. Én már januárban láttam, hogy az idei kőkemény év lesz. Ráadásul azok a források, ahonnan támogatást tudtunk szerezni – külföldi és magyar kulturális alapok – sajnos elapadtak. Ennek ellenére tavaly tudtunk növekedni, és remélem, idén is fogunk. ekultura.hu Melyik kiadóval olvasna szívesen hasonló interjút? Burger István Az Agave Kiadóval. Péter Nóra Burger István Újságíró vagyok már több mint 20 éve. Napilaposként kezdtem a szakmát a miskolci Déli Hírlapnál. Azt gondolom, hogy az újságírás legjobb iskolája, ha valaki napilapnál dolgozik. Miután eljöttem onnan, elkezdtem szerkesztéssel foglalkozni. Először egy ifjúsági lapot szerkesztettem középiskolai diákoknak. Városi szinten összefogtam az irodalmat kedvelő középiskolásokat, és egy Mi Újság nevű lapot készítettünk közösen. Ezzel a lappal aztán megkerestem egy pesti kiadót, hogy esetleg országosan is érdemes volna elindítani. A kiadó ugyan látott benne fantáziát, de egyéb okok miatt a magazin soha nem jelenhetett meg országos szinten. Ezután a Harmadik Szem című magazin szerkesztője lettem, ami egy határtudományos ismeretterjesztő magazin volt. ekultura.hu Hogyan ismerkedett meg a sci-fivel? Burger István Gyermekkoromban, természetesen a Galaktika által. Akkoriban divat volt még szünetekben és délután is könyvtárazni. Az iskolai könyvtárban akadtam rá a képregények között a Galaktikára, és szépen sorban kikölcsönöztem az összes példányt. ekultura.hu Mióta vezeti a Galaktikát? Burger István Amióta újraindult a magazin, vagyis öt éve. A Galaktikát 1972-ben alapították, de 1995-től 2004-ig volt közel egy évtized, amikor nem jelent meg. A magazin megszűnésekor ismerkedtem meg Kuczka Péterrel, az akkori főszerkesztővel, együtt zsűriztünk egy sci-fi kiállításon Debrecenben. Felvetettem az ötletet, hogy a Harmadik Szemben legyen egy Galaktika rovat. Csakhogy a Móra Kiadó nem volt hajlandó lemondani a jogokról. Nem akarta folytatni a Galaktikát semmilyen módon, de azt sem engedte, hogy más használja a nevet. Kuczka Péter 1999-ben meghalt, a Harmadik Szem 2001-ben megszűnt, engem pedig felkértek az Interpress Magazin (IPM) szerkesztésére. Én restauráltam a lapot, szerintem elég komoly sikerrel. Ott egy évig dolgoztunk az általam verbuvált stábbal, aztán eljöttünk, mert a kiadóval nem voltunk igazán rózsás viszonyban. Akkor jöttem rá, hogy engem nagyon érdekel a retró lapok újraélesztése. Gondolkodtam, mi lehetne még az IPM-en kívül, és az elsők között jutott eszembe a Galaktika. Egy könyvfesztiválon összehoztak engem a Móra Kiadó akkori vezérigazgatójával, Cs. Tóth Jánossal, aki már nem a régi káder volt, hanem az új menedzser-típusú vezérigazgató. Őt nem érdekelte a lapkiadás. Arra törekedett, hogy letisztítsa a kiadó profilját, és csak gyerekkönyvekkel akart foglalkozni. Megállapodtunk tehát az egész brand eladásáról, így került hozzám a Galaktika és az összes hozzá tartozó jog. ekultura.hu Miben különbözik az új Galaktika a régitől? Burger István Formailag mindenképpen szerettem volna megváltoztatni a magazint, és egyik fontos tartalmi elemét is. Én azt gondolom, hogy a Galaktika az ifjabb generációhoz szól, hiszen ők azok, akik szeretik, ha megmozgatják a fantáziájukat. A 21. században a fiatalokat már nem lehet egy fekete-fehér kiadvánnyal bombázni, mert a kezükbe sem veszik. Kinyitják és már be is csukják, mert nem kapnak elég indíttatást ahhoz, hogy beleolvassanak. Ezért én mindenképpen azt szerettem volna, hogy a Galaktika kívül-belül színes legyen. A fontos tartalmi változás pedig az, hogy a magazinban szerepelnek ismeretterjesztő cikkek is. Szervesen integráltunk a magazinba tudományos érdekességekről és új kutatási területekről szóló írásokat. Ilyen struktúrájú science-fiction magazint eddig még sehol a világon nem láttam. A tudomány és a fantázia egymáshoz közel álló területek. Eddig valahogy még egyetlen lap sem vette észre ezt a kapcsolatot. ekultura.hu Milyen más kiadványok kapcsolódnak még a Galaktikához? Burger István A magazin után egy évvel elindítottuk a régi Galaktika Fantasztikus Könyveket, majd a MetaGalaktikát is. A brand új tagja a HiperGalaktika, ami valamilyen tudományágat vagy közéleti témát jár körbe, mind irodalmi, mind tudományos-szakmai szempontból. A MetaGalaktika mindig egy-egy nemzet irodalmát mutatja be. A 10. szám témája a kínai sci-fi irodalom volt, a 11. számé pedig a magyar. ekultura.hu Újraindult a Galaktika Baráti Kör is, amelynek a rendszerváltás előtt rengeteg tagja volt… Burger István A közösségi élet nem éledt újra azzal, hogy a klubot megalapítottuk. Ebben mi is hibásak vagyunk, mert úgy indítottuk el, hogy nem volt meg a működtetéshez szükséges megfelelő háttér. Egyszerűen nem volt időnk rá. Annyi mindent indítottunk újra, hogy egyik kollégának sem volt energiája megszervezni ezt a mozgalmat. Tartottunk beszélgetős könyvbemutató-délutánokat az Alexandra Könyváruházban, de ez nem volt annyira látogatott. A klub jelenleg arra szorítkozik, hogy aki ennek tagja, az olcsóbban tud könyvhöz, magazinhoz, előfizetéshez jutni. Az Intergalaktika körül létrejött egy alternatív szerveződés, a Galaktika közösségi portálja. Ott viszont van élet. A keretrendszert mi biztosítjuk hozzá, de egyébként teljesen önműködő. Olyannyira, hogy tavaly már tábort is szerveztek maguknak. ekultura.hu Hogyan mozog a Galaktika a virtuális térben? Burger István A virtuális tér nekünk egy fontos lételemünk, több projektünk is kapcsolódik hozzá. Örülünk neki, hogy egyáltalán már létezik, hiszen húsz évvel ezelőtt még csak álmodozni lehetett róla. Ott van például an Enciklopédia Galaktika, ami egy magyar nyelvű, bárki számára elérhető science fiction lexikon. Ezt mi is építjük, de bárki hozzáteheti a saját szellemi tőkéjét. A kereskedelmi funkciót is megtaláltuk az interneten, a galaktikabolt.hu portálon meg lehet vásárolni az összes kiadványunkat. A kiadónak van egy saját blogja, ahol háttér-információkat és érdekességeket szoktunk közzétenni. A legújabb internetes tevékenységünk, hogy az Index egyik külső rovatát szerkesztjük, ez az sf.blog.hu. Egy hónapja indult, és ma már napi 3-4000 látogatóval büszkélkedhet. ekultura.hu Úgy látom, egyfajta alkotóműhelyt próbálnak létrehozni, ami összefogja a hazai írókat. Hogyan támogatják a most felnövő írónemzedéket? Burger István Remélem, még sokan látják így. Amikor én szerkesztőként megjelentem a hazai sci-fi világban, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy ez a világ sok kis klikkre darabolódik. Ezt már akkor sem voltam hajlandó elfogadni. Azt gondolom, hogy science fiction egy van, és teljesen mindegy, hogy azt ki írja, vagy ki szerkeszti. Közös ügyünk, hogy a 90-es években a sárba taposott műfaj végre ismét a kortárs irodalom szerves része legyen. Ezért is indítottuk útjára a magyar írószövetségen belül az SF szakosztályt. Folyamatosan próbáljuk felkarolni azokat a magyar szerzőket, akik szerintünk világszínvonalon alkotnak. A fiatal generációban van néhány alkotó – például Markovics Botond és László Zoltán - akik nálunk publikálnak és világviszonylatban is megállják a helyüket. Talán nekünk is van némi részünk abban, hogy Magyarországon, mint ahogy a világ többi részén is, újra virágzásnak indult a sci-fi. ekultura.hu Minek köszönhető a sci-fi reneszánsza? Burger István A technikai fejlettség elért egy szintet, amivel már úgy lehet filmeket készíteni, ahogy az régen csak a fantáziánkban volt lehetséges. Az Avatar, a Transformers vagy az Iron Man képileg is megvalósítják a fantázia szüleményeit. ekultura.hu Ön szerint a látványos technikai megoldások nem fogják elcsábítani a közönséget a papíralapú médiumoktól? Burger István Azon dolgozunk, hogy ez ne így történjen. A fiatalok már egy olyan kultúrába nőttek bele, ahol minden színes és minden mozog. Internet, videojátékok, 3D-filmek – számukra egy fekete-fehér, nyomtatott kiadvány tényleg nem jelent semmit. Viszont a Galaktikának nagy fegyverténye, hogy olvasásra szoktat. A fantáziánk mindenféle képi megvalósításnál sokkal színesebb. Bízom benne, hogy ha valaki egyszer elolvas egy novellát a Galaktikában, akkor rá fog érezni az ízére. Valami olyat ad, amit semmi más médium nem képes, mert az ember saját képzeletét mozgatja meg. ekultura.hu Említette, hogy a 90-es években az emberek elvesztették érdeklődésüket a sci-fi iránt. Ön szerint mi volt ennek az oka? Burger István Arról van egy elképzelésem, hogy Magyarországon ez miért történt. A rendszerváltást követően mindenki könyvet akart kiadni. Nagyon sok kiadó jött létre, amik borzasztóan alulfinanszírozottak voltak. Ezért csak olyan köteteket tudtak kiadni, ahol a jogdíjakra és a fordításra nem kellett nagy összeget szánni. Mivel régen százezres példányszámban adták el az Asimov és Clarke-köteteket, ezért azt gondolták, hogy ez egy komoly bevételi forrás lehet, és válogatás nélkül kiadtak mindenféle vacakot. Az emberek pedig ezt jóhiszeműen meg is vették. Az első, második, sokadik csalódás után arra jutottak, hogy ők már kinőttek a sci-fiből. Pedig nem erről volt szó, csak rossz könyveket adtak a kezükbe. Mi most megpróbálunk jó könyveket adni. ekultura.hu Ebben a hónapban megújul a Galaktika borítója. Burger István A borító megújítása már időszerű volt, hiszen az elmúlt öt év alatt alig változattunk rajta. Igazából itt csak hangsúly-áthelyezésekről van szó. Például a Galaktika logó ezentúl fehér helyett színes lesz, így egyszerűen meg lehet majd különböztetni egymástól a lapszámokat. Egy kicsit tartottam tőle, hogy a hűséges Galaktika olvasók idegenkedni fognak az új külsőtől, ha nagyon más lesz, mint a régi. Az új borítóval azokat az olvasókat szeretnénk megszólítani, akik még nem ismerik a Galaktikát. ekultura.hu Együtt jár-e ez valamilyen tartalmi változatással? Burger István A címoldalon és a tartalomban is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az interjúkra. Ezek olyan exkluzív interjúk, amikben rengeteg munkánk fekszik. Van olyan író, akinél fél évig is előszobázunk, míg végre hajlandó interjút adni nekünk. Általában írókról van szó, de az interjúalanyok körét szeretnénk kiterjeszteni tudósokra és közéleti személyiségekre is. A designváltáshoz éppen kapóra jött a Bëlga együttes új albuma, amit a júniusi számunkhoz csatoltunk. ekultura.hu Honnan jött az ötlet? Burger István Már az újrakezdéskor szerettünk volna egy olyan változatot is készíteni a Galaktikából, amelyhez van valamilyen melléklet, például egy film. A mellékletes változatnak persze magasabb lett volna az ára. Ez végül nem jött létre, mert rögtön az elején csökkentenünk kellett a költségeket, és a jogokat illetően sem tudtunk megegyezni. A Bëlga zenekar tagjai nagyon szeretik a Galaktikát. Ők ajánlkoztak, hogy az új albumukat szívesen adnák valamelyik számhoz mellékletnek. ekultura.hu Nemrégiben hirdették meg a Galaktika Steampunk Comix pályázatot. Ez annak a jele, hogy a képregény kiadás iránt is érdeklődik a kiadó? Burger István Pontosan. Három éve is indítottunk egy képregény-pályázatot azért, hogy felmérjük az ezen a területen rejlő szellemi tőkét. Azt tapasztaltam, hogy van jó néhány igazán tehetséges rajzoló Magyarországon, akik a sci-fi íróinkhoz hasonlóan világszínvonalon tudnak alkotni. Egy ideig a magazinban is szerepeltek rövid képregények, de ezeknek nem igazán volt visszhangja, ezért kivettük őket. Ennek ellenére én látok fantáziát a képregényben, és azt tervezem, hogy egy komoly képregény-antológiát jelentetünk meg idén novemberben. ekultura.hu Miért éppen a steampunk? Hazánkban ez egy szinte ismeretlen műfaj. Burger István Sok steampunk filmet láthattunk már, amiről sokan nem is tudják, hogy az. Ott van például a Szövetség, a Wild wild west vagy a Szikraváros. Ez a Verne Gyula-féle képi világ, az ipari forradalom idejében játszódó alternatív múlt. A kakastaréjos srácokhoz semmi köze. Amerikában ez egy igen népszerű műfaj, ott hatalmas steampunk fesztiválokat rendeznek. Vannak úgynevezett steampunk zenekarok is, köztük valaki klasszikus zenét játszik, valaki trip-hopot. Valójában csak a külsőségek jelentik a steampunkot, nincsen mögötte semmiféle egységes eszmerendszer. ekultura.hu Térjünk át a könyvekre. Milyen céllal jött létre a Metropolis Media? Burger István Kezdetben a Galaktika magazin kiadására hoztuk létre a Metropolis Mediát. Mi sem gondoltuk volna annak idején, hogy ekkora szeletet sikerül kihasítanunk magunknak a könyvkiadásból. Időközben kinőttük a Galaktika Fantasztikus Könyvek tematikát. Egy évben húsznál több sci-fi regényt nem érdemes megjelentetni, hiszen akkor magunknak csinálunk konkurenciát. A kemény rajongókon kívül más nem olvas évi három-négy kötetnél többet. Metropolis Könyvek néven egy új márkanevet vezettünk be a piacra, ami műfajilag nehezen behatárolható. Ezek a könyvek azokhoz szólnak, akik kedvelik a sci-fit, de időnként olvasnának valami mást is. Kortárs irodalomról van szó, aminek azért mégis van egy kevés köze a fantázia világához. ekultura.hu Melyik volt eddig a legsikeresebb könyvük? Burger István A legsikeresebb szériánk mindenképpen Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozata, de népszerűek a Clarke-könyveink is. Két elég különböző sorozatról van szó. Az egyik egy urban fantasy, ami napjaink Moszkvájában játszódik, a másik pedig klasszikus science fiction. Ha egy könyv jó, akkor mindegy, hogy melyik irányzathoz tartozik, mert az emberek el fogják olvasni. Akadnak még más ígéretes könyvek, mint például Jack McDevitt regényei. Ő egyébként nemrégiben Budapestre látogatott, és dedikált az Ünnepi Könyvhéten is. ekultura.hu És melyik könyvre a legbüszkébb? Burger István Az egyik első kötetünkre, a Snow Crash című könyvre Neal Stephensontól. Annak idején ez hatalmas bukás volt, a közönség egyáltalán nem értékelte. Pár év alatt azért csak beérett, és én nagyon szeretném kiadni a folytatását is, a Gyémántkort. ekultura.hu Hogyan tudja ilyenkor egyeztetni a személyes véleményét az üzleti szempontokkal? Burger István Én tényleg arra számítottam, hogy a Snow Crash sikeres lesz. A második részét azért nem adtuk ki eddig, mert meg akartam várni, hogy egy bizonyos mennyiségű olvasóhoz eljusson a könyv. Ez valamilyen szinten predesztinálja a következő kötet sikerét. Amikor a megélhetésünk múlik rajta, nem szabad figyelmen kívül hagyni az üzleti szempontokat. Én sem szeretek fejjel a falnak rohanni: hiába tetszik valami nekem, hogyha nem képes magát eltartani, akkor az sajnos nem jelenhet meg. Van azért egy határ, amit még elviselünk. Ha a kiadó összességében sikeres, akkor az esetleg veszteséges kiadványokat kompenzálják a nyereségesek. ekultura.hu Divatos kérdés: mennyire hatott a kiadóra a válság? Burger István Én úgy gondolom, hogy a válság most ért ide. A tavalyi év még nem volt válság, csak egy pánik. A pánik következtében csökkent a fogyasztás, de az igazi válság csak most gyűrűzik be. Én már januárban láttam, hogy az idei kőkemény év lesz. Ráadásul azok a források, ahonnan támogatást tudtunk szerezni – külföldi és magyar kulturális alapok – sajnos elapadtak. Ennek ellenére tavaly tudtunk növekedni, és remélem, idén is fogunk. ekultura.hu Melyik kiadóval olvasna szívesen hasonló interjút? Burger István Az Agave Kiadóval. Péter Nóra

Zola

A mű nem Zola legkiválóbb regénye. Az első kísérlet bizonytalankodása és a védekezés merevsége jellemzi, nem pedig a remekmű, a nagyszabású Germinal magabiztossága. Mégis éppen ez a habozó, túlzó szertelenség teszi jelentékennyé. A naturalizmus bontakozó alapelveivel összhangban Zola két „mintapéldányt” választ ki, hogy szemléltethesse a nemi vágyról és a lelkiismeretfurdalásról vallott nézeteit. Csakhogy Raquin és szeretője, Laurent alakját olyannyira megterheli az írói szándék-ők Zola mechanikus determinizmusának megtestesítői-hogy különös, elgyötört teremtményekké torzulnak. Az eredmény egy önmagával ellentmondásba kerülő regény: a vad erotika és a kínos távolságtartás csodás ötvözete. A harmadik személyű narrátor személytelenségét Zola a végletekig fokozza, amikor reménybeli „tudományos” megfigyelőként egyre bonyolultabb magyarázatokat kénytelen kitalálni a két szerető viselkedésére. therese lenyűgöző karakter: mint egy szabad akaratától megfosztott „emberállat” jelenik meg, akit saját testiségének ellenállhattlan törvényei irányítanak, miközben lelkét elfojtott vágyak és félelmek uralják. Aztán addigi életének fokozatosan felgyülemlett hozadéka végül robbanásszerű kitöréssel kerül felszínre, a test megszólal és megelevenedik, a nő öntudatra ébred-fenséges élmény lesz számára nőisége és az ezzel együtt járó érzékiség.

Alice

Szinte mindenki ismeri Lewis Caroll meséjét a Nyuszi odújába vezető utazásról, de az Alice Csodaországban a bizarr szatíra, a szójátékok és a humoros jelenetek miatt a felnőttek számára is izgalmas olvasmány. A szürrealista André Breton szerint „abszurd nyelvezete újra megengedi a felnőtteknek, hogy bepillantsanak a gyermekek lakta rejtelmes világba. A könyv korántsem leereszkedő, nem kezeli le a gyermekeket, viszont az eltompult felnőttek szempontjából kifejezetten nevelő célzatú. A mű 1865-ben jelent meg, mint a MALDOROR ÉNEKEI, vagy Rimbaud Egy évad a pokolban című kötete, s noha minden ízében előkelő angol utazást ír le egy álombeli tájban, nem kerüli meg annak árnyoldalait sem.A kis folyó partján szundikáló hétéves Alice kilesi, ahogyan a mellényt viselő fehér Nyuszi aggodalmasan nézegeti az óráját, majd hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy követi őt földalatti odújába. A szertartáskodó Nyuszi nyomát követve Alice különféle kellemetlen helyzetekbe kerül. Egy üvegcséből kortyintva, majd egy gombából csipegetve hol egérméretűvé zsugorodik ,hol akkorára nő, mint egy ház, vagy éppen kígyószerűen megnyúlik a nyaka. Közben megkapó figurákkal találkozik: a „Könnytóban” fel-alá úszkáló Egérrel, akinek története a könyvben kunkorodó farkincát formáz, a pipázó Hernyóval, a malacot dajkáló csúf Hercegnővel, az eltűnő vigyorú Fakutyával, a teát kortyoló Április Bolondjával és Kalaposal, akik Mormotát belegyömöszölik a teáskannába, a mindenki fejét leütő Szív Királynővel, aki élő flamingókkal krokettezik, a bánatos Ál-Teknőccel, aki megtanítja a kislánynak, mi a homár-humor. A mindig takaros, ám tapasztalatlan lány az őrült helyzetekre logikusan igyekszik válaszolni, miközben a történet finom szatírával a Viktória korabeli nevelési gyakorlatokra világít rá.Szinte mindenki ismeri Lewis Caroll meséjét a Nyuszi odújába vezető utazásról, de az Alice Csodaországban a bizarr szatíra, a szójátékok és a humoros jelenetek miatt a felnőttek számára is izgalmas olvasmány. A szürrealista André Breton szerint „abszurd nyelvezete újra megengedi a felnőtteknek, hogy bepillantsanak a gyermekek lakta rejtelmes világba. A könyv korántsem leereszkedő, nem kezeli le a gyermekeket, viszont az eltompult felnőttek szempontjából kifejezetten nevelő célzatú. A mű 1865-ben jelent meg, mint a MALDOROR ÉNEKEI, vagy Rimbaud Egy évad a pokolban című kötete, s noha minden ízében előkelő angol utazást ír le egy álombeli tájban, nem kerüli meg annak árnyoldalait sem.A kis folyó partján szundikáló hétéves Alice kilesi, ahogyan a mellényt viselő fehér Nyuszi aggodalmasan nézegeti az óráját, majd hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy követi őt földalatti odújába. A szertartáskodó Nyuszi nyomát követve Alice különféle kellemetlen helyzetekbe kerül. Egy üvegcséből kortyintva, majd egy gombából csipegetve hol egérméretűvé zsugorodik ,hol akkorára nő, mint egy ház, vagy éppen kígyószerűen megnyúlik a nyaka. Közben megkapó figurákkal találkozik: a „Könnytóban” fel-alá úszkáló Egérrel, akinek története a könyvben kunkorodó farkincát formáz, a pipázó Hernyóval, a malacot dajkáló csúf Hercegnővel, az eltűnő vigyorú Fakutyával, a teát kortyoló Április Bolondjával és Kalaposal, akik Mormotát belegyömöszölik a teáskannába, a mindenki fejét leütő Szív Királynővel, aki élő flamingókkal krokettezik, a bánatos Ál-Teknőccel, aki megtanítja a kislánynak, mi a homár-humor. A mindig takaros, ám tapasztalatlan lány az őrült helyzetekre logikusan igyekszik válaszolni, miközben a történet finom szatírával a Viktória korabeli nevelési gyakorlatokra világít rá.

Nietzsche

Nietzsche, Friedrich Az értékek átértékelése Hátrahagyott töredékekből Holnap Kiadó Iszonyatos vendég a lábtörlőnknél, kezében gyásztávirat: „ Hiányzik az osztály, az ember, az igazoló.” A roppant gondolatgazdag mű az ismeretlen és ijesztő vendég fogalmának meghatározásával kezdődik. Ugyan ki szeretné, ha a nihilizmus csöngetne, sietősen, az ajtó előtt? Az értékek eme dichotómiájában a kereszténység helyett a morál szkepszise lett döntő. Ebben óhatatlanul az játszott szerepet, hogy a morális világértelmezésnek elmaradt a szankciója. Nietzsche vádlóan a buddhizmusra mutat. A fragmentumokból az is kibontakozik, hogyha a tudomány a morál ellen fordul, akkor a természettudomány önmagával fordul szembe. A becsületesség is szembefordult a morállal, ráadásul kialakult az állapot, hogy amit ismerünk, azt sem becsüljük. A bagóért eltékozolt érték neve nihilizmus lett. S a poggyászból hiányzik a jó öreg magánvaló; mint ezt Hegel híres Trendelenburg kritikájából is kitűnt már. S maga a méltóság. A mámor és az örök lét misztikája közti légüres térben, afféle kontrasztban élünk. Az erkölcsbíróság vádpadján maga az élet ül, hisz megrágalmazták, ezért, még ha fel is mentik, reá átok nehezedik. Hiányzik a civilizáció áttekinthetősége, ez valami elidegenedés-kritika. Gyönyör és fájdalom: ami összetartozik, az összeér. Amikor a pesszimizmus nihilizmusba torkollik, beköszönt a tragikus korszak. Az ész fordítva akarja, hogy neki legyen igaza. A bevált intézmények már nem semlegesítenek semmit. Ahol már nem lehet alkudni: a levés világán kívülre kerül a létező (seiende) világa.(mert jön a keresztény nemi üzem: a házasság)-(ezt nem tudtam kihagyni- Kerekes Tamás) S nyakunkon az altruizmus, mint az egoizmus leghazugabb formája. Végzet lett a hagyomány, de olyan, amiből nem kérnek. A modern kort a dezorganizáló alapelvek jellemzik. Egy újság a napi ima helyett. A nietzschei vádirat summája: nihilizmus a -természettudományokban -a politikában -a népgazdaságban -a történelemben -a művészetekben -a spontaneitás meggyöngülésében Ám legjobban csak az ember nevet. mert egyedül ő szenved olyan erősen, hogy fel kellett találnia a nevetést. A boldogtalan és melankolikus állat a legvidámabb. Kerekes Tamás Friedrich Nietzsche születésének 150. évfordulóját ünnepli 1994. október 15-én a világ. Ebből az alkalomból adjuk közre posztumusz töredékeinek filológiailag hiteles válogatását, amelynek még egyetlen sora sem látott magyarul napvilágot. A válogató-fordító – Romhányi Török Gábor – két Nietzsche-kiadást vett alapul: az először 1906-ban Wille zur Macht címen kiadott, és azóta is rengeteget vitatott aforizmagyűjteményt, amelyet a filozófus húga rendezett – meglehetősen önkényesen – sajtó alá. Kötetünk másik forrása két világszerte ünnepelt olasz Nietzsche-kutató – Giorgio Colli és Mazzino Montinari – műve: Kritische Studienausgabe (1980), amely több ezer oldalon dolgozza fel a beláthatatlanul hatalmas Nietzsche-hagyatékot, mindenre kiterjedő figyelemmel és abszolút kritikai hitelességgel. . Az átértékelés kifejezés pontosan visszaadja Nietzsche finom szándékát, a fennálló értékeket nem egyszerűen kritizálni vagy megsemmisíteni kell, hanem átfordítani ellentétükbe, ezzel új értékeket támasztani, a régieket pedig hagyni kiüresedni. Alapvető nézete szerint ugyanis a kereszténység értékei, mindenek előtt a keresztény morál, életellenesek: amit értéknek tartunk, az nem lehet érték (nihilizmus). Ennek magyarázatához Nietzschének egyébként tőle távolálló metafizikai spekulációkba kell bocsátkoznia. Eszerint a létezés végső elemi adottsága nem valamilyen statikus entitás (szubsztancia), hanem az erő. Minden entitás, így az ember is, megsűrűsödött erő, erőgóc. Az erő legfőbb jellemzője, hogy érvényesülni akar, vagyis önmagát meg akarja sokszorozni, ezt azonban csak más erők rovására teheti. A kozmosz tehát eredendően a hatalomra törő erők küzdelmének terepe. Az élet, az élő, egy különös erő-megnyilvánulás. Amennyiben az erő gyarapodni akar, minden olyan elv, vagy érték, mely ezt a gyarapodást, illetve a mások rovására történő önérvényesülést támogatja, összhangban van a kozmosz eme alaptörvényével, az ellentétes értékek pedig tagadják ezt, vagyis lét- és életellenesek. A keresztény morál az engedelmesség, az alázat, az elesettek iránti részvét erényeivel a hatalmasok, erősek számára hatalmuk önkénes visszametszését és korlátozást írja elő; azzal, hogy minden jó forrásának a lelket, és minden bűn eredőjének a testet teszi meg, arra kényszeríti az embert, hogy lemondjon egyik alkotó szubsztanciájáról, és mindarról, ami belőle fakad: a testiségről, az érzékiségről. S végső soron, amikor az igazi életnek a túlvilági életet nevezi, üdvösségnek nem egyszerűen a tökéletesedést tartja, hanem egyik realitásból egy másikba való átjutást, akkor nemet mond a földi létezésre, az életre. „Ám ne tévesszük el a cím értelmét, amelyet e jövendő-evangéliumak akarunk adni. ”A hatalom akarása. Minden értékek átértékelésének kísérlete” – e formulával egy ellentétes irányú mozgást juttattunk kifejezésre a feladat és az alapelv tekintetében: azt a mozgalmat, amely a bizonytalan jövőben ezt a bizonyos tökéletes nihilizmust leváltja majd; amely azonban fel is tételezi logikailag és lélektanilag a nihilizmust és csak rajta alapulhat, csak belőle származhat. Mert ugyan miért is szükségszerű a nihilizmus térhódítása? Mert pontosan a mi eddigi értékeink találják meg benne végső következtetésük; mert a nihilizmus nagy értékeink és eszményein végiggondolt logikája – mert előbb át kell élnünk a nihilizmust, hogy rájöjjünk, mi is volt ezen „értékek” értéke… Valamikor, majd egyszer, új értékekre lesz szükségünk.” (Nietzsche: A hatalom akarása, Elöljáró beszéd, 4.) K. L. www.holnapkiado.hu holnapkiado@holnapkiado.hu rtorok@t-online.hu A tradicionális értékek átértékelése a nemek inherens szimbolikus reprezentációjában is szükségszerűen átértékelést jelent: Nietzsche. a dichotómiák másik oldalára helyezi át az értéket, amely az eddig leértékelt, hagyományosan női oldalra. Azt is mondhatnánk, hogy Nietzsche a női értékek filozófusa. Ez a perspektíva az Igazság Nőként való ábrázolásában testesül meg, máshol az Élet nőalakjában (Vita- femina). Az eljövendő filozófiát meghirdető, megalapozó Nietzsche. ebben az értelemben is jó jósnak bizonyult: a ’nővé váló filozófia’ gondolata Derridánál és Deleuze-nél elő is fordul. (Derrida "Nietzsche. stílusai" c. tanulmánya külön figyelmet érdemel, különös tekintettel a dekonstrukció elmélete és a feminista elméletnek a közös gyökerek ellenére ambivalens viszonyára, erről már magyarul is olvashatunk E. Grosztól egy kiváló elemzést a Feminizmus. találkozása a posztmodernnel c. kötetben, Debrecen, Csokonai 2006.) A szerző születésének 150. évfordulójára jelent meg ez, a töredékeket tartalmazó, kötet, mely olyan jellegzetes nietzschei fogalmakra világít rá, mint az a ` nihilizmus `, ` Isten halála `, ` a hatalom akarása `, az ` örök visszatérés `; olyan témaköröket fogva át, mint vallás, erkölcs, hatalom és igazság, társadalom - állam - egyén, művész és művészet, a filozófia. Nietzsche. fordulópontot jelentett az európai filozófia történetében, radikális újító volt ”minden érték átértékelése, célját tűzte ki maga elé. , szerette magát egy eljövendő filozófia előfutárának tekinteni. Ez bizonyos értelemben igazzá is vált, hiszen a mai filozófia egyes áramlatai őt tekintik elődjüknek, a dekonstrukció, posztstrukturalizmus képviselői közül sokan (főleg mai francia gondolkodók, mint Derrida, Foucault), és a hermeneutikai tradíció is gyakran hivatkozik egyes alapeszméire pl. Heidegger két kötetet is szentelt neki. Az Ember, az ember lényege kérdése nem érdekelte, csak az egyedi ember élete, nem törekedett szisztematikus, ellentmondásmentes gondolkodásra és kerülte a papír ízű akadémikus nyelvet, vagyis művészi módon filozofált. De filozófus volt, mégis van rendszer gondolatai között. Szinte minden művében találhatunk az életről, az emberi sorsról, jelentős gondolatokat, az görög ember apollói és egyben dionüszoszi voltáról az Übermensch-ig, az örök visszatérés gondolatától az erkölcs eredetének sajátos felfogásáig. Tőle származik a posztmodern emberkép híres megfogalmazása az ember meghatározatlan voltáról.

A nyelv a hajléka a létnek

Halotti beszéd - prózában "Névjegyet akarok csináltatni: két nyomdában járok, de mindenütt elutasítanak, mert a nyomdásznak nincs Ékezete. De ez a két ékezet, nevemnek ez a két ékezete, ez én vagyok, ez az enyém. Azért nem mondok le az ékezetről, s tovább keresek New Yorkban egy kézinyomdát, mely elvállalja, hogy a nevem ékezetes legyen. Ezt a két ékezetet meg kell mentenem, mert a személyiségemet meg kell itt mentenem. Ékezet nélkül nem vagyok én." Márai Sándor A szovjet csapatokat követő vörös diktatúra Magyarország elhagyására készteti Márai Sándort, aki számára a búcsúra való felkészülés teremt alkalmat, hogy Oroszországról, kommunizmusról, a polgári világot felváltó új éráról, a spengleri világtörténelmi ciklusról megírja érzékletes, hiteles összegzését. Egyben kiváló alkalom arra is, hogy a megszálló csapatok árnyékában megfogalmazza nézeteit a magyar irodalomról, olvasókról, az irodalom szabadságáról. Az 1972 -ben Torontóban megjelent visszaemlékezés meglehetően modern, Márai már ír a hosszú hajú hippikról, és időtálló, amikor arról meditál, hogy rovásírással nem lehetett volna megírni a Himnuszt. Mint látnivaló, Márai a fragmentumot arra használta fel, hogy pontos portrét adjon a polgári, a kávéházi Kosztolányiról, aki mégis megírta az egyetlen, nem létező szocialista realizmus magyar regényét: az Édes Anná-t. Márai Ezra Pound-ot idézi, amikor arról beszél, hogy a Költészetben kap igazolást minden, amit a népek akarnak. Virág Benedek Márai budai szomszédságában körmöl a Viziváros egyik odvas odújában lúdtollal virágéneket. Kosztolányi pontosan tudta azt, amit Virág Benedek, hogy szlávok és germánok közt egyetlen igazi hazája van a magyar nyelv. A történelem során a magyar lovas nemzet megosztotta szerepeket, volt aki ülte a lovat, volt aki ette. Az utóbbiak voltak Márai és Kosztolányi korában már többen. Frakkos zsebtolvaj az úri társaságban (homo aestheticus) Kosztolányi, aki besurran a világirodalomba, ez volt az úri társaság)-és olvasás közben állandóan elcsent valamit a magyar nyelv számára, hisz képírással lehetetlen láttatni : óh, lassan szállj és hosszasan énekelj, haldokló hattyú, képzelet. Írni kell Ezért sürgősen írni kellett, betűkkel. Ezért írt a bajuszos Berzsenyi, a Don Quijote szerű Kazinczy, s az álruhás forradalomként láttatott Arany. A pipázó, hasas, bájos Heltai, a légszomjas Babits, a gügyögő Szép Ernő. Írtak, olvastak, fordítottak. Minden műveltek, mert tudták, hogy fel kell tölteni a magyar nyelvet szükséges és felesleges szavakkal, mert a felesleggel kezdődik az Irodalom. Az Irodalommal kezdődik a nemzet. Munkácsi Miklós magyar író édesanyja átélte az orosz ostromot. Egy kirgiz kiskatona számára a wc -csészébe vizébe rakta a Duna vizéből származó halat. A hal megszökött, a kirgiz elismerően csettintett az általa nem ismert wc kagyló felé, mert nekik ilyen nem volt: zabratykaja masina(tolvajló-gép). Szláv bánat.Márai azonban a magyar irodalomról és a megmaradásról vall. marlonbrandy Kolosszális tartalomjegyzék A kiadó: A könyv címe a magyar nyelvújítás vezéralakjától, Kazinczy Ferenctől származik. A mi nyelvünk Kazinczy egyik, anyanyelvünkről szóló, szép versének címe. A magyar nyelv dicsérete, méltatása, középppontba állítása szemelvénygyűjteményünk fő tárgya. Költők és írók mondják el gondolataikat, érzéseiket legfőbb munkaeszközükről, a magyar nyelvről. Kétszázhatvan magyar költőnek és írónak négyszázhatvanöt olyan versét (olykor versrészletét) vagy prózai műből vett szemelvényét, részletét adjuk közre, amely anyanyelvünkről szól, nyelvünk kifejezőerejét, gazdagságát, sajátosságait ecseteli, méltatja. A kötet fő célja, hogy államiságunk millenniuma alkalmából jelenjen meg egy könyv a magyar nyelv tiszteletére. Egy másik, sokkal gyakorlatibb célja még a kötetnek, hogy iskolai és iskolán kívüli versmondó és kiejtési versenyek, anyanyelvi vetélkedők, szónok versenyek szervezőinek és résztvevőinek olyan gazdag gyűjteményt nyújthassunk át, amelynek darabjai szinte mind alkalmasak előadásra, a versenyeken, rendezvényeken való felhasználásra. www.tintakiado.hu info@tintakiado.hu Mátyás bolond diákja »Diák, írj magyar éneket, Diák, a Földön Dante is élt.« Kacagott, kacagott a diák. Latin ütemben szállt a dal, Nem magyarul, sohse magyarul. Vergõdött, vergõdött a diák. Lelkében Petrarca dalolt S keltek újféle magyar zenék. Álmodott, álmodott a diák. De néha, titkos éjeken Írt s eltépte, ha magyarul írt. Zokogott, zokogott a diák. (1906) Ady Endre Kétszázhatvan magyar írónak, költőnek majd ötszáz versét, valamint vers- és prózarészletét gyűjtötte kötetbe a millennium alkalmából Grétsy László nyelvészprofesszor. A válogatás címe, A mi nyelvünk, Kazinczy egyik szép, a magyar nyelvről írott versét idézi fel, egyben meghatározza a szándékot, amely a könyv születését vezérelte. Minden írás arról vall, mit jelent az írónak az a határtalan gazdagság, szépség és lehetőség, amelyet „munkaeszköze”, a nyelv biztosít számára.A szerkesztő a legegyszerűbb formát választotta könyve összeállításakor. Betűrendbe szedte az írókat, mégpedig úgy, hogy először röviden bemutatja az alkotót – közölve legfontosabb adatait –, majd következnek a kiválasztott versek, műrészletek a forrás megadásával. Külön érdeme a könyvnek, hogy közli azoknak a közelmúltban elhunyt íróknak a halálozási dátumát is, akiknek e szomorú adata még nem kerülhetett be a lexikonokba az eltelt idő rövidsége miatt. Ilyenformán tehát nemcsak szöveggyűjtemény e könyv, hanem irodalmi adattárul is szolgál.Ábrányi Emillel indul az összeállítás és Zilahy Lajossal végződik. A névsor igen gazdag és változatos, a szerzők között csak egyetlen közös pontot találhatunk: mindannyian legfontosabb munkaeszközükről, az anyanyelvről vallanak, értekeznek, akár féltő, akár dicsérő, akár méltató szavakkal, tudományos igénnyel vagy költői ihletettséggel. Nemcsak szép, hasznos olvasmány A mi nyelvünk, hanem igen szórakoztató is. Hisz a benne megszólaló minden alkotónak más a viszonya az anyanyelvéhez. Ki az igekötőkkel vívódik, ki a hazától messzi élő költő keserveiről számol be, kiből pedig az aggodalom beszél. Nem nyugtathatja meg a nyelvet féltőket az sem, hogy már Petőfi is így bosszankodott A régi jó Gvadányi című versében: „Sok számos poéta vagyon mostanában, / Fogyasztják a tintát nagy Magyarországban / Sokan, de nem írnak úgy, mint hajdanában / A kegyelmetek jó, régi világában. / Ember azt sem tudja, hol tanultak nyelvet? / Beszédjek, nem tudni, magyar-e vagy német?” Hasonló kérdések (írjuk át az utolsót így: magyar-e vagy angol?) mostanság is felvetődnek.Grétsy László hatalmas munkával gyűjtötte egybe a rengeteg művet. Munkájához – ne feledjük el megemlíteni! – az Országos Erdészeti Egyesület elnöksége is támogatást nyújtott. Hogy hiába tette volna? Talán nem. Hisz nemcsak olvasmányt, különleges tematikájú szöveggyűjteményt készített, hanem hasznos kézikönyvet is. Ma, amikor alkalmi és hivatalos szónokok hada tolong a közéletben, kis és nagy ünnepekre kell beszédekkel előrukkolniuk polgármestereknek, helyi notabilitásoknak, minisztereknek, bizony jól jön egy ilyen súgó. Csak fel kell lapozni, s máris válogatni lehet a jobbnál jobb idézetekből.(A mi nyelvünk. Válogatta, szerkesztette és a kötetet az írók életrajzi adataival kiegészítette Grétsy László. Tinta, Budapest, 2000. Ára: 3950 forint) h.k. www.mno.hu A különféle mozgalmak mindig éltek az ékesszólás, a retorika eszközeivel. Az egyén és a társadalom mozgósításának egyik leghatásosabb eszköze a metafora, legjellemzőbb műfaja pedig a nyelvtanilag szállóigének, szemiotikailag inkább jelszónak nevezhető tömör, idézetszerű szöveg, többnyire mondatszöveg. A kettő közötti kapcsolat az, hogy metaforák gyakran bukkannak föl jelszó gyanánt. Könyvcímek is sokszor tartalmaznak metaforát, s válnak jelszóvá (pl. egy mozgalom jelszavává: Beszélni nehéz!), jelképpé. Mivel a nyelv ügyéhez sokszor kapcsolódik valamilyen társadalmi megmozdulás, a nyelvművelő jelszavak különféle törekvéseket, valamint a nyelvhez fűződő viszonyt, érzelmeket mutatják. A metaforizálás (jelentésátvitel, képszerűsítés) a nyelv egyik legalapvetőbb, ha nem a legalapvetőbb tulajdonsága. Már ebben is, megragadható a hagyománymozzanat: egy megszokott jelentés helyébe másik állítása – s ekkor gyakran a másik, átvitt jelentés önálló életre kel; önálló jelentéskört, sőt kognitív sémát alkot. Ilyen például az "út" metafora: a konkrét út mellett, amelyet taposunk, amelyen járunk, van az embernek, az életnek és pl. a nyelvnek az útja... A metaforizálás örök: a korábbi metaforák beépültek gondolkodásunkba, sőt akad olyan nyelvész (Szilágyi N. 1996.), aki úgy gondolja, hogy bizonyos kognitív sémákat öröklünk, tehát a nyelvelsajátítás szabályaival együtt hozzuk magunkkal erre a világra az alapvető gondolkodási sémákat is. A nyelvi hagyomány mozzanata ennél is világosabban ragadható meg a szállóige, jelszó esetében. Ezeket a szövegtípusokat a tanulás, az ismertség jellemzi és rendszerint a szövegköziség, az intertextualitás élteti. Jellemző metaforáink és jelszóink sokat elárulnak egy jelenséghez fűződő viszonyunkról. Tekintsük most át a nyelvhez fűződő viszonyt a metaforák, majd a jelszók tükrében. A sorrend azért fontos, mert a metafora antropológiailag "beépültebb", spontán módon is élő, azután természetesen társadalmitörténeti metaforává is válhat, míg a jelszó rendszerint tudatosan alkotott, sűrített közlemény. Természetesen a jelszó nem mindig metafora! A nyelvről szólva, illetve nyelvművelésben sokszor megjelenik a lírai és az esszéisztikus hajlam. Ennek oka a nyelvkérdés érzelmi fontossága, részben politizáltsága. Az éles tollcsatákban a különféle felfogások szóképekben, különösen metaforákban bukkannak fel. George Thomas (1991. 19-23.) szerint a purista legfőbb metaforái: molnár, kertész, kohász, köszörűs (csiszoló), fizikus, genetikus, pap. Ezeknek a metaforáknak egy részét a magyar nyelvműveléssel kapcsolatban is fölfedezhetjük, de további metaforatípusokra is bukkanhatunk. A metaforák szövegekbe ágyazva, de jelszókba és könyvcímekbe sűrítve jelennek meg. Áttekintésem elkészítéséhez főleg két gyűjtemény nyújtott segítséget: Hernádi Sándor és Grétsy László válogatása, a Nyelvédesanyánk (1980.) című kötet, valamint Grétsy László monumentális gyűjteménye: csaknem 300 magyar költő és író majdnem ötszáz szövege a nyelvről (A mi nyelvünk, 2000.). A nyelvről, különösen a magyar nyelvről (anyanyelvről) szóló jellemző idézeteket, címeket a jelentések alapján a következő lehetséges szemiotikai rendszerben helyeztem el: a) természeti b) emberi (kulturális) értékek (nem természeti) c) jövőkép (nem természeti és nem jelen) jövő emberi természeti emberi jövő A nagyobb kategóriákon belül kisebb tematikai egységek vannak. a) természeti természeti: "A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből. A nyelv azonban a tenger, a tenger" (Kosztolányi Dezső, Nyelvédesanyánk, 118.), madárlátta nyelv (Ratkó József, A mi nyelvünk, 383.), "A nyelv ősi fája nemzedékről nemzedékre új hajtásokat nevel. Gyökereit az ősi múlt mély termőföldjébe bocsájtja, de gazdag ékű koronája a tiszta magasságok felé növekedik" (Halász é. n. 5.), "A nyelv – szerintük – szűzi ősrengeteg. Érintetlenül nőtt, hatalmasodott és sűrűsödött. A hasonlat szép s még sem igaz. Bármilyen mélyre bocsátja is gyökereit a nyelv az évezredek talajába: az ember formálta, nevelte, nyesegette azzá, ami ma." (Halász é. n. 7.). Ez a hasonlat már átvezet bennünket a következő, az emberinek nevezett kategóriába. biológiai: a nemzet érzékszerve: "Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és memóriarendszere. Sokszor és sokan betegítik... Eltömik, megfertőzik... Ám a nyelvnek többezeréves immunitása van. Beoltódott az okoskodók ellen is." (Ratkó József, Nyelvédesanyánk, 234.) Az egyes érzékszervek ugyancsak alkalmasak a metaforizálásra. A hangzás közvetlenül, értelemszerűen kapcsolódik a nyelvhez: "Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük." (Kodály Zoltán, Nyelvédesanyánk, 336.) A másik fontos érzékelés mód, a látás. Ezen belül különösen a színészlelés hozható rokonságba a nyelvvel, szinesztéziás hatást keltően: a nyelv színe. Az íráshoz kapcsolódik: gyöngybetűs írás (köznyelvi). A tapintás és a szaglás nyelvi érzékelésmódjáról nem történik említés, az ízről azonban igen: ide tartozik a nyelv íze. József Attila is szól a nyelv ízeiről, amelyek "gazdagon kiforrtak" (Nyelvédesanyánk, 338.). Az édes anyanyelv (amennyiben az édes szót alapjelentésében értjük) ugyancsak ízérzékelésre utal, bár eredetét tekintve még sincs ezzel összefüggésben. Az édes anyanyelv igen régi metafora. A nyelvújítás korában már megvolt, pl. Jókai Mór Útleírások című munkájában említi: "És most – mindenhol és mindenha hallani: 'Margit királyleány ezüst harangjának szavát: az édes anyanyelvet'". Az édes anyanyelv szószerkezetet Halász Gyula (é. n.) emelte az 1940-es években rádióműsorának, később könyvének címéül, 1952-től pedig Lőrincze Lajos rádióműsorai és könyvei nyomán lett általánosan ismertté. 1979-től létezik Édes Anyanyelvünk címmel folyóirat is. Még egy fontos "biológiai" jegy, az anyajegy: "Anyajegyem a nyelv" (Kovács József, A mi nyelvünk, 281.) b) emberi kertészeti: nyelvünk virágai, elgazosodott nyelv, (nyelv)művelés, ápolás, gondozás (művel, ápol, gondoz), a vadhajtások nyesegetése, gyomlálás, gyomlálgatni kell a nyelvi hibákat; illetve létezik ennek ellenmetaforája is: virágozzék minden virág orvosi: anyanyelvi védőoltás (Sütő András, Nyelvédesanyánk, 208.), (negatív értelemben) mondatfertőtlenítés: "Elképzelhetetlen, hogy az író, mikor dolgozik, nyelvtanokkal, stilisztikákkal és nyelvhelyességi kézikönyvekkel rakja körül magát s minden mondatot fertőtlenítsen, mielőtt az agyából a papírra ereszti." (Móra Ferencet idézi Halász Gyula, é. n. 7.).édesanya: a mai édes anyanyelv korábban föltehetőleg: édesanyanyelv, illetve ennek játékos, metaforikus megfordítása: Nyelvédesanyám (Kiss Dénes versének címe, amelyet többes számba téve kötetcímként is felhasználtak: Nyelvédesanyánk, 325). Anyád nyelvét bízták rád a századok (Füst Milán: A magyarokhoz: Óh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened." Anya és nyelv kapcsolatára régi nyelvtörténeti vonatkozások vannak. A magyar nyelvművelés leggyakoribb metaforája: édes anyanyelvünk, édesanyanyelvünk. P. Balázs János kutatásai szerint az anyanyelv először Apáczai Csere Jánosnál fordul elő (föltehetőleg a latin materna lingua) mintájára: "anyjok tejével szopott nyelv" (P. Balázs 1960., idézi: Lőrincze 1972. 14). Az anyanyelv kifejezés később teljesen általánossá, közismertté vált. Bessenyei György Holmi című röpiratában például: "azt tapasztollyuk, hogy tsupán idegen nyelven soha még egy Nemzet is e földön, a maga Anya nyelvét meg vetvén, böltsességre, tudományokra nem emeltethetett." szülőföld, nemzet: pl. hazai nyelv. Ugyancsak P. Balázs János írja, hogy az anyanyelvet korábban honi nyelvnek, nemzeti nyelvnek, született nyelvnek, szülőnyelvnek, hazanyelvnek nevezték (P. Balázs 1960., idézi Lőrincze 1972. 13). A Nyelvében él a nemzet a magyar nyelvművelés talán leggyakrabban emlegetett szállóigéje, jelszava. Alig akad közéleti író, politikus, aki ne idézte volna. Több hasonló előzmény után első felbukkanását Arany János: Egressy Gábornak című költeményéből (1850) származtatták (vö. Békés 1977. 742.), de ottani formája nem a mai jelszótömörségű: Félre, kishitűek, félre! nem veszett el – Élni fog nyelvében, élni művészettel, Még soká a nemzet! Grétsy László korábbi, s már szállóige mivoltát is jobban mutató adatot talált rá: Kőváry László Erdélyországnak statistikája című munkájában: "Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet." (Előadás az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 2000. május 27.). A szállóigét nagyon sokféleképpen torzították, változtatták: Nyelvében él az író (Bertók László, A mi nyelvünk, 65.), Nyelvében is él a nemzet (Herman-Imre 1987. 194.), Nyelvekben él a nemzet (Glatz Ferenc, 1997. szeptember 26. Duna Televízió). szakrális érték: "Minden szó ereklye... A szenvedés szentelte meg, s a szenvedély torzította el" (Kosztolányi, Nyelvédesanyánk, 64). Jelszók is utalnak a nyelv szakrális jellegére: Erős várunk a nyelv – Illyés Gyula adta Kosztolányi hátrahagyott műveinek első kötetcíméül, mint írja "jobb meggyőződésem ellenére" (Békési 1977. 684.). A lutheri Erős vár a mi Istenünk zsoltárkezdet mintájára alkotott, igen hatásos szállóige. Változata: Erős várunk az anyanyelvünk (pl. A mi nyelvünk, 85, 351.). építészeti: pallérozni kell a nyelvet, "Szavak pillérein ível át a gondolat a mélységek fölött" (Halász é. n. 8.). tisztasági: nyelvtisztaság, tisztítani kell a nyelvet, nyelvi szemét, mosdatlan (mocskos) beszéd; ép, tiszta nyelv, "Ha valamely állam a jövőjét meg akarja erősíteni, szilárdítani s a népét homogénná tenni, akkor gondolnia kell arra, hogy a nyelv ép, egészséges és tiszta legyen" (Móricz Zsigmond, Nyelvédesanyánk, 221). gondozó-nevelő: őriz, véd, félt, csiszolni kell a nyelvet. Ebbe a csoportba sorolhatjuk a másik leggyakoribb metaforát: Romlik a (magyar) nyelv. Korábban már leírtam (Balázs 1998. 153.) hogy alapja az ún. antropológiai életérzés, félelem, a fiatalság, a múlt értékeinek elveszítése (vö. Balázs 1998.) A görög aranykor óta igen kedvelt metafora, pl. Romlásnak indult hajdan erős magyar... (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz). Ide sorolhatjuk az egyik tévéműsor címét is: Nyelvőrző (Duna Televízió). tanulás: Ebben a csoportba kevésbé metaforák, mint inkább jelszószerű imperatívuszok tartoznak: Beszélni nehéz! (Péchy Blanka, Beszélni nehéz! Magvető, Budapest, 1980. Harmadik, bővített kiadás. "Persze az út hosszú lesz, mert beszélni nehéz! A magam bőrén tanultam meg, milyen irgalmatlanul nehéz..." i. m. 10.), A magyart is tanulni kell (Kodály Zoltán, Nyelvédesanyánk, 189.), Tanulnunk kell magyarul a sírig (Nagy László, A mi nyelvünk, 338.), Anyanyelv a bölcsőtől a koporsóig (Dupka György, szóbeli közlés), Gyakorlat teszi a nyelvet (Kántor Lajos, A mi nyelvünk, 237.), Anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól (Panek Zoltán, szóbeli közlés). Műsoroknak, rovatoknak ugyancsak szívesen adnak e csoportba sorolható címeket: Ki ne mondja!, Magyarán szólva. katonai-militáris: Ha valami romlásnak indult, akkor védeni kell, ez pedig a nyelvvédelem. Korai formája: A védelmeztetett magyar nyelv (Báróczi Sándor, 1790. Új kiadás: 1984.). Ugyancsak nagyhatású kifejezés a nyelvőr. 1872-től folyóirat is viseli nevét: Magyar Nyelvőr. Illetve Lőrincze Lajos könyve: Nyelvőrségen (Akadémiai, Budapest, 1986. "Aki ma nyelvőrségen áll, nem öldöklő szerszámokkal fegyverkezik fel. Nem fegyveres őr, inkább talán olyan toronyőr, aki helyzeténél fogva messzebb lát, s a magaslatról beszámol tapasztalatairól azoknak, akiknek a szemhatára szűkebb." Lőrincze Lajos ezután kibontja a metaforát: (a nyelvőr) "Elmondja, mit lát a tájban, merre vannak szépen rendben tartott gazdaságok vagy vadvirágos, esetleg gazos földek. Térképezi a tájat: merre vezetnek a jó utak, hol téved az utazó nehezen járható helyre, veszedelmes szakadékba. Beszámol a táj életéről, változásairól. De nem kerüli el figyelmét a bomladozó épület s a viruló vetéseket fenyegető kártevő sem... Talán nem is kellene kibontanom a hasonlatot, magyaráznom, hogy a 'táj': a magyar nyelv, a 'gazos földek': a gondatlan, hanyag beszédírás, a 'táj élete': a nyelv élete, változásai stb." i. m. 6-7.). A nyelvőr szó azért is különleges, mert első előfordulása a nyelvújítás erőszakoltságaival szembenálló 1872-es folyóirat címében található. Talán Szarvas Gábor szóalkotása (Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára. 1902. 240). Már az első számban támadták németessége miatt, Szarvas Gábor védelmezte, de nem tudta a régi nyelvből vett analóg példákkal támogatni. További hasonló jellegű cím: Védekező anyanyelv (Beke György, Nyelv és lélek könyvek, Anyanyelvi konferencia, Budapest, 1997., Anyanyelvi őrjárat (Grétsy László, Szabad Föld Kiskönyvtár, 16. Budapest, 1999). bűnügyi: Tetten ért szavak (Pléh Csaba fordításában Austinnak, a beszédaktusokról szóló könyve, s ennek nyomán Balázs Géza rádiós nyelvi műsorának is a címe 1992-től) illemtani (pl. öltözködési): a nyelvet fel kell öltöztetni, a nyelv ünnepi ruha, pongyola/választékos beszéd (stílus), a nyelvművelők mindig szmokingot kínálnak környezetvédelmi: elposványosodás, nyelvi környezetszennyezés, a nyelv tenger, rovarirtóval a szavak erdejében (Nádasdy Ádám, A mi nyelvünk, 33). piedesztál: fentebb nem/stíl, emelkedett nyelvhasználat kincs: kincs, pl. már legelső nyelvészünknél, Sylvester Jánosnál: "A mi kincsünk – hazai nyelvünk – mind a mai napig véka alá volt rejtve, most azonban, mihelyt rátaláltunk, felfedeztük és a napvilág fényességére hoztuk..." (Nyelvédesanyánk, 275.), illetve Kazinczynál: "A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője." (Nyelvédesanyánk, 278). Előmintája az édes anyanyelv, de jelentése folytán a "kincsszerűségét" mutatja Kiss Dénes következő jelzős metaforája: "Ékes anyanyelv" (A mi nyelvünk, 264). Egy tévéműsor címében így jelent meg: Gyöngyök. Elrejtett kincsekre utal: Rejtelmes anyanyelvünk (Benkóczy György, Miskolc, 1996.) kötetcíme. a megértés nehézségeire utaló: "Értsd is a szót" (É. Kiss Sándor: "Értsd is a szót...!" Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. – Sebestyén Árpád bevezetőjében írja, hogy É. Kiss Sándor legkedvesebb költőjét, nyelvművelő példaképét, Arany Jánost idézi: "Oh értsd is a szót és könynyelmű szájon Merő szokássá szent imád ne váljon". Valamint ezt teszi hozzá: "Egyszerre utalnak ezek a szavak Arany és Vörösmarty – meg a többi klasszikus nagy írónk, költőnk – rendületlen hazaszeretetére, példájuk követésére, illetőleg arra, hogy a nyelv szeretete a haza szeretetétől eltéphetetlen érzés. Vagy... arra, hogy anyanyelvünk élő és múltbeli sajátságainak, szavainak, kifejezéseinek pontos ismerete nélkül sem az írásos nyelvben évszázadok során felhalmozódott gondolati értékek nem válhatnak örökségünkké, sem a mindennapos nyelvi gondolatcsere során nem számíthatunk teljes és kölcsönös megértésre." i. m. 18.). További, ide sorolható címek: Értsünk szót! (Sebestyén Árpád, KLTE, Debrecen, 1994., 1999-től rádióműsor címében is), Értsünk szót egymással! (Jakab István, Kalligram, Pozsony, 1995). Az egyik legnagyobb hatású, legnépszerűbb televíziós műsor címe is ide tartozik: Álljunk meg egy szóra! (könyvalakban is: Grétsy László-Vágó István, Ikva, Budapest, 1991). hagyomány: Minden szó egy regény (Németh László nyomán mint előszóíró, Balázs Géza adta ezt a címet Holczer József és Kozma László kötetéhez (Minden szó egy regény, Korda, Kecskemét, 2000.). A hagyomány sok eleme szimbólummá növekszik. Ide sorolhatjuk a tulajdonnevekhez kapcsolódó idézeteket, felszólításokat, pl. Széphalom kötelez (Szakonyi Károly, A mi nyelvünk, 414). c) jövő a megmaradás záloga: Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. És áhitattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. (Reményik Sándor: Az ige – minden sora szállóigévé vált. Az idézet többszörös metaforája révén több csoportba is besorolható lenne: tanítás, kincs, érték, hagyomány stb.) ökológiai: fenntartható nyelv, nyelvi diverzitás (kulturális diverzitás – a kulturális környezet védelme). A magyar nyelvre vonatkozó metaforák és jelszók szemiotikai rendszere: természeti emberi jövő természeti kertészeti a megmaradás záloga biológiai orvosi ökológiai édesanya szülőföld szakrális építészet tisztaság gondozás, nevelés katonai bűnügyi illemtani környezetvédelmi piedesztál KINCS megértés hagyomány Jellemző grammatikai forma a kollokviális megfogalmazásmód. Ez különösen jelzi a jelenség érzelmi árnyaltságát: Édes anyanyelvünk, A mi nyelvünk (Kazinczy, Nyelvédesanyánk, 331.), Nyelvünk és múltunk (Krúdy Gyula, Nyelvédesanyánk, 33.), maga ez: Nyelvédesanyánk (kötetcím), Nyelvünk és Kultúránk (folyóiratcím). Amikor modern nyelvstratégiáról beszélünk, különösen fontos, hogy a nyelvi cselekvéssel kapcsolatos, tudományosan alátámasztott törekvéseinket tömör kulcsszavakban, kulcsmondatokban, jelszókban juttassuk el az emberekhez. Válogathatunk a rendelkezésünkre álló, már eddig is igen gazdag nyelvi, pontosabban nyelvvel kapcsolatos frazeológiából, s megfogalmazhatunk újakat is. Mint például ilyet: A magyar nyelv nem csak önmagától ilyen jó..., Ha a nyelv a kultúra legfontosabb jele, akkor az igényes nyelvhasználat az igényes kultúra jele (Balázs Géza). Korántsem merítettem ki a magyar nyelvművelés, nyelvstratégia egyéb cím-, illetve jelszavait: pl. emberközpontú nyelvművelés, pozitív nyelvművelés (Lőrincze Lajos), nemzetközpontú nyelvművelés (Grétsy László). Ezek azonban inkább a tudományos életben és munkákban elterjedt kifejezések, amelyek ily módon némiképpen különböznek a lírai, esszéisztikus, mozgósító műfajoktól. Irodalom A mi nyelvünk. Íróink és költőink a magyar nyelvről, 2000. Vál. és szerk.: Grétsy László. Tinta, Budapest Balázs Géza 1998. Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón. A-Z, Budapest P. Balázs János 1960. Mióta beszél az ember anyanyelven? Magyar Nyelvőr, 467-471. Békés István 1977. Napjaink szállóigéi. 1-2. 2. jav. bőv. kiadás. Gondolat, Budapest Halász Gyula é. n. Édes anyanyelvünk. Második kiadás. Nyugat, Budapest Lőrincze Lajos 1972. Édes anyanyelvünk. Akadémiai, Budapest Nyelvédesanyánk, 1980. Vál. és szerk.: Hernádi Sándor és Grétsy László. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest Szilágyi N. Sándor 1996. Hogyan teremtsünk világot? Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár Thomas, George 1991. Linguistic Purism. Longman, London & New York B.Klári összeállította Kerekes Tamás

Friedrich Niezsche és Cosima Wagner

Joachim Köhler: Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner Holnap Kiadó A szerző történelmi regényhez hasonlító műve Nietzsche és Cosima Wagner ellentmondásokban bővelkedő kapcsolatát tárja az olvasó elé, és a megbomlott elméjű Nietzsche ragaszkodását és heroikus küzdelmét pszichéjével, hogy az asszonyt, akit szeret, e világi dolgok fölé emelje. A szerző a Dionüszosz és Ariadné-mítoszra fűzi fel gondolatait, és bontja ki a filozófus és a zeneszerző özvegye közötti bonyolult szerelmi kapcsolatrendszer szálait. Nietzsche barátnője, Lou von Salomé "vérbeli szadomazochistának" nevezi Nietzschét, ami lelki téren is megmutatkozik Cosimával való kapcsolatában. Cosimát számos művében misztifikálja idős korában, és örömét leli az asszony lelki gyötrésében, Ariadnéhoz hasonlítva őt. Utolsó torinói levelei - pár nappal a bázeli elmegyógyintézetbe való bevonulása előtt - is Cosima kapcsolatairól és vele való viszonyáról szólnak Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner - két összetéveszthetetlen személyiség a 19. század színpadán. Az ő találkozásuk Richard Wagnerről szólt. Wagner iránt érzett rajongásuk alapozta meg kapcsolatukat, melyet a történetírók mindeddig elhallgattak holnapkiado@axelero.hu www.holnapkiado.hu Zene nélkül tévedés lenne az élet” – mondja a Bálványok alkonya 33. aforizmája. Nietzschének ez a mondata ma már olyannyira közismert, hogy képeslapon is árusítják. A kép helyén a zenéről szóló mondat áll. Nietzsche valami lényeges pontra tapint rá. XIII. Leó szerint tehát korszakváltás állt küszöbön. Ezt az új korszakot egy szintén kortárs író, a francia Gustave Flaubert (1821-1880) így írja le miközben az 1870-es porosz-francia háború alatt croisset-i otthonában, majd unokahúga roueni házába menekülve éli át a barbár hadak vonulását, s a fenyegető világvége, amelynek – mint mondja – a kezdetét kell végignéznie, határtalan kétségbeeséssel tölti el: “Ó, vajon milyen világba lépünk? Pogányság, kereszténység, hitványság; íme, az emberiség fejlődésének három nagy korszaka. Milyen szomorú ott állni a harmadiknak a küszöbén!” Valahol a közelben az általa barbár hadaknak nevezett porosz seregben pedig ott vonul egy önkéntes - Friedrich Nietzsche, a későbbi filozófus. A bátorság, úgy látszik a legritkább erény a modern filozófusok közt. Én azonban mindig kívül jártam a filozófia övezetén, s ez bátorsággal tölt el." Lin Yutang az a kínai filozófus, aki úgy álmodik, hogy egyik szeme nyitva van. Hangsúlyozza, hogy míg Nyugaton annyi az őrült, hogy elmegyógyintézetekbe rakják őket, Kínában olyan szokatlan az őrült ember, hogy már-már szentként tisztelik, s ezért van Kínának könnyed, szinte vidám filozófiája. Ám Yutang más, mint a megbotozott ló látványától elborult elméjű vidám filozófus: Friedrich Wilhelm Nietzsche. A Tericum Kiadó kötetében Yutang egy humorista szerepét játssza, akit megbíztak azzal, hogy egy haldokló beteggel közölje a szomorú hírt, ám ez a figyelmeztetés megmentheti a haldokló életet. Zene nélkül tévedés lenne az élet” – mondja a Bálványok alkonya 33.aforizmája. Nietzschének ez a mondata ma már olyannyira közismert, hogy képeslapon is árusítják. A kép helyén a zenéről szóló mondat áll. Nietzsche valami lényeges pontra tapint rá, mondatában egy egész korszakismer magára.De valóban olyan jól ismerjük-e ezt a mondatot? Értjük-e? Zene, tévedés, élet: Nietzsche számára mindhárom különös fontossággal bír. Vajonmilyen érzékenységgócra tapint rá, amikor a három között ilyen egyszerűenmegfogalmazható szoros kapcsolatot mond ki? És milyen tévedés az, amitől a zene védi meg a modern érzékenységet és a modern életet? És mia zene? Mi a köze a zenei érzékenységnek más érzékenységekhez, a szó, akép, a tánc, a szám vagy a spekulatív gondolkodás iránti érzékenységhez? A kortárs Nietzsche-kutató történeti munkájában a szerző a kiváló filozófus és Richard Wagner zeneköltő bonyolult kapcsolatát, mint mester-tanítvány viszonyt rajzolja meg. A háttérben katalizátorként ott van minden pillanatban a zeneszerző-feleség, Cosima Wagner, kinek diplomatikus, de valójában elutasító magatartását a filozófus talán sosem dolgozta fel igazán. Izgalmas, múltbéli nyomozás részesei az olvasók, melyhez az érdekes, nem mindennapi személyiségek levelei, naplói és muvei szolgáltatják az alapanyagot. Ha egy híres férfi és egy híres asszony neve áll a címlapon, akkor rögvest titkos liezonokra, netán mezalianszokra asszociál a szemérmetlen olvasó. Ha két olyan kolosszális név olvasható a borítón, mint Nietzschéé és Wagneré, akkor még inkább izgalmasnak ígérkezik a kötet. Ha Köhler azt a címet adta volna könyvének, ami valójában: Nietzsche és Wagner életrajzi kalauza, akkor nem számíthatott volna semmilyen revelációra. De ha főhősnőnek Cosima Wagnert teszi meg, rögtön izgalmasabb a kép. Joachim Köhler a pletykarekonstrukció mestere. Összeszedi az utolsó mosócédulát is annak érdekében, hogy tisztába tegye a Wagner-ház viselt dolgait, noha nem kívánja tisztára mosni a ház urának és asszonyának szenynyesét. Mind a filozófia-, mind a zenetörténet egyik kedvelt témája Wagner és Nietzsche tízéves barátsága: Nietzsche kezdeti lelkesedése Wagnerért, majd a lángolás átfordulása gyűlöletbe, valamint e pálfordulást jelző nagy jelentőségű alkotásai a korai művektől (A tragédia születése, Richard Wagner Bayreuthban) a két utolsó, a szellemi öszszeomlás küszöbén keletkezett pamfletig (A Wagner-ügy, illetve a Nietzsche contra Wagner). A szerző elsősorban Wagnernek és feleségének, Cosimának feljegyzései közt, illetve Nietzsche levelezésében kurkászva találja meg kötetének alapanyagát. Az élethelyzeteket rekonstruálja, és mindezek tanulságaiból értelmezi a Nietzsche-műveket. Célja ezen túlmenően egy erősen szexuálpszichológiai Nietzsche-olvasat létrehozása, amelynek főbb tételei a filozófus anyakomplexusa, pótapa-keresési kísérlete, majd sorozatos apagyilkos rémtettek végrehajtása (ez utóbbiak együtt természetesen Ödipusz-komplexussá állnak össze). A listához tartozik még a csalódások filozófiai-esztétikai művekben való feldolgozása, az antiszemitizmushoz való viszonyulásának ambivalenciája, Cosima Wagnerhez fűződő titkos szerelme és félig-meddig takargatott homoszexualitása. Ennek a nem túl bizalomgerjesztő pszeudo-filozófiatörténeti munkának minden ízét átjárja a leleplezés szándéka, és az e tény fölött érzett alig titkolt öröm. Mintha bizony bármilyen titkot is sikerült volna kilesnünk! Wagner gyakorta valóban gonoszan viselkedett a hozzá közel állókkal, ezért pedig gyakorta meg is kapta a magáét. Annak a kinyomozására vállalkozni, hogy ezek a történetek milyen díszletek között zajlottak, érdekes adalékok, de túl sok figyelmet nem érdemelnek. Köhler azonban, az érdekesség eme regiszterében érthető módon, valamiféle metafizikai borzongással fűszerezi kötetét. Kiinduló és végpontja Nietzsche Dionüszosz-ditirambusai, amelyek közül az Ariadné panasza válik egyfajta transzszexuális szerelmi költeménnyé, ahol valójában Nietzsche lenne Ariadné, Cosima pedig Dionüszosz. A mitológiai apparátust - Köhler szerint - Nietzsche a húgától veszi át, aki így ír: “Cosima volt Ariadné, Thészeusz [Hans von] Bülow, Wagner pedig Dionüszosz”. Azaz az egész pszichohorror minótauroszi méreteket ölt, de hogy kinek kit kellett volna legyőznie és miszlikbe aprítania, az már más kérdés. (Fordította Romhányi Török Gábor. Holnap Kiadó, Budapest, 2005. 208 oldal, 2100 Ft) Forrás: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0529&article=2005-0725-18... Erotikus ambivalencia Nietzschére állandó szenvedést rótt – állítja Joachim Koch pszichiáter – a keresztény-polgári társadalomban érvényes szexuális modell, amelyet nem tudott követni. Koch azonban nem a házasságon kívüli viszonyokra gondol, hanem az egyneműek szerelmére, amely a görög világban szabad volt, a keresztény érában bűn. – Nietzsche, antik filológusként, még fiatalon boldogan fordít hátat a Megfeszítettnek, és üdvözli Dionysost, ki erotikus kétértelműségével feloldja a morális gátakat: hisz a nők e tombolva ünnepelt kedvence olykor maga is női szerepet játszik, például az Ampelos nevű fiúval való esetekor. Dionysos áll a középpontjában A tragédia születésének; ezt az extatikus művet, melyben Nietzsche szakított a száraz filologizálással, Wagner-imádata jegyében írta. A kéziratot Wagner hitvese, Cosima kapta ajándékba a karácsonyfa alá. Az életrajzírók sokat találgatták, kit is szeretett valójában Nietzsche. Cosimát, Liszt Ferenc törvénytelen leányát, aki körül válása, majd a Wagnerrel sokáig nem hitelesített kapcsolata miatt enyhe botrányillat lengett, mégis előkelő és tiszteletet parancsoló volt? Aki mindenek felett szuverénnek tartotta magát – mégis egész életét alárendelte férjének, a zseninek, elnézve annak minden önzését és kicsapongását? Vagy a pszichiáter Wilhelm Stekelnek van igaza, ki ezt írja: „A Cosima-szerelemben én csupán a Wagner iránti szerelem áttételét látom az általa szeretett lényre… Mert a Wagner iránti szerelem volt Nietzsche életében a legnagyobb erő… Végtére is a serleget szeretjük, amelyből a másik iszik”. Joachim Koch pedig párhuzamot lát Nietzsche és II. Lajos, a szerencsétlen, homoerotikus bajor király Wagner-bálványimádása között. Még inkább homoszexualitást hangsúlyozó Joachim Köhler Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner című munkája. Köhler olyan dokumentumokat ás elő, amelyek szerinte egyértelműen bizonyítják: Wagner tudott Nietzsche titkolt hajlamáról, és ez vezetett köztük szakításhoz. A kritikusok szerint azonban egyik irat sem bizonyít semmit. Az igazság az, hogy bajban van, aki Nietzschéről véglegeset szeretne tudni. Ahogy Jovica Aćin esszéista írja: „nem tudjuk, ki Nietzsche. Mindig valami fátyol takarja. Ő maga talán a hazugság legnagyobb hatalmasa szeretne lenni. Egyik híres töredéke szerint, mely értelmezésnek nehéz ellenállni, a művészi hamisító figurája ő…” – Nem beszélve húgáról, aki a legutolsó kompromittáló sajtcédulát is igyekezett tűzre vetni, majd a bátyjának tulajdonítani a fiatalkori novellák „nagy nevetések közepette” történt elégetését. Egy töredék mégis fennmaradt ebből a korszakból, tanúsítva az ifjú Nietzsche erotikus palettájának sokszínűségét: ebben a novellában az élettől megcsömörlött Euphorion (vagyis Byron, akit Goethe nevez így Faustjában) orvos, és éppen egy apáca általa kórosan lefogyasztott fivérének halálát várja, hogy azután kéjesen felboncolhassa. Maga az apáca erkölcseiben könnyűnek találtatik, mikor kiderül, hogy elcsábítható, s hogy fivérével is vérfertőző viszonyt folytatott… Talán nem is erotikus ambivalenciáról, hanem erotikus polivalenciáról kellene beszélnünk? Pater Seraphico, Mater Gloriosa Polivalenciáról, amelyben éppúgy helyük van a legalantasabb ösztönöknek, mint az esztétikaivá szublimált erotikus elragadtatásnak. Utóbbira példa az a gerjedelem, amelyet Wagner zenéje keltett Nietzschében: „Nem visz rá a lélek, hogy ezzel a zenével hűvösen és kritikusan viselkedjem; minden idegszálam összerándul a gyönyörtől…” – írja barátjának, Erwin Rohde-nak, még a Wagnerrel való személyes ismeretséget megelőzően. Még katartikusabb volt a találkozás, melyről szintén Erwinnek vall: „Ó, Te biztos igazán meg tudod érteni, milyen gyönyörűség volt nekem, egészen közelről hallani őt, leírhatatlan forróság ömlött el rajtam beszéde hallatán…” Ha pedig ennél is többet akarunk, tudván, a szerelem kritériuma a folytonos másikra gondolás, Nietzsche ezt is buzgón teljesíti: „Pater Seraphice… gondolataim mindig Ön körül keringenek”. Mégis. Nem lehet, hogy Nietzsche a kétszer annyi idős Wagnerben idealizált apját véli feltámadni, s odaadása inkább a fiúé, mintsem a szerelmesé? A viszony apa-fiú jellegére vall Nietzsche későbbi lázadása, és az, hogy a Wagnertől való elfordulásban tud igazán önmagára találni. Ekkor kristályosodik ki sajátos filozófiai karaktere, kereszténység-kritikája; ekkor fordítja ki sarkaiból a Wagner által is dicsőített Schopenhauer akarat-tanát – ekkor lesz a minden élőben benne lévő akarat igenlője. – Mindez homoerotikus motívumok nélkül is érthető. A különös azonban az, hogy Nietzsche állandóan vissza-visszatér Wagnerhez, a vele való polemizálásban nem jut nyugvópontra; Wagner-megszállottsága erősebb, mint bármely elárult szerelmesé; erősebb, mint az apa ellen lázadó fiúé. Misztikus egyezést lát abban, hogy a Zarathustra I. befejező része „pontosan abban a szent órában készült el, amelyben Richard Wagner meghalt Velencében”. De miért ennyire megszállottja a másiknak, ha egyszer sikerült önmagára találnia? Nem lehet, hogy azért, mert önmagára találását nem követte olyan, számára érzékelhető siker, mint Wagnernek a Parsifallal történő, „áruló” megtérését? Ezek szerint nem másról van szó, mint – irigységről? Nietzsche rögeszméjévé vált, hogy a növekvő Wagner-kultusz épp tőle hódítja el a potenciális rajongókat. Sőt még Cosimát sem tudta elhódítani Wagnertől. Még a halott Wagnertől sem. A Mater Gloriosa továbbra is annak ügyét szolgálta (és így tett egészen 91 éves korában bekövetkezett haláláig). Hiába írta Nietzsche: „Te Ariadné vagy, mivel elhagyott a hős, most már az emberfölötti hősre van szükséged.” Vagy: „Így még senki sem költött, érzett és szenvedett: egy isten, egy Dionysos szenved így. Ariadné felelhetne a fény beragyogta nap-elmagányosodás e ditirambusára… de vajon ki tudja rajtam kívül, kicsoda Ariadné!...” A gaz kommentátorok még ezzel kapcsolatban is felvetették, hogy nem Cosimáról, hanem Wagnerről van szó (Wagner, mint Ariadné…); míg meg nem került az a levél, amelyet Nietzsche 1889. januárjában – tehát közvetlenül elborulása után – írt. Ez mindössze egyetlen mondat, merített papiroson: „Ariadne, ich liebe Dich – Dionysos”; a címzett: Cosima Wagner. A „normális” Nietzsche nem akarta felfedni Ariadné kilétét, az „őrült” Nietzsche nem tudta nem felfedni azt. Már nem működött a neveltetés diktálta öncenzúra. Ha Ariadné azonos nemű lett volna – okoskodhatunk –, úgy bizonnyal ez is kiderül. Újabb „pythagorasi” kapcsolatok Másik oldalon a kétségtelen tény, hogy Nietzsche soha, vagy szinte soha nem realizálta nők iránti vonzalmait. Eleinte úgy választott, hogy a „távolság varázsa” biztosítva legyen: Hedwig Raabe színésznőért, Cosima Wagnerért rajongott. Később annyit változott a helyzet, hogy egyre többen rebesgették: meg kellene házasodnia. Például anyja, akinek számára kínossá vált a Nietzsche és húga hosszú együttélései kapcsán lábra kelt szóbeszéd. Vagy maga Wagner, aki arra célozgatott, hogy a házasság kigyógyítaná Nietzschét állandó fejfájásaiból. – Nietzsche tudatos énje megpróbált eleget tenni mindennek, vagyis megkérni egy lány kezét; tudattalan énje pedig, melynek célja az volt, hogy lánykérését visszautasítsák, segített kiválasztani ehhez a „megfelelő” – vagyis elérhetetlen – személyt. Ő Mathilde Trampedach volt, akit egy zenész barátja mutatott be neki, s akinek néhány órai ismeretség után, vaktában meg is kérte a kezét, nem tudva, vagy nem véve figyelembe, hogy a hölgy a barátjához tartozik. A felszínen tehát eleget tett az elvárásnak: ő próbálkozott. Hasonló koreográfia tért vissza néhány évvel később az orosz írónő, Lou von Salomé esetében is. Itt azonban Nietzsche távoltartása komolyabb veszélybe került. Kezdve attól, hogy igen ügyes kerítő ajánlotta be őt: Malwida von Meysenburg, aki Nietzsche életében egyfajta „anyai jóbarát” szerepet töltött be, s aki egyébként a negyvennyolcas forradalmároktól, Kossuthtól, Mazzinitől, Louis Blanctól és Herzentől kezdve Wagnerig és Ibsenig korának majd minden kiválóságával személyes kapcsolatot tartott fenn. Nietzschének így kommendálta Salomét: „Úgy tűnik, hogy ő a bölcseleti gondolkodásban ugyanazokra az eredményekre jutott, mint Ön... Rée és én megegyezünk abban, hogy egyszer együtt akarjuk látni Önt ezzel a rendkívüli lénnyel.” Nietzsche tüzet fogott s a szükséges harmadik is adva volt a Nietzsche által „pythagorasinak” nevezett felálláshoz, Paul Rée pszichológus személyében. Rée akkoriban Nietzsche legközelebbi barátja, akiről Cosima Wagner így nyilatkozik: „Végül megérkezett Izrael is, bizonyos dr. Rée személyében, aki roppant sima, roppant hűvös és látszólag teljesen Nietzsche hatása alatt áll, ám valójában ő van fölényben, kicsiben tehát Judea és Germánia viszonyáról van szó”. Mindebből az erőviszonyok stimmelnek annyiban, hogy bár később Lou, Rée és Nietzsche „Hármas szövetséget” alakítottak, Lou inkább Rée-hez húzott, és később együtt is éltek; bár állítólag ez sem jelentett túl sokat… Mely csillagról hullottunk ide egymásnak? Szólt Nietzsche első mondata a csillagszemeiről híres Lou-hoz. Hogy e „jelenség” azután az ő nyelvén szólalt meg, sőt Rée-nél és nála is tájékozottabb volt a filozófiatörténetben, sokkoló hatást gyakorolt Nietzschére. – Lou a magányt látta meg először a filozófusban. Önéletrajza e ponton egyébként Nietzschéhez méltóan enigmatikus – valóban rokon szellemek voltak. Rövid barátságuk leghosszabb beszélgetései során, amelyek Tautenburgban – egy kis, thüringiai üdülőhelyen – zajlottak, s amelyekben a legfőbb téma Isten halála és a vallásos vágy volt, felfedezték, hogy még egymást nem ismerve, ugyanarra jutottak. Továbbá, Salomé már ekkor megsejtette, hogy a vallásellenes Nietzschében egy új vallás hirdetője lakozik; ez szolgált alapmotívumként Nietzsche-monográfiájához. Valószínű azonban, hogy ez a barátság mindkettejük gondosan őrzött „énhatáraira” veszélyes volt: túl sok tudattalan energiát mozgósított. „Beszélgetéseink során – írja Lou – legszemélyesebb, a kitörölhetetlen gyermekkorból felbukkanó emlékeim is felmerültek. Azonban éppen ez volt az, amitől soha nem válhattam volna tanítványává, követőjévé: mindig bizalmatlan lettem volna a félelemtől, hogy pontosan abba az irányba lépkedek, amelytől el kellett szakadnom ahhoz, hogy tisztaságra leljek. Ugyanaz nyűgözött le benne, mint ami belső elfordulásra kényszerített.” – A külső elfordulást Lou azonban Nietzsche anyjának féltékenységére hárítja. Azok a bizonyos „korai emlékek” viszont nem hagyhatták őt nyugodni; később intenzíven érdeklődött az ezeket feltáró pszichoanalízis iránt, és Freuddal is mély szellemi közösségbe került. Ördög és pokol De maradjunk még egy pillanatra a Nietzschével való szellemi közösségnél. Lou éppúgy nem tisztelte a morált és a konvenciókat, mint Nietzsche: „ha valaki belehallgatott volna beszélgetéseinkbe, azt hihette volna, hogy két ördög társalog”. – A két ördögöt azonban szétválasztotta a „pokolgép”, ahogy Nietzsche saját anyjának és húgának vele szembeni működését aposztrofálta. Ebben Nietzsche naivitása – vagy félelme – is vétkes volt, vagyis, hogy Lou-val együtt gardedámot is hívott Tautenburgba, méghozzá Elisabeth személyében. Elisabeth identitásában nagy szerepet játszott zseniális bátyja, akinek jövendő hírnevéből szeretett volna részesülni. Természetesen ő is írt róla monográfiát. Hogy Lou jóval közelebb kerülhet bátyjához, mint ő, ez a lehetőség beindította fantáziáját. Anyjuknak érzékletes beszámolókat küldött Naumburgba az „idegen” nőről, akit rendetlen, romlott erkölcsű „mérges féregnek” aposztrofált. Rossz szellemként egyes kommentárok szerint ott állt már mögötte későbbi férje, a vezető antiszemita Bernhard Förster is. Förstert jellemzi az az állítása, hogy Jézus azért jelent meg a zsidók, egy velejéig romlott nép körében, mert itt tűnhetett ki legjobban megváltói szerepe. Később Förster zsidókat ütlegelt, és a büntetés elől Paraguayba menekülve egy „teuton kolóniát” alapított Nueva Germania néven. Elisabeth csatlakozott hozzá, majd – miután Förster a csalásai miatti eljárásoktól való félelmében megmérgezte magát – visszatért Németországba. Nietzsche érzéseit testvéréhez írt levele mutatja: „A legnagyobb ostobaság, amit valaha is elkövettél, egy antiszemita főemberrel létrejött kapcsolatod. Ez a kapcsolat olyan idegen egész életfelfogásommal szemben, hogy melankóliával tölt el…” Elisabeth működése megtette hatását az anyánál. Amikor Nietzsche következő alkalommal hazalátogatott, óriási veszekedés tört ki, mely az „apád sírjának szégyene vagy” mondatban csúcsosodott. Nietzsche elhatározta, hogy örökre szakít anyjával – de nem tudta megtenni, hamarosan újra leveleztek. Elisabeth ugyanis elhitette Nietzschével, hogy Lou róla a háta mögött becsmérlő kijelentéseket tesz. – Hogy volt-e ennek valós alapja? Nem lehet tudni. Talán az, hogy Lou bepillantást nyert a filozófus erotikus fantáziáinak jellegébe? Hisz később Freudnak ezt írta, a szadomazochizmus és biszexualitás összefüggéséről: „ezt először egy vérbeli szadomazochistával, Nietzschével beszéltem meg, s emlékszem, közben nem mertünk egymás szemébe nézni.” Freud, Nietzsche: ami a nőket illeti, volt hasonlóság elképzelésükben, leginkább az, hogy a nő csökkentebb értékű a férfinál, és ezt egyedül az anyaság oldhatja fel. A nő hivatása… …kiváló utódokat világra hozni. Például a Nietzsche által idealizált görögöknél „a nőknek nem volt egyéb feladatuk, mint szép, erőteljes testet fejleszteni ki maguknak, amelyben az apa karaktere szakadatlanul tovább él, hogy ekképp ellensúlyozzák e roppant fejlett kultúra egyre jobban elharapózó, túlzott idegi ingerlékenységét. Ez őrzi meg a görög kultúrát viszonylag olyan sokáig fiatalnak; mert a görög anyákban újra meg újra visszatért a természet görög géniusza.” Hogy a nők gimnáziumba járjanak, Nietzsche számára a lehetőség is elborzasztó. „Tán egészen az újságolvasásig és a politizálásig szeretnék zülleszteni a nőt, szabadszellemet és irodalmárt faragnának belőle”, veszélyeztetve „a nő első és legfontosabb hivatását, erőteljes gyermekek szülését.” Tudósnő, írónő, s akik a nőről fel akarnak világosítani, elfajzott ösztönűek; Mulier taceat de muliere (A nő hallgasson a nőről). Mindez nem hangzik olyan különösen Nietzsche idejében, amikor a nők a szüleiktől való függésből amint csak tehették, újabb függőségbe kerültek, s feleségként, anyaként határozták meg önmagukat. Ritka tünemények voltak az első „emancipált” nők. Óriási érdeklődés övezte a férfiruhás, szivarozó George Sand szerelmi ügyeinek sorát – melyeknek regényeiben is emléket állított –; leghíresebb szeretői Mousset és Chopin voltak. Az „írótehén” – ahogy Nietzsche nevezte – jó ürügyet adott neki minden női írói tevékenység ösztönproblémákra való visszavezetéséhez – Sand esetében ez a kielégíthetetlenség volt. Nietzsche „keleti” bánásmódban részesítette volna a nőket: „Ha nőhöz indulsz, ne felejtsd magaddal vinni a korbácsot”. Ám ő az ostort kora egyik legemancipáltabb nőjének, Lou-nak kezébe adta, ki a Nietzsche által beállított fotográfián egy szekéren ülve hajtja őket, Réevel együtt, lovakként. Lou nem játszott férfiszerepeket, de egyetemre járt és filozófiai műveket írt, s ez nem tartozott az akkori nőkre jellemző tevékenységek közé. Ő azonban éppen ebben vált nővé, vagyis múzsává olyan férfiak számára, mint Nietzsche és Freud, akik azért soha nem szűntek meg a nő egyedüli hivatását a gyermekszülésben látni. – Ebből is kitűnik, mennyire foglyai még e forradalmár szabadgondolkodók is a tradícióknak. Másrészt, a független nő szorongást is kelt: mi lesz akkor a családokkal, a következő nemzedékkel, és mi lesz a férfival? Ezért tartják a tanulást, politikát, tudományt, írást, és mindent, ami a nőt függetlenebbé teszi, nőietlennek; s ezért feltételezik, hogy ha egy nő ilyesmit művel, ösztönei hibádzanak. Példát pedig könnyű találni: Sand kétségtelenül hiperszexuális; az egyik első magyar feminista-filozófus-táncosnő, Dienes Valéria bevallottan aszexuális; Lou Salomé pedig az erotikusnak az esztétikaiba való átmenetét írja meg, és nagyrészt eszerint is él. Mintha Nietzsche jó helyen kereste volna minden női intellektuális aktivitás eredetét? Hisz valójában „mit bánja a nő az igazságot…az ő nagy művészete a hazugság”. „Vita – femina… ez az élet legerősebb varázsa: szép lehetőségek arannyal átszőtt fátyla borul rá, ígéretesen, vonakodón, szemérmesen, gunyorosan, résztvevően, csábítóan. Igen, az élet – asszony!” De hogy zavarba jöjjünk, a filozófus másutt magát az igazságot azonosítja a nővel. Persze lehet analizálni, hogyan gyúrta össze nőképét Nietzsche megvetett női családtagjaiból, magasztalt szerelmeiből, történelmi vagy „keleti” nőfelfogásokból és korának feminista nőiből. És azt is, hogy ez az összegyúrt nőkép hogyan esik szét darabjaira. – Lehet derülni azon, hogy az ő tapasztalati hátterével így nyilatkozik: „Vajon megkockáztathatom-e a kijelentést, hogy hála dionysosi hozományomnak, ismerem a nőket? s talán én vagyok az »örök Asszonyi« első pszichológusa. Engem minden asszony szeret – régi história ez…” Fel lehet háborodni: hol marad a nő, mint alany, mint szubjektum, s miért már megint egy férfi mondja meg, mi legyen a nő? Lehet kínlódni az ellentmondásokkal, megpróbálni logikai rendet teremteni ott, ahol ilyen nincs; vagy egy hanyatló szellem találkozását látni olyan veszélyes irányokkal, mint eugenika, rasszizmus; és kiemelni, hogyan szorítja vissza a nő hivatását jófajú, erős, egészséges utódok szülésére… Mégsem lehet mondani, hogy a nőt pusztán ennyinek akarta. Hiszen miért írta volna a Zarathustrában: „Házasság: így hívom én a kettős akaratot, mely megteremti az Egyet; azt, ami több teremtőinél…/ Ámde azt, amit házasságnak mond a fölös-sokaság… azt hogy is nevezem vajon? / Ó, lelkeknek e kettős szegénysége! Ó, lelkeknek e kettős mocska! Ó, a megelégedés e kettős nyomorultsága! / Ezt mondják házasságnak azok; és állítják, hogy mindőjük házassága a mennyben köttetik. / …Nem és nem; semmi közöm ezekhez a mennyei hálókba gabalyodott vadállatokhoz!… / Méltónak tetszett nékem ez a férfi és érettnek a föld értelmére: ám midőn megláttam asszonyát, bolondok lakhelyének tűnt nékem a föld. / Bizony, azt kívántam, bárcsak rándulna görcsbe a föld, midőn libával párzik egy szent.” (Jakabffy Éva) Valahányszor elképzelem a tökéletes olvasót, minduntalan egy bátor és kíváncsi, hajlékony, furfangos és óvatos szörnyeteg – egy született kalandor és fölfedező – képe lebeg előttem.”2 Nietzsche olvasáslélektani hallucinációjában a kalandor és a céltudatos felfedező alakja egy olyan tökéletes olvasóvá sűrűsödik, aki szövegdarabok és aforizmák között ide-oda csapongva kíméletlenül kisajátít; önző módon megszerzi, ami neki kell, és nem veszi számításba, például az életmű kronologikus rendjét. Ezt a szereplehetőséget teszi próbára ez az írás, amikor céltudatosan, a felfedezők szigorával azt vizsgálja, hogy milyen viszony van Nietzsche és „a nő” között. Mítoszértelmezésekre hagyatkozik, az életrajzi vonatkozásokat de- és remisztifikálja, az életművet szereplehetőségek sorozataként tekinti, és arra kérdez rá, hogy mi rejlik Nietzsche explicit nőgyűlölete mögött3, mit leplez ez a mindenki számára nyilvánvalóvá tett indulat?4 Kinek az indulata ez, és mit céloz? Az őrjöngő Dionüszosz ravaszkodásai vagy pedig az intellektualizáló Orpheusz-Apollón dörgedelmei? A nőgyűlöletére általában példaként felhozott passzusai olvashatók-e ironikusan, vagy pedig az ostorozó szavak kizárnak minden effajta próbálkozást? Egy mitológiai történet allegorikus értelmezése során merülnek fel azok az ironikus jelentéslehetőségek, amelyeket a jelen interpretáció a továbbiakban működtetni kíván. Robert Graves A görög mítoszok-ban Dionüszosz cselekedetei között említi azt az esetet, amikor Dionüszosz Trákiába érkezvén el akarta terjeszteni saját misztériumait. Trákia akkori királya, Orpheusz azonban nem volt hajlandó őt istenként tisztelni, hanem másféle szent misztériumokat (elsősorban a napistenét, Apollónét) tanított alattvalóinak. Attól tartott ugyanis, hogy Dionüszosz és szenvedélyes követői megbontják az ésszerű alapokon megteremtett rendet. „Mondják, hogy Orpheusz helytelenítette a bakkhánsnők erkölcstelenségét, és a homoszexualitást dicsőítette. Ezért Aphrodité éppúgy megharagudott rá, mint Dionüszosz”5, aki mérgében felingerelte az őt mindenhova követő, és orgiasztikus misztériumaiban résztvevő bakkhánsnőket. A felbőszített menádok megvárták, míg férjeik bemennek Apollón templomába, ahol Orpheusz papként szolgált, majd berontottak, és saját fegyvereikkel ölték meg férjeiket, Orpheusz fejét pedig levágták, és bedobták a Hebrosz folyóba (kiemelés tőlem D.E.). Ha a fenti mitologéma figuráit a Nietzsche-életmű ambivalenciáját fenntartó kettős princípium – az ésszerűség és a szenvedély – allegóriájaként értelmezzük, Nietzsche állítólagos nőgyűlölete más megvilágításba kerülhet. Egy ilyen allegorikus alapokon futtatott ironikus olvasat azt a hipotézist veti fel, hogy Nietzsche „nőgyűlölete” Dionüszosz dühének allegóriájaként értelmezhető: szenvedélyes bőszítés az önnön nem-üket imádó dogmatikusok racionalizált rendszerével szemben. Ez egy olyan (akár feministának is nevezhető) alternatíva állításában létrejövő olvasat, amely szerint Nietzsche-Dionüszosz vérlázító és provokatív szövegeivel felhergeli a harcias menádokat, hogy saját fegyvereiket ellenük fordítva, a szenvedély nevében szegüljenek szembe az ésszerűség képviselőivel. Ami az ésszerűség és szenvedély nietzschei dinamikájában azt feltételezi, hogy az ésszerűség stratégiáit is alkalmazniuk kell. Milyen erőviszonyok jellemzik az ésszerűség és szenvedély effajta dinamikáját? Amikor Nietzsche a megismerés szenvedélyéről ír, és az erre vonatkozó programját fejti ki, hangsúlyozza, hogy egy effajta „létértelmező” stratégia az élet célját az élvező megismerésben6 látja, vagyis abban, hogy „fönntartsa a megismerés forrásait és hatalmait, a tévedéseket és szenved[élyeket] is, és azok küzdelméből nyerje megtartó erejét”.7 A megismerés szenvedélye nem a két erő összebékíthetetlenségére alapoz, nem a kettő oppozíciójáról van szó, hanem differenciális egységbe való beíródásukról. Ez azt (is) jelenti, hogy konfrontációjuk bármely tetszőleges pillanatában előálló differenciális egységnek a megbontása, azaz ésszerűség vagy szenvedély stratégiai kisajátítása, fejetlenséghez vezet. Legyen erre példa a mítoszbeli menádok sorsa, akik elvakultságukban, az ésszerűség fegyvereit magukra öltve, fejét vették Orpheusznak, és ettől a bűnüktől megmerítkezéssel sem tudtak megtisztulni( Darabos Enikő) összeállította: Kerekes Tamás

A legszebb ezer magyar vers

Makkai Ádám (szerkesztő): A csodaszarvas nyomában A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából . 1008 oldal, B/5, keménytáblás „S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték.” – így meséli el a Csodaszarvas mondáját Kézai Simon Gesta Hungaroruma. A Képes Krónikában szintén megtalálható a hun-magyar mondakör egyik legszebb története: „Történt egy napon, hogy vadászni indultak, és a pusztában egy szarvasünő bukkant fel előttük; az menekült előlük, ők pedig a meotisi mocsarak közé is követték. Ott azután teljesen eltűnt előlük, és bár sokáig keresték, sehogyan sem akadtak a nyomára. Bejárták a már említett mocsarakat és állataik legeltetésére alkalmasnak találták. Miután apjukhoz visszatérve megkapták tőle az engedélyt, minden holmijukkal a meotisi mocsarak közé mentek, hogy állataikat legeltetve ott lakjanak. A Meotis vidéke Perzsia földjével szomszédos; egyetlen gázlót kivéve mindenfelől tenger fogja körül, folyói nincsenek, de bővelkedik füves területekben, erdőkben, halakban, madarakban és vadakban; a be- és kijárás azonban nehézkes. A meotisi mocsarak közé mentek tehát, és öt évig el nem mozdultak onnan. Mikor a hatodik esztendőben kijöttek, a pusztaságban véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik a férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak. Jószágaikkal együtt gyorsan elragadták őket a Meotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első zsákmány. Történt pedig, hogy abban a küzdelemben ama gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két leányát is elfogták, egyiküket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származtak azután az összes hunok, illetve magyarok. Történt pedig, hogy miután sokáig laktak a meotisi mocsarak között, kezdtek hatalmas néppé növekedni, s ez a vidék már sem befogadni, sem táplálni nem volt képes őket.” "Örömmel teszek eleget Kiss Gábor felkérésének, hogy az angol nyelvű magyar költészeti antológiának szerkesszem meg a magyar párját. Létezik egy nyelvészeti körökben jól ismert szabály, mely szerint a kivándorló csoportok jobban megőrzik egy adott nyelv régiségeit, mint az otthon maradottak. Magyar és angol nyelvű irodalmi tevékenységem ismeretében, talán ez a tény ösztönözhette Kiss Gábort, amikor egy amerikai magyarhoz fordult a számtalan hazai kiválóság helyett. Az emigrációs életforma a magyar versekre való állandó emlékezést, a versek magunkban való mondogatását, valamint magát az írást így egyféle nyelvmegtartó erővé tette sokunkban, akik nyugaton lettünk magyar írókká, költőkké.(...) Jelen kötetünk egyik fő célja annak a klasszikus magyar vershagyománynak a felidézése, mely költészetünket fejlődésében mutatja be a kezdetektől. Elsősorban a lezárt életművek előtt tisztelgünk a Szent István-i millenium alkalmából. Az élő klasszikusok közül azok előtt hajtunk fejet. akiknek életműve ugyan még befejezetlen, de túlnyomó része már irodalmi kánonunk szerves része, s mint ilyen legalábbis részben befejezettnek tekinthető. Kötetünk ezért tankönyvnek is beillik. Másik fő célunk egy helyütt elérhetővé tenni azt a magyar versanyagot, amelyet csodálatra méltó műfordítás-kötetében Szabó Lőrinc "örök barátainknak" nevezett, kétkötetes munkáját a világlírára alkalmazván. A jelen esetben "örök barátunk" az olyan magyarul írott vers, amely a kórházi betegágyon eszünkbe jutva megvigasztal, és enyhülést vagy reményt ad a felépülésre, vagy az olyan, amely az ezeréves magyar történelem valamely jelentős eseményére emlékeztet. Esetleg első szerelmünket juttatja eszünkbe vagy a mindenki életében fel-felmerülő Isten-élményt, még akkor is, ha az illető ateista és az "Istenem" felkiáltás csak nagy veszedelem pillanatában hagyja el az ajkát." Makkai Ádám előszavából Kutatók szerint a Csodaszarvas feltehetően az újjászületés, a megújulás, valamint a Nap, vagyis az isteni gondviselés jelképe. A szarvas egyébként a magyar és a lengyel krónikákban is visszatérő motívum. Szent Gellértnek szarvas mutatja meg a bakonybéli monostor helyét, a váci egyház alapításmondájában szarvas mutatja meg Szent Lászlónak, hogy hová építse a székesegyházat, a lengyel krónikások szerint szarvas mutatja meg a magyar Szent Imrének, hová építsenek a lengyelek kolostort. A néphagyományban pedig többféleképpen is ábrázolják: a Vas megyei Bucsun a századfordulón feljegyzett változat szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt; a Dozmaton fennmaradt történetben homlokán a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold, jobb veséjén az égi csillagok láthatók. Más dunántúli változatok szerint szarvának ezer ága-boga van, rajta ezer misegyertya, „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”. A csodaszarvas kis kerek pázsiton legelészik, vagy fekete felhőben tűnik fel. A monda egyik legismertebb feldolgozása Arany János „Rege a csodaszarvasról” című költeménye. „. (forrás: wikipedia.hu) A történet racionális felszíne alatt megbúvó mondai szálak csak alaposabb szemügyre vétel után sejlenek fel. Elsőként egy árulkodó nyom: a Hunor-Magor testvérpár anyjának neve: Eneth/Enee, az „ünő" szavunk régies alakja, tehát mindenképp egy szarvastehén-ősanya mítoszra utal. Gyanúnk még erősebbé válik annak fényében, hogy az obi-ugor eredetmondában, mely az új hazát mutató csodaszarvas-mondának minden bizonnyal legkorábbi formáját őrzi, minden szereplő állat: az ünőt két mitikus, totemisztikus törzsalapító szereppel bíró ragadozó, egy menyétfajta s egy madár üldözi s termékenyíti meg. A mítosz „humanizálása" nem Kézai Simon találmánya volt: az idők során fokozatosan halványult el a történetben a közösség őseinek tartott totemállatokra való utalás, s vették át helyüket emberi szereplők. Ebben az átalakulási folyamatban képez átmenetet a fentebb már említett, az Ezeregynap című perzsa mesegyűjteményben ránk maradt, A kék szarvas című történet, mely Kína ifjú királyának, Ruszvansadnak és Sahrisztani hercegnőnek egymásra találását beszéli el. Az ifjú király vadászat közben egy fehér, kék és fekete foltokkal pettyezett szarvasünőre akad, üldözőbe veszi, s végre egy forrás mellett észreveszi. Azonban az állat a vízbe ugrik s nyoma vész. Ruszvansad ezért a vezérjével a forrás mellett marad éjszakára. Reggel gyönyörű dallamra ébrednek, s egy palotát látnak maguk előtt, melybe belépve megtalálják a hercegnőt, aki levetette szarvas alakját s a király felesége lesz. Nyilvánvaló hát, hogy a magyar csodaszarvas-monda egy közös ázsiai eredetre visszanyúló, ősi totemisztikus eredetmonda teljesen humanizált, valószerű elbeszéléssé alakított formája, melyhez eredetileg szorosan kapcsolódott a lányszerzés később különválasztott története. A monda további motívumai, a két üldöző és a vízen való átkelés szintén mélyebb jelentést hordoznak. A vízen túlra vezető szarvas a halhatatlanság ismerője, az élet-halál határfolyóján átlépni és átvezetni tudó isteni lény. A két vadász alakját illetően pedig valószínű, hogy a nomád társadalmakban gyakori, az egész népet megosztó, kétosztályú exogám házassági rendszer mitikus őseiről lehet szó, kapcsolatban állva a későbbi kettős fejedelmi államrendszerrel és a kettős királyság intézményével. Hová is jutottunk tehát? Láthattuk, hogy bár a szarvas, mint csodatévő állat sok történetben megjelenik, a magyar csodaszarvas-monda eredtét Keleten kell keresnünk, a nomád népek totemisztikus eredetmondáiban. A középkori nyugat-európai mesék és keresztény legendák utat mutató, és/vagy lánnyá változni képes szarvasa - a szarvas-kultusz széles elterjedtsége folytán a helyi népek ősi mondakincséből is származhatott (a mítoszok szarvassá változó tündérlányainak neve: Helené, Elain, Tündér Ilona a szarvas indoeurópai nevéből - jeleni, elu, elain - származik), de a keresztes háborúk idején, iszlám közvetítéssel Ázsiából is érkezhetett. Utolértük hát az űzött vadat. És meg is csodálhatjuk! Hogy hol? Csak a téli égboltra kell emelnünk a tekintetünket. Lapp legendákra támaszkodva tartja magát az az elképzelés is, hogy a csodaszarvas története ősi időkben egy konkrét égi jelenségre lett írva. A szarvasűzés történetének csillagképmása ugyanis minden ősztől minden tavaszig a fejünk fölött ragyog. A Cassiopeia-Perseus-Auriga csillagkép-hármas formálta szarvast ott űzik szakadatlanul a vadásztestvérek, az Ikrek, nyomukban egy vadászebbel (Canis minor). A szarvas lábainál a leányborjak (Pleiades), fent-mögötte a lapp mondákban Tiermesznek nevezett Ökörhajcsár nyilazza. A lapp hiedelem szerint addig áll fenn a világ, míg Tiermesz nyila le nem teríti a jávorszarvast. Hisz az égi szarvas agancsán hordozza az ég zárókövét, a Sarkcsillagot, s ha a nyíltól összerogy, az égbolt is a földre omlik. Még szerencse, hogy a Tejút egy keskeny gázlóján átszökellő, hátsó lábait hasa alá húzó szarvas utolérhetetlennek tűnik. Hisz mióta világ a világ, a téli esti égbolton mindig a menekülő szarvas tűnik fel s bukik alá elsőként - üldözőit pedig a nyomában, de lemaradva mögötte, örökkön-örökké. Kulin Borbála A TINTA Könyvkiadó reprezentatív kötete a csodálatos magyar költészetet mutatja be 1000 kiemelkedő alkotáson keresztül az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig. A népdalok és a kurucnóták mellett a szerkesztő 110 költőtől közöl verseket. A költők egy része mindenki által ismert, az irodalomtanításban tananyagként szerepel, mint például Janus Pannonius, Petőfi Sándor, Ady Endre. A szerzők másik része (Nyéky Vörös Mátyás, Kannás Alajos stb.) csak kevéssé van jelen köztudatunkban annak ellenére, hogy verseik közül jó néhány a magyar költészet kiemelkedő alkotása. A versgyűjteményben a költők rövid életrajza is megtalálható, ezért könyvünk tankönyvnek is használható. Egyetlen családi könyvtárból sem hiányozhat. A legbecsesebbi ajándék! A kötetet Buday György által készített 25 költőportré illusztrálja. szerkesztő nem kispályás: http://makkai.org/index/index-hu.php a szerkesztő élete is kész regény „Egyke vagyok, akit nyelvekre fogtak három éves korától kezdve, az első 2 elemit németül kellett végeznem. Budapest ostroma után 1945 nyarán gyermekparalízis járvány áldozata lettem, ez felmentett a katonaságtól és a Munkára Harcra Kész (MHK) mozgalomtól valamint a gimnáziumi tornaórák alól. A budapesti Lónyai utcai református gimnáziumban kezdtem 1946 őszén az 5. általánost, a gimnázium államosítása után (1951-52)-ben átkerültem a Vörömarty Mihály állami általános gimnáziumba, ahol 1954-ben kitünően érettségiztem. "Rossz káder" lévén nem vettek fel latin-görög szakra, és eltanácsoltak a pécsi állatorvosi karra, amihez semmi kedves, tehetségem nem lévén nagy nehezen betornáztam magam a budapesti jogi karra. Itt 3 hónap után éhségsztrájkba kezdtem, mert nem bírtam elviselni Vas professzor állítását, miszerint "minden erkölcsös, ami a Párt érdekében történik, és minden erkölcstelen, ami a Párt ellen irányul.." Nagybátyám Makkai László segítségével Tamás Lajos Rektor kicserélt az egy évvel felettem járó Vázsonyi Vilmossal, aki francia magyar szakosból így lett joghallgató, én meg még a karácsonyi szünet előtt bekerültem a francia-magyar szakra. Itt Eckhardt Sándor, Győri János, és Kelemenné Balogh Jolán tanítványaként elég jól megtanultam franciául, műfordításaim mentek a Magyar Rádióban és jelentek meg nyomtatásban az Irodalmi Ujságban. 1956 októberében lettem harmadéves. Négy nevemmel aláírt cikket hagytam a Szabad Nép székházban, ami több évi börtönbüntetést vont volna maga után. Kétszeri nekifutással átjutottunk a határon 1956 Nov. 19-én, s két heti láger élet után Bécsben elvettem első feleségemet, Kemény Zsuzsát, Szabó Lőrinc unokahúgát. 1957 jan. 1-én érkeztünk Camp Kilmer, New Jersey-be, ahol apám és amerikai felesége Dr. Elizabeth Smith Makkay (apám visszaváltoztatta a családi -i-t y-ra) értünk jöttek. Bostonban laktunk, ahol január havát átdolgoztam a Ritz szálló konyháján 89 cent minimális órabérért mint konyhai kisegítő és szolgálati kisliftes étel berakodó. Közben apám elvitt "az egyetemre" - nem tudtam hol vagyok - egyik helyen franciául, másikon németül, harmadikon oroszul kellett beszélnem. Később tudtam csak meg hogy a Harvard University-n voltunk, ahová fel is vettek mint az első 1956-os menekültet 1957 február 8-i kezdettel, harmadévesnek, orosz-francia szakra. Az 1958-as évfolyammal végeztem egy nyári szemeszter ráadással, itt kaptam a B.A. "cum laude" alapfokozatot. 1958 szept. 2-n álltam munkába a Hawaii szigeteken mint német-francia és latin tanár az Iolani School nevű magániskolában, melyet 1853-ban alapított Emma kiorálynő. Az első orosz szputnyik fellövése után felkértek, hogy tanítsak oroszt is: így lett az Iolaniból az első gimnázium a Csendes Óceán közepén, ahol oroszul lehetett tanulni. 1960-ban felmondtam az Iolani-nak, mivel a Ford Alapítvány ösztöndíjasaként felvettek a Harvarddal 300 éve rivalizáló Yale egyetemre, ahol mint általános nyelvész szereztem az M.A. (Magister Artium) fokozatot 1963-ban, valamint a Ph.D. (Philosophiae Doctor) 1965-ben. Disszertációm az Angol nyelv idióma-szerkezete (ld. A könyvek jegyzékét angolul) könyv formájában is megjelent 1972-ben a Hága-i Mouton kiadónál. 1966 nyarán 3 évi válás után elvettem Valerie June Becker-t, akit a Yale-en ismertem meg. Két lányunk van, Sylvia (szül. 1968) és Rebecca (szül 1978), mindkettő férjezett, három fiu unokám van, Gabriel, Noah és Jonah, ezek Sylvia gyermekei, férje evangélikus lelkész, The Rev. Mark Harder. 1967-ben kerültünk Chicago-ba, ahol az újonan alakult Illinois-i állami egyetemen lettünk mindketten "assistant proferssor"-ok, majd 1968-69 től véglegesített docensek. Engem 1974-75-ben neveztek ki Ny. R. Egyetemi tanárrá, azaz "full professor of Linguistics"-szé. 2004 június 1-vel vonulok nyugalomba, mint "professor emeritus". 1988-ban elváltunk amerikai nejemmel, és elvettem Arany Ágnest, akivel 1985-86-ban ismerkedtem meg Szingapurban, ahol én voltam az első Fulbright ösztöndíjas látogató professzor egy teljes éven át. 1989-2002-ig Hong Kongban tanítottunk, én angolt, Ági németet, először a Hong Kong Baptist College-ban, majd a Hong Kong-i egyetemen. 2002-ben visszajöttünk Chicagoba ahol 1995-ben megalapítottuk az ATLANTIS-CENTAUR kiadót. „ http://makkai.org/makkai/cv-hu.php Öröm kézbe fogni ezt az ezer oldalas kötetet. Arany János verse az előhang, amelyet mondák és népballadák követnek, de differenciáltan. Külön a köszöntők, külön az egyházi ünnepeket megverselő szövegek.(pünkösdölők) .Fájdalom, de az ismerősnek tűnő szövegekből is kimaradt gyarló emlékezetem miatt egy-egy rész, mint pl. „Elment a hal lefelé, Törökkanizsa felé. Nem is jön többé vissza Mert arra van az útja.” (Hej halászok, halászok) Tehát a kötet csupa rácsodálkozás- számomra-a magyar költészet értékeire. És gyarapodás is, mert a Káka tövén kelt a ruca verssorral induló verset nem is ismertem, noha két diplomát is szereztem magyar irodalomból: egy főiskolait, és egy egyetemit. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az Egy asszonynak kilenc fia c. versezetben olyan szót találtam, amit eddigelé soha nem láttam leírva(humáj) „Csak eljöve egy nagy humáj, Felemelé az ő lányát.” A szerkesztőnek igen erősen kellett arra ügyelnie, hogy ne parttalan szövegfolyam legyen a kötet. Ezt nevezik meghittebb berkekben „biztos kezű szerkesztésnek”), de külön egy rácsodálkozás volt a számomra, hogy a kötet záró darabja egy József Attila vers volt,(amit megint elfeledtem), a címe már nem is lehet kétséges: Rege a csodaszarvasról.) Annak is örültem, hogy nem áhítatba dermedve kell olvasnom e szövegeket, kicsillan néha a derű a komoly hangvételű balladákból is : -Elmenek, elmenek Király őfelsége -Kellesz a fenének Annak is a vénnek.” Hogy valamiféle tagolás segítse az olvasót, hogy el ne tévedjen, a szerző történelmi korszakokban gondolkodott, így a korai népköltészet kincsei után a középkori költészetből megtörtént válogatás következik.(Kegyes Szűz Máriáról, Szent Lászlóról) Amikor újraolvastam a Siralomének a tatárdúlta Magyarországról c.. versezetet, arra gondoltam, hogy ez nem lógna ki a Prédikátor könyvé-ből sem. Janus Pannonius nyitja meg azoknak a költőknek a sorát, melyekhez életrajzi jegyzék is tartozik. Gyarló lévén, már el is feledtem, hogy melyik helységnél érte a halál, menekülés közben. Álpátosz helyett súlyos és kellemetlen kérdéssel szembesülhetünk a nagyváradi kanonokká kinevezett Janus Pannonius lírájában: „Miért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?” Erős a középkori, s a reformációval egybekötött korszak: Vásárhelyi András, Batizi András, Apáthi Ferenc, Erdősi Sylvester János) Antológiákat évek óta azon mérek, hogy szerepel-e benne Dsida Jenő, vagy Szittya Attila Bendegúz) Dsida szerepel,de Tompa László nem. Ne legyünk telhetetlenek. Szerepel benne a nagy klasszikusok mellett Czuczor Gergely,Kiss József, Reviczky Gyula, Gyóni Géza, Sík Sándor, Sinka István, Mikes Margit( őt már nem is emlegetik),Palasovszky György Szemlér Ferenc, Képes Géza,Hajnal Anna és Kányádi Sándor. Sejtem, hogy 100 szerkesztő, ha megbízást kapna, százféle módon válogatná össze ezt az antológiát, de abban is biztos vagyok, hogy a tankönyvként is használható kötetben a magyar költészet derékhada mind bennefoglaltatik. Legyen ez a kötet hétszeri főhajtás az előtt az egyszeri csoda előtt, melynek magyar költészet a neve. Kerekes Tamás

A titokzatos Benedict Társaság

Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság Animus Kiadó www.animus.hu info@animus.hu Tehetséges gyermek vagy, és különleges lehetőséget keresel? Reynie, ahogy sok más tizenéves, felfigyel erre az újsághirdetésre, és csakhamar különös, sőt egyenesen furcsa megmérettetések hosszú sorával találja szembe magát. A fiú remekül megállja a helyét, de kitesz magáért a hihetetlen emlékezőtehetséggel megáldott Ragacs, a lehetetlent nem ismerő Kate és az aprócska, mogorva Constance is. Az agyafúrt próbákon sikeresen túljutó kis csapatot egy bizonyos Mr. Benedict (narkoleptikus) veszélyes küldetésre kéri fel: meg kell állítaniuk a világuralomra törő Lex Kampetset, mielőtt még késő lenne. A különleges képességű gyerekekre megpróbáltatások és kibogozandó rejtélyek hosszú sora vár. Az év legjobb könyve: School Library Journal A történet azzal kezdődik, hogy Reynie Muldoon nevű fiú, külön útbaigazítás nélkül ,eljut a Harmadik utcában lévő Monk-épületbe. Reynie különös fiú, egy árvaházban él, s külön nevelőnő foglalkozik vele, aki tamilul tanítja a tehetséges srácot. A regényben szereplő hírek kísértetiesen hasonlóak a mi híreinkhez: Válság és változtatás - harsogják a főcímek.(A kisfiú fejjel lefelé is tud újságot olvasni) Aztán jön a teszt, ezzel a kérdéssel: „Mi a baj ezzel az állítással?”- mire Reynie azt írja , hogy „Ez nem is állítás, hanem kérdés.” Tulajdonképp krativitást mérő kérdések ezek, vagy inkább az érzelmi intelligenciát feltérképező kérdések. Aztán, mint a Hét mesterlövész- ben összeáll a sikercsapat. Addig is történik egy s más., különlegesen nagy szükség van a lélekjelenlétre. Aztán, mint Stephen King metafizikai horror-regényeiben feltárul egy szörnyű dimenzió, gonosz erők akarják manipulálni az emberiséget, és csak ez a sikercsapat, ez a gyerekekből összeverbuvált csapat lesz képes megállítani őket. ha, és itt át kell, hogy adjam a szót. Tessék végigolvasni az év legjobb könyvének kikiáltott sikerkötetet. Izgalmakban nem lesz hiány.hisz adott egy összeesküvés-elméletekre elevenen reagáló olvasóréteg, és az együttérzés kialakulása sem lesz nehéz ezekkel a csodagyermekekkel, hisz már itthon ois nagy divat indigó-gyerekekről beszélni. Kerekes Tamás

Történelmi tévhitek

100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod Hahner Péter Animus Kiadó, 2010 www.animus.hu info@animus.hu • 320 oldal • Kötés: kemény kötés • ISBN: 9789639884953 ________________________________________ Más megközelítés: egy történelmi dolgozatban egyszer megkérdeztem, hogy ki volt Luther. Erre azt a választ kaptam, hogy Árpádházi Szent Margit. Több sem kellett, elgondolkodtam, s rájöttem, hogy Savanarola Beatrix királynő volt, Nagybotú Mészáros Lőrinc pedig Kun Béla. Aztán rájöttem, hogy ez még mindig nem az igazi. Ellenben most jön a java Bevallom, 25 évig rosszul tanítottam a történelmet, csak mentség, hogy ezt a pécsi egyetemen tanultam, ahol a szerző forrásvidéke is található. A könyv meghökkentő módon történelmi téveszméinkről rántja le a leplet, olyan téveszmékről, amik túlélnek még egy rendszerváltást is. Már csak óriásgyíkok élnek majd a földön, amikor még mindig azt hiszik a varánuszok, hogy Néró felgyújtotta Rómát. A könyv egészen szenzációs. Azt tartom kisebbik bajnak, hogy a történelemtanár óhatatlanul egyszerűsíti a dolgot, köti a tanterv stb. De mit mondjak én, aki a felsorolt 100 tételből durván 80-at hibásan tanítottam. most teszem jóvá összes tanítványom előtt:tehát olvassák el a könyvet Kerekes Tamás A színvonalas és érdekfeszítő kötet a következő téveszmék bizonyításáról szól: teljes felsorolás teljessége nélkül. - Az ember a majomtól származik - Az őskorban ősközösségben éltek az emberek - Az őskor egyik szakaszában matriarchátusban éltek az emberek -Spartacus az egyetemes szabadságért harcolt -A vikingek fedezték fel Amerikát -Könyves Kálmán betiltotta a boszorkányégetést -A középkorban azt hitték, hogy lapos a Föld - A kiadó Miért is kérdőjeleznénk meg egy történelmi esemény leírását, egy hadvezér vagy király jellemzését, amikor iskolában is tanultunk, filmet láttunk, olvastunk róla? Néró felgyújtotta Rómát, a Szent Koronát a pápa adta Szent Istvánnak, a mohácsi vereségért a magyar nemesség a felelős, Jaltában osztották fel a világot. – Kívülről fújjuk mindannyian. Csakhogy sok esetben a biztosnak vélt tudás cáfolható. Mégpedig nem egy másik hiedelemmel, hanem tényekkel. E könyv szerzője 100 történelmi tévhitet oszlat el, s állít velük szembe hiteles forrásokat és történészi következtetéseket. 100 állítás – 100 cáfolat – 100 talány a régmúlttól napjainkig. Hahner Péter történész a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Több francia és angol klasszikus történelmi művet és életrajzot ültetett át magyarra. Most megjelent könyve a tizenkettedik önálló kötete. Korábbi munkái Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok történelmével foglalkoztak. A történelem iránt érdeklődők a Rubicon című folyóiratban is rendszeresen találkozhatnak írásaival. A szájhagyomány útján terjedő illúzió sokszor erősebb az írott forrásoknál. De ha az utóbbi a különböző hivatalokban dolgozó tisztviselők alkudozását követően válik információforrássá (körülbelül ez a magyar történelemkönyv-írás), az ember elhiszi például azt, hogy az erényöv a középkorból származik, holott az újkor találmánya. De Karthágó helyét sem hintette be senki sóval. Történelmi tévhitekről szóló könyv bemutatóján jártunk a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A szerző, Hahner Péter egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszék vezetője a fenti, optimizmusra okot nem adó állításait azzal ellentételezte, hogy az Akadémiai Kiadó magyar történelemről szóló kötetét a szakma legjobbjai írták, így az kiváló, hiteles munka. Igaz, világirodalmi párjáról már nem lehet ugyanezt elmondani. De ha valaki képes németül, franciául, angolul olvasni, az új megvilágításba helyezve tanulmányozhatja a történelmet. A megyei könyvtárban tegnap délután 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről és mind rosszul tudod című könyvét bemutató "történelemórán" Hahner elmondta, a kötet gondolata először akkor merült fel benne, amikor egy protokolláris rendezvényen azt hallotta, hogy Mária Terézia az a királynő volt, aki nagyon szerette a huszárokat. Holott nála vallásosabb, férjét és családját szerető asszony kevés volt. Majd nem sokkal később újra eljátszott a gondolattal: Ormos Mária akadémikus - aki számos könyvet írt a magyar történelemről és Trianonról - mesélte neki, hogy a taxisofőre felvilágosította, a trianoni békekötésre azért került sor, mert Clemenceaunak tizenhat szüzet ígértek a románok. A francia miniszterelnök 1920-ban majdnem nyolcvan éves volt. A végső lökést az adta meg, amikor egykori osztálytársa, akiből időközben művelt nő vált, elmesélte, Clemenceau fia szerelmes lett egy magyar nőbe, de az cserbenhagyta, a fiú öngyilkos lett, a miniszterelnök pedig megorrolt a magyarokra, ez az oka a trianoni eseményeknek. Tudni kell, a politikus fia valóban elvált egy magyar származású asszonytól, de 1964-ig élt. Így hát megszületett a könyv, ami egyaránt tartalmaz tévhiteket, pletykákat, legendákat, marxista tételeket. Összesen százat, de a szerző véleménye szerint több kötetet meg lehetne tölteni ezekkel. Az egyetemi docens kifejtette, a marxista-leninista történetírás alaptételei húsz évvel a rendszerváltás után is számtalan tankönyvben megtalálhatók. A rabszolgatartó társadalom például nem csupán az ókorban volt jellemző, hanem a középkorban és az újkorban is. Sőt, a rómainál vagy a görögországinál sokkal jelentősebb volt a rabszolgatartás a 19. század közepéig az USA déli államaiban és a jobbágytartó Oroszországban. Az ókori társadalmak a szabad parasztok munkáján alapultak. Ugyancsak a marxista világszemlélet jellemzője, hogy minden történelmi korszakot egy termelési móddal ír le. A magyar középkortörténészek soha nem használják a feudalizmus kifejezést a középkor vonatkozásában. Ennek ellenére a reformkorral foglalkozó szakemberek úgy fogalmaznak, hogy ebben az időszakban számolták fel a feudalizmust - nyilván valóan ők mást értenek feudalizmus alatt: jobbágyrendszert, rendi társadalmat, földesúri jogokat. A szerző rámutatott, a győri csatában elszenvedett csúfos vereség korántsem volt csúfos. Vesztes csata volt, a Habsburg Birodalom hadserege és a magyar nemesi felkelők alul maradtak Napóleonnal szemben. De a francia akkoriban szinte mindenkit legyőzött Európában, köztük egyszer a magyarokat is. A bécsi udvar persze szívesen áthárította a felelősséget a magyar nemesi felkelőkre, hogy saját hibáit leplezze. Később pedig többek között a baloldali történészek sem tettek másképp, amikor minél több negatívumot akartak írni a magyar nemességről. A mohácsi vereséget a magyar nemesség bűneként emlegetik. Tekintve, hogy Szulejmán százezres sereggel érkezett egy olyan országban, amely Mátyás fénykorában is csak húszezer fős hadsereggel rendelkezett, a magyaroknak esélyük sem volt az erős haderővel rendelkező törökök ellen. A Hahner Péter szerint a nemzet valamikori nagyságát és jelenlegi nyomorúságát hangsúlyozó legendák a legragadósabbak. Nem csak mi, magyarok hisszük, hogy nagyjainkat Mátyástól Bocskain, Telekin, Zrínyin át Széchenyiig megölték. A franciák is hisznek Napóleon megmérgezésében. Ahogy az előbbieknek, az utóbbinak sincs alapja. Napóleon hajfürtjét elemezve a szakemberek kimutatták, a császár szervezetében sok volt az arzén. De sok volt a fia és a felesége szervezetében is. Azt viszont még senki sem vizsgálta, hogy a korbeli emberek mekkora arzénterhelésnek voltak kitéve. Napóleon egyébként leghűebb követőivel ment Szent Ilona szigetére - ezért is kizárható a gyilkosság -, s valószínűleg gyomorrák végzett vele. A tévhittel ellentétben nem volt alacsony ember: halála után 168 centiméteres testmagasságot mért az orvosa, ami akkoriban átlagos magasságnak számított; a cári hadseregbe történő belépéshez legalább 172 centiméteres termet kellett. A téli palota elleni ostrom nem ostrom volt, hanem beszivárgás. Forradalmaknál mindig szükség van jelképekre - hívta fel a figyelmet a történész. Ilyen, hogy Petőfi - nem ott és nem akkor! -elszavalta a nemzeti dalt, vagy hogy a Bastille a zsarnokság börtöne volt. A börtönben egyébként mindössze négy foglyot őriztek: két hamisítót, egy őrültet és egy perverz nemest, akit családja kérésére vettek őrizetbe. Azért vált a zsarnokság szimbólumává, mert elfoglalták a felkelők, akik mellesleg lőport kerestek, ezért támadták meg. Téves az a nézet is, miszerint a bolsevikok az orosz szociáldemokrácia többségi csoportja volt. A bolsevik szó ugyan többséget jelent, de Leninék egy alkalmat kivéve 1907-ig kisebbségben voltak. Egy "pillanatra" csupán akkor kerültek többsége, amikor 1903-ban a szociáldemokrata párt második kongresszusán a zsidó szocialista szövetség tagjai megsértődtek és kivonultak a teremből. Lenin ekkor használta először a bolsevik nevet. Ezt az ellenfelei elfogadták és mensevikeknek, kisebbségnek kezdték nevezni magukat. A szabadkőművesség ősi jellegét erőltető nézetek is megkérdőjelezhetők: a szabadkőműveseknek semmi közük nem volt a templomos lovagokhoz, a jeruzsálemi nagytemplom építőihez vagy Noé fiaihoz. Az 1720-as évek óta működnek. Az első éjszaka joga - bár írók, költők, karikaturisták, operettrendezők fantáziáját ragadta meg a 18. századtól - nem létezett a középkorban. Az alacsony sorból származó szép nők kiszolgáltatottsága (rablás, zsarolás, csábítás áldozatául eshettek) a korabeli mindennapok része volt. A legenda eredete abból fakad, hogy ha az egyik uradalom a másiktól vásárolt feleséget, az előbbi földesurának fizetnie kellett azért, mert a frigy révén egy elveszített egy munkaerőt. Léteznek mondások, amelyeket gyakran mondunk, de az alapjuk nem valós. Az állam én vagyok - ha valaki tud valamit XIV. Lajosról, akkor ez a mondás biztosan az ismeretei között szerepel. Holott a napkirály soha nem mondott ilyet, a mondást a 19. század elején alkotta meg valaki. Ami nem tévhit, hogy XIV. Lajos száját a halálos ágyán hagyta el hasonló, de az ennek az ellenkezője volt: azt mondta, ő elmegy, de az állam örökre itt marad. http://www.alon.hu/tortenelmi-tevhitek-sok-minden-tankonyvekben-rosszul-... Kerekes Tamás

Stephen King: Setét Torony ciklus

Kedves Könyvtár!

Nem rég kezdtem el olvasni Stephen King hét kötetes Setét Torony ciklusát, de sajnos a sorozatból nem minden kötet elérhető.
A 4. kötetet hiába kerestem többször is, az olvasó szolgálat szerint "kallódik" valahol.
Az 5. kötet példányait pedig vagy törölték vagy vidéken vannak letétben.

Örömmel láttam, hogy a 2. és 3. kötet viharvert példányai nem rég újabb kiadásban is beszerezték. Lehetséges lenne, hogy a méltán népszerű sorozat hiányzó köteteit is ily módon pótolják?

Köszönettel

Válasz olvasói kérdésre

Tisztelt Olvasónk! Köszönjük, hogy állományunk hiányosságával kapcsolatos észrevételére felhívta a figyelmünket! A problémát már az olvasószolgálat munkatársai is jelezték az állománygyarapítás felé. Az Ön által kért könyvek jelen pillanatban is igénylistán szerepelnek. Stephen King Setét Torony regényfolyamának 4. és 5. kötete 2000-ben illetve 2004-ben jelent meg. Kollégáink a napokban jelezték beszerzésének igényét, amit jóváhagytunk, így hamarosan újra kíválatunkban fognak szerepelni. Tisztelettel kérem, folyamatosan figyelje az állományunkba került újdonságokat! Üdvözlettel: Máté Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet 5000 Szolnok, Kossuth tér 2. Tel: 56/510-119. Fax:56/510-114.

A nyelvrokonságról

Honti László : A nyelvrokonságról Tinta Kiadó www.tintakiado.hu info@tintakiado.hu A szerző darázsfészekbe nyúlt. Badiny József forog maga körül, könnyek hullanak, mert azt hallják, hogy nem sumérok, nem mezopotámiaiak, és nem vizigótók, nem alemannok, nem palóczok, de még nem is alánok vagyunk, vagy tetszik a halbőrős atyafiság, vagy sem. Elsősorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek” ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tűzte célul A nyelvrokonságról – Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság című kötet szerkesztője, Honti László. A tudománytalan őstörténeti elméletekről készített tanulmánykötetet Honti László nyelvész. Elsősorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek" ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tűzte célul A nyelvrokonságról - Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság című kötet szerkesztője, Honti László. A nemzetközi szerzőgárda által írt tanulmányokból kiderül az is, hogy a dilettáns nyelvészetet nem csak Magyarországon művelik. Nyolc külföldi (finn, német, olasz, török, holland) szakember, valamint hat magyar nyelvész írását tartalmazza a kötet, amely az első nagyobb lélegzetű mű a témában 1943 óta, amikor Ligeti Lajos szerkesztésében megjelent A magyarság őstörténete című könyv. Ugyanebben a kötetben közölték Zsirai Miklós máig gyakran idézett Őstörténeti csodabogarak című tanulmányát. - Elszomorító, hogy Ligeti Lajos és Zsirai Miklós mondatai ma is ugyanúgy érvényesek, mint csaknem 70 évvel ezelőtt, a tudománytalan elképzelések száma azóta sem csökkent. Sőt az utóbbi években az internetnek köszönhetően még nagyobb nyilvánosságot kaphattak az „alternatív történettudósok" - mondta az mta.hu-nak Honti László nyelvész, az MTA levelező tagja. Elmondta: nem véletlen, hogy a nyelvészek nem szívesen szállnak vitába a turáni, sumér, hun rokonságot, és sok egyebet hirdető szerzőkkel, hiszen azok általában nem is értik az alapvető nyelvészeti fogalmakat. Honti László szerint a legtöbb őstörténeti művet olyanok írják, akik ugyan rendelkeznek valamilyen diplomával, de a nyelvészettel tudományos szinten soha nem foglalkoztak. - Egy orvos sem szívesen áll le tárgyalni azokkal, akik kézrátétellel gyógyítanak, az érdeklődő, művelt magyar közönségnek azonban szüksége van olyan művekre, amelyek cáfolják az egyre nagyobb teret nyerő tévedéseket és csúsztatásokat. Az összes ilyen vádra világos és egyszerű válaszunk van - hangsúlyozta Honti László. Sokan állítják például azt, hogy Finnországban már nem tanítják a finnugor elméletet. Az egyik finn szerző, aki a Bécsi Egyetem professzora, maga írt egy fejezetet a finnugor rokonságról egy iskolai tankönyvbe. Hasonlóképpen több „őstörténész" is hivatkozott arra, hogy a „Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára" nem tünteti fel a törökségi eredetű szavakat vagy elhallgatja egyes szavaink törökségi kapcsolatait. „Ezt az állítást sem bonyolult cáfolni, csak ki kell nyitni a könyvet, és megnézni, valóban hiányoznak-e, és ha nem, mit ír róluk a szótár. Persze ott vannak egytől egyig" - mondta Honti László. Kifejtette, hogy a Budenz Jószefet és Hunfalvy Pált ért vádak, miszerint a Habsburg Birodalom érdekeinek kiszolgálói voltak, szintén minden alapot nélkülöznek, a témát részletesen tárgyalja Bereczki Gábor tanulmánya. A nyelvészprofesszor a tudománytalan módszerek közül is megemlített néhányat. Elmondta, hogy a dilettáns művekben hivatkozott szövegeknek gyakran a címük is hiányzik a bibliográfiából, vagy épp maga a bibliográfia marad ki a kötetből. Honti László elmondta: előfordult olyan is, hogy nagy munkával kikeresett egy gyanús idézetet, és kiderült, hogy a szerző valójában egészen mást állított a művében. Nem csak Magyarországon van azonban hagyománya a tudománytalan elméletalkotásnak. - Finnországban egyetemi tudósok publikáltak olyan műveket, amelyek nyilvánvalóan ideológiai indíttatásúak - fejtette ki Honti László. Mint elmondta, az elmélet szerint az indoeurópaiak érkezése előtt az uráli népek egészen a brit szigetekig elfoglalták Észak-Európát, aminek csak annyi a jelentősége, hogy eszerint a balti-finnek előbb érkeztek volna mai hazájukba, mint szomszédaik. - Néha még élvezni is lehet az ilyen „elméletekkel" való munkát, hiszen némelyik annyira mulatságos, hogy az ember el-elneveti magát. Legtöbbször azonban arra gondoltam, hogy mennyi, tudományos szempontból is izgalmas témával foglalkozhattam volna ennyi idő alatt - tette hozzá Honti László. A nyelvészprofesszor több mint másfél évet töltött az általa írt tanulmányok összeállításával, fordítással és a könyv szerkesztésével. a szerző vitapartnere sem matyóhimzés A finnugor boszorkánykonyha módszereiről _Marácz László cikke Honti Lászlóval szemben „Honti László, a Groningeni Egyetem finnugor professzora ezek ellen az érvek ellen három helyen reagált. Újságcikkben (olvasói levél) a holland napilapban, NRC Handelsblad-ban, 1996. február 15-én adott interjújában és az 1996. február 25-én a hollandiai magyar Mikes Kelemen Kör szervezésében tartott amszterdami előadásában. 1. Érdemben a Magyar fordulatban felhozott egyetlenegy ellenérvre sem reagált. Nem hivatkozott azokra a tudományos kutatásokra, melyek már megcáfolták a finnugrisztika álláspontjait. Nincsen hivatkozás nem-finnugor magyar nyelvrokonsági kutatásokra, mint például Götz László nagyszerű kétkötetes munkájára. 2. Honti amszterdami előadását azzal kezdte, hogy tudományosságom a Hócipőben megjelent cikk, a "Magyarul beszélnek a földönkívüliek?" szintjén áll, mely másolatát a közönség köreiben szétosztotta. Az amszterdami közönség előtt kijelentette, hogy igazából nem vagyok nyelvész, a Magyar fordulatot nem szabadott volna kiadni, stb. 3. Honti szerint azt állítottam, hogy nincs kapcsolat a magyar és a finnugor nyelvek között (NRC Handelsblad), s hogy a magyar-török nyelvrokonság híve vagyok (NRC Handelsblad, UK, amszterdami előadás). Leszögezem, hogy a Magyar fordulatban én ezt nem állítottam. A magyar és az ún. finnugor nyelvek között valóban vannak párhuzamok, de ezek egyáltalán nem kizárólagosak, ahogyan a finnugristák állítják. Megjegyzem, hogy a magyar-török nyelvrokonságról soha sehol nem nyilatkoztam. Mindössze annyit, hogy vannak párhuzamok a magyar (nyelv) és a török nyelvek között is. Honti taktikai célja világos: olyan dolgokat adni a számba, amit nem mondtam, de amelyekkel szemben a finnugristák szerint a finnugor elsőbbség már bizonyított. 4. A tudományban nincsenek örök igazságok, dogmák. A tudományban elméletek léteznek, amelyeket új tények felbukkanásakor ezekkel a tényekkel szembesíteni kell. Honti szerint ez nem szükséges, mert szerinte a "magyar nyelv finnugor eredete a XVIII. század közepétől ténynek tekinthető" (NRC Handelsblad). Először is, egy tudományos tézis régisége nyilván nem minősül érvnek a tézis helyessége mellett. Továbbá ? mai szemmel? nem lehet komolyan venni a XVIII. századi nyelvészet bizonyító erejét, hiszen a XVIII. századi európai nyelvészetnek alig volt komoly grammatikai elmélete, legfeljebb szólisták alapján dolgoztak. Erről azonban Honti maga is érzi, hogy túl kevés, mert a nyelvrokonság nem csak közös lexikai elemekben nyilvánul meg. Ha az utóbbi állítás igaz, akkor Sajnovics János az 1770-ben Koppenhágában megjelent a magyar-lapp nyelvrokonságról szóló könyvében a "Demonstratio Idioma ungarorum et lapponum idem esse" címmel tulajdonképpen mit bizonyított? A modern nyelvészet szerint semmit. Legfeljebb azt, hogy a magyar és a lapp nyelv között szópárhuzamok állnak fenn. Ezt a finnugristák is elismerik. Idézet Lakó György Sajnovics Jánosról írt könyvecskéjéből: "Sajnovics olyan magyar és lapp szavakban látta az azonos eredet bizonyítékát, amelyek a hangalakra nézve hasonlítanak egymásra, jelentés tekintetében pedig teljesen... Az összehasonlító nyelvtudomány viszont már körülbelül 150 éve nem fogadja el a szavak etimológiai azonosságának bizonyítékául az egyenlő jelentésű szavak hangalaki hasonlóságát…". Ebből következik, hogy teljesen megalapozatlan Honti azon állítása, hogy a finnugor nyelvrokonságot már a XVIII. században bebizonyították. Harmadszorra, ha akkor már bebizonyított ténynek számított volna a finnugrizmus, akkor a XIX. század első felében Körösi Csoma Sándor miért kezdett el Indiában kutatni a magyar nyelv eredete iránt? Őt, mint göttingeni diákot a finnugrizmus, az akkori és jelenlegi finnugrizmus német központjában, a XVIII. századi évek nyilvánvalóan nem győzték meg. Sőt az is dokumentált, hogy nem kevés nyelvet tudott. 5. Honti amszterdami előadásán azt mondta, hogy a nyelvekről nem lehet azt állítani, hogy nem rokonok, csak azt, hogy rokonságban állnak-e egymással. Ha ez igaz, akkor milyen alapon jelenti ki Honti, hogy a magyar és a török nem rokon nyelvek; minden nem-finnugor rokonságot el kell vetni, s csakis a magyar és a finn nyelvrokonság a helyes? 6. Honti szerint állításom, hogy "a magyar szaktudósok nincsenek tisztában számos magyar szó közös eredetével" nem helytálló (NRC Handelsblad). Ez az állításom _ sajnos_ igenis igaz, mert a hivatalban lévő magyar nyelvészet a CzFo. nagyszótár alapelveit elveti.” (Marácz László) A kiadó Régóta nem esett annyi szó a magyar őstörténetről, mint az utóbbi években. A forrásoktól, de még a legelemibb alapismeretektől is magukat gondosan távoltartó lelkes őstörténeti művekkel árasztják el a könyvpiacot, a társadalmi folyóiratok vitáznak, tudománytól távol álló napilapok ankétoznak a magyar előidők alapvető kérdéseiről. A művelt magyar nagyközönség pedig tétován botladozik a délibábkergetőknek, a megszállott sámánkodóknak, a napi politika Sancho Pansáinak egyéni gusztusához, világnézetéhez szabott, egymással homlokegyenest ellenkező elméletei közt, és reménytelenül keresi továbbra is a feleletet a nagy kérdésre: kik is vagyunk, honnan is jöttünk?” – írta Ligeti Lajos 1943-ban. Szinte hihetetlen, hogy közel hetven évvel ezelőtt is (majdnem) ugyanolyan mértékben dúlt a vad dilettantizmus, mint manapság, azóta legfeljebb a színtér gazdagodott: ma már az elektronikus médiumok is ontják a maszlagot anyanyelvünk eredetével és rokonságával kapcsolatban. E kötet szerzői a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgező hatását. Amióta kiderült, hogy anyanyelvünk a finn és sok más egyéb, az uráli–finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvnek a rokona, sokan tiltakoztak a nem eléggé „előkelő” atyafiság ellen. E kötet szerzői főleg az utóbbi évtizedekben szinte hisztérikus epidémiaként terjedő dilettáns nézetekkel foglakoznak, amelyek anyanyelvünket egyebek közt a törökkel, a sumerral, különféle indián nyelvekkel akarják rokonítani, sőt egyes botcsinálta nyelvészek szerint a magyar nyelvből keletkezett a világ összes nyelve. Az agresszív hangnemben tálalt nézetek többnyire politikai felhanggal és vad indulatokkal is párosulnak. A könyv alcíméül választott Zrínyi-parafrázis a szellemi mákonyra utal. A szerzők igyekeztek tudománynépszerűsítő módon megfogalmazni mondandójukat, a dolgozatokban előforduló szakszavak értelmezését a Függelék tartalmazza. www.mta.hu összeállította Kerekes Tamás

Bűn a lábtörlő alatt

Thomas B. Runner Magánbűnök Budapest Bristol Kiadó www.bpbristol.hu "A biztonság a veszélynek az a foka, amelyet nem érzékelünk." Új írónk született Ádámnál, Évánál kezdve, a magyar bűnügyi irodalom sosem volt erős. Petőfi Sándor művét, a Hóhér kötelé-t nem azért tiltotta be a censor, mert szerzőjük demokratikus elveit hangoztatta, hanem mert igazán rossz regény volt. Sajnos nem sikerült jó bűnügyi regényt alkotnia sem Móricznak, se Babitsnak, pedig ők igazán szorgalmasak voltak. No, most ugorjunk egy nagyot, mert nem is lesz nehéz eltekinteni ennek a műfajnak magyar történetétől. (pl, En Passant felügyelő kalandjai) Azért nézzük meg a jelent. Nemere István, Lőrinc László és Wywian Fable (jól írom?) jelentik a csúcsot, s mellette természetesen Kántor nyomoz, s kiderült, hogy nekünk is volt James Bond-unk, igaz Láng Vincének hívják. köszönöm Uraim és Hölgyeim, ezzel megvolnánk. A tévében meg az eszelős Usztics Mátyást látjuk bakaruhában, és a sűrűn kijózanodó Stohl Buci küzd a tűzvonalban. És most letehetjük a tollat, s megpihenhetünk. Munkácsi Miklós kihívása óta (melyet Dögkeselyű címmel filmesítettek meg) nem olvastam igazi, hiteles magyar bűnügyi regényt. Szegény Tar Sándor is írt ilyet (azt hiszem Galambok volt a címe), de sajnos az is meglehetőst felejthető volt. Bűn a lábtörlő alatt És most Thomas B. Rrunner megszólalt a maga hangján, s ez jó. Vitathatatlan noire stílusban alkotott Magánbűnök c. prózaválogatása sikeresen találta el a kényes egyensúlyt. Míg Stephen King, Clive Barker, K. P. Dick világában a metafizika rémei egy másik világontológiát tételeznek fel, itt a saját rémképeink bennünket várnak a lábtörlő alatt. A főszereplőt alighanem Philiph Marlowe ihlette meg (Raymond Chandler), van is egy olyan története, ahol az írás elején megismert hölgyalakot átír a narratíva, amivel (mármint ezzel az írói fogással) korábban már találkozhattunk az Elkéstél Terry! c. Chandler regényben. Bűnügyi történetet írtam. Noha nem szerepel benne láncfűrészes sorozatgyilkos, és az igényes szadomazochizmus, meg kell tapasztalnunk, hogy míg Chandler világában, és a jó Dashiell Hamett-nél a bűn összefonódott a korrupcióval és az erőszakkal, itt a bűn belesimul a mindennapokba, akár egy drágán kivitelezett padlófűtés. És ez a világ T. B. Runner írásai óta már korántsem lesz olyan barátságos, mint volt, akár Ózdon járjon az ember, akár Szegeden. Ezt azzal éri el az író, hogy alteregója mintegy véletlenül kerül elő. Sohasem ő mozgatja a történet szálait, inkább csak megfigyel, időről-időre összefoglalja nekünk, hogy mit is tudhatunk az elkövetett bűnről./Ez a szerkesztésmód uralja a Körjárat és a Jött egy spanyol c. írást). A történetek főhőse egy ügyészből bártulajdonossá felküzdött Kántor András nevű alak, kit mindezideig Chandler "istállójában" edzettek. Főhőse változatos magánéletű, de a bajban mindig csak magára számítható, rezignált és szarkasztikus csapos, aki különböző bonyodalmakba keveredik, melyből azt érthetjük meg alaposan, hogy a bűn világa máris közelebb van hozzánk, mint azt gondoltuk volna. Aki előbb ügyész volt, s aztán csapos, az igazán jól értheti mindezt. De a többiek is. Az író jól szerkeszt. Írásaiban a kohézió a fejezetzárás eszköze: minden fejezet végén van egy horog, amely már át is ránt bennünket a következő fejezetbe. Írásaiban még sok mindent a véletlenre bíz (ilyen a gitárba dugott lakáscím), de az viszont olvasó és a főhős egyszerre tölt ki a linearitás mentén. És mindent kárpótol a csendes, fanyar humor, rezignáltság, mely át meg átszövi a kötetet. és ott van nekünk epizodistának az egyébként is színes egyéniségű Krepp, aki az egyik szereplő tervezett házasságáról azt mondja, hogy az a börtönlelkésztől is függ, de mivel a börtönkórus énekli a gyászindulót, az már olyan, mint amit Mandula írt, helyesebben Mendelssohn- igazítja ki a narrátor. Ilyenkor hiszem, hogy a boldogult Rejtő Jenő kacsint egyet az égből. És sose árulja ki időnek előtte, hogy ki is a gyilkos Kerekes Tamás

Fekete István: Őszi vásár

FEKETE István ŐSZI VÁSÁR Fekete István világa A vásárok ősszel megöntözik a dombok aranyos lángolását, a kabát rgadós holmit vonz, és a lónak az a sorsa, hogy eladják kivétel ezalól Fergeteg, a kiszolgált katonaló, aki, ha huszárok gyakorlatoznak a falu mellett, a trombitaszóra felkapja a fejét és szabolyosan lejelentkezik. Ilyenkor a lótartó kedélyvilágában csak bizonyos szivatrok jelenthetnek enyhülést. A kocsmákat is könnyen megiosmeri az elegáns, hosszú léptű katonaló a hosszúra vágott gyalogforgácsról, melyet könnyen lóbál a gyenge szél. Ilyen törkölypálinkát, melyet itt mérnek, nem isznak még püspökök sem. Persze a cigánykupec számára Fergeteg, a katonaló, csak öreg bőregérnek szólittatik.A ló aztán megmarad, s az örömben fogant nóta elszáll, mint tűnő uszálya az útnak Kerekes Tamás Hová sorolható tehát Fekete István prózája? Láttuk, hogy e kérdés megválaszolásában nemcsak a népies irányzat felvetése nem vezetett megnyugtató eredményhez, de az sem, ha általánosságban előbb az Új Idők, később pedig a Vigilia és az Új Ember szerzőinek egyikeként vizsgáltuk. Fekete Istvánnak, mint ezt a fentiekben már idéztem, minderről az volt a határozott véleménye, hogy könyveinek általános jellemzője a „konstruktív istenhit és konzervált múlttisztelet”. Mindez pedig illeszkedik mindahhoz, amit az ún. „tündéri realizmusról” mondott, melyről határozottan kijelentette, hogy „nekem is irodalmi eszményem”. Az „építő” vallásosság és a hagyományőrzés, illetve az elkomoruló idill és a lírává oldott tragikum éppen úgy ismérve ezen irányzat Fekete István-i változatának, mint mindaz, amit a skandináv és orosz szerzőktől, valamint a francia Jean Gionótól ellesett. E számos világirodalmi forrásból táplálkozó, sajátos szemléletmód és stílusirányzat Fekete István bukolikus hangulatú, stilizált és folklorizált életművében már a kezdetektől kiegészül a természetábrázolás animizmussal és panteizmussal gazdagított változatával, illetve mindazzal, amit 1953 táján egy levelében általánosságban úgy fogalmazott meg, hogy „az én irodalmi célom világos: béke és szeretet az élet minden rezdülése iránt”.31 Ez az az „örök humánum”, amelyet oly sokszor hangoztatott. Elgondolása a – részben Bársony Istvántól, de mindenekelőtt – Tömörkénytől, Gárdonyitól és Mórától örökölt népiesség modernizált változatát jelenti a huszadik század második harmadának magyar irodalmában. S egyúttal sajátos „leágazása” is Krúdy prózájának, amennyiben döntő szerepet tulajdonít a metaforikus nyelvhasználatnak. A tündéri realizmus mint szemléletmód és stílusirányzat figyelembevétele azzal a reménnyel kecsegtet, hogy jellemzőinek segítségével felderíthetővé válik a Öreg utakon-tól és a Tíz szál gyertyától, a Kelén, a Lutrán és a Téli bereken át egészen a Ködig és a Csendig Fekete István világa.(Sánta Gábor) "Vannak távoli emlékek, amelyek úgy bukkannak fel a múlt óceánjából, mint magányos sziklák, amelyek az idő sűrű ködében aludtak hosszú ideig...". Gyermekkora forrás-vidékére megy vissza az írói emlékezet, a felnőttkort meghatározó emlékeket vallatja, megidézi a kisgyermek életének emlékezetes szereplőit, a szülőket, a mezítlábas pajtásokat. Az Őszi vásár első ciklusa, a Gölle gyöngyfűzére - negyvenegy rövid elbeszélés -, amely a magyar novellairodalom legjobb hagyományainak jegyében fogant, s Móra Ferenc varázsos írásainak nyomdokán haladva vall a szív kincseiről - a szeretetről, a barátságról (Aprószentek; Kalapky bácsi; Jancsi; Karácsonykor; Valódi). Az Erdő-mező közel egy tucat írásában élni, lélegezni kezd a természet, s az erdőknek, réteknek, az évszakoknak, s az állatoknak a párbeszéde érvényes üzenetet tolmácsolhat az olvasó számára. - A kötet a fiatal és a felnőtt olvasók figyelmére egyaránt érdemes. (Legeza Ilona) A novellás kötetekkel mindig bajban vagyok, főleg akkor ha egyszerre több történet is van, amit ki szeretnék emelni. Melyik is tetszett jobban, melyikről meséljek többet? Csupa-csupa gondot jelent ez nekem. :) Így hát úgy döntöttem, hogy most egy összefoglalót fogtok kapni, így egyik történet sem fog az előtérbe kerülni. :) Fekete István novellás kötetében maga az író válogatta össze a történeteket. A könyvet összesen két nagyobb fejezetre bontotta, melyeket az alábbi címmel látta el: Gölle és Erdő-mező. A Gölle című fejezet nagyobb lélegzetvételű, pontosan negyvenegy rövid elbeszélés található benne. Ebben részben elsősorban gyermekkorára emlékezik vissza, melyben megjelenik a szeretet és a barátság. Mindemellett előtérbe kerül a fiatalkori szerelmek első mozzanatai és annak csalódásai is. A második fejezetben, - melyben közel egy tucat elbeszélés szerepel, - szerepet kap a természet, így hangulatos és varázslatos párbeszédekben érvényesülnek az erdők, az állatok és a növények, melybe szívesen elmerül az olvasó. Biztos vagyok benne, hogy azon olvasók akik szeretik a természet hangulatát és Fekete István történeteit, remekül fognak szórakozni. Ajánlom minden korosztálynak. :) http://olvasoszoba.blogspot.com/2010/03/fekete-istvan-oszi-vasar.html Fekete István válogatott elbeszéléseinek újabb szerzői összeállítása éppen úgy árnyalja az író vadászelbeszéléseinek két évvel korábban megjelent gyűjteményét, a Ködöt, mint ahogyan az Öreg utakont az Egy szem kukorica követte. A szándék ezúttal is nyilvánvaló: első, elkötelezett rajongói mellett a szülőföld és a gyermekkor nosztalgikus hangulatai iránt vonzódóknak is kedvezni kívánt. A skatulyáit feszegető Fekete István mindemellett remélte, hogy a vaskos kötet nyomán nemcsak az olvasók száma gyarapszik, de a kortárs kritika "ifjúsági" és "vadászírói" címkéit is elhomályosíthatja. A kötet Gölle című nagyobbik fele az író saját gyermekkorát eleveníti meg a költői realizmus módszerével, egy apró konfliktusaival együtt is boldog gyermekvilágot. Elsősorban három érzelemről van szó: a hozzátartozók, a pajtások és a természet iránti vonzódásról. Megható mozzanatokban emlékezik vissza a gyermeki szerelem éledezésére, fájdalmaira. Úgyszólván valamennyi elbeszélésben a cselekedetek erkölcsi megítéléséből, a szereplők vívódásaiból keletkezik a feszültség. Az Erdő-mező című második részben az író színes és hangulatos elbeszélésekben lehel lelket az állatok, a növények, a természet csodás világába. Az Őszi vásár ciklusait Fekete István állította össze, jobbára az előző tizenöt esztendő elbeszéléseiből. Apróbb stilisztikai simítások mellett esetenként módosított is a szövegeken: főleg a csattanókon változtatott úgy, ahogyan a hatvanas évek elején helyesnek vélte. Ráadásként néhány új, illetve addig csak rádióban elhangzott történet is helyet kapott a kötetben. A kortárs közönség kedvező viszonyulását jelzi, hogy egyetlen könyvét sem követte annyi elismerő visszajelzés, mint ezt a kötetet. Életének hetedik évtizedében Fekete István figyelmét nyilvánvalóan a számvetés kötötte le. Önéletrajzi és lírai elbeszéléseinek e gazdag gyűjteménye így végül az lett, aminek szánta: a biografikus Cönde, Csend és Ballagó idő hatásos bevezetője.(Lazi Kiadó) Kerekes Tamás

Kittenberger Kálmán

Kittenberger Kálmán Első elefántom Lazi Könyvkiadó 2010, Szeged Szerkesztő: Horváth József Kittenberger Kálmán nagy mesélő. nemcsak az oroszlánvadászatról ír izgalmasan, de fontos útmutatásokat ad, hogy körültekintően készülhessünk egy szafarira, Így pl. feltétlenül vigyünk magunkkkal felfújható gumiágyat a krokodílusok ellen. Az útleírásban is mester, szavai nyomán megelevenedik a mesés Kelet, színes tengeri kikötőivel. Fanyar humor lengi be a könyvet. Így pl. mesél az arab kereskedőkről, akik eredeti egyiptomi régiségekkel házalnak, de portékájukon gyakran megtaláljuk a a „Made in Germany” jelzést.Mondatai elevenek és élők, minden közgazdasági kísérletnél többet mond az a kijelentés, hogy Arikának két nagy kincse van. Az egyik a fehér elefántcsont, a másik a fekete, azaz az afrikai származású rabszolga. Az ördög a részletekben van: nemcsak az oroszlánok veszélyesek, de sok ember életét megkeseríti a homoki bolha, melynek kioperálását is szakszerűen ecseteli az író. Noha a helyszínek néhol kimondottan békések, de egy-egy friss sírhely emlékeztet arra, hogy veszélyes helyen járunk.Mint a kötetből kiderült, n emcsak a vadállatok jelentenek veszélyt a szafari számára, de a vadcsapdák is, ezért elengedhetetlen a csoprt számára egy jól képzett afrikai vezető.mivel a karaván emberi rendszerint mohamedán vallásúak, ezért nem ehetnek meg mindent. Elvileg pl. a viziló húsa megengedhetetlen csemege számukra, így aztán könnyedéán ráfogják, hogy hal, és előszeretettel fogyasztják. Aztán kiderül, hogy a baobabfa törzse vödörnyi vizet nyújt az elcsigázott utazaónak, s hogy a benszülött törzsek leányainál a kézitükör ajándékozása már fél siker. Aztán jön a kőpőkígyó, melynek marását szintén köpettel gyógyítják. Olvasás klözben rendkívül sok etnográfiai adatot, leírást kapunk, amik tovább színesítik a könyvet. Megtudható az is, hoögy az elefánzsír főzésre kiváló, és hogy a leopárd igen kétes erkölcsű állat. Sokat ír a maszáj törzsről, kiknek vallása az ótestamentumi zsidókéhoz áll a legközelebb. A legfélelmetesebb vadállatok mellett is a lehgnagyobb veszélyt az álomkór és a különböző ragályos betegségek jelentik Afrikában.De annál a néptörzsnél, mely narkotikum nélkül is kiállja a komolyabb operációt, az már igen ellenállónak tekinthető. A következő állatról pedig mégcsak nem is hallottam, sőt el sem hiszem, ha nem Kittenberger Kálmán írta volna. „ A Victoria-Nyanza déli részén kiszáradt a papíruszmocsár. Az ottani feketék csoportokba verődve szorgalmasan kapáltak. Én azt hittem, hogy cukornád alá kapálnak, de mikor embereimet kérdeztem, azok nevetve felelték, hogy a kapáló emberek halásznak. „Halásznak?” Igen, halásznak, erősítették meg embereim: „ mambákat” fognak. Mambának az ottani tődőshalakat nevezik. Ezek a kétlélegzésű halak. Amikor a trópusi nap fölszívja fölöttük a vizet, beássák magukat az agyagos mocsártalajba, ott koporsójuk alát nyálkájukkal „kicementezik”, és aztán állva várják, míg az első trópusi esők újra vízzel töltik meg a mocsarat és az időszakos folyamok medrét.” Orrszarvú,gepárd,leopárd, elefánt,oroszlán sűrűn szerepel a könyvben, de az is igaz, hogy a vadászszerencsét mi sem alapozza meg jobban, mint az algíri b orral kevert mézser. Varázslatos volt a kertje Nagymaroson, ahol nyaralás közben a szomszédok átvittek hozzá. Akkor Kittenberger Kálmán már nem élt, de a szobájához nem nyúltak. Könyvek tornyosultak mindenütt, mert nem fértek el a polcokon, minden összevissza kuszaságban volt, a preparátumok és kellékek. A legjobban azonban a papírkosárnak használt, kivájt és tartósított elefántlábra emlékszem. Olyan vastag volt, mint egy régi fatörzs. Kittenberger Kálmán (Léva, 1881 – Nagymaros, 1958) világhírű magyar Afrika-vadász és természettudós. Első expedíciójára 1902 karácsonyán indul el, és utoljára 1929-ben vadászott vágyai földjén. A köztes időben összesen hat alkalommal járt a fekete kontinensen. A világháború miatt a negyedik útja hosszabbra nyúlt, mint ahogyan tervezte, mert az angolok hadifogolyként Kelet-Indiába internálták, ahonnét csak 1919 szilveszterén került haza. De így is közel tíz évet vadászott, és több tízezernyi preparátumot gyűjtött a Magyar Nemzeti Múzeum számára, ahol azonban az 1956-os forradalom idején szinte minden tárgyi anyaga a tűz martalékává vált. Bármennyire is hihetetlen, mindössze két nagyobb kötete jelent meg: 1927-ben a Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában, 1930-ban pedig A megváltozott Afrika címmel. Harmadik kötetének kézirata, A Kilimandzsárótól Nagymarosig Budapest ostroma alatt elégett. Azonos címmel még életében, 1956-ban megjelent ugyan egy könyve, de ezt a szerkesztő erősen cenzúrázta. Halála után kiadott könyvei gyakorlatilag a két első kötetének válogatásai. A Kalandor vadászok – vadászó kalandorok (2003) című kötet gyűjtötte össze ismét olyan írásait, amelyek zömében új megjelenések és cenzúrázatlanok. A mostani válogatás – egy készülő bibliográfia segítségével – csupa olyan írását tartalmazza, amelyek csak régi újságokban vagy kéziratban voltak fellelhetők, és könyv alakban még nem jelentek meg. Első részében afrikai vadászélményeiről, a bennszülött törzsek világáról, a másodikban magyarországi vadászatairól, az apróvadak életéről ír, és olvashatjuk bölcs vadászintelmeit is. A kötet végén pedig a kéziratban maradt önéletrajza olvasható. Kortársai szerint írásaiban mindig tényszerűségre törekedett, egyszerűen csak elmesélte vadászkalandjait, ahogyan átélte őket. A háttérben maradva nem hangsúlyozza még az életveszélyes helyzeteket és a felmerült nehézségeket sem. Ez a végtelen szerénység Kittenberger Kálmán színes és megnyerő előadásának varázsereje. Kittenberger Kálmán (Léva, 1881. október 10. – Nagymaros, 1958. január 4.) magyar Afrika-kutató, zoológus, vadász és író. A magyar vadászirodalom klasszikusa, a Nimród vadászújság főszerkesztője. Ifjúkora Szegény iparos családban született. Természetrajz tanára, Kriek Ernő tanította meg az állatok preparálására, az ő ajánlására kapott később segédpreparátori állást a Magyar Nemzeti Múzeumban. A családnak nem volt pénze a taníttatásra, mégis elvégezte a tanítóképzőt, miközben a nélkülözés többször az öngyilkosság szélére sodorta. Önképzéssel szerzett tudást a trópusok élővilágáról, megismerkedett többek közt Herman Ottóval és Bíró Lajossal. A tanulmányai közben végzett segédpreparátori munkáját nem fizették, nem tudta fenntartani magát, ezért félbe kellett szakítania tanulmányait, és tanítói állást vállalt a hétfalusi csángók közt. Első afrikai útja Először 1903-ban Damaszkin Arzénnal járt Afrikában. Anyagi körülményei miatt utazásra reménye sem lehetett, Madarász Gyula ornitológus azonban beajánlotta az Afrikába készülő bácskai földbirtokos Damaszkinnak, akinek szüksége volt preparátorra. Damaszkin azonban csak az ott tartózkodás költségeit fedezte, az útét nem. Szalai Imre közbenjárására a Nemzeti Múzeum biztosította számára a szükséges eszközöket és egy esztendei fizetést, cserébe Kittenberger gyűjteményeket ígért a Múzeumnak. 1903-ban érkeztek Mombasza kikötőjébe, innen az új Uganda vasúton utaztak a szárazföld belseje felé, majd fáradalmas gyalogút következett. Kittenberger a maláriától szenvedve gyalogolt 140 kilométert, Moshiba már súlyos állapotban érkezett, de túlélte a kórt és már lábadozás heteiben állatminták gyűjtésébe kezdett. Ezután bennszülött vezetőkkel hosszú vadászatokat tett Tanganyika, a mai Kenya és Uganda vadonjaiba. Gyakran napokig követte az elefántcsordákat, hogy megfigyelje őket. Többször került életveszélybe, egy ízben például oroszlán döntötte földre és csak nagy szerencsével szabadult. Kötszereit az előző napon kénytelen volt elcserélni. Lecsüngő ujjpercét levágta és elküldte a Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy a rajta lévő arzénnyomokat látva az megbizonyosodjék róla: Kittenberger folytatja a gyűjtést és preparálást. Ekkor több hónapos ápolás után tudta csak munkáját folytatni. Későbbi útjai Ezzel együtt 6 alkalommal összesen 16 évet töltött ott. Több, mint 60 ezer példányból álló anyaggal gazdagította a Nemzeti Múzeum állattani gyűjteményeit. Ez a gyűjtemény mintegy 300 új állatfajt tartalmazott, amiből közel negyvenet Kittenbergerről neveztek el. Járt Tanzániában, Etiópiában, a Viktória-tónál, Ugandában és Belga Kongóban. Az első világháború idején, mint ellenséges állam polgárát, az angolok hadifogságba ejtették, emiatt öt évet töltött Indiában hadifogolytáborban. Innen hazatérve lett újabb nélkülözések után a Nimród szerkesztője, majd tulajdonosa. 28 évig, 1948-ig vezette a folyóiratot. Kezdetben Abesszíniában tragikus körülmények közt elhunyt vadásztársa, Kovács Ödön családja adott neki szállást Nagymaroson. Tizenkét esztendő után utazott újra Afrikába, 1926-ban. 1948-ban a politikai hatalom félreállította, ezután Nagymaroson dolgozott. Még vadászfegyverét is elvették. 1956 után rehabilitálták, könyvei is jelenhettek meg, de a hivatásának tartott munkához, a Nimródhoz nem tért vissza. Mivel itthonról nem kapott segítséget, Kittenberger gyakran került olyan helyzetbe, hogy bőröket és trófeákat kellett eladnia. Gyűjtésének egy része 1956-ban megsemmisült, amikor Széchenyi Zsigmonddal közös trófeagyűjteményét egy tűz elpusztította. Ezt óriási szerencsétlenségként érte meg. Emlékezete Kittenberger Kálmán sírja Budapesten. Farkasréti temető: 30/1-3-1. Szabó Iván alkotása.vKittenberger Kálmánnak Nagymaroson volt egy nyaralója, amit Sylvia Lak-nak hívnak ma. A ház mögötti hegyoldalba van eltemetve kedvenc vadászkutyája, Szikra, melynek sírköve máig olvasható. A Sylvia Lak a Kittenberger Kálmán utca 20-as száma alatt található, jelenleg lakóház. Mögötte egy meghagyott 3-4 méter magas fatönk látható, a tetején fából készült mellszobor Kittenberger Kálmánról. Az önkormányzat tervei közt van a ház múzeummá való átalakítása. A nagymarosi Fő téren áll egy az 1970-es években készült Kittenberger Kálmán-mellszobor is. Kittenberger Kálmán a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség lévai csapatának névadója és róla neveztek el a lévai vár közelében egy utcát is. Művei Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában (1927, Budapest) A megváltozott Afrika (1930, Budapest) Kelet-Afrika vadonjaiban (1955, Budapest) A Kilimandzsárótól Nagymarosig (1956, Budapest) ----------

Cicero:Az istenek természete

Cicero: Az istenek természete Az istenek esetében… nincs mentség a tudatlanságra. Milyen kitűnően próbáljátok meg mégis védelmetekbe venni őket, amikor azt állítjátok: olyan az istenek ereje, hogy ha valaki elkerüli is vétkéért a büntetést, a gyerekeken, az unokákon és az utódokon teljesedik be a bűnhődés. Ó, az istenek csodálatos igazságossága! Eltűrne-e egyetlen város is afféle törvényhozót, aki a gyermeket vagy az unokát ítélné el, ha az apa vagy a nagyapa követte el a bűnt?" [Marcus Tullius Cicero: Az istenek természete] Lazi Kiadó Szeged Cicero – aki példaképének Démoszthenészt tartotta – kétségkívül az irodalmi stílus elméletének és gyakorlatának mestere volt. Szónoklatai mind formai, mind tartalmi szempontból mintaadó remekek. Azonban ettől eltekintve irányzatba, stílusba sorolása nem egységes: egyesek szerint a dagályosságra és barokkos szónoklatcicomázásra törekvő asianizmus szónoki irányzatának követője volt, mások inkább az egyszerűségre és világosságra törekvő attikai stílusirányzathoz sorolják. Élete során 58 beszédet írt. „Őszintén hiszem, hogy Romulus a madárjóslatok révén, Numa pedig a szent cselekmények elrendezésével vetette meg Városunk alapjait, amely az istenek tökéletes kiengesztelése nélkül sohasem lett volna ilyen hatalmas." -- Cicero "Az istenek természete Annyi bizonyos, hogy a rómaiak közt sokan akadtak, akik hittek az égitestek isteni mivoltában. Cicero, a nagy szónok és filozófus a "De natura deorum", azaz "Az istenek természetéről" című dialógusában ezt adja az egyik beszélgető szájába: "A (bolygó) csillagoknak ezt az állhatatosságát, az oly különböző pályájuk befutásához szükséges idők örök harmóniáját csakis értelmükkel, okos megfontolásukkal tudom magyarázni . . . Az állócsillagoknak . . . állandó és örök pályája hihetetlen és csodás állhatatosságával hirdeti, hogy bennük isteni erő és értelem lakik . . . Maga is értelem nélkül való tehát, aki azt hiszi, hogy az égitestek csodálatos rendje és állhatatossága, mely nek minden létező létét s fennmaradását köszönheti, értelem nélkül való." (Szerző fordítása.)1 Cicero mindazonáltal nem hitt benne, hogy az égitestek istenek; nem hitt a csillagjóslás lehetőségében sem. Plinius, Tacitus szintén az asztrológusok ellen foglalt állást, Seneca ingadozott. Julius Caesar és még sok más fontos személy viszont a csillagjóslás híve volt.A kereszténység kezdetben erélyesen elítélte a jóslás minden fajtáját. A Codex lustinianeus a csillagjóslást a méregkeveréssel egy sorba helyezi. Augustinus (Szt. Ágoston), a keresztény filozófia egyik megalapozója eleinte hitt az asztrológusoknak, de később így írt "Confessiones" (Vallomások) című művében: "A szélhámosoktól, akiket asztrológusoknak hívnak, továbbra is kértem tanácsot . . . Pedig a keresztényi és igazi vallásosság ezt is következetesen visszautasítja és elítéli.... A mi egész üdvösségünknek kegyelemdöfést akarnak adni, akik így beszélnek: Az égből jő vétkes cselekedeteinknek elkerülhetetlen oka; vagy: Venus, vagy Saturnus, vagy Mars tette ezt vagy azt így. Ami annyit tesz, hogy az ember vétek híján való, . . , vádolnunk csakis az égboltnak s a csillagoknak teremtőjét és intézőjét kell."2 Ágoston nagyon világosan fogalmazott. Csakhogy a misztikus tanok terjedését ekkor már nem lehetett megállítani. Végül az egyház is csendesen beletörődött a változtathatatlanba. Az emberi szellem alkotásainak friss virágai közt azóta ís vígan tenyészik az asztrológia mérges dudvája. Művészi szintre fejlesztette a szónoki körmondat, szaknyelven periódus alkalmazását. Ez nemcsak gondolati, hanem az ezt támogató időmértékes ritmuselemeket is tartalmaz, ez a zenei elem is hozzájárul a mondatvezetés gördülékennyé, hatásossá, esztétikussá tételéhez, és nem utolsósorban jobb megjegyezhetőségéhez. A metrum különösen a mondatvégeken szembetűnő (quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet [-*- **- ** | -**- | - **-]. A filológusok szerint Cicerónak voltak „kedvenc” mondatzáró ritmusai (clausulák) is, melyekhez hasonlóakat a kor más szónokai is alkalmaztak (stílusirányzattól függően). A formai elemek mellett tartalmilag szónoki műveit a világos, rendkívül erőteljes (ellenfelei szerint túlzó és demagóg) fogalmazás, és a tartalmilag telített, sokszor a köznapi élethez kapcsolódó, de nem közhelyes szóképek, hasonlatok, kifejezések jellemzik (s ezért az egyszerűbb emberek számára nem csak gondolatokat, hanem inkább érzéseket közvetít és indulatokat vált ki). Szónoklatai, illetve ezek írásban kiadott formái a csúsztatásoktól sem mentesek. Egyes filológusok szerint olyan részletek is szerepelnek bennük, melyek az élőbeszédben nem hangozhattak el (mivel jóval később történtek). Az tény, hogy a Verrinákat, és valószínűleg a Catilina elleni beszédeket is, különféle okokból, átszerkesztve adta ki. De az élőbeszédben is annyira erőteljesen képes fogalmazni. Amikor Catilina gyilkos szándékairól beszél, nem felejti el a gladiátorok által használt rövid tőrt, a sicát említeni az általa használt fegyverként, utalva arra a gyanúra, hogy fel akarja lázítani a rabszolgákat (ez egy római politikus ellen a lehető legsúlyosabb vád volt, súlyosabb, mint egy „szimpla” hazaárulás). Akár igaz volt ez, akár nem, egy kimondott vád ellen lehet védekezni, de az ilyen, kiváló helyzetfelismerő képességgel alkalmazott szóképek ellen természetesen nem: a megvádolt személy vagy elsiklik a vád felett, ami nyilván nem jó, vagy pedig védekezni kényszerül (ami szintén már egy hátrányos pozíció). Cicero egyébként is bevallottan az érzelmekre alapozó szónoklatok híve volt (ezt a véleményét a modern pszichológia teljes mértékben igazolta): egyik ismerősének azt ajánlotta, ha egy anyát vagy gyermekes apát véd a bíróságon, ne habozzon annak gyermekével a karján megjelenni a bírák és a közönség előtt, mert az ilyesminek nagy hatása van. Az effajta fogások, melyeket ma demagógiának minősítenénk, egyébként akkor teljesen szokásosak és elfogadottak voltak: a szónoklatokat illett erőteljes hangulati elemekkel (hanghordozásváltoztatás, latinosan széles, temperamentumos gesztikuláció) tarkítva előadni. Marcus Tullius Cicero Az istenek természete (De natura deorum) (részlet) "Sok olyan dolog van a filozófiában, amit eddig egyáltalán nem magyaráztak meg eléggé, s - miként te is nagyon jól tudod, Brutusom - az istenek természete roppant nehéz és igen homályos kérdés, azonban rendkívüli jelentősége van a lélek megismerése szempontjából, és a vallás előírásait is szükségképpen érinti. E tárgykörben nagyon különböznek és szerfölött eltérnek egymástól a legkiemelkedőbb tudósok nézetei. A megvitatás részletes okfejtést igényel, leszögezve, hogy a filozófia kiinduló pontja mind a mai napig a tudomány, és hogy az Academia hívei bölcsen nem értenek egyet a bizonytalan föltevésekkel..." Havas László Filozófiai munkássága Cicero vallotta, hogy a szónoknak a jogi és történelmi ismeretei mellett a filozófiában is jártasnak kell lennie; még ifjúkorában, alighogy tanulmányait befejezte Rómában, Görögországba ment, Athénban és Rhodosz szigetén valamennyi uralkodó filozófiai irányzattal megismerkedett és behatóan foglalkozott. Különösen rhodoszi mestere, az apámeiai Poszeidoniosz (i.e. 135-84) tanítása hatott rá: filozófiai felfogásának kialakulására és írói tevékenységére Cicero különösen sokat tett a filozófia népszerűsítése érdekében. Jól ismerte a régi nagy iskolák tanításait (Platónt, Arisztotelészt), a Szókratész és Platón módszereit felújító újakadémikusok, valamint a sztoikus és epikureus mesterek tanítását, s azok alapelveit - eredetiségre alig törekedve - érthető formában, gyakran népszerűsítő céllal, latin nyelven fejtette ki. Anélkül, hogy egyetlen iskola mellett kötelezte volna el magát – mint korának legtöbb gondolkodója -, válogatva alakította ki a maga filozófiai nézetét, ezért eklektikusnak nevezzük. Írásaiban nagymértékben függ a görög mintáitól, de filozófiai témái többségükben a kor Rómájának kérdéseihez kapcsolódnak. Rómában előtte nem is volt latin nyelvű filozófia, kortársával, az epikuroszi filozófia tanait verses formában – tankölteményben – megfogalmazó Lucretiusszal egyidejűleg teremtette meg a latin filozófiai próza műnyelvét. Nem vallotta magát filozófusnak, jószerivel csak élete otiumaiban, kényszerű pihenőiben vigasztalta magát filozófiával. („Fordítások ezek, nem kerülnek különös fáradságomba, csak a szavakat adom, abból pedig van bőven” – írja Atticusnak filozófiai írásairól.) Filozófiai műveihez soroljuk Cicero államelméleti műveit (például: De re publica, De legibus), erkölcstani műveit (például: Tusculanae disputationes, De finibus bonorum et malorum, Cato maior de senectute, Laelius de amicitia és De officiis), valamint teológiai műveit (például: De natura deorum, De fato, De divinatione)

Overlord

-----------------------------------------------------------------74-----------------------------------------Francis Mackay: A normandiai partraszállás előzményei • Az Overlord hadművelet ismeretlen előzményei Hiánypótló szakmunka, melyben a romantika keveredik az átfogó hadászati ismeretekkel, és vérbő katonai szlenggel, rengeteg apró, de hasznos, és eleddig teljesen ismeretmorzsákkal. Hja, még mindig nem tudunk mindent, de a kötet kicsit többet mond el a világtörténelem LEGNAGYOBB hadműveleti vállalkozásáról az egyetemes emberi történelem keretében. A szerző családfája is önálló fejezet lehetne: Ifjúkorom távoli napjaiban apám és bácsikám, mindketten hajógépész mérnökök, a régi, mozgalmas Sanghajról beszélgettek, és felidézték a Városi Rendőrség eligazítását a kereskedelmi tengerészeknek. Néhány évvel később az argylli és sutherlandi felföldiek két tisztje, Sir Freddy Graham vezérőrnagy és Jimmy Robertson százados hasonló témákról társalogtak, valamint az önvédelmi képzésről, amely megacélozta a katonákat a szombat éjszaka veszedelmei ellen a töltés mögötti mulatókban. Egy másik bácsikám három évet vészelt át beosztott tisztként a nyugati fronton és az ír függetlenségi háborúban, majd később a Honi Gárda "Fort William" zászlóaljában szolgát. Segített átkutatni az ingoványos dombvidéket "ellenséges ejtőernyősök" után kutatva, akik valójában az achnacarry kommandós kiképzőközpont különféle nemzetiségű férfi és női ügynökei és katonái voltak, és őrizte a Nyugat-felföldi Vasúttársaság alagútjait és hídjait a szabotőröktől. A családi feeling után jönnek a nemzetvédelmi titkok. Kezdjük egy bohózattal, hisz a kiadó (Szoba Van Kiadó) munkatársai egyetértenek abban, hogy a 22-es csapdája harcászatilag is időtálló. Ezerkilencszáznegyvenben Németország kis híján halálra sebezte Franciaországot, s ezt még megtetőzte azzal, hogy a sebekbe sót hintett. A híres vasúti kocsit, ahol a fegyverszüneti szerződést aláírták (idáig az alapozó fakultás hallgatói a Szoba Van Kiadó Repülőegyetemén elsőévesek) eljutottak, de azt is tudnunk kell, hogy a kocsit, utóéletében Berlinben állították ki a németek nagy örömére, töprengésre késztetve ezzel a semleges államok Németországban tartózkodó polgárait. Bohózat a hegyen A fegyverszünetnek volt egy bohózatba illő pillanata is. Az olasz hadsereg megtámadta a Maginot-vonal déli részét, de előrenyomulásukat megállították még a fegyverszüneti megállapodás aláírása előtt. Az illetékes azonnal a helyszínre utazott, hogy csatlakozzon a fasiszta légióhoz, de amikor megközelítette a Mont Cenis hágóját, látta, hogy a hegyi erőd ormán még ott lóg a trikolór. Fort la Turra, amelyet két altiszt és mintegy ötven katona és tartalékos védett, továbbra is tartotta magát. Az illetékes, aki besorozása után a szörnyű isonzói frontra irányítottak, és ott meg is sebesült, elismerte a bátorságot, így a maroknyi helyőrség teljes díszben vonulhatott ki az erődből. A talpnyaló olasz sajtó-nem túl bölcsen-ezt a lovagiasnak szánt gesztust a világ elé tárta, nevetség tárgyává tette ezzel az olasz hadsereget, amelyet túlkoros katonák és néhány tapasztalatlan újonc világított meg. (Akik eltalálják az illető nevét és rendfokozatát, azok közt értékes Szoba Van Kiadó pólót kapnak, melyeket a professzor saját kezűleg kézzel dedikál.) A puskaporszagú recenzens elhűlve tapasztalta, hogy a 240 oldalas könyvhöz egy négy oldalas "katonai szótárt" csatoltak, melynek 226 kifejezéséből mintegy 11-et vélt felismerni, azt is határozatlanul. (Ízelítő: ASD, CEFN, CID, LG, ISSB, STC) A kötet minden eddigi könyvnél alaposabban tárgyalja az emberi történelem legnagyobb hadműveletének a történetét, mely a dunkerquei evakulációnál kezdődik és 1944 augusztus 19-ig tart, amikor Eisenhower tábornok a Németország elleni támadás főparancsnoka lett. Ha az Overlord kudarcot vall, nem lehetett volna ismét kísérletet tenni végrehajtására. Minden eldőlt az invázió első néhány órájában, és az előkészületek minden mozzanata egyformán fontos volt, Idetartozott a titkos hadseregek létrehozása is, amelynek egyetlen célja volt, hogy elősegítsék Németország vereségét a nyugati fronton. Ez a könyv a kevéssé ismert, a partraszállás előtt végrehajtott hadműveleteket írja le, amelyeknek gyökerei-talán meglepő módon-az első világháborúig nyúlnak vissza. Akik eltalálják, hogy ki tisztelgett Fort la Turra ötven védője előtt, annak a Szoba Van Kiadó azt is elárulja, hogy mit figyelt a második világháború előtt a fiatal Montgomery. A kiadó: Ez a könyv nem jött volna létre, ha hosszú idővel ezelőtt John Farrell őrnagy (Territoriális Érdemrend) nem beszél a Hopkinson-különítményről, és a néhai Bob Bennett szakaszvezető törzsőrmester (Hadi Érdemérem, Brit Birodalmi Érdemérem), David Stirling egyik legelső embere nem említi meg a 6. SAS-ezredet. És akkor sem született volna meg, ha nem olvasom el a régi katonai hátizsákomban talált jegyzetfüzetet. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért ismerhettem az eredeti tagok némelyikét, így ez a könyv valójában az övék. A könyv a több mint ötven év alatt összeszedett feljegyzéseken és visszaemlékezéseken alapul, melyeket szinte attól a pillanattól fogva gyűjtögettem, hogy kapcsolatba kerültem a fegyveres erőkkel. Az évek során sokan láttak el információkkal a különleges műveletek és különleges erők számos aspektusával kapcsolatban, és ezeknek egy kis része most megjelenik ennek a műnek az oldalain. A segítséget nyújtó emberek közül némelyek már nincsenek köztünk, mások élnek és virulnak, ám a legtöbben jobban szeretnének névtelenségben maradni, nekem pedig semmi okom rá, hogy ezen változtassak. Mindvégig megpróbáltam olyan pontos lenni, amennyire az idő és a feljegyzésekhez való hozzáférés megengedte, ám időnként így is használnom kellett a valószínűleg és vélhetően kifejezéseket. Szasa Kolesznyikov Szoba Van Kiadó tagja Francis Mackay: A normandiai partraszállás előzményei Gold Book Kiadó info@goldbook.hu www.goldbook.hu

Kamikaze

Kerekes Tamás: Ilja Sztogoff: Kamikaze Gabo Kiadó „Az objektív realitás-lázálom, amit a vér alkoholszintjének elégtelensége okoz”- népi bölcsesség Kultuszregény a lázadásról, egy íróról, a mai orosz újburzsoázia életmódjáról és az orosz nemzetbiztonsági szolgálatról, meg egy bődületesen nagy szerelmi csalódásról. Avagy Pétervárott nem fehérek az éjszakák. népi bölcsesség Pityerben – így becézik Pétervárt az oroszok – az ír kocsmákban Guiness-t isznak, aminek feketekávé illata van, s hajnali kettő körül térnek át a sörre. Még lehet választani a nyitva tartó Dostoevsky bár és a Bronx közt, ahol egy korsó sör kevesebb, mint fél dollár és amatőr sztriptíz is van. Aki akar, levetkőzik. A söröző körül újság fecniket és üres kólás dobozokat forgat a szél. A szemét között mocsokréteg borította kéregető gyerekek, hajléktalanok és bolond ősz öregasszonyok. A járda közepén irreálisan hatalmas ürülék-kupac. Sehol egy lélek, a holt világon elborzadt emberek már rég elköltöztek. Egy ajtón, ahol egy kihalt civilizáció idején az alsó zár volt, most egy kartonlappal elfedett rés van. A nők fele frigid. A bár előtt koldus, szatyornyi staniclivel, rajtuk felirat: „Édesanyám utolsó lehelete”. Az egyik bódén nagyon hosszú felirat volt: Sör-Cigaretta-Hús-Vodka-Sajt-Chips-Coca-Cola. Taréj azt mondta erre, hogy ha még hozzátennék, hogy lányok, akkor politikai menedékjogot kérne a bódéban. Ide jár Répa, Taréj és Artyom. Taréj palesztin kendőt hord, Artyom megkövesedett zoknit, s a teremtés harmadnapján már harmadik napja változnak állatokká, noha a lakásban megszámlálhatatlan a csótány is. A másnapos reggeleken az ember felébred és felfedezi, hogy a gondolatok és a szavak között megszűnt a kapcsolat. Az ember kinyitja a száját és rájön, hogy fogalma sincs, hogyan fog végződni a mondat, amit elkezdett. A reggeli első üveg sör meleg és ragacsos, lányok alkarjára gyík van tetoválva, sárga farokkal. De pont ilyenkor jön rá az ember, hogy száz évvel ezelőtt a muzsik hazatért a gyárból, megszámolta a lóvéját és kész volt puszta kézzel megfojtani a gyárost. Mert az rabló és gazember. Ma viszont a muzsik maga akar ilyen gazemberré válni. A mérges gomba főzetének fogyasztása összvárosi divat, hallucinogén hatását úgy fogják fel, mint ami hidat ver a tiszta tudat és a realitás között, zöldhajú rave-lányokkal illik fogyasztani, de ez csak kikapcsolódás a hétvégéig, amikor is alaposan kiüti az ember magát hasissal. Ilja Sztogoff Kamikaze című regényének anarchista szereplője, Gustav, a Vörös Brigádok orosz leszármazottja, a következőképp elemzi a helyzetet, mielőtt rájön, hogy ő az a nyúl, aki eldöntötte, hogy elefánttal fog csókolózni. „Ki jár manapság tüntetésekre? A diákok és a nyugdíjasok azok, akiknek nincs mit csinálniuk. A többiek – keresnek! Az emberek nézik a tévét, és azt látják: mindenkinek megvan mindene! Egy kicsit neki kell feszülni, és mi is tudunk mosógépet venni, utazást az aquaparkba meg művesét! És akkor nem lesz semmi bajunk! Senki nem néz körül, mindenki csak a tévét bámulja. Ma a kormánypuccsok nem a tereken zajlanak, hanem a képernyőkön. Ahhoz, hogy az ember forradalmat csináljon, többé nem a Téli Palotát kell elfoglalnia – le kell forgatnia egy klipet, ami arról szól, hogy a Téli Palotát már elfoglalták.” Gustav sajátos felfogása az információs forradalomról nagyban hasonlít Pelevin Generation X című regényére, mely az orosz underground olyan alkotása, melyben az orosz katasztrojka epikus esszenciája maradéktalanul érvényesül, ám ott már a politikát is csak virtuális figurák képviselik, magas megahertzen. Hasonló kultuszregénye ez Ilja Sztogoffnak, egy íróról, egy, a környezet ellen lázadó felforgatóról, a mai orosz újburzsoázia életmódjáról és az orosz nemzetbiztonsági szolgálatról, meg egy bődületesen nagy szerelmi csalódásról. Csak azoknak ajánlom, akik elfelejtették megnézni a Keselyű három napját, és még ezután akarják elolvasni Chatterton alapművét: Az ember, aki csütörtök volt címűt. A könyv elsősorban Pétervárott kelt el gyorsan, mondja Ilja Sztogoff: „A kritikusok viszont nem vették észre. Személy szerint én két recenziót láttam. Az egyiknek a szerzője úgy vélte, hogy a regényben őt figuráztam ki és megígérte, hogy hátba szúr. A másiknak a szerzője állította, hogy az Ilja Sztogoff nem valódi személy, hanem a márkanév, amely mögött egy titokzatos írótársaság rejtőzik.” A harmadik recenzió szerzője pedig én vagyok (Kerekes Tamás).

Austen

Jane Austen:Büszkeség és balítélet Gabo Kiadó Lazi Kiadó Austen, Jane Büszkeség és balítélet Lazi Könyvkiadó 2009, Szeged Fordító: Szenczi Miklós A regény a második a négy regény közt, amelyek az írónő életében megjelentek. Az angol irodalom kétségkívül nagy klasszikusát ma is rengetegen olvassák. A metsző éleslátással és kitűnő jellemábrázolással megírt mű a Bennett család- a műveletlen anya, a felületes apa és az öt igen különböző lánytestvér, akiket anyjuk mihamarabb a házasság révébe akar juttatni- történetét meséli el. A XIX. század elején a vidéki Angliában játszódó regény központjában a második legidősebb lánynak, Elizabethnek a jóképű, gazdag, de visszatetszően gőgös Mr. Darcyhoz fűződő viharos kapcsolata áll. Első találkozásunknál Darcy méltatlanul lekezelő módon bánik a leánnyal, akiben azonnal ellenszenv ébred, a férfi azonban jobb meggyőződése ellenére, egyre inkább beleszeret. Darcy szerencsétlen házassági ajánlatát Elisabeth visszautasítja, ám végül mindketten megtanulnak felülemelkedni hibáikon -ki a büszkeségen, ki az előítéleten. Bár a regényt gyakran bírálják a történelmi beágyazottság hiánya miatt, a külső események hatásától szinte teljesen érintetlen társadalmi zárványban létező szereplők pontos és kíméletlen szatirikus ábrázolása mégis tökéletesen szemlélteti azt a zárt társsági világot-minden szűk látókörű ítéletével és gőgjével együtt- amelyben Austen élt. Ugyanakkor a történet középpontjába olyan szereplőt állít, aki egyszerre fő mozgatója és érzékeny kritikusa az eseményeknek, így az olvasót magával ragadja a hősnő sorsa, és szívből kívánja neki a boldogságot. Austen regényének mindenkori népszerűségét egyrészt Elisabeth alakjának, másrészt a remekül megszerkesztett és elmondott, boldog befejezés felé haladó szerelmi történetnek köszönheti, amely férfiakat és nőket egyaránt lebilincsel. Csodálatos lények lehettek a régi angol papkisasszonyok - egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá. A regény szűk társadalmi körben mozog, de pompásan jellemzett alakok széles skáláját vonultatja fel. A jómódú Mr. Bennetnek falusi földbirtoka, buta és fecsegő felesége, valamint öt lánya van. Jane, a legidősebb szép és kedves, bele is szeret Mr. Bingley, a szomszéd birtok bérlője. De barátja, Mr. Darcy, aki gőgös, kellemetlen alak, nemcsak hogy kemény vitákba keveredik Elizabeth-tel, Jane briliáns eszű és éles nyelvű húgával, de barátját is lebeszéli a hozzá nem illő házasságról. Eliza rosszul ítéli meg Darcyt, s amikor az váratlanul megkéri a kezét, fejére olvassa gőgösségét és kikosarazza. A regény végére mindkét főszereplő leküzdi hibáját: egyik a büszkeségét, másik az előítéleteket, s boldogan egymáséi lesznek, mire természetesen a másik pár boldogságának sincs többé akadálya. Kritikák és vélemények Jane Austen (1775. december 16. - 1817. július 18.) - egy hétgyermekes vidéki pap legkisebb lánya - egész életében vidéken élt, és soha nem ment férjhez. Londonba csak nagyon ritkán járt, és akkor is csak egészen rövid ideig tartózkodott ott. Ideje nagy részében a háztartási munkákat végezte, és írt. Művei meg is jelentek, de igazi rangjukat csak jóval szerzőjük halála után érték el. Első írásait, melyekben a korabeli érzelmes és romantikus irodalmat figurázta ki, még csupán családja szórakoztatására írta. Akkoriban, amikor a rémregények és a történelmi regények divatja hódított, ő nem engedett a biztos siker csábításának, inkább a bizonytalan jövőt választotta - új műfajként megteremtette a modern lélektani regényt. Regényeiben minden esetben egy zárt, nyugodt, szinte már belterjesnek tűnő világot mutat be, melynek főszereplői földbirtokos középnemesek, katonatisztek és lelkészek. Bár nem túl széles a skála, annál mélyebb a mondanivaló. Az akkoriban újszerű, kíméletlenül őszinte lélek- és jellemábrázolás segítségével a karakterek sokkal plasztikusabbak, hitelesebbek lettek, mint korábban. Ezzel együtt (akarva akaratlanul) rengeteget elárulnak a korról is, melyben élnek. Természetesen sem a mondanivaló, sem a megformált alakok nem voltak mentesek az iróniától. Ennek a nagyszerű eszköznek köszönhető, hogy még a legellenszenvesebb figurákat sem tudjuk utálni, nem tudunk rájuk igazából haragudni sem, sokkal inkább sajnáljuk őket. Jane Austen mind a hat teljes regényében egy-egy fiatal lány a főszereplő, aki megszabadulva az illúzióktól, eloszlatva a különböző félreértéseket és megoldva a hozományproblémákat végül az általa választott férfi oldalán elnyeri méltó boldogságát. Az életmű talán legismertebb, egyes kritikusok szerint legjelentősebb darabja az 1796 októbere és 1797 augusztusa között, először First Impressions címmel íródott ,,Büszkeség és balítélet" (Pride and Prejudice), amelynek főhőse, az intelligens és szellemes Elizabeth Bennet volt Jane Austen személyes kedvence. A jómódú, ám nem túlságosan gazdag vidéki földbirtokos, Mr. Bennet a maga nemében boldogan él buta és pletykás felesége, valamint öt lánya társaságában mindaddig, amíg a szomszéd birtokra be nem költözik a fiatal, kedves és szerencsére nőtlen Mr. Bingley, aki magával hozta meglehetősen gőgös és kellemetlen természetű, arisztokrata családból származó barátját, Mr. Darcyt. Mi sem kiszámíthatóbb, mint hogy Mr. Bennet legidősebb lánya, a szelíd természetű Jane beleszeret az új bérlőbe, legidősebb húga, Elizabeth pedig heves szócsatákba keveredik az első látásra ellenszenves és kellemetlen Mr. Darcyval. Természetesen a szerelmesek - rajtuk kívülálló okok miatt - nem lehetnek egymáséi, a civakodók viszont szép lassan belátják tévedéseiket, és mély vonzalommal kezdenek viseltetni egymás iránt. Ettől kezdve már csak idő kérdése, mikor és hogyan következik be a boldog végkifejlet. A ráérősen hömpölygő, néha kicsit körülményes részletekkel tarkított történet egészen érdekes megvilágításba helyezi az 1700-as évek végének angol arisztokráciáját, ahol az úri társaság idősebb nőtagjai minden igyekezetükkel megpróbálták befolyásolni az ifjú hölgyeket abban, hogy melyik férfit válasszák maguknak. Kicsit nehézkes a mai rohanó életünkhöz szokott ember számára az 1700-as évek végén íródott irodalmi szöveg olvasása, de megéri, hiszen klasszikus stílusa, feszes szerkezete, szellemes párbeszédei igazán szórakoztató olvasmánnyá teszik, pszichológiája pedig mindannyiunk tanulságára szolgálhat.

Az első történelmi regény

Minthogy a család iránti barátságból - amelynek a birtokán, hála a Mennybélieknek! Én és az enyéim emberemlékezet óta adófizetés nélkül éltünk - úgy döntöttem, hogy magamszántából közlöm A Rackrent család emlékiratai-t, kötelességemnek tartom, hogy néhány szót szóljak először is rólam magamról. Igazi nevem Thady Quirk, ámbár a családban máshogy, mint a "derék Thady"-nek sohasem hívtak, később pedig, Istenben megboldogult Sir Murtagh idejében, "Öreg Thady" lett belőlem, most meg aztán már csak "Szegény Thady"-nek szólítanak, mert ugyanabban a nagykabátban járok télen-nyáron; ez a nagykabát igen alkalmatos jószág: egy gomb fogja csak össze a nyakamon körgallér módra, a kezemet sohasem dugom ki az ujján, s így olyan, mintha új lenne, pedig most lesz hetedik éve, Mindszentkor, hogy hordom. Aki engem lát, nemigen gondolná, hogy "Szegény Thady" volna Quirk ügyvéd apja; Quirk ügyvéd nagy úr, bizony nem sokat bánja, mit beszél szegény Thady, s lévén hogy jövedelme évi ezerötszáz fontnál is több, és kastélyos birtoka vagyon, a derék Thadyt nem sokba veszi; de én ártatlan vagyok az ő dolgában, és ahogyan éltem, úgy is akarok meghalni, állhatatos híven a Rackrent családhoz. A Rackrentek nemzetsége, büszkén mondhatom, egyike a legősibbeknek az egész királyságban. Tudni való, hogy nem ez a régi családi nevük, régi nevük O'Shaughlin volt, az ír királyokéval rokon - de ez még az én időm előtt volt. Nagyapám a nagy Sir Patrick O'Shaughlinnak volt adószedője, az ő szájából hallottam, még gyerekkoromban, hogyan jutott a Rackrent birtok Sir Patrick kezére; Sir Tallyhoo Rackrent első unokatestvére volt neki, és szép nagy birtok fölött uraskodott, de kaput nem csináltatott soha, mert azt tartotta: a vendég szekere a legjobb kapu. Szegény jó úr! Elvesztette egyik jó vadászát, s végül a maga életét is, s mindezt egyszerre, egy egynapos vadászaton. De úgy kellene, hogy áldjam azt a napot, mert a birtok egyenest a családé lett, ám olyan feltétellel, amelyet Sir Patrick O'Shaughlin akkortájt, úgy mondják, igen a szívére vett, de amikor a tét nagyságát belátta, már kedvezőbbnek gondolt: eszerint parlamenti határozat útján fel kellett vennie és viselnie kellett a Rackrentek nevét és címerét. Most azután megláthatta akárki, mi lakik Sir Patrickban. Ahogy a kastélyba érkezett, olyan vendégséget csapott, hogy soha nagyobbról nem hallottak azon a környéken; senki sem tudott felállni a vacsora után, egyedül Sir Patrick, aki asztal alá itta a legkülönbet is egész Írországban, nem is szólva a három királyságról. Házában egész évben annyi volt a vendég, amennyi csak elfért benne, sőt még annál is több, mert sok környékbeli úr, tekintélyükre, birtokukra nézvést az elsők - mint a ballynagrottyi O'Neillek és a Mount Juliet's Townból való Moneygawlok, vagy az O'Shannonok New-Town Tullyhogból -, semhogy kimaradjanak a Rackrent kastélybeli mulatságokból, inkább választották, gyakran, igen gyakran, ha szobához sem pénzért, sem barátságból nem jutottak már, hosszú téli éjszakákon, hogy a pajtában aludjanak, amelyet Sir Patrick időlegesen berendezett arra a célra, hogy szállást nyújtson barátainak s mindenkinek, aki váratlanul tisztelte meg társaságával a Rackrent kastélyban; és így folyt ez, én nem is tudom, meddig. Az egész környék versengett az úr dicséretében! - Éljen soká! - Bizony, szívesen elnézném a képét, amely most is itt van velem szemben; bár én sohasem láttam, jól megtermett úr lehetett, kicsit rövid nyakú, és emlékezetes az orrán levő nagy bibircsókról, amely, külön kívánságára, arcképén most is látható, és sokak szerint feltűnően hasonlít az eredetijéhez, bár a kép akkor készült róla, mikor még ifjú volt. Azt is beszélik, hogy ő találta volna fel a málnawhiskyt, ami igencsak úgy lehet, mivel e dicsőséget senki sem vitatta el tőle, és még most is megtalálható egy törött puncsostál a Rackrent kastély padlásán az esetet tanúsító felirattal - felette értékes ritkaság. A halála előtti napokban igen vígan volt; és névnapja lévén őméltóságának, magához hívatta a nagyapámat - áldás emlékére! -, hogy a vendégek egészségére igyon egyet, s magának is színültig töltött egy kelyhet, de nem tudta a szájához emelni, kezének nagy reszketése miatt; tréfálkozott is ezen, mondván: - Mit szólna szegény apám, ha sírjából most kikukkantana, és így látna engem? Emlékszem, mikor még kicsi voltam, és az első kehely vörös bordóit adta ebéd után, hogy megdicsért, amiért olyan biztos kézzel emeltem a számhoz. Íme köszönetem: egy kehely bor az egészségére! - Azután - szegény úr, akkor utoljára - rágyújtott kedvenc nótájára, amelyet még apjától tanult, és akkor éjjel olyan hangosan és jókedvűen dalolt, mint még soha; így szólt a nóta refrénje: Ha lefekszel, lefekszel, s az ágyad kőnél keményebb, Elszáradsz a lombbal, elszáradsz a lombbal, a novembert meg sem éred; De ha lefekszel, lefekszel, és selyemes, puha az ágyad, Élsz, ahogy illik, élsz, ahogy illik, s férfihalál a halálod. A Rackent kastély Maria Edgeworth Gabo Kiadó Bár kevesen olvassák, a mű igazi gyöngyszem: a Rackent család négy egymást követő nemzedékének és családi birtokuknak sorsát meséli el négy történetben, amelyeket az elbeszélő Thady Quirk, az utolsó generációt híven szolgáló jószágigazgató személye kapcsol össze. A regény címe a mű hangvételére utal: ”Irlandi mese az 1872 előtti időkből, az ír földesurak tettei és szokásai nyomán.” Sir Patrick féktelen és kicsapongó él, az eladósodott Sir Murtag a törvény szolgálatában áll. Sir Kit megrögzött szerencsejátékos, az utolsó Rackent ,Sir Condy pedig féktelenül költekező, szoknyabolond politikus. A gondtalanul kezelt, eltékozolt birtok végül annak az ifjú, ravasz ügyvédnek, Jason Quirknek a kezébe kerül, aki nem más, mint az öreg Thady fia. Amint az olvasó ráhangolódik Thady Quirk sajátos nyelvezetére, egyre élvezetesebbnek találja az írástudatlan öreg szolga ironikus-komikus meséjét, mely az élőbeszéd minden szokatlan, ám eleven stílusfordulatával él. AZ ELSŐ IGAZ TÖRTÉNELMI REGÉNY KEREKES TAMÁS 42

Médiapolitika

Médiapolitika Gondolat Kiadó gondolatkiado.blog.hu • A médiatudomány egyik legkevésbé körüljárt területe a médiapolitika. A médiapolitika fogalmának, rendszerének, céljainak tisztázása nemcsak elméleti oldalról szükséges; hiánya azt is megakadályozza, hogy a napi (párt)politikai, szabályozói gyakorlatban születő, médiapolitikainak szánt döntéseket objektív szempontok alapján értékeljük. A kötetben összegyűjtött tanulmányok – abból a feltevésből kiindulva, hogy a médiapolitika nem azonos a (párt)politikai érdekeknek a média működésében való érvényesítésével (a „médiapolitizálással”) – kísérletet tesznek a médiapolitika fogalmának elméletileg is megalapozott meghatározására, a médiapolitikai fejlődési irányok bemutatására, valamint az alapvető médiapolitikai célok azonosítására. E tanulmányok a kommunikációs és médiatudományi képzéseket lényeges új ismeretekkel bővítik, de az oktatók és a hallgatók mellett a médiapolitikai döntés hozók is útmutatást kaphatnak belőlük a médiarendszert érintő alapvető kérdésekben. A könyvet a médiatudomány, a szociológia és a politikatudomány, valamint a közéleti kérdések iránt érdeklődőknek egyaránt ajánljuk. Az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet és a Gondolat Kiadó közös kiadványa Dr. Polyák Gábor: Senkiföldje - Médiapolitika a választási programokban Hogy médiapolitikával nem lehet választást nyerni, az nyilvánvaló. Az azonban mégis különös, hogy az országos listát állító pártok hosszabb-rövidebb választási programjai két kivétellel egyáltalán nem foglalkoznak a média kérdéseivel. Persze lehet, hogy a média ügyei rendben vannak, médiarendszerünk pedig minden médiarendszerek legjobbika. A médiapolitika nemcsak önmagáért fontos. Önmagáért is, persze. Van egy haldokló médiapiacunk, egy szétzilált közszolgálati tévénk, egy sokszorosan alkotmánysértő és közösségi jogot sértő médiatörvényünk, a médiahatóságot országos pályázati ügyekben első fokon jogsértőnek találó bírósági ítéleteink, szóval van itt mit tenni. De a médiáról alkotott elképzelések egyúttal nagyon közvetlenül érintik a demokráciára vonatkozó elképzeléseket. Ha titkolnivaló van az egyikben, az gyanúra ad okot a másikkal kapcsoltban is. Ha pedig egyszerűen csak nem tűnik elég fontosnak a médiapolitika, akkor nem biztos, hogy a programalkotók jól értik a demokrácia működését. Az MSZP-nek lett volna nyolc éve médiapolitikát csinálni, de ezt a lehetőséget (is) elpasszolta. A digitális átállást az abban érintettek próbálják – egyre halkabban – sikerként feltüntetni, de az is csak egy jellegzetesen magyar, kicsinyes, szakmaiatlan és túlpolitizált történet lett. Ezen kívül viszont tényleg semmit nem tud felmutatni a leköszönő kormánypárt. Mármint médiapolitikában. De azért búcsúzóul még hadd említsem meg az RTL Klub és a TV2 díjfelezési kérelmével kapcsolatos koalíciós nyomulást az ORTT-ben, és persze a rádiós pályázatokat, amik sajnos a jövőbeli médiapolitikáról is sejteni engednek ezt-azt. Az MSZP nagyjából ugyanazt tudja program-szinten, amit a gyakorlatban: nem foglalkozik médiapolitikával. A „média” szó kétszer szerepel a programban, ebből az érdemi megjelenés a következő mondat: „Támogatni érdemes, hogy a távközlési, hírközlési, informatikai és médiavállalatok egységes infokommunikációs szolgáltatási platformot hozzanak létre és használjanak.” Egészen őszintén halvány sejtésem sincs, hogy ez a mondat mit jelent. És nem, nem segít a szövegkörnyezet sem. A programban a nyilvánosság több helyen szerephez jut: úgy, mint a korrupció elleni harc eszköze (ezt most tapasztalatok is alátámasztják), vagy éppen a közbeszerzésekkel kapcsolatos visszásságok leküzdésének eszköze. Sőt az MSZP fontos ígérete, hogy „megvédjük az állami működés ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és nyilvánosságát garantáló jogintézményeket és törvényi feltételeket.” Ellenzékben ez a törekvés mindig egészen őszinte. Az MSZP nem sokat kockáztat a programjával, de a Fidesztől volna okunk mást várni. Annyi biztos, hogy a médiapolitika az ő programjukban sem kulcselem. Bár ez önmagában tényleg nem mérce, de a „média”-szó előfordulási gyakoriságában sikerült alulmúlni az MSZP-t, merthogy ez a szó egyszer sem szerepel a programban. Van viszont „társadalmi nyilvánosság”, némileg meglepő, bár korántsem indokolatlan szövegkörnyezetben: „A szocialisták elszámoltatásának fontos eszköze a társadalmi nyilvánosság.” Szó esik a továbbá a közérdekű adatok nyilvánosságáról is: „azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, (…) hogy a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve”. Nagyjából ez az egyetlen gondolatkör, amiben a sajtó és a nyilvánosság a programban megjelenik. Némileg egyoldalú szemlélet, sőt kissé paranoiás is, de kétségtelenül a nyilvánosság erős ellenőrző szerepébe vetett bizalmat tükröz. Ezek alapján nyilván bízhatunk abban, hogy a Fidesz önmagával szemben is ilyen szigorú mércét alkalmaz, és nem tér vissza például ahhoz a gyakorlathoz, hogy semmilyen feljegyzés nem készül a kormányülésekről, és a jövőben az állami rendezvények költségeiről is többet fogunk megtudni, mint annak idején az Országimázs Központ körüli ügyekről. Médiapolitika tehát nincs, de egyfajta szerepértelmezés a médiával kapcsolatban azért látható. Pedig a Fidesztől mégiscsak jó lenne több információt kapni a médiarendszerrel kapcsolatos elképzeléseikről, mert azok a követő időszak médiapolitikáját valóban befolyásolni fogják. Az persze, hogy mennyire, alapvetően függ a kétharmados többség megszerzésétől. Kétharmad birtokában a médiával kapcsolatban is a legfontosabb garancia az önmérséklet lehet: bízzunk benne, hogy a Fidesz a médiairányításban nem törekszik az alkotmányos kereteket feszegető hatalomkoncen¬trációra, a tartalomszabá¬lyozásban és a piacszabályozásban felismeri a túlzott szigor haszontalanságát és ártalmasságát, a médiaszabályozást nem saját médiabirodalom építésére használja, a közszolgálatiság rendbetételéért pedig nem kér túl nagy árat a függetlenség és az elfogulatlanság oldalán. Gyakran úgy tűnik, a párt legfelsőbb vezetése átengedte a médiapolitika alakítását egy jól körülhatárolható érdekcsoportnak. Pedig a médiapolitika a politika szimbolikus területének, az értelmiségi támogatás megszerzésének/fen-ntartásának, és nyilván a médiapiac és az egész infokommunikációs szektor szereplőivel való párbeszéd alakításának meghatározó eleme lesz. A Fidesz kétharmadnál egy kockázatosabb médiapolitikai helyzet állhat elő: ha a Fidesz a Jobbikkal próbál szót érteni médiaügyekben. A Jobbik a biztosan a parlamentbe kerülő pártok közül az egyetlen, amelynek programjában találunk önálló kultúr- és médiapolitikai fejezetet, hovatovább Vona Gábor kampánytémává is emelte a médiát. Ez a program azonban elég jól illusztrálja azt a kiinduló feltételezést, hogy a médiával kapcsolatos elképzelések egyúttal a demokráciáról vallott elképzeléseket is tükrözik. Mondhatjuk, hogy a Jobbik elképzelései a leginkább kiérleltek, de ezek az elképzelések olyan média- és demokrácia-értelmezést sugallnak, aminek a jelenlegi alkotmányos, jogállami keretek között nincs helye. Persze, ha merünk nagyot álmodni, e keretek sem érinthetetlenek. A médiapolitikai alaphangot a Jobbik azzal adja meg, hogy programjában megállapítja, a média „a XXI. században a legerősebb hatalmi ággá vált.” Ebből pedig az következik, hogy „ma már nem csupán az a fontos kérdés, hogy hogyan teremtsünk sajtószabadságot, hanem az is, hogy hogyan óvjuk meg a társadalmat a média túlburjánzó és fékeveszett ámokfutásától.” Bármit írnék ehhez, az szükségszerűen liberális fanyalgásnak tűnne. Nagyon határozott elképzelése van a Jobbiknak a média társadalmi szerepéről. „Mivel a média működése nem lehet öncél, ezért meg kell jelölni a média felelősségét a társadalom egészséges működésében. A Jobbik szerint a média hármas feladata a hiteles tájékoztatás, az értékőrzés- és teremtés, valamint a nemzeti összetartozás erősítése.” Utoljára az 1986-os sajtótörvényben olvashattunk ilyen határozott feladatleosztást. Azóta számos tapasztalat támasztja alá azt, hogy a kereskedelmi média ezekkel a feladatokkal nem akar és nem tud azonosulni, sőt maga a társadalom is némileg máshova helyezi a hangsúlyt a média szerepével kapcsolatban. Az a média, amire a Jobbik vágyik, nem kereskedelmi. Az még rendben is van, hogy „az értékelvű valódi közszolgálatiság” elvégzi a rárótt feladatokat – ha hagyják, és megteremtik ennek pénzügyi, szakmai, irányítási feltételeit –, de a médiarendszer más szereplőire olyan funkciót rákényszeríteni, ami a véleményszabadság keretei között nem igazolható, kevéssé jogállami megoldás. A média szerep-meghatározásán túl vannak konkrét elemei is a programnak. Felismeri például, hogy „hazánkban az egyik legnagyobb probléma a médiatörvény hasznavehetetlen¬sége”. Sőt említést tesz még az önszabályozásról is, igaz, gyorsan rögzíti, hogy azzal szemben kiáll „a hatósági szabályozás politikája mellett” (akármit is jelentsen az). De nyugalom: a Jobbik „a műsorszámokat nem szándékozik politikai mozgalmak szolgálatába állítani”. Mindezeken túl a szerzők ígéretet tesznek arra, hogy „fellépünk a – különösen a kereskedelmi – médiában tapasztalható, társadalmi szempontból káros és veszélyes megnyilvánulások ellen.” Itt a szerzők nyilván a délutáni talk-showk egyoldalú, torz és súlyosan romboló roma-ábrázolására gondoltak. Aztán szó esik egy bizonyos, közelebbről meg nem határozott reklámadóról, ami ráadásul fő garanciája a „hatékony, modern médiaszabályo¬zásnak”. Mintha jelenleg is nem messze a legdrágább médiapiac lennénk a hungarikumnak is tekinthető műsorszolgáltatási díjakkal és közszolgálati terhekkel, és mintha ez eddig is nem oda vezetett volna, hogy a szolgáltatók többsége más országba tette át a működését. A programot olyan képzavaros fordulatok is színesítik, mint például „az utóbbi 15 év pluralizált médiarendszerének káosza”. Ha jól értem, a szerzők a pluralizmust kevésbé tartják értékesnek, mint az Alkotmánybíróság. Magában a programban kevésbé szembetűnő, mint Vona Gábor beszédében, de mégiscsak szerepel: „A jelenlegi kereskedelmi tévécsatornák koncessziós jogának megszüntetése”. A világért sem akarnám lebecsülni a Jobbik-szavazók tudatosságát és ízlését a médiafogyasztással kapcsolatban, de statisztikailag kizárt, hogy közülük senki nem nézi a Barátok közt-öt vagy éppen Joshit. Szóval jól hangzik ez a harcos kiállás, de a megvalósítása garantáltan népszerűségves¬ztéssel járna. Persze arra sem terjedt ki a programírók figyelme, hogy jövőre, a digitális átállás lezárultával már egyébként sem lesz jelentősége a „koncessziós jognak”. És sokadszor is megemlíteném, hogy még a két nagy kereskedelmi csatorna is folytathatja a tevékenységét Romániából, Csehországból, az Egyesült Királyságból, vagy ahonnan tetszik, és ezt a Jobbik csak akkor tudja megakadályozni, ha kilépteti az országot az EU-ból. No lám, milyen messzire vezet a médiapolitika. A többi párt, illetve elsősorban a Fidesz és az MSZP a médiapolitikában is átengedte a Jobbiknak a terepet. A Jobbik pedig él a lehetőséggel, kritizál és javasol. A jelenlegi médiarendszer működését lehet és kell kritizálni, de fölösleges ezt a valóságtól elrugaszkodva tenni. A Jobbik teljesen rosszul méri fel a médiapolitikai mozgásteret, és láthatóan nem érzékeli azt a helyzetet, hogy az Európai Unióban az agyonszabályozott és a kereskedelmi logikával össze nem egyeztethető kötelezettségekkel terhelt műsorszolgáltatók napok alatt kitelepülhetnek egy másik tagállamba, ahol gyakorlatilag érinthetetlenek a hazai szabályozó által. A keménykedés ezen a területen látványosan kontraproduktív. A politikaalko¬tásnál pedig illik valamivel alaposabban felmérni az érintett terület adottságait. Mindezt röviden összefoglalva: a Jobbik médiapolitikai programja veszélyes tévképzeteken és a médiapolitikai mozgástérre vonatkozó ismeretek teljes hiányán alapul. Ugyanakkor pusztán azzal a ténnyel, hogy van médiapolitikája, annyit máris sikerült elérnie, hogy a bejegyzés nagy részében vele foglalkozom. Az MDF választási programját ne a médiapolitikai tervek alapján akarjuk megítélni (hangsúlyoznám, ez az elemzés egyetlen szempontot követ, és ebből az egy szempontból általános következtetésekre jutni nem lehet). E témakörben, úgy tűnik, az MDF teljesít a leggyengébben. Sem a médiarendszerrel, sem egyébként a nyilvánosság működésével nem foglalkozik. Az LMP programjában a média többnyire eszközként jelenik meg, más, például a roma-integrációval, a bevándorlással (a külföldiek elfogadásával) vagy az egészségneveléssel kapcsolatos programok végrehajtásának egyik eszközeként. A média szerepének ilyen, a társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozó értelmezésével nem esik nehezemre egyetérteni. Annak továbbgondolása azonban nem haszontalan, hogy akár maga a médiarendszer, akár az annak alapját megteremtő jelenlegi szabályozás alkalmas-e a társadalmi felelősségvállalás érvényesítésére. Ez olyan médiapolitikai alapkérdésekhez vezet el, mint a közszolgálatiság újragondolása vagy éppen a médiahatóság eszközrendszerének felülvizsgálata, az érdemi önszabályozás és a társszabályozás feltételeinek megteremtése. Ezek az alapkérdések viszont említés szintjén sem fértek bele a 228 oldalba. Az LMP programjának része viszont egy új titoktörvény elfogadása, amely kizárja a tényfeltáró újságírók büntethetőségét. Szomorú, hogy ez a többi párt számára nem evidencia. Mindezek után váratlan és üdítő fordulat a Civil Mozgalom választási programja. Van médiapolitikai fejezete, amiben van egy alapos helyzetértékelés, és kapunk megoldási javaslatokat is. Amolyan program. Az alaphang itt sem túl barátságos: „A média, mint jelentékeny modern hatalmi ág a politikai patronálás rendszerének tipikus példája. Jelenleg terjed a médiadiktatúra: a politikai propaganda, az erőszak, az agresszió, vagy a bulvár diktatúrája. A média, mint hatalmi ág korlátok nélkül, politikai alkuk mentén szabályozott világa csak a politikai elitet szolgálja.” Azt, hogy a programírók némileg leegyszerűsítő és naiv megközelítést alkalmaznak, jól mutatja a követező megállapítás: „A [média]törvény életbe lépése felfokozta a kereskedelmi oldal étvágyát, a ’reklám-torta’ egyre nagyobb szelete került birtokukba.” Igen. De ez már csak így megy. A Civil Mozgalom sem tudja elfogadni, hogy a kereskedelmi média az kereskedelmi média, vállalkozás, ami abból él, hogy tartalmakat ad el a nézőnek, és nézőket ad el a finanszírozóknak (reklámozóknak, műsorterjesztőknek). Az pedig, hogy a „hazai közszolgálati média versenyhátrányba került”, és „nehezen mozduló, ólomlábú Gólemként cammog”, nem a kereskedelmi műsorszolgáltatók bűne, hanem a közszolgálati médiát működtetőké. Azzal viszont egyet lehet érteni, hogy a jelenlegi helyzetben nincs indoka a közmédiát szigorúbb gazdasági feltételek közé szorító szabályozásnak. Ugyancsak nehezen vitatható, hogy „elsikkadt az irodalmi értékű vagy az oknyomozó újságírás”, de azért azt ismerjük el, hogy még így is számosan vannak, akik ezeket a nehéz műfajokat művelik. Viszont a nyomtatott sajtó jelentőségének csökkenése az elektronikus és az online médiával szemben nem hazai sajátosság, a folyamat megfordítása minden bizonnyal meghaladja a médiapolitika lehetőségeit. A program elkeseredett összegzése szerint „a jelenlegi csonka sajtószabadság maradékának kivégzése folyik, azaz a visszaállamosítás és a sajtónak a mindenkori parlamentet megtöltő – négyévenként vészesen fogyatkozó számú – pártok általi direkt irányításának visszaállítása”. Tapasztalatom szerint az állítás nagyjából igaz. De attól mégsem félnék, hogy mindezek következtében „majdnem felesleges lesz tüntetgetni, sztrájkolgatni, nyilatkozatokat, petíciókat, megfogalmazni, mert azokról csak a résztvevők fognak tudni”. Ne becsüljük le általában se a médiát, és főleg ne feledkezzünk meg az online médiáról. Azt azért merem gondolni, hogy szándék sincs a nyilvánosság elfojtására (ide nem értve a Jobbikot), de abban egészen biztos vagyok, hogy ehhez nincs alkalmas eszköz. A program javaslat-része új – a „közérdeknek megfelelő” – sajtó- és médiatörvény megalkotását sürgeti. Ennek tartalmáról is megtudunk néhány dolgot, szerencsére valamivel többet annál, hogy „Támogatjuk a közszolgálati sajtó, és egyéb médiák működését. Szükség van a kiegyensúlyozott, hiteles tájékoztatásra.” Megtudhatjuk például, hogy az ORTT és a közszolgálati kuratóriumok helyett „a nézőket, hallgatókat valóban reprezentatívan képviselő szervezetek, egyházak, szakszervezetek stb. küldötteiből hívunk életre a tulajdonosi jogokat képviselő irányító szervezeteket”, és általában is „megteremtjük a valódi civil kontrollt a média felett”. A magam részéről azért óvatos lennék a korporatív bölcsesség túlértékelésében. Egyáltalán nem lennék boldog attól, ha az egyházak és a szakszervezetek felügyelnék a médiát, és nagyon nehezen találnék ehhez legitimációt. A jelenlegi, kétségkívül nem „valódi” civil kontroll tapasztalatai alapján pedig sokadszor is megjegyezném, hogy a valódi civil kontrollhoz valódi civil társadalom kell; ebben persze maga a Civil Mozgalom adhat okot némi bizakodásra, de önmagában nem jelent alapvető fordulatot. A program alapvetően két kérdéssel foglalkozik, az irányítási, felügyeleti rendszerrel, és persze azzal, hogy a Civil Mozgalom szerint mit is kellene csinálnia a médiának. Kevesebb és hatékonyabb közszolgálati műsorszolgáltatót vizionál, ezek vezetőivel szemben pedig határozott követelményeket fogalmaz meg. „A közszolgálati média egyszemélyi vezetői az alkotmányos célnak megfelelően, az elvárt szellemiséget tekintve az államfőhöz hasonló elvek szerinti (de nem a pártok által közvetetten megválasztott), határozott egyéniségű, a pártokhoz vagy bármilyen csoportosulásukhoz nem kötődő személyek legyenek.” A program szerint ez a vezető rendelkezzen megfelelő szakmai előélettel, ne legyen szoros kapcsolódása egyetlen párthoz sem, legyen képes az egyenlő távolságtartásra és a kulturált kapcsolattartásra a pártokkal és a civilekkel, és legyen képes „nem csak médiaszempontok alapján, hanem kívülről – az utca emberének szemével – kritikusan” is látni „a média viszonyait”. Ehhez már csak annyit kellene hozzátenni, hogy vállalja el ezt a hálátlan pozíciót, és legyen, aki meg is választja rá. A Civil Mozgalom is úgy véli, hogy a kereskedelmi médiát lehet és kell tovább terhelni: szigorúan meg kell követelni a kereskedelmi médiumok jelentős részvételét a közszolgálati média közvetett finanszírozásában. Pedig ez sem európainak (nincs példa rá az EU-ban), sem hatékonynak (kiszolgáltatottá teszi a közmédiát a mindenkori piaci helyzetnek) nem mondható megoldás. És persze a Civil Mozgalom is tudni véli, mire való a média: arra, hogy olyan tartalmakat adjon a közönségnek, „amelyek a kultúrát újra hordozni képesek, hasznosak, élvezhetők és szellemi épülésüket szolgálják.” A Civil Mozgalom „elvárja” a „külföldön komoly eredményeket elért magyarok érdemeinek közzétételét”, „az iskolákból gyakorlatilag száműzött egészségtan oktatását pótló ismeretterjes¬ztéssel, illetve a közegészségügyi helyzetünket veszélyeztető tényezők, körülmények tényszerű, független ismertetésével” kapcsolatos műsorok bemutatását. Szerencsére ezek az elvárások inkább a közszolgálatisággal szemben fogalmazódnak meg. A Civil Mozgalom programja hozza azt, amit egy civil mozgalomtól várni lehet: helyenként bájosan amatőr és naiv, kellően kritikus és forradalmi, politikaellenes és antikapitalista, de az alkotmányos kereteket feltétlenül tiszteletben tartó. Nyugodtabb lennék, ha a Jobbik programja helyett ez a program kapna esélyt a jövőbeli médiapolitika alakítására. A pártok programjaiból összességében igen furcsa kép rajzolódik ki a médiáról alkotott elképzelésekről. A média és a nyilvánosság alapvetően eszköze, kiszolgálója más célok megvalósításának. A programok mindegyike adottságként kezeli azt, hogy a média képes és hajlandó részt venni e nemes küldetések megvalósításában. Mindeközben magát a médiarendszert érintő alapkérdések vagy nem kerülnek napirendre – ami önmagában is kétségessé teszi a médiától elvárt teljesítmények megvalósítható¬ságát –, vagy a valóságtól teljesen elrugaszkodott feltételezések és elvárások formálják a kapcsolódó elképzeléseket. Egyik párt sem érti az összeeurópai médiapiac jelentőségét, viszont hajlamosak démonizálni a kereskedelmi médiát. Nem nagyon néznek szembe a közszolgálatiság átalakításának szükségességével, illetve ez ezzel járó terhekkel és konfliktusokkal. Azok is, akik egyáltalán foglalkoznak médiapolitikával, rosszul mérik fel a médiapolitikai mozgásteret. A Fidesz pedig feltehetően inkább a nyilvánosság kerülésével, az elképzeléseknek még a vázlatos, program-szintű megismerését is kizáró rejtegetésével, de minden bizonnyal határozottan készül a médiarendszer újraalakítására. Mindez nem túl bíztató a jövőre nézve. by©Rajkó Félix Kerekes Tamás

Camilla

’Camilla’ Fanny Burney 1840 Anglia 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A szerző harmadik regénye pontosan azt nyújtja, amit a teljes címe- Camilla, avagy az ifjúság portréja- ígér. Burney elbeszéli, hogy lépett ki a nagybetűs életbe egy lelkes, eleven fiatal leány. Camilla és nővérei-a gyönyörű Lavinia és az angyali lelkű, de torz és sebhelyes Eugenia- története a gyermek és felnőtt kor közötti átmenet egyszerre érlelő, és felzaklató ideáljait, kísértéseit, szerelmeit, kétségbeeséseit, kétségeit és féltékenységeit mutatja be. A szereplők, kivált a nőalakok, realista ábrázolásának köszönhetően az olvasó könnyedén átélheti örömeiket, bánataikat és gondjaikat. Burney regénye pazar leírásokkal szolgál a XVIII. század végi Anglia szórakozási formáiról, időtöltéseiről s a társasági életet szabályozó szokásokról és divatokról- különösen azon társadalmi korlátokról, sötét fenyegetésekről, amelyekkel a fiatalnők szembesülnek. A szerző a népszerű gótikus irodalom érzelmi túlzásaival festi le az otthon küszöbe előtt ólálkodó veszélyeket. A klastrom titka c. regényében JaneAusten megemlíti Burney regényeit, olyan művekként jellemezve őket, amelyekben a szellem legnagyobb erőit vonultatják fel, s a világ legcsiszoltabb nyelvén közvetítik az emberi természet legalaposabb ismeretét, változatainak legszerencsésebb foglalatát, a szellem és a humor leggazdagabb áradását. ”Austen megérdemelt dicséreténél nem is kell nyomósabb érv a regény elolvasásához. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Wilheim Meister

Wilhelm Meister tanulóévei Európa Kiadó J. Goethe 1795, Berlin 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Senki sem tudja, mit tesz, mikor helyesen cselekszik; de a helytelennek mindig tudatában vagyunk A nagy formátumú szerző riasztóan tiszteletet parancsoló neve ellenére a Bildungsroman eme klasszikusa igazán élvezetes olvasmány. Goethe lebilincselően világi humorral, fanyarsággal meséli el hőse szellemi fejlődésének és nevelődésének történetét- A viszonzatlan szerelmében csalódott Wilheim Meister kezdetben változatos kalandokba veti magát, és egy vándor színésztársulattal utazgatva szerez élet- tapasztalatokat. Megfestve a színházi világ csoportképét, amelyben fontos szerepet kap Shakespeare, a regény előbb dicsőíti, majd kételyekkel illeti a színház küldetését. Az első fejezetek humánus realizmusa később elmélyül és szokatlanabb hangnemre vált, amikor áthatolunk a színpadiasság és a társadalmi szerepek felszínén, s rejtélyes figurák egy másfajta irodalmi szimbolikát ls szellemi horizontot adnak a műnek. Goethe sokértelműen ironikus beszámolót nyújt az ember önfejlődéséről a vállaltan szikár cselekmény keretében, miközben filozófiát kever Fielding Tom Jones-ának ízes, jókedélyű humorához. A regény különösen ajánlott kiábrándult színházi embereknek és reményteljes esztétáknak. Alig lépett ki a kamaszkorból, már zajos és botrányos sikerei vannak. Korábban egyszerre szidják és lelkesednek érte. Majd egész élete sikerek szakadatlan láncolata. Idősebb korában már világtekintély. Öregen a félistenek fényköre veszi körül csapodár szerelmes diákkorától késő aggastyán éveiig. De hűtlenségeinek lelkifurdalásaiból remekművek keletkeztek. Az epekedő szerelem halhatatlan lírai alkotását, a „Marienbadi elégiá"-t hetvennégy éves korában írta. És közel volt nyolcvanadik születésnapjához, amikor a Faust végső soraival hitet tett a testet-lelket felemelő örök nőiség mellett. Életművében tökéletes egységre talált a franciáktól tanult felvilágosodás, az ókortól tanult klasszicizmus, a német múltból és az akkori német jelenből megértett történelmi haladás - a feudalizmusból a polgáriságba és a bontakozó természettudományos gondolkodásba. Személyében testesíti meg a világhatású német klasszicizmust, de úgy, hogy előkészíti a romantikát. Főszerepe van a líra világtörténetében is, miközben a drámatörténet egyik legfontosabb alakja, hiszen egyéb remekművek mellett ő írta a „Faust"-ot. A regényirodalmat ezekhez mérve csekély számú művel gazdagította, de ez a néhány - a „Werther", a „Wilhelm Meister" regények, a „Lélekrokonság" (újabb fordításában „Vonzások és választások") és az ezekhez kapcsolódó önéletrajz, a „Költészet és valóság" a széppróza legfontosabb klasszikusai közt biztosítja a helyét (litera.hu) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Deade:Justine

Justine De Sade 1791, Párizs 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó „ A híresen hirhedt de Sade márki könyve... De Sade márki és szolgája, Latour, "kérjenek nyilvánosan bocsánatot a katedrális kapujában, mielőtt a Saint-Louis térre szállíttatnak, ahol is nevezett de Sade feje nyaktilón vétessék, Latour pedig felakasztassék. Holttestüket ezután égessék el, és hamvaikat szórják szét a szélrózsa minden irányába". Ezt az ítéletet hozta 1772 szeptemberében az aic-en-porovence-i bíróság, in contumaciam, tehát a vádlott távollétében. Az ítéletet végre is hajtották, három nappal később, jelképesen, bábukkal, Aix főterén. Ki volt az az ember, aki ennyire magára haragította korának hatalmasait; akinek a nevéből a szadizmus szó keletkezett; aki élete nagy részét kisebb-nagyobb megszakításokkal börtönben töltötte; akinek a nevét mind a mai napig valami borzongató homály övezi? Gyermekkoráról keveset tudunk. Nem ismeretes, milyen hatások okozták nemi ösztönei szokatlan irányba fordulását. ...Egy biztos: felfedezte, hogy a nemiség korántsem olyan idilli, mint azt akkoriban gondolni illett, rájött, saját tapasztalataiból, hogy sötét ösztönök kapcsolódnak hozzá, sőt, Freudot jó száz évvel megelőzve megsejtette, hogy a nemiség behálózza az ember valamennyi tevékenységét, belejátszik minden cselekedetébe” Európa Kiadó Talán a regény teljes címében- Justine, avagy az erény meghurcoltatása -találjuk meg a legérvényesebb magyarázatot arra, hogy miért tud ma is megrendíteni és elragadni. De Sade hősnője jó, és mindenekfölött jósága ítéli megváltás nélküli szenvedésre. Mint korábbi költészetében Rochester, éppúgy regényeiben de Sade márki az emberi testeket egy közösülő-gépezet alkatrészeivé változtatja. A Justine esetében ez egy olyan eszköz, amely matematikai pontossággal alakítja át az erényt szenvedéssé-és az olvasó élvezete lesz a maradék. Justine beismeri gátlásait, megszökik, könyörög mások életéért, és megvallja hitét. Cserébe levetkőztetik, ütik-marják, korbácsolják, beléhatolnak orálisan, vaginálisan, análisan. De Sade márki már brutálisan teszi közszemlére azt, ami Richardson XVIII. századi szentimentális regényében, a Clarissá-ban rejtve marad. A nőt a tiszta érzésre és az empátiára való képessége a legmélyebb csodálat és gyalázat tárgyává lesz, s ő folytonosan a mocsokba hull, majd újjászületik. Az olvasó és a hősnő kapcsolatának e kegyetlenül erőszakos erotikája jogosan nevezhető „szadistának”; de Sade Justine kínzóinak és önmagának, mint szerzőnek is sóvárgó bűntársaivá tesz bennünket. Noha a márkit elmegyógyintézetbe zárták, s írásait megsemmisítették, azt a kihívást, amelyet a Justine intéz fensőbbségünk megnyugtató tudatához, nem olyan könnyű semmibe venni De Sade. A XX. századig nemigen illett beszélni róla. Stendhal és Baudelaire csak titokban lelkesedett érte, jóllehet utóbbinál egyértelműen kimutatható a hatása. A szürrealisták, főleg Breton hozták divatba, Apollinaire rajongott érte, s Bataille illesztette be művét az avantgard irodalomba. Az egyébként oly finnyás ízlésű Flaubert csodálatos filozófusnak nevezte, Camus egész fejezetet szentelt neki „Lázadó ember” című esszékötetében, az 1960-as évektől kezdve pedig a francia irodalom egyik legvitatottabb, központi alakja lett. Ki volt ez az ember, akinek a nevéből a szadizmus szó keletkezett, aki élete nagy részét börtönben töltötte, s akit mind a mai napig valami borzongató homály övez? Egy biztos: ő volt az, aki felfedezte, hogy a nemiség korántsem olyan idilli, mint azt akkoriban gondolni illett, rájött, hogy sötét ösztönök kapcsolódnak hozzá, sőt Freudot jó száz évvel megelőzve megsejtette, hogy a nemiség behálózza az ember valamennyi tevékenységét, belejátszik minden cselekedetébe. Sade nagysága a tagadásban van: gyilkos iróniával kezd ki minden morális kategóriát. Filozófiája ellene van minden olyan társadalmi rendszernek, mely korlátozza az egyént. Szinte valamennyi írásában az egyéni ösztönök létjogosultsága mellett tör lándzsát, az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangoztatja. Justine című regényét sajátos kettősség teszi izgalmassá: az ájtatoskodó, bigott, álszent előadásmód és a mélyén izzó engesztelhetetlen gyűlölet, Justine szemforgató sopánkodása és a háttérben vigyorgó szerző sátáni káröröme. Ez emeli ezt a kis filozófiai mesét a XVIII. század remekművei sorába, Voltaire Candide-ja, Laclos Veszedelmes viszonyokja mellé. (moly.hu) Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Wathek kalifa

Vathek kalifa története William Beckford 1786, London 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Eredetileg francia nyelven írta a művét az alig 25 éves szerző, akit részben a saját nagykorúsága elérése alkalmából 1781-ben, pompás vidéki birtokán rendezett fényűző ünnepségek ihlettek. A mű egyszerre komikus bohózat és tragikus példázat, amely hatalmas ismeretanyagból merít, hogy megidézze és parodizálja a „keleti mesét”, amely Az ezeregyéjszaka meséi lefordításával vált népszerűvé Angliában. Beckford meséje Vathek Kalifa és válogatottan különc társasága dolgait követi az elkárhozás felé vezettő úton. Óhatatlanul e sors vár rájuk a hős udvartartásának kicsapongásai és a hagyományos erkölcs lábbal tiprása miatt. Beckford tudatosan helyezi fantasztikus „keleti” díszletek közé a történetet, hogy az ábrázolt szabadosságokat párhuzamba állítsa saját kétes vonzalmával-szexuális féktelenségének például európai száműzetés lett a vége, nem sokkal művének befejezése és egy ifjú arisztokratát is érintő botrány után. Angliai megjelenését követően úgy jellemezték a regényt, mint amely a „dantei sötét groteszk” „Milton nagyságával’. A mű sok szerzőre hatott: Poe, Swinburne, Byron. És a kortársakra is nagy hatást gyakorolt, izgalmas betekintést nyújtva a Keletről alkotott orientalista elképzelésekbe. És éppen e minőségében lett időtálló. A szexuális és érzéki tapasztalatszerzést hatásosan párosítja a csodák iránti gyermeki nyitottsággal, ami tanulságos párhuzamokkal szolgálhat jelenkori megszállottságainkhoz. „A jólelkű emberek kifulladva a tizenegyezer lépcsőfok sietős megmászásától értek a tetőre, és bosszankodva, merthogy a magukkal hozott vizet is kiöntötték. A lángok tündöklése és a múmiák égésének szaga azon nyomban úrrá lett érzékeik felett… Mind egy szálig a legkisebb ellenállás vagy harc nélkül rogytak össze, úgyhogy Vathek néhány szempillantás alatt leghűségesebb alattvalóinak holttestei között találta magát; a tetemeket sorban a máglya tetejére hajították.” Nem közönséges emberáldozat, aminek tanúja lehetsz majd, ha ide érsz e könyvben, ó, borzongni vágyó Olvasó; Vathek kalifa, az Allahtól és minden jótól elrugaszkodott uralkodó köti meg így végzetes szövetségét a föld alatti világ fejedelmével. Hiába övé a legszebb hárem, a leggazdagabb kincstár és a legmagasabb torony az egész birodalomban – emberfölötti hatalomra vágyik, a fekete mágia, a gonosz varázs talizmánjait akarja megkaparintani minden áron. Mit sem sejtő kisdedek, ártatlan hajadonok és reményteljes ifjak vére festi útját a dzsinnek, dívek és afriták alvilági királysága felé. De jaj lesz neki, ha egyszer odaér! „Szíve azonnal lángra gyúl, és egyszerre elveszíti az ég legdrágább ajándékát – a Reményt.” Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Vallomások

Vallomások J.J. Rousseau 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó A csak Rousseau halála után megjelent Vallomások mérföldkő az európai irodalomban, és alighanem minden idők legnagyobb hatású önéletrajza. És egészséges bevezetés az igényes szadomazohizmus és a kvantitatív nyelvészet világába.(Kerekes Tamás) Nemcsak a regényre gyakorolt meghatározó befolyást hanem az önéletírás mint irodalmi műfaj fejlődésére is. Rousseau AZT JÓSOLTA, HOGY NEM LESZNEK KÖVETŐI EZEN AZ ÚTON, ÁM NAGYOT TÉVEDETT. Goethe, Tolsztoj vagy Proust egyaránt elismerte, hogy milyen sokat köszönhet Rousseau úttörő kísérletének, hogy hűségesen és kendőzetlenül adjon számot életéről. Munkásságában remekül érvelt amellett, hogy az ember természete szerint jónak születik, ám eredendő óságát megrontja a társadalom. A Vallomások-ban viszont elismeri, hogy gyakran viselkedett visszataszítóan. Ki is emel egy esetet: amikor fiatalon egy gazdag genfi arisztokrata házában szolgált, ellopott egy értékes régi (rendjel)szalagot, s azután a szobalányra, marionra fogta a tolvajlást. Roussseau hozzáfűzi, hogy végül maga is áldozata lett egy egész életén át üldöző, rosszindulatú intrikának; egyszerre vállalva és elhárítva a felelősséget a tetteiért. Rousseau készségesen beismeri saját karakterének ellentmondásos természetét, amelyről úgy érzi, rajta kívül álló körülmények kényszerítették rá. Való igaz, attól a vágytól vezetve, hogy ne csapja be az olvasóit, hajlamos eltúlozni vétkeit is hibáit, csak hogy igazolja az álláspontját, ami egy újabb paradoxont tesz hozzá ehhez az ellenállhatatlan, nyugtalanító és sorsdöntő jelentőségű műhöz. Ha emlékem velem együtt múlna el, zokszó nélkül tűrném az igaztalan és múló gyalázatot, de mert nevem végül is élni fog, vele együtt igyekszem továbbadni a szerencsétlen ember emlékét is, aki viselte” – írja Rousseau a Vallomásokban, s kegyetlen őszinteséggel tárja fel életét, tetteit és gondolatait. A Vallomások nem szabályszerű önéletrajz, nemcsak az író kalandos és zaklatott élettörténetét kínálja, hanem egy emberi lélek útját, egy lelkiismeret történetét is elénk tárja, ugyanakkor végig izgalmas és olvasmányos, akár egy regény. E zseniális remekmű erejét és hatását nem homályosítják el a századok, mert Rousseau-nak a saját életén és korán keresztül sikerült bemutatnia az embert. Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

A vizuális szociológia

Vizuális szociológia a gyakorlatban, Avagy a szem protézise a fotóapparát Gondolat Kiadó www.gondolatkiado.blog.hu Két dózis egy helyen Van bennem bizonyos fokú áhítat, amikor erről a kötetről írok, hiszen egy 2004-ben született tudományág első kézikönyvét tartom a kezemben. A szociológia és a fényképezés szinte egy időben született, írja le a szerző a második fejezetben ezt a nagyhatású mondatot, és még argumentálja is: Mikor Comte először használja 1893-ban a szociológia szót, Pouis Dagouerre és Nicéphore Niépce bemutatja az ezüst-jodiddal bevont rézlemezeken történő monokróm kép rögzítésének módszertanát. Akárki, akármit olvashat ki ebből a színvonalas kötetből (remélem tananyag lesz szociológia és kommunikáció szakon (Kerekes Tamás), remélhetően az alapelvben mindenki egyetért majd: a tér költészete (a fotográfia) nem létezhet csak társadalmiasult, és egyre inkább vizualizálódott világban (mely folyamatot egyébként a szerző könnyed ecsettel festi meg nekünk. Vége a Gutenberg galaxisnak, de nem az internet győzte le a szöveget, hanem a kép) A művészetontológia alapköve, hogyha elpusztulna egy kataklizma következtében József Attila Összes, akkor az irodalombarátok, szavalók, versmondók, szellemileg újra tudnák rekonstruálni az életmű nagy részét. De, ha megsemmisülne a Dávid szobor, az többé, reprodukcióiban már nem hordoz az eredetivel egyező művészeti tartalmat. Imagiárinus világunkban a magányosan, a tenger mélyén dolgozó fotós zebrahalai is csak majd később, a szomszédoknak, vagy szakmai közönségnek levetített, azaz társadalmiasult) formájukban nyerik el értelmüket. Száz szónak is egy a vége, fotográfia és szociológia az érem két oldala, vonzották eddig is egymást, mint öröm és a bánat, s igazat adhatunk utólag a Marquez által megírt Buendiának, aki először bemutatta Macondóban az első dagerrotípiát. A tér költészete: a társadalomtól kapta a szociológiai kihívást A tér ugyanis, amelyet képek, reklámok, országúti táblák tagolnak és rendeznek, történeti fejlemény. A tér a kultúra és a történelem terméke. A tér az, ami két egymáshoz közel álló dolog közt van: a semmi. Ez a semmi azonban képekkel van kitöltve, sőt ábrázolva. Ez történhet a kamera nélküli fotográfia eszközeivel is (fotogramm). Ha idáig elért a nyájas olvasó, húzintson egyet a hózentrágeren. Kérem. A vásári fotográfiát technikolor változatban elfújta a szél. A vásári fotográfia eltűnt, jött Carnap, egyenes a Bécsi Körből, hogy a filozófia segítségével összekapcsolja művészetet és tudományt, hogy megalkossa a tér objektív, szubjektív, és materiális fogalmait. És behúzhatjuk a kéziféket Moholy-Nagynál, aki a tér felfedezését összeköti a fénymédiumával, még mielőtt a berlini dadaisták feltalálták volna fotómontázst. 1994: jegyezzük meg a dátumot. A recenzens már túl van két sikertelen elvonón, néhány derűs deliráláson, mire az Oxfordi szociológiai szótárban feltűnik a vizuális szociológia fogalma, és a recenzens tovább keresi a Cohiba szivarokban és a meszkalinban az önmegvalósítást, melynek imagiáriánus tétje is nagy, hisz Veermer sosem kérte a neki modelt álló lányokat, hogy úgy nézzenek ki, mint egy alma. Ugyanakkor recenzens felismeri, hogy egyedül a társadalomtudomány vak a vizuális jelenségeket illetően. Tulajdonképp 2004 óta létezik az első vizuális szociológiai szekció, és ha belegondolunk, hogy mindössze húsz év kellett, hogy elinduljanak az első kutatások, még talán kijózanodni sem késő. A kötet tartalma: -A világ vizualitása és a vizuális képzelet -Vizuális ábrázolások Vizuális jelenségek -Vizuális képzelet A társadalom felé forduló fényképezés Szociológiai fényképezés A szociológia vizuális adatai Társadalom az objektívben Kritikai realizmus A fényképezés, mint az egyéb szociológiai módszereinek kiegészítése A kötet gazdagabb, mint az általam közölt tartalomjegyzék, de nem akartam túl monoton lenni. Nekem is sok a gondolkodnivalóm. Mit kezdjek az olyan fogalmakkal, amiket eredetileg a sajtó, vagy az irodalom számára tartottak fenn? Sajtófotó, esszéfotó, riportfotó? Majd jön az elégia-fotó és az eposzfotó? Továbbra is izgalmas harcot vív az új tudományág, hogy kiszabaduljon a vizuális etnográfia, vagy vizuális antropológia bűvköréből. Közben Susan Sonntag és Emile Zola már leírták, hogy „ Aki nagyrészt fényképekről ismeri azt, ami a világon van(művészeteket, katasztrófát, természeti szépséget, csalódás és közöny fogja fel, ha meglátja a valódit” Illetve Zola:” Addig nem állíthatjuk, hogy valamit igazán láttunk, amíg le nem fényképezzük” És szembe kell néznünk pl. a digitális fotó esetében, hogy amit látunk, az eredeti, vagy másolat. Az már biztos, hogy vizuális korszak jön és nagyon izgalmas lesz. „A fényképezés gesztusa különböző kontextusok és a fénykép maga.... A hermeneutikán és strukturalizmuson át a diszkurzív interpretációig, a talált fotográfiák értelmezéséig, különböző saját-találmányú projektvázlatokig” A kiadó: Piotr Sztompka a krakkói Jagelló Egyetem professzora, 2002-ben a Nemzetközi Szociológiai Társaság elnökévé választották. Kötetében áttekintést nyújt a fotográfia alkalmazásáról a szociológiai kutatásban. A fényképezésben a szociológia hagyományos módszereinek kiegészítését látja. A fotót fontos empirikus és módszertani eszköznek tekinti, foglalkozik a társadalomkutatásban alkalmazott fényképek lélektani és etikai problematikájával. Összefoglalja e viszonylag fiatal tudományterület történetét, felidézve a szociálantropológia és a néprajz területén szerzett korai tapasztalatokat is. A kötetet a szerző saját fotói illusztrálják. A Vizuális szociológia a szociológia e területének első és máig legjobb feldolgozása „A Gamze Toksoy által végzett kutatás a vak fényképészetet helyezte a vizuális szociológia górcsöve alá. A fiatal szociológusnő a vakok által készített képeket használta egy tanulmány forrásaként, hogy jobban megérthesse a társadalom a fogyatékosok gondolkodásmódját. A kutató elmondása szerint a fényképezés a csoport kifejezőeszköze lett, ezért nem csak technikai eredményként tekintett a képekre, hanem művészi megnyilatkozásként is. A szociológus tapasztalata szerint a vakok számára azért nagyon fontos a fényképezés, hogy ki tudják fejezni mit éreznek az egyes témákkal kapcsolatban. Az elméleti és gyakorlati ismereteket magába foglaló kurzus során a látássérültek a fénnyel festés módszerét és a Camera obscura használatát gyakorolták. Az utóbbi módszer a kutató szerint azért volt népszerű, mert a tűhegynyi lyukon a dobozba beszűrődő fény által rajzolt képet senki nem láthatta előre, így a vakoknak csak azt kellett megkérdezniük, merre fordítsák a sötét dobozt. A szociológus szerint ez egy közös nevező volt a vakok és a látók között. Gamze Toksoy úgy látja van értelme a vak fotózásnak, mivel a látás nem csak a szem által jön létre, hanem az érintés, a szaglás vagy a hallás is sokban hozzájárul egy dolog megismeréséhez. – Az hogy látunk, nem azt jelenti, hogy mindent megtudunk ezáltal a világról, ugyanígy a látás hiánya sem jelent teljes tapasztalatlanságot a világ dolgaival szemben. A mai korban ránk zúduló képek sokasága miatt egyébként mi magunk látók is vakok vagyunk – utal az információáradat negatív hatásaira a szakember.” Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com

Aki egy mókusra hivatkozott

A filozófus,aki egy mókusra hivatkozott Lin Yutang Az élet sója ( Tericum Kiadó) A filozófus, aki nem Arisztotelészre hivatkozik, hanem egy mókusra a Central Parkban Lin Yutang (magyarosabban Lin Jü-tang, 林語堂, Fujian, Kína, 1895. október 10. - Yangmingshan, Taipei, Tajvan, 1976. március 26.) kínai író volt, akinek eredeti művei és az általa készített klasszikus kínai szövegfordítások nagyon népszerűek lettek nyugaton. Tanulmányait kínai egyetemen kezdte. Az M.A. fokozatot a Harvard Egyetemen, a doktori fokozatot Lipcsében szerezte meg. 30 évig élt az Egyesült Államokban. Kínai és amerikai egyetemeken tanított angol filológusként.( Wikipédia) Yutang nem ír eredeti gondolatokat, gyakran megveszi régi és ismeretlen szerzők olcsó kiadásait, hátha újat fedez fel bennük. Mint mondja: ”Ha az irodalomtanárok tudnák, honnan erednek gondolataim, megdöbbennének, hogy mennyivel nagyobb élvezet a hamus vödörből kikotorni egy kis gyöngyszemet, mint egy nagyot elnézegetni az ékszerész kirakatában. (Az én kiemelésem Kerekes Timur Link Tamás) A szerző tulajdonképp szellemi szivárványhíd Kelet és Nyugat között. Alkotását egyfajta lírai filozófiaként is felfoghatjuk, fényévnyi távolságban a heideggeri, netán lukácsi német katedrafilozófiától, ahol az állítmány a második kötetben található. Noha a szerző rendkívül személyes, mégis elvetette a platoni dialógus-formát. Bibliográfiai utalása az élet filozófiájáról valószínűleg nem töltenének meg egy harmadik kötetet. Az állítmány után. Yutang nem olvasta Locke, Hume, vagy Berkeley műveit, Lin nem filozófiát olvas, hanem közvetlenül az életet. Egyik forrása Huang asszony, egy, családban szolgáló segéd, aki mindent tud, ami egy rendes kínai neveléséhez hozzátartozik, egy szucsaui csónakos asszony, akinek a beszéde csak úgy hemzseg a töltelékszavaktól; aztán egy sanghaji taxisofő; a szerző szakácsának felesége; egy oroszlánkölyök az állatkertben; egy mókus a Central Parkban; egy hajópincér, aki egyszer mondott valami jót; az egyik újság csillagászati rovatának írója; a bekeretezetett újsághírek; és minden író, aki nem ölt ki önmagából minden élet iránti kíváncsiságot. Yutang csavaros eszű író, aki belülről látja a dialektikát:” A bátorság, úgy látszik a legritkább erény a modern filozófusok közt. Én azonban mindig kívül jártam a filozófia övezetén, s ez bátorsággal tölt el.” Lin Yutang az a kínai filozófus, aki úgy álmodik, hogy egyik szeme nyitva van. Hangsúlyozza, hogy míg Nyugaton annyi az őrült, hogy elmegyógyintézetekbe rakják őket, Kínában olyan szokatlan az őrült ember, hogy már-már szentként tisztelik, s ezért van Kínának könnyed, szinte vidám filozófiája. Ám Yutang más, mint a megbotozott ló látványától elborult elméjű vidám filozófus: Friedrich Wilhelm Nietzsche. A Tericum Kiadó kötetében Yutang egy humorista szerepét játssza, akit megbíztak azzal, hogy egy haldokló beteggel közölje a szomorú hírt, ám ez a figyelmeztetés megmentheti a haldokló életet. Az emberi szellem csalóka, megfoghatatlan és kiszámíthatatlan; kisiklik kezünkből, s kiszabadul azokból a törvényekből vagy abból a materialista dialektikából is, melyet őrült pszichológusok és agglegényközgazdászok igyekeznek rákényszeríteni. Az ember -Yutang szerint- s ez már majdnem olyan, mint az idős Lukács György főhajtása George Wilhelm Friedrich Hegel dorotheanumi temetőben nyugvó sírja előtt (-Timur Link)-kíváncsi, álmodozó, humoros, önfejű teremtés. Lin Yutang emberi méltóságba vetett hite nem a csillagok és az ember közt egymásra-feszülő erkölcsi törvényben rejlik, hanem arra a meggyőződésre épül, hogy az ember a legnagyobb csavargó a földön, amire csak az a Jack London jött rá, akit a Beszélő kutya írt meg, (aki alighanem tehát írni is tudott). Az emberi méltóságot a csavargó fogalmával kell összekapcsolni, nem pedig az engedelmes, fegyelmezett, ezredbe osztott katonáéval.(Katona az, aki pénzért hal meg.: Timur Link) Hisz a mai korban, amikor a demokrácia meg az emberi szabadság állandó veszélyben forog, alighanem egyedül a csavargók szelleme menthet meg bennünket attól, hogy megszámozott egységek módjára vesszünk el a fegyelmezett, engedelmes, ezredbe osztott és egyenruhákba bújtatott tömegben. A csavargó a diktatúra ellensége, bajnoka az emberi méltóságnak, de az egyéni szabadságnak is. És ez a legtöbb, amit Lin Yutang kiváló könyvéről mondhattam. Kerekes Tamás ( a kutya, aki írni is tudott) Lin Yutang : Az élet sója, Tericum Kiadó, 560 oldal, kötött, 2780 oldal 11 -------------------------------------------------------------------------------------

Érző lélek

Érző lélek Henry Mackenzie 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz Gabo Kiadó Mi sem jelzi jobban azt a földindulásszerű hatást, amelyhez hasonlót Rousseau levélregénye (Új Heloise) tett a közönségre egy évtizeddel korábban, mint az, hogy a névtelenül megjelent első kiadás alig hat hét alatt elfogyott. A szerző az ifjú Harley, a címben szeplő „érző lélek” tapasztalataival ismerteti meg az olvasóit. Minden egyes epizódja azzal a kifejezett szándékkal íródott, hogy feltárjon egy-egy érzelmi reakciót, legyen az egy londoni prostituált hangsúlyosan nem erotikus bemutatása, vagy az érzelmek csereforgalma egy apa és elidegenedett fia között, Az ábrázolt érzelmek széles köre a szánalomtól, együttérzéstől és empátiából a jótékonykodásig és a nagylelkűségig ível. A cselekmény fordulatai másodlagosnak tűnnek az érzelmi reakciók alapos kidolgozásához képest, Az érzelmi körkép egyes darabjai a narratív feszültség felkeltésének különösebb szándéka nélkül kapcsolódnak egymásba, máskor az ún. kiadó értesíti az olvasót, hogy bizonyos helyeken a szöveg hiányos. Mindazonáltal az a gesztus, amellyel a szerző ráirányította a figyelmét a szereplők-és az olvasóik-érzelmeire, számos korabeli írókra, s még azokhoz az esztétikai alapokhoz is hozzájárult, amelyeket már készen kaptak az új regényíró nemzedékek. Mint ahogy Dickens is pontosan tudta: a szépirodalomnak elsősorban az olvasót kell megindítania, Az érzelmi élet jelenségeit, az érzelmekhez fűződő intenzív, tudatos és pozitív viszonyt előtérbe állító, „antiracionalista” irodalom- és mentalitástörténeti irányzat a klasszicizmus és a romantika közti időszakban. Az irányzat Franciaországban és Angliában jelent meg a 18. század első évtizedeiben. Német területen az 1740-es évektől, Magyarországon az 1770-es, 80-as években érvényesült. Jelentős mértékben hatott a nem fikciós műfajokra, mint pl. a napló, az elmélkedés (pl. Vauvenargues) és a levél. Elkülönítendő a rokokó és a Sturm und Drang irányzataitól; utóhatása nyomon követhető a 19. században is (romantika, biedermeier). Általános értelemben a fogalom az érzelmekre való képességet jelöli, egyezően a korabeli szóhasználattal. Egyben jelzi a mentalitás alapvető megváltozását a barokk és a korai felvilágosodás időszakát meghatározó sztoikus magatartással szemben. El szokták különíteni egymástól az „érzékeken nyugvó”, azaz külső tárgyak által kiváltott és a „belső”, azaz puszta elképzelésekre vonatkozó érzelmeket. A természeti benyomások által ébresztett érzelmek mellett kitüntetett szerepe van a „társasági érzelmeknek”, mint pl. a barátság, a szeretet, a szerelem és a részvét, melyeknek magas erkölcsi értéket tulajdonítottak. Erőteljes társadalomkritika, a fennálló rend elleni lázadás, az érzelmi, erkölcsi értékek hangsúlyozása, a teljes emberi egyéniség figyelembevétele és a polgári értékek tisztelete jellemzi. Az érzékenység új tartalommal töltötte meg a klasszicista formákat (pl. pásztori költészet, elégia, didaktikus költészet, óda), felhasználta a népköltészet eszközeit, s új műfajokat teremtett, melyekben nagy szerephez jut a kispolgári és a népi tematika. Az érzékenység törekvéseit Richardson, Rousseau, Marivaux, Prévost abbé, Bernardin de Saint-Pierre, André Chénier, Goethe, Schiller és Hölderlin valósította meg a legmagasabb szinten. Az érzékenységet a preromantikához kapcsolja a mindkét irányzatra jellemző ossziánizmus, a természet iránti fogékonyság, a vallásos érzés és a szerelmi tematika. E sajátosságok túlélték a francia forradalom racionalista optimizmusát és hozzájárultak a romantika kialakulásához. Johann Jakob Bodmer és Johann Jakob Breitinger az 1740-es években megjelent poetológiai írásaikban a lelki folyamatok kifejezéseként határozták meg a költészetet, melynek fő célja a lélek megindítása. E koncepció jegyében született például Edward Young nagyhatású epikus költeménye (The Complaint, 1742—1745, Péczeli József fordításában Éjtszakai gondolatok, 1786), Friedrich Gottlieb Klopstock óda- és himnuszköltészete, valamint a kor érzékeny vígjátékainak és polgári szomorújátékainak jelentős része. Az utóbbiak fő célja a színpadi hősök és a nézők közti érzelmi közösség létrehozása. Ugyanez az érzelmi azonosulás az alapja az érzékeny regénynek (pl. Richardson, Gellert, Sophie von La Roche). Goethe Wertherének megjelenése (1774) jelzi az irányzat regénybeli kiteljesedését, noha Johann Martin Miller érzelgős kolostori regényét, a Barczafalvi Szabó Dávid által magyarra fordított Siegwartot (1776) a korba magasabbra értékelték. Laurence Sterne (A Sentimental Journey, 1768) és Jean Paul az érzékenységgel ellentétes humort alkalmazta az előbbi védelmében. Az irányzathoz tartozó írók kultuszát már életükben különféle csoportok ápolták. Mint társadalmi mozgalom, az érzékenység elsősorban a fiatal nemzedékek és a nőolvasók körében terjedt, s szoros kapcsolatban. http://209.85.135.132/search?q=cache:ckLTWQPsaN4J:www.ektf.hu/tanszek/ir... Kerekes Tamás „Már eddig is túl sok ember halt bele, hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.” Magyar Irodalom Rt. www.marlonbrandy.nolblog.hu thomaskerekes@msn.com