Archívum

ORSZÁGOS MINŐSÍTŐ HANGVERSENYEK

Az ORSZÁGOS ÉS TÉRSÉGI NÉPZENEI MINŐSÍTŐ HANGVERSENY ABÁDSZALÓKON

2009. június 13. Abádszalók, Művelődési Ház (Mikszáth út 3.); 59/535-363;

Jelentkezési lapok a megadott címről kérhetőek.

ŐSZI MŰVÉSZETI RENDEZVÉNYEK A MEGYÉBEN

MEGYEI KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI TÁRLAT FELHÍVÁSA

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Programok Főosztálya együttműködésben intézményünk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet az idén is MEGYEI KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI TÁRLATOT rendez a martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtárral közreműködve.

Pályaműveket nyújthatnak be mindazok, akik betöltötték 16. életévüket, nem végezték el a Képző-, illetve Iparművészeti Egyetemet, vagy annak jogelőd intézményeit. A pályázók körébe egyaránt jelentkezhetnek az autodidakta, naiv alkotók, és rajztanár végzettségű alkotók. A MAOE tagjai közül mindazok, akiknek indíttatásuk az amatőr mozgalomhoz köthető.

Pályaműveket benyújtani az alábbi kategóriákban lehet: képzőművészet és iparművészet.
Az országos zsűri a beadott alkotásokból válogatja ki a megyei kiállításon bemutatásra kerülő műveket.

Művek leadásának időpontja: 2009. szeptember 10-11.
Nyilvános zsűrizés időpontja: 2009. szeptember 16. 14.00 óra.
Kiállítás megnyitó: 2009. október 9. 17.00 óra.

Helyszín: Martfű, Városi Művelődési Központ és Könyvtár (Mártírok útja 1.)

Letölthető: felhívás és nevezési lap

Rendezvényünket a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma támogatja.

TÁJELŐADÁSOK A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ KISTELEPÜLÉSEKEN

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet - illetve annak jogelődje - szervezésében, tájelőadások keretében a megye kistelepülései nyolcadik éve kapnak kiváló kulturális műsorokat „ajándékba”. Az előadásokat a közművelődési szempontból a - 240/2006. (XI. 30.) Kormányrendeletben meghatározott - hátrányos helyzetű települések kaphatják, így az ajánlatunk nekik szól.

A 2008-2009 évi tájoltató program fellépői voltak:
• Budai Ilona Magyar Örökség díjas-népdalénekes, Budapest
• Szolnoki Thália Színház és Ifjúsági Színpad, Szolnok
• 6 Perc Együttes, Martfű
• Ciróka Bábszínház, Kecskemét
2008-2009 évben 27 településre jutott el színvonalas produkció.

Bízunk benne, hogy a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott - elbírálás alatt álló - pályázatunk sikerességével a következő években is folytatódhat a közművelődési programok tájoltatása, hiszen egyre nagyobb igény jelentkezik a települések részéről.

A 2009-2010 évi tájoltató programtervezete:
• Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa, Szolnok
• Sodrás Népzenei Kisegyüttes, Szolnok
• Ramazuri Bábszínház, Veszprém
• Kovács László népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere, Pécel

Részletes beszámoló a Hírmondó júniusi számában olvasható.

KÉPZÉSEK ŐSSZEL INTÉZETÜNK SZERVEZÉSÉBEN

CSOPORTVEZETŐK, EGYÉNI SZÓLISTÁK NÉPZENEI TOVÁBBKÉPZÉSE

A továbbképzésre várjuk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő, és megalakulni kívánó népzenei csoportokat, szólistákat és felkészítőiket.
Szakmai előadó: Birinyi József hangszeres előadóművész, népzenekutató.
Terveink szerint 2009. szeptembertől decemberig, 8 alkalommal 6 órában - péntekenként -tartjuk továbbképzéseinket.
Pontosítás után a képzés időpontjait közzétesszük.

MINŐSÉGFEJLESZTÉS A KÖZMŰVELŐDÉSBEN

II. MODUL: KÖZMŰVELŐDÉSI SZERVEZETEK HELYSZÍNI SZEMLÉJE (AUDITJA)

- TERVEZET -


Az önértékelés eredménye alapján jól működő szervezetek minősülhetnek, és elnyerhetik a Minősített Közművelődési Szervezet Címet vagy a Közművelődési Minőség Díjat. A helyszíni szemle (audit) célja, hogy bizonyítékokat nyerjünk, és ezeket objektíven kiértékeljük: segítségével megvizsgálható, hogy a minősülni kívánó szervezetek milyen mértékben felelnek meg az előírt kritériumoknak.

A képzés célja, hogy a részvevők képessé váljanak a minősülni kívánó szervezetek helyszíni szemléjének végrehajtására; az audit előkészítésére, megszervezésére, lebonyolítására, értékelő jelentés készítésére.

A képzés során a résztvevők megismerik az audit fogalmát és folyamatát, az auditor személyi jellemzőit, illetve az auditori és a szakfelügyeleti tevékenység kapcsolatát is. Az auditor-jelöltek gyakorlati tevékenységek során elsajátítják a pályázati anyagok átvizsgálását, értékelését, gyakorolják az audit és a követő-audit előkészítését és lefolytatását, emellett megismerik a tanúsítás és a felnőttképzési intézmény-akkreditáció fogalmát, valamint az akkreditációhoz kapcsolódó tevékenységeket.

A részvétel feltétele az 1. modul (Önértékelés a közművelődési szervezeteknél) tanúsítvánnyal igazolt elvégzése.

 

 

A Jászkun Világ - 2009 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle nívódíjasai

Képek a rendezvényről

2009. április 25-én a martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtárban, - az ott dolgozó munkatársak segítségével - rendeztük meg a JÁSZKUN VILÁG - 2009. Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle döntőjét, ahol a szakértő zsűri 22 nívódíjat osztott ki.
A megyében élő 10-18 éves korosztály megmérettetését szolgálta a három elődöntő (2009. március 21-én a jászkiséri Művelődés Házban, március 28-án a karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban és március 29-én a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központban). Az előzetes felmérések szerint 700 résztvevő 93 produkción keresztül mutatta be tudását - az elődöntőkön keresztül -, melyet a szakértő zsűri értékelt minden válogató után. Az idén a néptánc kategória népszerűsége mellett igen jelentős érdeklődés mutatkozott a vokális és hangszeres zene kategóriákban. A táncosok mellett a vers- és prózamondók is szerepeltek.
A martfűi döntőn 300 gyermek és fiatal mérte össze tudását 44, - a megye legjobb - produkcióin keresztül.

NÍVÓDÍJASOK:

1. Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kenderesi tagozat II.
2. Horváth Enikő, Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Törökszentmiklós
3. Extázis Tánccsoport, Jászárokszállás
4. Sebők Anett és Sági István Balázs, Kossuth Lajos Általános Iskola, Tiszaföldvár és Nagykörű-Kőtelek Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Intézmény
5. Szűcs Attila, Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Magánének szak, Karcag
6. Fuvola trió (Orosz Gitta, Plesu Éva Fruzsina, Porok Edit Klaudia), Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Karcag
7. Kiss Donát Márk, Damjanich János Általános Iskola, Martfű
8. Fehérvári Ágnes, Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola és Szakiskola, Szolnok
9. Sas Dániel, Palotásy János Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Jászberény
10. Klarinét Kamara Trió (Tóth Máté, Palatinus Ádám, Válóczi János), Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola és Szakiskola, Szolnok
11. Muhari Péter és Sas Dániel, Palotásy János Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Jászberény
12. Hegedűs Lilla és Sági István Balázs, Kassai úti Általános Iskola, Szolnok és Nagykörű-Kőtelek Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Intézmény
13. Kisújszállási ütő együttes (KI-ÜTŐ), Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kisújszállás
14. Dalma Dance Club Spanyol formácója, Törökszentmiklós
15. Betyárock, Kisújszállási Művészeti Oktatási Intézet
16. Deák Dániel, Városi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bárdos Lajos Tagintézménye, Mezőtúr
17. Hétszínvirág Citerazenekar, Művelődési Ház és Könyvtár, Fegyvernek
18. Kispántlika Énekegyüttes, Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
19. Kopogók Néptánccsoport, Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ, Karcag
20. Tücsök Citerazenekar Városi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bárdos Lajos Tagintézménye, Mezőtúr
21. Szivárvány ének-és táncegyüttes, Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola, Általános Iskola és Kollégium, Szolnok
22.Szandaszőlős Táncegyüttes, Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma

JÁSZKUN VILÁG - 2009. GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI SZEMLE

A napokban zárultak le JÁSZKUN VILÁG Gyermek és Ifjúsági Szemle megyei előválogatói. Három helyszínen és időpontban - március 21-én a jászkiséri Művelődés Házban, március 28-án a karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági
Központban és március 29-én a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központban - léphettek fel a jelentkezők.

Az elődöntőkből továbbjutók, a martfűi Városi Művelődési Központban megrendezésre kerülő döntőben szerepelnek április 25-én.

Az előzetes felmérések szerint 700 résztvevő 93 produkción keresztül mutatta be tudását - az elődöntőkön keresztül -, melyet a szakértő zsűri értékelt minden válogató után.

Az idén a néptánc kategória népszerűsége mellett igen jelentős érdeklődés mutatkozott a vokális és hangszeres zene kategóriákban. A táncosok mellett a vers- és prózamondók is szerepeltek.

A döntőbe jutottak:

VOKÁLIS ZENE

  • Szűcs Attila, Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Magánének szak, Karcag
  • Kisbalázs Hajnalka, SZIE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Jászberény
  • Domján Anikó, Kozma Réka, Városi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bárdos Lajos Tagintézménye, Mezőtúr
  • Horváth Enikő, Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Törökszentmiklós
  • Deák Dániel, Városi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bárdos Lajos Tagintézménye, Mezőtúr
  • Kispátlika Énekegyüttes, Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

HANGSZERES ZENE

  • Sándor Imre, Abádszlók
  • Sas Dániel, Palotásy János Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Jászberény
  • Radics Ferenc, Palotásy János Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Jászberény
  • Ciróka gyermek citeraegyüttes, Kunhegyes Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Kunhegyes
  • Orosz Gitta, Plesu Éva Fruzsina, Porok Edit Klaudia, Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Karcag
  • Varga Ágnes Lujza, Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Karcag
  • Muhari Péter, Sas Dániel, Palotásy János Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Jászberény
  • Kisújszállási ütőegyüttes (KI-ÜTŐ) Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kiújszállás
  • Betyárock, Művészeti Oktatási Intézet, Kisújszállás
  • Tücsök Citerazenekar Városi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bárdos Lajos Tagintézménye, Mezőtúr
  • Temesvári Dóra, Fegyvernek
  • Hétszínvirág Citerazenekar, Művelődési Ház és Könyvtár, Fegyvernek
  • Fehérvári Ágnes, Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola és Szakiskola, Szolnok
  • Halász Lilla, Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola és Szakiskola, Szolnok
  • Kormos Dóra, Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola és Szakiskola, Szolnok
  • Klarinét Kamara Trió (Tóth Máté, Palatinus Ádám, Válóczi János) Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola és Szakiskola, Szolnok
  • Furulya Együttes, Jászdózsai ÁMK Ált. Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tagintézménye, Pusztamonostor
  • Furulyacsoport, Nagykörű-Kótelek Általános Iskola. Óvoda és AMI, Petrovay Általános Iskola Tagintézménye

VERS

  • Tóth Béla Tamás, Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Törökszentmiklós
  • Kiss Donát Márk, Damjanich János Általános Iskola, Martfű
  • Rácz Sándor, Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola, Általános Iskola és Kollégium, Szolnok

TÁNC

  • Dalma Dance Club kisúszállási csoportja Karácsonyi Mix produkcióval
  • Dalma Dance Club kisújszállási csoportja Székes produkcióval
  • Botos mazsorett csoport, Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ, Karcag
  • Csillag Mazsorett csoport, Széchenyi István Általános Iskola, Óvoda és Zeneiskola, Jászárokszállás
  • Dalma Dance Club, Törökszentmiklós
  • Extázis Tánccsoport, Jászárokszállás
  • FORTUNA TSE, Jászárokszállás
  • Hegedűs Lilla-Sági István Balázs, Kassai úti Általános Iskola, Szolnok és Nagykörű-Kőtelek Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Intézmény
  • Sebők Anett-Sági István Balázs, Kossuth Lajos Általános Iskola, Tiszaföldvár és Nagykörű-Kőtelek Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Intézmény

NÉPTÁNC

  • Rákóczi Néptáncegyüttes haladó csoportja, ÁMK Rákóczifalva, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
  • Besenyszög-Tiszasüly Chiovini Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Néptáncosai
  • Kopogók Néptánccsoport, Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ, Karcag
  • Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kenderesi tagozat I. néptánccsoportja
  • Szivárvány ének-és táncegyüttes, Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola, Általános Iskola és Kollégium, Szolnok
  • Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kenderesi tagozat II. néptánccsoportja
  • Szandaszőlős Táncegyüttes-lányok csoportja, Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény


XVI. MEGYEI BÁBTALÁLKOZÓ

2009. május 14. (csütörtök) - Nagykörű, Művelődési Ház.
Felhívás és jelentkezési lap letölthető innen: felhívás; jelentkezési lap.

A rendezvényeket a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma támogatja.
 

ORSZÁGOS, TÉRSÉGI NÉPZENEI MINŐSÍTŐ HANGVERSENY ÉS XIII. JÁSZKUN CITERATALÁLKOZÓ

2009. május 23.
Kunhegyes, Városi Könyvtár és Közművelődési Intézménye, Ilosvai Varga István Városi Művelődési Központ (Szabadság tér 7.); 59/530-030

Jelentkezési lapok a megadott címről kérhetőek.

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiuma támogatja.

ORSZÁGOS ÉS TÉRSÉGI NÉPZENEI MINŐSÍTŐ HANGVERSENY

2009. június 13. Abádszalók, Művelődési Ház (Mikszáth út 3.); 59/535-363;
Jelentkezési lapok a megadott címről kérhetőek.
A 15. Országos Népzenei Minősító általános tájékoztatója letölthető innen.

Tartalom átvétel